Keleti rész

Noise ámulva hallgatta Tengerszem beszámolóját, csodálattal kérdezgetve, hogy őt is meg tudná-e tanítani. Szeretett volna ő is ilyen ügyes, és erős lenni mint a polip. Csak az nem jutott eszébe, hogy rókaként kicsit máshogy kell annak lennie.
A türelmetlen futkározás után a kis pet kifejezetten büszke volt, hogy segíthetett, és a szokásos játékos rohangálást mellőzve, óvatosan cipelte vissza a fiatalokhoz, amit a szájában tudott. Tengerszemnek persze könnyű ennyi csáppal, és ilyen méretekkel. Ő még csak egy kis róka, és mind a négy lábára szüksége van, hogy mozogni tudjon. A szájában meg nem fér el olyan sokminden...

Fuwa közben megnyugodott Simeon meleg ölelésében. Egyáltalán nem maradt kétsége, hogy olyan nem fordulhat elő, hogy elválasztják a fiútól, az idomár mosolya pedig biztosította róla, hogy ha próbálkoznának, akkor sem lenne mitől félnie. Boldogan viszonozta a mosolyt. És hevesen, egyetértve bólintott. Neki is jó a fiúval lenni. Nagyon is.
Neki nem fordult meg a fejében, hogy eltűnjenek valahova kettesben, annyira boldog volt már attól, hogy itt lehet, és a fiú magához öleli.
Kuncogva nézte Tengerszem kinyújtott csápját, és Noise farokcsóválását, ahogy próbálta a mozdulatot utánozni, és odanyújtani a szájában tartott finomságot a lánynak
Amíg Simeon a poliptól vette el a csomagot, ő a kisrókától, és büszkén megsimogatta, kettejük hangtalan nyelvén mondva köszönetet Noisenak. Nagyon megdicsérte, hogy segített.
Nose boldogan vakkantott, aztán Tengerszemhez somfordált, hogy egtudakolja, mindig ennyire boldogok lesznek-e a gazdik hogyha jól viselkednek, és segítenek nekik ételt szerezni?
Fuwa közben kiválasztotta a maga süteményét - a petje jól ismerte, melyiket fogja szeretni - és Simeon vállának dőlve eszegette, azon gondolkozva, nem lehetne-e megoldani, hogy ne kelljen majd tovább indulniuk, hanem maradhassanak így sokáig. Melegség, és biztonságérzet töltötte el. Nem szerette volna, hogy vége szakadjon.

//Köszönöm a játékot Várom a folytatást :3
4 bronzércet kérek

Akkor nem figyeltem rá... De a boss szavai mégiscsak a fejembe fúrták magukat. Sokszor éreztem már, hogy hiába küszködünk a játékkal...
Most is éppen ez járt a fejemben, ahogy az első szinten köpenyembe burkolózva Tolbanába indultam a főtérről. A városon belül nem nagyon kellett figyelnem, és kivételesen a jártasságaimat is elfelejtettem bekapcsolni... A kettő együtt pedig azt eredményezte, hogy véletlenül neki is ütköztem valakinek.
- Elnézést - mondtam, és ocsúdva a gondolataimból felnéztem, hogy kinek mentem neki a figyelmetlenségem miatt.

Hajlamos elkalandozni séta közben. Nem hitte volna, hogy egy játék világa ennyire gazdag és mozgalmas lehet, de az utóbbi évek jelentősen megcáfolták. A boss pedig azóta is az eszébe jár, elvégre az, hogy valaki, akárki, egy ilyet programozzon be, egyszerűen hihetetlen a számára. Ennyi témát, gondolatot, érzést, amin el lehet csámcsogni, hogy vajon mi mit okozott, mi következett egyes események után, vajon ha valami másképp alakul, az befolyásolja-e a végkifejletet... Roppant mód érdekes.
A karjait ösztönösen nyújtotta ki, mikor a látóterébe szinte az utolsó pillanatban robbant be egy fekete hajzuhatag látképe. Kezei a "támadó" felkarjára kulcsolódtak, és kissé eltartotta magától, hogy csökkentse a becsapódást.
-Hoppáré... - nevetett fel, ahogy hátrált egy fél lépést. -Nolám, nézzenek oda, ki esett belém. -
Majd fejét kissé félredöntve kérdőn rámosolygott.
-Minden oké? Olyan... gondterheltnek tűnsz.-

A jó hír, hogy nem estünk el. A rossz... Olyan tulajdonképpen nincs. Sok érzés kavarodott fel bennem, ahogy megláttam Afton nevetős-mosolygó arcát. Azóta sem tudtam, mennyire emlékszik a rendszer játéka miatt tapasztaltaiból, vagy mit gondol az egészről. Kényelmetlen is lett volna beszélni róla. Nekem mindenesetre jóleső melegséget adott, hogy vidámnak látom.
A viccén én is kuncogtam, bár messze nem felszabadultan.
- Ha már máshogy nem tudlak levenni a lábadról - tártam szét a karom. A szavaimban egy cseppnyi komolyság sem volt, csak a feszültségemet oldották kicsit.
- Csodálkozol? - kérdeztem kesernyés mosollyal. - Egyébként csak elgondolkodtam... A legutóbbi bossal nem csak fizikailag próbáltak kikészíteni minket. - osztottam meg vele mi terelte el ennyire a figyelmemet.

Afton tudja, vagy legalábbis úgy gondolja, hogy Chakna nem sejti, ez a kis viccnek szánt mondat valójában mennyire tőrdöfésként hat a számára. Felnevet rajta visszafogottan, de a belső hangja szinte azonnal rákontrázik: már rég megtetted, drága.
Elengedi, ahogy biztos benne, hogy a nő biztosan megáll a lábán, de kissé mellé szegődik. Ha más nem, folytatják együtt az útjukat, bár már most van terve, hova is vezesse. Ahogy Chakna beszélni kezd, szinte mosolyogni támad kedve hogy lám, pont ugyanazok a dolgok jártak a fejükben.
-Gyere. Meghívlak egy kávéra, közben átbeszélhetjük. Őszintén, én is észrevettem. -
Ha Chakna elfogadta a meghívást, akkor átvette a vezérszerepet és egy nem messze levő, kisebb teázó felé terelte. No igen, neki nem kellett sok, hogy feltérképezze az összes ilyen helyet az elérhető szinteken.
-Nem is hittem volna, hogy ilyen típusú ellenfelek is vannak. Kellemetlenül érintett a témája? -

Pár pillanatig csak magamra figyeltem, így nem tűnt fel Afton nevetésének alig észrevehető furcsasága. De legalább sikerült csillapítanom a váratlan találkozás okozta érzelmi kavalkádot.
A világért sem vallottam volna be, magamnak is alig, hogy örültem neki, hogy mint kiderült, nincs sürgős dolga. A meghívásra halvány mosollyal még az előtt bólintottam, hogy megszólalhatott volna a fejemben a vészcsengő, hogy ezt nem kéne.
- És ahogy elnéztem, a többiek is - húztam el kissé a számat, követve a lépteit.
- Én már semmin nem lepődöm meg... Minden lehetséges módon játszanak az életünkkel a programozók. - morogtam kicsit. Az utolsó kérdése viszont kicsit megakasztott. Egy lépésnyi időre meg is torpantam. Aztán arra jutottam, hogy egyáltalán nem meglepő tőle egy ilyen kérdés.
- Kellemetlenül? Hát... Úgy is mondhatjuk. Elgondolkodtatott, már többedszer, hogy van-e az egész harcnak értelme egy olyan játékban aminek az ellenfelünk határozza meg és változtatja a szabályait. Ráadásul még az orrunk alá is dörgöli, lehetőleg minél nagyobbat rúgva az amúgy is sérült frontosokba...- válaszoltam visszafojtott indulattal, aztán mély levegőt véve elmosolyodtam. - Mintha direkt arra játszanának, hogy minél dühösebben és reményvesztettebbül próbálkozzunk -

-Talán a tea jobban fog esni, mint a kávé. -
Mosolyodik el, bár meg sem lepődik Chakna reakcióján. Valahol viszont egy kis hangocska a fejében mérgesen rápirít, hogy nem illik kéretlenül elemezni másokat és ok nélkül átlépni doktorbácsiba. Nem győzi persze elcsitítani a hangocskát és ellent mondani neki, de tudja, hogy annak bizony igaza van. Ez a boss viszont tényleg nagyon érdekes volt, ahogy a bagoly is, ha pszichológiai szemmel nézi végig a történteket. Ha ehhez még azt is hozzá teszi, hogy a játékosok, főleg a frontosok többsége, milyen hosszú ideje játszik...
-Talán ennek a játéknak és a benne levő harcoknak annyi értelme van, mint magának az Életnek odakint. Ott is állandóan harcolunk, csak... más az ellenfél. -
A teázóhoz érve egy félreeső, de világos helyet keres maguknak és kihúzza a széket Chakna számára, ő maga csak utána ül le vele szemben.
-Válassz nyugodtan, amit csak kívánsz. Süti is van, ha minden igaz, bár nem olyan nagy választék. Azt hiszem, csak... egy sajttorta meg valami csokis és ennyi. -
Miután hagyta Chaknát válogatni és ki-ki leadta a maga választását, csak utána igazítja meg a szemüvegét és folytatja.
-Amúgy, nem csak a bossokra jellemző ez a fajta nehézségi szint? -

- Csak nem utánamnéztél valahol? - kérdezem szélesedő mosollyal, mikor a teát említi. Nem nagy dolog, a legtöbben nem jegyeznék meg, hogy szinte hobbim a teázás annyiból, amit Afton látott rólam.
- És valószínűleg éppen úgy igaz, ahogy akkor győznek le, ha feladod. - értek egyet. Az, hogy kimondtam ami nyomasztott, máris felszabadultabb voltam, és szebb színben láttam a világot.

A gesztus, hogy kihúzta nekem a széket, kissé zavarba hozott, így örültem neki, hogy "belebújhattam" egy kis időre a kínálatba. Ahogy végignéztem, és vissza is nyertem a magabiztosságomat, egy ötlet fúrta magát a fejembe, ami talán diszkréten azt is megmutatja, mennyit "tud" rólam a kalandunk után.
- Mi lenne, ha egymásnak választanánk? - nézek rá játékosan csillogó tekintettel.
Végül így vagy úgy a beszélgetés is folytatódott.
- Elméletileg a bossoknak kellene a legnehezebbnek lenniük. Gyakorlatilag... Nem olyan régen történt épp karácsonykor, hogy a bossoknál is veszélyesebb szörnybe botlottunk a rendszer manipulációja nyomán... bármi megtörténhet. -

Kérdőn emeli meg kissé a szemöldökét, de a mosoly megmaradt. Karjait keresztbe teszi a mellkasa előtt, kihúzza magát és úgy tesz, mintha dühösen fújtatna egyet.
-Nemér. -nyávog, mint egy kismacska. -Te tudod, én hogy iszom a kávét, de én nem tudom, te hogy iszod a teát. Hmpf. -
Elfordítja a fejét kicsit, mint egy durcás ovis gyermek, majd visszafordul Chakna felé, menet közben ismét Aftonná válva. Végül a rendelés leadásakor direkt úgy fogalmaz, végig a nőt nézve, hogy annak reakciója és szemének villanása alapján kitalálhassa, mit szeret, de a végeredmény úgyis egy jóleső frissítő lenne, szabadon külön a cukor-citrom, had ízesíthesse kedve szerint. Bár Afton nem kérte, de a rendszer NPC-je még egy kis tejet is kirakott középre, akár a teának, akár a kávénak.
Chakna rövid kis meséje bár a bossoknál is veszélyesebb szörnyekről viszont egy pillanatra még őt is megfagyasztja. Ujjai a hajába túrnak, ahogy kissé lehajtja a fejét és zavartan elneveti magát.
-Iiigen... igazad van. Ilyenbe én is futottam már bele. -
Majd kezei visszatérnek az asztalra, ahogy hangja is kissé komolyabbá válik.
-Két véleményem is van. Van az, amit magánemberként gondolok, és van az, amit pszichológusként. Abszolút poén, hogy a kettő totálisan üti egymást. -kuncog egy kicsit. -Szívesen belelátnék a fejlesztők fejébe… -


Nem tudtam nevetés nélkül megállni a próbálkozását, hogy kismacskás legyen. Édes volt, pont azért, mert annyira nem illett hozzá.
- Japánosan - mosolyogtam rá ártatlan képpel. Ezzel mindent elmondtam nem?
Végül egymásnak rendeltünk, én elővettem az emlékeimből, hogyan issza a kávét, ő pedig engem figyelve kezd a rendelésbe. Én pedig vagy... 10 másodpercig szintén őt figyeltem, aztán kellemetlenné vált hogy egymást "bámuljuk", így elfordítottam a fejem.
És bár a rendelés alatt nem sokat segítettem Aftonnak, mikor a pincérnpc elment mosolyom jelezte, hogy nem választott rosszul.
- Kezdd a magánemberként alkotottal - próbáltam bíztatni, hogy mindkét véleményt ossza meg.
- Néha én is. Máskor inkább nem akarom tudni mi jár a fejükben - gondolkodom el. Beleborzongok a gondolatba is, hogy élvezettel teszik be az újabb és újabb gyilkos lényeket.

Imádja hallgatni Chakna nevetését.
Alapjáraton is jó érzés hallani, ahogy mások jól érzik magukat, felszabadultak, de valamiért a nő hangja még inkább felpezsdíti az ő lelkét is. Tudja jól, hogy miért, ahogy már azt is, hogy teljesen mindegy. Ugyanúgy járna, mint a legutóbb, viszont örül annak is, amilye adatott.
-Magánemberként én is fel vagyok háborodva. -dől hátra a székén, kinézve az ablakon. Nem sokan járnak erre, érezni, hogy ez nem a főváros. -Nem elég, hogy akaratunk ellenére be vagyunk zárva, mintha tényleg direkt megnehezítenék a dolgunkat. Nem csodálom, hogy ennyi sok idő után nem sikerült még végig vinni. Ilyen szadista módszerekkel... Nem mondom, hogy lehetetlen, de aki kitalálta, annak álljon a derekába a hajnali görcs.-
Mosolyodik el, majd összekulcsolja az ujjait és úgy néz Chakna felé.
-Pszichológusként viszont mindig igyekszem a jót feltételezni és a pozitív irányokat nézni. Viszont ez az egyik legfájdalmasabb dolog, amit az ember tehet magával. Szakmai szemmel nézve is több konspirációm van. Ezek egyike az, hogy talán csak direkt erősíteni akarnak minket, az élni akarásunkat, az elhatározásunkat, a lelkünket, elszántságunkat. Csak az eszközeik nem épp... megfelelőek mindenki számára. De még ekkor is remélem, hogy ők ezt nem élvezik, egyébként.-

Egyre kevésbé fedezhető fel  az arcomon mosoly, ahogy beszél. Mintha a gondolataimban olvasna. Persze tudom, hogy valószínűleg minden normális ember így van ezzel.
- Ezzel sokan egyetértenének - bólintottam fájdalmas mosollyal jelezve egyetértésemet.
A szakvéleményen elgondolkodom.
- Tudod... nagyon szeretném, ha igazad lenne - jegyzem meg egy sóhajtással hátradőlve. - De így vagy úgy... Jó lenne minnél hamarabb kijutni -


-Egy barátom most egész biztosan fogná magát és matematikailag kiszámolná, hogy ilyen tempóval mennyi időbe telne kijutni. -neveti el magát, miközben visszaereszti kezeit az asztalra.
-De egyet értek veled. Se baj, most már egyet se kell félni…-
Vigyorodik el szélesen, miközben kihúzza magát, felemeli az egyik kezét és ökölbe szorítva azt behajlítja felfelé, mint a testépítők.
-Most már én is itt vagyok, és gondoskodom róla, hogy minél hamarabb eljöhessen az a nap! Én majd támasztom... pardon, tartom a pajzsot, te pedig lelősz mindenkit a hátam mögül. De ha lehet, a hátam ne legyen célpont. -
Neveti el magát, miközben ismét visszaereszti a kezét az asztallapra, ujjai a kávéscsésze füle köré kulcsolódnak, hogy ihasson egy kortyot.

Elnevetem magam. Igen. Vannak ilyenek.
- Inkább nem akarom tudni mire jutna - kuncogok. Van sejtésem, és az is túl sok. Jobb ebben a boldog tudatlanság.
Először kicsit aggódva nézem a műsort, aztán az előbbinél hevesebb nevetés tör rám.
- Mint egy középkori harcban. - mondom széles mosollyal. - Verhetetlen páros lennénk - szalad ki a számon, minden gondolkodás nélkül.

Csupán elmosolyodik Chakna kis megszólalásán. Tisztában van vele - legalábbis úgy gondolja -, hogy pusztan barátilag ez bőven belefér, és nem törődik azzal a kis megszólaló gondolattal, ami felébred benne, majd el is röppen, mint a kismadár. Leteszi a bögrét a helyére, és kicsit kisöpri a szemébe lógó tincseket hátra, bár tudja, hogy úgyis megint ott lesznek azok fél perc múlva.
-Tudod mit? Legyünk is azok! -
Formál a kezéből képzeletbeli pisztolyt és lehunyja  fél szemét, úgy néz a lányra.
-Talán tényleg működne, ha összehangolódnánk mondjuk a bossharcok idejére. Amúgy is azt veszem észre, hogy nagy a széthúzás és a fejetlenség néha, meg túlzottan is nagy a görcsösség. Ha azt látják majd, hogy lehet ezt másképp is csinálni, talán segíthetünk a többieknek. Mit szólsz? ... Más kérdés, hogy amúgy ebben nem vagyok jó, csak hirtelen ötlet. -

Kiváncsian nézek rá, még mindig mosolyogva.
A felvetésén kissé elrévedve elgondolkodom. Az előbb felvázolt kép van a fejemben... És megjelenik sok lehetséges helyzet. A mosoly lassan leolvad az arcomról, és kezdődő pániknak adja át a helyét.  Az a felállás könnyen jelenthetné, hogy... Mély levegőt véve megrázom kissé a fejem. Nem. Mert bossokon ott lesz Hinari is, és Leo is... Meg Ozirisz is. Ha én nem is lennék elég erős, ők sem hagynák, hogy megtörténjen a baj. Gyógyítani pedig én is tudom a "pajzsunkat" ha szükséges.
Ahogy ebben meg tudok kicsit nyugodni, újra mosolyt erőltetek az arcomra.
- Jó lenne. Főleg, ha lassan az egész front tudna egységként működni a példát látva. - válaszolok. Igaza van. A front nem harcol túl hatékonyan, és minél közelebb kerülünk a max szinthez, annál inkább érződik, hogy ez mekkora probléma.
- De... Ahhoz gyakorolnunk is kell közösen - teszem hozzá huncut mosollyal igyekezve a nyomát is elűzni az előbbi víziónak. És egyáltalán nem bánnám azt sem, ha azt mondaná, hogy ragaszkodik hozzá, hogy tényleg így tegyünk.

Kérdőn, de huncut mosollyal emeli meg a szemöldökét Chakna felvetése hallatán. Neki is vannak víziói, de tudja, hogy azok azok is maradnak talán mindörökre, bár nem bánja. Chakna nem az első, és talán nem is az utolsó olyan nő az életében, aki végül csak barátságként működik, de mindig is inkább előbbre tette azt, amit a másik érez, mint hogy önző módon ráakaszkodjon a másikra. Végül felemeli a bögrét, mintha tósztot akarna mondani és biccent.
-Én benne vagyok. A gyakorlás úgysem árt. Már csak kérdés, hogy mikor, és nálad vagy nálam-e?-
Neveti el magát, oldva a feszültséget vagy elsimítva a kétértelműség élét.

- Ó, választhatunk valami romantikus kazamatát is - kuncogok, utalva a közösen végigjárt kazamatára, ahol segítettünk egymásra találni a két kölyöknek. Összességében jó élmény maradt az a kaland, amint lehet együtt nevetni.

-Oooh, ezek szerint szeretsz veszélyesen élni. Helyes.-
Neveti el magát ő is, az utalást pedig természetesen érti. Elvégre, az volt az a pont, ahol a kazamata végére lépni szeretett volna, de végül a nő reakciója láttán arra jutott, hogy nem lenne a legjobb ötlet. Hátra dőlt a székben és az állát dörgölve vitte tovább a gondolatot.
-Lehetne... céget is nyitni. Kibérelünk valami kis irodát, lenne bólogatós kutyám, neked mondjuk táncoló virágod az asztalon, halom papír, miközben átbeszéljük az élet nagy kérdéseit, és a félévente egyszer befutó, segítséget kérő párokat besuvasztjuk valahogy az üres naptár egy épp szabadon levő rublikájába. Már úgyis van egy bevált kazamatánk. Tényleg, hallottál azóta a fiatalokról, hogy megy a soruk?-

Nevetve bólogatok.
- Vakarva a halántékunkat, hogy hogyan is suvasszuk be Rengeteg elfoglaltságunk mellé szegény fiatalokat -
Elgondolkodom... Igyekeztem figyelni, hogy valahol meglátom-e a fiatalokat, de egyetlen egyszer futólag történt iyen, akkor sem biztos, hogy őket láttam.
- Sajnos nem. De remélem boldogulnak. - intettem nemet a fejemmel is. És kicsit elrévedtem az emlékekben. Hálás voltam érte, hogy Afton akkor csak épp annyira lépett közel, hogy még kényelmesen érezzem magam... De ott volt.

-Hát igen. Nálam például a legtöbb időt a fésülködés teszi ki. -
Túr ujjaival a hajába, nagy mosollyal, elvégre, ő maga is tisztában van azzal, hogy számára a fésülködés igazából a lehetetlennel való sziszifuszi csata.
-Egész biztosan. Akik ennyit küzdenek a másikért, hosszú időn át, azok többet is tesznek a kapcsolaton belül is. Legalábbis, ezt vettem észre, főleg a fiatalokon.-
Chakna pillantását követve ő is kinéz, bár nem tudja, mit kereshetne. Bár nem sokat tudott dolgozni, azt is inkább gyakorlaton, de hiányzik neki a valódi munkája, odakint, például egy iskola keretei között.

Sokminden benne volt a mosolyban, ahogy rápillantottam. Leginkább az, hogy nincs semmi gond a hajával. Sem.
- És ők erősek együtt, idebent is.- bólintottam még elrévedve. Aztán a tekintetem Aftonra tévedt. Valami olyasmit láttam rajta, ami nekem is ismerős volt.
- Nehéz idebent normális életet kialakítani - tettem kísérletet a figyelmünk elterelésére. - De talán erősebbek épp ezért az itt alakuló kapcsolatok.-

-Nehéz, de nem lehetetlen. -sóhajt fel kicsit, fejét kissé félredöntve. -Az ember alkalmazkodik, és ahogy megfigyeltem, ezt már egész... sokan tényleg megtették. Kialakult az életvitel, a napi rutin, a hiearchia, a társadalmi szabályok. Ráadásul, valljuk be, itt sokkal kevesebben is vagyunk, mint odakint voltunk, és a szám csak csökken. Egyedül a hozzám hasonló, stázisból felébredők növelnek kicsit, de az sem örökké. Bár hallottam már pletykákat, hogy vannak, akik utólag csakazértis alapon jöttek "játszani".-
A szája mosolyra görbül, ahogy Chaknára néz, de a szeme megvillan egy pillanatra, mikor elkapja a nő pillantását. Nem igazán tudja hova tenni, de nem teszi szóvá.
-Talán pont ezért is erősebbek az itt kialakult kapcsolatok. Legyen az akár baráti, akár szerelmi, akár bármi más. Itt komolyabbak a szabályok és nagyobb a tét is, mint odakint. -

- És rá vagyunk szorulva egymásra, sokkal jobban mint odakint. Nem lehet egyedül túlélni.. - értek egyet a gondolatmenetével.
- A játékosok meg egyre sérülékenyebbek. - sóhajtottam - Azt hiszem tényleg nem lenne szabad perced, ha rendelőt nyitnál. - igyekeztem vidáman hangzani.

Nem vitatkozik azzal, hogy technikai szempontból ez odakint is igaz, mert ez úgyis olyan kérdés, amiben neki is, Chaknának is igaza lenne bizonyos szempontból. Hisz veszély mindkét világban akad, csak épp más kategóriában. Jót mosolyog a nő viccnek szánt, de egyébként talán nagyon is igaz felvetésén és legyint egyet.
-Előtte mindenképp keresnék én is magamnak egy szakembert. Abszolút poén, de néha még a magamfajtának is szüksége van pszichológusra. -neveti el magát, majd mielőtt bármit is felfogna, előre nyúl, hogy megpaskolja Chakna kezét. -Mondjuk neked adok VIP kedvezményt, már csak az ötletért is. -

- Megterhelő mások gondjaival bajlódni - bólintok. Nos... Valószínűleg nem ugyan azt értem ez alatt, mint amire ő gondolt.
Ahogy a kezemet megpaskolta... Valahogy a meglepettségen túl nem ijedelem, hanem melegség "szorította össze" a szívemet. Valami olyasmi, mint amit akkor éreztem, amikor a nagymamám a fejemet simította meg... de mégsem teljesen. Mindenesetre szinte megakadás nélkül elnevettem magam.
- Mondjuk úgy is veszélyességi pótlékot kellene fizetnem - húztam az agyát, icipici komolysággal. Lenne mit kibogozni egy szakembernek.

-Meglepő, de egyébként nem az. -
Elhúzza a kezét Chaknától, pedig a szíve szerint szívesen fogná még. Tenyere a derekára siklik, másik kezével az asztal szélének támaszkodva kicsit körbenéz a kávézóban.
-Kicsit olyan, úgy tudnám elmagyarázni, mintha minden embernek nyitnék egy dobozkát. Ha épp nincs velük dolgom, félrerakom a dobozkát, és csak akkor veszem elő, mikor ismét beszélek az illetővel. Mondjuk, ugye, a gyakorlatom alatt főleg gyerekekkel foglalkoztam. A mentorom úgy látta, hogy velük sokkal hamarabb és jobban értek szót, mint a felnőttekkel. És azok dobozai, akikkel akkor beszéltem, még itt vannak. -
Ütögeti meg a halántékát.


Halvány mosollyal hallgatom. Nem állítottam, hogy elviselhetetlen. Amit mond, az pedig szintén megterhelő munka, hogy így is legyen.
- Szerencsés gyerekek - jegyeztem meg. Nem mindenkinek adatik meg egy Aftonhoz hasonló segítő szakember. Gyerekek esetében sokszor komolyan sem veszik a gondjaikat...

Kicsit elneveti magát a rövid válasz hallatán, majd legyint egyet.
-Talán pont azért, mert elrabolt tőlük ez a játék. -
Túr a hajába, pedig a mosolya nem utal szemernyi önbizalomhiányra sem, mintha csak viccelne.
-Szólj nyugodtan, ha sütit is szeretnél, amúgy. Nehogy éhen maradj itt nekem -

Rosszaló mosollyal rázom meg a fejemet.
- Biztos hiányzol nekik - mondom. És csak gondolatban teszem hozzá, hogy nekem hiányozna. Hogy milyen értelemben... Azt viszont magamnak sem gondolom végig.
- Micsoda gáláns kiszolgálás - .nevetem el magam - Köszönöm, most nem hiányzik. Majd legközelebb - húzódik szélesebb mosoly az arcomra, amit észre sem igazán veszek.

Kicsit az ablak felé tekint, anélkül, hogy elfordítaná a fejét.
-Talán már nem is emlékeznek rám. Furcsa, hogy... lassan tíz év telt el. A többség lassan az érettségire készül. Tejóég. -
Neveti el magát ismét. Hiányozni... kétli, hogy bárkinek is hiányozna. Tíz év, és talán már Sugar is elfelejtette őt, bár ez az egyetlen, amit nem tud teljesen elhinni, egyszerűen csak a vállán üldögélő kis ördög mondatja vele.
-Akkor legközelebb. Mondjuk... öt perc múlva? - vigyorog a nőre, még talán kicsit kacsint is, jelezve, hogy csak viccel... vagy mégsem?

- Nehezen tudom elképzelni, hogy ne emlékezzenek - mosolyogtam lágyan. - A gyerekek egész életükben emlékeznek azokra a felnőttekre, akiktől sokat kaptak. -
A vigyorára színpadiasan fancsali képet vágok.
- Akkor 5 perc múlva már nem itt fogunk ülni? - pillogok szomorúan, de csak az első reakcióját tudom kivárni, mielőtt elnevetem magam.

-Na, várj csak… -
Emeli meg a kezét kissé elgondolkodva, majd feláll, körbe sétálja az asztalt lassú léptekkel, majd visszaül a székére és elmosolyodik.
-Bár nem öt perc, de ismét itt vagyunk. Ez már mondható legközelebbi alkalomnak. -
Kacsint a nőre széles mosollyal, majd elneveti magát és legyint, hogy ne vegye komolyan, ez csak vicc. Örömmel hallgatja a nő kacaját, majd előre dől, fél kezével az asztalon támaszkodva, büszke mosollyal, mintha minimum egy versenyt nyert volna meg.
-Mondjuk ha máshoz van kedved, a füleim nyitva vannak. -

Kezd nekem gyanús lenni ez a pasas. Mintha egy pillanatra sem akarná engedni, hogy abbahagyjam a nevetést.
Talán ez késztet, hogy gonoszkodjak kicsit vele.
- Hát egy kicsit alacsonyabb... Fekete hajú... - kezdem sorolni komoly arccal, aztán széles mosollyal játékosan nyelvet öltök, mielőtt még komolyan vesz.
- Ami azt illeti... Cirkuszba készültem. Van kedved megnézni az előadást? - teszem hozzá komolyabban. És ezzel meg is lett a délutáni program. Örömmel néztem a segítségemmel felépült cirkusz előadásait, már csak azért is, mert láthattam, hogy a társulat tagjai rendben vannak.