[Küldetés] Szivárvány

Megígértem magamnak, hogy figyelni fogok Seire. Ma pedig valahogy rossz előérzettel keltem fel… és a fogadott húgocskám jár a fejemben… Rég láttam, és tudom róla, hogy amilyen heves, és vadóc lány, nagyon is elképzelhető, hogy bajba keveredjen…

Aggódom. Nem akarom zaklatni, sem pedig zavarni, de egyszerűen nem tudok szabadulni a rossz érzéstől. Na és ezen az időjárás sem segít… Tavasz lévén szeszélyes idebent is, és most éppen a hűvös, esős, szürke, nyomasztó idő uralkodik… Lehet csak emiatt olyan borús az én hangulatom is?

Ezen vívódva eltelik a délelőtt nagyrésze, akkor viszont elhatározásra jutok: Írok Seinek egy üzenetet, és személyesen győződöm meg róla, hogy jól van.

Chakna írta:Szia Hugi.

Rég láttalak. Szeretnék találkozni veled, úgyhogy kérlek várj meg ahol vagy, rohanok, és ott találkozunk

Chakna

Magát az üzenetet menet közben pötyögöm be, és mire elküldöm, már a teleportnál járok, és hamarosan már a kezdetek Városában állok, az első szinten, mivel a map azt jelezte, hogy Sei ott tartózkodik. Most pedig már a várost körülvevő erdőbe irányít. Egy pillanatra megáll bennem az ütő, mert védett területen kívül tényleg baja eshetett… Futólépésben indulok kifelé a városból. Közben megnyugtatom magam: Ez az első szint, ahol a játékosokon kívül nem kell komoly veszéllyel számolni Sei esetében. Annyi esze pedig van, hogy ha beleköt valakibe, akkor nem hagyja el a védett területet… Legalábbis remélem…

 Mire megérkezem, már szinte teljesen sikerül megnyugtatnom magam, és mosolyogva állok meg néhány lépésre tőle. Valamivel nagyon el van foglalva, és pedig néhány pillanatig csak nézem, aztén mellé lépek, és vidáman üdvözlöm, többé-kevésbé elnyomva a még mindig bennem lévő rossz előérzetet. Láthatóan nincs semmi baja, úgyhogy legalább emiatt nem kell aggódnom. Ma viszont biztos hogy vele maradok.

Védett területöl messze kóboroltam, az első szinten nem igazán fenyeget mob vagy játékos veszély. Még is akadna egy, nos álok elébe eltörjem a vörös derekát. Nem balhé volt az ami érdekelt, hallottam egy pletykát egy gyerektől. Fahéjas édeséget vásároltam ép amikor meg tudtam valahol erre van valami szép. Ebben az időben még a mobok se igen bújnak elő. Azért él a remény bennem, hogy látom azokat a sünöket. Ki faggattam a kölköt mikor és hol látta őket és rögtön el is indultam a nagy kalandra. SÜN KUKKOLÁSRA FEL!
Kiáltottam fel magamban és nagy adag fahéjas csemegével az inventorimban expedícióra mentem. Eltelt pár óra ebben a vacak időben mire a kérdéses helyszínre értem. Csak reménykedhettem benne előkerül egy kaktusz malac. Jó lenne látni a pisze orrát egynek. Elég viccesen tudják mozgatni, ahogy, keresik a táplálékot.
Kutatás közben kaptam egy üzenetet miszerint várjak. Nővérkém vagy is Chakna látni akart. A szívem rögtön tollas szárnyakat növesztve rakétaként elröppent. Talán még a nap is ki sütött egy kicsit.
A fahéjas csemege előkerül, és vidáman rágcsálni kezdem, ekkor mintha a nedves fűben mocorogna valami. Valami apró hangosan szuszogva, apró lábain döcög végig. Pár méterre tőlem, ki is dugja a turcsi kis orrát egy tüskésmalac, vagy is sün. A szájában egy giliszta majd meg riadva tőlem gyorsan ellenkező irányba csörtet.
Juhúú küldetés teljesítve láttam egyet, csak azt sajnálom nincs kristályom, amivel le fényképezhetem volna. A nagy leselkedésbe és rágcsálásba annyira belemerültem észre se vettem, hogy Chakna már itt is van. Vidáman üdvözölni akart, ez rendben is van.
Csak én a nagy elmélyülés miatt hangosan sikkantottam ilyed temben. Az utolsó fahéjas csemegém pedig eldobtam, ami pixelekre esett.
- Szi...szia.....
Szolaltam meg amikor pár szívdobbanás után kisé lenyugodtam.

Süti elvesztése miatt kedvem lenne földre vetni magam és ide oda gurulva visítozni. Igy gyászolva a fahéj hirtelen elvesztését. Oh, drága édeségem oly hirtelen távoztál és sajnos nem a pocakomba. A sünt ezzel sajnos el ijeszteném, ezért nem fetrengek.
- Nem haragszom, legközelebb elkapom és befalom az utolsó morzsáig.
Jelentem ki egy fél mosollyal és a megvendégelésre csak bólintással válaszolok.
- Rendben, ismerek egy jó helyet. Vagy inkább legyen meglepetés, rád bízom a fahéjasom honnan származón.
Ahogy közösen figyeljük a sün populáció eme példányát, kicsi sajnálat ébred bennem. Sajnálom, hogy ez most nem oda kint a való világban történik. Nem bánnám, ha beteg lennék bőrig ázás miatt sem, ha ez a helyzet oda kint lenne. Chaknára nézek és picit közelebb araszolok hozzá, egy kicsit kezdek fázni az eső miatt. Amikor meg szólal, nem tudom, mit válaszoljak hirtelen, mert nekem mindegy a dolog.
- Nem borítasz fel semmit, sünt akartam lesni és az meg volt. Kicsit kezdek fázni, lehet, jobb lenne valami fedelet keresni a fejünk fölé.
Felálok és a ruhám szorosabbra húzom magam körül meg mozgatva fázó tagjaim. Nem vigyázok, még fagy sebzést fogok elszenvedni. A dolog sebzést kapok, engem nem érdekel, tudom Chakna talán vádolná magát azért nem rángatott előbb fedett helyre.
- Meg engedem? Neked bármikor nővérkém bármit, kérned sem kell. Ez tudhatnád már igazán azért.
Mosolygok és a tisztás széle felé mutatok.
- Arra felé talán behúzódhatunk egy fa alá, vagy az is lehet, találunk fedett helyet.
Nem hezitálok, meg fogom Chakna kezét és húzom magam után. Most ahogy lelki szemeimmel kívülről nézem, magam valóban olyanok vagyunk. Olyanok, mint két testvér, akik az eső elöl, keresnek menedéket.

Szegény hugocskám eléggé elkeseredett a kedvenc sütije miatt… Ezért is igyekszem megnyugtatni, és ajánlom fel, hogy kárpótlom a veszteségért. Örülök neki hogy mosolyogva fogadja ezt a lehetőséget, és már el is kezdek kutatni az emlékeimben, hogy melyik helyről hallottam, hogy ott a legfinomabb a fahéjas finomág…
Az eső pedig csak ömlik és ömlik. Elfelejtem ugyan néhány percre, amikor én is Seijel együtt figyelem az aranyos kis sünit, de ettől függetlenül odakint már bőven léggé eláztunk volna egy enyhébb megfázáshoz, idebent pedig lassacskán az időjárás okozta sebzés miatt kell odafigyelnünk.
Seinek sem volt más terve a sünlesen kívül, úgyhogy kitalálhatunk valamit közösen. Nem lenne rossz, ha közösen lazítanánk valahol. És, mint kiderül a közös délután Seinek sincs ellenére. A kis szidására, amiért nem tudom magamtól, hogy nem zavarom, szélesen elmosolyodom. 
- Igen, tudom. - reagálok - de azt is, hogy néha csinálsz olyan dolgokat, amiket nem szeretnéd, ha én is látnék. Ezért kérdeztem meg, hogy csatlakozhatok-e -  mosolygok, kicsit elnézően, barátságosan.
A tekintetemmel követem az irányt, amit hugocskám mutat, és egyetértően bólintok. 
- A fák talán megvédenek kicsit - helyeslek, de még be sem fejezem a mondatot, Sei már húz is maga után, én pedig mosolyogva engedem neki, és tartva a tempót, követem, boldogan.
A tisztás széle felé haladva egyre határozottabban látszik két aprócska fakunyhó. 
- Mit szólsz azokhoz a kunyhókhoz ott? - kérdezem Seitől, közben igyekezve a lehető legtöbb információt összeszedni a faházakról.

Elnézve őket, akár még az is lehet, hogy használatban vannak, de lehet már elhagyottan állnak, bár nem túl régen. Mindenesetre amíg az eső eláll, talán nem zavarunk ott senkit… Eszembe jut ezekről a kunyhokról az a romos kis kaiba, aminél először találkoztam Junnal... Na tessék, már megin kezd nyomott hangulatom lenni... Még mindig hiányzik a kis fruska... Mielőtt túl mélyen elmerülhetnék ezekben a letargikus gondolatokban, emlékeztetem magam, hogy most itt van Sei. És lám, máris újra jobb a hangulatom. Nem tudom milyen varázslatot használ a kis boszorka, de hatásos, az biztos.

Chaknára nézek és elmosolyodom, azért van olyan, amit szeretnék, ha tudna. Csak nem akarom, hogy túlságosan aggódjon.
- Tudod, azért van, amit szeretnék elmondani, csak még nem vagyok kész a dologra. Van, amit azért nem fogok elmondani, mert nem akarom, hogy aggódj. Tudom, van, amit ugyan ilyen okokból te sem mondasz el.
Mosolyogtam és szaporán szedtem a lábam. Nem akartam meg fázni, de azt még jobban nem akartam, hogy Chakna megfázzon. Bár igy belegondolva, ha meg fáznék, biztos hozna nekem levest. Meg ápolgatna és az olyan jó lenne. Itt a megfázás olyan, mint kint? Egyszer ki kell derítenem, azért jobb az ilyennel tisztában lenni.
- A fák alá nem tanácsos állni, hogy ha vihar van. Félek, hogy vihar lesz a kunyhok meg egyébként is biztonságosabbak.
Gyorsan haladunk, Chaknát húzom magam után az esőben trappolva végig. A kunyhokon látszik, elmúlt 1-2 napban valaki használhatta. Gyorsan körbe pillantok, de nem nyúlok semmihez sem egyelőre legalább is.
- Remélem, majd hamar eláll az eső. A sünök biztosan örülnének neki, már ha a mob süniknek vannak érzéseik. Szerinted vannak nővérkém?
Egy olyan dolog volt ez a kérdés, olyan témát feszegetett, ami már biztos másnak is eszébe jutott. Vajon a mob szörnyeknek, háziálatoknak vannak érzéseik?
Valaki képes egy ilyen világot létre hozni, miért ne lenne képes néhány alap érzést beprogramozni? Invetorimbol elő veszek egy ruhadarabot, egy tiszta fekete felsőt. Majd Chakna mögé lépve meg dörgölőm a haját alaposan. Természetesen csak akkor, ha engedi, hogy ezt tegyem vele. Majd ha engedte a művelet után, ha nem akkor a ruhát oda nyújtva a fejemmel, mint cica bújok.
- Sajnos törölközőm nincs, de most ez is megteszi ideiglenesen.
Várom, hogy Chakna alaposan össze borzolja a hajam. Már szinte érzem is, ahogy alaposan végig dörgöli a fejem. Úgy vigyorgok ajkaim beharapva mintha hugica várná, hogy nővére megdörgölje haját.

Mosolyogva bólintok
- Igen, tudom. - válaszolok neki - Ha kérdezel, elmesélek bármit - mosolygok vissza rá, kicsit nyelvet is nyújtva.
Közben sietve keressük a fedezéket. A megfázástól ugyan nem kell tartanunk, de ettől függetlenül nem egészséges bőrig ázni, és még kevésbé kellemes. - A mezőn viszont veszélyesebb - bólintok a tanácsára.
Rángat maga után, bár közelebb érve a kunyhóhoz, ami kívülről sem nézett ki teljesen elhagyottnak,  egyre kevésbé tűnik jó ötletnek bemenni… De még mindig úgy remélem, hogy mire a kis kunyhó lakója visszatér eláll az eső, és ott sem leszünk, vagy ha mégis, nem fogjuk zavarni.
Belépve a kunyhóba még kevésbé tetszik az ötlet, hogy maradjunk… A tető beázik, a kunyhóban több ember is lakik, a bent uralkodó állapotok alapján férfiak, az igénytelenebb fajtából.
 - Nem tudom, Sei - válaszolok Sei váratlan, de aranyos kérdésére. Nem akarok anélkül elindulni, hogy kicsit megszárítkóznánk, úgyhogy a törölközőmet előkapva az invetoryból, amennyire így lehet megszárítom Sei haját, aztán a sajátomat is. (Megelőzve a hugocskámat) Sei vigyorog, én pedig nyitnám a számat, hogy javasoljam a továbbállást, amikor egy meglehetősen hangos, és már csak ebből is érezhetően morcos társaságot hallok közeledni. Van egy olyan érzésem, hogy nyernék ha fogadnék az indikátoruk színére…
- Sei, te is hallod, ugye? - suttogom a hugomnak, őt is csendességre intve - Jobb lenne, ha nem találnának itt… - és gyorsan körülnézek, esetleges másik "kijárat" után kutatva.
Az ajtóval szemközti ablakra mutatok, és odaterelgetem Seit.
 - Mássz ki, utána én is megyek - súgom neki ellentmondást nem tűrő hangon. Mire kiér, már zörren a kilincs, ahogy a tulajdonosok elérnek az ajtóig. Nem maradt idő, hogy én is kimásszak, ha megpróbálnám, akkor mindkettőnket észre vennének. Emiatt lett volna rossz érzésem reggel? 
- Ha valami történik, akkor szólj a Vigosoknak! - suttogom Seinek az utasítást, majd megpördülök a sarkamon, éppen időben, hogy lássam belépni a hétfős vörös-sárga társaságot. Igen.. Nyertem volna ha fogadok… Mire észreveszem, hogy lefagytak egy pillanatra, úgyhogy megpróbálhatnék egyszerűen elillanni, az egyikük magához tér… Peh..
- Önök itt a tulajdonosok? - kérdezem ártatlan kifejezéssel, úgy állva ott, hogy senkinek nem jutott volna eszébe rólam, hogy bármihez akárcsak hozzáértem idebent, közben alaposan végigmérve a fickókat - Az eső elől kerestünk menedéket, de nem találtunk itthon senkit…- magyarázkodom, kicsit rájátszva a magát szégyellő, naív lány szerepére. Az, hogy ennyit mondtam, bőven elég hozzá, hogy lássam, érdekli-e őket egyáltalán, amit mondok. Ha a mai napból indulok ki…

Szintén mosolygok, csak sejtettem, hogy igy gondolja. Ettől függetlenül azért én még eltitkolok pár részletet. Van egy olyan sejtésem ez csak gyermeteg játék. Hiszen biztos tudja vagy sejti.
- Akkor amint vissza érünk a városba egy kakaó mellett jó sok kérdésünk lesz egymáshoz. Mert oda vissza játszik ám a dolog!
Mondom kicsi apró tettetett felháborodással, amit egy ismételt mosollyal koronáztam meg. Arra mezőn veszélyes, igenel, bólintok. Ki tudja, ilyen időben neme téved erre felé valami veszedelmes szörnyeteg. A sünös kérdésemre nem leges választ kapok. Látva a bent uralkodó állapotokat elfintorodom, ugyan láttam és jártam már furcsa helyeken. Azért valami még nekem is sok, az ember legalább arra adjon, ahol alszik. Mégis csak itt élnek ezek a valakik hát mért nincs legalább itt rend? Már éppen szóvá tettem volna elégedetlenül, de vidám hanggal teljesen össze kócolja a hajam Chakna amikor hangokat hallottam. Csak bólintottam, majd halkan suttogva tettem hozzá.
- Igazad van, jobb, ha megyünk.
Chakna a nagy igyekezetben ablak felé tereljen inkább már finoman lökődött. Épen tiltakoztam volna. Amikor rám parancsolt, és nem tudom miért, de én engedelmeskedtem. Nem is volt választásom, hiszen szinte majdnem kilökött az ablakon. Oda kint vártam mikor jön, de nem jött. Már vissza másztam volna, éppen amikor hangok ütötték meg a fülem. Kezdtem kétségbe esni, a félem jeges újai a szívemet markolták. Elkapót hát a réteges, mi van, ha azok odabent vörösek? Felébredt bennem a harag is, haragudtam magamra, amiért hagytam magam ki tessékelni az ablakon. Éreztem nem úgy gondoltam, ha most elmegyek segítségért a vigoba senki nem hallgatna rám. Ott engem nem ismernek, mire vissza érnénk, még baja esne Chaknának. Más felöl, viszont soha többé nem tudnék tükörbe nézni, ha valami baja esne a nővéremnek. Igy hát pallosom és minden felszerelésem egy pillanat alatt elő hívtam. Mély levegőt vettem és némi zajt csaptam, igyekeztem úgy imitálni mintha egy esetlen kisgyerek botladozna az esőben. Közben lesben álltam, hogy ha kell azonnal meglepetés szerűen támadni tudjak. Tudtam nem sok előnyöm van, csak az első meglepetés csapás és a képeségem állt az én oldalamon. Ha mindenki kijön, akkor Chakna megtud lógni, de nem jön, ki még vannak bent.
Agyam gyorsan kezdett pörögni és a régi játékkal eltöltött idő, rá szoktatott ilyen helyzetekben gyors döntéseket és gyorsan valami stratégiát találjak ki. Maradnak, bent velük már ketten könnyebben elbánhatunk vagy magamra terelhetem a figyelmüket.

Amint ki jön két három játékos, legalább és ha piros az indikátoruk, azonnal kegyetlen támadásba lendülök. Sikerül a kintieket legyőzőm, már ha pirosok vagy sárgák. Akkor remélhetőleg a bentiek már megadják maguk, vagy elhúznak szépen csendben.

… Akkor ne is reménykedjek… Sei kijutott, a hét nagydarab rabló meg be. Megláttak, észrevettek, de nem figyelnek rám. Ami sajnos nem azt jelenti, hogy lenne időm meglógni…
Rövid idő alatt két fontos információt is sikerül megtudnom: hogy melyikük a társaság feltételezhető vezére, és hogy neki van észlelése… Ordítani lenne kedvem, hogy Sei észrevegye a veszélyt, de nem vagyok biztos benne, hogy nem sikerült valamerre elillannia és elrejtőznie, akkor pedig az kiáltással csak megerősíteném, hogy ott van valahol… Úgyhogy csak magamban fohászkodok hogy sikerüljön neki… Még csak nem is pislogok az ablak felé… És úgy néz ki teljesen felesleges, hogy nem ellenkezem, és ennek jeleként üres kezeimet is felemelem. Nem foglalkoznak vele, és mire eszembe juthatna bármit megpróbálni, már koppan a fejemen valami. Nem ez a nap lesz a legszebb emlékem, az biztos.
Aincardban vagyunk, úgyhogy nem fáj a fejem, amikor magamhoztérek, de zsibbadni zsibbad az ütéstől… Beletelik néhány pillanatba, mire beindul az agyam, és rájövök mi történt. Körülnézek, és meglátom Seit, aki még nincs magánál. Szinte ülő helyzetből ugrom oda mellé, hogy ellenőrizzem nem esett-e baja. Úgy tűnik azon kívül hogy kiütötték, és idehozták, nem bántották. Megnyugszom, és ahogy az adrenalin kezd távozni az agyamból, megérzem, hogy bizony nagyon hirtelen ugrottam fel, megszédülök, és lehuppanok Sei mellé. A hátamat a rácsnak döntve kábán ülök pár pillanatig. Közben igyekszem felmérni a környezetünket.  Az épületben rajtunk kívül nincs senki, minket egy fából készült, de elég masszívnak kinéző ketrecbe zártak, és épp hogy kartávolságon kívül a ketrectől egy asztalon ott vannak a fegyvereink (az íj az biztos hogy az enyém, és ahogy nézem az a pallos Sei-é) és egy rakat holmi. Gyorsan ellenőrzöm az inventorymat, és felfedezem, hogy pont azok a dolgok hiányoznak nagyrészt, amiket az asztalon is látok. Ami nem az enyém, az valószínűleg Sei-é. Ha eddigre Sei megához tér, akkor feltápászkodva, és néhány bizonytalan lépés után megtalálva az egyensúlyomat a ketrecet kezdem ellenőrizni. Ilyenkor leglogikusabb először az ajtót ellenőrizni, ami bár valószínűleg be van zárva, de talán a zárral hamarabb lehet kezdeni valamit, mint a masszív farácsokkal.
Ha nem ez a nap lenne, akkor azt mondanám: Lucky… Éppenhogy hozzáértem az ajtóhoz, amikor az csikorogva kinyílik… Oké oké, azok heten (hallom őket, pedig két fal és a két kunyhó közötti tér is elválaszt minket..) nem éppen IQ titánok, de ha a vezérüknek volt esze az észlelését használni, akkor arra is, hogy egy ketrecet bezárjon… Vagy ennyire ártalmatlannak, és ostobának néznék ki (akkor még túl jól is sikerült volna eljátszanom odabent a megszeppent, butus nebántsvirágot… Megint rossz előérzetem van, és most Seijel is megosztom az aggályaimat…
- Ez így túl könnyű… Nagyon nagyon óvatosnak kell lennünk - mondom neki suttogva, közben gyorsan majdhogynem válogatás nélkül kapkodva össze az asztalról a dolgokat. Ráérünk szétosztani hogy mi kihez tartozik a városban, védett övezeten belül. Elegem volt mára a védett területen kívüli kalandokból… Amikor a teleport kristály akad a kezembe kedvem lenne beverni a fejemet a falba… Mostmár kezd komolyan probléma lenni, hogy ennyire nem vagyok hozzászokva a játék adta lehetőségekhez… Az életünk múlhatott volna rajta!

 - Azt hiszem az a legbiztonságosabb, ha ezen az úton távozunk - emeltem meg kissé a kristályt, hogy jelezzem mire utalok. Gondolatban hozzá tettem, hogy és minél hamarabb…

Pukk és puff meg dirr és durr és csitt és csatt. Ezek most mind elmaradtak bénaság úrnője alaposan felsült vagy is felsültem. Mert lett dirr meg durr és lett csat is. A fejemen dirr meg a durr aztán én a vizes földre csatt. Jött a fekete álom is, meg a zsibadás. Ami jelezte igen csak erős ütést kaptam a fejemre.
Nem álmodtam csak a feketeséget éreztem, mintha lebegnék benne és az a sötét ugyan akkor körbe is ölelne. Zsibadás nem lett volna, még talán jól is esne ez a furcsa álom.
Mikor fel eszmélek Chakna arcát látom magam elött. A világom a világunk egy kis ketrecre zsugorodott. Ezek a balfékek az ajtaját nyitva hagyták, vagy Chakna nyitotta ki valahogy? Nem tudom a fejem még olyan kába és zsibbadt volt. Felállás helyet kezeim és lábaim az elernyedést választották. Döglött béka módjára terültem el hasra a földön. Kellett még egy perc legalább mire össze szedtem magam és feláltam.
- Egyet értek, de csak tudd legközelebb én, löklek ki az ablakon és én maradok bent.
Fűztem halkan hozzá egy mosollyal kisérve. Majd az asztalhoz lépve kezembe vettem felszerelésem. Nem volt nálam egyszere túlsók holmi szerencsére. Igy még pár apróságot is magamhoz vettem. Természetesen csak azt, amit értékesnek találtam. Pár kristályt, erszényeket, amiben akár pénz is lehetett, és egyéb tárgyakat. Már kapok egy két aranyat értük jól jártam, mert sok kicsiből lesz a nagy. A shoping láz elragadott és mire észbe kaptam a röpke egy két perc alatt eredeti holmimnak legalább kétszeresét elpakoltam. Mi közbe teleport kristályom végig a kezemben volt. Véletlen baj lenne, azonnal használni tudjam.
- Igen, de azért amig nem kell lépnünk, pakoljunk még el pár dolgot. Tudod a kapzsiság és a bosszú e formája.

Látva hogy Sei magához tér, megnyugszom. Tényleg nem esett komoly baja.
Elmosolyodom a kijelentésén. 
- Csak hogy tudd, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülünk, ugyanígy téged raklak ki előbb - közlöm egyszerűen, komoly tekintettel. Ne is reménykedjen, hogy nem az ő biztonságáról fogok előbb gondoskodni… Pontosan ugyanígy fogom kitessékelni az ablakon, ha azt érzem biztonságosnak... Bár most elég csúnyán félresikerült… Túl későn vttem észre a közeledő bandát... Gondolkodom rajta, hogy vajon tudtam-e volna több időt nyerni neki, hogy elrejtőzzön valahová… De mivel ez nem vezetne sehová, sőt, feleslegesen elveszi az időt, hamar elterelem a gondolataimat másra… Pontosabban arra, amit Sei csinál…
Kicsit rosszalló szemmel nézem, hogy az asztalon kívülről is elkezdte elvenni a holmikat... Attól, hogy lopott cucc, még lopás így elvenni...
- Sei… Ez a holmi nem az övék. Úgy lopták valakitől. - mondom fejcsóválva, és közben közelebb is lépek Seihez. - Nem tudom él-e még a tulajdonosa, de akkor sem vehetjük csak úgy el.  - de nem veszek ki a kezéből semmit, csak mellé lépek.
- És az lenne a legokosabb, ha nem várnánk meg, amíg már muszáj lesz odébbállnunk, mert a végén még valami balul sül el, és itt ragadunk.
Nem a félelem miatt borzongok bele  a nevetésükbe… Hanem arra a gondolatra, hogy nehezen tudnám Seit kijuttatni, ha azok heten úgy döntenének, ideje ellenőrizni minket, és még mindig itt lennénk… Úgy látszik, minden holminkat összeszedtük, és valahogy úgy sejtem Sei sem fogja egy hamar visszatenni amit pluszba elvett, veszekedni meg nincs időnk. Úgyhogy a vállára teszem a kezemet, és bármit mond, aktiválom a kezemben lévő teleportkristályt.

- Engem, engem ki mászok én magamtól is, de csak veled. Mert még egy ilyen alkalom nem lesz. Nem hagyom....Hogy...hogy...
Elpirulok, és szívem is hevesebben ver picit. Közben Chakna szemébe nézek tekintetem komoly.
- Nem hagyom, hogy valakinek, akit szeretek szemem látára essen baja. Meg egyszer nem tudnám elviselni.
Az épen fogót, tárgyat még el teszem, és elő veszem a kristályom én is. Be kell ismernem igaza, van nővéremnek, menünk kell, mielőtt azok rá jönnek mi a helyzet.
- Úgy lopták, vörösök az tulajdonosuk valószínűleg már nem él. Még is, ha ismerjük vagy meg találjuk az egyik tulajdonost. Még vissza is tudjuk adni azt, amit elvesztett. Ezek úgysem érdemlik meg, egy morzsát is megtartsanak ebből.
Nagyot sóhajtva végig nézek a tárgyakon, nos, igen lehet valakinek értékes. Nem aranyban, hanem érzelmileg. Talán ott az a gyűrű egyszer régen valakié lehetett, aki a testvérétől kapta vagy egy barátjától.
- Jól van, jól van menyünk, igazad van, nem lenne jó, ha itt találnának minket igy. Legfeljebb vissza jövünk egy csapattal kipucolni innen a szemetet.
Intettem fejemmel a másik kunyhó felé majd kezemben levő kristályt aktiváltam.
A mai nap csak egy részét bánom, csak azt a részét még mindig nem vagyok elég erős. Igy pedig még mindig félnem kell, a veszteségtől.

Elmosolyodtam Sei reakciójára. Megöleltem volna, de most erre sajnos nincs idő. 
-Ebben kiegyezhetünk - bólintok inkább még mindig mosolyogva.
- Én is pontosan így érzek. - komolyodik el az arcom. Én sem tudnám tétlenül végignézni, hogy baja essen valamelyik barátomnak…
Nagyon megkönnyebbülök, amikor hugicám is előveszi a teleportkristályát. Nem lenne kellemes hosszasan küzdeni vele, hogy eltűnjünk. És az is megnyugtató, hogy majdnem úgy gondolkodik a lopott holmikról, mint én. 
 - Azt hiszem tudom, kit kellene megkeresnünk. - bólintok az ötletre, hogy csapattal jöjjünk vissza. Hallottam egy céhről, ami pont az ilyen fickókat igyekszik kordában tartani, és eltüntetni. Ha ők nem segítenek, akkor majd a Vigosokat kérem meg.
Végül gond nélkül kikötünk a Kezdetek városában, az eső pedig még mindig zuhog… Nagyszerű… De most még örülök is a bőrömhöz csapódó esőcseppeknek. Inkább ázzak el, mint hogy ennél több időt keljen "vendégeskednem" a kunyhók környékén… Már majdnem sikerül teljesen megnyugodnom, amikor észreveszem a tömegben az egyik alakot a hét közül… Gondolatban elkáromkodom magam, és igyekszem minél észrevehetetlenebb lenni, és erre intem Seit is. Nem hiszem, hogy az a melák kiszúrna minket, de nem árt az óvatosság. Ellenben a mellette áll egy sötét köpenybe burkolódzó alak… Tőle a hideg futkos a hátamon. Aki elindul felénk. Nem is gondolkozom, védemezőn lépek a hugocskám elé, minden idegszálammal koncentrálva, hogy a legelső jelből felismerjem az esetleges ártó szándékot. Úgy tűnik nem igazán figyel rám, Seihez megy oda. Én pedig nem állítom meg, mert nem akarok szükségtelen felhajtást, ameddig a melák is a közelben van. És mert egyelőre nem úgy tűnik, mint aki ártani akarna.
Az érintése nyomán elkezd valami formálódni kettőjük között, végül egy kristály lesz belőle, amilyet még nem láttam.  Amikor a földre esve aktiválódik, kiderül, hogy hangrögzítő kristály…
Amikor elkezdi visszajátszani a benne tárolt hangot… Egy pillanatra elsötétedik körülöttem a világ… Takashi hangja szólal meg…

---

A visszajátszott hang (Itt a teljes történet, akit érdekel ) :

---

– Miről van szó? – Érzelemmentes, erőt sugárzó férfihang (Takashi) – Gondoltam érdekelni fog, hogy valaki minden jel szerint utánad kutakodik – Behízelgő, de ugyanakkor nem meghunyázkodó, nem kellemes férfihang(Ismeretlen) – Egy nevet mondj, és a részleteket – Ellentmondást nem tűrő, határozott hangon szólal meg Takashi – Chakna néven mutatkozik be az illető nő, az első szinten –  Szenvtelen, érdektelen hangon felel az ismeretlen itt mintha vágás lenne – Mit akartok? – Határozott, harcrakész, bátor hangon kérdez Takashi Némi szünet, küzdelem hangjai, fémcsengés and stuff - Mocskos játékot játszol, te áruló– Visszafogott, de érezhetően dühös kifakadás Takashitól – De nagyon is kifizetődőt – beképzelt, kárörvendő, és szenvtelen hang az ismeretlentől – Ezúttal nem úszod meg - (Haramia) kontrollvesztett dühödt kirohanás – Meghalsz te rohadék -  (Haramia 2) Az előbbinél is erőteljesebb vérszomjas sziszegés És néhány hasonló szitkozódás, közben küzdelem hangjai, halálsikoly az egyik haramiától, végül vérfagyasztó nevetés

---

Semmi nem jut el a tudatomig, miközben a felvételt hallgatom, és miután vége lett, még percekig mozdulatlanul ülök a földön, a kristályra bámulva (azt sem tudom, mikor kerültem a földre...) Mikor lassan elkezdenek újra forogni az agyam kerekei, az első ami bevillan egy mondat "Néha jobb, ha nem tudod meg soha " Hát én most megtudtam... És nem tudom mit kezdjek vele, hogy megtudtam, hogy Takashit elárulták, és éppen azon keresztül sikerült csapdába csalniuk, hogy kerestem őt... Mit tettem? Eddigre már a könnyeim is folyni kezdenek, és teljesen rá vagyok utalva Seire, ha bármi történne, mert teljesen letaglózott, amit hallottam...

-Tudom, hiszen testvérek vagyunk.
Válaszolok, a mondataira mi közben azon agyalok kinek is lehetne szólni. Régen ismertem egy frontharcost, ha még él ő vagy a céhe talán kapható egy ilyen kalandra. Ő nem is mindig akad olyan játékos és céh, akik vadásznak a vörösökre.
Justice League talán néhány erős tagjuk kapható lenne egy ilyen küldetésre.
- Lehet, hogy ép egyre gondolunk. Lehet az a nagyszájú Riko is eljönne.
Mondom, elgondolkodva mi közben aktiválom a kristályom. Csak pár pillanat és már az első szinten is voltunk a kezdetek városában. Itt is zuhogott a kellemetlen eső, de legalább már védett területen voltunk. Mikor meg fordulok két alak áll tőlünk nem messze. Frizurájukat elnézve nem lehetnek kedvességükről híresek. Az a heges arc nem épp bizalomgerjesztő, de a törpícsek ő titokzatosságától hideg futkos a hátamon. Chakna elém akarna lépni, de kezemmel meg fogom fel karját és fejemmel nemet intek. Mérhetetlenül jól esik, hogy igy érez irántam, félt és szeret, tényleg úgy mintha testvére lennék. Nem hagyhatom, baja essen, teljesen mindegy az milyen formában történik. Az alak a kisebbik közelebb lebeg hozzám és meg érint. Állok rezzenéstelen arccal hideg tekintettel figyelve minden mozdulatát. Tudom, nem árthatnak nekünk, védett területen vagyunk azért jobb biztosra menni. Érzem virtuális izmaim szinte pattanásig feszülnek.
A kristály meg jelent és végig hallgattam, ami belőle szolt, nekem ismeretlen hangú emberek beszéde. Látszott Chakna legalább az egyiket, aki bajban van felismerte.
Chakna a földön, a felvétel teljesen ki ütötte. Közben a két alakra néztem, harc nem lehetséges, de egy valami igen. Pallosom ki vontam és a két idegen és közénk állítottam a földbe.
- Hitomi Tanaka vagyok és meg esküszöm, hogy addig nem nyugszom, az utolsó pixelemig vadászni fogok rátok.
Pallosom meg csikordult a tér kővein és jellegzetes fémes hangot adott. Amire páran, akik a közelben vannak, talán fel figyelnek. Fel segítem Chaknát a földről és a kristályt is zsebre vágom. Majd pallosom hátamra téve helyére, Chaknát fel karolom. Végig mérem még utoljára a két alakot és elindulok a legközelebbi fogadó felé.

Most valahogy érzem, mennyire meg tudjuk egymást érteni Seijel… És, bár kimondani ezt sose mondanám, kifejezetten hálás vagyok Aincardnak, mert ennek a világnak köszönhetően találtam meg a testvért, akire vágytam.
Bár Riko neve nem ismerős, de ha Sei valamilyen szinten bízik benne, akkor biztosan nem rossz ember, úgyhogy egyszer szívesen megismerném.
Miután gond nélkül visszakerültünk a Kezdetek Városába, előkerült az a hangrögzítő kristály, a rajta lévő felvétellel, én pedig néhány percre teljesen elvesztettem a kapcsolatot a környezetemmel… Éget az önvád, miközben pontosan tudom, hogy nem tehettem volna semmit... Ha nem így, akkor más módon csalták volna csapdába Takashit... De mégis... én adtam nekik lehetőséget...
Lassan, nagyon lassan kezd az agyam visszakapcsolódni a valósághoz. Az első amit valahol, a tudatom peremén érzékelek a fémes csikorgás, majd pedig a köpenyes alak hangja… A kép nem áll még össze, de mire a sebhelyes arcú melák megszólal, már teljesen tudatában vagyok annak, hogy mi történik körülöttem. Miközben beszél, felállok, és elindulok felé. Fenyegetés a mozdulataimban nincs… A tekintetemet pedig nem láthatja, mert eszembe sem jut ránézni. Seinek viszont talán feltűnhet, hogy valami nem stimmel velem…
- Elhallgatsz valamit - közlöm állítólagos "szabadítónknak" címezve jeges, érzelemmentes hangon. Aki ismer, az tudja, hogy az érzelemmentesség nagyon-nagyon távol áll tőlem… Mielőtt elfutna, megfogom a melák karját, és most a szemébe nézek 
- Miért hagytad nyitva a ketrecet? És mit tudsz erről - teszek fel két kérdést. Most a hangom már nem érzelemmentes. Valamennyire visszanyerem az önuralmamat eddigre, és a kérdéseim kérésnek hangzanak, nem fenyegetésnek… De inkább hasonlít ez a "nyugalom" a vihar előtti csendhez…
Kapaszkodom, erősen kapaszkodom a lehetőségbe, hogy többet is megtudhatok, mert ez az, ami most egyben tart… és még így is minden erőmet felemészti, hogy az önuralmamat megtartsam…

Chakna teljesen össze omlik a szemeim láttára, az egyik alak a kisebbik, aki a titokzatos, válaszol kijelentésemre. Ohh hoo, de igen szükséges és most még jobban akarom, mint eddig bármikor. Bántották azt a személyt, akit szeretek. Az egyetlen olyan embert, akiért hajlandó vagyok ebben a világban maradni. Az egyetlent, aki a páncélom mögé látott és észre vette milyen vagyok valójában és elfogadott.
Nővérkém lassan magához tér és feláll, segítek neki vagy is csak akartam, mert nem volt rá szükség. Azonnal meg is indult az egyedül maradt nagydarab felé. Meg lep a viselkedése, az érzelem mentesége, ő nem ilyen és a viselkedése egy kicsit elszomorít. Viszont meg értem miért ilyen és elfogadom, én is ilyen voltam és még vagyok is részben.
Mellé lépek és vállára teszem a kezem, nyugalom ne ad meg magad az érzésnek, ne veszítsed el a fejed. Sugárzom feléje tekintetemmel, amikor szemeibe próbálok nézni.. A fej elvesztés a heveség az egyébként is az én asztalom, és a bosszúállás is.
- Nézd, jobb, ha válaszolsz nem miatta, ha nem miattam.
Amikor már a mondatot ki mondtam gyorsan a másik mögé suhantam és régi jól bevált hangon szolaltam meg. Halkan vészjósloan, amire egy lapáttal az is rá tett pallosom lapjával egészen közel a nyakához pihent a férfi vállán.
- Mond, tudtad vannak egyes képeségek amik használhatóak védett területen belül is? Szóval jobb, ha mindent elmondasz és csak is az igazat akarjuk hallani, a te érdeked is ezt kívánja szerintem.

Hiába is akartam volna nyugalomra inteni Seit… Én a magam részéről miután feltettem a kérdésemet, elengedtem a melák karját, a válasza hallatán pedig szomorúan bólintok, és halkan megköszönöm neki, de lehet meg se hallotta... Én pedig nem igazán figyelek rá, hogy eljutott-e hozzá a hálám… Egy kéépel élve a szakadék szélén egyensúlyozok…Egyetlen szerencsém van… Nemvesztettem el tejjesen a kapaszkodót… Sei itt van. És ha többet nem is, ez annyit segít, hogy így nem engedhetem meg magamnak, hogy összeomoljak… Ha a húgom követni próbálná a melákot, megfogom a kezét, és szomorúan ingatom a fejem. Nincs értelme… Valószínűleg tényleg nem tud semmit.
Az agyam közben iszonyatosan pörögve igyekszik összerakni a dolgokat… De túl sok információ hiányzik… Ki vagy mi volt az a csuklyás alak?  Mi köze a történtekhez? Ismerte Takashit? Igazából… Semmit nem tudok róla, hogy miként élt idebent Takashi… Ahogy azt sem, hogy ki ismerte, és kik lehettek az ellenségei… Lenne egyáltalán értelme tudnom? Segítene? El tudnám nyomni vele az önvádat?
Közben pedig egyre szorosabban fogom Sei kezét… és ezt észre sem veszem… Ahogy azt sem, hogy elállt az eső… és a szivárványt sem…
Végül hiába van Sei mellettem… Nem tudok megálljt parancsolni a könnyeimnek…
- Miattam… -mondom elcsukló hangon - Miattam történt - szakad ki belőlem halkan… És mot hiába mond bárki, bármit… Ezt előbb magamban kellene rendeznem valahogy… Maximum egy öleléssel tudnának segíteni… Hogy érezzem a támogatást. Hogy ne szippantson be megint az a fekete örvény, ami Takashi halálakor... Mostmár vannak körülöttem, akik miatt nem engedhetem meg, hogy magamba zuhanjak... De mégis, mit tegyek ellene? ...