Re: Főtér

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 17 2013, 12:42

//Lyliana//

Ismét kimondta egy gondolatát, és arca sokkalta jobban sziporkázott, mint eddig, úgy látszik még elkerültem a pofonfát, sőt tekintete kiegészítette mosolyát. Melegséget éreztem szívemben, végre nem azt, ami minden ébredéskor jön. Vajon holnap reggel is így lesz.. tűnődtem egy szempillantásom erejéig. Előbb-utóbb kiderül. És fogadta ismét a kis kitérőt.
- Ez után ígérem mehetünk vissza a szállásra, gondolom aludnál már egy jót és nem csak padon. - közben az említett térképet átadtam neki, mutató ujjam kicsit feljebb emeltem állát - azt hiszem a vásárlással én is így vagyok - mutattam rá kifordított üres zsebeimre. Szégyen érzetét próbáltam elhessegetni, hisz az előbb hagyott a bolhapiacon egy vagyont. És talán két értékes tárgyat találtunk egész olcsón. Egy mosollyal nyugtáztam, majd visszahúztam kezem arcától, majd jelzett hogy mehetünk. Felkínáltam jobbom neki, és bele is karolt. Újra elfogott az előbbi jóleső érzés.
Követtem, tekintetét, ahogy nézi a kis térképet maga előtt, ahogy ajkai formálják szavait. Az apró lélegzetvételeket, és szeme cikázását, ahogy minden mozdulatra megerősítést kér, hogy jól csinálja-e. Hisz én magam is ilyen voltam, mint a kereső kiskutya ami nem biztos benne, hogy amit megtalált az bizony az-e amit keresnie kellett.
Összevetettem sajátommal és megjelölt pont a Fehér Rózsa Potion és Méreg Bolt-ot mutatta. Helyes, mosolyodtam el.
- Nagyon jó! Ez is könnyedén menni fog! Holnap természetesen én vezetlek majd, de most rajtad a sor - mosolyogtam rá, és egy gondolat szöget ütött fejemben - mondtad stílusod, hogy viszonyulsz a harchoz? Mármint, amire számíthatsz holnap, hogy a pajzsod és a kardod lesz csak közted és a szörny között.. ezt így elképzelve hogyan éled meg? - kérdőn néztem rá és komolyan bár tekintetemről bőven leríhatott számára, tényleg aggaszt, hogy némi esély is van rá, hogy baja essék. Féltettem.
Karom karján éreztem, ha ezt az érzést, ha őt elveszíteném egy mob miatt, én nem is tudom mit tennék. Pár órája láttad meg térj már észhez! Kiáltott agyam, de ahogy szoktam csak lehalkítottam. Nem érdekelnek most tanácsai. Közben, már itt is az első forduló, és lássuk hogyan is vezet, gondolatom csak beférkőzött, és egy csínyes mosoly ágyazódott szám szögletébe.

by **Hime** Hétf. Jún. 17 2013, 13:16

//Yuichi//
Csodák csodájára nem nevetett ki, annak ellenére, hogy elég mókásnak tűnhettem, miközben próbáltam kisilabizálni a térképet.És hihetetlen módon úgy látszik sikeresen.
-Ezek szerint még jól emlékszek az mmo-k világa beli térképolvasásra.-Mosolyogtam Yui-ra, aki láthatóan a gondolataiba merült.Vajon mi jár a fejében.
-Ehh az üres zsebedben én is egy kicsit ludas vagyok.-Pirultam el. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben...
-Ígérem amit holnap farmolok aranyat neked adom a sok-sok segítségért és információért.-Remélem nem bántom meg, és nem hagy ott. De én mindig is ilyen voltam. ha valaki segített nekem, azt én sem szerettem viszonzatlanul hagyni.
Tekintetem kissé elkomorult, és már bennem volt a csalódottság érzése, hogy most fogja magát és ott hagy.
-Hogy hogy is képzelem el a harcot. Igazából rengeteg féle sportot kipróbáltam, de csak 4 volt aminek az edzéseit rendszeresen látogattam. A karate, a vívás, a kardpárbaj és a kendó, mind mind arra szolgált, hogy mentálisan és testileg megerősítsen, illetve hogy meg tudjam védeni magam.
Igazából nem tudom pontosan mit érzek. Talán egy kicsit félek.-Komorodtam el hirtelen.Amikor az edzéseimre gondoltam, eszembe jutott, mennyi mindent véghezvittem akkor azért, hogy elismerjenek lány létemre.Már az is furcsa volt, hogy nem a lányok csoportjába iratkoztam be, hanem a fiúkéba. Eleinte nem akarták engedni, viszont mikor látták, hogy mire vagyok képes, nagyon meglepődtek.
-Neked milyen volt, amikor az első mobot megtámadtad?Hogy történt? Elmesélnéd?
Idő közben ő karját nyújtotta, és elindultunk az általam megadott irányba. Fejünk fölött milliárd csillag ragyogott, és a hold éles fénye világította meg számunkra az utcákat a tömérdek lámpással karöltve.Hamarosan már közel voltunk a bolt bejáratához. Ekkor mondtam azt Yui-nak, hogy a másnapi aranyam az övé. És most várok, vajon egy értékes kapcsolatot romboltam le egy mondattal? Kétségbeesés tölti el lelkem, és nem állok messze a sírástól se.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 17 2013, 14:24

//Lyliana//

Csak mosolyogni tudtam, bár egy pillanatra elkomorodtam, a gondolat ami befurakodott fejembe, vajon miért bántották régen, csak azért mert stréber, engem is neveztek úgy, de dogáknál a segítségem kellett. Máskor meg ha alkalmuk adódott hátba szúrni, rögvest megtették. Vajon vele is így bántak/bánnak odakint?
Pirongó arca térített észhez, hogy figyeljek rá, és mondata, még hogy ludas, az a jellemem, kacagtam magamban. Egy kis ideig kételyben tartottam és most olyat láttam szemében, amit nem hagyhatok csak úgy elburjánzani benne. Karom kifordítottam övé közül, és egy gyors mozdulattal előtte teremtem, immáron a kézfeje a kezemben, és szomorú szeme velem szemben, csak meg ne csókoljam, jött egy váratlan gondolat. Elhessegettem. Közben ígért nekem valamit, hogy holnapi farmolását nekem adja, amiért segítettem neki. A csók további gondolata, eltűnt, pedig azzal tudtam volna leginkább tudtára adni, hogy nem így van, de ilyen erős érzést nem is használhatok, úgy érzem, hisz a lelkéről még nem tudok sokat.
- Nem vagy ludas ebben dehogy is, teljesen őszintén.., csalódott lettem volna, ha egyedül vacsorázom, míg Te kint kitudja, meddig alszol ott a padon szabad ég alatt. Társaságra vágytam, ugyanis egy küldetésből jöttem vissza ahol meg kellett volna öljek valakit, de én képtelen voltam rá.. - nyeltem egyet és kissé lefordítottam a tekintetem, ha most látok is újra a ruhája fordított kereszt alakú mélyedésbe néznék bele, de nem láttam - ahogy rád néztem, az jutott eszembe, hogyan tudnék én ilyet megtenni.. azért keltettelek fel, hogy megbizonyosodjam róla, hogy még a gondolat írmagja sincs-e bennem. Bocsájts meg, hogy ezt eddig nem árulhattam el. - néztem vissza szemeibe. Szemeim könnyezni kezdtek, de két pislogással el is hessegettem. - És köszönöm elfogadom az aranyat, feltételek nélkül. Viszont én is ajánlok valamit, bármikor szükséged van társaságra, vagy rám, ott leszek neked Hime. - mondtam őszintén és komolyan, érzelmi hullámvölgyemben. Szemei még mindig szomorúságról tanúskodtak, vagy már ott jól látom egy apró mosoly bujkál meg vonásai mögött? Vajon most így hogy már tudja miért keltettem fel, elmegyünk még a boltba? Sok-sok kérdés, de csak ott álltam előtte, kezem elvettem bal kezéből, de a jobbját továbbra i tartottam, és visszafordultam mellé tenyere még mindig kezemben, vajon megfeledkezett róla,karom kissé felé nyújtottam, amire ő rátekerte az övét. Majd válaszolt is kérdésemre hamarosan. Dejó sportol ő is, alakján látszik is, csillogott szemem, mondatai hatása alatt.
- A félelem az jó, az kell, félelem nélkül lehet élni, de nagy ostobaság néha napján. Sokszor voltam ostoba - mondtam kissé nevetségesebb mosollyal kísérni mondatom, hátha, oldaná a még mindig feszélyeztetett légkört.
Viszont úgy látszik újra nyit, érdeklődött, nyugodtam meg kissé, bár előbbi heves reakcióm és vallomásomon, láthatóan még mindig gondolkodott, tuti most válnak el útjaink. Odakint ilyenkor szokott.. nem megint túlgondolkodom, Tekintettemmel kerestem Himéét vajon rálelünk újra egymás szembogarára? Teljes komolysággal válaszoltam kérdésére.
- Elég ügyetlenül első ütésem meg se közelítette a vaddisznót, majd hirtelen és hamar levágtam kettőt is, majd még hatot, amikor már jobban belejöttem. Végül egy ritka erdei lénnyel futottunk össze és Chan-nal és hosszasan nehezen legyőztünk egy majmot. Kb kettő, kettő és fél méter magas volt, rettentő erő és szívós egy dög. - tekintetemből némi kacajt láthatott, legszívesebben nevetnék, de ez általában akkor van, ha tartok valamitől, igazán szembenézni félelmeimmel sosem ment, mindig elhárítottam. És csak papolok arról, hogy nem szabad félni, vagy igen is jó dolog félni. Összekarolva a bolt bejárata előtt a holdfényben, vajon most mi következik? Szemeivel nézett, de nem tudtam ez egyszer leolvasni szeme tükrében, vajon mit érezhet.

by **Hime** Hétf. Jún. 17 2013, 15:48

Szemembe visszaköltözött az öröm, mikor láttam, hogy nem haragudott meg rám.Hirtelen két kezemet kezébe fogta, és elém lépett.Most mi lesz. Gondolkodtam el. Egy ideig egymás szemébe néztünk, majd az ő tekintete elkalandozott másfele.
Észrevettem, hogy tekintete megint ruhám kivágásán pihen hirtelen elkezdtem kézzel lábbal kapálózni és kicsit feljebb emeltem a hangom.
-Yui te megint hova nézel?-Ám kapálózásom odáig fajult, hogy hirtelen elveszítettem egyensúlyommal, és kezemet kirántva az övéből megpróbáltam vállain támaszt találni, ami viszont nem sikerült, így mindketten elestünk, és fejem pont a mellkasán landolt.
-Bo-bo-bocsánat.-Hebegtem hirtelen mikor magamhoz tértem.Tudtam, most fog itt hagyni. Ekkora lúzer hogy lehetek...
-Nem tudom, mi ütött belém.-És ennél a pontnál már nem tudtam tovább visszatartani. könnyeim kiapadhatatlan patakként törtek elő szemem sarkából. Végiggondoltam ezt a délutánt, és szégyeltem, hogy most így viselkedtem. Hirtelen nem tudtam mit tegyek, vagy mit mondjak. Könnyeim függönyén át kerestem tekintetét, de láttam rajta, nagyon eltöprengett a dolgokon.Kétségek között vergődve egyre csak arra tudtam gondolni, hogyha Yui felkel a földről, akkor azonnal sarkon fordul és itt hagy egyedül.Erre a gondolatra térdre rogytam és egyre keservesebben kezdtem sírni.
-Nagyon kérlek bocsáss meg Yui. Nem próbálok kitalálni mentséget, mert nincs mentség a viselkedésemre. De én nagyon élvezem veled ezt a délutánt, és nem tudom mi ütött belém hirtelen.-Nem tudom, mennyit érthetett abból, amit mondtam a zokogás miatt. Innentől csak reménykedhettem, hogy nem fog itt hagyni.Láttam, hogy Yui nagy gondolkodásban van, de hiába próbáltam belelátni a szemén keresztül, valahogy most még a megérzéseim is cserben hagytak.Miért ó istenem, miért?

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 17 2013, 16:40

//Lyliana//

Olyan hirtelen történt minden, még a szó is szájpadlásomon akadt. De már lent is voltunk a földön, előbb lehordott, jogosan, hogy megint elkalandoztam és bele is pirultam, pedig nem is nem volt semmi ilyen szándékom, hogy kihasználjam a közelséget arra. Semmim nem fáj, remélem neki sem. Felnéztem, és hangja beleveszett sírásába pólóm kezdett átázni, de nem zavart, egy kis keserűséget éreztem ugyan, ki nem mondott szavaim nem is, de elutasítása szögként szúrt, mellkasomban. Már épp vigasztalni készültem volna, amikor még inkább kiborult és térdel lábam között kicsit eltalált, szerencsére nem fájt, fájdalomérzet hiányában, és nem is szóltam róla, hogy épp maradék férfiasságom tiporja. Karjaimmal átkarolni készültem, de ezt nem láthatta szemeit mellkasomba fúrta és úgy patakzottak könnyei. Sajnáltam, hogy így történt, de megtörtént. De vajon mi történhetett. Tudom megint a hülyeségem, amikor lenéztem. Én hülye, hogy lehet ilyen, megsértettem minden bizonyára vele. Lehet, azt hiszi most rólam hogy csak arra kell nekem, hogy szórakozzak vele egy-kettőt. Még inkább elkeseredtem, én vagyok az oka annak, hogy most sír. Vajon mégiscsak az lenne legjobb, ha elmennék. Nem hisz most zokogta el, hogy nagyon élvezte a délutánt.
- Semmi baj, ne sírj - suttogtam szavaimmal lassan - én tartozom bocsánatkéréssel nem te, ez egy helyes reakció volt tőled, hogy tudattad velem túlléptem a határt. És köszönöm ezt, sokszor nem tudok megállni, ha elindul valami bennem. - mondtam halk nyugodt hanglejtéssel. Bár torkomon akadt egy gombóc, de még visszatudtam folytatni hasonlóan záporozni készülő könnyeim. Kezem még mindig mozdulatlanul álltak a levegőben. Ha most hozzáérek, vajon újra ellök? Itt vagyunk célunktól nem messze a potisbolttól, hogyan tudnám megvigasztalni.
- Hime, - szólítottam nevén - Hime - jobb kezem, vállára tettem - nézz fel kérlek - ha felnézett tovább folytattam, ha nem tovább szólítgattam. - Hime, bocsánatodért esedezem, nem gondoltam bele hogy mit teszek azzal a mozdulatommal, - néztem el a szemeiből, ezúttal a csillagos eget kémlelve. Olyan, mintha mind egy könnycseppje lenne, és mind a szívem köré gyűlt a pólómon. A hold. Jött az értelmezhetetlen, megmagyarázhatatlan gondolat. Visszanéztem kisírt szemébe, de még továbbra sem tudott felhagyni vele.
- Mi bánt? Az amit tettem? - kérdeztem óvatosan - Vagy más? Nem tudom mit gondoljak, magam elátkoznám legszívesebben, azért amit tettem, és az sem mentség, hogy férfi vagyok - rontottam a helyzeten. Még mindig hátamon feküdtem, bár szemeim az övét keresték, most valahogy a szokásos mosolyom sem volt fellelhető arcomon.

by **Hime** Hétf. Jún. 17 2013, 17:36

//Yuichi//
Kezdtem kissé megnyugodni.Úgy látszik mégse hagy itt. De miért ő kér bocsánatot, megint én voltam a hülye, és megint túlreagáltam a dolgokat.
-Kö-kö-köszönöm hogy nem hagysz magamra. Azt hittem, hogy rögvest hátat fordítasz, és vissza se nézel. Nem a te hibád, én reagáltam túl a dolgokat.-Hebegtem, miközben könnyeim áradatát próbáltam csillapítani.Mikor végre kissé lecsillapodtam vettem csak észre, hogy hol is térdelek. Ilyedten szökkentem hátra, ám a hirtelen mozdulattól újfent elvesztettem egyensúlyom, és most a popsimra huppantam le.
-Bocsánat Yui.-pirultam el és legszívesebben elsüllyedtem volna.-Ugye nem fáj.-Szinte alig tudtam kimondani a szavakat, annyira felzaklatott idegállapotban voltam.
De ahogy selymes hangját hallgattam, szívverésem megnyugodott.
-Köszönöm, hogy ennyire segítőkész vagy, és annak ellenére, hogy ennyire túlreagáltam a dolgot, mégis itt maradsz.-Mondtam, és megpróbáltam egy kis mosolyt varázsolni az arcomra.
Mikor összeszedtem kicsit magam megpróbáltam felállni, ha továbbra is segítőkész maradt, akkor segített felállni, ha nem, akkor felkeltem magamtól.
Abban már nem is reménykedtem, hogy ismét karját nyújtja nekem ezután a kiborulás után, de vártam, hátha valami isteni csoda történik.
-Mond Yui, holnap esetleg kijössz velem a mezőségre, és megmutatod, hogyan is kéne harcolnom?-kérdeztem szemlesütve elcsukló hangon. Nem értem magamat, tény a való világban is gyakran kaptam fel a vizet minden kis apróságon, de olyanokra nagyon ritkán, akik ennyire segítőkészek voltak felém.
-Yui. Nagyon szégyellem magam.Nagyon ritkán akadtam ki a való világban ennyire.Nem értem magam, hogy most mi ütött belém.-Már nem mertem a szemébe nézni. Éreztem, hogy rengeteg érzés kavaroghat benne. Úgy döntöttem, csendben maradok, amég végiggondolja a dolgokat, és válaszol.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 17 2013, 18:26

//Lyliana//

Szavai meghatottak, könnyein át kimondta mit érez. De miért hagynám magára? Azt max azért hogy ne tegyek többet vele ilyet, ne hozzam ennyire zavarba, vagy ne bántsam meg ha esetleg túl közül kerülnénk. És mindenek előtt fel kel fognom, hogy ő nem olyan, aki játssza magát előttem. Nyílt és egyenes érzésekkel közli mi van vele, azt hiszem jobban odakell figyelnem rá, még gondoskodóbbnak lennem. Mikor megfogtam a vállát, először azt hittem az érintés miatt szökell hátra.
- Nem fájt, Hime, tényleg. - mosolyogtam rá. - Tudod nincsen fájdalomérzet, odakint lehet üvöltöttem volna, mint a fába szorult féreg - mondtam már kicsit vidámabban. Felültem. Kicsit olyan mint én mindent megköszön vagy hét milliószor, ez tetszik és egy mosollyal megajándékoztam. Ott ült, kuporodott előttem a fenekén köztünk némi, de nem túlzott táv. az ő rögeszméje az hogy nem akar egyedül maradni, az én rögeszmém, nem akarok egyedül maradni. Egymásra vagyunk utalva teljesen és nem is ellentétből. Megpróbált felkelni, de szerencsére gyorsabb voltam, induló mozdulatára felpattantam és tenyerem-tartottam, hogy segítek felállni. Azt, hogy játszott-e azt nem tudom, viszont határozottan éreztem, ahogy belém csimpaszkodott, kicsit játékosan elengedte magát, de ez még nem jelent problémát, sikerült felemelnem. Igyekeztem szemét keresni, de többnyire szembogara helyett, csak a szempilláját láthattam. - Ugyan már Hime, karolj belém - és már nyújtottam is karom - vegyük úgy, hogy pocsolyába léptünk. Mindketten, szálláson egy fürdő után jobb lesz minden. Jót fogunk nevetni, a történteken. Próbáltam még egy mosollyal bíztatni, hogy bizony ám én ezt mind komolyan is gondolom, nem csak úgy találom ki ezeket. De még nem oldódott fel. Kérdése váratlanul ért, de amennyire váratlan volt legalább annyira örültem neki, hanem még jobban is.
- Persze, nem felejtettelek el, és ígéretem sem. Valamint így betarthatod te is amit megszeretnél tenni - mosolyogtam rá, egy kacérabb mosoly mellett a következőt találtam még mondani - maximum utána meghívlak egy ebédre - fordítottam el tőle arcom egy kicsit, majd visszakukucskáltam.
Szavai viszont fájólag hatottak, egymásba karolva sétáltunk a bolt felé, mindjárt ott is vagyunk, de most elmondta így még sosem járt senki nem volt még életében, aki ilyen rosszatt tett volna vele, mint most én. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Mégsem semmiség volt, ez sokkal több volt, mint elsőnek gondoltam. Majd azt találtam mondani.
- Ha azt kívánod, hogy elmenjek most, nem szívesen, de megteszem. Sőt én magam egyáltalán nem akarok ilyet tenni, nem akarlak magadra hagyni. Mem akarok újra egyedül lenni - törtem ki végére egyre elhaló szavaimmal. Vártam rá, vártam ítéletére, most végleg elküld, vagy nem. Egyre nagyobb zavar volt a fejemben. Lesütött szeme nem árulkodott semmi jóról. Ha ennyiért lemond rólam, többet egy nő dekoltázsára rá se pillantok. Ez talán megfelelő büntetés lesz számomra. Betartani meg mindenképp befogom. Hisz Hime.. ő más volt, mint Chan aki a barátját keresi még mióta belépett SAO-ra. Himéről még nem tudok ilyet.
- Hime.. ano.. azért zaklatott fel, amit tettem, mert itt bent a játékban van a barátod? .. Úgy értem a párod.. - oktalan, de elpirultam - vagy netalán odakint vár rád? - tettem fel esetlen kérdéseim a földnek szegezett tekintettel.

by **Hime** Hétf. Jún. 17 2013, 18:55

//Yuichi//
Yui udvariassága újfent meglepett, és mikor segítő kezet nyújtott bevallom, kissé játszadoztam vele, de ő oly könnyedén segített talpra állni, mintha egy tollpihét kellett volna felemelnie a földről.
-Igen, talán az lesz a legjobb, ha ezt csak egy kis bukkanónak vesszük, és fátylat borítunk rá.-Mosolyogtam vissza Yui-ra.
Időközben ismét karját nyújtotta, amit fogadtam is, és tovább indultunk azon a pár méteren, ami a bolttól elválasztott minket.A hold mintha csak sejtett volna valamit hangulatunkból a kis bonyodalmuk idjén elég sötét volt, ám mostanra szinte vakító fénnyel töltötte be az utcát.
-Akkor tehát holnap indul a harc.Hmmm... Remélem arra végre megjön a megrendelt felszerelésem is.-Mondtam félhangosan, remélve,ezzel kizökkentem Yui-t egy kicsit a komor gondolkodásából.
Ám egyszer csak elcsukló hangon kezdett beszélni. Mi hogy küldjem el.
-Yui, hogy is küldhetnélek el, amikor ennyire kedves voltál velem. Nem, sem a való életben, sem itt nincs párom. De nemrég ért véget egy elég hosszú kapcsolatom, ami miatt egy kicsit még zaklatott lelki állapotban vagyok. Ezért is menekültem ebbe a világba.Benned viszont azóta, amióta felébresztettél, mintha egy idősebb testvért láttam volna. Legalábbis egyenlőre. A régi kapcsolatom is így kezdődött, csak sajnos elég csúnya véget ért.Ennyi lenne a történetem.-Könnyeim ismét elkezdtek hullni, elsiratva a múltat.Bár nem értem magamat sem, hogy miért nyíltam meg ennyire, de úgy éreztem, abba bele haltam volna, ha Yui magamra hagy.
Ha továbbra is szóba áll velem a következő kérdést teszem fel neki:
-Yui, abban tudnál majd segíteni, hogy hol tudnék valami más ruhát szerezni azokra az alkalmakra, amikor az utcákon sétálunk? Nem hiszem hogy túlzottan kiismerném magam egyedül.-Sütöttem le szégyenlősen a szemeimet, és arcom a pírtól már szinte nem is látszott. Legszívesebben a hajam mögé bújtam volna.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 17 2013, 19:48

//Lyliana//

- Reméljük - mondtam mosolyogva. Igaz nagyon elgondolkodtam, és meg is kérdeztem aggodalmam. Kérdésemre viszont újra elsírta magát. Feltéptem azt a sebet amire már korábban is rákérdeztem. Ha megengedte, akkor közelebb léptem hozzá, és vállát átkaroltam, és mondtam neki. - Nem lesz semmi baj, nem megyek el, nem akarok, és tudod mit - mosolyogtam rá - kijutunk innen. Végig visszük a 100 szintet, sok-sok kalandban részt veszünk, és kijutunk innét. Ha nem engedte szavaim amúgy is elmondtam, csak karonfogva. Az hogy még most bátyjának tart, első pillanatban furán esett, de végül is igaz egy testvér ilyen közvetlen egyből, nem egy vadidegen. És ez az én hibám és a neveltetésemé, de legfőképp az önnevelésemé. Viszont hangja ismét halkabb lágyabb lett és elvörösödött, amikor újra előtérbe került a ruhája.
- Persze Hime, de szerintem ne szégyelld stílusod, hogy is mondjam az itteni ruhatárban semmi.. - vadító, vagy vad merjem mondani, vagy ne, pillanatra elakadó szavam lehet feltűnhetett neki, és heves szívdobogásom, ha érezte, karom ütőerén. Bár elég mélyen volt a bőröm alá ágyazva, de mégis belső könyék hajlaton értünk egymáshoz - különleges ruha nincsen. Bár igaz ez a férfi részleg - játszottam kicsit a hajammal zavaromban, és elpirultam, a gondolattól is, hogy bizony nem bánnám, ha nem cserélne ruhát. De lehet kényelmetlen neki, ez hülyeség súgta valami, azt mondta szereti, lehet csak miattam váltana, mert feszélyeztetve érezheti magát? Ez sokkal valószínűbb, hisz egy ideje, gyönyörű szemeit nem is láttam, csak ritkán lopva egy két pillantás erejéig. - Megmutatom, reggel azokat az üzleteket, és az északi rész piacait, onnan szoktam ruhát venni, főleg. Remélem találunk olyat, ami neked tetszik - mondtam mosolyogva kikergetve fejemből az előbbi gondolatot. - Akkor Hime ahogy látom ide is értünk olyan kíváncsi vagyok milyen potikat árulhatnak. Ugye odakint hivatalosan nem létezik ez. De mivel Punk vagy te is tudhatod kedves Hime, hogy biza ott kint is megvan, amire épp szükségünk van. Kacsintottam rá, és karom kimozdítva övéből, és kinyitva előtte az ajtót kértem fáradjon beljebb. Miközben beléptünk arra gondoltam, tényleg fátylat tud borítani tettemre? És vajon elfogadja, hogy tényleg nem megyek el. Remélem.

by **Hime** Hétf. Jún. 17 2013, 20:15

//Yuichi//
Hagytam hogy magával ragadjon érzelmeim sodrása, és mikor Yui átkarolta a vállamat kisírtam magamból minden bánatomat.
Hihetetlenül jól esett, hogy a történtek ellenére ennyire közvetlen még mindig. Mások már régesrég ott hagytak volna, de ő kitartóan mellettem marad, és nem enged el egyetlen percre se. Tényleg mintha egy testvér lenne. Régebbről az emlékeim mélyéről előbukkan egy homályos kép, de ahogy felbukkant úgy el is tűnt. Biztos nem volt fontos.
Szavait úgy itták füleim, mint méhek a virágnektárt. Ő is ki akar jutni, ő is végig akarja vinni, és nemcsak magunk miatt, de mások miatt is. De ami a legfontosabb nem egyedül.
Végre sikerült barátra találnom.
-Azt hiszem talán egy olcsóbb köpeny is elég lenne egyenlőre, hiszem most még valamilyen szinten biztonságba vagyok. Viszont rajtad kívül másokkal eléggé bizalmatlan.-Mondtam megeresztve egy mosolyt Yui felé.
Egymásba karolva mentünk a bolt bejáratáig, és itt is mint egy úriember nyitotta ki nekem az ajtót.
Ahogy beléptem a boltba egyből elcsodálkoztam.
-Mennyire otthonos kis helyiség.-Egyik ámulatból a másikba estem. Álmomban se gondoltam volna, hogy ennyire otthonosan is be lehet rendezni egy olyan boltot, ahol esetenként mérgeket is be lehet szerezni.
-Igen Yui, Punkként a kinti világban is mindig megoldottuk, ha valami kellett. Ha nem ment egyből, akkor is. És nem akadtunk fenn az árakon, vagy apróságokon, hanem addig küzdöttünk, amég el nem értük a kijelölt célt. De egy dolgot tiszteletben tartottunk mindig is. Ezek pedig ez amberekhez fűződő kapcsolatunk volt.-Mondtam miközben rengeteg emlék öntötte el az agyamat.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jún. 18 2013, 00:10

//Lyliana//

A boltban én is találtam nekem tetsző potit, - a Vörös Bika Poti - suttogtam magam elé, de ezt Hime biztosan meg halotta hisz rám nézett, de ajkai mozogtak és smár értettem is mit mond, neki a Béna Frissítő Poti tetszett meg. Ide minden bizonyára visszatértünk. Mosolygott rám és én is vissza rá, majd mutató és középső ujjam sétáltattam kicsit a vállán, vajon észreveszi-e a gyengéd mozdulatot, és lementem 8 évesbe. Viszont még mérgekről beszélt, és nem akarta, hogy ez történjen vele. - Nem félj tőlük, a pajzsodon kell áttörniük, hogy mérgezzen és be kell találniuk, ha ez nem adatik meg nekik, akkor hiába a mérgük - mondtam mosolyogva, majd tettem még hozzá - És persze ott leszek én is, a pajzsod mellett - enyhe pír jelent meg arcomon, de mosolyom immáron véglegesen letörölhetetlen. Ekkor viszont felhozta menni kellene, akkor tényleg csak megértetet, miért sétálgatok ujjaimmal, a vállán. - Szia Lulu! Biztosan találkozunk még - köszöntem el és integettem neki, ahogyan Hime is sok-sok ásítással körítve. Kezem nyújtottam felé, majd Ajtón kívül, váltottam és karomba belekarolva indultunk vissza a szállásra. - Ha netalán elaludnál útközben kénytelen leszek ölbe visszavinni a szállásra és lefektetni téged a szobádban - mondtam mosolyogva Himének. Kérdése váratlanul ért, de nem bántón. - Ano.. a mezőséget a déli kaputól közelítjük, meg, de mivel az egész város körül elterül és egy órai járásra van a Kezdetek erdeje, a rejtekem olyan 3 órai járásra. Úgyhogy nem tudom pontosan hova megyünk, valami újabb helyre, mert amit ismerek ott alig van vaddisznó. Viszont viszünk majd magunkkal elég vizet, kelleni fog. Az élelemről gondoskodom. Ha neked megfelel, akkor holnap után te jössz - mondtam mosolyogva hirtelen támadt ötletem. A hátra lévő úton a fáradság érzet hiányáról beszélgettünk. És itt elmeséltem, hogy leghosszabban itt négy napon át voltam fent mindenféle alvás nélkül, de tovább nem mertem kínozni agyam, lehet ebbe bele is lehetne őrülni, tűnődtem a végén hangosan. Szállóba beérve kicsit már jobban éreztem magam, kevesebbet ásítoztam, míg Hime egyre többet.
- Akkor bizony a lépcsőn már én viszlek fel, - ellentmondást nem tűrve, felkaptam, és felvittem, az emeletre, szoba ajta előtt letettem Himét. Olyan könnyed, gondoltam.
- Rendben akkor, nyolckor találkozó, egyeztem bele, jó éjt neked is Hime. Mielőtt viszont belépett volna szobájába arcomra adott egy puszit. Pont úgy éreztem magam, mint négy évesen mikor először elvarázsoltak. A becsukódó ajtó előtt még pár pillanatig ácsorogtam, gondolataim csak úgy cikáztak, de egy értelmes nem állt össze. Majd visszasétáltam saját szobaajtómhoz. Levettem kabátom és pólóm, amiből már eltűnt Hime könnyei. Eltettem felszerelésembe és ledőltem. Hosszasan nem tudtam még aludni, az elmúlt nap elmúlt pár óráján gondolkodtam. Szívem zakatolása, és nyughatatlan agyam mind arról tanúskodtak, hogy bele fogok habarodni. Kint nem vár rám senki igazán. Akiért növesztem a hajam, ő már tudomást se vesz rólam, hisz van új párja. Sokáig együtt leszünk ezen a zárt helyen, még az is lehet belészeretek. Ezek a gondolatok zárták szemem lecsukódását. Majd szokásos időben reggel ötkor keltem. Még három órám van mindenre. felkeltem ágyamból és kisurrantam az ajtón. Este pedig úgy emlékszem bezártam az ajtót, most mégis nyitva. Csodálkoztam a tényen. Igaz a kulcsok mind ugyan olyan. Na nem baj így kilógtam a Kezdetek erdejébe gyümölcsöt szedni. Amiből kicsivel fél nyolc előtt vissza is tértem.

by **Hime** Kedd Jún. 18 2013, 17:09

//Yuichi//
Reggel, mikor felébredtem, még sokáig fekve maradtam. Vajon az előző nap csak álom lett volna? Nem hiszem. Még mindig érzem érintését, ahogy egymásba karolva mentünk vissza a szállásra. Majd mozdulatát, ahogy egy hirtelen mozdulattal a lépcső aljában felkapott és csak az ajtóm előtt tett le.
Istenem hogy lehet valaki ennyire erős?
Mikor sikerült felkelnem kinéztem az ablakon. A vakító napsugár már betöltötte a teret, és millió színt kölccsönzött a nagyvilágnak. Szinte nem is lehetett érezni, hogy egy gyilkos játék kellős közepén vagyunk.
Átgondoltam, hogy mit is terveztünk aznapra.
Ruhát szerettem volna venni, és asszem a mezőség és vadászat.
Erre a gondolatra elsápadtam, és hirtelen erőtlennek, gyengének éreztem magam.
Nem szabad butaságokon gondolkoznom. Sikerülni fog. Bár ölni. Nehéz lesz.
Hirtelen egy kopogást hallottam az ajtóm felől.
-Jövök, egy pillanat! Jó reggelt Yui!- Mondtam, miközben egy hatalmas mosoly kíséretében szélesre tártam az ablakot.
-Nagyon korán kellhettél ma.- Mondtam egy csibészes mosoly kíséretében.
-Akkor hogy legyen? Merre induljunk? Mert szerintem először kéne pár falatot ennünk, és utánna elmenni ruháért, és a végén a mezőségre.Persze, csak ha neked is jó úgy.-Pislogtam kettőt, és nyújtózkodtam egyet, hogy a maradék álmosságom is elszálljon.
Gyakran mondták rám, hogy ilyenkor úgy nézek ki akár egy macska vagy egy tigris, amely oly kecsesen és puhán nyújtózik, hogy a szél sem lebben meg közben.
-Szerinted merre induljunk akkor?- Kérdeztem ismét, miközben az ajtót finoman becsuktam magam mögött.
Ha felajánlotta karját, ismét elfogadtam, és egymás oldalán hagytuk el a szálló-t. Ha nem vidáman leugrándoztam a lépcsőn, mint egy 5 éves, olyan izgatott voltam a harc miatt.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jún. 18 2013, 18:42

//Lyliana//
Ezaz pontosan itt vannak a bokrok és igen van rajta a termés is. Piros, mint a paradicsom. A paradicsomot utálja, lehet még csúfolták is ezért hajszíne miatt. Ezt lehet, sose tudom meg, de azért megeshet. Akkor legyen eper, remélem szereti az epret. Alig várom, amikor meglát. Gyorsan leszedtem az összes termést és már futottam is vissza. Ez volt egyetlen esélyem, vagy a teleport kő, torpantam meg egy pillanatra. Inkább futok, felszabadult vagyok ezt a plusz energiát lekell vezessem, ha nem teszem valami hülyeséget csinálnék talán, amit egy életre megbánok. Vagy rosszabb. Bátyjának tekint szóval a csók számításba sem jöhet. Már megint ez a számolósdi, hagyj békén, kapcsoltam ki agyam és futottam tovább, a szám talán a fülemig ért, talán feljebb.
A friss levegőben és a felkelő napban futottam a falak felé már látom és jé már a köveken futok. el az északi városrészre, bár később is ide jövök, de akkor már karöltve Himével és ezt most kell megvegyem. Leálltam az egyik árusnál kifizettem a tárgyat és tettem is el a felszereléseim közé. Remélem tetszeni fog neki, és nem tépi szét, vagy azt mondja esetleg, hogy nem érdemli meg. Igen is megérdemli, nyugtattam meg magam.
Visszatértem szobámba, és mocorgást hallottam szobája felől, vajon ébren van már kedves Hime. Biztosan felöltözött már. Igaz jó magam még nem tettem meg, hisz hajnalban futásra készültem, felkaptam pólóm és kabá.. nem-nem kell. Visszavettem eredeti világoskék zakót, ami bejelentkezéskor volt rajtam. Majd kiléptem ajtómon és lépésről lépésre emelkedett pulzusom ajtaja felé.
*Kopp..kopp
Hangja oly megnyugtatóan hatott, talán pár hosszú pillanatra szívverésem is kimaradt. Arcával betöltötte látóterem.
- Jó reggelt Hime! - köszöntöttem illedelmesen.
- Nagyon korán kellhettél ma. - mosolya olyan volt mint vajnak a tűz, perc alatt elolvadtam, de célom volt, és kezemben a szál virágot ami leginkább a pipacsra hasonlított de mégis különbözött tőle, szirmai sokkalta vizesebbnek tűntek és csillogott is a növény bár ez azt hiszem az árus műve gondolok bele. - Ki korán kel virágot lel a virágnak. - szavaltam szerintem ügyetlenül, és lehet pirosabb is voltam a virágnál, vagy hajszínénél, a melegséget viszont éreztem arcomon. - Kicsit korábban keltem, hogy meglephesselek. - válaszoltam immáron határozottan mosolyogva és mélyen szemébe nézve. Kérdésére válaszoltam is.
- Mit szeretnél enni, merre mennél szívesen? - számmal próbáltam egy nagy O betűt formázni, a C betűt is megpróbáltam, de az lényegesen nehezebben ment. Folytattam - jó ötlet ez a sorrend, együnk, irány ruhát venni és mehetünk a mezőségre - kacsintottam rá. Nyújtózkodott egy hatalmasat, illetlenség, de nem tudtam levenni szemem róla, ő mindenhogy szép, tényleg vajon észrevette, hogy kicsben különbözöm tegnaptól? Lehet álmos még a cica. Mert bizony, ha nagyobb körme lenne már egyenesen félnék is, hogy egy mosdatásban megnyúz.. hol jársz eszem vissza!
Ahogy becsukta szobája ajtaját válaszoltam is - akkor, ha neked is megfelel Hime menjünk reggelizni, bár erre van több ötletem is. - ha még nem bólintott rá Hime előző mutatványomra. - Továbbá, lépcsőn este felhoztalak, most rajtad a sor, hogy levigyél, - játszottam el ötéves lapjaim és már pikkelgetve, ugrándozva néhol futtában indultam lefelé úgy hogy lépcsőnek végig háttal - kapj el, ha tudsz - kiáltottam hátra széles mosollyal arcomon. amint valamilyen módon leértünk, felkínáltam karom, ha volt még és úgy folytattuk utunk választott úti célunk felé.

by **Hime** Kedd Jún. 18 2013, 20:55

//Yuichi//
Mikor megjelent az ajtó előtt, hirtelen elált a lélegzetem is. Fülig elpirultam, annyira édes volt Yui ahogy ott állt kezében egy gyönyörű szál virággal.
-Ohh ezt mivel érdemeltem ki?Gyönyörű, olyan mint a pipacs, és illik a hajamhoz. Mosolyogtam rá.
Ám amit ezután művelt, azt egy ovódás kisgyerek megirigyelné.Egy másodperccel később már a lépcsőnek háttal kezdett el leszökkelni a nem kevés lépcsőfokon.
-Yui te őrült, le fogsz esni.-Kiálltottam utánna a nevetéstől elfuló hangon, és utánna rohantam.
Mikor végre sikerült újra levegőhöz jutnom így szóltam:
-Azt hiszem én most valami könnyed reggelire vágyom. Mondjuk omlett, vagy szendvics.Mi lenne ha a tegnapi vacsoránk helyszínére mennénk, ha ott adnak ilyet.- Néztem rá Yui-ra.
Ahogy kiléptünk az ajtón a hőség szinte folytogató volt.
A nap oly hevesen sütött, hogy már ilyen kora reggel kánikula hangulat uralta a várost.
-Ehhmm Yui... Esetleg...Talán... Szóval... Reggeli után beleférne egy fagyi a menetrendbe, ha lehet itt olyat kapni?-Kérdeztem a pirulástól elcsukló hangon, és könyörgő tekintetekkel néztem rá.
Fogadtam karját, és az esti útvonalon elindultunk az étterem felé.
-Milyen furcsa, egy teremtett lelket nem látni az utcán. Vagy csak mi lennénk ennyire koraiak?-Arcomon a tanácstalanság tükröződött egy perce, de ahogy visszagondoltam a reggeli jelenetre, ismét mosoly jelent meg rajt.
Idő közben azon morfondíroztam, hogyan is kéne majd nekiállnom a harcnak. magamban végiggondoltam mindazt, amit az edzéseken tanultam, bár fogalmam sem volt, képes leszek-e valamelyiket is éles helyzetben használni. Tény ott a pajzs is, és ott van Yui is, aki nem hagyja hogy bajom essen, de ő se maradhat mellettem a végtelenségig. Lehet arcomon érdekes érzelmek jelentek meg gondolatsorom miatt, nem tudom, Yui észrevette-e ezt. Félelem, nosztalgia, koncentráltság, majd ismét félelem. Félelem attól, hogy egyedül maradok.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jún. 18 2013, 22:06

//Lyliana//
Tehát valami könnyedebb reggeli - nézzük meg miért ne, ha nincs olyan ennivalójuk megoldjuk, bemegyünk a konyhára és készítünk - mondtam nevetve. De máris szeretne még megenni egy fagyit is mondta újfent elpirulva, mint pár perccel ezelőtt, amikor a virágot átadtam Himének, válaszom egyszerű volt irulós pirulós kérdésére. - Mikor megláttam teljesen lebilincselt, a látvány, te voltál ott, el kellett hozzalak, a komor szürke környezetből. - mutattam a kezében szorongatott virágra, miközben arcomra minden kimondott szó kiült. - És ha megengeded, tűzzük hajad közé, a mezőségen meg majd tedd el felszerelésedbe, sajnos már csak 3 órát van a játékban utána végleg eltűnik. - mondtam mosolyogva és léptem hozzá közelebb. Ha megengedte, akkor én magam tűztem hajába, és itt segített Aincrad világa, biztosan nem okozhattam kényelmetlenséget, vagy fájdalmat ezen mozdulatommal. És lehetem arcára egy finom puszit. Ha nem engedte meg, akkor mosolyogva néztem ahogy feltűzi vagy elteszi a virágot. És örültem, hogy adhattam. Majd egy mozdulattal már előtte játszadoztam. Tetszett neki attrakcióm. - Hime, ha aggódsz értem azzal csak lemaradsz! - kiáltottam fel már pár lépcsőfokkal előrébb jártam lefelé. Utolsó lépcsőfoknál eljátszottam a "tetsz zombit" és amikor átlépte utolsó küszöböt és megnyerte a játékot, elkaptam tenyerét, és megforgattam egyszer szép lassan. Mintha épp csak egy táncot zárnánk le az utolsó mozdulatokkal. Szép volt. És lesz is még.
Hangja zökkentett ki a merengésemből. - Jaj igen, bocsájts meg.. beleférne persze az a fagyi, te választasz majd a gombócok közül, vagy ha megbírod enni mind azt sem bánom - mondtam mosolyogva. Tekintete ellen nem tudtam mit tenni, de igazán nem is akartam és torkom nekem is kérleli már a fagyit. Nincs mit tenni reggeli után egy kicsit fagyizunk. - Tényleg furcsa, bár öt órakor még ennyien sem voltak - csúszott ki a számon véletlen, biztosan meghallotta - tűnődve vártam kérdését. Ezek után kérdésére nem tudom válaszoljak-e igen kellene. - Ömm.. igen koraiak vagyunk, itt jószerével tíz óra körül indul be az élet. Mosolya és kérdése foglalkoztatott leginkább.
Karöltve hamarosan be is értünk az étterem bejáratához, addig láttam Himén nagyon gondolkozik valamin, inkább nem zavartam meg csak sétáltunk és voltunk, együtt. Arcán viszont vegyes érzések egyvalamire utalhattak. Ennyire aggódik, hogy - lesz-e az omlett vagy szendvics után fagyi. Nem fogják addigra elkapkodni gondolom. Jobb kezem lejjebb engedtem, és ha hagyta tenyerét megfogtam és odasuttogtam neki - Nem lesz semmi gond, ne félj. - fél mosollyal arcomon, inkább komolyan mondtam ezt neki, úgy hogy közben kicsit közelebb hajoltam arcához, de most már tudom, óvatosan a hirtelen mozdulatokkal, és csakis tekintetét néztem. Majd a már megszokott módon, bekísértem és léptem gyorsítva széket kínáltam neki. Étlapot megkaptuk és lám Felütöttem a végénél, szendvics nincs, de omlett van! Örültem meg, és mutattam Himének felvillanyozva.

by **Hime** Kedd Jún. 18 2013, 22:28

//Yuichi//
Hogy lehet valaki ennyire lovagias és ennyire bolond is egyszerre vihogtam még mindig magamban. Megengedtem neki, hogy a virágot a hajamba tűzze, és apró puszija meglepett. De sejtettem, ez a válasz a tegnap esti jóéjt puszira.
Idő közben szinte észre se vettem, megérkeztünk az étteremhez. Yui ismét elővette lovagias formályát, ajtót nyitott, és ugyanúgy kihúzta nekem a széket, mint előző este. Jóleső melegség töltötte el a szívemet, és a félelem is kicsit elszállt, hiszen nem sokkal előtte súgta oda nekem, nincs mitől félnem.
-Nyammi, omlett.-Csillant fel szemem, mikor Yui megmutatta van omlett, és nem is drágán.
-Én egy omlettet kérek.-Mondtam a pincérnek. Megvártam, még Yui is rendel, majd mikor megérkezett a rendelésünk kifizettem, egy kis borravallóval együtt a pincérnek.
-Ittadakimasu.-Mosolyogtam Yui-ra. Majd szinte úgy estem neki az ételnek, mint aki hetek óta nem evett semmit.
Miután végeztünk, megvártam vajon most is lovagias lesz-e vagy sem. Ha az volt, örömmel fogadtam, és így lépkedtünk tovább a Cukrászda felé. Ha nem aprókat szükdécseltem mellette.
Hirtelen fellángolásból, amikor már csak egy pár méterre voltunk a Cukrászdától, hirtelen így szóltam:
-Te vagy a fogó!- és nekiiramodtam a pár méternek. Ha ő is ilyen gyerekes, én is megmutathatom ezt az oldalamat.
A cukrászdába belépve végignéztem a választékon és sorolni kezdtem az eladónak:
-Egy csoki, vanília, puncs, pisztácia fagyit kérek szépen.
Már a számban éreztem a fagyi finom édes hidegségét.
Megvártam még ő is rendel, majd lehuppantam egy közeli székre.
-Isteni. - Néztem fel pár kanál fagylalt után csillogó szemekkel.
-Innen merre megyünk tovább Yui? És szerinted mi a legolcsóbb ruha amit meg tudnék venni? Vagy köpeny?Vagy bármi? Bár sok kedvem nincs megválni ettől, de félek, ezzel még egyszer nagyon nagy bajba kerülhetek.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jún. 18 2013, 23:18

//Lyliana//

- Szintén egy omlettet kérek - Hime kellemes hangja után mélyebb dörmögősebb hangom furán hangzott az üres teremben, de ennek nem tudok mit tenni. Ő fizetett, most és betartotta ígéretét, örültem, nagyon, neki, hogy itt még ebben a világban is van jó, van aki jó és ő az. Jó étvágyat kívánt és már látott is hozzá egy ideig belefeledkeztem, hogy őt nézem, ahogy eszik, amennyire éhes. Zavarban voltam, majd én is jó étvágyat kívántam neki, és én is hozzáláttam omlettemhez. Most várnia kellett rám, egy kis időt, bevörösödtem fülem láthatta a többit igyekeztem arcomból az omlett fölé rejteni. És úgy habzsolnia végét. Készen vagyok. Köszöntem a pincérnek és a szakácsnak átadtam üdvözletem és ezt a mondatot. - Legközelebb bővítsétek az étlapot, szendviccsel. - majd rámosolyogtam Himére, rendelés leadva. Odasétáltam háta mögé és ha megengedte kisé előrébb húztam székét, kezem nyújtottam neki, ő bele is kapaszkodott, és kisétáltunk Az Onyx Étteremből. Nagyon szép ez a hely még mindig csodálkoztam rá, de már lassan ő karol belém, kevésbé kellett nyújtanom karom, és éreztem most két kézzel fog rá jobb kezemre. Nem tartottam sose magam erősnek, amolyan inkább szikárnak, ami kardforgatáshoz elég. De mellette mégis a világ legerősebbjének éreztem magam. Cukrászda felé haladtunk és hirtelen elengedte karom és futásnak eredt. -Te vagy a fogó! - több sem kellett, pár lépéssel mögötte elmaradva, de igyekeztem tenyeremmel átadni a fogóság szerepét. Egyes játékos és nem játékos karakterek megbámultak minket, hogy mit csinálunk mi. Hisz itt szomorúnak kell lenni, be vagyunk zárva. Ez nem az a pillanat volt, kicsit sem törődve az ilyen gondolatokkal, szó szerint berontottunk a Cukrászdába.
Ő már ki is kérte a fagyit - Na akkor a hölgy után kérnék, eper, puncs, málna, és meggy ízű fagyit. - mondtam az eladónak, és közben tenyerem Hime vállára tettem és súgtam fülébe - megvagy egy mosollyal kísértem. Leültem mellé, közelebb húztam a széket és kelyhe mellé letettem az én fagyis kelyhem. Vajon miként tesz gondoltam és már cselekedtem is a fagyi kelyhéből kivettem egy kanállal a pisztáciából, és gyorsan bekaptam, hogy ne tudja megakadályozni. Rámosolyogtam, de szemeim nagyra nyíltak, és oldalazva néztem rá, majd egy kanállal gyorsan ettem a sajátomból is. Szemei csillogása talán villogássá változott? Jól láttam? Majd cserébe nyújtottam a kanalam egy falattal a meggyből, ha elfogadja, akkor szája elé tartom a kanalat. Ha nem elrepülőzöm vele arca előtt és gyorsan bekapom, mielőtt lecsaphatna rá.
Kérdése pont jókor jött, de arcomra kiülő pírt nem tudta módosítani.
- Rajtam is a kezdetekbeli ruha van most, nem tudom észre vetted-e hogy más, mint tegnap. Szerintem tartsd meg, - vörösödtem el – csinos, és ha jobb nem is lesz, ez legalább mindig emlékeztet, valós önmagadra, kapaszkodó lehet későbbiekben a valósághoz. Én ezért tartottam meg ezt a ruhát. – elpirulva, de komolyan mondtam neki és jobb kezem szabadnak tűnő bal kezére helyeztem, ha nem volt szabad, csak úgy oldalról vállammal kicsit meglöktem, nyomatékosítva szavaim. És pár kiskanál fagyival próbáltam lehűteni forrongó gondolataim. - Északi városrész oda megyünk az a legjobb piac az ilyen ruhákra és van ott pár kereskedő, akik már ismernek engem, mint a rosszpénzt - vetettem egy szelíd mosolyt Himére. Ha beleegyezet az északi városrészbe, akkor a fagyik elfogyasztása után, ha engedte kifizettem a fagyikat, ha nem, mint korábban ő állta az omlett esetében ekkor kezem-odanyújtottam neki, és kisétáltunk, ha nem zavarta. Amint kiértünk tovább nem is vártam, szép haját és arcát néztem, majd mosolyra húztam a szám, és folytattam a fogócskát.
- Megvagy! – azzal elengedtem kezét, és futásnak eredtem, időközben hátra-hátra nézegettem, ha bármikor lemaradt, bevártam és nem törődve a következményekkel, hogy elkap, átkaroltam és úgy sétáltunk tovább. Közben érdeklődni kezdtem – milyen ruhadarabokra gondoltál? Épphogy egykét aranyban vannak a ruhák, jelentéktelen a harci felszereléshez képest az áruk. Az utcai köpeny is ilyen. Ha viszont bajba kerülnél ez a ruha miatt – pillanatra eszembe jutott, keserves sírása, hogy nem akar elveszíteni, én sem őt – ott leszek melletted és megmentelek a bajtól – nyugtáztam egy széles mosollyal, nagy lila kérdő szemébe néztem és azon gondolkodtam hogyan biztosíthatnám szavaimról, hogy tényleg komolyan gondolom. Bal kezemmel, megigazítottam egy hajtincsét, ami már majdnem szemébe lógott, és a haján az a virág mellett simítottam egyet. – Megóvlak a bajtól Hime – csengett újra hangom, jóval halkabban, és lassan.

by **Hime** Szer. Jún. 19 2013, 11:47

//Yuichi//
A felszabadultság érzése szállta meg a lelkem.Miután leültünk, elmerülve, minden falatot kiélvezve láttam neki fagylaltom elfogyasztásának.Ám egyszer csak Yui egy hirtelen mozdulattal egy kanál pisztáciát csórt az enyémből.
-Na megállj csak.-Kezdtem mondani, de akkora már egy kanál meggy fagyit tartott felém. Gyorsan oda hajtottam a fejem, és mielőtt egy csepp is lecsöppent volna belőle az egészet megettem.
Miután végeztünk fizettem a 4 fagyit, majd Yui udvariasan felsegített és tovább indultunk.
Ám hirtelen Yui folytatta az előbbi játékunkat. Majd mikor mindketten kicsit elfáradtunk egymásba karolva indultunk tovább.
-Yui én nem értem az itteni embereket. Mindegyiknek szomorúság sugárzik a szeméből, és most is megvetően néztek ránk. Én is tudom, hogy be vagyunk zárva ide, és egy rossz mozdulat és mindennek vége, de ha begubódzik az ember akkor csak rosszabb lesz nem?-Kérdeztem, miközben elmélyült tekintettel néztem rá.
-Azt hiszem egyenlőre csak egy köpenyt veszek, ami rossz idő esetén jó szolgálatot tehet még.-Mondtam, miközben mosolyogtam rá.
Úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, és semmi nem számítana.
-Köszönöm a bókot, és igazából én is nehezen vállnék meg ettől a ruhától, de félek is nehogy valamikor véletlenül elszakadjon. Remélem, majd találok valami olyat ami stílusban hasonlít rá, hacsak egy kicsit is. És köszönöm, hogy megvédesz.- Mondtam fülig elpirulva, miközben lassan lépkedtünk tovább az utunkon.
-Innen ugye vadászni megyünk?-Kérdeztem, miközben magamban újra előhívtam a régi edzések alatti intelmeket.
Közben Yui végigsimította hajamat, és egy rakoncátlan, kósza tincset a helyére igazított.Felemelő érzés volt, úgy éreztem, elszáll minden félelmem. Belül hihetetlen nyugodság szállta meg a lelkem elüldözve minden rossz gondolatomat.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jún. 19 2013, 13:46

//Lyliana//

Kapa kaptam alkalmon és futtában, csodás lépteit figyeltem, ahogyan fut felém. Belepirultam, de tudtam nem kaphat el, mert akkor én lennék a fogó. Kicsit lassított, erre én egyből megindultam felé, és már-már majdnem elértem, ő ugrott egyet és rácsapott vállamra, szóban nem mondta ki de győzelme csillogott szemében, én magam összeszűkítette szemekkel néztem vissza rá, de szavak helyett csak mosolyogtam rá. Majd nyújtottam karom. Szavai egyeztek gondolataimmal, csodálkoztam, ennyire kiíródott arcomra, vagy ő is meglátta az emberek arcán tükröződő érzelmeket? Mégsem csak a fagyi járt az eszében?
-Én se Hime, elszoktak attól, hogy emberek legyenek és érezzenek valami mást is gyűlöleten és fájdalmon kívül. - belenéztem szemeibe komolyan - Igen attól csak rosszabb lenne minden. Ezért pontosan örülök, hogy te feküdtél azon a padon, és hogy felkeltél, és hogy.. - szavam elakadt, nem tudtam hirtelen folytatni, hisz arra gondoltam és hogy élsz, igen az a rossz mozdulat mindent elrontana. Tekintete is mély gondolatokról árulkodik, majd hirtelen váratlan egy puszit adtam neki, mintha újra öt éves lennék és a kislánynak megígértem volna valami lovagias cselekedetet és véghezvittem - itt vagy. - mosolyogtam rá. - Rosszabb lehetne, azzal, hogy beleőrülnénk a magányba, és sopánkodásba, hogy mikor jutunk ki. Szerencsére hamar tereltük a témát, ez komoly probléma ugyan, de erre van megoldás, mégpedig az ha Hime beletanul hogyan győzze le ellenfeleit, még ha az most csak vaddisznó lesz. Első mindig kicsit ijesztőbb valami újból itt, mert megölhet. Mosolya visszarángatott elkomorodásomból és visszamosolyogtam. Konstatáltam, hogy nem akarja még cserélni ruháját és csak kissé betakargatni magát, az én és mások szemei elől. Ennek örültem, bár a csábítás mindig bennem volt, hogy jobban megnézzem testének idomait. De nem, tanultam abból hogyan reagálta le még egy ártatlan becsukott szemem esetleges pillantását is.
- Igen nézzük is meg lassan odaérünk, remélem lesz, női ruhákat nem ismerem milyenek vannak itt - szóltam kissé tartva, és pirongásom még most sem maradt abba, ahogy mellettem sétált óvatlan tekintetem mégis a fordított keresztre, mennyire vonzó egészében Hime, majd néztem szemébe - Igen.. igen vadászni megyünk utána. Várod már? - kérdeztem, óvatosan, és a pipacsot becéloztam hajában, majd vissza arcvonásaira. - Hamarosan - és ekkor megpillantottam az első árust, aki már messziről integett, visszaintettem, ezzel mintha Hime arcán is a mosolyból érdeklődő tekintet alakult volna ki. - Na még egy futás, Hime? - azzal kacsintottam rá és karját elengedtem helyette tenyerét vettem kezembe és úgy futottunk ha nem bánta.

by **Hime** Szer. Jún. 19 2013, 15:33

//Yuichi//
Futva közelítettük meg az árusokat. Az egész olyan hatást keltett bennem, mintha csak egy keleti bazárban sétálgatnék.
Az árusok már előre köszöntek, hatalmas mosollyal az arcukon.
A korai időpont miatt viszonylag kevesen lézengtek és nézegették a szebbnél szebb portékákat, így nem kellett attól tartanom, hogy tömegnyomor lesz, vagy hogy valakinek esetleg az tetszik meg, ami nekem is.
-Gyönyörű holmik vannak itt Yui.-Fordultam felé mosolyogva.
ekkor láttam meg egy gyönyörű köppenyt és szegény Yui-t otthagyva rohantam a bódé felé.
Az árus egy pocakos, bajszos férfi széles mosollyal üdvözölt, majd megkérdezte, miben segíthet.
-Etoo... Fel szabadna próbálni azt a köpenyt?-kérdeztem szégyenlős mosollyal az arcomon.
Első pillantásra beleszerettem ebbe a köpenybe. Kívül lehetvékony fekete csipke, belül vérvörös könnyű selyem, kicsivel nyak alatt egy csodálatos aranyszínű szalag futott végig, hogy össze lehessen fogni. Hátán meseszép csuklya lógott, amely ha felvette az ember akkor se takarta el az arcát.Tudtam, ilyen gyönyörű darabot akkor se hagynék itt, ha az utolsó filléreimből kellene megvennem. Bár tudtam, spórolnom kéne, nem tudtam ellenállni a kísértésnek.
Felpróbálva már éreztem ez a köpeny csak rám várt. Összefogva is sejtette a kivágást a ruhán, de nem zárult össze teljesen elöl, minimális rész szabadon maradt, elősegítve a mozgást benn.
Yui felé fordultam, és vártam. Vajon ő mit szól hozzá. Szemem ugyanúgy csillogott, mint annó a való világban, amikor megvettem a 20 soros bakancsomat.
Úgy döntöttem, lesz ami lesz, megveszem.
-Mennyibe kerül ez a köpeny?-Kérdeztem az eladóra nézve, majd mikor meghallottam az árát, kicsit elszontyolodtam.
10 arany. Na akkor számolgassunk csak... Ha Hime-nek volt 150 aranya és 115 elment pajzsra meg kardra, 8 elment a reggelire, 3 a szobára, 8 a fagyira, akkor hány aranya is van Hime-nek? magamban gyors fejszámolsát végeztem és rájöttem összesen 16 arany van nálam. Úgy döntöttem, lesz ami lesz, akkor is megveszem a köpenyt. Max az éjjel kinn alszok.
-Megveszem.-Mosolyogtam az eladóra, majd a köpenyben odafutottam Yui-hoz és mosolyogtam, szinte repültem az örömtől.
-Akkor most indulunk a mezőre ugye?-Kérdeztem és körbe-körbe forogtam a köpenyben, amég csak el nem szédültem.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jún. 19 2013, 16:39

//Lyliana//
Ahogy beértünk a standok közé, Hime már húzott is magával az egyik asztalhoz, ami televolt pakolva női ruhákkal szélen volt pár férfi ruha is, majd ránézek ha elmerül a válogatásban.
- Gyönyörű holmik vannak itt Yui. - mondta mosolyogva ahogy rám nézett, szemein látszott, talán érzékenyebb pontja, mint a fagyi volt. Nem, annál még nem. Éppen szólásra nyitottam szám, de már csak úgy porzott utána a poros kövekkel kirakott tér. Kuncogtam egyet, ahogy máris lefoglalta a sok ruha. Odasétáltam az eladóhoz, kezet fogtam vele, és kérdeztem - Hali! - arcomról sugárzó mosoly áradt felé, nagyon bírtam a kisöreget, npchez képest igen kitett magáért, már nem egy alkalommal - sikerült túladnod legutóbbi portékán? - kérdeztem, vidáman.
' - Szerbusz fiam, persze, sok dolgot ide hordtál nekem, de mind elkélt. - kis hallgatás után - Ki ez a kis hölgy? Talán a barátnőd? -kérdésére elfogott némi pír. Most, ha azt válaszolom, hogy nem csak úgy velem van azzal megbántom Himét, ha azt válaszolom hogy igen a barátnőm, azzal hazudok, akkor.. - Himének hívják - tényleg nem is tudom a teljes nevét, döbbentem le - és, a partnerem egy kiránduláson, ahol most ő a - tekintettem felé, a boltos követte példám - minden.. - visszafordult és erősen megrázta a kezem, majd mondta - bármit is választ a hölgy úgy látom a számládhoz írom - majd kacsintott egyet. A vén csibész. Vajon meghallotta beszélgetésünk? Odasietett Hime kérdésére a vén Baiko. Közben Hime mellé sétáltam, kíváncsi voltam mit talált. Láttam nagyon mellkasához szorítja, mint egy plüssmacit a pár éves kislány. - Mit találtál Hime? Megmutatod? - felvette a köpenyt, ami öltözékéhez káprázatosan illett. Gyönyörű volt tényleg. Melle fölött kicsivel kinyílt a köpeny két széle így a lefelé fordított kereszt, alsó szára teljes egészében fedetlen maradt. Külső fekete csipke, olyan halovány takarót jelentett testén, mintha éppen csak az takarná. Elvörösödtem, és szóhoz sem jutottam szemeiben végtelen öröm látszott, ahogyan az enyémből is kiolvashatta ezt, tetszett ami neki tetszik de nem azért mert neki tetszik, hanem azért mert nekem is tetszik. Pontosan ezt éreztem, majd elfordult és kérdezte az árát. Visszatérve a valóságba, kuncogtam egyet, most jön az attrakció, felém fordult és szinte csukott szemmel, és szívmelegítő mosolya simogatott.
- Megveszem - csattant hangja, lehet a rajtam látott lefagyásos reakciók követték azt, hogy megvegye, vagy csak mert frappánsan és tökéletesen passzolt ruhájához. De legalább ezzel vigyázhat a kezdeti ruhájára.
- A ház vendége volt kisasszony, köszönje a fiatalúrnak - válaszolta kéjesen Baiko. Az az álnok mindig ez a nyálazó hangnem. Kereskedő vérbeli lókötő. Mosolyogtam és ráztam fejem felé.
- Igen most indulunk a mezőre - mosolyogtam rá és közben körbe-körbe forgott - éppen kérni akartalak hogy körbefordulnál-e, de nem ennyiszer, vigyázz elszállsz - nevettem fel és, amikor kissé jobban kilibben egyensúlyából a nyolcadik körnél odaugrottam sebesen és elkaptam, rámosolyogtam. Örültem neki, bármi történjék is a mezőn, ezt a mosolyt nem törli le. - Ha készen állsz szédült Hime, -adtam neki egy ki becenevet - akkor mehetünk is. Ha inkább pihenne még felajánlom neki, hogy másszon fel a nyakamba és nézzünk még szét pár stand között, hátha talál a magasból valami csecsebecsét, vagy egyáltalán, ami tetszik neki.

by **Hime** Szer. Jún. 19 2013, 17:28

//Yuichi//
Az arcom először elsápadt, majd hirtelen bíborvörösve váltott.megpróbáltam minnél jobban eltakarni a köpennyel, mert annyira elpirultam.
-A ház vendége? Hogy-hogy? Ezt nem értem. Yui, hogy érti az úr, hogy a ház vendége vagyok? Hisz ez nem olcsó ruha.Meg sem érdemlem.-Hadartam kérdéseimet szinte egy szusszra.
-Ha tényleg ajándék, akkor köszönöm szépen önnek uram, és neked is Yui. -Nyomtam egy puszit Yui arcára és elkezdtem körbe-körbe forogni. Amikor elszédültem, hirtelen Yui termett mögöttem, és elkapott, mielőtt lecsüccsentem volna a poros földre.
Elgondolkoztam kérdésén.Vonzottak a csecse-becsék, de elég kevés aranyam volt. Most mi legyen, gondolkodtam el.
-Igazából vonzana a körülnézés is, de akkor asszem innen nem rángatsz el egyhamar Yui.-Néztem rá, mint egy cserfes kislány.Szemeimből sugárzott a boldogság, közbe ide-oda libbentem, és élveztem, ahogy köpenyem hangtalanul siklik körülöttem.
-De még nem mondtad meg, hogy hogy tetszik a köpeny.-Néztem vissza rá, tettetve egy kis durcásságot.
-Szerintem még egy kicsit nézelődjünk, aztán induljunk tovább, mondtam némi töprengés után. Nem tudom, milyen messze van a mezőség, és van bennem egy kevés félelem, de ha hagyom elhatalmasodni, akkor nem lesz merszem kilépni a falak közül.- Döntöttem el végül.Hátulról a nyakába ugrottam, és hagytam hogy így végen végig az árusok között.
Ahogy elindultunk az árusok között, mindenfele nézelődtem, de nem akadt meg a szemem olyan holmin, amin több időt töltött volna tekintetem, mint pár másodperc.
-Mehetünk a mezőre.- Mondtam végül.- Nem találtam semmi mást, ami tetszene.
Idő közben a virág ideje is lejárt, és apró pixelekre omlott szét a hajamban.
-Szegény virág.- mondtam kicsit szomorúan. Majd köpenyemen igazítva egy kicsit újra mosolyra húzódott a szám.Milyen gyönyörű.Gondoltam magamban.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jún. 19 2013, 18:57

//Lyliana//

Hime arca a csuklya alatt nem is tudom, talán a csuklya tükrözte vissza a napfényt és arról a pirospozsgás színek arcára ültek, ki, avagy ennyire zavarban lenne. Szavait a lágy szellő felém sodorta, ahogy őt magát is és egy puszit adott. Mikor elkaptam, érezhettem, egy kicsit a ruhája anyagját, de magát Himét sem tudtam kizárni fejemből. Rámosolyogtam, és talpra állítottam, ez jó móka gondoltam, talán később beszállok örömömben. Ugyanis tegnap már teljesen azt hittem, hogy üres lesz a szobája és ő már árkon-bokron túl van, de nem jobban szórakozunk, mint tegnap. Teljesen elveszettem lovagiasságom? Csodálkoztam a tényre, most ma valahogy minden olyan közvetlenebb, minden olyan már mintha időtlen idők óta itt lenne, nem csak akkor találtam volna Himére ott a padon szunyókálva. Tértem vissza a valóságba még ajkai nyomát éreztem arcomon. Hangja ébresztett fel abból, hogy elvesztem két szeme világában.
- Szívesen Hime, annyi magyarázattal szorulok, hogy Baiko-t régebb óta ismerem és minden nap ami mobokkal harcolok, eséllyel adhatnak tárgyat, kiseséllyel - pillanatra igazítottam egyet, hátrakötött hajamon - és neki adom mindig ingyen. Az hogy a számlámhoz írja az csak vicc - szemem lecsukva nevettem. - És kedves Hime, - léptem hozzá egészen közel, suttogóra fogva - nem bánom, meglátjuk meddig bírod ezen a helyen. - mutatóujjammal a szívére mutattam, amit most a köpeny takart, de így is könnyen félreérthette, hogy a mellére mutatok - valahogy érzem, szíved inkább már a harcra vágyik - néztem vissza két szép szemébe és mosolyogtam rá. Közben illegette magát az újonnan kapott köpenyben, ami elképesztően szép összhatást nyújtott Himén. Tekintete és szavai megváltoztak - Óh, bocsájts meg Hime, - mondtam lágyan, majd felemeltem köpenye szegélyét hogy közelebbről is megnézzem a mesterien elkészített két anyagból összevarrt ruhát. Belülről selymes bíbor színű anyag valószínűleg selyem és kívülről fekete csipke. Ötvözte pontosan kevert stílusát. Csuklyája alól kikandikáló tincsei között szeme kérdőn és türelmetlenül nézett vissza - egyszerűen káprázatos nem találok szavakat, fantasztikusan áll, a csuklyád, - ujjaimmal elengedtem a köpeny alulsó szegélyét és köpeny apró csuklya részét babráltam arca mellett - nagyon jó megoldása van, rossz idő ellen véd gondolom, de nincsen baj itt sose esik SAO-ban - mondtam teljes meggyőződéssel, hisz még sose láttam esőt - míg körbe fordultál, volt időm megnézni, szinte teljesen eltakar.. - jelent meg pír az arcomon - mindenhol. Mégis azért nem mindenhol, de ezt ő is tudja. Ahogy befejeztem szavaim, hátat fordítottam neki, és kissé leguggoltam, elfogadta, hogy magasabbról tekint le a tájra onnan jobban és többet lát egyszerre. Így gyorsabban végzünk itt és mehetünk a Mezőségre. Tökéletes terv, gondolatban megjutalmaztam magam egy szem gyümölccsel, amiről még mélyen hallgattam Hime előtt. Vajon, ha megkínálom vele elhajt a búsba? Gondolataim közben kezeim automatán cselekedtek, és mikor elhelyezkedett Hime, ráfogtam combjára.
- Kérlek, kapaszkodj, most felállok - azzal bakancsait beakasztotta hátam mögé és hajammal illetve copfba kötött hajammal játszadozott, míg felálltam. - hagyod békén - szóltam rá széles mosollyal cserfesen, mint egy kislányra, de nem gondoltam komolyan. Irányított merre forduljak, mit nézzünk meg. Kétszer le is hajolt hozzám fentről, olyankor mindig tartottam, hogy elborulunk, hisz ahogyan a semmiből megjelent zuhatag vörös haja és nagy ibolya szemei, nevetés fogott el, egy-egy késztetés hogy elérjem. De combját fogtam inkább, hogy biztosan ne essen le. Hamar meg is unta a többi árus kínálatát, semmi jó, egy kardmarkolatot láttam fél szemmel, az egyik asztalon, ami megtetszett, sárkány mintás volt, vajon mi lehet gondoltam rá. De akkora maradék szemem világa is eltűnt, hisz befogta szemeim Hime. Ekkor elengedtem jobb combját és két ujjammal belecsíptem oldalába. Mozdulat hatására ismét láttam, de egyensúlyozni kellett, hogy ne boruljuk el. Míg újra fogást találtam a combján.
- Szegény virág. - szavai késként értek és fél térdre ereszkedtem, ha akart leszállhatott, és szomorú szemekkel néztem hajára ahol az előbb még a virág volt, egy mozdulattal, végig simítottam a helyét, de örömünk tovább nem lankadt, hisz újra mosolygott. gondolom a köpenyege nagyon tetszik és ez nincs időhöz kötve. Ha nem szállt le újra kiegyenesedtem, és hátamhoz hozzám simuló Hime, combját megsimogattam, és mondtam - lesz még másik, sok virág van Aincradban - feleltem mosolyogva. És végre megindultunk, ha leszállt karom újra felkínáltam és elindultunk a bal szélső utcán, ami egyenesen kivezetett a városból a mezőségre. Nem volt túl bonyolult a Kezdetek Városa. Ha fent maradt nyakamban, akkor ló vágtában iramodtam meg, és kacagva indultunk utunknak. Ha közben kérdezett, vagy beszélt, minden szaván csüngtem, mint kis majom az anyamajom hasán. Hamarosan el is értük a kaput, még egy lépés és kint vagyunk. Olyan bő tíz percnyi gyaloglás után, megláttuk az első vaddisznót. Ha nyakamban való további utazást választotta, akkor itt tettem le, fél térdre ereszkedve és hagytam, hogy a fekete csipke kinövés hátamról, lemásszon. //off Bocsi off //

- Nincs más dolgod, mint fegyvered elővenni - lovag és nő megvan - Lady Hime, tehát nincs más dolgod, mint várni, míg feltöltődik fegyvered és lesújtani, a vaddisznóra, vagy ha képességed használnád úgy - vajon mi lehet a képessége? Nekem a kardomban, vagyis a körül rejlik, de még nem látta, ha lesz rá alkalmam megmutatom neki, de nini.. ott még egy varacskos, jó lesz min gyakorolnia.

by **Kayabuky Yahiko** Kedd Jún. 25 2013, 17:50

//Ai Hane//

A Kezdetek városa. Már kezdtem azt is elfelejteni, hogy mióta vagyok a játékban, és mégis még mindig csak a legelején voltam az egésznek. Pedig az elszántabb játékosok már több boss-t is legyőztek, és a fejlődés terén is egészen jól álltak, míg én még mindig harmatgyenge voltam. Ez egyfelől dühített, hiszen jobb szerettem volna én is inkább a harcmezőn lenni, másrészt viszont megnyugtató is volt.
~ Az erősek halnak meg elsőként.– gondoltam egykoron, bár azóta ez a nézetem sokat változott már.
A megnyugtató jelenleg azért volt igaz, mert úgy éreztem, hogy én hiába lennék ott a magasabb szinteken, ilyen stattal és felszereléssel úgysem tehetnék semmit a játék végig vitele érdekében, így hát nem is kellett volna aggódnom ezen. De mégis…
Egyre bosszúsabb lette, ahogy ott ültem egy padon, majd hirtelen elkezdett viszketni a hátam. Furcsának találtam, hogy a virtuális térben is van viszketés, de egészen könnyen el tudtam fogadni, ha már egyszer volt kaja és alvás is. Így hát, egyszerűen hátranyúltam a kezemmel, és megvakartam a kérdéses területet. Egy rövid időre el is múlt, de aztán megint éreztem, hogy most még rosszabb, mint az előbb, s ahogy ismét oda nyúltam, hogy megvakarjam, csak még inkább azt éreztem, hogy viszket.
~ Mi az ördög? – bosszankodtam, miközben a bőrömet vakartam.
Aztán pillanatok alatt egyre több helyen éreztem a kellemetlen érzést. A kezem, majd a lábaim, a hasam, mígnem az egész testem szinte forrongott. Össze-vissza vakaróztam, immáron mindkét kezemmel, és kénytelen voltam felállni a padról is, ahol eddig ültem, majd, nem törődve a körülöttem lévőkkel sem, akik nagy valószínűséggel komplett idiótának nézhettek, elkezdtem egyik lábammal a másikat vakarni, majd cseréltem.
Az egész oda lyukadt ki, hogy egyik lábamról a másikra kezdtem el ugrálni, és továbbra is próbáltam az irritáló érzéstől szabadulni, de mindhiába. Aztán egyszer csak, amikor éppen lábat cseréltem, kibillentem az egyensúlyomból. Reflexből nyúltam valami után, amibe megkapaszkodhattam volna és sikerült is megragadnom valamit, de az nem tartott meg. Csak hanyatt esés közben jöttem rá, hogy egy másik játékos karját kaptam el, akit így magammal rántottam estemben.
A dolog pedig, amiben megbotlottam valójában a pad mögött lévő szökőkút kávája volt, így én egyenesen háttal csobbantam a vízbe, továbbra is tartva a kezemben a másik kezet.

by **Ai Hane** Kedd Jún. 25 2013, 19:54

//Kayabuky Yahiko//

A Kezdetek városa, ahol minden elkezdődött. Amikor itt járok, mindig felkavarognak azok a szép, mégis borús emlékek amikor idekerültem.
Lassan a főtérhez közeledtem , s a szökőkút közelében , szinte mellette álltam meg, hogy Himeko kortyolhasson egyet a frissítő vízből. Miközben társacskám ivott , én valamiféle hangos vakarózásra lettem figyelmes a hátam mögül.Amikor megfordultam, hogy megnézhessem mi folyik ott egyszer csak valaki megragadta karomat, s egyenesen a szökőkútba rántott önmagával együtt. Én hirtelen becsuktam szemem, s amikor kinyitottam egy arc volt nagyon közel az enyémhez, szinte túl közel. Hirtelen lepirultam, fejem paprika vörössé vált, még soha senki nem volt ilyen közel hozzám.
Kis hatásszünet után hátrálni kezdtem kicsit fura, ideges arckifejezéssel, s szinte megszólalni is alig tudtam a döbbentségtől. Mikor magamra néztem, mindenem tiszta víz volt, s szemem sarkából láttam , hogy Himekonak felettébb tetszett a helyzet, s szinte kacagott rajtam. Amikor újra magam elé pillantottam, ott volt szintén csupa víz játékos, akit nem nagyon tudtam hová sorolni. Még sosem láttam ez előtt.
-Mégis mit művelsz? Miért kellett berántani a vízbe? - Panaszkodtam , miközben a Főtéren lévők láthatóan jól mulattak rajtunk.

Újra magamra tekintettem, hosszú hajamból csepegett a víz, s kapucnim rátapadt homlokomra, így talán először a játék során levenni kényszerültem azt.
Lassan múlni kezdett arcom pirossága is, de azért még nem volt eredeti színe.
Majd folytattam :
- Mi okod volt erre mond? - Majd válaszát vártam.

Először még több dolgot akartam a fejéhez vágni mérgesen, valamiért mégsem tettem meg, úgy éreztem nem volt szándékos a dolog. Amikor így már valamicskét lenyugodtam feltűnt egy apró momentum, s kezemre tekintettem, ami még mindig a vizes "támadóm" kezében volt, s erre arcom újra vérvörössé változott. Hirtelen elkaptam a kezem és újra csak hebegtem habogtam össze vissza.
Egyedül Himeko szórakozott hangosan nevetve mellettem, őt hallva kicsit az én mérgem is enyhült.

Amikor közelebbről megfigyeltem ezt a fiút, külsőleg ruházata hasonlóan sötét és takaró volt mint a sajátom. Talán kicsit reménykedtem, hogy találtam egy hasonló játékost, mint én. De azért arcomon még mindig a kicsit dühös kifejezés uralkodott.

by Ajánlott tartalom