[küldi]

//Elnézést a hiányzásért, totál lefoglaltak a vizsgák X.X

Gondolkoztam azon, hogy valami hasznos vagy felesleges kacatot össze kéne gyűjtenem, mert későbbre még nagyon jól jöhet. Ki tudja, talán jó lesz az még valamire. Elmentem szépen a huszadik emelet... azaz szint számomra legszínesebb területére... a virágmezőre.
Igen, mint látjátok, a Halálmadár itt van, de nem azért, hogy most elkezdjen a Muzsika Hangjára pörögni és táncikálni, mint egyesek a svájci hegyekben. Alapanyagok. Eladni vagy ajándékba adni, vagy valami más dolgokat csinálni vele, mint például főzésnél fűszernek használni vagy teásfűnek. A raktáram olyan üresen tátong, mint a barlang. Még a trófeatáram is, pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy szép vadászataim voltak... csak bizonyára valami bug áldozata voltam vagy mi.
Tehát itt vagyok, de nem tudom, hol kezdjem. Szedegessek? De nem tudom, mit. Talán meg kéne itt kérdeznem valakit, hátha tud nekem segíteni, hol érdemes érdekes gazokat szedegetni, amik jól jönnek bármikor bármire. Játékos, njk, teljesen mindegy, csak valami kiindulópont, kérem szépen!
Elindultam az illatos virágmezőn, áttrappolva margarétákon és pitypangokon keresztül. Egy idő múlva, halvány zümmögés csapja meg a fülem. Tán zúg a fülem odabent, mert egy ideje ki van kapcsolva minden más gondolatom? Csak képzelődöm. Csakhogy minél beljebb megyek a mezőn, ez a zümmögés egyre csak hangosabb lesz. Tehát mégsem a fülem zúg, hanem a közelben méhek vagy más bogarak raja zümmög erőteljesen. A kíváncsiság mégis hajtott, úgy döntöttem, hogy odamegyek és megnézem, miféle rovarok zümmögnek ott. Talán a központ egy finom mézzel teli kaptár, vagy méhház, vagy talán érdekes növények körül végzik a gyűjtögetést és a beporzást.
~ Azt hiszem, hogy méz esetében finom mézsörrel fogom zárni ezt a napot ~ gondoltam.

Csak úgy mentem a tavaszi mezőn át a rovarszerű zaj után. De aztán megpillantottam a rigót, néhány lépés távolban ugrált előttem, a papsajt, a lucerna és bükköny között, s megálltam.
Feketerigó volt, sárga csőrrel, s láthatóan boldog volt. A világegyetem része volt, szívét érzések és indulatok hatották át, sorsa előre látható volt e világban, mint az én sorsom is, a szerelmet és a halált, a megélhetés gondjait és az élet nagyszerűsége fölött érzett elragadtatást éppen úgy ismerte, mint én, hangja volt, mellyel el is tudta mondani, dallamosan és önkívületben, ezt az elragadtatást.
~ Mit akarok én? ~ gondoltam. ~ Miért akarok többet és másféle sorsot, mint a rigó?
Aztán egy kis idő után...
~ Talán mert nekem vannak ambícióim, és ennek a madárnak meg nincs, mert csak egy mob.
Azzal faképnél hagytam a rigómadarat.
Egy újabb idő elteltével megérkeztem a zaj forrásához, mely nem volt más, mint egy hatalmas méhkaptár. Persze, nem is volt üres. Valahol benne lehet a méhkirálynő, és eme palotának lakói mind a több ezrével döngicséltek. Talán mindegyik felfigyelt rám, mert ha jól látom, az összetett tekinteteikkel mind rám meredtek.
Ekkor eszembe jutott valami... még pedig egy dal. Magyar énekesektől, a Méhektől a Barbie Dal.

Óó Barbi, te plasztiktündér,
Barbi, te mini szexideál,
Barbi, úgy szeretünk téged,
Barbi, Jonatenplan

Magyar nyelv iszonyú nehéz, angolul meg iszonyúan nézett ki, úgyhogy ezt inkább iszonyatosan rossz akcentussal adtam elő magamnak. Másfelől is az eredeti énekesek vicces félméhecskés hanggal énekelték ezt olyan átéléssel, hogy még igazi beszélő és éneklő méheknek tűnjenek. Ám nem hinném, hogy ezek itt értenék ezt az egész dolgot. Már én sem. Főleg, hogy a Barbie Dal hogy a fenébe keveredett ide.
Mondtam én, hogy ebben a játékban bármi megtörténhet!
- Öhm... helló, kaptár, békét és egészséget a királynőnek! - köszöntem nekik. - Esetleg tudtok adni nekem egy kis mézecskét? Szép nagy palotátok van, és biztos rengeteg mézetek van odabent, már majdnem kifolyik!
Nem hiszem, hogy értik, amit mondtam, de megpróbáltam. Tettem egy lépést a kaptár felé, hogy lássam, miként reagálnak a közeledésemre. Bárcsak itt lenne Űrdongó, hogy elvonja a "rokonai" figyelmét, míg csenek egy kis mézet!
Zümm és bíííp!

Bumblebee!:

Ahogy sejtettem, ezek a méhek nem beszélnek, sem barátságos természetűek. Azaz talán barátságosak, csakhogy azok a fajták, akik jobban szeretnek menni vendégségbe, minthogy vendégeket fogadni. Be is indult náluk az automatikus, természetüknél fogva a megszokott védelmi protokoll, és azonnal egyesével a behatoló felé meresztik fullánkjaikat, aki nem más, mint én vagyok.
Én meg nem vagyok az a típus, aki csak úgy lelépne üres kézzel. A finom mézes kenyérre, mézes süteményekre, mézes tejekre, de legelső sorban főleg a finom mézes ciderre (Strongbow és Kingswood, mmmm... kedvenc nem alkoholos italaim!) és mézsörre (mézes numero one) gondoltam. Sokkal nagyobb szükségem van a mézre, mint a ronda színes virágokra itt körülöttem. Eleinte csak valami alapanyagot akartam összeszedni, hogy pénzt csináljak belőle vagy odaadjam valakinek ajándékba, aki jóbarátom és fel tudja használni. Most viszont a lehetőség, hogy mézet szerezzek. Ha kell, akkor kell, meg is teszem. Ezek a méhecskék amúgy sem sebeznének akkorát, max jól szétcsipkedik a páncélomat... vagy valami. Ha a vérnyúl olyan véres, még lehetnek vérméhek ezek is... mégsem szabadna alábecsülnöm a társaságot.
Mielőtt belevágtam volna abba, hogy csak úgy gyors átrohanjak a méheken a kaptárhoz mézért, majd gyorsan el is húzzam a csíkot (tervben volt a Sötétszárny használata gyors pucolás érdekében), amikor egyszer csak valami elrepült az orrom előtt.
- A rigó! - döbbentem meg rajta egy kicsit, mikor ráismertem a rigóra, amelyiket néztem egy kicsit. Ezek szerint jól tettem, hogy inkább otthagytam és nem vadásztam le, mint általában, mivel egy vadász vagyok. Biztos vagyok benne, hogy a madár viszonozta a szívességet azzal, hogy eltereli a most őt követő rovarfamillia figyelmét. Erre azt szokás mondani: jó tett helyébe jót várj.
De ki tudja, meddig nem törődnek velem a Mini-Űrdongók. Itt a lehetőség, most kell cselekedni! Odasunnyogtam gyors léptekkel a kaptárhoz, és elővéve egy kenőkést belekotortam gyorsan a mézet egy-két sörösüvegembe, ami volt nálam.
Ha sikerül az akció és az üvegek tele, eltettem őket, meg a kenőkést, oszt futottam, amíg az erőpontom bírja.
- Köszi szépen, rigó barátom! Viszontlátásra! - kiáltok arrafelé futás közben, amerre a rigó repked magára vonva a méhek figyelmét. - Pá, kaptárnép!