Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Asuka vs Tachi

4 posters

Go down

Asuka vs Tachi Empty Asuka vs Tachi

Témanyitás by Tachibana Makoto Csüt. Szept. 17 2015, 20:02

...és így történt, hogy a jóságos Tachibana ugyan megsemmisítő vereséget szenvedett, ám céljait többé-kevésbé elérte. A Shukaku elleni küzdelem szerencsére nem került sok pontomba, ugyanakkor meggyőződhettem arról, hogy nem feltétlenül erősek, csupán jól keverik a kártyáikat. Ez feltétlenül hasznosabb tudás, mint pusztán erősnek lenni, azonban megmutatta, hogy még az aréna bajnoka sem sebezhetetlen. A megfelelő eszközökkel, melyek nem álltak rendelkezésemre ezúttal, tudnék ártani neki, vagyis nekik. Kérdés, hogy kívánok-e, de mivel ismét olyasmit tapasztaltam, amit nem kellett volna, kétségessé vált a válasz. Szophie puhánnyá tett, azt hiszem ezt a következtetést levonhatom tanulságként :]
A saját magam elé támasztott kihívás sorozat viszont ezzel a második lépcsőfokára ért a háromból. A célokat emelkedő nehézségbe határoztam meg, legalábbis úgy véltem, hogy Asuka-chan keményebb dió lesz, mint Shukaku-nee volt, de mégsem annyira lehetetlen, mint a Hinari-channal szemben támasztott célok elérése. Hogy mindehhez miért kellettek párbajok? Talán abból merítettem, ami Shizuka-chan ellen történt, az vezetett arra a gondolatra, miszerint lányokat zaklatni valamivel több szórakozást jelent harc közben, mint amúgy :]
Tachi írta:Yo! Karácsonykor diskuráltunk utoljára egy jót, mit szólnál hozzá, ha megismételnénk most egy kis erőfelmérővel kísérve? Várlak az arénánál. Bikinit is hozz!
- írtam egy rövid, lényegre törő levelet, ami lényegében inkább volt parancs, mint a véleményének kikérdezése. Nem hagytam neki sok teret, még időpontot is megadtam, aztán vagy megviccel azzal, hogy nem jelenik meg, vagy eljön. Arra kevés esélyt láttam, hogy alkudozni fog, arra viszont sokat, hogy késni fog, mint minden rendes lány a randiról :] Persze ha késik is, az a legkisebb baj. A türelem mindig is a barátom volt, és ezen senki és semmi nem tud változtatni.

Szint: 27
HP:175 | F:58 | E:64 | K:30 | GY:22 | S:28 | P:240
Senzankoo páncélja, Kaszás Gyűrűje, Pajzshordozók Oldalkardja, Szükség Pajzsa
Tachibana Makoto
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1809
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 30
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Asuka Csüt. Szept. 17 2015, 20:56

A Hikaruval történt harcom óta kezdem úgy érezni, hogy ezek a gyerekes adok-kapok küzdelmek már nem az én szintem. Fájó pont, hogy egyszer nem bírtam eltalálni. Olyan volt, mint az az idegesítő szúnyog, az éjszaka közepén, tudjátok! Surprised Szóval, inkább feladtam. Shuut és Timit pedig – életemben először – sikerült legyőznöm, nem csak gyakorlásból, de az megint csak megalázó volt. Úgy érzem még mindig, hogy nem adtak bele mindent, ahogyan máskor szokták. Mintha hagyták volna magukat. A bizalom jele, persze, de ez így nekem kevés.
Így aztán nem sokat hallani rólam ilyen téren mostanában. Napjaim nagy részét Taftban töltöm, és a sötét üzletektől is megpróbálom távol tartani magam. Vagy még sem? Rolling Eyes Bár különös, hogy épp a vörös indikátoros jelent visszatartó erőt abban, amiben mások a kicsinyes bosszút és a szabotálást akarták.
Ez a nap sem más, mint a többi. A boltomnak nem valami nagy a forgalma, amióta itt vagyok, pedig a Kezdetek Városában már a legsikeresebbek egyike voltam. Jelenleg is egy recepten dolgozom, hátha az új receptek nagyobb vevőkört vonzanak majd, mikor is pittyeg az üzenet, és jéééé! Egyszer csak Tachibana. o.o Meglep, hogy keres. Nem vagyunk túlzottan jóban. Nem gyűlölöm őt, egyszerűen csak túlságosan különbözőek vagyunk, és eltér a világról alkotott véleményünk. Ellenben remek szövetséges, többnyire lehet rá számítani.

Asuka írta:Nyuff
Nem gond, hozok. Milyen fazon a kedvenced? És a méreted? Csak vicc volt… tudod, hogy itt nem számít.

Igen, a saoban minden ruha egy méretre van. Aztán csiribá csiribú, abrakadabra, mindenkire passzol. Hozok tehát Tachinak bikinit, de nem értem, mi ez a perverzió nála. o.o Na mindegy, fura egy srác.
Mivel munka közben lettem megzavarva, csak természetes, hogy kések kicsit. Rolling Eyes Hiába furdal a kíváncsiság, hogy mi van megint. Suspect Nem igazán értem, de mindegy, majd ő elmondja. Vidámkodás helyett csak egy biccentés, és panelnyitás, itemküldéssel.
- Nem kell megköszönnöd, megtarthatod. De minek neked bikini? Valami új trend? – jó, ennyire hülye azért nem vagyok, tudom én, minek hozatott velem ilyet. De majd átveszem a sajátom, ha tényleg strandra visz. >.>

Pontok majd feltételek tisztázásakor, meg most nem akarok számolni.
Asuka
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 34
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Indikátor: Vörös
Céh: Liberators

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Tachibana Makoto Csüt. Szept. 17 2015, 21:44

Kitört belőlem a... hm, nos kuncogásnak erős volt, nevetésnek pedig kevés.Valahol a kettő között lehetett az a hanghatás, mely fogaim kerítésén kiszökött a levelet olvasva. Nem is azért, mert különösebben humorosnak találtam volna az üzenet tartalmát. Inkább az volt az inger oka, hogy ez a fajta kibúvó jellemző volt rá az eddigi tapasztalataimból kiindulva.
Tachi írta:Bikiniben nem vagyok otthon, rád bízom a választást. Hozzám illőt válassz!
- válaszoltam még egyszer, és ezzel elintézettnek is tekintettem a dolgot. Az időpontot alkonyat közelébe lőttem be, ilyenkor már egy kicsit hűvösebb az idő a naplemente tájékán, ami ha előnyömre nem is biztos, hogy válni fog, hátrányom nem fog származni belőle semmiképpen. Az épület előtti tér ilyenkor már nem volt olyan forgalmas, hiszen a legtöbben a nappali fényviszonyokat preferálták, és nem a szürkületet. Két vörös indikátoros találkozójának azonban festői hátteret biztosít. Belekalkuláltam a késést és az udvariassági köröket is, a lényeg az volt, hogy már közelítsen a horizont felé a napkorong, amikor a számláló elindul. Addig azonban még volt egy kis időnk.
- Szép estét a hölgynek! - fogadtam szolid üdvözletét a magam színpadias meghajlásával, majd hatásvadász módon húztam elő ingujjam rejtekéből egy hosszú, vörös szalagot. Hosszú alatt pedig azt értem, hogy éppen annyi ideig tartott kihúzni, ameddig még nem volt unalmas. A szalagot aztán a markomba gyűrtem, két tenyerem közé zártam, és amikor a kezemet felemeltem a másikról, egy sárga tulipán bújt elő, melyet aztán át is nyújtottam.
- A ma illatát a holnap aromájának - mosolyodtam el rövid trükköm végén, utalva a nevének jelentésére is. Cserébe kaptam egy bikinit. Hát nem édes? :]
- Örömömre szolgál, hogy elfogadtad a meghívásomat. Bízom benne, hogy szórakoztatónak fogod találni a társaságomat :] - hozakodtam elő még egy udvariaskodó, modoros szófordulattal, aztán kezemet nyújtottam neki, ha esetleg ingere támad rá, hogy megfogja.
- A ma esti színdarab méltó díszlete vár ránk, ám előbb szeretnék teret biztosítani számodra, hogy paranoiára szomjazó lelkedet megnyugtathasd. Kérlek, nézz körül jó alaposan, győződj meg róla, hogy nem csalt minket senki se csapdába, és biztonságban felmérhetjük egymás erejét, megismerhetjük a másik tudását, hogy igazán hatékony párost alkothassunk a jövőben - szónokoltam tovább színpadi hangsúllyal, egy-két autentikus kézmozdulatot is belecsempésztem a testbeszédembe, miközben apró verbális tüskékkel terítettem be a lányt, csak hogy érezze a törődést :]
Tachibana Makoto
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1809
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 30
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Asuka Hétf. Szept. 28 2015, 16:23

Ahogyan azt ígértem, bikinivel együtt érkezem, s természetesen Tachinak is hozok egyet. Biztosan jól áll majd rajta a választásom – testre simuló, fehér és arany színben pompázó darab. Tutira az ő ízlése lesz az. Na de hogy minek is neki ez a bikini dolog… Suspect Ezt nem igazán értem. o.o A fiúk többsége legfeljebb akkor visel ilyet, ha elveszítenek valami buta fogadást.
- Aha… oké. – fásultan nézem végig a trükköt. Elég régi darab, amit igazából mindenki ismer, aki elég pontot dobott bűvészkedésre. Illetlenség lenne nem megköszönni neki a szórakoztatást, így átveszem a tulipánt. Majd kezeimet keresztbe kulcsolom mellkasom előtt, és várok, hogy mi lesz.
- Figyi… elég stresszes vagyok a csesztetésed nélkül is. Ugye megérted? Jó? – affektáló hangszínnel válaszolok a megjegyzéseire. Nagyon nincs kedvem most elviselni a plusz piszkálódásokat. Felnőttek vagyunk, kinőttünk belőle. Lehet, hogy ő a bossokon ehhez szokott hozzá, de én nem. Bár ott meg mindenki dedós. Nem véletlen, hogy nem jutottunk el még a játék egynegyedéig sem. Azt meg értem én, hogy Tachimachi élvezi ezt csinálni, de egyébként pedig nem vicces. Nem vagyok paranoiás, csupán felkészült. És nem, nem szeretném, ha Aincradban bárki összekötné a nevünket. Eddig ezt sikerült elkerülni, ez pedig így jó.
- Viszont beszélgettem Aysével valamikor. Nem tudtam, hogy ilyen kiváló az ízlése hálószobák terén. *-* Deee… miért is szeretnél kihívni? Bosson azt hittem, eleget láttál. – még akkor is, ha a legutóbbit nagyon elfailoltam. De hát a fene gondolta volna, hogy ez alapján kapja a sebzést. Fészpalmoltam is, amikor a rendszerüzenetben megérkezett a boss taktikája. Nem voltam a legutóbb túl hasznos, ráadásul a sok ESP-s miatt még csak nem is szórakozhattam valami jól.

//bocsi a késésért és a gyatra posztért >.< nyugodtan zaklass, hogy írjak
statokat majd beleszerkesztem később//
Asuka
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 34
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Indikátor: Vörös
Céh: Liberators

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Tachibana Makoto Hétf. Szept. 28 2015, 21:23

Nahát, Asuka-chan olyan kis rosszkedvű volt. Pedig azt hiszem igazán kitettem magamért, nem érheti szó a ház elejét :] Igazán csalódást keltő volt, hogy a lány nem vette a lapot és ment bele a játékba. Legalább egy kicsit, egy icipicit. A színdarab imitációba, vagy a piszkálódásba. Pedig igazán nem kívántam ártani, hiszen én a légynek se tudnék, ugye? :] Fáradt sóhajt hallattam, és megvakartam a tarkómat a számat elhúzva.
- Ez így nem jó, nem tanultad meg a szereped? Tudd meg, szörnyű vagy :] - csóváltam meg a fejem. Hol marad így a móka, a szórakozás, a boldog nevetés, miközben a réten szaladunk a virágok között, és a lágyan fújdogáló szellő belekap a hajunkba és Asuka-chan szoknyájába? Hol marad a naplemente közös bámulása a teraszon, miközben a homok különféle tulajdonságairól értekezünk és romantikus zene szól a háttérből? Minden, de minden álomképemet lerombolta ez a némber, darabokra törtek lelki szemeim előtt, akár egy tükör.
- Ha stresszes vagy, akkor neked egy hamisítatlan Tachi-féle masszázsra van szükséged. Azzal levezethetsz minden feszültséget és még élveznéd is :] - virítottam feléje egy kaján mosolyt gáláns és hátsó szándékoktól mentes felajánlásom során. Persze ha közben lecsúszik a bugyija, nem fogok nemet mondani, de biztos voltam benne, hogy rosszat fog rólam feltételezni, és el sem fogadja ezt a nemes ajánlatot :]
- Ugyan, egy bossharc alapján ostobaság lenne megítélni a harctudásod. Vagy talán te ugyanúgy küzdesz a programok algoritmusai ellen, mint az emberi agy végtelen kreativitásával és kiszámíthatatlanságával szemben? - tettem fel kérdésem továbbra is kissé dramatikus hangnemet választva a szavak kiejtésére, majd köpenyemet magam után rántva indultam meg előre.
- Jöjj, és mutasd meg valódi erődet! Méltó színpad lesz kettőnk számára a homokos part, a lágyan zúgó tenger lesz a zenekarunk, jelmezünk pedig csupán egy falatnyi bikini! - hívtam táncba a lányt, és nyújtottam feléje a kezemet - A felszerelésünk pedig láthatatlan lesz :] - tettem hozzá, csak hogy ne kelljen amiatt panaszkodnia, ha esetleg semmiképpen se harcolna a felszerelései nélkül, ahogy én se szívesen tenném, ha már arra építettem :]
Tachibana Makoto
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1809
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 30
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Asuka Pént. Okt. 02 2015, 17:13

Hamisítatlan Tachi-féle masszázs? Suspect Körülbelül ilyen fejet vágok a felajánlásra. Aha… persze, biztosan. Nem mindig tudom eldönteni, hogy ő most komolyan flörtöl velem, vagy csak csipkelődik. Tudom jól, hogy nincs rászorulva arra, hogy velem próbálkozzon, Ahogyan ő is tudja, hogy undorodom tőle. A nyálas képétől, a behízelgő modorától, a cseppet sem humoros megjegyzéseitől… Igazán nincs rá különösebb okom, hogy ne kedveljem, de egyszerűen csak nem kedvelem.
- Inkább bemegyek a következő bossra, burok nélkül és egyedül, mintsem hogy hozzám érj. – de legyen, ahogyan akarja. Előhívom a menümet, hogy átöltözzek a választott bikinimbe. A zöld alap színe ellenére engem nem fakít, a többi ázsiaihoz képest enyhén barnított a bőröm, még ha ez nálunk nem is divat. Éppen annyira, hogy ne legyen nekem rossz a színe. Meg különben is, a minta a lényeg, mert az nagyon menő. Annyira kúl, hogy az már túl kúl.
- Az emberi képzelet pedig nagyon korlátozott. Csak valamikor valaki kitalálta, hogy nem az, és ezt elhitték neki. – beállításaim után a kaszás cipőmet még láthatóvá teszem, mert nagyon kényelmetlen lenne lapos sarokkal rohangálni. No Aztán jaj lenne nekem, ha már az első lépés után hanyatt esnék. Nem bírnám ki. Meg amúgy is, passzol a bikinimhez. Végre valami, amihez tényleg fel tudom venni! :3
- Képzelj el egy tárgyat… egy kockát, egy érmét, mindegy, mit. És képzelj el belőle. Sokat. Például tízezret. Pontosan tízezret. Ugye, hogy lehetetlen? Valahol az ezer körül van a határ... – még egy utolsó igazítás, fegyver a kézbe, és minden kész. Nagyon ormótlanul fest még mindig a kezemben a Hentes, nem az én méretemre tervezték. Éppen ezt a kettősségét szeretem. :3
- Ahm… oké. Hát, sok sikert. – valami mosolyfélét erőltetek magamra, a felém nyújtott kezével nem foglalkozva pedig előremegyek, hogy belépjek az Arénába.

Itt még 30. szint
Élet: 45
FK: 40
Erő: 130
Kitartás: 27
Gyorsi: 40
Spec: 4

Kaszás Cipő (akrobatika 3)
Hentes (10% vérzés)
Asuka
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 34
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Indikátor: Vörös
Céh: Liberators

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Tachibana Makoto Pént. Okt. 02 2015, 18:18

Hmm, nos, ez szomorú. Csúnya kosarat kaptam, de vajh mire ez a merev elutasítás? Muszáj volt ilyen durván? Ejnye, még a végén lelombozza a kedvemet a viselkedése :] Sajnálom, hogy egy kicsit sem tud lazítani, de akkor ezek szerint kénytelen leszek más módszerekhez folyamodni, különben nem lesz túl szórakoztató ez a is párbaj. Márpedig ha nem szórakoztató, akkor nincs is értelme, legalábbis az én szemszögemből semmiképpen. Az ész nélküli harc, a nyers erőfitogtatás nem az én stílusom volt, ha valamiféleképpen nem sikerült színesebbé tenni a küzdelmet, akkor csupán az időmet pazaroltam vele.
- Nahát, ízléses választás, illik a harapós kedvedhez :] - mosolyodtam el. Úgy döntöttem, elhagyok mindenféle színpadiaskodást, hiszen ha nem működik, akkor miért is erőltessem? - És persze neked is jól áll - tettem hozzá, miközben leeresztettem a kezem, és a lány után indultam. Ideje volt belépni az aréna területére. A beállításokon túl voltam már, csak az maradt hátra, hogy magamra öltsem az újonnan kapott bikinit. Én a fegyveremen és a pajzsomon kívül nem tettem láthatóvá semmi mást, jobb szerettem volna mezítelen talppal érezni a mély, homokos talajt. Ha befolyik a cipőmbe, az zavaró tud lenni, és egy küzdelemben nem árt, ha oda tudok koncentrálni, ahová kell. Például Asuka-chan bikinis sziluettjére :]
- Nem muszáj ám minden szavamat szó szerint venned :] - mondtam, miután ő értekezni kezdett a képzelet határairól. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy mi a célja ezzel, véleményem szerint a hangzatos szófordulatomra így reagálva csak hülyét csinált magából. Legalább csak előttem, engem pedig nem zavart :]
Körbenéztem a helyszínen, a homok mellett volt a parton néhány kisebb szikla is, na és persze a pálya egy bizonyos pontját már a víz nyaldosta, ismeretlen mélységű iszapot teremtve. Talán még kagylók és egyéb olyan állatkák is jelen voltak, melyekre kellemetlen lett volna rálépni. A nap már erősen a látóhatár felé pislantgatott, a fényviszonyok immár messze nem voltak tökéletesek, és a homok se volt ezáltal elviselhetetlenül forró.
- Én más szeretek elképzelni, ha veled vagyok :] - feleltem végül, miközben kihívást intéztem a lány felé - Például azt, hogy egy kicsit lazítasz. Most minden adott hozzá, hogy jól érezzük magunkat. Tisztában vagyok vele, hogy nem kedvelsz és idegesítőnek találsz, de örömöt okozna, ha megpróbálnád félretenni az ellenszenved és megpróbálnál a maszkom alá lesni. Hátha megkedvelnéd, amit ott látsz :] - húztam félmosolyra vékony ajkaimat, majd megpörgettem egy csuklómozdulattal a kardot a kezemben és néhány lépéssel közelebb kerültem hozzá. Vétek lett volna nem kihasználni a lopakodásom adta előnyöket, így olyan helyzetet kívántam teremteni, melyben használni is tudom azt, ehhez pedig egy sziklát kívántam segítségül hívni.
Tachibana Makoto
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1809
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 30
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Asuka Hétf. Okt. 05 2015, 16:17

Nem vagyok én jégkirálynő, de nem mindig tudom, hogyan viszonyuljak Tachihoz. Pontosan azt látom benne, ami miatt engem is sokan nem kedvelnek. A modora, a hanglejtése, meg úgy körülbelül minden, amitől feláll a nem létező szőr a hátamon. Idáig ugyanis nem terjedt el a grafikusok jártassága… de legalább nem kell borotválkozni! \o/ Azért nem annyira rossz világ ez. Suspect
Sandán elfordítom az arcom, amikor azt mondja, harapós a kedvem. Van benne valami, amit mond. Talán tényleg túl komolyan veszem magam. De annyi dolog történt mostanában, hogy nem tudok már úgy mosolyogni, mint régen. Vagyis tudok, de nem akarok. Legalább a saját céhtársam előtt ne kelljen. Inkább érezze kivételes helyzetét, hogy hajlandó vagyok neki ezt az oldalamat is megmutatni. Innen látszik, hogy ő nem olyan, mint a ő. Képtelen lenne lényem egészét felfogni. Képtelen lenne elfogadni azt a részemet, amitől még én is félek. Ez a bizonyítéka annak, hogy hiába szövetségesem, hiába tud néhány titkot rólam, sosem lehetek önfeledt és őszinte mellette.
- Igazad van, ne haragudj. – sóhajtok fel. Idegesít, hogy sokszor van igaza. De tényleg eltúloztam.
- Nem akartam bunkó lenni. Csak… elvesztettem valakit, és kicsit nehezen viselem. – sóhajtok egyet, magamra erőltetve valami mosolyfélét. Azért értékelem a gesztust, amivel meg szeretne nevettetni. Máskülönben miért is vette volna fel ezt a nevetséges bikinit? Láthatóan nem az ő idomaira tervezték.
- Homokos part, holdfény, meg csillagok… miért akarsz levenni a lábamról? Suspect – látás jártasságom még szerencse, hogy működik. Való igaz, itt még csak az első szintjén. A másodikat itt még nem tudom, hogy meg fogom venni. Razz
Aztán hipp-hopp, volt Tachi, nincs Tachi. o.o A küzdelem elindult pedig, miután a számláló lejár. Észlelésem bekapcsolva meresztem szemeimet a nagyobb „tereptárgyak” felé, ahol el tudom képzelni, hogy egy Tachibana méretű valaki el tudna rejtőzni. Azonban az semmit nem jelez. Így tehát egy vállvonás után hívom le a menümet, hogy az inventorymból kiszedhessem a megfelelő potiont. Nem volt szó róla, hogy ilyeneket nem lehet használni, ő pedig tudja jól, hogy potion mester vagyok. A bokáig érő vízben ácsorogva gurítanék le egy Különleges Erő Potiont, bár sajna kezd fogyatkozni belőle a készletem. Nagy kár… meglátszik, hogy mennyit támaszkodok rá.

//Mivel a küzdelem elindult, így mellékcselekvést csináltam. Ha probléma van belőle, akkor szólj. Végét amúgy is feltételes módba írtam. :3

CSP: 120/135
HP: 225
P: 85
Asuka
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 34
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Indikátor: Vörös
Céh: Liberators

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Tachibana Makoto Hétf. Okt. 05 2015, 23:13

Erről van szó :] Máris meglágyult az a kőszív, mindössze néhány kedves szótól. Mondhatnám, hogy könnyű manipulálni, mint bárki mást, de ezt a hibát nem követem el. Szereti játszani a buta libát, ugyanakkor ha kettesben vagyunk, egy egészen más oldalát mutatja nekem. Azonban nem lehetek benne biztos, hogy mennyire valódi ez a másik oldal. Könnyen lehet, hogy ő kíván manipulálni engem, nem hinném, hogy távol állt volna tőle kihasználni a női gyengeség nyújtotta előnyöket. Persze ami az én manipulációmat illeti, nem volt bennem rossz szándék, pusztán nem kívántam egy marcona amazonnal megvívni a magam kis verbális csatáját. Néha szórakoztató tud lenni az ilyesmi, de Asuka-chan nem az a nő volt, akivel élvezetes lett volna civakodni. Sokkal komolyabb, intelligensebb volt ennél a szintnél, így voltaképpen kijár neki, hogy én is komolyan és intelligensen álljak hozzá.
- Láttál már engem bárkire haragudni? :] - mosolyodtam el. Nyilván nem, de annyit még nem tartózkodtunk egy légtérben, hogy ehhez hasonló megállapítások megállják a helyüket. Nem ismertük egymást túlságosan jól, csupán az első benyomás alapján értékelhettük a másikat.
- Megértem, nem sokan viselik jól, ha elveszítenek valakit, akiről úgy vélik, hozzájuk tartozik - biztosítottam együttérzésemről. Remélem nem fogalmaztam túl nyersen, valamiért sokszor dühítek fel embereket azzal, hogy ha nem palástolom az emberi viselkedés mikéntjét, jelen esetben a birtoklás szerepét a biztonságérzetünkben.
- Őszinte választ szeretnél, vagy olyat, ami szépen hangzik? :] - kuncogtam a kérdésére - Ám ezek szerint fogékony vagy a romantikára - állapítottam meg, majd lévén megfelelő tekintettem a körülményeket, kihasználtam a pajzsom adta előnyöket. Ahogy megjelent, tökéletes fedezéket biztosított ahhoz, hogy elbújjak az összes mechanikus és digitális érzéke elől egy szikla mögött, és amint ez megtörtént, a pajzs is eltűnt, pontosabban visszakerült a csuklómra. Innentől kezdve nem volt nehéz rejtve maradnom, a homok, a tenger zúgása és a felszerelésem láthatatlansága biztosította a csendes járás lehetőségét. A végső helyemen megbújva aztán megfigyelhettem, mit kezd a magányával. Nos, ahelyett, hogy különösebben kutatni kezdett volna utánam, inkább felhajtott egy bájitalt. A szürkületben nem láttam jól, mi lehetett az, de nem sok olyan potion volt, ami megérné a harc kezdetén. Páncélbőr... veszélyérzet... kikerülés... harag... különleges erő... meg talán még egy-két kevésbé jelentős választás. Az utóbbi kettő lehet veszélyes különösen, az előbbi azért, mert jó harcoshoz híven komoly sebzése volt, és kettőt-hármat egyszerre elég kellemetlen lett volna elviselni belőle, utóbbi pedig nagyban megnövelné a specpontjait, jó eséllyel rám tudna szabadítani valami undok dolgot. Nem olyan ellenfél volt, akit könnyeden vehetek, úgyhogy előhúztam az egyik kedvenc kristályom utolsó darabját. Az első támadás jelentősége megfelelő eszközök használata esetén magát a párbajt is eldöntheti. Shukaku-chan ellen tapasztaltam is, milyen az, ha csak futok az "eredmény" után. Ha valakit komolyan veszek, akkor a minimum az, hogy hasonló élményben részesítem :]
A kristályt úgy hajítottam el Asuka-chan felé, akár egy gránátot, és a hatása is hasonló volt, amikor egy fényjelenség kíséretében lökéshullámot generált, ami felborította a lányt. Én már a dobás után helyet változtattam, és szinte a "semmiből" tűntem fel mellette, hogy egy hanyag suhintással megvágjam a lábszárát.
- Nahát, milyen ismerős helyzet :] - utaltam vissza arra, amikor csapatban harcoltunk egymás ellen - Ne aggódj, most semmi huncut dolgot nem kívánok veled tenni :] - tettem hozzá. Pedig a bikinije csak arra várt, hogy levágjam róla, de az tönkretenné azt a hangulatot, amit idáig építgettem :] Arról nem is beszélve, hogy fürdőruhában mutatósabb volt, mint meztelenül.

Tachi (Sebzés: 64, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Asuka (Sebzés: Z:143 / S:156 / P:169, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia.)

Lökés Kristályt használtam, aztán támadlak 64+14 sebzéssel.
HP: 175/175
P: 240/240
CSP: 120/150
Tachibana Makoto
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1809
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 30
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Kayaba Akihiko Hétf. Okt. 05 2015, 23:13

The member 'Tachibana Makoto' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Asuka vs Tachi 4766612103_86ee832108_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Asuka Vas. Okt. 18 2015, 11:35

Nem foglalkozom azzal, hogy megpróbáljam megkeresni az elrejtőzött lovagot. Teljesen felesleges, ha egyszer majd úgyis előjön rejtekéből. Ahelyett így aztán, hogy kétségbeesve kutatnám, merre lehet, előre készülök a következő körre. Fontos, hogy egy lépéssel mindig előtte járjak, nem kérdés így hát, hogy mit teszek.
Tervem az, hogy a páncéltörésemet aktiválom biztos sikerrel. A másik, harcra alkalmas képességemmel az a baj, hogy azt inkább arra érdemes használni, ha rengeteg az ellenfél körülöttem, mint ahogyan a koboldosnál is történt például. Egy az egy elleni küzdelemben egyszerűen még nekem is unfair, ha egyetlen, apró cselekedetből akkora sebzést viszek be, amivel nem tud mit kezdeni. Így többségébe véve ódzkodom a használatától, ha nem tényleges életveszélyről, vagy tömeges támadásokról van szó. Fránya morális szabályok. Rolling Eyes Azzal viszont nem látok problémát, hogy a páncéltörésemet aktiváljam, arra ugyanis szükségem van a lovag ellen. Ugyan jelentős a sebzésem, ez még mindig nem elég ellene. Éppen a páncélt visszaépítő képessége miatt… Szóval éppenséggel lenne mit leütni róla.
Azzal azonban egyáltalán nem számolok, hogy első dolga a kristályhasználat. Mint már küzdelmeim során annyiszor azelőtt, a lökés kristály szó szerint kirobbanó sikere miatt eltompulnak az érzékeim. Tachibana így könnyűszerrel használja ki ennek előnyeit. Mire kinyitom a szemem, csupán a szürke csíkocskám szinte teljesen eltűnése az, amit tisztán látok.
- Chh… tartozol nekem a kedvenc potimmal, Tachimachi. – vágása nyomán megbicsaklik a lábam, és féltérdre ereszkedem. Tudom jól, hogy utálja, ha így nevezem, de ez cseppet sem érdekel. Rolling Eyes Elvégre ő mondta, hogy szórakozhatok egy kicsit. Vagy nem?
Új tervre van szükségem, az viszont idő lesz. Sebzése alapján kibírok még akár két kört is, komolyabb probléma nélkül. A gond csupán az, hogy lesznek még meglepetései kristályok terén. Egyelőre hagyom hát, hadd vigye a sebzésemet magasabbra, csupán a fegyverembe kapaszkodok erősen, hogy attól ne tudjon megszabadítani. Továbbra is félig guggoló helyzetben maradok a földön, és az energiáimat szedem össze. Nekem is lesz pár meglepetésem számára.

Asuka vs Tachi 2594272b958f17a9d09ff78f8eaa47f6_aff605e92cd49687ea7f1237459f4f0a8cb67557

Nem cselekszem. (lökés kristály hatása tart)
HP: 225
CSP: 135
Asuka
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 34
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Indikátor: Vörös
Céh: Liberators

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Tachibana Makoto Vas. Okt. 25 2015, 12:20

Úgy fest, sikerült meglepnem. Legalábbis erre utalt a testbeszéde, mikor felfedezte, milyen trükköt is vetettem be ellene, és bár... nos, egy kicsit talán túl hanyagra is sikerült a mozdulatom, de megvágtam a lány lábát. Az első lépést sikerrel megtettem a materiális diadal felé, és nyitva volt előttem az út a másodikhoz is. Noha maga a győzelem nem foglalkoztatott, az esetleges következményeinek pozitív hatása mégis arra sarkallt, hogy törekedjek rá. Shukaku-channal ellentétben azonban engem nem a ranglistás helyezésem, és az ezzel járó magasabb jutalmak vonzottak, melyek relatív erőt és hatalmat adnak ebben a világban. Az igazi erőt sose a pontok fogják jelenteni, és az, hogy ellenem igyekezett a lehető legnagyobb előnyt érvényre juttatni, azt mutatja, hogy ezt ő is tudja. Valamilyen szinten megtisztelve kéne éreznem magam, hogy tisztességtelen különbséget teremtett kettőnk között, hogy úgy érezte, csak így tud legyőzni.
- Ebben az esetben te is tartozol nekem két kristállyal, szívi :] - reagáltam a "puffogására". És hogy miért kettővel? Már a kezemben is volt a második, melyet nyomban aktiváltam, mielőtt esetleg az előző hatása elmúlt volna. A lány újabb lökést érezhetett. Még nem olyat, ami esetleg élvezetet is jelenthetett volna a számára, bár ki tudja, lehet ezt is élvezi :]
- Lássuk csak... a csinos pofikádat nem szeretném elcsúfítani, de egy sebhely a hátadon nem rontaná el az összképet - morfondíroztam félhangosan, majd elléptem mellette, és egy határozott suhintással megpróbáltam kidekorálni a hátát, kínosan ügyelve arra, hogy a melltartója zsinórját még véletlenül se érjem el.
- Szerinted melyik testtájamat tenné karakteressé egy sebhely? :] - kérdeztem immár újra a látószögébe kerülve. Hm... a tehetetlensége egészen vonzó volt, talán pont azért, mert egy erős, karakán nő került kiszolgáltatott helyzetbe ezekben a pillanatokban.

Gyenge Copy Kristállyal ismétlem a Lökés Kristály hatását, aztán támadok 64 sebzéssel.
HP: 175/175
P: 240/240
CSP: 90/150
Tachibana Makoto
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1809
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 30
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Kayaba Akihiko Vas. Okt. 25 2015, 12:20

The member 'Tachibana Makoto' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Asuka vs Tachi 4767249862_5877ffd2ef_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Cardinal Pént. Nov. 13 2015, 12:16

Osu!

Inaktivitás miatt lezárom a párbajt. Tachi jutalma 90 exp és 240 arany. 2015. december 25-től küzdhettek meg újra egymással.

Tachi: +120 pont
Asuka: -40 pont
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3346
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Asuka vs Tachi Empty Re: Asuka vs Tachi

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.