[Event] Soul Eater!

Sziasztok!

Három karakterem is volt, most mindegyik inaktív, de ez egy olyan játék lenne, amit nem szívesen hagynék ki. Hogy mit keresek? Partnert. Felsorolom, hogy a különböző karaktereimet milyen környzetben és szerepben látnám viszont legszívesebben, és ha tetszik bármelyik is, csapj le rá, jelentkezz, csápolj, művelj akármit, amivel magadra vonod a figyelmem. Hogy mit tudok cserébe ígérni? Most jön a feketeleves: kb semmit. Rendkívül megbízhatatlan vagyok, a játékkedvem számára az életem átjáróház, néha berendezkedik nálam, hogy aztán holnap háta mögött hagyja a négy falat.
Elég is volt belőlem, jöjjenek a karakterek.

Taidana:
Fegyverként: bunkó. És tudja, hogy ezen nem javít túl sokat az sem, ha retro fenyítőeszközként hivatkozik magára. Merthogy ő tényleg nem más, mint egy szimpla bunkó. Mármint bunkó. Bunkó! Ezen igazán nincs mit cifrázni. Vannak, akiknek sok minden megadatott az életben, és van ő, aki próbálja a legtöbbet kihozni abból a kevésből, ami van neki.
Harcban nem kell félteni, bár az elején kicsit könyörögni kell, hiszen nem akarja égetni magát egy szimpla bunkós fegyverformával, de aztán ahogy belelendül, szinte magától jár a forgatója kezében, és csépeli az ellent. Akár fokos is lehetne. De nem, ő csak egy szimpla bunkó.
Fegyvermesterként: épp ésszel csak nyomokban megáldott, ellenben magabiztossággal abszolút nyakonöntött lángmester várja hű fegyverét. Ne dőlj be neki, tényleg nincs olyan, hogy „lángmester”, ezt csak ő találta ki, hogy kapásból hülyébbnek tűnj nála. Sok ilyen apró trükk van még a zsebében, vigyáznod kell majd vele.

Ran:
Fegyverként: nyílpuska. Méghozzá az annyira átlagosnak tűnő fajtából, amelyiket könnyű összekeverni bármelyik mezei társával. Hiába, kicsit nehezen bontakozik ki elsőre a drága. Aztán majd jön a rezonáció, és hirtelen úgy érzed majd, mintha egy jövőből jött harci gépezet állna a rendelkezésedre. Amerre csak nézel, célkeresztek ugrálnak a szemed előtt, és magától ajánlja a dőlésszögeket, hívja fel a figyelmed a szélerősségre, hivatkozik a páratartalomra, és harci csapások ezreit ajánlja fel számodra. Váltig állítja magáról, hogy ő mindent lát… Mondjuk ahány célkeresztet kijelölni képes, ez talán nem is tűnik lehetetlennek.
Fegyvermesterként: a közelharci fegyverekkel szerinte egy nagy probléma van, méghozzá hogy közel kell lennie velük az ellenfélhez. Ez nem az ő stílusa. Szeret távolról sorozatokat lőni, kést dobálni, kígyót-békát kiabálni… Eh, mindegy is, a lényeg, hogy ne legyen közel kb semmihez. Neki nagy az intim szférája. És az az ellenfél húzza a rövidebbet, amelyik belelép.

Kincaid:
Fegyverként (verz.1): elektromos szék. Senki nem akar egy elektromos székkel a kezében küzdeni. Meg valljuk be: nem is tud. De ez talán Kincaidet zavarja a legkevésbé, aki teljesen meg van elégedve azzal, hogy magányos üzemmódba kapcsolva egyedül vadásszon ellenfélre. A csuklóján, nyakán és a lábfején lévő csatokkal képes bárkit magához szíjazni, és már jöhet is a kellemes bugizás. Folyton úgy csinál, mintha csak a tenyerével lenne képes elektromos töltetet beléd vezetni, de ez ne tévesszen meg. Az egész testfelülete merő feszültség.
Olyat társat keres magának, aki hasonlóan önálló („francnak kell mester!” vagy „francnak kell fegyver!” jeligével érdemes pályázni), és végigbratyizhatják, versenghetik az egész játékot.
Fegyverként (verz.2): fujtózsinór. Sokan mondják, hogy nem a méret a lényeg, de azért tény, hogy ennél vérmesebb árnyfegyver típus is létezik. Ha nagyon megerőlteti magát, majdnem lehet belőle kötél is, csak teljesen használhatatlan, folyton elszakad…

Kincaidnek nincs mesteres verziója. Neki ezt a két fegyveralakot képzeltem el. Oh, és jut eszembe, volt még nekem egy nagydarab néger állatom is, King, na, őt viszont csak mesterként tudom elképzelni. Méghozzá szálfegyverrel: kasza, lándzsa, ilyesmi.

Persze egyébként BÁRMIRE nyitott vagyok. Csak szólj, írj, sikíts, kiálts, érj el. És tudd: sajnos tényleg teljesen abszolút megbízhatatlan vagyok

Chan, pedig ez pont az a sorozat, amit melegen ajánlok szinkronnal Nem tudom, hogy belenéztél, és úgy nem tetszett, vagy egyébként ágálsz ellene, de ez a sorozat mind a fordító (Varga Fruzsina, fordító és produkciós vezető), mind a rendező (Dobay Brigitta, moziszinkronos rendező) részéről a legjobb kezekbe került, akiknek szívügye volt a sorozat, nagyon szerették. A hangválasztás szokatlan, mert egy darab megszokott karakterszínész sincs benne, aki meg igen, az egyáltalán nem olyan karaktert kapott, amilyet eddig, és meg is izzasztották a szereppel rendesen. A fordítás nyelvezete nagyon eltalálta a világ stílusát, sőt még néhány extra csavart is beletett, és őszintén merem mondani, hogy kombózva a magyarhanggal még az eredetinél is jobbat hoztak össze. A szakma legalábbis azóta is emlegeti, és ezt eddig nem sok anime érte el