Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

[Küldetés] A virágmező

5 posters

Go down

[Küldetés] A virágmező Empty [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Kuradeel Szomb. Jún. 06 2015, 09:40

Először is fogadjuk el a tényt, hogy a virágmező nagy. Nagyon nagy. Nagyobb mint gondolnátok, és akkor ott van az, hogy az elején még szép és békés, és békés és telis-tele van színes virágokkal, ám beljebb már egészen vaddá, regényessé és veszélyessé növi ki magát.
Nah ti ide tartotok első ilyen utatokon. Sok npc közül megtalált egy titeket. Higgyétek el, ő jött oda hozzátok, azt mondta, találjatok meg egy lila virágot. "A többi ami körülötte van, az a tietek." Itt mintha azért lennének az njk-k, hogy küldetéseket adjanak a gyanútlan idetévedőknek.
Elmondása szerint ( "menjetek egyenesen az úton, aztán jobbra a nagy fánál, aztán balra, majd megint jobbra, majd egy kis erecske mellett egyenesen, majd egy nagy kőszikla után jobbra, majd balra egy kék fánál " ) kiértek egy tisztásra. Egy nagyobb folyóval, kövek szegélyezik, hatalmas fákkal körülöttetek. Tulajdonképpen csodás látvány, ahogy eddig itt minden ilyen mesébe illő volt.
Az is virágos mező... aztán megértitek mit jelent az, hogy "találjatok meg egy lila virágot" itt! Very Happy
Jó keresgélést.

[Küldetés] A virágmező Seeliewood_Concept2_www.kepfeltoltes.hu_

_________________
Épp neked mesélek? - Akkor ezt olvasd el! xP:
[/color]
Ismizárásért püben zargassatok ^^

[Küldetés] A virágmező Sword-Art-Online-episode-10-that-face-3_www.kepfeltoltes.hu_
Kuradeel
Kuradeel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 441
Join date : 2014. Apr. 20.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: Knights of Blood

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Shukaku Szomb. Jún. 06 2015, 11:48

Valahol a mező szélén...

-Nem értem mit aggódtak ezen annyira a falusiak. Teljesen biztos vagyok abban Timidus, hogy ez a virágmező belül is ugyanolyan békés, mint itt a szélén.
-Várunk még.
-Jajj, de már annyi sokat vártunk! Vártunk a kutas küldinél is, és el is buktuk. Láthattad.
-Ott éppen azt mondtam, hogy ne várjunk. Veled értettem egyet.
-Oké, oké, jogos. De most miért nem értesz velem egyet?
-Túl könnyű. Húszas szinten, húszas szintű küldetés, és mindössze az a feladatunk, hogy kövessünk egy útvonalat, és hozzunk el egy lila virágot.
-Hát itt azért elég nehéz lesz megtalálni egy lila virágot.
-Pontosan leírta az utat. Menjetek egyenesen az úton, aztán jobbra a nagy fánál, aztán balra, majd megint jobbra, majd egy kis erecske mellett egyenesen, majd egy nagy kőszikla után jobbra, majd balra egy kék fánál.
-Oké, oké, de nem látod, hogy itt tele van minden kék fákkal? Nagy kék fákkal. Honnan tudjuk, hogy melyik kék fánál kell befordulni?
-Nem tudjuk. És nem is tudhatjuk. Éppen ezért bármelyik fa megfelelő lesz, amíg tartjuk az irányt. A küldetésnek teljesíthetőnek kell lennie, így nem lehet lehetetlen az alapja.
-Izé… és akkor most miért nem indulunk?
-Pont ezért. Túl könnyű. Nagy valószínűséggel csapda.
-Vagy éppen Kayaba segít nekünk megint, mert észrevette, hogy nagyon macera a növények összeszedése. Ha a frontosokkal is külön foglalkozik, egyáltalán nem hihetetlen, hogy velünk, kristályírókkal és potifőzőkkel is foglalkozzon. Szerinted mennyi macera kitalálni azt a sok bigyuszkát, ami ezekhez kellenek?
-Nem tudom.
-Na jó… mennyi ideig szeretnél még várni?
-Huszonhét percet. Az emberek átlagos ébredési ideje nyolc óra. Ma szombat van, így ez tízig is felkúszik. Ezután körülbelül egy óra amíg elkészülnek, így tizenegyre vehetik észre az új lehetőséget. Ez azt jelenti, hogy az átlagos kalandorok huszonhét percen belül lesznek itt feltehetően.
-És a nem átlagosak?
-Már elindultak. Nézd meg a nyomokat.
-Igen, de…
-Visszafele nem vezetnek nyomok. És mindegyik egyedül ment. Ezért fogunk mi várni.
-Na jó, meggyőztél. Várunk amíg nem érkeznek még tagok. De után megyünk.
-Rendben.

_________________
ADATLAP

Statok:

Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Danee Szomb. Jún. 06 2015, 13:32

... valami különlegeset ...

Magamtól talán sose leltem volna rá, de némi utána járás, boltról boltra, egyik információ brókertől a másikig ...

Fárasztó és nyűgös dolog. Ha csak a felfedezésről és kíváncsiságról lenne szó, akkor már közel sem biztos, hogy vettem volna a fáradtságot, hogy egy ilyen hely után keressek ...

... de ...

amikor odaértem ... és kitárult előttem ez a káprázatosan szép világ ...
Tátva maradt a szám az ámulattól
Szinte hallani véltem egy réges-régi játékom egyik dallamát

Míg nem egy közelben tébláboló alak hozzám nem lépett. A felidézett dallam és a látvány annyira magával ragadt és megnyugtatott, hogy most különös módon a felháborodás nyomát sem éreztem magamban, pedig ha nem szívtam volna magamba a hely ópiumát, akkor szinte biztos hogy leteremtettem volna a kellemetlenkedő, hívatlan alakot

- Hogy? - kérdeztem vissza, a kábulatból lassan magamhoz térve
- Lila virágot? - próbáltam visszaemlékezni és összerakni az imént elhangzottakból a lényeget
- Hogy is volt? Várj! Felírom - hívtam elő egy egyszerű jegyzetelőt
- Mond még egyszer kérlek: egyenesen, jobbra a fánál, aztán balra, és utána merre?
- Jobbra, és erecske? -
körmöltem szorgalmasan - egyenesen a szikláig, ugye?
- És a kék fa -
ismételtem utána  - Balra. Oké - néztem fel rá
- Ha már úgyis itt járok, akkor megcsinálom a küldetést - bólogattam, majd útnak is indultam. Nem siettem, lassú kimért lépéssekkel haladtam, meg-megállva néztem körös-körbe, időnként leszakajtva a csokromhoz egy-két virágot, ami megtetszett.
A keresés jártasság, amely most több mint valószínű, hogy jól jött volna, már nem volt, meg, lecseréltem valami másra, így most időnként a Látásomra hagyatkozva igyekeztem kiszúrni a kérdéses Lila virágot, de ahova az út vezetetett...
- De hát itt minden lila! - szólaltam föl hangosan, bár nem volt társaság, akinek mondhattam volna a  panaszom
- Egy lila virágot, ugye? - idéztem fel magamban - az nem A lila virág, hanem egy! Mert akkor mindegy is melyik, nem igaz? Akármelyik jó, nem? - hajoltam le egy nagyobbacska lila virágokból álló folt közepén az általam legszebbnek ítélt darabért.
Bíztam benne, hogy ez nem valamiféle csapda, ami majd megmérgez, álomport röppent a szélbe, hogy sose engedjen ki innen, de elvileg nem kellett ilyentől tartanom, hisz immúnisnak kellett lennem bármilyen hasonló mérgező hatással szemben

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Kusumi Ayani Pént. Jún. 12 2015, 14:21

Új küldetés lehetőség nyílt meg a playerek számára a 20 szinten. Ez számomra ráadásul pontkedvező, mert a jutalmul nővényeket kaphatunk. Tök poén… amikor majd megveszek, hogy nyersanyagot kaparjak össze, akkor nincs semmi, amikor meg van bőven nyersi a bankba, akkor meg jön ilyen lehetőség. Az eszemet eldobom, esküszöm… De sajnos, mint látszik, nincs sok választási lehetőségem, és ha már úgyis itt van, akkor meg legalább még jobban feltöltöm a raktárt. Kitudja, lehet Ato fogja örökölni ismét a receptjeimet, és akkor ismét jól járunk, mert neki megint lesznek dolgai. Úgy fél kilenc-kilenc tájékát kezdtem el a küldetést, és bár egyszer véletlenül rossz helyre fordultam, valójában másodjára, már elértem a tisztásra, ahol a küldetés leírása szerint meg kell találni a virágot. Ahogy odaérek, azonban elmosolyodok. Hallgatózásommal még ilyen távolban is hallottam a beszélgetését, és megcsóválom a fejem emiatt. Végül, mikor már hallótávolságba érek (jártaság nélküli), odakiáltok neki.
- Hé Danee. Jó látni téged. Esetleg csatlakozhatok hozzád, vagy elbeszélgetsz még magaddal? Amúgy szerintem az a kezedben b inkább bíbor, mint lila.
Ha odaértem hozzá, egy kéznyújtással, mosolyogva üdvözölöm, majd pacimra nézek, aki már neki is akart kezdeni legelni.
- Hppácska kicsim, most nem eszünk! Egyenesedj szépen vissza Tűzrózsa. Már csak az kéne, hogy megedd a küldivirágot. – mondom, mire morcosan néz vissza rám, mire a szememet forgatva hozzáteszem – Jó, ami zöld, és nincs szirma azt megeheted, minden más tabu oké? És a csobbanást lehetőleg kerüld el. Már csak az hiányozna, hogy megázzál… utána mindig morcos vagy, és én húzom ilyenkor a rövidebbet. – mondom fejemet csóválva, majd egy gyors mosolyt intézve Danee felé elindulok én is keresgélni.
Bár egy kicsit csalok. Nem szándékoztam átkutatni az egész tájat, így bár át-átfutom a környéket a szememmel, de teljes mértékben a Keresés 3-as jártasságomra hagyatkoztam. Szerintem bőven elégnek kell lennie egy ilyen küldi tárgy felkutatására.
Új küldetés lehetőség nyílt meg a playerek számára a 20 szinten. Ez számomra ráadásul pontkedvező, mert a jutalmul nővényeket kaphatunk. Tök poén… amikor majd megveszek, hogy nyersanyagot kaparjak össze, akkor nincs semmi, amikor meg van bőven nyersi a bankba, akkor meg jön ilyen lehetőség. Az eszemet eldobom, esküszöm… De sajnos, mint látszik, nincs sok választási lehetőségem, és ha már úgyis itt van, akkor meg legalább még jobban feltöltöm a raktárt. Kitudja, lehet Ato fogja örökölni ismét a receptjeimet, és akkor ismét jól járunk, mert neki megint lesznek dolgai. Úgy fél kilenc-kilenc tájékát kezdtem el a küldetést, és bár egyszer véletlenül rossz helyre fordultam, valójában másodjára, már elértem a tisztásra, ahol a küldetés leírása szerint meg kell találni a virágot. Ahogy odaérek, azonban elmosolyodok. Hallgatózásommal még ilyen távolban is hallottam a beszélgetését, és megcsóválom a fejem emiatt. Végül, mikor már hallótávolságba érek (jártaság nélküli), odakiáltok neki.
- Hé Danee. Jó látni téged. Esetleg csatlakozhatok hozzád, vagy elbeszélgetsz még magaddal? Amúgy szerintem az a kezedben b inkább bíbor, mint lila.
Ha odaértem hozzá, egy kéznyújtással, mosolyogva üdvözölöm, majd pacimra nézek, aki már neki is akart kezdeni legelni.
- Hppácska kicsim, most nem eszünk! Egyenesedj szépen vissza Tűzrózsa. Már csak az kéne, hogy megedd a küldivirágot. – mondom, mire morcosan néz vissza rám, mire a szememet forgatva hozzáteszem – Jó, ami zöld, és nincs szirma azt megeheted, minden más tabu oké? És a csobbanást lehetőleg kerüld el. Már csak az hiányozna, hogy megázzál… utána mindig morcos vagy, és én húzom ilyenkor a rövidebbet. – mondom fejemet csóválva, majd egy gyors mosolyt intézve Danee felé elindulok én is keresgélni.
Bár egy kicsit csalok. Nem szándékoztam átkutatni az egész tájat, így bár át-átfutom a környéket a szememmel, de teljes mértékben a Keresés 3-as jártasságomra hagyatkoztam. Szerintem bőven elégnek kell lennie egy ilyen küldi tárgy felkutatására.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
Kusumi Ayani
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1874
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 27
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Kuradeel Pént. Jún. 12 2015, 15:32

// eddig mintha tudtam volna hszeket szerkeszteni scratch
mindegy noh, kétszer van bent a hszed a posztban, hogy csinálod ezt Ayani? xP//


Danee ért oda elsőnek, bár Shuék előbb indultak. Egy idő után azért induljatok el. Sajnos senki nem keresztezte az utatokat.
Ayaninak és Daneenak ajánlom figyelmébe a kis folyócskát és annak széleit. Igazán szépen tündökölnek ott a virágocskák. A többitől eltérően ezek nagyobbak és mintha le lennének szórva csillámmal, csillognak a sűrű, de szellős - fűzfa szerű - lila fák ágai között beszűrődő napfényben. Mintha minden lilásabb lenne itt mint másutt. Egy kissé meg is nehezíti a dolgotokat. Minden virágot nagyon közelről kell megvizsgálni, hogy a valódi színe milyen.


// Shut megvárjuk, hogy beérkezzen xP //

_________________
Épp neked mesélek? - Akkor ezt olvasd el! xP:
[/color]
Ismizárásért püben zargassatok ^^

[Küldetés] A virágmező Sword-Art-Online-episode-10-that-face-3_www.kepfeltoltes.hu_
Kuradeel
Kuradeel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 441
Join date : 2014. Apr. 20.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: Knights of Blood

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Shukaku Pént. Jún. 12 2015, 16:49

-ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚNCSÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!
-Számolj bárányokat.
-Nem számolok bárányokat Timi, meg azt egyébként is elalvás előtt kell, meg akkor is butaság… meg… különben is, milyen bárányokat?
-Ez csak egy javaslat volt. A Főtéren hallottam, hogy valaki ezt ajánlotta egy másik embernek, de a beszélgetésnek csak ezt a részét kaptam el, mert rohantunk Jun után a ruhaboltba.
-Igen… Jun mindig rohan… vagyis nem is rohan, csak úgy szökell… vagy nem tudom. Egyébként a bárányokat elalvás előtt szokták számolni, mert elvileg fárasztó, és hamarabb elalszol tőle, de olvastam a neten, hogy ezt már megcáfolták.
-Hogyan? Sokat számoltak bárányokat és mégsem aludtak el?
-Hát… az már nem tudom, de az biztos, hogy ha itt üldögélünk, akkor halálra unom magam, ráadásul a küldit sem fogjuk soha teljesíteni, ráadásul ha valaki annyira nagyon meg akart volna minket támadni, már itt is megtehette volna, de tudom, biztos ott áll majd lesben a virágok között. Komolyan Timi, ki akarna valaki minket pont virágok között legyilkolászni? Meg amúgy is, ennyi idő alatt már ő is halálra unta magát, meg elaludt… elég bódító illatuk van a növényeknek.
-Akkor azt javaslod, hogy vágjunk neki együtt, társak nélkül?
-Nem javaslom, hanem nekivágok, te meg amúgy is követni fogsz, mert követned kell.

És Shu fel is szökkent, majd nekivágott az útnak, persze vigyázva, hogy ne tapossa el a növénykéket. Timi persze utána ment, és tartotta vele a nem túl gyors iramot.
-Ugye tudod, hogy ez zsarolásnak minősül, és kihasználod azt, hogy meg szeretnélek védeni?
-Tudom, de te így is szeretsz, és tudod, hogy igazam van.

Majd mindketten nyelvet öltöttek a másikra, és folytatták az útjukat, remélhetőleg Daneeék felé.

bari

_________________
ADATLAP

Statok:

Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Danee Vas. Jún. 14 2015, 14:52

Észre se vettem, hogy van más is errefelé, annyira elmélyültem a keresgélés közepette, majdnem elejtettem a kezemből az eddig összegyűjtött virágokat.
Ösztönösen simult az gyorsban felszabadított jobb kezem a kard markolatára, miközben sarkon fordultam
- Ayani? - nem voltam biztos, hogy a megfelelő név ugrik be elsőre, de amint megláttam a lángoló lovát, már biztosan tudtam ki lehet a leányzó, vagy legalábbis, hogy hol találkoztam vele. Bár a neve...
... abban koránt sem voltam biztos
- Szia - hát ennyire tellett elsőre. Az előbb még minden gondolatom a virágoké voltak, aztán egyszer csak kiszakadtam a kis színes álomvilágból, hogy aztán egy ismerőst találjak a hátam mögött
- Öm, persze, csatlakozhatsz... de ... miért is a megtiszteltetés? Vagy csak úgy? - nem értettem, hogy miért is akarna csatlakozni
- Vagy esetleg, téged is betalált a lila virágos küldis emberke? - próbálkoztam be a nem túl nyilvánvalóval
Arra, hogy megjegyzést tett a saját magammal folytatott dialógusomra, nem igazán hatott meg. Egyik fülemen be, a másikon ki, mert hát fölösleges lett volna mindenbe belekötni, így is elég mogorvának tartanak, azt hiszem
- Bíbor? Lehet, nem vagyok egy nagy szín-szakértő - forgattam meg a kezemben az imént leszakajtott virágszálat - felőlem akár ibolyaszín is lehet
- De ez biztos nem a küldetés virág
- Mond csak Ayani, neked van valami jártasságod, amivel könnyebb a keresgélés, mert itt napestig el lehetünk, olyan sok és annyiféle színű, szagú virág van? -
gázoltam bele a vízbe bokáig, s onnan hajolgattam le a parton hajladozó lilának gondolt virágokért
- Közelebbről megnézve vajon látható, hogy küldetés tárgy, vagy sem? - kérdeztem a lányt, ha már úgyis itt van

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Kusumi Ayani Csüt. Jún. 18 2015, 18:38

Danee kérdésére csak egy „Eh” szaladt ki a számon, mikor a nevemre rákérdezett. Szerencsére nem kellett válaszolnom, hogy eltalálta, magától is rájött erre. Mosolyogva csóválom a fejem, majd odatársulok hozzá. A gúnyolódásomra nemhogy válasz, nagyon reakció sem volt, amin kicsit meglepődtem. Azt hittem valami csípős ellen válasz fog érkezni, hogy megfelelő revansot csináljon, de nem… nem mondott vissza semmit. Érdekes… múltkor pedig nagyon elvolt a pecsenyézgetéssel. No mindegy. A kérdésére, viszont csak megvonom a vállam.
- Hát no… mit van mit tenni. A füves nőci híre felkeltette a lehetőségem. Amm… igazság szerint, ha nagyon akarnám egyedül is megkeresetném, de úgy vélem többen élvezetesebb. Tűzrózsával nem jó beszélgetni, mert nem mindig tudom kiszűrni a mondandója lényegét… - szinte válaszul egy prüszkölést hallok Tűzrózsa felől – Na tessék… most sem tudom, hogy most megsértődött, vagy egyetért…
Ezután én is nekikezdtem a laza keresgélésnek. Természetesen kíváncsi voltam, hogy valyon számíthatunk-e vadra, vagy mobra itt a környéken, hisz végül is attól, hogy ennyi féle virág van, csak nem lesz ilyen könnyű a feladat. Bár mondjuk én is csak sok szerencsével tudtam elérni a 3-as jártasság szintet. Apropó jártasság Danee épp kérdezett.
- Hm? Ja, bocs nem figyeltem. Igen van jártasságom rá. Rendelkezek Keresés hármassal, illetve Észlelés kettessel. Én kinézem Kayababól, hogy ez a Lila virág valójában egy mob, amit le kéne vadásznunk… bár lehet cask magam képzelem bele… - végül megvakarom a fejem, és elgondolkozok – hogy hogyan tudhatnánk meg? Jó kérdés. Szerintem csak leszedés után meg kéne tudnunk. Az item neve, vagy leírása biztosan elárulja, hogy ez a küldetés tárgy-e vagy sem. Szóval, ha nincs jobb ötleted, akkor hajrá… itt az ideje fűnyíróvá válnod. – mondom felé mosolyogva, miközben Észlelésemet továbbra is fent tartva a lilás mezőszakasz felé indulok.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
Kusumi Ayani
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1874
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 27
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Kuradeel Pént. Jún. 19 2015, 18:18

Nah szóval akkor!
Utolsó kör!
Mindenki a helyén...
keresgélés már megy egy ideje, mikor is Shuék meglátják Daneeékat. Persze szóba elegyedni velük nincs idejük sem, ha kedvük még lenne is... ugyanis, amit senki nem vett észre, azok a sűrű virágmező alatt tekergőző vékony, ám annál masszívabb indácskák, amelyek egyetlen "kis" növényecskéhez vezetnek! És akkor, talán pont Shu megbotlik az egyikben. Surprised ... szinte azonnal, mintegy reagálva a hívószónak, kiemelkedik a folyó vizéből egy sárga! virág. \o/
Még látni a finom rágóizmait is és ahogy rátok mereszti a szemeit, a körkörös ajkak alatt megbúvó rosszindulatú tekinteteket, megnyalja a száját és visít! \o/
A kis aranyos ebédhez készülődik! \o/
A következő pillanatban az ezernyi inda a magasba lendül, egyszerre uralva vele az eget és a földet...
.... elkapja Timidust, kétszer megcsókoltatja vele az anyaföldet, majd megmártja a vízben, végül megküldi vele az idomárját is! \o/
Féljetek! \o\ Persze sebződtök is. Rolling Eyes
Ayaniék sem járnak azonban jobban.... az édes tökszerű növényecskénknek van szeme a domborulatokhoz. Úgy elöl mint hátul. Rolling Eyes ....
Az indák tapadósak! hentai
Danee.... hátöm... most kiderül, hogy perverzsége, vagy hősiessége, esetleg a harci vágyai győzedelmeskednek felette! Razz

utóirat:

// Jövőhéten zárom. Ayani hogy kitaláltad már! :3 //

_________________
Épp neked mesélek? - Akkor ezt olvasd el! xP:
[/color]
Ismizárásért püben zargassatok ^^

[Küldetés] A virágmező Sword-Art-Online-episode-10-that-face-3_www.kepfeltoltes.hu_
Kuradeel
Kuradeel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 441
Join date : 2014. Apr. 20.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: Knights of Blood

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Shukaku Pént. Jún. 19 2015, 19:13

A lónak is négy lába van, mégis megbotlik. Oké, ez ideáig rendben is lenne, de az, hogy magas szintű észlelés és keresés jártassággal rendelkező, túrázásban jártas Shu is elbotoljon egy egyszerű indában… na jó, vegyük úgy, hogy kell a játék folytatásához, és végül is vicces egy ilyen szituációban vizsgáztatni a kicsiny karaktereket, ha már az Ayani féle miniboss behalt. Szóval ahogy megjelenik a kedves kis pokemon lény, Shunak azonnal csillogni kezdenek a szemei. Ezt még Danee és Ayani megjelenése sem tudja überelni, hiszen bár velük is talizni akart egy ideje, hogy megbeszéljék a dolgokat, hiszen a fiúnak meg kell köszönni, amiért kedves volt a viadalon, és tényleg nem csinált galibát, Ayanival pedig csak úgy el kellene beszélgetni, mert elég zűrös gyeik voltak így kapcsolatépítés terén. Na de a pokemon megjelenése ehhez képest megagigaszuperfontos dolog, szóval minden figyelme azonnal oda irányult. Az első, és legfontosabb a példamutatás. Mivel felmerült a pokemon téma már közöttük, és Shu meg is mondta, hogy az ilyen hülye állatviadalokat nem szívesen látná ugyanitt, hiszen míg Timiduséknak nem lesz X a szemük helyén, meg nem kell őket pokékorházba szállítani, addig a pokemonokat tuti, hogy kell majd, olyasmit pedig nem játszunk. Mivel a lényecske alig tudott sebezni valamit, és Timi is csak unottan csapódott a földhöz, várva, hogy Shu mit szeretne. Ugye neki csak akkor kell cselekednie, ha az ellenfél veszélyt jelent az idomár számára, ám ez a mob minden volt, csak nem veszélyes. A mesélőtől tudom, hogy sebezni is alig tud. Tehát ezúttal Shu adta ki a parancsokat, Timidus kiszabadította magát, és figyelmét nem a szörnyikére, hanem a másik kettő játékosra irányította, és szépen megkérte őket, hogy ne avatkozzanak közbe. Azt is a mesélőtől tudom, hogy kancsóka ellenfelünk specje is pici, tehát Shu nyugodtan eljátszotta a jedi elmetrükkös kézmozdulatát, és megkérte szépen Mr. Victreebelt, hogy tegye le. A mobnak szépen annak rendje és módja szerint meg is remegett az indikátora, megszelídült, és engedelmeskedett. Ezután már csak… jah nem. Az a gond, hogy sajna valami nagyon beteg programozó írhatta ezt a mobot, mert a megszelídítéssel kicsiny hősünk csak annyit ért el, hogy a lény minden figyelmét rá összpontosította, ami csápokat, egy fülig vörösödő Shut, és egy sikítást eredményezett. Ez a nemzetközi jelzés elegendő volt Timinek ahhoz, hogy engedélynek értse a szörnyike létezésének megszüntetésére…  Rest in peace hentaiszörnyike…

_________________
ADATLAP

Statok:

Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Danee Szomb. Jún. 20 2015, 20:20

- az érdeklődésed - motyogtam halkan, nem is igazán válaszként, mint inkább amolyan kiegészítésként
- értem -
néztem a lovára - állítólag ez kétoldalú dolog, az idomáron és a "peten", ahogy ti mondjátok, is múlik, mennyire gördülékeny a kommunikáció a felek között. Persze ezt csak hallomásból tudom, magam nem tapasztaltam, lévén sose próbálkoztam magamhoz szelídíteni egyetlen szörnyet se eddig... - tapicskoltam tovább az erecske vizében, újabb és újabb virágokat szakajtva le
- Ez se az ... -
dörmögtem bosszúsan, majd hozzácsaptam az egyre nagyobb virágcsokorhoz
- Sanszos -
értettem egyet vele, a következő virág vizslatása közben - ebben az elborult világban, ha csak kicsit is a dark fantazik irányába gondolunk, teljesen adná magát a dolog
- Mindenesetre remélem, hogy Miu szereti a virágokat... hogy ez műnek számít-e vagy sem, azt meg nem tudnám mondani... de idővel gondolom hervadás helyett, vagy után, ezek is elenyésznek...
Kisvártatva különös neszek csapják meg a fülemet:
- Tudjátok... száz közül is megismerem ezeket a szárnycsapásokat, arról a cipelőről nem is beszélve -
egyenesedtem fel a lány és sárkánya felé fordulva
Éreztem, hogy itt baj lesz. Harag, csúfság, de mindenképp valami összeszólalkozás, konfliktus. Hacsak le nem lécelek a közelükből időben
- Mijáratban itt, ahol a sáskák se járnak? -
intéztem a kérdésem Shu felé
Aztán megtörtént az, amire csak a legvadabb (vagy legszebb?) álmaimban számítottam volna csak.
A szájam görbülete önkéntelenül szökött szinte a fülemig, a látvány bódító borként részegített meg
- Egy! Két! -
számoltam hangosan, ahogy a sárkány egyiket a másik után kapta
- Woaa -
ámultam a kacsaúsztatáson
- Strikeűűűű! -
kiáltottam feltüzelve, mindkét karomat a magasba csapva
- Én? Dehogy avatkozom! -
kértem ki magamnak
- Ezzzzzzazzzz! A fő atrakcióóóóóó! -
kiáltottam izgatottan, s minden figyelmemet a csápok közt vergődő Shu kötötte le
- Héj! Hééiiij! -
adtam hangot csalódott haragomnak - Nehogy már! Tönkre teszitek az előadást még a katarzis előtt? Pfff.... micsoda társaság... - legyintettem
- Ayani? - néztem a másik lány felé, remélve, hogy az ő esetében is történt némi atrocitás a növények részéről
- Várj - belekotortam a táskámba, épp csak félig előhúzva egy kencét, s elfordulva a számra  kentem egy keveset, gyorsan eldolgozva az ajkaim között
- Segítek - rohantam oda hozzá, két karjánál meg is ragadva. Röviden a szemébe néztem. Vagy ezt hosszan szokták? Mindegy, most nincs erre idő!
Shu remélem figyelsz. Te úgyis imádod ezeket
Szájon csókoltam a tűzparipás nőt. Éppen csak egy kicsit. Semmi nyáladzás.
Rám úgysem hat a kence, se íze, se bűze, még csak színe sincs neki, de elég parás. Már ha értitek.
Adjunk egy kis előnyt a csápoknak
- Cserébe Shu, ti se avatkozzatok be. Légyszi - nyaltam meg a számat, hátrébb lépve Ayanitől, a hatást várva, amint ő és a ló is mozdulatlanná dermednek
- Ígérem, kimentelek, mielőtt eldurvul a dolog! - mosolyogtam Ayanira, várva a kis közjátékot a csápok részéről

Aztán persze ha megjelenik a quest item, akkor lootolunk belőle magunknak mi is.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Kusumi Ayani Szer. Jún. 24 2015, 21:04

// egy 12+ vagy egy 16+-os karikát azért képzeljetek ide x3 ammmm Shu remélem nem harizol, hogy úgy írtam, hogy még nem támadt Timi rá a mobra Very Happy //

Bár Danee motyogott még valamit nem nagyon figyeltem, mert rögtön utána Danee folytatta, mire csak a szememet forgatom.
- Kimondta ezt a hülyeséget? Fogadjunk, hogy Shu… A pet és idomár között a kommunikáció bármennyire is szeretnénk nem olyan könnyű, ha csak nem álatokkal suttogó az illető. És mivel Rózsi nem tud jegyzetbe rajzolgatni, így marad a „fejtsük meg mit nyerítek” játék. – mondom a végét enyhe szarkazmussal mondva.
Danee továbbra sem járt sikerrel, de én szórakozottan néztem rá, ahogy csak mondja és mondja. Nem ugrott be hirtelen senki sem Miu nevének említésén. Lehet, hogy találkoztunk, de nem vagyok benne száz százalékig biztos… Bár nem nagyon kéne érdekelnie, hogy kivel jár… vagy nem jár Danee, csak nem szeretem, ha nem tudok dolgokat… Mert abból mindig az lesz, hogy jaj de buta vagyok, meg minden. No mindegy. Danee szólására, azonban én is a hang irányába fordulok, és mint a fiú én sem repestem túlontúl az örömtől, mikor megpillantom a duot. Shu és Timidus. Talán az egyik leginkább irritáló páros, akit ismerek. Jó mondjuk egy Tachi, Ren páros mellett talán nem, de hát szerencsére ezzel még nem volt szerencsém. Hm… ezt aztán jól megaszondtam. No mindegy. Bár kissé mérgesen, de végül rápisszegek Tűzrózsára határozottan, aki morogni kezdett a sárkány és gazdája felé. Persze amennyire egy ló képes morogni. Már azon voltam, hogy hagyom őket a csudába, amikor is a lábam alól kicsúszott a talaj. Mikor megfordulok, és felkelek, sajnos beigazolódott a gyanúm. Ez a fránya dög… úgy tűnik, mégis csak harcolnunk kell.
- Eh… egy Victreebel? Heh… lassan Pokemonban érzem majd magam. Nos, mindegy a Ponyta típus előnyben van. – mondom poénkodva csak úgy magam elé – Na intézzük el gyorsan Danee… - ám mikor a fiú felé fordulok ő a megragad a karjaimnál fogva – He?
Csak ennyi fért ki belőlem, mielőtt Danee megcsókolt. Az arcom a másodperc tized része alatt vélt vörössé.. és vörösből sápadttá, amikor rájöttem mi történt. Danee mérget adott be. Próbáltam mozogni, azonban a méreg miatt nem sikerült.
- Te kis… - morgom Danee felé, bár nem nagyon sikerült ezt megfelelő hangzással kimondanom tekintve, hogy fejjel a föld felé néztem.
Egyszer csak azonban a bokám környékén szorítást érzek, és hogy valami vonszolni kezd. Már azt hittem Danee az, amikor is hirtelen a levegőbe emelkedek. A hirtelen változástól felsikítok. Bár a csuklóm leért, a testem többi része a levegőben lógott, és rémülten vettem észre, hogy a növényke csápjai tekeredtek rám. Éreztem a testemen csúszó gyökereket, ahogy az egyre csak tekeregnek fel testemen.
- Danee! Ezért esküszöm, megöllek! Ne merj idenézni! – kiáltom felé, bár nem látom, hol van.
Egy szélfúvásnak köszönhetően tudtam, hogy szoknyám nem éppen úgy esett vissza a gravitáció végett, ahogy én annak örültem volna…. vagyis [url=http://kepfeltoltes.hu/150624/virag_www.kepfeltoltes.hu_.jpg]butyim[/img] fedetlenül maradt. Egy apró nyögés hagyja el a számat, amikor az indák elérik a combtövemet. Azthittem ennél rosszabb már nem lehet, ám az indák egyre tovább- és tovább kúsztak. Most már körülbelül kiabállhatnékom támadt, de ha más nem is annyi méltóságom volt, hogy ne sikongassak, mint egy szende szűz. Mire a paralízis elillant az indák többsége már olyan helyeken járt… amiket nem engedek meg szinte senkinek.
- Veszed le azt a mocskos gyökeredet rólam! – mondom ingerülten, majd az ismételten mozgó kezemmel letépem szinte magamról az indákat.
Mikor földet értem, és feltámaszkodtam, Timi felé szólók.
- Timidus! Ha hozzányúlsz, megbánod! Ő az enyém! – és azzal sem foglalkozva, hogy a sárkány mit válaszol, már szólok is petemnek – Tűzrózsa Tisztulás!
A növény körül megjelenő tűzláncok gúzsba kötötték.
- Game Over…. te kis perverz mob…
Végül teljes erőnkből nekiesünk a növénynek olyan nagy „vérszomjjal”, mint még sosem.

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.
Kusumi Ayani
Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1874
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 27
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Kuradeel Szer. Jún. 24 2015, 21:31

Úgy néz ki, hogy két frontos lett a csekélyke harc és szinte egyidőben ugrottatok neki az "ádáz", alias szerencsétlen hentaiszörnyinek, és ki tudja már megkülönböztetni hogy picinyke életét ki ütötte le végül, de egy biztos. Danee jót múlatott! Razz Illetve... Győztetek!

A küldetést lezárom. Jutalmatok egy tasak _gyom_ Rolling Eyes meg valamennyi arany, amit KA san fog kiosztani nektek. Mata neee ^^/

_________________
Épp neked mesélek? - Akkor ezt olvasd el! xP:
[/color]
Ismizárásért püben zargassatok ^^

[Küldetés] A virágmező Sword-Art-Online-episode-10-that-face-3_www.kepfeltoltes.hu_
Kuradeel
Kuradeel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 441
Join date : 2014. Apr. 20.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: Knights of Blood

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Kayaba Akihiko Pént. Jún. 26 2015, 15:17

Jutalom mindenkinek: 30 arany

Ayani: 3 Kis Tövisgyökér 2 Faeno Levél 3 Vörös Pitypang 1 Vastag Tövisgyökér 1 Vörös Gomba 2 Nihil Levél 5 Nihil Ág 4 Eknier Levél 1 Gyilkos Galóca 4 Ezüst Százszorszép 3 Faeno Virág 1 Fekete Gomba

Danee: 3 Kis Tövisgyökér 2 Faeno Levél 2 Barna Gomba 1 Tövisgyökér 1 Vörös Pitypang 3 Vastag Tövisgyökér 1 Faeno Ág 2 Nihil Levél 3 Óriás Pitypang 1 Ezüst Százszorszép 2 Gigantikus Pitypang 3 Eknier Ág 1 Fekete Gomba 3 Nihil Bogyó 2 Fagyott Pitypang

Shukaku: egy tasak.
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

[Küldetés] A virágmező Empty Re: [Küldetés] A virágmező

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.