Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Anatole Saito vs Saru Taidana

3 posters

Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Vas. Szept. 16 2012, 13:48

Nem akartam küzdeni. De tényleg nem, nem azért ültem ide, nem azért nézem az érában harcolgatókat, nem azért meresztettem a szememet és folyattam a nyálamat a csatározók után. Néha a tekintetem álmodozva meredt Susayára. Teljesen reménytelen volt a szentem. Egy ilyen majom mégis hogyan lenne képes harcolni? Egyáltalán sebzést okozni? Márpedig én nem tudok. Magam elé emeltem a kezemben szorongatott pálcát. Kipróbáltam néhány legalapvetőbb mobon: egyes sebzésnél képtelen vagyok több kárt okozni bárkiben is.
Susayát láthatóan nem érdekeltek a fejemben kavargó borús gondolatok. Sorra majomkodta az arénában lévőket: néha nem is láttam, hol tart éppen. Incselkedett velük, a ruháikat húzogatta… tisztára, mint egy rossz gyerek! Közben persze egyfolytában vigyorgott, mert ez is egy olyan jellemző tulajdonsága volt az aranymajmomnak, mint a fejpánt, ami túl nagy rá, és ezért a szeme tartja meg, amitől elvielg nem láthatna. Nem mintha ez őt zavarná… Jézusom, egyáltalán mi zavarná ezt a kis pöttöm lényt? Szinte semmi sem hozza lázba, semmire nem reagál. Mintha nem is én lennék az idomárja, rám sem hallgat.
Más JK-kal persze jól elvan, sorra piszkálgatja őket. Én igyekszem magamhoz hívni, de persze rám sem bagózik. Nem tudom, mi lehet a kulcs hozzá. Talán több időt kéne együtt eltöltenünk? Szinte lehetetlen, hiszen sosincs mellettem. Előfordul, hogy csak a térképemen látom, épp merre tartózkodik körülöttem az erdőben.
Most végre felém tart, boldogan ugrik a nyakamra, két dobbantást érzek a mellkasomon, lendületet vesz a vállamon, és máris a fejem tetején trónol. Ez szinte hihetetlen, komolyan!
A N N A K A F I Ú N A K N E M R U H A A P Á N C É L J A. – Nyekergi. Már azon is dolgoznom kell, hogy egyáltalán értsem, mit mondd, nemhogy utána még a lényeget is kihámozzam. Egy srácra mutat, majd megint csak csigalépcsőnek használ, amivel a földre juthat. Én sóhajtok, majd felállok: nem tudom, hogy pontosan mit akart ezzel Susaya, de talán ezúttal értettem a célzását. A fiúhoz sétáltam, a vállát böködtem meg.
Bocs haver, figyelj csak, szimpatikus vagy a majmomnak. Mit szólnál egy First Strike-os csatához? Hogy amikor 50% élet lemegy, ott vége is van a küzdelemnek.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Vas. Szept. 16 2012, 17:30

Szórakozottan sétálgatok az utcán, és éppen azon morfondírozok, hogy mégis honnan a fenéből teremtsek elő plusz 30 aranyat, hogy megvehessem az első jártasságomat. Miközben egyre vadabb eszmefuttatások cikáznak végig az agyamon, észreveszek egy plakátot az egyik fogadó hirdetőfalán, ami karakteres betűkkel hirdeti, hogy a küzdeni vágyók merre vegyék az irányt. Igazság szerint ebben a percben jó döntésnek tűnik akár nevezni is, hátha vannak hozzám hasonló balfékek, akik még mindig az első szinten rekedtek meg. Arról nem is beszélve, hogy némi pénzhez is hozzájuthat így az ember... vagyis... háát, az nem lenne a legtisztességesebb. Nos, ha pénzt nem is, de tapasztalati pontokat biztosan gyűjthetek, és az igencsak elkél, mielőtt kutatóexpedíciót indítanék vagy csatlakoznék egy céhhez. Mire a gondolatmenetem végére értem, meg is érkeztem a küzdőtérhez, hisz az utat eltéveszteni sem lehetett volna, még egy magamfajta pojácának sem. Megigazítom a felöltőm gallérját, majd magabiztosságot erőltetve magamra, rálépek a csarnokba vezető útra.
Átlagos küllemű harcosok masíroznak mindenfelé, közben egy bébi aranymajmot kergető srácra leszek figyelmes. A fiúnak sikerül végre megzaboláznia a petjét, vagy inkább pont fordítva... majd határozott léptekkel elindulnak felém! Aww, úgy tűnik a srác kiszúrt magának, de ha jobban belegondolok nem is ő, hanem a majom... Nem tetszik a szemében bujkáló elszántság, még jó, hogy a gazdája sokkal töketlenebbnek látszik. Miért érzem azt, hogy ki akarnak hívni? Ohh, jahh... talán azért mert a küzdőtérnél vagyunk? Na mindegy, lássuk mi sül ki az egészből.
A sétát abbahagyva megállapodom, karjaimat összefonom a mellkasom előtt, súlypontomat áthelyezem a jobb lábamra és egyenesen a fiú és petje felé intézek egy hamiskás mosolyt, s bevárom őket. Aztán ha félreértettem a szituációt, akkor elég gázul fog kijönni a dolog, mert ismét bohócot csinálok magamból a stílusommal. Lehet jobb lenne meghúzni magamat... ahh, ne, Anat, ne csináld már megint, felejtsd már el a múltat és élj a mának. Csak határozottan, csak határozottan! Csillapodj, mert a belső feszültségek elég morbiddá teszik az arcodon a mosolyt, ha remeg a szád... Várjunk csak, biztos jó ötlet rögtön egy állatidomárral kezdeni? Azt se tudom, hogy eszik vagy isszák őket!. Sosem vonzott ez a kaszt, habár egy macskát szívesen pátyolgatnék, de a harcban inkább hagyatkozok magamra, mint egy bébiállatkára. Azonban nincs menekvés, a fiú egyenesen nekem szegezi a kérdést:

– Bocs haver, figyelj csak, szimpatikus vagy a majmomnak. Mit szólnál egy First Strike-os csatához? Hogy amikor 50% élet lemegy, ott vége is van a küzdelemnek.
Hé haver? Milyen duma ez? Én meg majd hívjalak barátocskámnak tökmag? És rögtön milyen merész. Nem is haboztam, rögtön válaszoltam a kihívásra:
-Tudod mit, haver - nyomtam meg az utolsó szót nyomatékosítva a megszólítást - benne vagyok! First Strikot még úgysem próbáltam, a vaddisznó mobokat meg már nagyon unom - és nem mellesleg szívesen elkenném a majmod száját, de ezt persze nem mondhatom ki. Komolyan kezd idegesíteni, ahogy ez a jószág bámul rám...
-Na és mi legyen a meccs tétje? Mit javasolsz? Próbáltad már amúgy a FS-ot?

Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Vas. Szept. 16 2012, 18:10

A srác láthatóan kiszúrta Susayát, és olyan vigyorral üdvözölt minket, ami komolyan vetekedett az aranymajom állandó félelmetes mosolyával. Kicsit félelmetes párosnak tűntek, ahogy ott álltak egymással szemben, és még azt is meg emrtem volna kockáztatni, hogy szemeztek egymással, pedig Susaya szeme előtt állandóan ott volt a lecsúszott fejpánt, és így a tekintete mindig örök rejtély volt. Az pedig még ennél is nagyobb, hogy akkor mégis hogyan képes tájékozódni, sőt mit tájékozódni: harcolni! Ezúttal viszont számomra úgy tűnt, hogy ő választotta ki a srácot, így nem akartam ellenkezni. És az ellen sem: ráállt, bár olyan fellengzős dumával, ami őszintén szólva nem igazán tetszett. Ráadásul kifejezésekkel kezdett dobálózni. Mi a franc lehet az az FS?! Vetettem egy kétségbeesett pillantást Susayára, de természetesen nem kaptam segítséget.
Hát persze, minden nap FS-ot eszek reggelire. – Magamban morogtam. Utálom a fanokat! Köpnek-vágnak minden kifejezést, állandóan fellengzős dumákkal dobálóznak, szinte külön nyelvük van. Miért nem képesek normálisan beszélni?!
Dúltam-fúltam magamban, és közben határozottan elindultam egy üres küzdőtér felé. Odaérve vettem csak észre, hogy valami hiányzik: nem hívtam ki.
Igyekeztem határozottnak mutatkozni, de igencsak leizzasztott, mire a menürendszerből kikotortam a harcba invitálást. First Strike mód. Hatvan másodpercről számol vissza a mutató, addig mindenkinek van ideje felkészülni a harcra. Kardot kirántani, pajzsot elővenni, nyilat húrra illeszteni… én meg ott álltam, mint egy rakás szerencsétlenség, Susayával az oldalamon – a kezemet fogta a drága, mintha valami arab mesefilm szereplői lennénk –, és fogalmam nem volt, hogyan jöhetnék ki ebből a harcból nyertesen. Egyetlen ötletem volt: a képességem bevetése.
Köszönjük, hogy elfogadtad az invitálást. Nehezen találunk már balekot magunknak, akit legyőzhetnénk. Mindenki ismeri már az aréna retteget Gyilkos Duóját! – A végére már kiabáltam, egyrészt a hatás kedvéért, hátha így meggyőzőbb ez a kamu-duma, másrészt egyszerű félelemből. Ahogy a mutató lejár testcserét mondok, és pukkanás kíséretében Susaya átváltozik: ő is úgy néz már ki, mint én. Tökéletes másommá válik, és azon nyomban futva megindul Anatole felé. Azon gondolkozom: vajon észrevette egyáltalán, hogy más már az alakja? És azon meg sem lepődök, hogy ez a legkevésbé sem zavarja. Komolyan… van bármi, ami megkeveri ezt a majmot?!

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Hétf. Szept. 17 2012, 12:46

Affene... már hallucinálok is? Vagy csak bugos a játék? Meg mertem volna esküdni, hogy az a majom néz! De most meg egy fejpánt takarja el a szemét. Remélem nem anyámék hívtak valami kuruzslót vagy programozót, aki kívülről piszkálgatja a sisakomat, miközben én idebent vígan éldegélek. Nem szeretném, ha megsütnék az agyamat...
Na de úgy tűnik a srác vette a lapot, ám voltak kétségeim afelől, hogy rajtam kívül hívta-e már más is a First Strikot FS-nek, vagy jól pofára esek a felesleges "lazagyerek" stílusommal. Aztán mielőtt bármit szólhatnék, a fiú egyszer csak sarkon fordul és elindul a küzdőtérre. Innen már nincs menekvés Anat! S mintegy megerősítésképpen meg is érkezik a párbajra hívás. Nagy levegőt veszek, miközben kihúzom magam, hogy ne látszódjon az izgatottság és az első éles harcom miatt érzett kis pánik, majd rábökök a kihívás elfogadására. Rettegett Gyilkos Duó mi? Akkor már rég nem zöld lenne a fejed fölött a mutató! Ezután köpenyem madzagjához nyúlok a nyakamhoz, majd miközben leoldom vállamról és kezembe veszem a ruhaneműt, elszántságot erőltetve magamra, a fiúra pillantok.
- Még mindig nem mondtad mi a harc tétje! Tapasztalatszerzés? Amúgy nem gondolod, hogy jobb lenne a petedet kihagyni a küzdelemből? Nem akarok kárt okozni egy bébi majomban, akinek ráadásul be van kötve a szeme, gondolom a legutóbbi csatátokban szerzett sérülés miatt. - Hangomból egyértelműen érződik, hogy nem a nagyképűség szól szavaimból, hanem az őszinte aggodalom az állat iránt.
Közben elkezd 60 másodpercről visszaszámlálni a mutató... ó basszus, tényleg, aktiváltam amikor elfogadtam a kihívást! Itt már nincs idő csevejre! Újból nagy levegőt veszek, megszorítom jobb kezemben lévő köpenyemet, míg balommal a Mithrodinom után nyúlok, hogy kihúzzam azt hüvelyéből. Pengémet előre nyújtom és valami harci üdvözlésfélét próbálok idétlenkedni, valami ilyesmit láttam egy nyugati filmben. Azonban ahogy előre nézek, megint az az érzetem támad, hogy valaki kívül piszkálja a sisakom. Káprázik a szemem? A fiúból kettő lett? Tud klónozódni? Van ilyen lehetőség is a játékban? Ez tök menőőő! Na de hol van a majom? Basszus, eddig is két ellenfelem volt, most meg egyenesen három lett, ráadásul azt se tudom, hogy hol a harmadik! Lehet megfogadta a srác a tanácsomat, és tényleg kihagyta a petjét a küzdelemből. Védekező állást veszek fel kardot tartó bal karomat testem előtt tartva, jobb lábammal pedig kissé hátralépve kitámasztok, így nehezebb lesz kibillenteni az egyensúlyomból, de gyorsabban el tudok majd rugaszkodni is. A fiú és klónja rohamra készül, miközben én azon agyalok, vajon melyik lehet az igazi. Mit rohamra készülnek? Már robognak is felém! A majom eddig a jobb kezét fogta, tehát nekem szemből a bal oldali volt a pet és a jobb oldali a gazda. Akkor ha van egy kis szerencsém, most is a nekem jobb oldali lesz az igazi, és ha őt támadom, lehet a klónja egyszerűen elillan. Valahogy ki kell kapcsolnom a klónt a meccsből. Hát persze, a köpeny!
Mikor a "gyilkos duó" odaér elém, megpróbálom a klónnak vélt bal oldalira dobni a köpenyemet. Lehetséges, hogy neki magasabb a gyorsaság pontja, de talán a meglepetés erejével tudok hatni. Persze eközben némileg védtelen maradok a másik támadóval szemben, ha szerencsém van, pengémmel talán tudom hárítani a támadását.


Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Hétf. Szept. 17 2012, 19:23

Tény, hogy nem akartam magára hagyni Susayát, de azt is be kellett vallanom magamnak, hogy nem vagyok bolond beleszaladni más kardjába. Szinte semmi a közelharci sebzésem, egyedül az életem több, mint a majmomé. Az viszont jócskán. Szóval talán mégis érdemes volna akkor becsatlakozni a harcba… mégsem teszem. Azt hiszem, nem azért nem teszem, mert nem vagyok bolond, sokkal inkább azért, mert félek.
Itt, ha az embert megvágják, nem érez fájdalmat. De én ezt nem is akarom kipróbálni.
Megtorpantam… hogyan tovább?

De közben körülöttem a csata nem áll meg: a világ elsötétedik előttem, én meg prüszkölve vetem hátra magam. Máris kiütöttek?! Mi történt?! Ez valami speckó cucc?!
Szó sincs ilyesmiről, egyszerűen a köpenye szállt rám. Mire viszont erre rájövök, jó pár lépésre vagyok a harcolóktól. A korábbi ijedtségtől a seggemre huppantam, de mostanra az ölemben az a bizonyos köpeny.
Susayában láthatóan nem merültek fel hozzám hasonló problémák és kétségek, minden további teketóriázás nélkül veti rá magát a fiúra. De mit csinál? Kihasználja, hogy gyorsabb nála – ez nyilvánvaló, még én is éreztem, hogy gyorsabban mozgok, mint a kihívottunk (hiszen 3mas a gyorsaságunk, míg neked 2es ugye, tehát másfélszer gyorsabbak vagyunk) –, de nem neki ugrik, hanem . Támasztéknak használja a vállát, abba fogódzkodik, miközben megpróbál átpördülni rajta.
Tágra meredt szemekkel nézem, hogy mit művel az én ügyetlen, bébi, seggén-a-tojáshéj aranymajmom. Pontosabban jelen pillanatban úgy néz ki, mint én, de ettől csak még hihetetlenebb számomra a látvány. Akrobatamutatvány ez a javából, ha sikerül!
A célja magáért beszél: ha sikerül az átfordulás, pontosan mögé fog kerülni, és bár fogalmam sincs, hogy miért vagyok olyan biztos benne, hiszen még alig ismerem, de szerintem hátrálni fog majd tőle. Így a srác kettőnk közé kerül. Én alig fogom tudni sebezni, de sok az életerőm, Susayának kevesebb, de jóval nagyobb a sebzése. Rendben van!

Feltápászkodom, és rohannék is, hogy a fejemben lévő terv szerint cselekedjek: nekiugornék Anatnak, és ahol tudnám, ott öklözném. (Sebzésem ez esetben egy lesz.) Ha Susaya akciója is sikerült, akkor ő nem ugrik neked egyből, egy kicsit kivárna, de mögötted maradna.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Szer. Szept. 19 2012, 00:40

Ezazzz! Sikerült az egyiket likvidálni! Legalább is egy időre... Ez a köpeny trükk jól sült el. Viszont örömködésre nincs idő, mert már itt is van a másik. Egyébként ez fair játék? Mármint hárman egy ellen... na és hol a fenében van a majom? Azonban míg tekintetemmel a petet keresem, az ellen szélsebesen elém ér - minden bizonnyal magasabb a gyorsaság pontja, affene - ám nem támad meg. A másodperc tört része alatt dönt, és ütés helyett megragadja a vállam. Szállj már le rólam te majom! S ekkor villan be: mi van, ha ő nem is klón, hanem a srác petje? Hiszen nem láttam a majmot távozni a küzdőtérről! Figyelmesebbnek kell lennem ezután, nem veszthetem többé szem elől egyik ellenfelemet sem, ki tudja milyen trükköket rejt még a játék. Azonban mire ebbe komolyabban belegondolhatnék a klónnak vélt ellen hirtelen átpördül felettem. Teljesen lefagyok a döbbenettől, még szerencse, hogy korábban kitámasztottam a jobb lábamat, így bár a lendülettől meginogok, de nem vesztem el az egyensúlyomat és állva maradok. Szemeimmel igyekszem lekövetni a mozgását: mögöttem pár méterrel ér földet. Azonban ekkor váratlan ütés érkezik... egyenesen az arcomba, ahogy fordulnék vissza. Pár lépést kénytelen vagyok hátrálni az ütés ereje miatt, s máris vesztettem 1 HP-t. De hiszen az előbb még a köpenyem alatt volt... basszus, neki is nagyobb a gyorsasága az enyémnél!
- Héjj, ne az arcomat! Hogy fogok ezután hódtani? Habár a csajok bírják a harci sérüléseket! - villantok egy elszánt mosolyt a fiúra, majd még számomra is meglepő módon, mélyről jövő üvöltést hallatok, és a dühtől zabolázatlanul nekirontok a srácnak. Azt hiszem, kicsit elragadtattam magam, és már nem tudok maximálisan higgadt fejjel gondolkodni, csak visz előre a harci hevület. Akkor éreztem utoljára ilyet, mikor kendó edzésen a mesterem megengedte, hogy egy nálam erősebb és idősebb férfival gyakoroljak. Most is ugyanazt az adrenalinbombát érzem a testemben, ami mintha folyamatosan pumpálná belém az energiát. Mithrodinomat két kézzel tartom, s ívesen felfelé vágnék ellenfelem bal combjától a jobb válláig, ezzel kihasználva a penge hajlítottságát. Ha a vágást sikerül bevinni, akkor 2 HP-t sebez, ugyanakkor teljesen megfeledkezem hátam mögött gubbasztó másik ellenfelemről.
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Szer. Szept. 19 2012, 18:55

Akkor ezután most bírni fognak, mert dugig leszel harci sebesülésekkel! – rikkantok jókedvűen, miközben ökölzáporban próbálom részesíteni az ellenfelem, és közben ott veszem fel a beszélgetés vonalát, ahol korábban abbahagytuk.
Megmámorosodva az érzéstől, hogy talán van esélyem a győzelemre, ott ütném, ahol csak érem. A célom, hogy minél több életpontot levigyek tőle, mielőtt ő tudná használni a kardját. Nem volt még szerencsém más küzdőterezéshez, de szinte biztos vagyok benne, hogy kardot forgató személyek minimum 4-5 körül sebeznek, és ez a szám egyáltalán nem vicces, amikor már az is elég, hogy az életpontjaim ötven százalék alá csökkenjenek.
Húsz életpontom van, annak a fele tíz. Pontosan ennyit kell csak levennie ahhoz, hogy ő nyerjen. Az nagyon kevés! Szörnyen félek attól, hogy az első csapása máris túlüti a kettes páncélom, és onnantól talán három csapást, ha ki fogok bírni.
Egész testemben megrázkódok, amikor a kardja végigcsap rajtam. Kitérésen nem gondolkozom, nagyon messze vagyok én még attól, hogy csapások elől ugráljak el. Bár nem fáj, ahogy végigszántja a testem, de mégis nagyon-nagyon kellemetlen élmény. A hideg kiráz! Vetek egy kétségbeesett pillantást az életpontjaim felé, hogy lássam, van-e még esélyem… és megdöbbenve veszem észre, hogy nem csökkent. (Az első sebzések mindig a páncélból mennek le, tök mindegy, hogy mit találsz el. Nekem a páncélom kettes, ahogy a sebzésed is, így az első csapásodtól nem sérült az életem. Viszont innentől kezdve minden csapás már az életpontjaimat éri. Ettől még a páncélok nem váltak le rólam, csak már nem védenek, áttörtél rajtuk.)
Az meg hogyan lehet?
Annyira meglepődök, hogy még az öklözést is abbahagyom, és felnézek Anatra.
Banyek… képzeld! Nem vettél le tőlem életpontot… – tájékoztatom ártatlanul, és meglepetten.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Pént. Szept. 21 2012, 11:18

/ Az előző postban azért nem számítottam be a páncél +2-es védelmét, mert nem a testemen ért az ütés, hanem a fejemen, amin szerintem nincs páncél. Tudom, hogy a pontérték alapból nem így érvényesül, de én akkor úgy tartottam logikusnak a számolást. Remélem nem baj. silent /

Ezazz! Sikerült bevinnem egy vágást! El se hiszem, hogy végre elértem! De mi a fene? Basszus, nem vett le egyetlen HP-t sem, ez a kis majom meg még az orrom alá is dörgöli. Hát persze... a páncél, teljesen megfeledkeztem róla. Viszont a sebzésnek is volt valami haszna, legalább lebontottam a védelmét. Talán teljesen, s ezután tisztán vihetem be majd az ütéseket. Viszont ahogy elnézem, nincs nagyon elragadtatva attól, hogy a pengém belemar a virtuális húsába. Habár fájdalmat nem okoz, de mégiscsak roppant kellemetlen lehet már csak a gondolat is, hogy egy idegen tárgy a mellkasodba vág. Azt hiszem ez még jól jöhet: a fegyveremet talán tudom védekezésképpen is használni. Talán távolabb tudom tartani a testfelületemtől pusztakézzel harcoló ellenfelemet, ha kinyújtott bal kezemben lévő pengével hadonászok, de mivel legalább másfélszeres a fiú gyorsasága az enyémhez képest, ezért lehet hamarabb oldalba kerül, minthogy elérhetném a Mithrodinom hegyével. Valahogy sarokba kellene szorítanom, ez az egyetlen esélyem egy nálam fürgébb játékossal szemben. Tekintetemmel a küzdőteret fürkészem, hol is lehet a köpenyem, amit ellenfeleim egyikére hajítottam. Ekkor áramütésszerűen villan az agyamba a felismerés, hogy nem csak ketten vagyunk a harctéren... a majomnak vélt klón még mindig a hátam mögött van, s valószínűleg arra vár - társával összedolgozva - mikor találhat tiszta felületet rajtam a támadáshoz! Ha még ő is rám támad, akkor leszek csak igazán bajban. Belegondolva, nem is olyan rossz kaszt ez az állatidomárosdi! Sőt, tök tápos, mivel duplán tudnak támadni, sebezni, sőt az életpontjaik összege is magasabb az enyémnél. De vajon mi a helyzet a First strike párbaj esetén, ahol csak az életpontjaink 50%-át veszíthetjük el? Ez vajon külön érvényesül a gazdára és külön a petre? Ha lemegy 50% alá a pet életpontja, akkor is vége a küzdelemnek? S ha csak a gazda HP-ja csökken 50% alá, de a pet egyetlen sebzést sem kap, akkor is vége a játéknak? Vagy valóban összeadódik az életpontjuk és mindkettejüket sebeznem kellene? Talán jobban járok, ha csak egy ellenfélre koncentrálok, a másikat pedig próbálom majd kikerülni. De melyiket válasszam? Kezdek tanácstalanná válni, és a köpenyem is legalább 3 méterre van tőlem...


Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Szomb. Szept. 22 2012, 10:12

(Dehogy baj, sőt küldetéseknél gyakran elő fog fordulni, hogy a mesélő azt mondja majd, hogy x életpontod ment le és x páncélod maradt. Tehát még a páncélod se ütik át, máris életpontveszteséged van. Hiszen amit te is írtál, az tök reális, pl hogy ott támadott, ahol nincs páncélod. Szóval te is jól csináltad. Smile Csak KT-ban kapásból le szoktuk vonni, úgy egyszerűbb. De ahogy te csináltad, úgy is tökéletes, legalább életszerűbb.)

Azt hittem, hogy az ilyen csatákban majd minden teljesen le fog lassulni, hiszen az emberben pörög az adrenalin, a gyorsaságom miatt minden, amit az ellenfelem tesz lassú… biztos voltam benne, hogy egy lassított felvételnek fog tűnni az egész küzdőteresdi, amiben persze én se fogok tudni gyaloggaloppokat megszégyenítő sebességgel vágtatni, de azért szépen kivitelezett mozdulatokat láthatunk majd. Hát fenéket! Itt minden marha gyorsan történik!
És ahogy elnézem az ellenfelemet, nem csak én érzem úgy, hogy az utóbbi egy-két pillanatban kicsit sok volt az új infó, meg tapasztalat, hanem ő is hasonlóképp lehet, mintha szívdobbanásokig csak néznénk egymásra…
Majd én újabb ököltámadást indítok.
Arcra.
Érte teszem. Hogy nőzhessen majd.

Boxolóállásba vágtam magam. Ismertem már annak az érzését, ahogy a pengéje áthatol rajtam. Nem mondom, hogy egyetlen csapás után megszoktam, mert szerintem még a századik csapás után is ki fog rázni a hideg tőle, de legalább már tudom, hogy mire számítsak. És így sokkal bátrabban álltam előtte, és próbáltam szép sorban, gyorsaságomnak megfelelően minél több ütésben részesíteni.
Arról nem is beszélve, hogy úgy tűnt, Susaya is cselekvésre szánta el magát: rohamozni kezdett. Azért a mozgásból látszott, hogy bár idegen testben, az én testemben van most ő, mégis sokkal jobban használja, mint én. Úgy futott, mint valami képzett orgyilkos. A velem ellentétes oldalról próbálja megközelíteni az ellenfelünket, és bár ő is pusztakézzel harcolna, neki ötös támadóértéke van.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Szomb. Szept. 22 2012, 12:27

/Akkor maradjunk a korábban megbeszélt sorrendnél: Saru, Anatole, Susaya /

Miközben kinyújtott karral hadonászok fegyveremmel, folyamatosan a hátam mögé lesve apró lépéseket hátrálok. Abban bízok, hogy az éles penge kellőképpen riasztó lesz ellenfelem számára, de ahogy sejtettem, gyorsasága révén ki tudja kerülni hevenyész mozdulataimat. Remélem nem tulajdonít annak jelentőséget, hogy folyamatosan hátrálok, persze ezzel egyre közelebb kerülök a felém meginduló majom klónhoz is. Minden érzékemet arra próbálom összpontosítani, hogy bemérjem a majom és a köztem lévő távolságot, eközben azonban figyelmetlen maradok frontális támadómmal szemben, így Saru újabb ütést visz be, s megint egyenesen az arcomba kaptam. Újabb 1 HP mínusz, már csak 18 maradt... Fájdalmat szerencsére most sem érzek, kissé még mindig szokatlan, de tanulva az előző ütésből, uralkodom ösztönös reakciómon, és nem tántorodom meg. Sikerül koncentrálnom tervemre, viszont a majom ekkorra már szinte ott liheg a nyakamban... hamarabb ideért, mint számítottam, úgy settenkedik, mint egy orgyilkos. Illetve jól számítottam, de az iménti pofon mégiscsak megzavart egy kicsit. Habár mindketten gyorsabbak nálam, abban reménykedem, hogy én viszont erőben felülmúlom őket. Az arcom újbóli leápolása előtt elgondolt tervem szerint cselekszem tovább, s próbálom meglepni ellenfeleimet. Abban bízom, Saru arra számít, hogy ismét feldühödöm és válaszcsapásra emelem majd a Mithrodinomat. Ez félig igaz is, mert pengémet mellkas magasságban tartom, azonban nem rohamozom meg Sarut, hogy újabb pofonokba szaladjak, hanem sarkon fordulok - pengémet végig magam előtt tartva - s ha a majmot kellően váratlanul éri, akkor még bele is szaladhat a pengémbe. Azonban gyanítom, hogy gyorsasági fölénye révén el tudja majd kerülni. Viszont ha még mindig tudok a meglepetés erejével élni, akkor szabad jobb kezemmel a válla után nyúlok, hogy lendületem és saját erőm révén belevigyem az ő testét is a forgásomba. Ha sikerül magammal ragadnom, akkor 360 fokos fordulattal visszaérkezek eredeti testhelyzetembe - szembe Saruval - és Susaya testét megpróbálom a gazdája irányába lendíteni. Lehet, hogy ahhoz nem vagyok elég erős, hogy egyik ellenfelemmel kigolyózzam a másikat, de ha sikerült, talán annyira elegendő lesz ez a manőver, hogy ne két tűz között vergődjek, hanem mindkét párbajtársam nagyjából szemben legyen velem. ( Sikeres végrehajtás esetén: miközben Susayát elengedem, ha rosszabb minőségű szőttest visel, akkor próbálom megszakítani vállán a ruháját, s ezzel talán meg tudom majd különböztetni a két ellenfelem. Ha ez nem sikerül, akkor marad a fokozott szemmel való követés.)

/Az, hogy csak egy pontértéknyire nagyobb a gyorsasága Susayanak, talán nem jelent akkora előnyt, hogy ne tudná Anatole megragadni, de tégy belátásod szerint, ha túl táposnak érzed ezt a manővert, nem fogok besértődni Very Happy /

Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Szomb. Szept. 22 2012, 14:09

Nem tudom, hogy ez csak valami A: átmeneti siker, B: tudatos megtévesztés, vagy C: tényleg ennyire istenkirályságosan felülmúlhatatlan vagyok, de az biztos, hogy sikerül Anatot hátrálásra kényszerítenem, és elég gyors vagyok annyira, hogy még be is nyomjak neki egyet.
Érzem, ahogy az ereimben tombol a vér, én nagyjából god-mode-ban boxolgatom őt, hiszen még egyetlen életpontomat se szedte le, és bár az igaz, hogy jócskán nehezednek a tagjaim, tehát kezdek kifogyni gyengécske kitartásomból, de már érkezik is Susaya. Apám, legyőzhetetlen csapat vagyunk!
A dolgok itt kezdenek el kicsit rosszra fordulni, ugyanis Anat megmozdulni látszik – nem mintha eddig valami kőszobor-varázslat hatása alatt vízköpőket megszégyenítő merevséggel tűrte volna a pofozkodásomat, de semmi extrát nem véltem felfedezni. Ezúttal viszont mintha még cselezne is – bár ebben nem vagyok biztos, mert egyelőre nem figyeltem többre, minthogy az ütéseim bevigyem, de volt valami mozdulatsor-szerűség, amit én tökre nem vágtam, hogy most akkor mi a franc van, és csak még jobban összezavarodtam, amikor a következő pillanatban Susaya valahogy belefutott Anat pengéjébe.
Meghűl ereimben a vér. Ez hogyan?!

Hiába van ugyan az a ruha látszólag a bőrömbe bújt Susayán, páncélértéke valójában nincs az egésznek. Így az ő tíz pontnyi életéből minden további nélkül le is vonódok az a kettő pont. Már csak nyolc maradt. Francba!
Susaya abban a pillanatban, hogy sebzés érte, egy pukkanás kíséretében visszaváltozik aranymajommá. A képességem határai eddig tartanak jelen pillanatban. Így viszont túl kicsik a végtagjai, nem ér le a lába. Én egy dühödt ordítással karöltve ugrom neki Anatnak. A célom nem csak a bepuncsolás, hanem hogy jó nagyot taszítsak rajta (felőlem lehet a köpeny irányába is, legalább színesedik a játék), így Susayát kiszabadítsam a fegyverből, mielőtt további sebződéseket szenved el. És hogy legyen időnk újraszervezni „csapataink állását”.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Szomb. Szept. 22 2012, 15:26

Még magam is meglepődöm, mikor érzékelem, hogy Susaya fennakadt a pengémben, de akkor kerekedik csak igazán a szemem, mikor a Saru klónból végül ismét az a védtelennek tűnő bébi majom lesz. A tervem további végrehajtásáról egyszeriben le is mondok, a teljes fordulásomat is meggátolja a bevitt sebzés, így most Sarunak állok háttal. Ezek szerint a klónnak nem volt páncélja, és rögtön HP levonással járt a vágásom? Vagy épp ellenkezőleg, ez a klón álca volt maga a páncél?
Sajnos semmi kézzelfogható információ nem jut az eszembe a First strike párbajokról, őszintén szólva arra sem emlékszem, hogy a játékkonzolhoz kapott leírásban volt-e szó ezekről a küzdelmekről. Úgyhogy még csak haloványan sem rémlik, hogy a küzdőtéren meg lehet-e ölni egy petet, de nagyon bízom benne, hogy nem okozhatok végleges sérülést a bébinek. Azt azért igazán nem szeretném... nem akarok kegyetlenkedni. Ha mégis eddig fajulnának a dolgok, inkább berekesztem a küzdelmet a végső csapás előtt. Viszont bármennyire ellent is mond az állatkínzásról alkotott véleményemnek, a bébi majmot mégiscsak könnyebb lehet elintézni, mint a boxbajnok idomárját, és őszintén szólva, nincs kedvem tovább verekedni a kölyökkel. Gyorsan levágom ezt a kis jószágot, amíg még éledezik a visszaváltozás után, aztán mehetünk kocsmázni. Hátha a srác feladja, mielőtt pixeles adathalommá hullik a petje...
Ekkor ér a következő ütés, mikor is Saru egy kiáltással egybekötött brutális öklöst visz be a jobb vesémhez. A meglepetés és az ütés erejétől kénytelen vagyok előre lépni párat, de még így is muszáj fél térdre ereszkednem és pengémet a földbe szúrva arra rátámaszkodni, különben csúnyán pofával végigszántanám a poros küzdőporondot. Közben hálát adok +2-es páncélomnak, hogy végre felfogott egy ütést és megóvott az újabb HP vesztéstől. Innentől azonban kezdetét veszi a tiszta játszma, ezután sem engem, és számításaim szerint sem a fiút, sem pedig a majmot nem védi ezután páncél - már ha a majomnak volt egyáltalán eddig.
Minden erőmet és kitartásomat összeszedve talpra állok, s elkezdek rohamozni. Igyekszem egy félkörívet leírni mozgásommal, hogy ezáltal távolabb kerüljek Sarutól, ugyanakkor támadásomat egyenesen Susayának szánom. Vágásra emelem fegyveremet, de valószínűnek tartom, hogy Saru hamarabb beér, minthogy lecsaphatnék. Azonban attól talán még jobban tartok, hogy eluralkodik rajtam a szánakozás érzete, s nem lesz elég lelki erőm újra megsebezni a bébit.
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Szomb. Szept. 22 2012, 17:13

Megbokrosodott: fogalmam sincs, hogy miért, de mégis ez a szó jutott eszembe, ahogy a velem szemben álló srácot figyeltem. Nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet az oka, már ha tényleg jól látom a helyzetet. A srác, akit eddig simán öklöztem, és cseleztünk Susayával, most hirtelen beindult. Egy vágással lekapta az én páncélomat, majd egy sikeresen levezetett csel-szerűséggel életpontot vitt le Susayától, sőt megakasztott mindkettőnket. És hiába volt a sikeres taszításom, már rohamozik is felénk… Ez nem az a srác, mint akivel én elkezdtem küzdeni.
Képtelen voltam eldönteni, hogy csak elkezdte komolyan venni a küzdelmünket, és ha már korábban ilyen elhatározásra jutott volna, akkor rég sehol nem lennénk a majmommal, vagy szimplán olyan rejtett tulajdonságait kezdi felszínre hozni a harc, mint amit már én is tapasztaltam: az esélytelenek nyugalmával vágtam bele ebbe, és ahhoz képest máris komoly harc ment le közöttünk, egyáltalán nem biztos, hogy nem mi fogunk nyerni.
Rendben, legyen hát! Harc! – kiáltottam el magam fejben, majd előrerugaszkodtam. Nem érdekelt, hogy esetleg konkrétan a pengéjébe rohanok: vállal akartam nekiugrani, hogy odébb taszítsam Susayától:
Én vagyok az aktuális ellenfeled, nem ő! – kiáltanám, ha sikerül, és máris „rutinosan” venném fel a boxolópózt, hogy néhányat behúzzak neki. Ezúttal már nem csak arcra. Hátha ezzel is meglepem. Egy körig mindenképpen szeretném kihúzni, és addig Susaya megint a háttérben maradhatna. Van egy terv a fejemben. A kérdés, hogy a majom vajon ugyan úgy gondolkodik-e, mint én.
Ezúttal nem adok neki parancsot. Még a végén képes lenne, és már csak azért sem fogadná meg, és ellentétesen cselekedne. Így inkább nem is mondok neki semmit, és reménykedem, hogy az ő majomfejében is az jár, mint az enyémben.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Vas. Szept. 23 2012, 16:11

Valóban, már nem is figyelek a mozdulataim végrehajtására, ösztönösen cselekszem, profitálva a kendó edzéseken tanultakból. Azonban ellenfelem sem az a védtelen csenevész fiúcska, akinek kezdetben látszott, és jócsán megizzaszt. Azt hittem, 1-2 vágás, és sírva menekül haza a petjével. Be kell vallanom magamnak is, túlságosan nagyképű voltam és félvárról vettem ezt a küzdelmet. S úgy lett, ahogy sejtettem... képtelen vagyok megtámadni a bébit. Mintha elnehezülnének a végtagjaim... mintha mázsás súly húzná el a karomat Susayától. A rohamozást is félbehagyom.
– Én vagyok az aktuális ellenfeled, nem ő! - érkezik oldalról az idomár dühödt hangja, ám érzem benne az aggodalommal átitatott félelmet is. Nem hiszem, hogy elbírná viselni, hogy még egy vágás érje petjét. Én is arra a döntésre jutottam, hogy megkímélem a jószágot, gazdája pedig közben vállal nekem feszül. Túlsó jobb lábammal kitámasztok, hogy ne tudja tovább taszítani testemet. Ám az ütközésen érzem, hogy a srác kezd kifulladni. Ki tudja hány perce tart már a küzdelem, mindketten alacsony szintű harcosok vagyunk, kevés tapasztalattal, és valószínűleg még ennél is alacsonyabb kitartás pontokkal. Viszont úgy érzem, én talán tovább bírhatom, mint ellenfelem. Mivel Susaya támadásáról végleg lemondok, ezért egy ütés hárítása közben próbálok szembe fordulni Saruval és megragadni szabad jobb kezemmel az ő bal csuklóját. Bal kezemben tartom a fegyverem, de ezzel sem akarok kárt tenni ellenfelemben - ezt ő is észreveheti - csupán alkarommal próbálom testemtől eltartani az ő jobb kezét. Ha így egymásnak feszülnénk, akkor sem próbálnám ellökni, csupán farkasszemet akarok vele nézni, úgy mondani az arcába szavaimat. Ha nem sikerül a manőver, akkor is felé szólok védekező állásból.
- Ha te vagy az ellenfelem, akkor miért vonod bele a kölyköt is? - intek ekkor a fejemmel a majom irányába dühösen - Egy idomárnak nem az a dolga, hogy nevelje és megvédje a petjét? - igazság szerint fogalmam sincs, hogy a játékban mi egy idomár dolga, gondolatmenetem alapjait a való életből merítem - Én a helyedben jobban óvnám őt, fiú!
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Pént. Szept. 28 2012, 10:33

Nem felökleltem a vállammal, mint ahogy azt terveztem, hanem szinte neki estem, ő pedig viszonttartott. A taszítás nem volt sikeres, de legalább a mozdulatsorozatát megakasztottam, és ha úgy vesszük, már ez sem rossz, főleg abban az állapotban, amiben én voltam: patakokban folyt rólam már a víz. Eddig a harc heve tüzelt, és észre se vettem, mennyire fáradt vagyok. Most a lábam remegett, a kezemet nem igazán tudtam felemelni. Istenem, alig álltam a lábamon!
Arra gondoltam, hogy ha most elkezdene a srác szabdalni, akkor kész! Vége is volna. Kettesével leszedegeti az életpontjaim, közben akár még fütyörészhetne is. Nyerne. És már csak ezért is izzadtam, hogy összejöjjön, amit terveztem: próbáltam nem túl feltűnően hátrasandítani Susayára: gyerünk már! Őszintén reméltem, hogy arra gondol, amire én, vagy még valami annál is jobbra, és azért vár ki.
Hiába a bazi magas gyorsaságom, esélyem sem volt kitérni tekintete elől, amely mint egy engem megragadó kéz szorítása tartott fogva. Kicsit nehezemre esett a beszéd – most jöttem rá, hogy szinte alig van nyál a számban, és egyébként se nagyon jutottam levegőhöz, pedig az igazán nem árt, ha az ember szeretne kommunikációs csatornákat kiépíteni.
Nem tudom jobban megvédeni, mint ahogy most tettem, de az az igazság, hogy én is rá vagyok utalva kicsit. Tudod… közülünk ő tud baromi nagyokat odasózni – mondtam elhalóan, mert ekkor már egyáltalán nem reménykedtem abban, hogy Susaya jönni fog. Biztos megint bevágta a durcát, esetleg harc végén még egy bébis hisztirohamra is számíthatok tőle, számomra rejtélyes okokból, amikor egy sárga „árny” villanását fedeztem fel látóterem szélén: bizony ő volt az, olyan gyorsan közeledett, amennyire csak hármas gyorsasága engedte. Rám ugrana, és átlag feletti akrobatikus képességeit kihasználva tőlem rugaszkodna tovább ellenfelemre. Kezdetnek azért, hogy jól bemosson neki egyet.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Vas. Okt. 14 2012, 00:52

A fiú fárad... én sem vagyok már a toppon, de ő sokkal kimerültebbnek tűnik nálam. Viszont még mindig gyorsabb, mint én. Talán az elcsigázottsága figyelmetlenné is teszi. Talán sikerülhet! Nem a legelegánsabb megoldás, de talán sikerülhet...
Miközben egymásnak feszülünk és Saru szemeibe fúrom tekintetemet, igyekszem a legkisebb jelét sem adni annak, hogy mire készülök: megpróbálom a fiút kigáncsolni, hogy ezzel a földre vigyem és könnyebben támadható legyen. Manőverem közben azonban figyelmetlenné válok, és a felénk cikázó árnyat csak akkor veszem észre, amikor gazdáját ugródeszkaként használva az a dög nekem ugrik. Ha az én gáncsolási kísérletem nem bizonyul elégnek, talán a pet plusz nyomása elég lesz ahhoz, hogy Saru a talajra kerüljön. Ugyanakkor Susaya bemos nekem egy isteneset, én pedig a lendülettől nemes egyszerűséggel se**re esek. Újabb pontoktól fosztottak meg, ám ezúttal 5-től, maradt 13. Basszus, ha még egy ütést bevisz ez a kis majom, akkor vége a küzdelemnek. Kínos lenne, ha egy bébi pet ütne ki...
A pillanatnyi meglepettség és tanácstalanság valószínűleg kiül az arcomra is. Hirtelen jött gondolat villan át az agyamon. Elengedem a fegyverem markolatát, s a porban hagyom azt. Elkezdek háttal kúszni, mintha idétlenül rákjárást próbálnék imitálni, csak a hátsóm a földön marad és lábammal tolom magam hátrafelé egymás után léptető kezeim után. Azt hiszem eléggé szánalmas látványt nyújthatok, ahogy egy bébi majom elől menekülök, mint aki feladta a küzdelmet. Talán már fel is adtam. Lábammal próbálnám testemről eltartani a majmot, ha újra támadni akarna, szememben félelem gyúl közeledte láttán. Megadó hangon csak ennyit mondok feléjük, még mielőtt Saru cselekedhetne:
- Azt hiszem ideje véget vetni a játéknak...
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Vas. Okt. 14 2012, 10:37

//Bocsesz, de most nagyon adta magát, hogy E/3-ben írjak. Remélem, elviselhető.//

Harcuk megbomlott, de ez egyáltalán nem azt jelentette, hogy rosszabbra fordultak volna az események folyása. Sőt! Az, hogy Anatole jól kitolt vele, és újabb cselével megingott az egyensúlya semmi volt ahhoz képest, hogy Susaya tényleg úgy gondolkodott, ahogy arra szükség volt, és számítani lehetett rá: Saru bizalma nem volt reménytelen. A majom a vállára kapaszkodott, ezzel végérvényesen eldöntve a harcot Saru és a gravitáció között, majd ugródeszkaként használva az éppen elvágódni készülőt, egy marha sikeres bepuncsolást hajtott végre.
Saru a se**én üldögélt, és tapsolt. Örült! Újabb sikeres találat. Alig akart hinni a szemének. Talán már nem is kell sok!
Gyerünk, Susaya, csak még egy pofarázósat moss be neki, addig üsd, amíg meleg! – folyt a szurkolás a pálya másik végéből, amíg Anatole-ék némi állóháború-szerűségbe keveredtek.
Susaya tényleg beragadt a csizmák tengerébe, hiába volt ott akrobatikus képessége, alacsony szintű volt ahhoz, hogy utat találjon két láb között, amik szinte akkorák, mint ő maga.
Saru ezt elnézve, úgy érezte, majd felgyullad: isteni szikra pattant ki a fejében:
Tök mindegy, hogy hol sebzed meg, csak sebezd még meg, Susaya! – kiabálta magából kikelve. – Sózz rá a lábára, hadd ropogjon az a csont! – Saru a levegőbe boxolt, hogy mutassa, mire is gondolt. A feltápászkodással már nem is nagyon foglalkozott: a keze remegett, kapkodva szedte a levegőt. Fura volt így elfáradni, nyilván a kitartás pontjain nem volt elég… ezt a való életben tuti, hogy bírta volna még egyébként.
Igen, azt hiszem tényleg itt az ideje befejezni a harcot – mondta sötéten vigyorogva. Susaya eközben nem készült támadásra. Hiába, nem volt benne a kulcsszó a mondatban, így Saru szava egyik fülén be, a másikon ki. Viszont nem is próbálkozott tovább: ahogy felnézve Anat szemébe pillanthatott a lecsúszott homlokvédőn keresztül, egy pillanatra megmerevedett, majd ha még megtehette, szaltózva hátrálni kezdett.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Vas. Okt. 14 2012, 17:02

– Sózz rá a lábára, hadd ropogjon az a csont!
Ennek hallatán aztán tényleg őszintének tűnő ijedtség ült ki az arcomra, de ez is csak újabb része a színjátéknak. Röhögj csak és tapsikolj kölyök, úgy mint egy bazári majom, nekem az a legjobb, ha már a zsebedben érzed a győzelmet. Jó gyerek vagy, kicsit még éretlen, de szerintem kiválóan ellennénk pár korsó társaságában, viszont ez most presztizs kérdés: mégsem hagyhatom, hogy az első komoly harcom veszteséggel záruljon!
- Akkor legyen hát vége a játszadozásnak - és olyan gonoszkás vigyor terül szét az arcomon - amit Sarunak intézek- hogy még én is megrémülnék magamtól. Még talán fel is nevetnék, de az már túl színpadias lenne, és a megjátszósdira most nincs időm.
Mivel korábban már a köpenyem felé terelődtem harc közben, most kihasználtam a földre érkezésemet, s menekülésnek, hátrálásnak látszó mozdulataim lényege az volt, hogy észrevétlenül elérhessek a ruhámig. A majom vagy nagy ívben tesz arra, hogy a gazdája mit utasít neki, vagy látta rajtam a megadás jeleit, tehát bevette a színjátékot. Lényeg, hogy alábbhagy a támadási szándéka, és hála az égnek, mégsem ropognak azok a csontok! Titkon megkönnyebbülök, de ügyelve arra, hogy arcvonásaim erről ne árulkodjanak, megragadom a köpenyem szélét, és egyenesen a majomra próbálom dobni, hogy elkaphassam. Lehetséges, hogy az akrobatikus képességeinek és a gyorsaságának hála meglóg, erre már a tervem kiötlésekor is számítottam, így csupán a meglepetés erejében és a színjátékom sikerességében bízhatok. Ha sikerül elkapni Susayat, akkor arra törekszem majd, hogy ne bújhasson ki a köpeny fogságából, és pajzsként esetleg tárgyalási alapként használhassam Saruval szemben. Ha viszont nem sikerül elkapnom, akkor arra törekszem majd, hogy minél hamarabb visszaszerezhessem a pengém, és az imént még a földön tapsikoló Sarut támadhassam.
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Csüt. Okt. 18 2012, 20:20

Nem mondom, volt néhány rémisztő pillanat ebben az egészben. Pl hogy még a szokásosnál is tehetetlenebb vagyok: a fáradság a földhöz ragasztott, Susayában bíztam egyedül, hogy nélkülem is összehozza. Nem mintha nélkülem annyira sokkal kevesebb lenne: sőt talán még jobb is, hogy nem akadályozza senki szabad szaltózgatásaiban. Az viszont határozottan zavart, hogy én mennyire kiszolgáltatott voltam: csak ültem, és süllyedt-emelkedett a mellkasom, úgy éreztem, hogy kb másodpercenként kétszer ezt így lezihálom, és mégse jutok levegőhöz.
Mondjuk az persze tetszett, hogy premier plánban kapom a csata menetét, de nem volt annyira király, hogy ez elvileg az én csatám volt, amiben illett volna részt is vennem. Viszont ahhoz, hogy feltápászkodjak, el kellett volna szakadnom attól a jelenettől, ami a szemem előtt zajlott, és nagyjából a lelkem rabolta el, annyira figyeltem rá. Susaya túszejtés áldozata lett!
Csak hápogni tudtam! Elég… érdekes volt, ahogy a srác rávetette magát a majmomra, aki túl meglepett volt ahhoz, hogy ki tudjon térni előle. Hiába, egy ilyen akcióra nem csak én, hanem még ő sem számított.
Ne már ember, ezt nem gondolhatod komolyan! – sápítoztam, miközben a srác felkarolta a csomagot, és alkupozícióba helyezte magát nálam. – De tényleg, ez tök gáz! Bakker! Nem értelek… miért fegyvermester vagy, he? Ilyen indíttatással legyél árnyharcos, vagy nem tudom. Alakítsd meg a Sunyi Céhet. De ne szerencsétlenkedj ilyen vackokkal! – igazából kicsit hergeltem is magam, ahogy beszéltem. Ez tökre nem volt fair! És sose bírtam, ha veszítenem kell, főleg, ha ilyen mocskos trükkel nyernek ellenem.
Ugye tudod, hogy nem lenne más dolgom, mint ez? – vigyorodtam el, majd ezredszer is Testcserét kiáltottam. Az alaptervem az volt, hogy az emberi alakot öltő Susaya új súlyával simán kiszabadul Anat kezéből, és már folytatódhat is a küzdelem, de helyette elcsesztem valahol, és én változtam majommá.
Ott ültem, ahol eddig, és kb azt kívántam: bárcsak elnyelt volna helyette a föld. Vagy bármi. Csak ezt ne.

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Vas. Okt. 21 2012, 00:47

Eddig tartott a nagy tudomány... az nagyon király húzás volt, hogy elkaptam a majmot, ergo sikeres volt az eddigi tervem, de erre nem számítottam, ezért nem gondoltam tovább a lehetőségeimet. A srác süketel egy sort arról, hogy milyen szemét vagyok, pedig csak megkíméltem a drágalátos majmócáját egy alapos veréstől. Na jó, lássuk be, már nem sok erőm lenne futkorászni a petje után, vagy éppen elől. Nem gyengén izzadok, és ezt nem lehet semmilyen megjátszott álcával palástolni. Mindenesetre egyfajta zsákot képezek a köpenyemből, hogy fogva tudjam tartani Susayat, s amíg Saru válogatott szitkokat dobál a fejemhez, gondolataim teljesen másra fókuszálnak. Számba veszem inkább azokat a bizonyos lehetőségeket:
1. Elhajítom a fenébe a majmot és nekiesek kaszabolni Sarut. Azonban így sanszos, hogy Susaya idomárját védve hátba támadna, és akkor minden bizonnyal veszítenék.
2. Megmarkolom a "zsák" száját mindkét kezemmel, és a kis csomagot - benne Susayaval - mint egy furkósbotot használva, nekiesek püfölni Sarut, így mindketten sebződnének. Ezt a gondolatmenetet azonban azonnal elvetem, mivel ez már olyan szinten gerinctelen és velejéig gonosz húzás lenne, hogy azt a lelkiismeretem nem engedné véghezvinni. Ráadásul a legkevésbé elegáns megoldás, az eddigiekhez is azért voltam kénytelen folyamodni, mert nem láttam más kiutat a vereség elkerülésére.
3.egyben utolsónak tűnő lehetőség, hogy megpróbálok kieszközölni egy döntetlent. De mégis hogy érhetném el, hogy egyszerre kerüljünk 50% alá? Elég gyors tudok lenni ahhoz, hogy dupla csapást vigyek be Sarunak, mielőtt még Susaya lecsapna rám? Mire azonban végigvihetném a fejembe ezt a gondolatmenetet, ráeszmélek, hogy ellenfelem készül valamire. Nem igazán értem, hogy az utolsó mondattal mire akar utalni, az pedig végképp meg sem fordul a fejemben, hogy testcserére készül. Azt hittem, erre csak egyszer képes egy küzdelem során, és ha a klón álca elillan, akkor nincs több lehetősége. Ám valamicskét lehet helyes, amit gondolok, mivel ezúttal Saru veszi fel Susaya alakját, és szemmel láthatólag csalódottnak tűnik az eredményt illetőleg. Nálam azonban biztos nem lehet csalódottabb:
- Áh basszus, ez már mindennek a teteje! Nem elég, hogy rámuszítod a majmodat, most még te is felveszed az állati alakot! - kezdek bele dühödten - Nem megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó bébi petek ellen harcolni? Egyszerűen képtelen vagyok kezet emelni az állatokra, és ez alól te sem vagy kivétel majom alakban! Mennyivel egyszerűbb volt, amíg azt hittem hárman vagytok és a petedet kihagytad a játékból... - majd úgy döntök, inkább elengedem Susayat, megkockáztatva ezzel azt, hogy dühében akár beleharap valamelyik végtagomba.
- Figyelj fiú, nem akarsz végre véget vetni ennek a meddő küzdelemnek? - ekkor már kezdek lecsillapodni - Ha lennél szíves visszaváltozni, akkor talán meghittebb körülmények között is folytathatnánk ezt az "ismerkedést"... Ember, még a nevedet sem tudom!
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Taidana Vas. Okt. 21 2012, 17:03

És most még komolyan neki áll feljebb?! – Nézek iszonyatos döbbenettel Anatra, miközben olyan szintű kifakadást intéz hozzám a félresikerült Testcserém miatt, hogy ha hal lennék, csak hápogni tudnék. Sőt még így is csak hápogni tudok, hogy nem hal vagyok. Aztán egyszercsak megtalálom a hangomat, vagy ő talál rám, ez nézőpont kérdése, és együtt erővel azt mondjuk:
- Komolyan még neked áll feljebb?! – Lehet, hogy ez nem túl eredeti, de így legalább hűen előadom a hangommal, hogy mit is gondolok. Amíg én magamban dohogok, 360 fokos fordulat következik be a csata kimenetelét illetően:
- Hogy befejezni? – csodálkozom. Igazság szerint marhára élveztem eddig, mert nem kaptam ki már az első körben, de egy ideje már cikinek éreztem ezt az evődést, amit bemutattunk: egyikünk se bírta lenyomni a másikat, és nem azért, mert annyira keménylegények vagyunk, hanem azért, mert folyton elbénáztuk.
Ennek fényében…
- Van benne valami. Csak nem is tudom, hogyan lehetne – mondom elgondolkodva. Olvastam én erről, hogyan is lehet idő előtt félbehagyatni egy küzdelmet, mert le volt ez írva a játék útmutatójába. – Ki kell mondani valamit, nem tudom. Valami angol mondatot. I fail the fight? Nem lett vége a harcnak, szal’ biztos, hogy nem ez a kulcsmondat.
Feltápászkodtam a földről. Továbbra is a petem alakjában voltam.
- Bocsesz, de nem tudom, hogyan kell ezt megszüntetni – néztem fel Anatra. – De egyébként elmondom a nevem, ha elengeded Susayát. Szerintem ez így fair.
Feltápászkodtam, de nem azért, hogy támadjak. Karba tett kézzel álltam, és vártam, hogy történjék valami.
- Nem tudod te tök véletlenül, hogy mi a befejező mondat?

//Nekem fura volt ez a posztod, ha zárást tervezel, akkor köszi a harcot.//

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Anatole Saito Hétf. Okt. 22 2012, 00:37

- Persze, szívesen elengedem... feltéve, ha nem harapja keresztbe a kezemet. De van egy olyan sejtésem, hogy még te sem tudsz teljesen parancsolni neki. Elég öntörvényű kis jószágnak tűnik - mosolyodok el őszintén, a küzdelem során talán először - Talán úgy tudsz visszaváltozni, ha sebzést kapsz. A peted... ööö Susaya? Ő is akkor vette fel az eredeti alakját, amikor először bevittem neki egy vágást. Egészen addig azt hittem magadat klónoztad, és a peted részt sem vesz a küzdelemben. Elismerem, nagyon hatásos képesség a tiétek! Mindenesetre nem szívesen bántanálak. Mintha lenne valami megmagyarázhatatlan erő, ami mázsás súlyként vonja vissza a testemet. Susayat is azért kaptam el, hogy ne kelljen bántanom. Tudod, az a helyzet, hogy a való életben nagy állatbarát vagyok, és ez az érzés a játékban sem változott meg bennem.
Ezután eltartom magamtól a "zsákot", és óvatosan kinyitom a száját. Feltételezem, Susaya nagy szaltózások közepette fog távolodni tőlem, de ha pechem van, akkor tényleg belém harap. //Ez esetben a következő postban reagálok rá.//
Fáradtan rogyok le én is a földre, és törökülésbe magamhoz húzom a lábaimat, úgy pillogok a majommá változott Saru felé. Így talán a legkisebb jelét sem adom a támadási szándékomnak. Szájammal kicsit csücsörítek, mint a gyerekek, aztán jóízű nevetés szakad fel belőlem. Szórakozottan megvakarom a tarkóm, és még mindig kuncogva válaszolok Sarunak.
- Haver, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mitévő legyek. Igazság szerint elfogyott minden energiám a harc folytatásához, és lássuk be, olyan kezdő pancserek vagyunk, hogy még egymást se tudjuk legyűrni - mondom ki én Saru gondolatait is - De hogy mi a teendő ilyen esetben... hmm - s vadul keresni kezdek a menürendszeremben. Küzdőtér - first strike - "Valóban befejezi kívánja a párbajt?" Lehetőségek: Igen, befejezetlen küzdelem/Mégse, a párbaj folytatása. Mielőtt döntenék, átküldöm Saru menüjébe is a lehetőségeket.
- Mit szólnál egy döntetlenhez?



//Azt beszéltük, jó lenne véget vetni a küzdelemnek, ezért erre a megoldásra gondoltam. Ha szeretnél győztest kihirdetni, mert azt mondja a karaktered, hogy márpedig ő folytatni akarja, mert a szájában érzi a győzelem ízét, akkor egyszerűen ne fogadja el a döntetlent, és a harc 1-2 körig folytatódhat még. Én akár abban is benne vagyok. //
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Kayaba Akihiko Hétf. Okt. 22 2012, 15:25

A küzdőteret lezárnám. Szép, hosszú küzdelem volt.

Jutalom: 25 exp 40 arany (Saitonak természetesen beszámítottam a bónuszt)
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Anatole Saito vs Saru Taidana Empty Re: Anatole Saito vs Saru Taidana

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.