Danee vs Anatole

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Anatole Saito on Pént. Aug. 30 2013, 20:43

- Amíg nem a családom vagy a céhemet szidod, addig úgy technikázol és úgy versz át, ahogy csak akarsz... illetve tudsz Very Happy- jegyzem meg vigyorogva, hisz csöppet sem veszem sértésnek, ha valaki taktikusan, minden eszközt bevetve ügyeskedik. Nem bűn az.
- Én harcos vagyok, nekem a nagy ütőerő áll jól. Főleg azért szeretem, mert a cingár alkatomhoz nem társítják az emberek annak lehetőségét, hogy bitang nagy füleseket osztok ki. Így duplán meglepetés éri őket az első bekapott sebzésnél. Te kardforgató vagy, nektek a gyorsaság áll jól. Persze nem kell sablonkaraktert csinálni magadból, lehetsz akár tank is, csak akkor meg kell fontolni esetlegesen a lovag kasztra váltást, mert annak ideálisabb a pontozása. Igen, az 5 szintenkénti plusz 1 pont valóban előnyösebbé teszi a gyorsaság növelését nálatok. - értettem egyet a fiúval. De elég is a fecsegésből, hisz ez immáron nem egy teadélután. Persze mint mondottam, nem is vérre menő küzdelem, de ha már belefogok valamibe, akkor azt tisztességgel végigcsinálom. Éppen ezért jöttem vissza az OFF idején is. Lehet nevezni SAO függőségnek, hogy mikor kiszabadulhattam volna, akkor is visszajöttem, de bennem az a gondolat munkálkodott, hogy vissza kell jönnöm és be kell fejeznem azt, amit elkezdtem. Örök hiányérzet mardosott volna.
Visszatérve a harchoz a lamentálásból, meg kell hogy állapítsam: az iménti manőverem teljes kudarcnak bizonyult. Ráadásul elrontom a lépésváltást és egy ütemmel lemaradok. Pillanatnyi figyelemkimaradás és meg is van az ára: bekapok egy újabb vágást. Persze továbbra is bőven a zöld sávban vagyok, de kezd cikissé válni, hogy ekkora szintkülönbséggel ennyi sebzést szenvedjek el. Azt hiszem ideje lezárni ezt a küzdelmet, mielőtt csorba esik a hírnevemen. Közben jobbjából baljába helyezi át a kardját, szabadon maradt kezével pedig rákulcsol az én jobbomra. Rafinált gondolat, most megfogott, én sem menekülhetek. Na meg nem is akarom. Igaz, hogy bekapom a vágást, de szabadon maradt az ügyesebbik bal kezem. A fájdalomérzet hiánya helyzeti előnyt ad számomra, nincs miért felordítanom és összegörnyednem kínok közt szenvedve. Egyszerű ütésre lendül öklöm, mellyel a fiú állkapcsát célzom meg.


A hozzászólást Anatole Saito összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 30 2013, 20:43-kor.
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi10/5000Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Aug. 30 2013, 20:43

The member 'Anatole Saito' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Danee vs Anatole - Page 2 4766612103_86ee832108_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16058
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Danee on Pént. Aug. 30 2013, 21:15

- Igen! - préselem ki a fogai közt örömmámorban úszva
- Ezaz! Megy ez nekem! - húzódik vigyori mosolyra a szám a pillanatnyi sikeren felbuzdulva
Az élet csíkja újabb apró adagnyit fogyott, lassan haladunk a háromnegyed felé. De egyet cseppet sem rázza meg a dolog, hogy a pengém már másodjára sebzi meg minden ügyessége ellenére. Viszont mozdulni látszik a szabad karja.
Rosszat sejtek, lehet hogy kétkezes! Melyik oldalán is láttam a fegyverét? Vagy nem is volt rajta? Már nem is emlékszem... Az is lehet, hogy talán balkezes! Áh, az nem lehet, nagyon kevesen vannak a balkezes emberek, szinte kizárt, hogy ő pont az legyen.
De a keze ökölbe szorul és a következő pillanatban a félelmem beigazolódik, a fejemre, nem is, a szájamra, az államra akar rásózni.
A bal lábam kitolom egészen oldalra, ahogy a szúrással együtt fordulás még visz magával, jobb térdem pedig megrogyasztom, hogy a testem lejjebb kerülhessen, viszem hozzá a fejem is, jobbra hajtom félre, s a marka milliméterekkel húz el az arcom mellett, olyan erővel, hogy érzem, ahogy hullámot vet az arcbőröm.
- Ki kell szabadulnom, mert ennek nem lesz jó vége, ha most tényleg bekeményített! - visítja az agyam, s a sebből kiszabaduló penge lesújt a karomat fogva tartó karjára, hogy leszelje azt.
- Előre is bocs, de majd visszagyógyul! - engedek meg magamnak egy kis heccelődést, pedig tudnom kéne, hogy annyi esélyem sincs mint az indulás előtt dorbézoló medvevadászoknak, a mackóbundára.


A hozzászólást Danee összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 30 2013, 21:32-kor.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1869
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 27
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi6781/6900Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (6781/6900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Aug. 30 2013, 21:15

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Danee vs Anatole - Page 2 4767251444_0f76bf2817_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16058
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Anatole Saito on Szomb. Aug. 31 2013, 11:34

Danee felkiáltásait hallva először olyan képet vágok, mint aki citromba harapott, de aztán a lelkesedése rám is átragad. Pár hp veszteség még belefér, a srácnak meg amúgy sem árt a sikerélmény. Ez nagyképűen hangzott? O.o Pedig nem annak szántam. Ugyanakkor van még egy előnyöm a fiúval szemben. Nem statokról van szó, nem is külső világbeli tapasztalatokról, hanem a SAO mindennapjairól. Én már hozzászoktam sebződéskor ahhoz a bizsergető érzéshez, ami átjárja a testem, vagyis a virtuális avataromat felépítő pixelek sorát. Esküszöm, néha még jól is esik, kellemesen végigborzongok tőle. Éppen emiatt a rutinosságom miatt lehetséges az, hogy már szinte fel se veszem, ha belém mar az ellenfél fegyvere. Ilyenkor automatikusan az életsávomra pillantok, s beindul az agyam, zakatol, kalkulál, mérlegel. Ha a testemet ért vérvörös, pixelekig hatoló sebeket lesném ehelyett, csak újból és újból elborzadnék, ami negatívan befolyásolná a koncentrációmat, s összpontosítás híján nem hogy tovább kalkulálni, de érdemben még támadni sem tudnék. Talán éppen ez a gondolatmenet lehet a magyarázat arra, hogy miért sikerül Danee következő támadása elől is kitérnem. Höhh, komolyan le akarta vágni a karomat? O.o
Az ütésem elöl még időben sikerült elhúznia a fejét, de a visszatámadás nem túl elegáns. Ugyanakkor ésszerű, hisz ha más nem, hát a karom elvesztése biztosan megtántorítana harc közben. Nem hagyhattam, hogy ez történjen, s inkább feladva azt az előnyt, hogy egymás csuklóját fogva nem hagyjuk menekülni a másikat, inkább elrántom a karom, még mielőtt lesújthatna rá. De nem szaladok el, de nem ám. Viszonzom az iménti támadást, még az is belefér, hogy attól, mert túl közel maradtam, a kardját majd visszarántja és újból felhasít vele. Én azonban nem az öklömet használom ezúttal, hanem a gyomrára mérek egy rúgást: ha kellően közel tudok kerülni hozzá, akkor térddel, ha próbál megrúgni, akkor teli talppal rúgok a hasfala felé.
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi10/5000Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Aug. 31 2013, 11:34

The member 'Anatole Saito' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Danee vs Anatole - Page 2 4767251444_0f76bf2817_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16058
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Danee on Szomb. Aug. 31 2013, 15:49

- Így is jó! - mondom, ahogy érzem, hogy a vasmarok enged a karomon, és félre rántja a karját a pengém útjából, ami így csupán a levegőt hasítja a hűlt helyén.
- Pedig fél karú ellenféllel könnyebb dolgom lett volna, az biztos! - jegyzem meg, emlékeztetve rá, hogy az ilyen fajta lefogós játékok bizony könnyen ellene fordíthatók. Persze például egy lovag ilyet sose tudna megtenni, mert a másik keze sosem szabad, mindig a pajzsát kell szorongatnia. A szabad kéznek is meg vannak az előnyei Cool
De nem csak a karom engedi el, a másik öklét is visszarántja a fejem mellől, és furcsa mód nem érkezik rögtön az újabb horog.
- Mi a fe...? - ...ne, gondolom tovább magamban a kérdést, felhagy a támadással ismét? Megint csak tesztelgetni akarna?
De aztán látom, hogy a csípője mozdul, az egyik lábra helyezi át a testsúlyát, s ahogy lepillantok a lábára, veszem csak észre, hogy felhúzza a talpát a földről, és mozdul a térde is vele. Nem hátrébb tolja, mint pár pillanattal ez előtt, mikor féloldalasan állt velem szemben, hanem emelni kezdi.
- Háh? - értetlenkedek rajta, de nincs idő álmélkodni, itt másodpercek töredékéről van szó, mondhatni, hogy gyorsabban mozdul, mint ahogy gondolkodnék. Valahol láttam már ilyet... és akkor hasba lettem térdelve...
- Ó! Azt ne! - bököm ki ijedten, és reflexszerűen, rúgom fel magam a földről.
Most mit csináljak? El kell távolodnom tőle! Gyorsan! Levegőben vagyok, épp mint az úszás, csak el kell rúgnom magam!
A következő pillanat tört része alatt a levegőből, Saito felém emelt térdére taposok, és úgy rúgom el magam, hátra, közben visszakézből a balomban lévő karddal a feje fele vágok, hátha még húzhatok egy csíkot, mielőtt túl messze kerülök tőle. Amint földet érek, visszaveszem a jobbomba a kardot, elvégre mégiscsak azzal vagyok gyakorlottabb vívó.


A hozzászólást Danee összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 31 2013, 16:16-kor.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1869
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 27
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi6781/6900Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (6781/6900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Aug. 31 2013, 15:49

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Danee vs Anatole - Page 2 4766610511_dda12706fc_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16058
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Anatole Saito on Szomb. Aug. 31 2013, 16:18

Na ez már igazán nem volt szimpatikus! Karddal vágni az ember arcába!? Persze farkas törvények vannak, és egyre elkeseredettebbé válik ez a harc köztünk. Legalábbis én már kezdem unni. Vagyis az unalom nem a legmegfelelőbb szó, hisz élvezetes párbajt vívunk, de kezdek elcsigázottá válni attól, hogy egyetlen ütésem vagy rúgásom sem talált eddig be. Hiába a statok és a skillek, ez az antigravitációs tér és a hozott reflexek, na meg a gyors észjárása megnehezíti a dolgomat. Én is szoktam alkalmazni nem túl elegáns lépéseket harc közben, sőt, az imént én magam próbáltam arcon ütni, de meg sem fordulna a fejemben, hogy egy játékostárs arcába üssek a pörölyömmel. Maximum a pallosom markolatával zúznám képen az ellent. Ugyanakkor azt is be kell látnom, hogy egy utolsó lendületből megpróbált vágás volt az imént, inkább ösztönös, mint szándékos. Emiatt kár lenne megorrolni a fiúra.
- Ügyes manőver... - jegyzem meg elismerően, ahogy a térdemet használja dobbantóként és rábízza magát a légáramlatokra. - ugyanakkor könnyelmű döntés is. - folytatom a mondatot immáron elszánt mosollyal az arcomon, s már lendülök is utána. Kihasználom, hogy lelassul a levegőben, s magamat csöppet sem féltve egy újabb vágástól, a talajon haladva rohanok utána, s akrobatikámat aktivizálva ugrok akkorát, hogy pontosan telibe tudjam öklözni a hasát.

// Én ezt komolyan nem hiszem el... 1,1,2,1 Suspect //


A hozzászólást Anatole Saito összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 31 2013, 16:18-kor.
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi10/5000Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Aug. 31 2013, 16:18

The member 'Anatole Saito' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Danee vs Anatole - Page 2 4767251444_0f76bf2817_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16058
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Danee on Szomb. Aug. 31 2013, 18:42

Már nem érte el. A kardom az arcát. Sebaj, csak érjek földet. Csak sikerüljön növelni a távolságot. Egy kis időhöz jutni. Csak két pillanatig!
De Anatole nem áll meg egy pillanatra se, ökle rakétasebességgel zúdul utánam, mintha csak hőkövető lenne :arrow:
- Höh? - ennyire futja hangból, a kezemet nyújtom előre, védekezésként, kitárt tenyérrel, a szememet is már ösztönösen csukom le, ne lássam, mi fog történni
- Könnyelmű! - visszhangozza az agyam - Valóban hiba volt a levegőbe emelkedni! Mikor tanulom meg végre, hogy ellene ne?! Most végem!
Lecsukódó szemhéjam mögött a félelem szorítja, zárja be az elmémet, kizár mindent ami árthat, pajzsot emel maga köré, hogy ne kelljen elviselnie a világot, a világot, ami mindig megtalálta, és agyonverte. Az utolsó, és első, a végső burok amit az elme maga köré kreál, az anyaméh képe, s a tudatalatti másolva, a test összehúzza magát csecsemőpózba.
*Csatt*
Tenyerembe ezer tű szúrásához hasonlatos szúró-zsibbasztó forró érzés harapja be magát, és érzem, hogy egész testem zuhanása többszörösére gyorsul.
Résnyire nyitom fél szemem abban a pillanatban, hogy a burok-képzetet átszakítja a zsibbasztó érzés.
- Heh? - tenyerem az ellenfelem öklének támasztva fogja fel az ütés erejét, ujjaim ráhajolnak a kézfejére
- Kivédtem?
Az ökle még egy pillanatig tovább tol a levegőben, aztán elszakadunk egymástól, én előbb a levegőben, majd a fűben bukfencezve érek talajt, marokkal kapaszkodva fűbe, gazba, és oldalra szúrt pengével fékezem le magam méterekkel távolabb Anatoletól.
Fáradtan tápászkodom fel, jobbommal a  kardomban megkapaszkodva. Kitörlöm a szememből, a számról a piszkot.
Kissé fáradt mosolyt erőltetve magamra nézek fel a szemébe. A lábaim remegnek, de felegyenesedem, a kardom a levegőbe emelem, egyenest felé. De a penge is épp úgy remeg a kezembe.
- Heh! A szerencse istennője eddig nekem kedvez! - kérkedek - De már épp elég sokáig kísértettem őkelmét, ideje lenne befejezned, amit elkezdtünk! - s azzal két kézre fogom a kardot, bal lábam hátratolom, a csípőmet féloldalra fordítva
- Gyere! Már elfáradtam. Tegyünk pontot a végére!

//pihen és védekezik


A hozzászólást Danee összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 31 2013, 19:45-kor.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1869
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 27
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi6781/6900Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (6781/6900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Anatole Saito on Szomb. Aug. 31 2013, 19:29

Elszámítottam a távolságot. Más magyarázat nem lehet. A kiszámíthatatlan légáramlatokat nem kalkuláltam bele, így könnyű szerrel tudta védeni újabb ütésemet. Ráadásul a tenyerébe fogja öklömet, s a pillanatnyi indulattól és lendülettől még tolok rajta egyet a levegőben, így eltávolodunk egymástól. Mivel nem fogom már vissza az erőmet, így nem éppen puhán ér földet a fiú, bukfencezve próbálja tompítani a becsapódást.
Hagyok neki időt, hogy fel tudjon kelni, nem lenne tisztességes földön lévő, tehetetlen ellenfelet megtámadni. Látszik rajta, hogy minden porcikájára ráült a fáradtság mázsás súlya. Én még egészen fittnek érzem magam, bár hazudnék, ha azt mondanám nem izzasztottam meg a sok futkározás. azt hiszem most ütközik ki igazán a szintkülönbség, még pedig a kitartás pontjainkban. Eddig tisztességgel kiállt, nincs miért szégyenkeznie.
- Najah, Fortuna asszony igencsak csalfa egy nőszemély... - nevetgélek a nem létező bajszom alatt. - Kérésed számomra parancs! - vigyorodok el, majd valóban megindulok felé és mos már aztán én is igencsak pontot szeretnék tenni a küzdelem végére. A taktikai tárházam kezd kifogyni, fegyver nélkül meg igencsak ritkán szoktam harcolni, de ez is jó tanulság volt. Ráadásul a védekezésemet is fejleszthettem, ezért igazán hálás lehetek a fiúnak. Igyekszem megtalálni a védelme gyenge pontját, s először egy hevenyész ütést indítok a jobbommal, majd ha védekezésre emeli a kardot tartó karját/karjait, akkor a mellkasa alatti bordáira próbálok mérni egy ütést.
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi10/5000Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Aug. 31 2013, 19:29

The member 'Anatole Saito' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Danee vs Anatole - Page 2 4767249862_5877ffd2ef_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16058
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Danee on Szomb. Aug. 31 2013, 20:52

Na gyerünk, mert a végén még kipihenem magam, és elpáholok egy magas szintű karit. Az meg hogy nézne ki! Rögtön rám szállna mindenki, PK-sok, kislányok egyaránt. Mondjuk az utóbbi nem lenne ellenemre.
Még el is vigyorodok a gondolatra.
Ha most nem is sikerül kitartanom a végsőkig, egyszer majd ott leszek a legjobbak közt, a Boss teremben, olyanok társaságában mint a velem szemben lévő Anatole Saito. És együtt törjük majd az utat felfele szintről, szintre! És nem csak vele, hanem...
S a szívem rögtön hevesebben kezd verni a gondolatra.
De ellenfelem elindul és abbahagyom az álmodozást, erősen rámarkolok a kardomra, a lapját magam fele fordítom, megérintem vele a homlokom.
- Milyen kellemes hideg! - motyogom szórakozottan - Jó lenne már végre enyhíteni a szomjamat is, hehe!
Anatole jobbja felém suhint, a kardot markoló karjaimmal egy kísérletet teszek félresöpörni a támadást. Már húzza vissza az öklét, mire odaérne a karom, hogy védjen, és már jön is a következő ütés, egyenest a hastájékomra. Összeszorított fogakkal próbálom újra megcsalni a játékban lévő statjaim, és visszahúzni a karja elé a pengém. De már nem vagyok elég gyors. Fáradt vagyok. Fortuna is elhagyott.
Nem erőlködöm tovább, elmosolyodom, mielőtt belém pancsolna. A levegő úgy fut ki belőlem, mint egy fütyülő gőzmozdonyból.
- Pfuffff!
Megtántorodom, aztán a talpam elválik a talajtól, és a sarkamnál fogva hátra dőlök. Elterülök, úgy, hogy még a kardom is jobb oldalra kerül a karommal együtt. Na tessék, itt egy tökéletes Vitruvius tanulmány Leonardotól.
Nagy levegőt veszek, tele szívom a tüdőmet.
- Milyen szép innen a lombkorona a napsugarak fényében! - csodálkozom, megfeledkezve a párbajról
- Gratulálok! - emelem fel a fejemet mosolyogva, és a balomat a tarkóm alá húzom támaszként
- Nagyszerű dolog volt veled harcolni Anat! Ha hívhatlak így! Remélem egyszer majd beérlek titeket és teljes felszerelésben vívhatjuk meg a visszavágót! Mert ragaszkodom a visszavágóhoz!
- De addig is had pihenjek itt egy kicsit. Olyan jó fekve lenni, a fákat és az eget bámulni, érezni a virágok illatát és a lágy szellőt az arcomon!

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1869
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 27
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi6781/6900Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (6781/6900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Anatole Saito on Vas. Szept. 01 2013, 00:28

Már egyre lomhább mozdulatokkal próbál meg védekezni, így könnyű dolgom van. A siker végre teljes, a találatot azonban nem is sikerül bevinnem, a lila burok megakadályozza a sebzést, de a lökéshullám leveszi a lábáról és elterül a földön. Fejem fölött megjelenik a "winner" felirat is, bizonyítva, hogy egyetlen ütésem elegendőnek bizonyult. O.o Na igen, első szint és az élet csak harmadlagos stat nála. Így már érthető. Akkor tényleg elkél neki a vértem, meg nem ártana neki egy vas sisak sem!
Csípőre tett kézzel állapodok meg a fiú mellett és mélyeket szippantok a friss levegőből. Nem tudom, hogy büszkeséggel kellene-e, hogy eltöltsön ez az újabb győzelem, vagy pedig szégyellnem kellene magam, amiért nálamnál jóval alacsonyabb szintűeket verek. Elnézve a fiú reakcióit és hallva szavait, azt hiszem egy percig sem kell, hogy bűntudatot érezzek. Jó tudni, hogy nem szívta mellre a vereséget.
- Köszönöm a párbajt, én is igazán élveztem. Megizzasztottál te, hallod-e!? - vigyorodok el, miközben elégedetten kifújom magam - Rég volt már olyan párbajom, amit majdhogynem végigmosolyogtam! Visszavágót pedig már most felírom a határidőnaplómba. 4 hónap múlva megfelel? ;P Minden képességed és esélyed meg van arra, hogy hamar felzárkózz hozzánk. Ha nem lennél már egy céh tagja, elgondolkoznék azon, hogy nem kéne ezt a fiút szólóként hagyni... - hagyom a levegőben lógni a mondatot, majd elnevetem magam, végül belecsapok a tenyerébe, ha veszi a lapot, után viszont még hagyom heverészni, nem segítem fel. Én magam visszabotorkálok a patakhoz, mert továbbra is veszettül izgatja a fantáziámat a vízen járás. Közben azon morfondírozok, milyen piszok nagy szerencsém van, amiért jóval magasabb szintű vagyok a fiúnál. A visszavágót alighanem ő fogja nyerni...
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi10/5000Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Cardinal on Hétf. Szept. 02 2013, 19:16

Ossu!

Mintha csak egy bizonyos harcművészt láttam volna küzdeni Very Happy Lezárom a párbajt, jutalmatok 25 xp és 70 arany, Anat pedig további 200 arany bónuszt is kap a képességére.
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3153
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
Danee vs Anatole - Page 2 Vo36oi0/0Danee vs Anatole - Page 2 2yjvlht  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Danee vs Anatole

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.