Szabadság temploma

Amint elolvastam az üzenetet, az első pillanatban döbbenten pislogok pár másodpercig. A következő pillanatban minden fájdalmam elszáll, de az öröm még nem ül ki az arcomra, még megpróbálok egy értelmes választ kicsikarni magamból.

Honnan tudod, hogy ki az?
Ugye nem te vagy az?
Miért mondanád el?
Mért most?
Ki az?

Ezek a kérdések voltak az elsők, amiket elöször elvetettem.
Végül csak arra kérdeztem rá, hogy ismerhetem-e az illetőt, mert a többi kérdés inkább olyan, amiket személyesen jobb lenne feltenni. Majd azt a választ kaptam, hogy találkozzunk éjfélkor.
Megint olyan érzésem van, mintha tálcán kinálnák elöttem a megoldást arra, amiért egészen eddig küzdöttem. És nem igazán jön be ez az érzés.
Nehezen álltam meg, hogy Marlunának ne szóljak a dologról, de aztán rájöttem, hogy abban az időben valószinüleg még mindig Shura vigyáz. Amiről eszembe jutott még egy kérdés: Shu vajon nincs veszélyben? Majd a még triviálisabb: Asu biztonságban lesz-e, ha mesél nekem a dologról?
Nem szeretném, ha a kiváncsiságom bajt hozna a lány fejére, még akkor is, ha olyat tud, amire a segítsége nélkül soha nem jönnék rá.
Egy darabig eltartott mire megtaláltam a templomot. Soha nem tudtam, hogy létezik ilyen Aincradban.
Mondjuk gyanús, hogy Asu inkább itt, ezen az eldugott helyen akar találkozni velem, a bolt helyett, ahol a legtöbb időnket egymáshoz igen közel éljük. És hiába gyanakodtam csapdában, megbíztam a lányban annyira, hogy ez ne riasszon el.
Mikor bementem a templomba, már csak alázatosságból is keresztet vetek a szentelt vízzel, holott sohasem voltam egyik vallás követője sem igazából, de elfogadom, és tudom tisztelni azokat, akik ezt az útat választották. Bár nem hiszem, hogy a játékosok akármelyike vallásos lehetne.
Mikor találkoztam a lánnyal, egyből letámadom az aggódalmammal, még köszönni sem köszönök neki.
-Egy dolgot szeretnék tudni mielőtt elkezdenénk, és szeretném ha elgondolkoznál rajta: Neked származik bármilyen károd, ha most beszélsz nekem? Nem feltétlen fizikai kárra gondolok. Ha akár csak egy kicsi esély is van arra, hogy igen a válasz, akkor azt szeretném, hogy ne folytasd, és kérlek hagyd hogy olyat kergessek, akit csak nehézségek árán érhetek utol, vagy érthetek meg.
Az egész dolog nem érdekel, ha ezzel veszélybe sodrom bármilyen szinten a lányt. Még ha ez akár a barátságunkba kerül. Az Artemis különben is túltesz mindenen, amit egy igaz barát felajánlhat.
Az Artemis azonban mintha megőrült volna, annyi érzelmet próbált egyszerre felém zúdítani. Ezt most nem tudom mire vélni.

A titokzatosságán nem lepödök meg annyira, mint ami utána történik. Azok után, hogy éjfélkor egy ilyen kietlen helyen akar találkozni, már szinte semmivel se tudna meglepni.
Szinte...
A hangja olyan más hirtelen, (és az Artemis küldi a különböző jeleket) hogy meglepödtem, és csak némán hallgattam a gondolatmeneteit. Az legalább eljutott  tudatomig, hogy egy olyan embernek akar gyónni, akiben megbizhat. Csak azután veszem át a szálat, mikor dohánnyal kinál.
-Persze, kérek.
Majd elveszek egy cigit, és a Villanás segítségével meggyújtom. Már annyira hozzászoktam ehhez a mozdulathoz, hogy máshogy nem is tudnék rágyújtani.
-Azt hiszem félelemből. Amíg érdekelt, addig nem volt olyan helyzet, hogy rá mertem volna kérdezni, aztán meg már attól féltem, hogy elveszítem a barátságodat, ha erre közvetlenül rákérdezek, majd egy nap elkezdtem nem megkülönböztetni az embereket az indikátoruk alapján. Ebben biztos nagy szereped volt neked is, de már most több olyan vörös indikátorost fel tudnék sorolni, mint akit jobban tisztelnék bizonyos nagyképű beképzelt zöldikéknél. Ráadásul Tachi is köztük van.
Tachi a második legrosszabb ember, akivel valaha találkoztam, de megvan benne az plusz, ami például Mirikából, vagy Hinariból hiányzik.
-De ha el szeretnéd mondani, én nem tartalak vissza. Én nem fogom eröltetni, hogy olyan dologról beszélj, amit nem akarsz.
-De hogy a többi kérdésedre válaszoljak: nem tudom, hogyan érezném magam, ha nem lennél többé, ahogy azt sem, hogy bárki más hiánya hogy fog megváltoztatni. Egy dolgot tudok, ha úgy tünnél el nyomtalanul, ahogy Anat tette, akkor a te gyilkosodat is ugyanúgy keresném. Ha megvádolnának, minden lehetséges módszerrel próbálnám meggyőzni őket, hogy tévednek. Az, hogy kapcsolatban voltál a gyilkossal? Ez már egy kicsit bonyolúltabb. Arra már gondoltam, hogy te vagy a gyilkos, föleg mikor annyira meg akartad szerezni nekem az Artemist, de erre nem akartam rákérdezni, mert féltem a választól. Arról meg már nem te tehetsz, hogy ismersz egy gyilkost. És azt is megértem, hogy nem szóltál róla senkinek. Főleg ha közel állsz hozzá. Vagy álltál... Annak persze örülök, hogy nincs közöd hozzá.
Majd kifújtam egy kicsi füstöt a számból jelezve, hogy most rajta a sor, ha esetleg arra szánná el magát, hogy gyónjon. Akármelyik részét is a dolognak.

-Én tényleg sajnálom, hogy akár csak egy pillanatig is megfordult a fejemben a dolog. Gyakorlatilag rajtad és a Sayonarán kivül nem maradt egy nyomom se. A gyanús emberek nagyja, akiket én is ismerek, ott voltak a viadalon. Kazuma meg egyenest a szemembe mondta, hogy nem ő volt, amikor felkerestem, alig fél órával a viadal után.
És akárki próbálta volna meg rám eröltetni az Artemis-t, ugyanúgy kételkedtem volna a hátsó szándékaiban. Még akkor is, ha Shu ajánlotta volna fel a dolgot. Ennek nincs köze az indikátorodhoz. Persze róla nem feltételeztem volna, hogy Anat gyilkosa, de ez már egy másik kérdés.

Mikor elmondta a lényeget, és meggyúltak a gyertyák, hirtelen felugrottam ültő helyemből.
Ez nem lehet igaz.. Ez volt az első gondolatom. A második az, hogy ez csak tréfa akar lenni, de az előadás módja teljesen lehetetlenné tette ezt a lehetőséget. Eltelt talán egy perc is, mire megemésztettem a dolgokat.
Menekülj.
Tettem egy fél lépést a lánytól, nem, a felszabaditótól hátrafelé.
Nem!!!
Asu a barátom, aki türi, hogy alázzák (és a többi), miközben olyan dolgot tesz, amire én képtelen lennék.
Majd ismét leülök, közelebb a lányhoz, mint az elöbb, hiszen kezd egyre érdekesebb lenni a dolog.
Most már a legkisebb mértékben se félek a lánytól, hisz ha meg akarna ölni, vagyis felszabadítana, (nehéz lesz hozzászoknom ehhez a hirtelen váltáshoz) akkor nem hiszem, hogy mesélt volna a dologról. Asu nem olyan. Szerintem egyszerűen csak megtette volna, és kész.
Abszurd egy dolog. Attól szállt el a félelmem, ami miatt a leginkább félnem kéne a lánytól.
-A felszabaditók.
Izlelgettem magamban a céh nevét. Eszembe se jutott volna egy céhet keresni a háttérben.
-Találó egy név. Minden esetre jobban tetszik, mint az Igazság Ligája. Gondolom nem azért mondtad el a dolgot, hogy a céhek nevét összehasonlitgassam. Egyet azonban nem értek. Ha komolyan elhiszed, hogy az történik amit mondasz, ami miatt létezik a céh, akkor mért zavar az, hogy vadásznak rád? Ha én tudnék hinni benne, akkor nem zavartatnám magam. Ha meg ráadásul tudod ki áll a háttérben, nem lenne egyszerűbb... Tudod... Őt is felszabadítani?

Az affektáló hang már jobban hasonlít arra az Asura, akit megismertem. Most már száz százalékban biztos vagyok benne, hogy legalább az egyik énje csak színjáték. Abban azonban nem vagyo melyik a hamis arca. Talán mindkettő az, és van egy harmadik sokkal veszélyesebb oldala.
Milyen meglepetéseket okozol még nekem, te lány?
A kiváncsiság, és a barátságunk (még úgy is, hogy azt az ártalmatlan felével kötöttem) azonban erősebb a félelemnél. Azonban annyira nem vagyok kiváncsi, hogy halljam is, ahogy dolgozik. Erre nem hiszem, hogy fel tudnék bármikor is készülni.
-Nem vagyok benne biztos, hogy hallani akarom. Elég ha tudok róla.
És nem vettem el a kristályt, de valami feltette az érdeklödésem.
-Ezek szerint Shu és Timi se tud a céhről, de arról igen, hogy embereket szabadítasz fel?
Jobb ezt tisztázni, hogyha Shu-nál felmerülne a téma. A felszabadítás teljesen jó szó volt a helyzetre nézve. És valahogy a templomhoz kapcsolodó témához is illet. És szebb is felszabadítóként gondolni Asura, mint gyilkosként.
Aztán kezdett összeállni a kép, ahogy Asu elkezdett mesélni. És már azt is tudtam, mennyire nem jutottam sehova se a nyomozásomban. Igazából én se tudtam, hogy a Falánk Anaté lett volna. Azonban se a Drake Haru, se a Malcolm és az Anthony név sem mondott nekem semmit. Egyetlen névre azonban felkapom a fejem. Ayse volt az egyetlen ismerős tünő játékos a felsoroltak közül.
-De hisz ő nem is volt vörös.
Bár ezen lehet nem kéne meglepödnöm.
-Várjunk csak. Azt akarod mondani, hogy valaki ennek a titkos céhnek a tagjaira vadászik? Ezek szerint van valaki, aki közelebb jutott magához a céhhez, mint Anat, és a saját kezébe vette az irányítást, és még nem verte nagydobra? Sajnálom, de ezt már nem tudom elhinni. Szerintem az illető nem is sejti, hogy milyen szervezet tagjait sikerült "likvidálnia", ha egyáltalán ugyanarról az emberről beszélünk. Hisz Kazumát is nemrég tették el láb alól, és nem hallottam a listádon. 
Bár nem tudom mikor volt az a nemrég, mert csak pár napja láttam az ő nevét is kihúzva.

-Rendben, szóval Shu is tudja, azt amit én, mármint ezen az apró részlete kivül. Nekem nemrég azt mondta, hogy teljesen biztos, hogy már nem játszik Anat gyilkosa. Ezek szerint igaza volt.
-Gondolom, nekem is jobb, ha nem tudom a céh többi tagját, de nem tudom mennyire jó ötlet egy ilyen kristályt magadnál hordani, ha esetleg valaki utánad akarna járni.
Amikor felvette azt a pózt, nem tudtam elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy nem sima dohányt szívott a pipájában, főleg az illatok miatt, bár eddig csak azt híttem, hogy valami illatosított dohányt szív.
-Ez egy rendes céh? Azt hittem, hogy valami olyasmi szervezet, mint a Sayonara. És a céhlogó, hogyhogy nincs az indikátorod mellett?
Egy darabig figyelem a szivecskéket, amik egyáltalán nem illetek most a helyzethez.
-Vagyis nem tudod, hogy ki felelős a dolgokért.
Ez tényleg nyomasztó. Az egyik titokra fényt derült, majd rögtön utána kibontakozik a második rejtély. És ennek már tényleg komoly tétje van. Ha nem sietek, az egyik legjobb barátomat veszítem el.
-Amikor Anatot megölték Timi azt az utasítást adta az egész céhnek, hogy senki se kószáljon egyedül, mindig legyen mellette valaki, aki vigyázz rá. Persze én nagy ívben fittyet hánytam erre a parancsra, és azonnal felkerestem Kazumát egyedül, hogy megtudakoljam, hogy ő tud-e bármit a dologról.
-Én is csak ezt tudom tanácsolni, amit Timi mondott, ha tényleg félsz attól, hogy téged is elkapnak, próbálj meg minél kevesebb időt egyedül tölteni.
Mondani ezt könnyű, de én se tartottam be. Neki se lesz könnyű szerintem.
-Egy kicsit azért sokkol a dolog. Bár nem mondom azt, hogy a lelkem mélyén nem féltem attól, amit most mondtál, de jobban örülök annak, hogy te hozakodtál fel a témával, és nem nekem kellett a kényelmetlen kérdéseket feltennem.
Majd a felém eső kezére tettem a hozzá közelebbi kezem, miközben tartom a szemkontaktusát.
-Ezek után már én is megbizok benned. Akárhány embert szabadítottál fel, és akárhányat is fogsz ezután.

-Biztos vagy benne, hogy az emberek nem fogják félreérteni a dolgot? És ez csak egy felvétel a több, mint tucatból. Még így is van egy csomó, ami miatt elitéhetnek, nem hiszem, hogy ez az egy feltétel biztositaná a szabadságodat.
Tudom, felesleges túlspirázása a dolgoknak, de tényleg nem szeretném, ha bármi baja esne a lánynak. Annak meg még kevésbé örülnék, ha a börtönben végezné.
Kiváncsian lesem hogy mit mutat a cipője levételekor, és csak egy tetkó árvállott a lábá, ami bármilyen figyelmet kelthetett volna. Aztán leesik, hisz a Sayonara is így jelöli meg a tagjait. Csak az övék jobban benne van a köztudatban.
-Nem várom el töled, és én is tudom milyen nehéz dolog ez.
Soha nem közelítettem még így lány felé, és dobban egyet a szívem, ahogy megfogja a kezem, majd ösztönösen én is visszaszorítom a kezét. Persze csak szolidan, annyira, hogy jelezzem, nem fogok elfutni a közeledése elöl. A kérdése meglepett, de nem kellett sokat gondolkoznom a válaszon.
-Az ismeretlen mindig ijesztőbb.
Behunyom a szemem, ahogy hozzám közelít, és egy kicsit előre is hajtom a fejem, hogy legalább egy kicsit megkönnyítsem a lány dolgát. Ahogy az ajka a homlokomhoz ér, egy halvny szikra után, pár pillanatig Szonja jár a fejemben.
-Asu...
Gondolatok cikáznak a fejemben, és próbálom letisztázni, hogy pontosan mit is érzek. És ha ezt tovább folytatjuk, akkor az mennyire fogja tönkretenni majd a barátságunkat. Azt már most érzem, hogyha ezt nem hagyom abba most, az nem egy alkalmi kapcsolat lesz. És Asu mégis csak a barátom. Ráadásul most mondta el valószínüleg a legnagyobb titkát.
Szonja meg fogja érteni. Remélem.
Miután véget ért a legalább negyed perces csend, amit okoztam, most rajtam volt a csók sorra, de én már nem a homlokára, hanem a szájára adtam az egyértelmű nonverbális jelét a tetszésemnek. Természetesen szintén csúkott szemmel. Azt azonban elég könnyen észreveheti, hogy nem igazán vagyok jártas a dologban. Így ha lehet, hagyom, hogy ő irányítson. Nem tudom, miért gondolom azt, hogy ő már tapasztaltabb a dologban. Most még legalább.
Nem akartam hosszúra nyújtani a dolgot, de nem tudom, meddig tarthatott az egész.
Miután elváltak az ajkaink (ha esetleg nem kapta volna el a szám elöl a száját), a következő mondattal próbáltam lelket ölteni a lányba:
-Mellettem nem kell egyedül lenned.
Közben az Artemisz felém táplált érzései, mintha egyre halványabbak lennének. Így hosszú ideje most elöször a saját érzelmeim dominálnak, és nem akarok mást, csak a lány mellett ülni némán, miközben szavak nélkül is értjük egymást. Innentől már nincs visszaút, de elkapkodni sem akarom a dolgot.

Ahogy az ajkaink összeértek, hirtelen már nem számított semmi. Nem volt fontos, az Artemis, ami még mindig őrült módjára viselkedett. Nem volt fontos a szintem, ami miatt annyt gürcöltem eddig. Nem volt fontos se a múlt, se a terveim a jövővel kapcsolatban. Csak két dolog számított: én és ő. Végül már csak egy dologra szűkült: a Mi-re.
A csók után hirtelen minden olyan más lett. Ha eddig kicsit is izgatott màsok véleménye rólam, most már ez tényleg nem volt fontos. Talán csak Szonját sajnáltam kicsit.
Hogy jutottunk el erre a szintre, azok után, ahogy kezdtük? Most már nem fontos. A lényeg az, hogy most egymásra találtunk.
Hosszú ideje talán most érzem teljes mértékben boldognak magam. És fáradtnak is. Hisz most rengeteg információt kell feldolgoznom, mint hallottat, mint átéltet. És hosszú ideje most elöször van mellettem olyan, akiben teljes mértékben megbizom.
-Majd késöbb.
Válaszolok a pipás kérdésre, és az arcrapuszi után már egy kis pírt is felfedezhet rajtam, ami az első két csóknál még nem jött elő.
Megtámasztom a lányt a vállammal, és keresek valamit, ami engem is szilárdan meg fog tartani, legalább egy darabig. Érzem, hogy egyre fáradtabb vagyok, és most egy kiadó alvásra van végre szükségem.
-Maradj mellettem, Éd..
A mondatom egyre halkabb, és az utolsó szótag már el se hagyja a számat, ahogy lehunyom a szemem, és álomra hajtom a fejem. A többi már a holnap muzsikája.

/én is köszönöm/