Aidor vs Hermit

Sok mindent láttam már. Láttam fura két személyben beszélő kislányokat, kazamatákban fogócskázó koboldokat. Beszélő rókát, magas szintű legyeket, amik lenyomnak egy bost is. Láttam már, ahogy a tőreim csirkecombokká változtak. Láttam már magamat szerepelni a SAO-i Harry Potterben mikor nem is játszottam semmi ilyesmiben. Láttam már ittas harcosokat és már egy könyv is magába szippantott. Mégis ilyet még legfélelmetesebb álmaimban sem láttam vagy gondoltam volna... Azt hittem már semmi sem lepne meg... tévedtem.
Úgy bámultam a kést újai közt forgató fel-alá járkáló meglepően ismerős szöveget éneklő személyre. A szám is tátva maradt... Szemeim kidülledtek... Levegőt se vette. Úgy bámultam kb 10 méterrel odébbról. Nem tudtam mit mondhatnék... nem jutott eszembe egy cinikus gondolat se, vagy Murphy ez hasonló elmélet sem. Csak bámultam, mint aki kísértetet látott. Majd végül összeszedtem magam vagy legalábbis megjött a reakció. Elfordultam, mint aki semmit se látott. De még így is....
Nem láttam semmit... Nem láttam semmit... Csak képzelődök.... csak egy dili... az-az délibáb... Közben szenvedtem a nevetés vissza fojtásával, de nem bírtam tovább... levegőt kellet vennem. És abban a pillanatban, hogy ez megtörtént kitört belőlem. A hasamat fogtam, még a verejték is kivert. Próbáltam megállni a lábamon a röhögés közben. De nem ment úgy dőltem el mint egy kivágott fa... Egy meglehetősen jókedvű kivágott fa...
A földön a talajt vertem az öklömmel majd a fejemmel. Próbáltam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy talán mégse képzelődök. Bár lenen nálam egy hangrögzítő kristály... vagy valami... bárcsak!!!! Röhögtem tovább megállíthatatlanul minél jobban küzdöttem ellene annál jobban. Pedig az elveim közé tartozik, hogy ne röhögjem ki a másikat... úgy fest ezúttal nem tudtam megállni.

A röhögő görcsöm közepette az illúzió oda sétált hozzám és elég fenyegetően megkérdezte, hogy jókedvem van-e. Jobb kérdés is eszébe juthatott volna, elvégre nyilván való, hogy nem jókedvemből nevetek. Majd még hangosabban felnevettem a szóviccemen. Majd ismét visszafojtottam és vigyorogva fel ültem, de az érdekes hangok nyomán, amiket kiadtam, halasztódott, hogy még mindig röhögni akarok, csak visszafojtom.
-Persze, hogy jókedvem van... gyönyörű hangod van, csak azt sajnálom, hogy nem volt mivel fel vennem. *visszafojtott nevetés* Válaszoltam őszintén. Elvégre nincs, mitől tartanom egy védet városba. Meg olyan jókedvem lett hirtelen, hogy ha kéne, se érdekelne.
-Had találjam ki, Ievan Polkka? *visszafojtott nevetés*
-Honnan az ötlet? És egy tér kelős közepén... ez aztán a bátorság. És a kés... pont, mint a hagyma! *ismét kitörő röhögés*
-Komolyan... ilyet még nem láttam és ez az egészben a vicc, de még csak nem is... Kiáltottam fel két levegővétel között. Igen csak hosszú közvolt... de befejezni nem tudtam egy újabb visszafojtott nevetés miatt. Majd végül sikerült megemberelne magam, megigazítottam a páncélom és hangosan krákogva felálltam, utána leporoltam magam.
Na, mindegy, úgyis csak álmodok... ez a fazon se valódi. Ilyen nem történhet meg. Így hát nyugodtam megálltam abban a biztos tudatban még egy versszak és az egész kezdődik, előröl.
-Egyébként Aidor vagyok örvendek. Nyújtottam kezem. Ezt normál esetben nem tettem volna meg, de most a jókedvem mellet minden más mellékesnek tűnt. A jókedvemet meg most úgyse ronthatja el semmi.

Végül nem fogadta el a kéznyújtást és nem mutatkozott be... Na megértem, talán én se tenném. De mindegy, ha szükséges hívhatom akár, hogy. Engem nem zavar, ha az emberek nem mutatkoznak be. Akkor legfeljebb más kép hívom őket, ha szükséges, vagy kedvem tartja. De ez a kedvem nem rontja el. Saját tapasztalatom szerint legalább egy órán át jókedvem lesz ezek után... vagy legalábbis addig, amíg meg nem éhezek. Utána elég morcossá tudok válni. Most pedig valami versenyt emleget.
Verseny? Majd közelebb ballagtam a táblához. Hogy közelebbről szemügyre vegyem.
Ezt meg ki találta ki? Kérdezem egy mosollyal az arcomon.
Egy újabb meglepetés Aincradtól a csirke nem csattant ekkorát. Mondtam nem törődve azzal, hogy a kószának fogalma sem lehet, arról miről beszélek.
És, miért nem próbálod meg? Ha már úgyis énekled, akkor már meg is kísérelhetnéd, talán nyersz is valamit.
Ami engem illet beszélni fárasztó, főleg egy bizonyos hangerő után... Az énekórákon is legfeljebb 10 percen át énekeltem a többiekkel, utána kimerültek a hangszálaim. Na, mondjuk pihenés nélkül... Ennek az lehet a fő oka, hogy mindig is utáltam kiabálni, hangosan beszélni. Énekórán meg ezt muszáj. Különben a saját hangod se hallod. A kényelmes párbeszédekkel semmi bajom, de egy tömegek túl kiabálni... inkább csendben maradok.
-Bár talán egy próbát megér...amúgy se kell túlkiabálnom senkit, és ha van nyeremény, akkor talán még jól jöhet. Mondom, majd elkezdem memorizálni a szöveget. A régi emlékekkel és a szöveg segítségével ez nem jelenthet túl nagy kihívást.
Majd nem sokára felhangzott az első versszak:
Jatsu tsappari dikkari dallan... A jókedvem már amúgy se rontja el semmi, próba szerencse… Talán megéri, ha más nem legalább kikapcsolódok egy kicsit.

Mondtam, mondtam és mondtam, a szöveget. Majd elkértem az utolsó versszakhoz is.
Mikor a kósza megszólalt.
- Mit szólnál egy kis reggeli bemelegítéshez? Ki tudja, mi vár ránk, a mai nap.
Felé néztem és kérdőn vontam fel a szemöldököm. Gyorsan végig gondoltam a dolgot, végül arra jutottam, hogy:
-Miért is ne. Mosolyodtam el. És rá nyomtam az elfogadásra. Se indokom, se kedvem érvet keresni nem volt ellene. Meg, ha nem lenne ez a jókedvem, valószínűleg akkor sem utasítottam volna el egy fél életes kihívást.
A visszaszámláló pergett, én meg felnéztem. A neve ki van húzva. Nem mutatja. Valószínűleg ez egy mindenki számára elérhető beállítás lehet, vagy ilyesmi.
Majd a számláló lepergett, én meg szemből rontottam ellenfelemnek. Kivételesen viszont nem a testét, hanem a fegyvereit vettem célba. Remélhetőleg sikerül meg akasztanom bennük a fegyverem és a testemmel meglökni, jobbik esetben ellökni. Ellenfelem szintén árnyharcos. Ijesztő, még sose küzdöttem magam féle ellen árnyharcossal. Ebből is ez lesz az első. Talán már csak azért is kár lenne kihagyni. Ez most egy barátságos küzdelem lesz. Inkább így tanuljak, mint élesben. Legalább megnézem mások, hogy csinálják.
Már külsőre meg tudom állapítani, hogy a felszerelése valamivel jobb az enyémnél. De nem jelentősen. De hopp, az egy cseppkő? Felismerem, főleg, hogy nekem is van rá egy rendelésem. Azzal nem árt, ha vigyázok. Bár felszerelésben ezt az apróságot leszámítva nem sokkal erősebb a felszerelése. Viszont ez nem mentesít az alól, hogy fogalmam sincs a szintjéről. Kíváncsi leszek. Legalább így is kipróbálhatom magam. Milyen típusú ellenfél ellen nem küzdöttem még? Meg van, harcos és idomár ellen. Már azt is várom. Remélhetőleg az sem élesben megy majd.


/A képességem pont most változott, szóval mivel a harcot csak most kezdjük nyugodtan játszhatunk úgy, hogy alapból az volt/

*Örült, hogy Aidor elfogadta a felkérést, amúgy is különleges és titokzatos érzés csuklyában harcolni. Már egyszer megtette ezt egy sráccal, talán Yuichi volt a neve. Azóta is tartozik neki az az ember egy szívességgel. *
~ Haha, majd valahogy kiverem belőle. ~
* De most a jelenlegi ellenfelére kell összpontosítania, nem a régmúltira. Hermit természetesen odafigyelt, hogy ha csuklyában van, s ekkor KT-zik, akkor ne lássák a nevét. Mosolyogva konstatálta, hogy bajtársa ezt észre is vette. Aztán emgfigyelte ellenfele fegyvereit. *
~ Nocsak. Aidor is árnyharcos. ~
* Már hányadik magafajtájával is harcol? Saya is árnyharcos volt. Az a lány sokszor eszébe jutott még. Különös volt, s valahogy vágya volt újra találkozni vele. Csak el ne felejtse, hogy vele Hypnose-ként ismerkedett meg. Csúnya dolog lenne lebukni. Akármennyire is megkedvelte a kiscsajt, senkiben sem bízik annyira, hogy elmondaná neki, hogy Hypnose és Hermit valójában egy személy. Mindegy. Szóval neki az nem volt új, hogy árnyharcossal küzdjön, felkészült rá, s őszintén szólva ez tetszett neki a legjobban. Ez az igazi művészet,. amikor a két fél ugyanannyi eséllyel indul. Egy íjásszal már sokkal nehezebb lenne harcolni. Aidor nekirontott. Hermit Kivédte a fegyvereivel a támadást, majd el is lökték magukat egymástól. Most azonban Hermit sem vacakolt. Nekirontott a fiúnak, s próbált kettőt vágni rajta a két cseppkövével. Közben vigyorgott. Úgy tűnik, jól kezdődött ez a napja. Felvidította önmagát, egy másik valakit, s ez így már megérte. Narancs indikátorára gondolt, s arra, hogy hamarosan kizöldül, ha nem figyel.*
~ Ch... mennem kell, s valakit le kell ütnöm. ~
* Már-már identitásához tartozott az, hogy neki narancs az indikátora. Nem is akarja másképp. Az se zavarta igazából, amikor bug miatt piros volt, de csak a szín kedvéért nem dobna ki senkit sem a játékból. Az neki nem éri meg.

//Lényeg: nekem már 2 cseppkövem van. Páncél 13, HP 40 Sebzésem: 10//

Stat:

Ellenfelem stabilan tartja magát. Na, ez nem is csoda. Ép ennyit várok el egy olyantól, aki láthatólag nálam jobban fel van fegyverezve. Ez pedig a szintem alatt nemigen fordul elő. Tehát vagy egy szinten vagyunk, vagy valamivel magasabb szinten van nálam. Nem pengék összecsaptak, majd sikeres ellöktük egymást. Ellenfelem viszont nem lacafacázz. Kíméletlenül támad. Már a nyakamon is van, sőt a tetejébe hátrálásra kényszerített. Ilyen eddig még nem történt. Pedig harcoltam már nálamnál jóval magasabb szintű ellenfelekkel. Így folyamatosan hátráltam miközben a késeimet emelgetve blokkoltam ellenfelem támadását. A kések szikrákat vetetek mikor találkoztak. Majd úgy döntöttem ennyi elég, most én jövök. A lábamat meg vetettem a talajon és előre rugaszkodtam. Egy erőteljes szúrást ellenfelem nyakszirtje felé. Majd megfordulva meg kísérlem a másik könyökömmel orrba vágni. Itt akár sikerül akár nem hátra szökkenek és megint védekező állást veszek fel. Ellenfelem talán meglepte a támadásom, esetleg meg is zavarta. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni. Azt tudom, hogy én mit tennék. Vajon ő? Még sosem harcoltam árnyharcossal alaposan meg kell figyelnem. Talán elleshetek pár dolgot. Akkor meg... nos, a lényeg, hogy az újdonság sosem rossz. Legalább is akkor nem, ha maximálisan biztonságban vagy. Ellenben a meglepetés... utálom a meglepetéseket. Mindig keresztülhúzzák a számításaim. Arra meg még nem volt példa, hogy az jó irányba süljön el. De ez most mégis jelentéktelen. A jókedvem még mindig meg van. Néha komoly képet vágok harc közben, de gyakran vágok, egy-egy csalafinta mosolyt. A jókedvem kitart, nos, ekkora nevetés után ez nem csoda. Ép olyan hatással van rám, mint egy jó hátmasszás. Leszámítva azt az apró tényezőt, hogy olyankor szinte bármire rá bólintok. Itt meg azért még nem tartok.

/jól van, bár már önmagában is ép elég ijesztő volt az a fegyver/

// Bocsi Amúgy most akkor mi is a statod? Nem tudom a sebzésed. Mert én leírtam, s utána már változott, s neked is változott amióta elkezdtük. Emlékszel még arra? //

*Sikerült gyorsaságának és reflexeinek hála - na meg a kinti világ gyakorlatának - kivédenie az ellene irányult támadásokat, majd ő maga indította meg a rohamot mindenfajta laca-facálás nélkül. Viszont Aidor nagyon ügyes volt, bár nem tűnt se gyorsabbnak, sem ügyesebbnek Hermitnél. De a srác nem várakozott sokat, gyorsan visszatámadt. Hermit pont, hogy hátra tudta húzni a fejét a kés elől (pont az orra hegye felett ment el), de az orrost már nem tudta kikerülni. Nah igen. Még jó, hogy nincs fájdalom. Bár néha ő maga is hiányolja. Hiányzik a már oly régen megszokott érzés. De nem zökkent ki a ritmusból, lehajtotta a fejét, mintha fájna. Mindenki tudja, hogy nincs fájdalom, de általában reflexből elhiszi a másik, hogy ellenfelének fáj az ütés. Hermit azonban hajolásából ellenfele lábára próbált két egyszerű vágást lebonyolítani. Majd felegyenesedett, s gyorsan hátrált, mert egy kicsit már pihenésre volt szüksége. Ekkor szólalt meg. *
- A kinti világban gyakoroltál valamilyen harcművészetet?
* Őszintén szólva elismeréssel volt a fiú irányába. Ha arra gondol, hogy neki a két penge és a két gyűrűje hatalmas előnyt ad, akkor valószínűleg hasonló szint magasságban lehetnek ők ketten. Vagyis a srác, ha az elején nem is tudott sokat fejlődni, nem adta fel úgy, mint mások, akik még mindig csak egyes vagy kettes szintűek. Bár őróluk sem mindig mondhat rosszat az ember. Lehet, hogy egyszerűen csak eldöntötték, hogy nem idegeskednek, másra bízzák a piszkos munkát, ők meg élvezik az életet. Hermit is így gondolkodik, de az sem árt, ha jó erős. Abból csak haszna lesz, ártani nem árt.*

//HP: 40; Páncél: ? //

/valóban változott, de csak a profilon, a párbajunkra való tekintettel az aláírásomba még a kezdési stat van, addig legalábbis amíg leírom, valahova máshova, a sebzést is az 4. szintem alapján nézd/

A trükk félig meddig bevált. Az orros betalált [-3ép]. Ellenfelem az orrához kap, valószínűleg csak reflex. Majd a terv szerint hátraugrottam, de még így is elért az egyik kés. Megtévesztően hosszúak. Legalábbis mindig rövidebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában.
Elkezdtem körözni ellenfelem körül.
- A kinti világban gyakoroltál valamilyen harcművészetet?
-Csak álmomban. Feleltem, ami igaz is volt. Minden mozdulatom, előre még a valódi világban kitalált támadás, amik a fantáziámban születtek. Vagy tökéletesített filmes fogások útján. Mind a kíméletlenségen alapul és az ellenfél kicselezésén alapul és/vagy annak sakkban tartásán. Folytattam a körözést majd támadásban lendültem. Ellenfelemnek ugrottam. A előre hajolva késeimet magam elé tartva támadtam. De először csak meglökni próbáltam, majd oldalra kilépve kísérlem meg kétszer oldalba támadni. Ha elveszti az egyensúlyát, akkor igen jó esélyem van, egyéb esetben sem lesz gond. Ha nem sikerül max, újra próbálom. Ellenfelem, úgy fest a világ legbarátságosabb bunkója, akivel valaha találkoztam. Érdekes, jobban belegondolva eddig nem volt túl sok barátságos harcom. Élethalál harcom már volt, amiből végül győztesen kerültem ki. Ellenfelemnek szerencséje volt, akkor úgy döntöttem életben hagyom. Meg, volt sok nem túl barátságos, de nem is ellenséges harcom, aminek a végén ellenséget szereztem... Még mindig nem verte ki a fejéből azt az alsó fertályon való rúgás a marhavésszel. Ráadásul párbaj után... még mindig nem értette mi baja volt. Az elején egész más kép viselkedett. Ráadásul fogadtak is... nos, lelépet... mielőtt beváltotta volna az ígéretét. De az is igaz, hogy ha ő nem én léptem volna le. Talán a fogadás elvesztése nem tetszett neki? Pedig ő erőszakoskodott annyira... Én meg belementem annak ellenére, hogy semelyik alternatíva nem volt az ínyemre. Se az, hogy veszítek, se az, hogy nyerek. Viszont majdnem biztos vagyok benne, hogy akkor egy új utálót szereztem magamnak. Bár már elég rég volt, talán már el is felejtette. Hogy is hívták? Valami Jun...


Élet:6 [30] -2= 28
Fegyverkezelés:5
Erő/Irányítás: 6 [+1 kezdő kés]
Kitartás:3
Gyorsaság:6 [+1]
Speciális képesség: 4
Páncél 8 -8

*Csak egy vágás volt sikeres Hermitnek, mert azonnal hátrébb ugrott ellenfele. Nem sokat, de egy kicsit azért már le is vett Aidor HP-jaiból. Majd megpihentek mindketten egy rövid szóváltás erejéig. Hermit csak elvigyorodott a válaszra. *
- Mondjuk ez... látszik.
* Mondta kötekedően, de mégis bajtársiasan vigyorogva. Közben figyelte, ahogy körülötte sétál a fiú, majd hagyta, hogy támadjon. Hermit most direkt nem akarta nagyon kikerülni a támadást, de azért igyekezte nem feltűnően csinálni. Kíváncsi volt a srác sebzésére. Csak egyet akart engedni, de a másik elől sem tudott végül elsiklani. *
~ Jól van, neki nem magas a sebzése. ~
* De cseppköveinek köszönhetően Hermitnek eléggé magas volt. Kiderült valamikor, hogy majdnem annyi a sebzése, mint amennyi a nála majdnem dupla magas szintűeknek van. *
~ Jobb lesz egy kicsit visszafognom magam.~
* Most nem az volt a célja, hogy gyorsan legyalulja a srácot. Jó kedve volt, szórakozni akart. De most ő következett a támadásban. Fegyverkezeléséből is érezte, hogy jobb, de azért figyelt, hogy legalább az egyik pengéje mellé menjen. A másikat ráhagyta ellenfelére, hogy ki tudja-e kerülni. Lassított mozgásán, s hagyta, hogy inkább a lendület vigye a karjait. De mégsem tudta meghazudtolni magát. Karatézott, bot- és késharcozott, amióta az eszét tudja. Az utca gyermeke. A sikátorok az anyja és a csatornák az apja. Mozgása laza, hanyag, magabiztos, mégis tökéletes. Ő maga sem tudja, miért is harcol állandóan. Gyűlöli világát, gyűlöli, amit nevelt belőle, s gyűlöl emlékezni is rá, mégis... ez ő. Ekkor önmaga! Nem amikor a jófiút játssza, nem is akkor, amikor a rosszat, hanem akkor, amikor harcol.*

//Páncél 2; HP 40//

A csel bevált. A támadásaim betaláltak. Ellenfelem élete ugyan az enyémmel ellentétben nem mozdult, de még mindig jól sült el a dolog. Biztos esett valamennyi a páncélján. Ellenfelem nem szórakozott sokáig megint támadt. Egy az eddigieknél gyengébbnek tűnő támadással. Talán máris fárad? Még csak most kezdtük.
Hm... Na, mindegy. Ezt nem jelenthet gondot hárítani. De nem tettem, inkább kitérni szándékoztam. Leguggoltam amilyen gyorsan csak tudtam és aktiváltam a képességem. A pengék vörösen megvillantak és támadásba lendültem. [+4 fegyverkezelés] Megkíséreltem az egyik kinyújtott szúró kezét megszúrni. Majd sikerül független szó szerint neki ugrok guggoló rajtból. Közben meg kísérlem gyomorba szúrni. Normál esetben úgy ugornék rá, hogy mindketten dőljünk, most csak fellökni próbálom meg, megint. Ha el is esik, nem fogom addig megtámadni, amíg fel nem áll. Ez most nem a szokásos balhé. Mikor mindent vagy semmit. Ez csak egy laza kis harc, semmi több. A kósza kemény ellenfél. Nem olyan, akit félvállról lehetne venni. Viszont azt hiszem, most ő sem add bele mindent. Kicsit én is ellustultam ebben a harcban. A támadások között pihenőt is tartok, ő sem különben. Mindenesetre a támadásom sikerét független. Megint hátraugrok, és azt mondom.
-Ez fájt, én meg még azt hittem dicsérsz. Mondtam vigyorogva. Tényleg szíven ütött, talán még fel is kacagtam. Mert tényleg vicces volt. Talán igaza van. De ami vicces az vicces és ez az volt még akkor is, ha sértő volt rám nézve. Bár el lehet fogni dicséretnek is, ha úgy értjük, hogy még náluk is jobb vagyok. Kitudja… talán tényleg jobb vagyok.

~ Ügyes! ^^ ~
* Gondolta magában, amikor a srác kivédte mindkét vágást. Bár Hermit nem adott bele apait, anyait, de mégis úgy látta, hogy a maga szintjén és képességeivel jól harcol ellenfele. Lehet, jobb lenne, ha ő maga eltenné a fegyvereket és csak ököllel harcolna. Mert úgy legalább beleadhat mindent. Nehéz úgy élvezni igazán a harcot, hogy csak szórakozik "áldozatával". Ahhoz olyan hangulat is kell. De most nincs éppen vadászó hangulatában, annál most sokkal békésebb. Na ez majd még kiderül. De Aidor már védekezéséből kiindulva támadt is. Hermit érezte, hogy valami történt, mert hirtelen pontosabbak lettek Aidor vágásai. Sikerült neki a kéz, sőt a gyomorba szúrás is. Nem mintha minden idegszálát megfeszítette volna, hogy kikerülje, de most nem kellett sokat segítenie a fiúnak abban, hogy eltalálja. Jó csel volt, ami be is vált. De nem esett hátra, hála akrobatikájának, nem sikerült annyira kiejteni egyensúlyából, hogy elessen, csak éppen jól megingott, s közben hátrált is, hogy ezt a hátrányát a fiú ne tudja kihasználni. De az nem is támadt felé. Úgy tűnik, nem akarja legyalulni Hermitet, ő is csak szórakozásból ugrál itt jobbra-balra. Az újabb szünetben az ellenfél szólalt meg, hogy lereagálja Hermit korábbi beszólását. Erre a kósza elvigyorodott ismét. *
- Dicsérlek! Hisz már az csodálatra méltó, hogy megállsz a lábadon.
* Mondta kekeckedőn. Jól érezte magát, s ha ő jól érzi magát, akkor szereti "alázni" a másikat. Kedves szokás... De most itt volt az ideje, hogy újra támadásba lendüljön. Nekiiramodott, s megpróbálkozott két egyszerű vágással levenni ellenfele HP-jait. . *

//HP 34 (Öhm, azt ne feledd, hogy minden 2. vágásommal neked -1 a sebzésed. De nem emlékszem, hányszor találtalak el.)//

/nem felejtem, eddig egyszer, de ne feled ha kétszer találsz el nyertél, tehát a fegyverednek semmi lényeges hatása nem lesz így  /

A támadás maximális sikert aratott. Kitűnő. Ha bár az egyensúlyát a csodával határos módon megtartotta. Bár jobban belegondolva mivel nem állt szándékomban átgázolni rajta némi akrobatikával nem lehet nehéz. Ezek után ismételten szünet következett. Most se hosszú csak egy mondat, de mindketten tudjuk, hogy egy éles harcban ennyin múlhat az életben maradásod. De ez most nem egy éles küzdelem ahol foggal, körömmel kell az ellenfélnek menned még akkor is ha jócskán nyerésre állsz. Persze, képébe rúghatnám a homokot, szemébe köphetnék, akármi, hogy a jelenleg nem túl fényes szénámon egyenlítsek, de miért tennék ilyet, ha nincs okom rá? Semmit se kell most megvédenem. Se az életem, se a vagyonom, se a becsületem ellenfelemmel sincs semmi bajom, ami miatt minden áron le kéne győznöm. Nem fogok semmiféle piszkos trükkhöz folyamodni, amíg ő sem tesz ilyet. Már pedig úgy fest, nem tesz. A reakciója viszont gondolkodóba ejtett. Ezt most, hogy értékeljem? Sértésnek és vágjak vissza? Vagy csak túl sokra tartja magát és így volt dicséret, hogy ellene talpon tudok maradni? Vagy csak úgy mondott valamit, ami akármi lehet? Nem tudom eldönteni... Talán ez volt annak az oka, hogy egy szarva hibát követtem el. Ellenfelem megint támadásba lendült szóval ez most nem jött jól. De az is lehet, hogy egyszerűen csak pechem volt, de a lábam, amivel hátra léptem volna kibicsaklott. Illetve hátra is léptem vele, ép ezért bicsaklott ki, de mit tehettem volna? Talán nem kellet volna ennyire elkapkodni. Talán óvatosabbnak kellet volna lennem, nem tudom. Ellenfelem kései viszont villám gyorsan közeledtek. Felszisszentem, inkább csak megszokásból, mint sem a fájdalom miatt. A valóságban ez biztos fájt volna, de itt csak megijedtem tőle. Automatikusan védekezőnek emeltem a kezem, hogy azokkal állítsam meg az esést, törzsemet forgattam, hogy szembe esek, hogy a tenyeremet le tudjam támasztani. De későn kapcsoltam, mire rájöttem, hogy ami, most felém közelít veszélyesebb már késő volt. Kétségbe esett védekezést produkáltam és félre ütöttem a késeket, de csak az egyik ment el a vállam mellet. A másik végig szántotta, ami ép elég volt ahhoz, hogy páncél hiányában az életerő pontjaim drasztikus csökkenésnek kezdjenek. Én meg az oldalamra estem...
Ellenfelem feje felett meg jelent a párbaj győztes felirat.
-Fenébe ha ez egy éles harc lett volna, már alulról szagolnám az ibolyát. Mondom miközben lassan feltápászkodok. -Nyertél, de van valami, amiben erre úgyse leszel képes. Mondom és oldalra biccentek az éneklő verseny felé. Remélem, hogy benne van, egy párbajban, de ha nem akkor éneklés közben intek neki egyet. Egyéb esetben meg győzzön a jobbik!
Jatsu tsappari dikkari dallan...


/köszönöm a játékot  /