Shiro Kurosa

Adatlap

Név: Shiro Kurosa, ingame: Shiro
Nem: Férfi
Kaszt: Harcművész
Kor: 17

Kinézet: Alacsony(kb 160 cm), vékony, izmosabb emberke. Nem lehet rá azt mondani, hogy testes, de azt sem, hogy deszka. Fekete a haja, a szemei pedig kékek. Megjelenni általában felszerelésben szokott, és egy köpenyben. A köpeny persze, ha nem speckó, akkor nem ad bónuszpontokat.

Jellem: A valóságban egy vidám, és élettel teli fiú volt. Zenész és énekes is egyben. De miután a játékba lépett, megváltozott a személyisége. Nem gyökeresen, de azért más lett. Erről bővebben az előtörténetben olvashatsz, ahol bővebb jellemrajz is fog szerepelni.

Fegyver: 220 centiméteres lándzsa, recés véggel, természetesen a penge borotva éles. (a penge kb 35 cm a lándzsából.)


Képességek

Mark of a demon

A használója tudatosan és akaratlanul is használhatja a képességet. Akaratlanul ez akkor fordul elő, amikor nagy érzelmi hatás éri, vagy éppen halál közeli élmény.

A képesség ideje alatt a használó haja fehér lesz, és úgy mozog, mint egy igazi bestia/démon/vérfarkas. (RAWR)
Ha a képesség „felébred”, akkor Shiro őrületbe esik. Ha a képesség akaratosan történt, akkor még normális állapotban, Shrio rárak egy pecsétet az ellenfelére, ezt megteheti messziről is, a pecsétet csak ő látja. Amint átment őrült állapotba, azt az embert fogja támadni, akin a jel(pecsét) van. Ez a folyamat 2 körig tart, 2 kör múlva eltűnik a pecsét az ellenfélről. A pecsét eltűnése után még 1 körig Shiro őrült állapotban van, megtámadhat bárkit, nem emlékszik barátaira. Az egy kör letelte után, visszatér normális állapotba. Ha a képesség akaratán kívül aktiválódott, akkor mind a 3 körig teljesen őrült, megtámad bárkit, majd a hatás eltűnik, mint az előtt.

Amíg a képesség tart, ezek a hatások aktívak Shirora:
A fentebb említett őrültség.
+2(+speciális képesség pont) erő
+1(+0,5*speciális képesség pont) sebesség


Előtörténet

Shiro vagyok. Egy munkáscsaládban születtem, ahol én voltam az egyedüli gyerek. Anyám nem dolgozott sehol, mivel tökéletesen megéltünk apánk fizetéséből, aki egy eléggé módos üzletember volt. Pici koromban sok barátom volt… De ez úgy hangzik, mintha máskor nem lett volna, mindig is voltak barátaim. Kisgyerekként nem sok jelentős dologra emlékszem, de úgy 11 éves koromtól már tisztán emlékszek a dolgokra. Lehetséges, hogy az az előtti dolgokra nem sok kedvem van emlékezni, mivel szégyellem a gyerekkoromat. Tizenévesen beírattak egy zenész suliba, ahol aztán meg tanultam először gitározni, majd énekelni, sőt, önszorgalomból még gépekkel is meg tanultam elektromos zenét kreálni, amit sokan nem hívnak zenének, bár néha a hangulathoz illően, vannak tökéletes számok. Szerettem közönség előtt produkálni magam, fellépéseken részt venni. Lehet azért, mert így a lányok között én voltam a reflektorfényben? Sosem voltam az a nagy csajozós típus. Inkább kerültem őket, mert a mai lányok nem olyanok mint régen. A háromnegyedükben én csak azt látom, hogy amint megjelenik náluk egy olyan dolog, hogy mell, azt egyből a közkirakatba rakják, pedig nincs nagyon mivel dicsekedni. Sőt, ezt még az is fokozza, hogy sok a káposztalé a fejükben, ami aztán ahhoz vezet, hogy nincs is miről velük beszélgetni, mert szinte semmihez sem értenek. Sajnos, ilyen a mai lányok többsége. Mind a mai napig, nem találkoztam egy olyan lánnyal sem, aki nem lenne ilyen. Lehet, hogy nagyon magasra teszem a mércét, vagy már nagyon általánosítok, de az én szememben a lányok ilyenek. De miért is beszélek én a lányokról? Itt elvileg magamról kellene beszélnem, nem pedig az én magányos, szerelmi életemről, ami nem több mint egy zsák krumpli.

A faterom általában ellátott mindennel, amit csak kértem, azt meg is vett nekem. Ezért a nerve gear beszerzése nem is volt nagy dolog. Sőt, az is lehet, hogy a faterom az egyik szponzora volt Kayaba Akihikonak, aki tudniillik, kitalálta a Sword Art Online nevezetű játékot. Lehet, hogy ezért kapott egy ingyenes játékmásolatot róla. Persze, ő nem játszott vele, nekem adta. Még sosem volt dolgom netes játékokkal, csak zenét tudtam kreálni a gépen, de játszani… Nem az én stílusom volt. De azért még megpróbáltam a játékot. Ami lehet, hogy életem legnagyobb hibája volt, vagy éppen életem legnagyobb szerencséje? Ezt nem tudom eldönteni.

Belépéskor a harcművész kasztot választottam, mert a kardforgató nem tetszett, túlságosan is slampos, és egyoldalú kasztnak láttam. Az állatidomár sem tetszett, nem kell pet, az olyan, mintha valamilyen pokemon játékkal játszanék. A harcos nem jött be mert az nehéz fegyvereket használ, és elvileg lassú. Az íjász pedig azért, mert távolharcos, mi lesz akkor, ha közel jönnek hozzám? Max. pislogok, mint ha a szatyorban. Beléptem hát, de szinte egyből egy fura tény fogadott. Egy nagy, köpenyes admin féleséget láttam az égen… vagyis, nem egyedül láttam, hanem egyszerre többen is láttuk, sőt, az összes játékos látta. Szörnyű, förtelmes dolgokról beszélt nekünk, amelyek között szerepelt az, hogy ez egy élet-halál játék, és nem is tudunk kilépni. Ez aztán összezavart, hogy nem tudok mit tenni, ebben a világban kell élnem. Nem tudtam mit tegyek, de jött egy ember, aki felkarolt, és segített is nekem. Megtanított a játék alapjaira, és minden másra is, elmagyarázta a kasztrendszert, a térképet, a kovácsolás rendszerét. Feltűnően is jól értett a játékhoz, talán egy béta teszterrel volt dolgom. De később kiderült, hogy ő mégsem egy béta teszter, de nem értettem, hogy honnan ismeri ennyire jól a játékot. Egy napon együtt mentünk ki, grindelni a szörnyeket. (grindelni = darálni őket sorra, küldetéstől függetlenül) Elszórakoztunk, egészen addig, amíg el nem bóbiskoltam az egyik fa tövében. A barátom velem szemben volt, egy másik fa tetején ücsörészett. Hát, szépen el is aludtam. Aznap, egész furán viselkedett, nem értettem, miért. Mikor felébredtem, csak azt láttam, hogy a nyakamhoz tart egy kardot, és valamiért nagyon ideges. Ekkor megdobbant a szívem, és nem értettem, mi történik velem. Mintha nem kontrollálnám a testemet, de látom azt, hogy mit csinálok. A kezem nem bírtam mozdítani, magától mozgott a testem, mintha csak egy megfigyelő lennék. Valahogyan a testem elnyúlt a lándzsámig, és átszúrta a „barátom” virtuális szívét, majd akaratomon kívül még 14szer megszúrtam a fegyverrel. Amikor már irányítani tudtam a testemet, ő már darabokra esett szét. Természetesen az indikátorom átváltott pirosra, mert a rendszer ezt gyilkosságnak könyvelte el, ami igaz is volt, mert a felhasználói menümben megjelent a képességem, ami a Mark of a demon nevet viselte. De miért öltem meg őt? Magamat hibáztatom halála miatt… Sosem öltem embert, pedig, egy nagyon egyszerű dolognak tűnt. És pont azt öltem meg, aki megtanította, hogyan éljek ebben a világban. Azután a nap után, megváltozott az életem a SAO világában. Azóta nem fejlődtem egy csöppet sem, csak jártam az első szintet, és nézelődtem. Kaptam én mindenfajta megszólást, mert azért a piros indikátor csak utalt arra, hogy embert öltem. Hírnevem ebben a világban is van, csak nem az a pozitív fajta, hanem az az inkább bűnözőknek illő… Sokszor támadtak meg, de valahogy mindig megúsztam, kivéve egyszer. De addigra, már pontosan tudtam, hogy mi a képességem, és akkor döbbentem rá, hogy képes vagyok, habozás nélkül megölni bárkit. Akkor egy gyenge csoporttal találkoztam, nagyon gyengék lehettek a játékban. De mégis, megtámadtak engem. Kaptam tőlük mindent: „Bestia! Vadállat! Démon! Sátán! Ördög!” Az ég adta világon mindennek lehordtak engem. A végén meg is támadtak, és valahogy, mégis uralva magamat, sikerült megölnöm az egyikkőjüket, a másik kettő ezt látva, elfutott. De hogyan? Nem is voltam a képességem hatása alatt? Ez az esemény eléggé nagy hatással volt rám, tartózkodni kezdtem az emberektől, mivel ahogy észleltem, ez a világ, rossz hatással van rám, hajlamos vagyok a gyilkolásra. De valamiért vonzódtam az emberekhez is, meg akartam őket ismerni. De mindig is, egy magányos farkas leszek, ettől a piros indikátortól, meg az ölés hajlamosságától már nehezen szabadulok meg. De remény van, mert az ember nem arra született, hogy legyőzzék. És én örökké próbálkozni fogok, mert az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet.