[Játékos Küldetés] A Gyűlőlet Démonjai

OFF: Hermit kilépett a küldetésből!

ON:
Nio odarohant a küszködő Jack-hez, és a lándzsájával elvágta a karokat, amik szétpixeleződtek, miközben Chitose ugyan elkapta Judy kezét, de a polip őt is visszarántotta a medencébe, emiatt a lány szabdalni kezdte a csápokat, amik végül elengedték Judy-t, és visszahúzódtak a mélybe. Ezzel sikerült kiszabadítani a két foglyot. Csakhogy arra kapjátok fel a fejeteket, hogy Hermit használta a hazatérés kristályát: lelépett inkább, magatokra hagyva. Vagy csak elromlott a kristálya.
- Kösz, hogy eltereltétek a figyelmüket, barmok! - Hallatszik egy rém idegesítő hang, Judy viszont felismerheti: ez Natsumi, aki valahogyan idekerült, és megszerezte a kulcsot!
- Most ha nem bánjátok lúzerek, elintézem azt a lökött csajt, hogy majd a nővérem orra alá dörgöljem, hogy ezért nem lesz soha olyan jó, mint én! - És petjével, a kinyitott ajtón keresztül rohan... Tenebra felé! És ráadásnak bezárja az ajtót, hogy utána ne menjetek! Jack ugyanis utána rohan, és megpróbálja kinyitni, de nem megy neki.
- Bezárta! Idióta, nyavalyás szarházi! - Rúgott bele mérgesen az ajtóba. - Olyan hülye, hogy görbíti a teret! Meg is érdemli a hülye, hogy meghaljon, de akkor Tenebra vérszomjot kap... - Itt mintha eszébe jutott volna valami, hátrább állt, majd megrohamozta az ajtót, és betörte, mint egy katona. Az ajtó persze pixelekre bomlott. Most mehettek Natsumi után!

//Igazán megkérdezhetted volna, hogy kijátszhatod-e az njk-imat, köhöm, az egyiküket a küldetésben...//

Nagyszerű. Cseverből vederbe. Jack azért nem volt nagyobb veszélyben mint én, de az egyik lány inkább őt próbálta megmenteni először. Ki halna meg előbb kettőnk közül? Jack vagy én? Én. Mert fulladoztam, és meg akartak enni, Jacket meg egyszerűen fogva tartották. De azért a másik lány sietett segítségemre, és megfogta a kifelé nyújtózó kezemet, mire a polip őt is berántotta. Csakhogy a lánynak volt még annyi sütnivalója az utolsó pillanatban, hogy megcsapkodja az állatot, csakhogy érezze a törődést. Erre elengedett minket a polip, és visszament a helyére, szinte nyüszítve.
- Köszi! - köszöntem meg a lánynak, mikor kiszálltunk a vérmedencéből. Hermit minden előjel nélkül elteleportált a kristályával. Akár el is romolhatott, de ez szerintem ki van zárva. A fiú valószínüleg annyira megrémült az egésztől, hogy inkább feladja az egészet a francba. Nagyot csalódtam Hermitben.
Azt hittem, egyelőre semmi gondunk nincs, de erre lám csak, ki bukkant fel! Natsumi, Yuriko öccse, akit vissza kell cibálnom a nővéréhez, mielőtt nagy meggondolatlanságot művel. És éppen a sok ostobaságai közül már meg is tette az egyiket: ellopta a kulcsot, és bezárt minket ebbe a terembe, hogy ne mehessünk tovább. Egyértelműen osztottam Jack véleményét, de azért én nem kívánnám a halálát. Yuriko meg aztán végképp nem örülne.
- Átkozott kis vakarcs! - illettem meg a fiút, miután elment, és ránk zárta az ajtót.
Még egy eset: Jack megrohamozta az ajtót, hogy félvállal betörje, mint általában szokás a kommandósoknál. Ezen szinte lefagytam. Egy ideig meg se bírtam szólalni, amíg ki nem léptünk az ajtó-vesztette nyíláson keresztül. Akkor aztán szúrós szemmel ránéztem.
- Jack, most őszintén... nem tudtál volna erre korábban is gondolni? - A felelősségre vonásom jogos volt. Hiszen ha ez előbb jutott volna eszébe, akkor nem időztünk volna el itt több ideig, nem úsztam volna egyet a vérmedencében, nem kapott volna el a polip, őt meg nem kapták volna el a hullakezek, és a két szerencsétlen lánynak sem kellett volna akkor még habozniuk, hogy megmentsenek-e minket legyőzve undorukat, vagy sem.

//bocsi Judy, akkor most megkérdezném, hogy használhatom-e a továbbiakban?//

Jack csak ennyit mond, mikor megtámadjátok, hogy miért csak most törte be az ajtót:
- Ilyen helyzetben nem egyből jut az ilyen az eszembe. - Látszik azért rajta, hogy annak ő is örült volna. Mentek is tovább, és az első szobában semmi érdekes nem volt, még az ajtó is nyitva volt. Mentek nyugodtan tovább a nagyobbik teremben, ahol voltak szekrények, polcok, asztalok, ágyak, földig érő faliszőnyeg, sőt, egy kandalló is... olyan volt ez, mintha egy szálló lenne. De hogy mit csinál itt egy kandalló, jó kérdés. De az ajtó itt is nyitva van. De hirtelen valami morgást hallotok, ráadásul onnan, amerre kell menni... Ajaj, most mit tesztek??

Térkép állása:

//Most már tökmindegy//

- Ilyen helyzetben nem egyből jut az ilyen az eszembe. - Tipikus ellenkezés.
- Hát igen, de amikor még csak gondolkoztunk, hogy hol lehet a kulcs, akkor nem volt olyan helyzet. - mondtam a frappáns replikát, mielőtt tovább álltunk volna.
Mentünk tovább, és eddig nem volt semmi komolyabb gondunk annál, minthogy azon gondolkozni, miként kaphatjuk el Tenebrát. Az én gondom Natsuminál még kisebb egyáltalán nem volt... hajj, ezt az ostoba kölyköt Tenebra pillanatok alatt elteszi láb alól, figyeljétek meg, kedves nézőim/olvasóim!
Rövid időn belül bent voltunk egy kis szobában, de az meg olyan üres volt, mint Natsumi esze, méghozzá egy nyitott ajtóval. Nekem nincs semmi dolgom itt, és úgy tűnik, a többieknek sem igazán, így mentünk is tovább egyből. Újabb már jól megszokott menetelések a félhomályos barlangban, amíg már megint egy újabb szobaszerűségben kötöttünk ki. A szoba legalábbis olyan volt, mint a legelső, bár az egy könyvtár volt. Ebben a szobában könyvespolcon kívül szekrények, ágyak, faliszönyegek, kandalló, meg minden, ami egy szálláshoz illő szobának jó. De mit keres egy kandalló a föld alatt? Jó, minden kandallónak, van egy kéménye, de ha föld alá épít valaki egy kandallót, az szörnyen egészségtelen és veszélyes is, még a tűzvédelmiek is kimondják, hogy föld alá nem ajánlatos építeni kandallót, ráadásul emeleten és földszinten is csak engedéllyel lehet építtetni. Ha a kémény bedugulna a sok koromtól, a füst kiszivárog a kandallón keresztül be a szobába, azaz egész barlangrendszerbe, és mivel itt nincsenek szellőzőnyílások, hamar bele is pusztulhatnak az itt élők füstmérgezésben.
A kandalló Natsumi-körben teljesen semmis dolog, sőt. Újabb gonddal leszünk ismét kénytelenek szembenézni: a következő folyosóra vezető, nyitott ajtó túloldalán morgásokat hallottunk.
- Ez jellemző. - vontam meg a vállam, és a szituációt már régi ismerősként köszöntöttem azzal, hogy rögtön készenlétbe kaptam az íjamat, és támadó pozíciót vettem fel.

OFF: Chitose, ha még egyszer akkor írsz, mikor külön szólok, és nem magadtól, esküszöm, legközelebb kihagylak! A fele küldetés azzal van tele már lassan, hogy külön szóljak, hogy észrevedd!

ON:
Jack-en észreveszitek, hogy mintha kicsit ideges lenne.
- Álljunk készen! Lehet, ez rosszabb, mint a bika... - Majd bizonyára elképedt arcot vágtok Jack-el és a fogadóssal együtt, mikor két aprócska lény ugrik ki az alagútból:



A bokátokat sem éri el méretük, bizonyára csak visszahangzott a morgásuk, azért tűnt ijesztőnek. Most vékony, már-már édes hangon morognak rátok, de abbahagyják, és kíváncsian, apró nyüszítő hangokat hallatva nézegetnek titeket.
- Ezek. Meg. Mik? - Kérdezi döbbenten Jack, mialatt a fogadós azon tűnődik, hogy ezek most gyíkok, vagy farokkal rendelkező békák?

Ahhoz képest, hogy mi hárman már tudatosan felkészültünk a harcra, Jack elég ideges volt, és ezt közölte is velünk.
- Óh, ugyan, már találkoztunk rosszabbakkal is még magánál Tenebránál is! Ha egy emelet magas, groteszk, képzeletünket is felülmúló szörny jelenne itt meg, akkor is mit tehetünk ez ügyben? Megöljük, mert az utunkban áll.
Ezután következő dolog még épp engem is ugyanúgy meglepett, mint bárki mást itt a kellemes szobában. Már éppen készültem a szörny fogadására, amikor is valami más, illetve mások bukkantak elő. Nem egy képzeleten felüli szörny, nem egy másik démoni állat, még csak nem is Tenebra volt az. Ezek az akármik két vízilényre emlékeztető kicsi kétéltűek voltak. Azért tűnt a morgásuk úgy, ahogy, mert visszhangzott a morgásuk a folyosón. Tulajdonképpen az eredeti hangocskájuk amolyan nyivákolós volt, már-már olyanok, mintha kérnék, hogy simogassuk meg őket.
- Ezek. Meg. Mik?
- Fene tudja. - feleltem, miközben a minket nézegető lényecskéket pásztáztam végig a fejtetőtől a farkuk végéig. - De jobb is, ha senki nem nyúlna hozzájuk. Lehet, hogy a harapásuk mérgező hatású, vagy lehet, hogy képesek megnőni jó nagy szörnyekké. Legrosszabb esetben egy nagy szörny kicsinyei. Ha a mama azt látja, hogy itt vannak a társaságunkban, még nekünk is rontana.
Jobb félni, mint megijedni. Az íjamat még mindig a két kis akármi felé tartottam lövésre készen. Nem igazán bízom meg ezekben a kis bestiákban, legyenek akármilyen aranyosak. Ha egy rossz mozdulatot is tesznek meg bármelyikünk felé, rögtön tüzet nyitok rájuk. Ámbár... ha ezek tényleg két ártalmatlan kistestű lények, nem lenne szívem megölni őket, mert mégis csak azok belsőleg is, aminek látszanak. Meg kell bizonyosodni arról, hogy tényleg ártatlanok-e vagy sem. Ha itt tanakodunk miattuk sokáig, addigra Tenebra tutira kinyíratná a teljes falut a démon-dögeivel, méghozzá két kis ilyen lény miatt, amikről még csak azt se tudjuk, mit akarnak tőlünk. Csak egy megoldás volt. És valakinek ezt meg kell csinálnia. Mi itt mindannyian tettünk is valamit, egyikünk ráadásul hullakezeket fogdosott, ketten meg a vérben áztunk egy vérben fürdő polippal, egy meg fogságban volt hullakezek közt, és ráadásképpen áttörte az ajtót.
Ránéztem a fogadósra, és úgy mondtam az ötletemet Jacknek és a lányoknak.
- Meg kell győződnünk róla, hogy tényleg nem ártanak-e. Mi lenne, ha a kocsmáros odamenne hozzájuk, és megérintené őket. Egyedül még ő nem csinált semmit se ügyünk érdekében. De semmi baj, amíg ő ellenőrzi a kis "fiókákat", fedezzük őt. Nincs más megoldás, csak így tudhatjuk meg, nem-e olyan lények, amik bántanának minket, és biztos vagyok benne, hogy ennyire azért nem fél a kedves, jó urunk.
Biztatóan a fogadós felé biccentettem.

- MIII?? SOHA! - Ellenkezik a Fogadós, de ekkor Jack olyan ijesztően tekint rá és Chitose-ra, mintha maga is Tenebra egyik démonja lenne.
- Oké, nagyszerű terv!^^" - Már egyből is változik a Fogadós hozzáállása az Íjászlány ötletéhez, és közelebb lép a gyíkocskákhoz. Azok először ijedt nyüszítéseket hallatnak, de mikor a Fogadós letérdel, és feléjük nyújtja félve a kezét, boldogan mennek oda, és bújnak a kezéhez, így kérve a simogatást, miközben már boldogságukban a farkincájukat is csóválják, mint a kiskutyák.
- Aaaaw! - Hatódik meg a Fogadós, és simogatni kezdi őket. Majd kézbe veszi őket, és úgy mentek tovább előre. Igen ám, de újabb meglepi ér titeket: az ajtó zárva! A kulcs meg sehol. Natsumi elvitte, vagy valahova el van dugva? Az ajtó mellett meg egy aprócska lyuk van, ami egy vízzel teli alagútnak a bejárata.

- Nem hiszem, hogy ezt te megértetted volna elsőre. - intettem le a lányt, aki már hangot adott egyet nem értésének. - Nem lesz semmi baja a kocsmárosnak. Vagy esetleg itt akarsz állni, amíg ránk nem talál egy csapat tízszer nagyobb szörnyeteg és százszor akkora harapásokkal, mint ez a két akármi itt?
Kocsmáros is ellenkezett, de Jack döntése végleges volt, legalábbis elég szigorú volt egy nézéssel, amit a kocsmáros és a feleselő lány felé intézett.
- Ne aggódjon, itt leszek ön mellett, és ha lesz valami gond, azonnal likvidáljuk őket, aztán akkor már nyugodtan lehet rám fújni. - ígértem meg a kocsmárosnak egy nyugtató mosollyal. Tudom nagyon jól, hogy mit csinálok, és hogy tervelem ki azt, amit kell. Igazán nagy kár, hogy egyedül csak én, Jack, meg mondjuk a csendesebb lány vagyunk itt az értelmesebbek az egész társaságból. Őszintén szólva, nem akarok egoista lenni, de úgy vagyok vele, hogy Jacket leszámítva a csapat nem tudna mire menni nélkülem. Meg hát tapasztalhatták, hogy a jó ügyért azért képes vagyok feláldozni magamat, itt van például a vérfürdő, amibe egy kulcs megtalálásának érdekében sem ment volna bele a társaság. De jó, igazából nem volt ott a kulcs, de ellenkező esetben ott lehetett volna ám.
Fokozatosan a fogadós mellett mentem, mikor odament megnézni a gyíkokat. Gyanakodtam idáig a kis bestiákban, de aztán sokkal bizakodóbb lettem feléjük, mikor azok azok kiskutya módjára a kocsmároshoz bújtak, aki meghatódva simogatta őket.
- Ártatlanok. - jegyeztem meg, és lejjebb eresztettem az íjam. - Látja, fogadós bácsi, nincs semmi baj, ahogy megmondtam, és lettek új állatkái is.
Ki akartam nyit az ajtót, amikor tovább akartunk menni, de az zárva volt. Persze, mire is számítson itt az ember, ha egy Natsumi nevű idióta belekontárkodik mások küldetésébe és bezárja maga után az összes ajtót? Az ajtó mellett egy aprócska vízzel teli alagút. Leguggoltam, hogy felmérjem azt.
- Uh... hát itt nem fogunk tudni átférni, túl kicsi mindannyiunknak... és ezt nem azért mondom, mert bármelyikünk kövér lenne. - A fogadós elég kövér, de ezt nem hangoztattam, mert nem akarom megsérteni. - De mi van, ha a Natsumi barátunk az ajtón kívül eldobta volna a kulcsot? Úgysem szokott ilyesmiket magával vinni. Csak bezár más játékosokat, és dobja is a kulcsot, hogy ne találják meg. A lyukba egyedül ez a két gyíkocska fér be. Mi van, ha meg tudják érezni a kulcs rézszagát?

OFF: bocsi a késést!

ON:
- Előbb én! - Jack már meg is lódult az ajtó felé, hogy betörje, neki megy, majd  nekimegy... És Jack kidől, mint egy próbababa. Úgy tűnik szét tört az egója a lányok előtt.XD A kicsi lények egyike mintha megértette volna azt, amit Judy mondott, mert leugrott a földre, majd beleugrott a lyukba, és elúszott. úgy 2 perc után visszatér, a kulccsal a szájába. Jack csak pislog, mint hal a szatyorban. Miután kinyitjátok az ajtót, csúnya meglepetés ér titeket: Egy 15-20 főből álló Démonfalka!
- Hmm, de dögös az íjász! Enyém elsőnek! - Sziszegi az egyik Judy-ra nézve.
- Csak utánam, bár a többi csaj sem rossz!
- A férfiakat meg megfőzzük! - Nem igen tudtok harcolni 4-en plusz a Fogadós ennyi démonnal szembe. Itt a vég? Mi fog történni hőseinkkel? Tenebra győzött? Natsumi túl éli egyedül?! Majd a következő részben megtudjátok! Vagy MOST!XD

Na szóval. Már kétségbeejtő a helyzeteket, mikor a másik gyíkocska a démonok között és ti köztetek lévő üres helyre ugrik a Fogadós válláról, és morogni kezd. A démonok először néznek rá, majd iszonyatos röhögésbe kezdenek.
- Jaaaj, egy nagy vadállat, valaki mentsen meg! - Gúnyolódik az egyik, már a hasát fogva a nevetéstől.
- Mit csinál ez a giliszta, lerágja a lábkörmünket?! - És jobban röhögnek. De ekkor a gyíkocska mély levegőt vesz, majd egy igen erőteljes, már-már hatalmas sárkányokat megszégyenítő üvöltést ad le, amitől ti is talán megijedhettek, mert még az alagút falai is beleremegtek, a plafonról pár darab le is hullott, de a Démonok először döbbenetükben ledermednek, majd sikítva, pánikszerűen takarodnak el a helyszínről, azt kiabálva, hogy ez biztos a sátán gyíkja vagy maga az ördög.
- Ez igen... - Jack-nek majdnem kiesik a szeme, annyira kidülledt neki a sokktól. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen pici gyíkban ekkora hang szorult meg? Így nyugodtan mehettek tovább, mert a többi helyről is elszaladtak a démonok, egészen az alagút végén található hatalmas teremig.



A Terem hatalmas, és sötét, a plafonról ketrecek lógnak...
- SZEDJETEK LE IDIÓTÁK! - Hangzik Natsumi hangja felülről. Ahogy felnéztek, azt látjátok, amit Judy sejtet talán: elkapta Tenebra, és ketrecbe zárta. Óh, a kenyérpusztító mindenségit neki...
- Nocsak, újabb megölendő balfékek... - Hangzik egy férfiak által csábító, ám igen lekezelő hang a terem túlsó oldaláról. arra kapjátok a fejeteket, és látjátok, hogy egy igen ijesztőnek mondható nő közelít felétek, mögötte homályosan egy nagy valami.



- Tenebra! - Kiáltotta Jack. - A játékaidnak vége! Add meg magad, és nem esik bajod!
- Csak nektek fog itt bajotok lenni. - Sziszegi Tenebra. - Miután a kis petem végzett veletek, elhozza a úvóhelyemre a taknyost, hogy megöljem... - Itt Natsumi felé fordul. - Hé kisfiú, nézd a jó oldalát a halálodnak: Örülhetsz majd, hogy a ribanc nővéredet majd kitagadják a retardált szüleid, hisz mindig a kisebbik anyuci és apuci kedvence... - És mániákusan röhög. Egyértelmű, hogy bekattant. Majd felétek mutatva a valami mögé mutat.
- Halálosztó, végez velük! Nekem van egy kis dolgom! - Mialatt Tenebra távozik, ti nem tudtok utána menni, mert Tenebra helyét átváltja Halálosztó, aki egy igen nagy és ijesztő sárkány személyében mutatkozik meg.



Jack rémülten vett észre valamit:
- FUSSUNK INNEN, EZ A DÖG 15-ÖS SZINTŰ! - Így semmi esélyetek a lénnyel szemben. A sárkány ekkor egy tűzörvényt küld felétek. Szerencsére mind ki tudtátok kerülni, de a menekülési utat eltorlaszolta.
A kis gyíkok ekkor leugranak elétek, majd a sárkány felé fordulva valami fehér füstöt fújnak a szemére. A sárkány a kíntól kezd üvölteni, és mintha pirosodna a bőre a szeme körül: a kis gyíkok paprika spray-hez hasonló port fújtak rá. Mialatt ti a fal mentén próbáltok távolabb lenni a sárkánytól, az a terem túlsó végébe repíti Natsumi ketrecét a kínlódások közepette, és bár csak a ketrec tört ripityára, nem Natsumi, a srác ahelyett, hogy segítene nektek, inkább kimenekül az ajtón, még a saját petjét is kis híján hátrahagyva. Ekkor veszitek észre, hogy Tenebra nyitva hagyta az ajtót maga után. Amíg a sárkány a vakságával van elfoglalva, ti ki tudtok menekülni a teremből onnan. A Kezdetek Erdejének egy szélére jutottatok ki. Ekkor a kics gyíkocskák elrohannak egy közelben lapuló, ló nagyságú példányhoz, ami pont olyan, mint ők, és leesik számotokra a tantusz: a mamájuk az, aki égen földön kereste picinyeit. a mama a hátára veszi mindkettőt, majd egy bólintásszerű mozdulattal köszöni meg, hogy vigyáztatok a picikékre, és elmegy a tó fele, a két picivel együtt. A fogadós kicsit elszomorodik, mert megkedvelte őket, ám elmúlik a szomorúsága, mikor egy árva kiscica bújik hozzá.
- A fenébe! Tenebra lelépett... De legalább mi megvagyunk. Itt a jutalmatok lányok. - És egy üzenettel küldi el nektek a jutalmakat. - Kísérjétek vissza a fogadóst a Kezdetek városába, én addig lezárom ezt az alagutat, nehogy Démoni Süsü kitalálja, hogy kijön.

Azzal érjen posztotok, hogy sikeresen visszajutottatok a Kezdetek Városában, és azon törjétek a fejeteket, hogy vajon visszatér-e Tenebra és Halálosztó, és akkor mit tesztek?


Epilógus: Valahol a 11. szint egy ködös erdejébe mászott fel Tenebra félórával azután, hogy Jack-et megölte egy hátbatámadással, és kiszabadította igen nagyra nőtt petjét.
- Lehet, hogy kijutottatok az alagútamból... - Kuncog a nő. - De egy nap még elkaplak titeket, és akkor MEGÖLLEK TITEKET!! - Hangzik őrült nevetése az erdő ködjén keresztül...

Folytatjuk?

//Én benne lennék egy későbbi folytatásba, abban az esetben, ha tényleg jól fogunk haladni. //

Jack megpróbálta betörni az ajtót a hallgatagabb lány javaslatára, de nem sikerült. Éppen hogy alig mondtam azt, hogy talán a két kis lényecske befér a vizes lyukon és megkereshetik a kulcsot, az egyikük már cselekedett is. Egyszerűen értette minden szavamat, úgy vágta be magát a kis lyukba, majd idővel később hozta a kulcsot a szájában.
- Nagyon okos kis jószágok vagytok. - ismertem el őszinte elismeréssel és csodálattal. - Ti még az idomár petjeit is túlszárnyalnátok.
Átvettem a kulcsot a kis állatkából, majd kétszer megfordítottam a kulcslyukban.
Azok után, amin eddig végigmentünk, már meg se lepődtem semmin se. Az ajtó túloldalán ott várt ránk egy csapat beszélő démon. Mindegyikünkön végignéztek, de inkább engem bámultak folyton szinte nyalogatva a szájuk szélét.
- Hé-hé-hé! Ostoba szörnyetegek! Arra nem gondoltatok esetleg, hogy nagyon rossz az ízünk, és ráadásul mi hármunk közül valamelyikünknek fertőző nemi betegsége is van? - oktattam ki a bandát. Persze vaskos hazugság volt, hogy bármelyikünk nemi beteg lenne. Én magamról tudom is, hogy nem vagyok az, hiszen nem pasizom úgy, mint a legtöbb magukat kellető, vagy rámászós lány. Mégsem tudunk mit csinálni, mi itt vagyunk öten, plusz a két kis szörnyecske, és tizennégy-tizenöt főből álló erős démonnal szemben semmi esélyünk. De én harcolni fogok a végsőkig. Már feszítettem is az íjam, majd...
Majd leeresztettem. Az egyik kis gyíkocska odaállt a démonbanda elé, mintha ő akarna egyedül szembeszállni velük. Életemben először vágtam igazán WTF arcot.
A szörnyek csak néztek, majd röhögtek a morgó kis lényecskén. aztán a kicsi vett egy nagy levegőt, és akkorát ordított az egész rossz társaságra, hogy az egész földalatti rendszer beleremegett, a rágcsálók felfordultak a plafonra, a holtak is felriadtak holtálmukból, KA kiöntötte a kávéját meglepetéstől, a történetem írója is ijedtében leesett a székéből, mint múltkor az első Slender-játékánál.
- Ki volt az az őrült, aki ilyen effektet kitalált egy ilyen kis mobba?! - hebegte az író /OFF: Judy Noxia usere /, miután öt perc után magához tért a rémülettől. Idő kellett továbbá, hogy folytassa a kalandom írását.
Szóval vissza az én történetembe!
Az összes démon az alagút összes járatából elmenekült ijedten. Én és társaim csak álltunk ott, és néztünk, ahogy a kis gyík elégedetten csatlakozik vissza testvéréhez, azaz a fogadós vállára.
- Te. Jó. Atya. Úr. Isten. - Ennyi jött ki a számból, aztán végre magamhoz tértem a döbbenettől. Csoda, hogy a hajam nem őszült be az üvöltéstől. Most, hogy már az összes démon eltűnt innen is, és a járat minden más pontjából is, non-stoppal mehettünk tovább a további üres folyosókon, termeken keresztül, amíg beértünk egy nagy terembe. Föntről ketrecek csüngtek, és az egyikükben felfedezni véltem a pórul járt Natsumit. Ahogy gondoltam: ezt az ostobát a petjével együtt Tenebra elkapta. A maga módján követelte kiszabadítását, azonban én csak egy kárörvendő félmosollyal mondtam neki:
- Hát, ha ilyen "szépen" kéred, akkor addig lóghatsz ott, amíg meg nem tanulod az udvariasságot. De legalább nem kell a nővérednek pórázt, vagy ilyesmit szerezni, külön örülni fog neki, hogy ketrecben foglak visszavinni hozzá.
Aztán elfordultam tőle egy nő felé, aki még látszólag is teljesen el volt szállva magából. Öltözködését és félőrült stílusából látva már egyből tudtam, ki ez: Tenebra.
- Szervusz, Tenebra. Elfogytak a használhatóbb állatok és emberek, hogy ehhez a kölyökhöz hasonló kis szerencsétleneken próbálsz kísérletezni?
Tenebra inkább Jack eposzokba illő tömör szavaira reagált, majd mániákus röhögések közt parancsba adta egy Halálosztó nevű valaminek, hogy végezzen velünk. Ő meg eltűnt.
Ott állt egy tizenötös szintű szörnyeteg, egy amolyan sárkányhoz hasonló gyík. Van szárnya ugyan, de ez egyáltalán nem sárkány, hanem egy Wyvern vagy drakonoid. Igazi sárkány nem. Ezen azonban nem tanakodhattam, hiszen Jack is észrevette azt, amit én is, és ő mondta is, hogy fussunk. Igaza van. Ilyen kis szinten még nem tudnánk elbánni vele. Csak egy választásunk volt: menekülés.
A kis gyíkok ezúttal is segítettek nekünk: fehér porfélét fújtak a gyíkszörnyeteg szemére, mintha vöröspaprika-gázsprével fújták volna le. Éppen olyan volt is a hatása: a szörnyeteg megvakult egy időre, és bizonyára annyira csípte neki, hogy ettől vergődött. Csapkodások közt leverte Natsumi ketrecét, és a fiú, kihasználva a lehetőséget kimenekült a kijáraton, amit Tenebra nyitva felejtett. És szerencsére ő is.
Túl veszélyes volt átfutni a termen a vergődő dög mellett, úgyhogy szót fogadóan a fal mellett araszoltam el a többiekkel, amíg elértük a kijáratot, és felfutottunk a felszínre. Itt voltunk a Kezdetek Erdejének szélén, pont közel ahhoz a fához, ami az otthonom volt. Ugyanitt várt ránk egy nagy lóméretű bestia. Azt nézegetve egy pár másodpercig rájöttem, hogy ez ugyanaz a faj, mint a kis gyíkocskák. Ráadásképpen hamar ki is derült, hogy nemcsak egy kifejlett példány, hanem egyben a kicsik mamája is. Bólintással jelezte háláját, hogy vigyáztunk rájuk és visszahoztuk őket hozzá. Búcsúpillantások keretében az óriásgyík elment a tóhoz a kicsinyeivel. A kocsmáros búslakodott.
- Ne bánkódjon, fogadós úr, a kicsik emlékezni fognak magára. - vigasztaltam meg a fogadóst. - Biztos vagyok benne, hogy lesz még más is pluszban, akit nagyon szeretni fog... nézze csak, egy kiscica!
Valóban odament a fogadóshoz egy kiscica. Egy-két nyávogás és dörgölődzés, a fogadós máris a szívébe zárta.
- A fenébe! Tenebra lelépett... - bosszankodott Jack, aztán felénk fordult. - De legalább mi megvagyunk. Itt a jutalmatok lányok. Kísérjétek vissza a fogadóst a Kezdetek városába, én addig lezárom ezt az alagutat, nehogy Démoni Süsü kitalálja, hogy kijön.
- De mi lesz, ha... - Nem ellenkezhettem, mert a fiú komolyan gondolta ezt. Azért aggódtam miatta. Félek, hogy utoljára látjuk őt. Az a szörnyeteg nagyon erős, és ha úgy zárja el a kijáratot, hogy beomlasztja, akár ő is a kövek alá kerülhet. De akár Tenebra is visszajöhet, és megöli.
Leginkább Natsumi könnyelműségén bosszankodtam magamban. Az az ostoba fiú sokszor csinált már bajt, igazán rájöhetne végre, hogy az ostobaságai az életébe is kerülhet. Nem elég neki, hogy vörös indikátorosok táborát is magára haragította? Mindennek a tetejébe megint a nyomába kell erednem.
- Kísérjük vissza a fogadóst, ahogy Jack kérte. - mondtam csendesen, miután végignéztem, ahogy Jack elindul bevégezni dolgát. - Aztán majd kitaláljuk, mi legyen Tenebrával. Azt a Natsumi gyereket hagyjátok, ő az enyém. A nővére engem bízott meg azzal, hogy fogjam el, és vigyem vissza a nővére céhházába. Esetleg, ha későbbiekben meglátjátok, vagy valami, szóljatok. Annak is hálás lennék, ha ti nektek sikerülne elfogni, és visszavinni Yurikohoz.
Egy biztos: Tenebrát nem először és utoljára láttuk. Mindenki más biztonságának érdekében rá kell ragadnom erre a csajra is, hogy a céhem nevében is igazságot szolgáltassak. És ez így is lesz. Így lesz, amíg ki nem jutunk egy nap a SAO-ból.

/Köszi szépen a játékot, Enhi! Igencsak hosszúra, mégis kapkodva sikeredett. Attól még jó sztori volt, élveztem. /

The member 'Kayaba Akihiko' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :