Nomad vs Jin

A reggelem ugyan olyan unalmasan telt mint általában, ennek hála nem volt különösebben változatos a kedvem sem. A fogadó étkezdéjében is, a változatosság kedvéjért a szokásosat választva, csendben elmajszolom reggelimet, miközben lehunyt szemek mellett, hallgatom azt a fehér zajt, amit egy újabb kötekedősebb kedvű játékos okoz mellettem. Miután befejeztem a reggelimet, csak kérdőn tekintek az alakra, mintha eddig észre sem vettem volna, hogy ott van, bár ebben van némi igazság, hiszen nem nagyon tűnt fel, csak hogy közelebbről hallom a morajlásokat, és hangosabban. Aztán hagyva, hogy az unott arckifejezésem visszafoglalja helyét, csak elsétálok mellette, és elhagyom a fogadót. Lassan elballagok az első küldetéstábláért, hátha találok valami érdekesebbet, vagy olyat amit megérné elfogadnom. De sajnos erről is le kell mondanom ismét, mivel nekem megfelelő nemigazán akad. Vagy szintben, vagy fizetségben. Jobb híján, a fejlődés érdekében az arénák felé veszem az irányt, hátha találok egy ellenfelet aki hajlandó kiállni ellenem. Illetve, hátha találok valakit, aki ellen lenne is értelme kiállnom. Mert olyan küzdelembe én sem, szeretek belemenni, amiről azonnal lehet tudni, hogy veszíteni fogok. Ahogy nézelődök, valahogy csak sikerül véletlenül kiszúrni, hogy az egyik éppen felszabaduló küzdőtérre magányosan sétál be egy játékos. Egy kicsit még elidőzök figyelve, hogy csatlakozik-e valaki hozzá, vagy valóban egyedül jött-e ide akárcsak jómagam. Miután kinézelődtem magam, és még mindig nem csatlakozott hozzá senki, szép lassan elindulok hozzá, hogy a küzdőtérre belépve rákérdezhessek, egy esetleges párbajra.
- Jöhetek?
Tömör, de lényegre törő, és reményeim szerint érthető kérdésemet teszem fel a szemkötős illetőnek, hátha megfelelek én is egy párbaj erejére, és nem csak egy igencsak megkéső társára kell várnia.

A magányosnak tűnő fickóhoz besétálva hamar rákérdezek a párbajra, bár eléggé tömören, de ezzel láthatólag nincsen gond, hiszen így is megértette szándékomat. Bár egy küzdőtéren nem olyan nehéz kideríteni, hogy mit is akarhat a másik, ha egyedül vagy az egyiken. A bemutatkozás részét én valahogy szívesen hanyagoltam volna, de ha már ő hajlandó volt rá, valahogy nekem is csak meg kéne tennem.
- Nomad.
Lassan csak-csak felfog tűnni ellenfelemnek, hogy nem vagyok az a bőbeszédű fajta. De engem ez a része nem is zavar túlzottan. Eddig legalábbis sohasem okozott gondot a számomra. A kézfogást elfogadom, majd én is hátrébb lépek pár lépést, aztán türelmesen várok ameddig menüjében matat, aztán rákérdez az egyik párbajlehetőségre amire csak biccentek egyet. Abból az okból kifolyólag, hogy ha vesztek, ha nem most már akkor is kellene egy kis tapasztalatpont, hogy szép lassan én is elkezdhessek fejlődni. Amikor magára ölti felszerelését ez a részlet máris biztos lesz számomra. Nem csak abban leszek ennek köszönhetően biztos, hogy jóval erősebb nálam, de a szintje is biztosan magasabb. Kicsit furcsán érzem magam, ahogy teljes felszerelésben látom, én pedig úgy vagyok ahogy most is. Csak az a gyenge bőrpáncél van rajtam, és a kések. Na de nem problémázok sokat ezen. Egy egyszerű vállrándítással letudom a már szemmel látható erőkülönbséget, és elindulok felé miután időztem egy kicsit, hogy támad-nem támad. Ha elég közel érek hozzá megpróbálok bevinni egy találatot, pontosabban megpróbálkozok egy szúrással oldala felé, másik késemmel pedig blokkolni ha ő támadna. Ha elég nagy szerencsém van, és betalál, de ha nem akkor is megpróbálok pár lépéssel továbbhaladni, de közben megfordulok, hogy ne a hátam mögött legyen ellenfelem.

Miután betévedtem a fiúhoz, és feltettem neki rövidke kérdésemet, mire az bele egyezett a párbajba. Nagyon úgy néz ki, hogy nem csak én érkeztem egyedül ide abban a reményben, hogy majd itt találok egy ellenfelet magamnak. Igaz ezt a párbaj indításakor valamilyen szinten már meg is bántam, hiszen nem szeretem túlzottan azokat a küzdelmeket, amikor nem sok esélyem van első ránézésre sem. Pedig most ez a helyzet áll fent. Hiszen míg készülődhettünk, ellenfelem felöltötte magára felszerelését amivel máris jobban, bár nem biztos, hogy olyan sokkal, de mégis fontos páncélpontokkal gazdagodva bírta növelni védelmét. Míg számomra egyenlőre nincs más lehetőség, mint az alapfelszerelés amivel kezdtünk. Az indítást követően nem támadott rám, ezzel átengedve számomra a kezdeményezés lehetőségét. Nem habozok túl sokat, hogy megpróbálhassak bevinni egy találatot, ami nagyon úgy tűnik, hogy sikerült is. Bár elég erős érzésem van azzal kapcsolatban, hogy ellenfelem szándékosan hagyta, hogy felmérhesse legalább a sebzésemet. Miután eltávolodtam ellenfelemtől mosolygós megjegyzését mintha csak elengedném fülem mellett ugyan olyan unottan, és hidegen nézek ellenfelemre mint egészen eddig, és mint bárki másra is itt. Ebben a játékban. Habár jobban belegondolva igazából egész eddigi életemben amióta az eszemet tudom mindenkire ugyan így néztem, és nem sokan láthattak eddig mosolyogni. Még családom sem túl sokszor. Ellenfelem is támadásba lendül miután hátrálni tudok egy kicsit, és miközben fegyverét egyszer az egyik, majd a másik oldalon megforgatja rohan felém, nem nehéz megmondani, hogy majdnem háromszor olyan gyors mint amilyen sebességgel én képes vagyok futni egyenlőre. Amikor meglendíti botját, térdre rogyok, hogy megpróbálhassam hárítani a keskeny botot, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ellenfelem támadása betalál, bár nem a térdemet találja el, azért így is ugyan akkora sebzést okoz a számomra. Belegondolva a dolgokba, ebben a világban nem nagyon érdemes úgy gondolkozni néha mint a valóságban, hiszen itt azzal, hogy eltalálja valaki a lábunkat legrosszabb esetben is, csak a földre zuhanunk, viszont mivel fájdalmat nem érzünk nem kell amiatt aggódni, hogy nem fogjuk tudni rendesen mozgatni utána végtagunkat. Ellenfelem támadásának köszönhetően elvesztem mind a két páncél, és még négy életerőpontomat, így hamar bebizonyosodik, hogy a következő támadása sikerén múlik, hogy milyen hamar nyeri meg ellenfelem a harcot. Miután ellenfelem eloldalazott mellőlem felállok, és ismét felé indítok, hogy most közvetlenül szemből próbálhassam meg megtámadni. De nem hanyagolva egyik késemet sem, szép sorban próbálom mindkettővel megvágni. Míg jobb kezemben lévővel egy jobbról balra tartó felfelé ívelő átlós vágást kísérlek meg hátha felragyog az a számomra oly kedves másokon látott vörös csík, ha párbajozok velük. Közvetlenül ezt követve, hogyha előző támadásomat tudja is blokkolni, a bal kezemben lévő késsel egy szúrást kísérlek meg gyomra irányába, hátha így nehezebben tudja védeni támadásomat. Miközben szúrok már fordulok is balra, hogy nagyjából kartávolságra legyek így ellenfelemtől, aztán hátrébb ugorva, vagy inkább mondjuk úgy, hogy balrább? Bár ez nem valami értelmes egy szó. Na mindegy. Maradjunk abban, hogy arrébb ugrok abba az irányba, mint amerre fordultam is, hogy kis távolság legyen köztünk, aztán megpróbálok pár lépést még hátrálni mielőtt nekem támadna.

HP: 11/15
Páncél: 0/2

Sajnálatomra kissé, de mégis sikerült egy már vesztes csatába bonyolódnom, ami bár nem életre-halálra megy, de mégis kényelmetlen kicsit. Viszont, ha már belekezdtem nincs visszafordulás. Az indítás jelző után belevetem magamat a harcba, és én támadok elsőnek, ha már ellenfelem nem teszi meg. Nem nagyon sikerül sebeznem, amin nem is csodálkozok túlzottan, hiszen eléggé gyenge vagyok még. És a kezdetekkor nem éppen a legalkalmasabb pontelosztást választottam ki magamnak. Miután eltalál eléggé lemegy az életem, viszont szerencsémre több mint a fele megmarad, de a következő tuti, hogy leviszi több mint fele életemet. Amikor megint megindulok sikeresen betalál mind a két találatom, és még némi plusz sebzést is kap a srác amikor próbálja láthatóan észrevétlenül, eltalálni a bokáját saját botjával, szerencsétlenségére viszont pont akkor pillantok lefelé, hogy a bot alsó részét kibírjam kerülni, ha az én lábamat támadná. Miután eltaláltam, és ő is saját magát, csak hátrébb szökkenek, majd pár lépést még hátrálok, közben késeimet védekezően magam elé emelve. Amikor tesz egy megjegyzést ügyességemre, csak megrázom a fejemet, és tőrömet szorítva kinyújtom a mutató ujjamat, és a bokája felé mutatok.
- Véletlen láttam.
Tekintetem ugyan olyan fagyos, mint korábban is volt amikor elkezdődött az egész. Nem látszódik semmilyen érzelem az arcomon csak az unott nézésemet láthatja. Igaz nem is nagyon mások az érzéseim. Kissé zavaró, hogy megpróbált így átverni, de azért megértem a gondolat menetét azt hiszem. Talán pont azért csinálta, hogy kicsit biztasson engem, és ne vegye el a kedvemet a párbajoktól. Ahhoz valójában késő, ugyanis sohasem volt különösebb kedvem az ilyen párbajokhoz miután kiderült, hogy meghalhatunk, viszont a fejlődésnek ára van.

HP:11/15
Páncél:0/2