Hinari vs Incubus

by **Rosalia** Pént. Feb. 22 2013, 01:40

Harctér leírása: Mosoda
A kardforgatók igencsak különleges küzdőtérre kerülnek. Egy 15x15 méteres négyzet alapterületű üvegkockába, melynek magassága meghaladja a 10 métert és felül nyitott, így maximálisan bejön a nappali fény. A helyszín pikantériáját az adja, hogy úgy van berendezve, mint egy mosoda: Egyik oldalt hatalmas dézsákban áznak a lepedők és törölközők, a pályát pedig keresztbe szeli az 5 hosszú szárítókötél (2 méternyi magasságban), melyeken már kiteregetett, kis híján födig érő fehér lepedők száradnak. A száritóköteleket nem lehet elszakítani, elvágni, immortal object feliratot jeleznek, ha mégis próbálkoznátok. Ráadásul magas szintű akrobatika jártasság híján nem tudtok úgy lengeni rajta, mint a tornászok.

Felszerelés:
Mindkét versenyzőnek le kell vennie minden pluszt érő ruházatát! Saját fegyvereitekkel harcolhattok, viszont a bónuszok itt sem érvényesülnek. Speciális képesség a szabályzat keretei között, de használható. Ördög nem kijátszható itt. Jártasságok letiltva.

Párbaj időtartama: 5 kör/fő (ha a bíró úgy ítéli, akkor +1 kör)
Határidő: 3 nap/fő

Bíró: Rosalia
Zsűri: Klein, Diabel, Rosalia

Hinari
Élet: 5
Fegyverkezelés: 7
Erő: 4
Kitartás: 5
Gyorsaság: 5
Speciális képesség: 4

Incubus
Élet: 5
Fegyverkezelés: 7
Erő: 6
Kitartás: 5
Gyorsaság: 12
Speciális képesség: 5

by **Hinari** Kedd Feb. 26 2013, 14:29

Halvány, elmosódott emlékképek, ezernyi szófoszlány, néha fel-felcsillanó fény az egymásnak csapódó pengéken, egy mosoly, ahogyan felém közelít… csupán ennyiből állt a harc, puszta benyomások és érzések halmaza, mentes minden algoritmustól és éppen ezért, valahogy más. Más, mint odakint, más, mint a mobokkal teli terepen, és a különbséget nem a nézőközönség okozta. Azután hirtelen vége volt, az oszlopok semmivé váltak, és amíg az aréna lassan materializálódott körülöttünk, az ütemes taps egyre jobban felerősödött.
Nyertem?

Tétován emelgettem lábaim, majd az eredménytől fellelkesülve, megforgattam a kardomat is: jobban éreztem a pengét, annak suhintását és erejét, mint eddig. Térdeimet félig behajlítottam, és egy random vágást intéztem a várakozóban lévő ülőalkalmatosságra, becélozva annak középső részét. Betalált. Nem értettem. Ennyit fejlődtem volna? Ha lett volna más is a közelemben, biztosan furcsán nézett volna rám, ám én per pillanat annyira bele voltam merülve új pontjaim hatásainak kipróbálásába, hogy nem törődtem semmivel és senkivel. Maga volt az Új, a régóta várt Váratlan, és én rendkívül élveztem.
Arcomon elégedett vigyorral léptem ki az arénába, ám ahogyan szembe találtam magam a sok-sok emberrel, a túlontúl tágas poronddal és a hatalmas kivetítővel, önbizalmam egy másodperc alatt a nullára csökkent. A sikeres első kör következtében elbújtatott gondolataim most újra felszínre törtek, s én a naptól hunyorogva néztem meg a párosítást, magamban azon morfondírozva, vajon kivel járnék a legjobban. Megoldás azonban nem volt, akiket ismertem, azokról tudtam, hogy erősek, akiket meg nem, nos… a próba-szerencse alapon történő gondolati besorolást sosem értékeltem túl nagyra, nem is beszélve a módszer helytelenségéről, így hát feszengve vártam következő ellenfelem kilétét, közben egyet-egyet odabiccentve az ismerős arcoknak, hogy valami életjelet én is mutassak ezekben a nehéz percekben.
- Incu? – szaladt ki a számon, egy amolyan csodálkozó stílusban, mint akiben most tudatosul, hogy a fiú is jelen van, bizony, sőt, éppen vele kell megküzdenem, pont vele. Nem lesz egyszerű – sóhajtottam, és már indultam is volna feléje, amikor a történtek más fordulatot vettek, s én egykettőre az új helyszínen találtam magam.

Ez a harctér máris jobban tetszett, mint az előző. Kevésbé volt szürke és szimmetrikus, nem is beszélve a nyomasztó rácsok hiányáról, kedvemet azonban csak igen kevéssé tudta módosítani. Egy mély lélegzetvétel, és átállítottam magam harci módba, de előtte még…
- Szia! – kukucskáltam át két lepedő között, kezemmel húzva félre őket, hogy kilássak. Mosolyom őszinte volt, szemem vidáman csillogott, ahogy intettem felé – Sok szerencsét! – mondtam még, aztán hátrébb léptem, szemeim behunytam, kardomat pedig két kézbe fogtam. Innentől nemigen fog tőlem mosolyt látni vagy nevetést hallani, nem, az előző csak a nyitóhang volt, egy olyan nyitóhang, aminek meg kellett lennie, nem is igazán a jó viszony fenntartása érdekében, inkább az esemény hangulata miatt. Idegeim pattanásig feszültek, ahogy átadtam magam a koncentráció émelyítően mély érzésének: csakúgy, mint a Kota elleni mérkőzés elején, emlékeztettem magam a három alap F-re, majd beállva egy kezdő helyzetbe, vártam, hogy megmozduljanak a körülöttünk lévő, fehér szellemek.

by **Rosalia** Szer. Feb. 27 2013, 13:28

Thunder jelezte felém hiányzását. A héten dolgozik, jövő hétre ígérte a posztját, de bízzunk benne, hogy hamarabb is tud majd írni. Hinaritól elnézést kérek, amiért várakoznia kell.

by **Thunder** Pént. Márc. 01 2013, 10:41

A mai nap nem mondható átlagosnak, hiszen ma egy újabb összecsapásom lesz a viadalon. Az előző, vagyis első fordulóban vagy másként a selejtezőben nem tudom szerencsés vagy balszerencsés voltam e, hiszen nem volt ellenfelem így jutottam tovább, de a jutalom igen csekély volt.
~ Legalább lett volna ellenfelem. Még ha veszítettem is volna talán valamivel több jutalomban, részesültem volna. ~ ezekhez a gondolatokhoz hasonlóak játszódtak le a fejemben miközben az első fordulót követve visszateleportáltak a szobába vagy másként a várakozó terembe.
~ Úgy fest a dolog csak az én ellenfelem nem jelent meg. Szóval akkor mégiscsak balszerencse volt ide jelentkeznem. ~ Mindenki annyira örült továbbjutásának csak én búslakodtam ennyire, amire talán a többi jelentkező is felfigyelt.
~ Ez még csak a kezdet ~ mondtam magamban mikor a kijelző mutatta, hogy Scrooge elleni továbbjutó kevesebb mint 1 perc perc alatt végzett. Nem csoda, ha nem volt ellenfelem. Abban a szent minutumban mikor az előbb említett eszköz az én, továbbjutásomat jelezte a közönség elkezdett pfujolni.
~ Na de jó. Legalább paradicsommal nem dobálnak meg. Fogalmam se volt, hogy a miért teszik ezt velem. Igazán együtt érző egy közönség. ~
- Jobban jártam volna, ha be se nevezek. - mondtam halkan egy sóhajtás után majd a következő mérkőzésem elejéig, ki se jöttem a számomra elkülönített szobából, ahova küldtek. Ezek után szembesítettek mindenkit a következő ellenfelével. A már-már gigászi kijelzőre pillantva szembesültem azzal a ténnyel, miszerint egy lánnyal kell harcolnom kinek a neve Hinari. Vele kell összemérnem a tudásomat. Ezt követve minden párost a már előre elrendezett küzdő helyszínére küldtek.
Ahogy megérkeztem gyorsan felmértem a terepet így hamar leesett, hogy egy mosodában vagyok.
~ Legalább víz van itt rengeteg, netalán ha képességet kellene használjak. Bár miért is tenném? Hiszen jobb lenne, ha itt se lennék. Az lenne a legjobb, ha feladnám a küzdelmet és elmennék a világ végére. Oda, ahol senki se talál rám. Jobb is lenne, hiszen hiába vagyok Beta teszter ha a kezdők is, megelőznek a fejlődésben engem. Így legalább még gondot se okoznék senkinek semmilyen körülmények közepette. Rabja vagyok ennek a játéknak és még egy barátságot se kötöttem senkivel, ami nem csoda, hiszen nehezen barátkozok másokkal. ~
A kis depressziós hangulatomat mintha egy hang zavarta volna meg.
- Szia! – hangzott el mikor észrevettem, hogy a leányzó is megérkezett. – Sok szerencsét! – hangzott el újra. Igaz a lepedők kicsit zavarták a látásomat, de akkor ki más lehetett volna ott előttem?
Mivel az imént már a gondolataimban szerepelt az, hogy feladom a mérkőzést, a kardomat kihúztam a tokjából és a földbe szúrtam jobbomon majd a tokot is bal oldalamon és törökülésben vártam, hogy ellenfelem véget vessen szenvedésemnek.

by **Hinari** Kedd Márc. 05 2013, 21:27

Vártam. Évekig tűnő hosszú másodpercekig, s már-már azon voltam, hogy végső unalmamban a mosatlan és kimosott ruhák arányát számolgatom, külön feljegyezve az alattuk lévő víz színét, amikor a tömeg elkezdett morajlani. Először csak kicsit, majd egyre jobban felvéve az ütemet, ám ez cseppet sem hasonlított a megszokott zajongásra: ordibálások, bekiabálások záporoztak az aréna felé, és bár pontos mondanivalójukat lehetetlen volt kivenni, a stílus és a hangulat teljes mértékben átjött.
Ezeknek meg mi bajuk? – kérdeztem magamtól, majd egy elégedetlen sóhajtás után tettem egy lépést előre, majd mégegyet, és pár pillanat múlva már azt vettem észre, hogy a koncentrációtól félig kinyújtott nyelvvel igyekszem a lehető legkevesebb hanggal átbucskázni a kiteregetett cuccok között. Kész labirintus, vagy négy-öt kifeszített kötél, rajta a legkülönfélébb minta szerint aggasztva fel a lepedők, még véletlenül sem úgy, hogy egyenesen keresztül lehessen menni rajtuk. Így kénytelen kelletlen lépkedtem balra, majd jobbra, és így tovább, míg a végén annyira elegem lett az egészből, hogy az utolsó akadályt egy elegáns vágással oldottam meg, elégedett vigyorral nyugtázva a mögöttem szállingózó pixeldarabokat.

Úgy gondoltam, maximálisan fel vagyok készülve minden eshetőségre, amivel előrukkolhat, bármire, akár lesből, akár oldalról akar támadni, én ki fogom védeni, végre képes vagyok kivédeni, én, aki eddig bekapott mindent, ami felé közeledett. Az meg, hogy Incubus mennyit fejlődött, mióta legutoljára láttam, úgyis ki fog derülni, rögtön, amint kardjaink egymáshoz csapódnak. A tudat, hogy ismerem, magabiztossággal töltött el, nem is beszélve a színtér különlegességéről: a hely a nagy területe ellenére is kisebbnek hatott, mint az előző harctér, így nem éreztem magam annyira elveszve, mint az első körben. Itt végre lehetőségem volt elbújni, ha akartam, s előbukkanni, ha éppen úgy tartotta kedvem. Ezért is nem semmisítettem meg a lepleket, inkább hagytam, hogy végigvezessenek az úton, egészen ellenfelem közvetlen közeléig.
- Hát te? – húztam fel a szemöldököm, leginkább a szituáció iróniáján bosszankodva, hiszen ez volt talán az egyetlen helyzet, ami teljes mértékben meglepetésként ért – Egész nap itt fogsz ülni? – folytattam, magamhoz mérten elég idegesen. Kezdeti nyugodtságomat a tömeg nemtetszése, majd a fehér ruhák közti tévelygés végleg eloszlatta, s a fiú viselkedése csak hab volt a tortán. Akármi is volt az indoka, nem voltam rá kíváncsi, ám azért adtam neki némi időt, hogy tisztázni tudja helyzetét. Az egyhelyben álldogálást és tétlenséget azonban hamarabb meguntam, mint vártam, így – megfelelő reakció híján – arcomon angyali mosollyal sétáltam oda a legközelebbi dézsához, és vágtam Incubus képébe a víztől csepegő, átázott ruhaneműt.

by **Thunder** Szomb. Márc. 09 2013, 18:02

Továbbra is ültem a földön ahol mellettem volt fegyverem és annak tokja a földbe szúrva miközben folytattam magam ostorozását, hogy miért vagyok ennyire szerencsétlen. Gondolataim tehát továbbra is azon jártak, hogy fel kellene adnom a viadalt és elvonulnom a világ elől. A további gondolatmenetemet a közönségtől az aréna felé jövő hangok zavarták meg melyekből könnyen ki lehetett szűrni, hogy nem tetszik neki a mérkőzés.
~ Biztos valami akcióra várnak, nem pedig egy olyan harcra ahol az egyik fél csak ücsörög. ~ mondtam magamban miközben egy furcsa érzés kavarodott bennem amit már jó ideje nem éreztem. Düh, harag, félelem és éppen az utóbbi miatt következett be az amitől féltem. Féltem attól, hogy eluralkodik rajtam vagyis a bitjeimben rejtőző vámpír. Kezdte átvenni felettem az irányítást. A levegő csak úgy kavarodott körülöttem és még a lepedőkről a földre csöppent tócsából is cseppek kezdtek kiemelkedni. Hajam színe folyamatosan váltakozott az eredi színe és a fehér között míg szemem kék és vörös fényben pompázott ekkor. Szemfogaim hol megnőttek majd visszaálltak eredeti alakjukba. Ekkor érkezett meg elém az ellenfelem vagyis Hinari.
- Hát te? Egész nap itt fogsz ülni? - kérdezte tőlem melyre természetesen nem válaszoltam hiszen más elfoglaltságom volt. Törökülésemből kénytelen voltam átváltani négykézlábra hiszen nehezebbnek bizonyult visszafojtani a bennem rejlő szörnyeteget. Egészen megizzasztott, hogy kordában társam. A harc köztem és bennem lévő szörny között eltartott egy darabig.

~ Belső világ ~

Thunder egy különös helyen találta magát. A hold fénye ragyogotatta be a kopár vidéket jó pár kiszáradt fával. Ez még nem volt minden hiszen este volt így csak a hold fényére lehetett hagyatkozni. Az esőfelhők is elkezdtek gyülekezni és már villámlott is melyet követett a mennydörgés. Mindezt megzavarta egy vérszomjas hang.
- Végre találkoztunk - hangzott el attól a személytől kitől annyira retteg, a benne lakozó vérszomjas teremtménytől. A vámpírtól ki el akarja nyomni az őt fogva tartót azaz engem.
- Elgyengültél és épp ezért fogom átvenni a helyedet. - hangzott el ismét. Csak egy vörös szempár segített abban hogy tudjam merre találom a saját képmásomat, a vámpír énemet. A harc köztem és a bennem szunnyadó másik énem között hosszú időn keresztül tartott. Igaz én egy kardot használtam míg ő csupán egy vívóbottal küzdött ellenem, mégis több órás közdelemnek éltem át harcomat. Pontosan nem tudni hogyan, de a vívóbot megadta magát és így előnybe kerülve felülemelkedtem a ellenfelem felett és nem változtam át. Nagy fehérség jelent meg melyben mintha egy fenyegetésnek szánt üzenet hallottam volna a rossz nemtől.
- Legközelebb nem lesz ekkora szerencséd és átveszem a helyedet. - hangzott el mikor elnyelte a fehér fény őt és engem is.

~ Belső világ ~

Úgy tűnik éppen időben nyertem meg azt a csatát magam ellen hiszen egy nem mindennapi küzdelem kellős közepén tartok. Hinarit már nem láttam magam előtt.
- Talán vesztettem volna? Mennyi idő telhetett el? - ezekhez a gondotokhoz hasonlóak keringtek a fejemben. Hirtelen egy átázott ruhaneműt vágtak a képemhez mely után egyből felpattantam és megragadtam a fegyveremet és annak tokját melyet a földbe szúrtam. A számomra szokásos felállást vettem fel melyet még Hinari nem látott tőlem. Nem véletlenül hiszen ez az ami számomra olyan mint neki a sima egy kezes kardhasználat. Tehát behajlítottam a térdemet és azt a karomat mellyel a kardot ragadtam meg felhúztam a vállgím melynek következtében az keresztben áll előttem. Ekkor a másik kezemben a kardhüvelyt megforgatva egy az előző módhoz hasonlóan védi hátamat azzal a különbséggel, hogy ez a bal csípőmtől tart a jobb vállamig míg kardom a bal vállamtól a jobb csípőmig tart.

by **Hinari** Kedd Márc. 12 2013, 17:13

Az arcán lecsorgó cseppeket figyeltem, ahogy ívesen kanyarodnak el, néhol meg-megállva, aztán folytatva útjukat, mint akik nem teljesen biztosak a dolgukban. Én is pontosan ugyanezt csináltam, óvatosan lépdeltem felé, kardomat készenlétbe helyezve, testemmel féloldalt felé fordulva: nem tudtam, előző mozdulatom vajon milyen hatással volt rá, ám célomat mindenképpen elértem, hiszen megmozdult. Sőt, az előbbi négykézlábas zihálása után végre úgy tűnt, már magánál van, és sikerült elrendeznie magában, amit el kellett. Nem egészen értettem, mi történhetett vele, de egy gyors elemzés után arra a következtetésre jutottam, hogy nem is akarom tudni: akármi is a probléma, a tudás per pillanat csak összezavarna, ami végzetes lehet a meccs végkimenetelét illetően. Egyelőre a párbajra kell fókuszálni, és ha annak vége, akkor lehet egyéb, lelki és más dolgokkal foglalkozni. De addig is: aréna. Ellenfél. Harc.

Fejemben már meg is fogalmazódott a válasz, olyasmi, hogy „örülök, hogy nem adtad fel”, vagy „végre komolyan veszel” és sok más ezekhez hasonló, fölösleges gondolat, ám ajkaim csukva maradtak. Nem illik megváratni egy hölgyet, főleg nem nyilvánosan, és bár nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy tovább idegeskedjek, valamiféle utalást csak kellett tenni, habár nem hittem, hogy bármilyen, lelkiismeret-furdaláshoz hasonlót ki tudok váltani belőle. Így hát rezzenéstelen arccal közeledtem felé továbbra is, közben azon morfondírozva, hogy mit is jelenthet a beállása, illetve mi módon lehetne áttörni a védelmét.
Amikor már kar(d)távolságba értem, megálltam, majd a lehető legváratlanabbul és a tőlem telhető legnagyobb sebességgel, fegyverem hegyével a földön heverő ruha alá nyúltam, és egy gyors mozdulattal felrepítettem azt, egyenesen a fiú felé. Remélve, hogy ez kizökkenti egy kicsit, rögtön a mozdulat után szúrásra emeltem a pengét, a mellkasát célozva ott, ahol nem védte a fegyverével. Akár betalált, akár nem, a próbálkozás után azon nyomban hátraugrottam, ezzel felvéve egy védekező állást, hogy elkerülhessem az esetleges ellentámadásokat.

by **Rosalia** Pént. Márc. 15 2013, 15:04

Incubus, ma jár le a határidőd, ha megoldható, kérlek ma vagy holnap írj! Tudom, hogy sűrű a napirended, de talán a hosszú hétvégén jut elég időd a tornapostod befejezésére is.

by **Thunder** Pént. Márc. 15 2013, 22:41

A korábban hozzám vágott ruhaneműt miután felálltam a hátam mögé dobtam és ekkor kezdtem el figyelni ellenfelem mire készülhet. Mozdulataiból nem tudtam olvasni hiszen még egyszer se harcoltam ellene, így arról sincs információm milyen stílusban forgathatja a kardot. Ott álltam Hinarival szemben. Az egyik kezemben a kardomat másikban pedig annak hüvelyét tartva mikor a támadó és védelmi pozíciómat ötvözve készültem fel ellenfelemnek a támadására. Így a szemből jövő vagy akár az oldal irányú támadásokat könnyedén ki lehet védeni, de mint minden felállásnak így ennek is van gyenge pontja. Mindössze csak reménykedtem, hogy Hinari nem jött rá, hogy hol van az előbb említett gyenge pontom. Most csak a harcra és ellenfelemre fordítottam figyelmemet. Megindult felém mire én a bal lábammal kitámasztva vártam csapásait. Egy igen hétköznapi cselhez folyamodott Hinari mellyel a földön lévő ruhaneműt felrepíti és azt követve egy mindent bele szúrással akart megsebezni. Annyira kiszámítható volt a cselekedete, hogy nem is kellett nagyon megerőltetnem magam ahhoz, hogy könnyű szerrel kivédjem ezt a támadását. Amint kardjaik összecsattantak kezdtem beleélni magam a harcba, de Hinari egy váratlan pillanatban elugrott hátra. Az ugrása közepette megpróbáltam megsaccolni, hogy hol fog földet érni és megpróbáltam alá dobni a kardhüvelyt, hogy a leérkezés pillanatában elessen. Attól függetlenül, hogy elesik vagy sem elindulok felé miközben kardomat még mindig magam előtt tartom keresztben. Mikor odaérek ellenfelem elé a nem hétköznapi kardforgatásom miatt úgy veheti, hogy meg akarom ütni, de ez csak egy kisebb elterelés hiszen az ütéssel a mellkasa mellett csapnék el és a kardommal így egy vízszintes vágást tudok ejteni rajta már ha eltalálom. Netalán ha kivédi akkor a bal lábammal hasfalon rúgom őt és hátrálok tőle egy kicsit ahol ismét a szokásos védelmi pozíciómat veszem fel, de mindenképpen hátrálok tőle kicsit. Kicsit berogyasztom térdeimet és a jobb kezemet vagyis a kardforgató karomat a bal vállamig húzom fel és a kardom innentől a jobb csípőmig keresztbe védi mellkasomat. Ebből az állásból az oldalról érkező támadásokat is ki lehet védeni bár most nincs a másik kezemben a hüvely, így nagyobb eséllyel találhatnak el.

// Bocsika a késésért //

by **Hinari** Vas. Márc. 17 2013, 15:34

Nem jött be. Na és? Ki az, aki azt várja, azt várhatja, hogy minden bejöjjön, minden sikerüljön neki, szituációtól és tudástól függetlenül? Nem voltam ilyen, én aztán nem, engem nem fűtött a piros pixelcsíkok látványa, de egy pillanatig sem. Elindítottam a szúrást, mert úgy gondoltam, ez egy jó kezdés lehet, és nem azért, mert lelki szemeim előtt máris az ellenfelem életcsíkjának esését láttam. Még az a tény se izgatott fel különösebben, hogy Incubus láthatóan nagyon meg volt elégedve magával, hogy ki tudta védeni.
A gondolat önkéntelenül is mosolyt csalt az arcomra: szinte nevetve hárította, minta az a csöpögő ruha ott se lett volna, mintha egyáltalán nem is létezne, ahogy az én támadásom ereje se létezett, se a lélegzetvételem, se a pengém élén megcsillanó fény. Szemeiben a mindennél jobban akarást véltem felfedezni, és hunyorítanom kellett, hogy felfoghassam a kettőnk világa közötti éles ellentétet.
- Ügyes – mondtam neki, ám ez egy üres szó volt csupán, meghívó egy képzeletbeli tornára, a küzdés viadalára, ahol elsöprőnek érezhette magát, ahol ténylegesen nem volt más a környezetében, aki felvehette volna vele a versenyt. És vártam a reakciót, az arcmimikáját, a mozdulatait, a tudatlan testbeszédet, ami szótlan köszönetet mond az egybegyűlteknek, akik idáig támogatták őt és segítettek elérni céljait. Vártam, hogy elöntse a magabiztosság, hogy túlcsorduljon benne az önmagában való hit, hogy elhomályosítsa elméjét és elvesszen a harcban oly fontos racionalitás. Hogy hibára kényszerüljön. Hogy végül beismerje: tévedett.

Aztán rájöttem, hogy senkitől nem várhatom, hogy úgy gondolkodjon, mint én, nem lenne helyes, és nevetségessé tenné a kifinomult értékrendemet is, ami a játék kezdete óta próbálja megtalálni a pontos Én fogalmát. De persze… mindettől függetlenül, Incubus „válaszára” nagyon kíváncsi voltam. Szinte elzsibbadtak az ujjaim, olyan erővel fogtam a fegyverem markolatát, végig a srácot figyelve, ahogy megmozdul, és felém dobja a tokot.
Gyors – állapítottam meg, miközben akadálytalanul értem földet. Túl gyors. Ráadásul a bal, gyengébb kezével hajította el a tárgyat, így ha a kettőnk közti gyorsaság-különbséget és eképpen az ugrásom várható időtartamát is teljes pontossággal számolta volna ki, valószínű akkor se érte volna el célját. A kardhüvely ártalmatlanul száguldott el a felteregetett lepedők sorai alatt, szelétől megmozdultak az eddig csöndesen lebegő szellemek.
Ám ennyivel még nem volt vége, kardját készenlétben tartva közeledett, de korántsem a maximális sebességével. Nem tudtam mire vélni a megmozdulásait, és legbelül akaratom ellenére is zavart ez a bizonytalanság: először fel akarta adni a meccset, úgy tűnt, nem izgatja, ha veszít. Aztán meggondolta magát, és már kezdtem azt hinni, hogy mindene a győzelem, erre most úgy közelít, mintha egy parkban sétálgatna. Vajon ez is csupán a taktikája része? Vagy az előbb, a pengék csattanásakor rosszul olvastam a tekintetéből? Lehet, hogy össze akar zavarni, ilyen előrelátó lenne? Egyik megoldás sem látszott ésszerűnek, s én a fogaimat csikorgattam ahelyett, hogy ellenfelem támadására összpontosítottam volna. Már nem is tudom, hogy pontosan mit csinált, mintha ütni akart volna, azonban a kardja is megmozdult közben. A lényeg, hogy túl hirtelen jött, és ami a fő, a csapása vagy kétszer gyorsabb volt az én maximális sebességemnél is, így az egész folyamat közben nekem csak egy reflexes karlendítésre futotta, amivel a kardforgató karját céloztam meg, nagyjából a vágása felénél. Így nagy esélyem volt rá, hogy egyszerre sebződjünk, ám a nagy igyekezetemben fogalmam sem volt, hogy betaláltam-e. Helyette inkább az ellentámadással foglalatoskodtam, ugyanis időközben még egy rúgással is bepróbálkozott, így ha csak egy rövid ideig is, de fél lábbal állt a földön. Ezt a tényt kihasználva taszítottam rajta egy hatalmasat, remélve, hogy ki tudom billenteni az amúgyis tétova egyensúlyából, és miközben ő a föld felé közelít (vagy csak próbálja valahogy visszanyerni egyensúlyát), pont telibe kapja a lökést követő szúrásomat. Akár bejött a tervem, akár nem, elégedetten szemléltem a harc állását és a közönséget is, akik végre abbahagyták a morgolódást, tapsviharral árasztva el az arénát.

Mire Incubus felé pillantottam, ő már újra a szokásos védelmi pozícióját vette fel. Nem akartam sokáig váratni, így egy gyors körbepillantás után (elszontyolodva véve tudomásul, hogy túl messze vannak a vízzel telt vödrök) megindultam, mégpedig olyan irányból, hogy a napfény csak az utolsó pár méteren vetüljön rám: ezzel beindítva speciális képességem, plusz sebességre tehetek szert, amire valószínűleg nem számít.
Lépéseim felverték a talajra rakódott port, ahogyan elrugaszkodva arról, magabiztosan szökkentek ki a napra, tudat alatt felkészülve a teherre, ami… nem nehezedett rájuk? Nem értettem. Tétován álltam le, egy röpke pillanatra le is engedve fegyverem, közben felsandítva a napra, hogy valóban a szemembe süt-e. Efelől azonban nem volt kétség, így összeráncolt homlokkal kerestem a probléma okát, tekintetem végül a bal kezemen lévő vízcseppeken állapodott meg. Víz. Egy az öt elem közül, amiről a skillem a nevét kapta. És ekkor megértettem: amikor Incubus arcába dobtam a ruhát, a bal tenyerem is vizes lett, ezáltal passzívan megemelve a vízhez kötött statpontomat, vagyis a kitartást. Nem csoda, hogy egy cseppet sem éreztem magam fáradtnak.
Elmosolyodva a szituáción, megráztam a fejem, majd gyorsan léptem oldalra párat, hogy ha eközben a fiú támadott, azt kivédhessem, majd – mivel már jócskán a bal felén voltam – oldalról indítottam egy vágást, felülről célozva a jobb vállát: mivel kardja az ellentétes oldalon állt, aligha marad elég ideje körbelendítenie azt, ráadásul keze kicsavarása nélkül nem is képes egyszerre fölfelé is mozgatni, így hiába gyors, valószínű előbb érek célt, minthogy ki tudja védeni. Ezután spontán leguggoltam, a következő vágásomat a lábainak címezve, majd – kihasználva a felfedezett fáradhatatlanságot – egy harmadik támadást is elindítottam, ezt viszont már szúrásként. Mindezek után fölugrottam, közben igyekezve leutánozni a védekezési beállását, és vártam a reakcióját.

by **Thunder** Vas. Márc. 24 2013, 19:54

Folyamatosan váltogattam sebességemet és nem ok nélkül. Mindössze azt terveztem ezzel, hogy Hinari ne tudja pontosan megállapítani azt, hogy mennyi pontot tehettem arra az értékemre. Tehát ez okozta azt a harcban, hogy a reflexmozdulataimat gyorsan végeztem el míg ahol tudtam lassan mozogtam, ezzel is kicsit megzavarva ellenfelemet. Eldobtam hát a kardhüvelyt mely ellenfelem alatt továbbgurulva a lepedők közé keveredett. Ezzel egy időben a lepedők meglibbentek, de valószínű, hogy nem attól amit imént tettem a hüvellyel.

~ Hát ezt nem éppen így terveztem ~ mondtam magamban mikor megindultam ellenfelem felé a lomha mozgásommal. Igencsak könnyedén kivédte kardcsapásomat amit egy ütésnek akartam volna álcázni, nem beszélve arról, hogy a kivédése közben meg is sebesített engem. Erre csak akkor jöttem rá mikor az ekkor szokásos kellemetlen érzést éreztem. Reménykedtem, hogy ő is kapott némi életpont vesztést és ez a gondolatom közepette próbáltam meg hasba rúgni. Igen, csak próbáltam mivel ő taszított egyet rajtam és elveszítettem az egyensúlyomat így a földön végeztem, de nem túl mesze a célpontomtól ki ekkor már a kardját belém is márthatta volna. Megindította a támadást mire feleszmélve egy amolyan reflexmozdulattal rárúgtam a térdeire és ha minden jól ment akkor ő is elesek. Míg a porban fetrengtünk mind a ketten vagy csak én megpillantottam a nemrég eldobott tokot bár elérni nem értem el. A sok-sok lepedő pedig még akadályozott is volna a tárgy megszerzésében hiszen egy nagyobb kupac lepedőben állt meg pont mint az EXCALIBUR abba bizonyos szikladarabba. Mintha csak arra várna, hogy kihúzzam onnan. Ezek után felállva ellenfelemet Hinarit pillantottam meg ismét.
- Ügyes - szólaltam meg meglepődve, de koránt sem biztatásként mondtam neki. Nemsokkal ezek után talán csak pillanatokkal később megindult felém ellenfelem majd megállt.

~ Ezt vajon miért tette? ~ kérdeztem magamat mikor elkezdett kicsit oldalra mozdulna, de eközben végig követtem őt a szememmel. Úgy tűnik ismét vett magán egy kis erőt, hogy szembe szálljon velem és a jobb oldalamat célozza be ahova a kardom nem nagyon ér el, így azt gondolhatja, hogy az onnan indított támadásokat nem tudom kivédeni a mostani felállásban, de ez nem igaz. Be is bizonyítom neki egy kis csukómozdulattal melyet a megfelelő pillanatban alkalmazok. Jobb kezemet a most elfoglalt pozíciójából elmozdítva a jobb vállamhoz érkezik, így az előbb említett mozdulattal csak a hónom alatt kell átbújtatnom a pengémet, így könnyedén kivédhetem a csapását mikor átlósan behajolok kicsit. Kardjaik csattannak ismét egyet melybe az aréna melyet kaptunk csak visszhangozni kezd. Valószínű azért mert Hinari egy igencsak erős csapást szeretett volna bevinni nekem. Kivédtem hát ezt az erős támadását mikor ő már folytatta is tovább a cselekedetét és leguggolva a lábamat vette célba. Fejben gyorsan lezajlott bennem a ennek a vágásnak is kivédése melyet megpróbáltam alkalmazni is. Bal lábamat kicsit behajlítottam miközben a lábujjaim még érintik a földet és ezzel a lábammal úgymond egy félkört rajzolok a porba miközben megfordulok, így háttal állok ellenfelemnek. Ezzel a mozdulattal felkavartam egy kis port, így ez a felállás pont alkalmas arra, hogy lejjebb eresszem a karforgatásra specializálódott karomat és onnan egy gyors szúrást intézzek felé miközben ő is elindította felém a következő támadását ami szintén egy szúrás. El is talált ezzel a váratlan mozdulatával és ismét éreztem a számomra már alig feltűnő kellemetlen érzést mikor eltalálnak. Ezt követve gyorsan elmozdultam volna előre. Bizony, csak mozdultam volna. Arra lettem figyelmes, hogy testemet alig bírom mozgásra venni és ismét előbukkanni kíván belőlem a gonosz vámpír énem. Ismét örvénylik körülöttem a levegő és hajszínem és szemeim színe is váltakozni kezdenek.

~ Belső világ ~

Thunder ismét a korábban előbukkant kopár vidéken találja magát magával szemben a vörös szempárral kinek a gazdájával már korábban is keveredett harcba, hogy ki birtokolja a testet.
- Mondtam, hogy visszatérek, de arra még én se gondoltam volna, hogy ilyen hamar - ezt vágja Thunder fejéhez miközben egy gonosz vigyort kanyarint arcára és már meg is indult feléje. Ismét harcba kezdtek egymással viszont a vámpírnak ekkor már nem vívóbotja volt hanem egy hasonló kard mint Thundernek. Arzomban ellenfele még nem olyan képzett ennek a kardnak a forgatásában, így ez a küzdelem kimenetelében is nagyban meglátszott. Ismét győzelmet aratott a gonosz énje felett és a korábbi harcnak végén történtek most is megvalósulnak. Elnyeli mind a két személyt a rejtélyes fehér fény és ismét fenyegetően beszól az utolsó pillanatban a vámpír.

~ Belső világ ~

Alig pár másodperc telhetett eközben idekinn és látva, hogy ellenfelem az én saját kezűleg megalkotott védelmi testtartásomat ölti magára elmosolyodtam.
- Igencsak tehetséges vagy ahogy a mostani harcunkból megtapasztaltam. Mit szólnál ahhoz, hogy a zsűrire bízzuk a továbbiakat? - meghajoltam előtte illedelmesen mikor ezt közöltem vele persze a kardomat leeresztettem, de nem raktam el hiszen azt csak akkor teszem meg ha beleegyezik abba, hogy döntsön a zsűri a továbbjutóroló.

// Bocsika, hogy ennyit vártál. Mentségül ez a leghosszabb harci reagom amit eddíg írtam //

by **Hinari** Hétf. Márc. 25 2013, 21:13

Eleinte nem terveztem komolyabb figyelmet szentelni a közönségnek, de lássuk be, ha a látótered több mint kilencven százalékát kiabáló fejek és magasba emelt kezek teszik ki, nem igazán tudod ignorálni a jelenlétüket. Nem mintha annyira zavart volna abban a röpke fél másodpercben, ami alatt megváltozott perspektívából szemléltem az eseményeket, egyre közelítve a vízszintes helyzethez, de azért mocorgott bennem valami. Félreértés ne essék, nem a hirtelen rúgás okozta hátraesés idegesített, mégcsak nem is a koppanó hangot adó földet érés. A közönség volt az, bizony, akiket cseppet sem érdekeltek a küzdő felek érzései, csak a saját szórakozásuk.

Egy pillanattal később az arcomba nyomakodó fehérség, majd az azt követő sötétség végleg elvágta gondolataim fonalát, és hiába igyekeztem valahogy kibogozni a szálakat, képtelenség volt. Igen, volt valami a közönséggel, emlékszem, aztán próbáltam elkapni egy lepedőt, hogy ne vágódjak hanyatt, ami persze leszakadt a szárítókötélről, tovább fokozva bénázásom. A csattanás viszont ha másra nem is, legalább egyvalamire jó volt: helyrepofozta túláradni akaró elemzési vágyamat, így újra képes voltam kizárni a tömeget, és előtérbe helyezni a párbajt.
- Aucs – fogtam meg a fejem reflexből, majd egy elégedetlen sóhajtás kíséretében eltávolítottam magamról az anyagdarabot, közben Incubus után nézve. A fiú szintén nem volt a helyzet magaslatán, úgy feküdt ott a porban, mint egy eltalált tekebábu, s jópár másodpercbe beletelt, mire rájöttem, hogy én se nézhetek ki jobban. Aztán csak sikerült mindkettőnknek függőlegesbe vágnia magát, és folytatódhatott a küzdelem.

- Te is elég jó vagy – válaszoltam, immáron hátsószándék nélkül: tényleg nem volt semmi, ahogyan még estében is vissza tudott vágni, elkerülve ezzel a találatot. Ezek után nekem is fokozni kell a tempót, ha nem akarok lemaradni, ezért is döntöttem úgy, hogy most vetem be speciális képességem. Ami, mint tudjuk, nem éppen úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de ha már megtörtént, hozzuk ki belőle a legjobbat. Incubus a vártakkal ellentétben könnyedén hárította az első csapásomat, majd a következőt is, és csak nyomokban voltam képes követni, pontosan mit is tervez. Amint hátrafordult, és kardja megindult felém, pontosan tudtam, hogy vagy hátravetem magam, és egyikünk sem sebzi a másikat, vagy pedig folytatom a megkezdett szúrást, de közben beengedem az övét is. Valójában azonban nem volt időm még a döntésre sem, így némi beletörődéssel vontam meg a vállamat, miközben figyeltem életpontjaim csökkenését.
A történtek a fiúban is nyomot hagytak, ám nem a szokványos formában: mintha önmagával civakodott volna, egyáltalán nem rám összpontosított, így illendőnek tartottam megvárni, amíg dűlőre jut. Megtámadhattam volna, de úgy gondoltam, ez a harc továbbra sem a sebzésről szól, és a viadal illetve az ellenfelem irányában érzett tisztelet úgy kívánta, hogy várakozó állásban töltsem el azt a néhány pillanatot, amíg a belső harcát le nem rendezi.
- Be szeretnéd fejezni a küzdelmet? – kérdeztem vissza meglepetten. Ez a megoldás egyáltalán nem vallott rá, ám lehet, hogy csak egy újabb rohamtól szerette volna megkímélni magát. Akárhogy is volt, leengedte fegyverét, egyértelműen jelezve, hogy részéről a döntés végleges. Ezek után én se tehettem mást, ám a bólintás rossz szájízt hagyott maga után: nem így terveztem, igazság szerint én még folytattam volna új pontjaim hatásának tesztelését… De… nem baj. Talán majd legközelebb.
Elmosolyodtam, és kezet nyújtottam neki.

by **Thunder** Szer. Márc. 27 2013, 18:55

Küzdelmem Hinarival egyre jobbnak és jobbnak mondható, hiszen, még a közönség is kezdett szépen fokozatosan az elején észrevett pfujolásból inkább szurkolásba kezdeni. Nem lehetett megállapítani melyik szurkolótábor lett nagyobb, hiszen a két nevet nem nagyon lehetett megkülönböztetni a harc kimenetele közben. Szépen fokozatosan tehát megtörtént, hogy elnyerte a közönség tetszését a küzdelmünk. A tömeg a lelátókon úgy morajlott mit még életemben nem hallottam és ez meglehetősen jó érzést keltett bennem. Mondhatom kicsit el is bizakodtam magam.
~ Én meg fel akartam volna adni a mérkőzést ~ mondtam magamban mikor egyre hangosabban lehetett hallani a közönséget.
Nagyon sok minden nem történt eddig. Ha úgy vesszük én kezdtem meg a támadást melyet ellenfelem könnyedén ki is védett. Bevallom nem is akartam ekkor még nagyon harcolni, így nem volt valami nehéz kivédeni a lomha támadásomat. Mind a ketten a földön kötöttünk ki mivel azt mégse hagyhattam, hogy már a torna második furdalójának az elején megsérüljek, így egy jól irányzott rúgással ellenfelem a földre juttattam. Ez után kezdődött csak a java ha lehet így mondani. Hinari meglehetősen egy agresszívnek vélt, de jól átgondolt támadási sorozatot intézett meg felém melyet kezdetben igen jól védtem ki, de lássuk csak be, hogy azért mindent nem lehet hárítani, így eltalált engem és én is őt melyen kicsit meg is lepődtem, bár szerintem ő még inkább meglepődhetett, hogy sikeresen zárhatta ezt az igazán gyorsan kigondolt majd kivitelezett sorozatot.
Volt itt minden ezen a kis rövid küzdelmen a földön való hempergésen át a harcig. Még élveztem is azt a pillanatot mikor védekezésre kényszerültem és ahogy már említettem eltaláltak, de ez egy olyan tényező mellyel számolnia kell az embernek ha harcba keveredik valaki ellen. Igazából számomra ez nem csak egy szimpla harc volt hiszen a kardforgatók nagy tornáján kellett küzdenem nem beszélve még arról, hogy a bennem rejtőző szörnyeteget is vissza kellett valahogy tartanom. Ezt még később meg kell köszönjem ellenfelemnek, hogy ezekben a pillanatokban nem támadott meg, így némi figyelmet ezekre a belső harcaimra is tudtam szorítani. Ebből a szempontból még jobb is, hogy Hinarit kaptam ellenfelemnek hiszen ő részt vett azon a küldetésen melyben ezt az úgymond vírust juttatták a szervezetembe. Végül eljutottunk arra pontra ahol szerény személyem inkább a zsűrire bízná a továbbiakat melyet közöltem is ellenfelemmel aki vonakodva ám, de beleegyezett.
- Be szeretnéd fejezni a küzdelmet? – kérdezte meg Hianri tőlem melyre csak bólogattam.
- Igen. Szerintem a zsűri eleget látott a harcból. Tehetséges harcos vagy amit már korábban is bizonyítottál nekem, de most nem én vagyok itt a fontos hanem a zsűri véleménye. - ezzel el is raktam volna fegyveremet a tokjába ha nálam lett volna. Elindultam érte melyet a lepedők között sétálgatva meg is találtam és kihúztam abból a kis kupac lepedő szorításából melyet akkor vettem észre mikor a földön hemperegtem. Eltettem kardomat a tokjába majd ismételtem megköszöntem ellenfelemnek ezt a kis harcot.
- Köszönöm ezt az igazán rövid, de élvezetes harcot tőled Hianri illetve, hogy azokban a bizonyos pillanatokban nem támadtál meg engem - mosolyogtam el kicsit majd kezet is ráztam Hinarival és heves szívdobbanások közepette vártam az eredményeket.

by **Rosalia** Pént. Márc. 29 2013, 02:59

A zsűri igen gyorsan meghozza a döntését, amely a következő:

226:165 arányban győzött Hinari, így ő jutott tovább a hármas döntőbe. Jutalma 35 exp és 35 arany.

Ám még mielőtt levonulhatnátok a pástról, az egyik bíra Incubusnak intézi a következő bátorító szavait:
"Rengetegszer kérdezgetted, hogy milyen lett a reagod, hogyan sikerült. Ez a taktika nagyon jó, de talán egy másik módszerrel még többre mennél. Ne foglalkozz annyit a saját reagjaiddal. Másokét figyeld. Ha vannak karakterek, akiknek a játéka tetszik, akkor próbáld megkeresni azokat a részleteket, amiért tetszhetnek neked. Hogy miért olyan frappáns egy szöveg. Próbáld elsajátítani azokat az eszközöket, amiket másoknál megtalálsz. És ne várj gyors fejlődést. Majd idővel, szépen és lassan fogja mindez meghálálni magát."

Ugyanakkor kiemelik azt is a zsűritagok, hogy dícséretes volt Incubus álhatatossága, már ami a helyesírása javítását illeti, s a kezdetekhez képest jelentős fejlődés tapasztalható az írásában. Ha a szóismétlésekre még jobban odafigyel a későbbiekben és a sok harci leírás helyett választékosabb, élménydúsabb írásra törekszik, akkor príma lesz. Smile

by Ajánlott tartalom

Hinari vs Incubus

Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus

Re: Hinari vs Incubus