Blöki - Ikagawashi Kurai

Név: Ikagawashi Kurai (Blöki)
Nem: Férfi
Kaszt: állatidomár
Kor: 21

Kinézet: A tükröket mindig is utáltam. Így jobb híján abból tudok tájékozódni, mit a tóparton, pocsolyában, vagy egyéb vizes helyeken látok visszatükröződni a felszínen. Hajam helyén sötét foltban fodrozódik a víz. Bőröm barna, a sok csupaszon rohangálásnak hála. Karjaimon barna tetoválások húzódnak végig. Valami idióta, de jól kinéző firkálmányok. Valami bandázás során került rám, mert úgy éreztem, hogy mennyire menő és egyedi. Szemeim mélykék színben ragyognak, valahányszor meglátok egy finom falatot. Izomzatommal minden rendben. A sok rohangálás és mozgás meghozta gyümölcsét. A magasságommal szintén nincs gond, bár pontosan nem tudom, hogy mekkora is vagyok, de egészen magasra felérek.

Jellem: Eléggé aktív vagyok. Sokak szerint hiperaktív. Én viszont úgy vélem, egy kis testmozgás sosem árt. Főleg, ha az abból áll, hogy kergethetek valami állatot, futhatok a kutyámmal, vagy bármi efféle. Csak gyorsan kelljen mozogni és sokat. Az a lényeg. Azért... Be kell valljam, a pihenést és lazsálást sem vetem meg. Egyik épeszű ember sem tenne ilyet. Egy magas fa hűs árnyékában henyélni a legjobb. Eléggé barátságos személynek ismertem meg magam. Szívesen segítek másoknak és védem meg őket, ha szükséges. Ha valami azonban nem tetszik, annak hangot is adok. Ahogyan tanultam, fogaim összeszorítom és halk, morgó hangot hallatok.

Képességek
1. Dōbutsu no katachi (állatforma): A képesség lényege, hogy az idomár érzékszervei és ereje aktív állapotban megegyezik a pet erejével és egyéb tulajdonságával, kivéve az életet, mert az a használó életének felére csökken. Az aktív állapot meg is látszik a gazdán, mert kutyafülei nőnek és hosszú, lompos farok növekszik ki hátsójából.
Képesség aktív:
1. szint - 2 kör
2. szint - 4 kör
3. szint - 6 kör stb.
Amint lejárnak a maximálisan megengedett körök, a képesség újra aktiválásáig várni kell 1 kört, magasabb szinteken (3+) 2 kört.

Előtörténet:
Születési körülményeimre nemigen emlékszem. Amire viszont nagyon is, az az, hogy milyen az utca törvénye. Itt is az úgymond farkastörvények uralkodnak. Mindig az erősebb győz, a gyenge meg vagy életben marad, vagy nem. Mit számít az, hiszen az áldozat a világon csupán egyetlen porszem, semmi több. Egy jelentéktelen fecni, kit el lehet dobni. S még a szemetes ember sem szívesen szedi össze…
Mint ebből már kiderült, az utcán nevelkedtem. Én és három… úgymond testvérem, bajtársam, vagy nevezhetném akárhogy. A legjobb szó talán a család. Igen… A család szó viszont esetemben nem kétlábúakból állt, hanem négymancsú egyedekből. A kutyák remek társaságnak bizonyultak és még ételt is segítettek szerezni. Mikor fáztam melegítettek és játszottak velem, ha szomorú voltam. Ez sokáig így ment. Évekig. A beszédet megtanultam az utcán járókat hallgatva. Szerencsére gyorsan fog az agyam és hamar tanulok meg új dolgokat. Egyszer egyedül bóklásztam. Egész szépen eltévedtem és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom, merre vagyok.
Végül a kis kalandból az lett, hogy egy árvaházban kötöttem ki. Mondanom sem kell, a beilleszkedés elég bonyolult volt. Már csak azért is, mert mindig meg akartam szökni. Az állatias szokásaimról pedig nemigen akartam leszokni. Képtelen voltam rá. Az volt az, ami emlékeztetett a barátaimra. Mikor ideges vagyok, mai napig úgy viselkedek, mint egy kutya. Ez van… Én már nem fogok változni… Sokat biztos nem. Azért nagyjából csak kineveltek ebből az egészből és gatyába ráztak. Néhány kilót fel is szedtem volna, ha nem rohangálok és ugrálok állandóan. Az éhezésnek viszont búcsút intettem. A viselkedésem volt az, ami miatt mindig Blökinek hívtak a többiek. Ez a név rajtam is maradt, de kapnom kellett egy másikat is, tekintve, hogy eddig névtelenül tengettem életem. Ahhoz a névhez is nehéz volt hozzászoknom… Ikagawashi Kurai.
Nem tudom, hogy a sors hozzám kegyes, vagy másokhoz könyörtelen. Kibírhatatlanságom ellenére néhányan egészen aranyosnak gondoltak… Idővel már barátkoztam is, de nem is ez a lényeg. Egy tehetősebb, gyermektelen család magához vett. Valamivel villogniuk kellett a sajtó előtt. Miért ne egy problémás árvát akarnának kikúrálni és megjavítani, mindemellett felnevelni. Mindent megkaptam, amit csak kinyögtem, hogy kell. Azért pedig, hogy levezessék a feszültségemet és ne viselkedjek állandóan kutyamódra, megvették nekem a SAO-t. A játék igencsak furcsa volt elsőre számomra. Előtte már játszottam sokfélével. Az iskolában hallottam először erről a gameről. Igen, amint családhoz kerültem, nyomorult iskolába is járnom kellett.
A kasztok között nézelődtem. Mikor megláttam az állatidomárt, azonnal tudtam, hogy az akarok lenni. Az indok is egyszerű. Hiányoztak a bundás barátaim, most azonban nem lehetett egy kedvencem sem, egy fél napig tartó aranyhalon kívül. Nem vagyok éppenséggel pikkelypárti. Nem is csoda, hogy nem foglalkoztam az uszonyossal, csak kínoztam szerencsétlent. A bolhásokkal viszont más a helyzet. Épp ezért reméltem is, hogy valami afféle petet kapok. A tojás, mely tulajdonomba került, gyönyörű volt. Többnyire fekete színben pompázott, de vörös, karmolás szerű, recés szélű minták díszítették. Mérete akkora volt, mint egy focilabda, csak éppenséggel… Tojás alakja volt, nem gömb. Szurkoltam is, hogy mihamarabb kikeljen az állatkám. Tudni akartam, hogy mit takar a tojáshéj.
A játék már jó ideje tart. Nekem azonban nem volt kedvem semmihez, ami nagyobb erőfeszítést igényel. Amint megtudtam, hogy nem jutok ki innen, és hogy ismét be vagyok zárva, elveszett a lelkesedésem. Csak csendesen kullogtam egyik helyről a másikra. Az egyes szinttel elég szépen megbarátkoztam. A játékosokkal viszont nem. Mint ahogy az árvaházba kerülésemkor, most is kerültem a társaságot. Csak lógattam a lábam naphosszakat a réten, vagy hűsöltem az erdőben, esetleg édességet majszoltam. Kényelmesen éldegéltem, nem zavart semmi. Minek is kellene mást csinálnom? Majd mások kijuttatnak…

Módosítva. A használó élete felére csökken. Remélem így már megfelel.