KezdőlapMikazuki "Hitodama" Mizuki
2 posters
1 / 1 oldal
Mikazuki "Hitodama" Mizuki
by Hitodama Csüt. Aug. 02 2012, 17:05
Adatlap
Név: Mikazuki "Hitodama" Mizuki
Nem: lány
Kaszt: kardforgató
Kor: 13
Kinézet: még így is hogy karaktere tulajdonképpen saját maga, pontokon vett ügyessége és kitartása viszonylag jól rejtik el nyúzott ábrázatát, termete pedig itt nem is sokat számít teljesítményében. Mivel soha nem volt egészséges és testét betegségein kívül a kezelések is legyengítették, ezért kisebbnek és fejletlenebb mint a kortársai (140 cm, 28 kg), serdülésnek sincsenek jelei. Enyhe pigmenthiány jellemzi: haja ezért feltűnően világos és szemei vöröskésebbek a barnánál, bőre azonban míg a játékon belül szintén fehér, a valóságban vérbetegsége miatt gyakran besárgul
(http://wallpaperscraft.com/image/girl_blonde_pajamas_bed_sun_20246_1600x1200.jpg)
Jellem: alapjában véve csendes és szeretere vágyó személyiség, több lehetőséget kapva hátralevő idejében mint eddigi életében azonban új viselkedésjegyeket hozott ki belőle. Éppen ezért törekvő és gyakran önzőn viselkedik, hogy megszerezhessen mindent amit akar, mielőtt minden véget érne. Nem csak hogy jó de a legjobb akar lenni, érezni valamiféle hatalmat az eddig gyenge kezeiben, így gyakran viselkedik vakmerően vagy köp a veszély szemébe. Nincsen ínyére ha segítségre szorul és ha valami nem sikerül neki, elképzelhető hogy dühöngeni kezd. Valójában szeretne barátokat is szerezni, ám a félelem attól hogy egyszerre mindet elveszítené erősebb, mint bármi más. De nem vesztett ügy még, ő nem annyira kemény dió mint aminek látszik, hiszen továbbra is önmaga, mindössze egyszerű játékbeli vágyait szeretné kiélni, így tehát előfordulhat hogy kapt tőle valaki néhány kedves szót. Hiába a rövid élet megszépítése, most néha azon szorong hogy milyen hamar ér majd véget, s hogy el fog e érni bármit is addig. Talán nem is azokra vágyik, talán meg kellene nyílnia, talán inkább szerethetne?
Képességek
lélekcsapás: egy láthatlan energiahullám indul kardcsapásból, mely maximum három méteres távolságig okoz fizikai sérülést egyetlen célpontnak, mintha azt közvetlen közelről tenné. A sérülés attól függ hogy a támadást kardja élével, lapjával vagy hegyével (szúrás) végezte, így hárítani is ilyen elven kell
Előtörténet
"Nem tudom hogy milyen volt... nem emlékszem az arcukra... nem emlékszem a hangjukra... már nem emlékszem... amit tudok, hogy elárultak"
Betegen jött a világra, azokban az első hónapokban nem is volt igazából nyilvánvaló, azonban mire igazán öntudatára ébredt és először kezdte komplettebbnek látni a világot, már minden lépését figyelték. Nem úgy mint egy átlagos apró gyermekét, noha ő soha nem tapasztalta meg a külömbséget, emlékeiben és tudatában mindig ilyen volt... akkor még jobb is, igen akkor még minden sokkal jobb volt. Egyfajta autoimmun vérszegénységről volt szó, vagy hemolitikus anémia ahogy gyakrabban ütötte meg a fülét, egy betegség amivel ha gyengén is de tényleg lehetett élni, természetesen szteroidokkal és azok állandó mellékhatásaival. Volt tehát igazibbnak nevezhető rövid gyermekkora, de a képek öntudatlanul szinte teljesen elmosódtak az emlékei között, hogy legalább attól az elvesztett jótól óvja magát. Maradhatott volna persze minden úgy és erősödhetett volna meg legalább annyira hogy valamennyire önerőből is jobb állapotba kerülhessen, de nem így történt... mintha valami képregény drámai szereplőjévé vált volna. Mert hát tudta ő hogy milyenek voltak azok, képregények és könyvek, mert hát azután hogy felbukkant egy örökletes vesebetegsége, már mindössze azok maradtak meg amik néha kemelhették annyira a valóságból, hogy ne küszködjön annyira. Ugyanis többé nem járhatott annyira szabadon mint azelőtt, a kórházi szoba pedig már nem csupán alkalmi vendégszoba szerepét töltötte be, hanem állandó otthonává vált. Szülei jöttek és mentek, az arcukra már nem emlékszik de úgy véli hogy akkor nem voltak képesek a szemébe nézni. Hamarosan soha többé nem látta őket, menekülhettek volna a halálba vagy maradhattak volna támogatni és vele szenvedni, de tudta ő hogy ezen része még a képregényekben is ritka ok volt életadók eltűnésének: lemondtak róla, inkább választották a szégyenletes cselekedetet minthogy ott maradtak volna mellette. Nem csak egyikük de mindketten, rábízták őt annak az országnak a valamilyen szervezeteire amik nem tudta neki megadni neki a törődést
"Még akkor is volt talán apró esély, hogy minden visszaforduljon... de nem történt meg. Azok az emberek ott voltak velem, nem érdekelt hogy miért tették a dolgukat, de azt hittem annyi elég lesz hogy mindent megtettek, mert remény talán mindig volt"
Ő azonban nem volt elég erős, talán nem is akarta eléggé hiszen nem volt miért, hova ment volna vissza ha mégis viselhetően jobbra fordultak volna a dolgok? Ráadásul egyedül volt hiába a sok szorgos embert, akik néha nem is voltak képesek úgy ránézni, hogy őszinteség csillanjon a szemükben. Talán úgy is élhetett volna félig vegetálva, félig pedig mások által papírra vetett álomvilágok útjait igyekezve képzelete szárnyaira ültetni... de abban soha nem volt jó, soha nem tudta elég valósnak felfogni mindazt ami elméjében lefutott. Megoldhatta a tudomány hogy az a rengeteg szteroid ne rontsa tovább veséjét, azonban volt egy olyan része mely néha fittyet hányt a tudományra. Mert a szív akkor igazán beteg, ha nem csupán fizikailag fárad meg az állandó terhelés alatt, hanem magányos és elhagyatott is. Talán igen talán nem, ezúttal három betegségéből egy második öröklöttet is kapott, szívritmuszavar édesanyjától, mint akaratlanul is megtudta. Ő persze képes volt vele élni, neki nem volt semmi más tonnás súlya, ő úgy is tudott élni hogy szégyentelenül magára hagyja. Édesanya... édesapa... mi volt bennük annyira édes? Talány úgy édes mint egymagukban azok a fehér tabletták az álteába, cukor helyett
"Lehetett kockáztatni, veszíteni való ilyenkor soha nincsen, talán ismét volt annyi remény ezúttal a szerencsében, hogy érdemes legyen megpróbálni. Hogy legyen addig világ amíg még láthatok belőle valamit, hogy ne csupán arra legyen erőm hogy felüljek"
Talán csak hitegették hogy új kezelések talán stabilabb szintre hozhatják az állapotát, nem tudván a százalékokat még egyszer utoljára elhitte, hogy legalább végigolvashat néhány hátralévő évtizedet. De mindössze csüggedhetett, nem hogy nem változott volna legbelül semmi, az újféle kezelések csak rontottak teste állapotán. Fél év, néhány hónap vagy hét? Több nem, ebben legalább biztosak voltak, annyira de annyira átkozottul biztosak hogy még egy könyvet sem bírt kézbe venni, persze hogy nem teste volt hozzá annyira gyenge, még. Üresen és jellegtelenül teltek a napok és az éjszakák, magában volt igazából még akkor is amikor sétáltak körülötte emberek. Egyszer látott egy koraősz középidős nőt félig az ajtó mögül benézni, ... eltette magában azt a néhány pillanatot amikor arcán a tőle való rettegést vélte felfedezni, de ahogy tekintetük összetalálkozott az ajtó bezárult. Olyan ismerős volt... nem tudta honnan... ó nem, mindössze nem akarta tudni
"Inkább akartam lenni ragyogó és rövid hullócsillag az égen, mint valami magatehetetlenné váló élőhalott a földön. Csodák soha nem voltak és azóta sem történtek, számomra semmilyen formájú istenek sem voltak"
Hogyan, miért, mikor? Efféle kérdések egyáltalán nem foglalkoztatták, nem volt igazi látogatója amióta szülei sorvadni hagyták, hogy hét év vagy nyolc azt már nem tudta volna megmondani, de a furcsaság felébresztette önkéntes érdektelenségéből. Talán újabb szociális szervezet vagy valami hasonló, ezt mindössze abból tudta megállapítani hogy egy férfi és egy nő voltak, ami bevett szokás volt például az alapítványoknál is, akikkel egy ideje már nem volt dolguk. Ez a páros azonban különlegesebb volt, nem játszadoztak a villámlátogatások megszokott kérdéseivel, mint például a "mit üzensz az embereknek?" vagy a még gyakoribb "van valami amit szeretnél megtenni?". Ez utóbbi főleg, mert általában kérdezték és mindig ugyanazt a teljesíthetetlen választ adta meg nekik, szinonimáit az "úgy élni mint mindenki más, azon kívül semmi" kérésnek. Az újdonság az volt hogy ez a páros éppen ezzel kezdte, valószínűleg volt róla már anyaguk, hogy tudják miként alkalmas beszélni vele elvégre. Nem gyógyulással jöttek hozzá hanem élettel, igaz hogy valami hamis félével de elmondásuk szerint nem csak annál több ami neki adatott, hanem annál is ami a többi embernek. No jó, játék és virtuális valóság, nagyon is tudta hogy mit jelentettek de eddig nem vonzotta őt, most azonban teljesen valósághűnek titulálták. Persze hogy nem hitt nekik, de inkább vélte úgy hogy kipróbálni tényleg valami más volna, mint örökre ebben a szobában maradni. A dolog egy szerkezeten alapult, a játék kijövetele már a küszöbön volt de mégis kész volt több új verziójú ágy méretű azonos elvű eszköz, sőt néhány még jobb prototípus, melyeket később elsősorban a hozzá hasonlók fogják használni. Indulástól azonban az egyik ilyet mindenképpen ki akartak próbálni, még maga a játék kiagyalója is érdekelt volt. Ki volt Kayaba Akihiko? Nem találkozott soha vele, képet sem látott róla. Igaz, nem tartozott rá és sokat nem is értett meg belőle, az aláírását azonban gondolkodás nélkül a papíron hagyta. Néhány nappal később más helyiségbe került, az új ágy sem tűnt többnek mint annak a számtalan csőnek és gépnek amik most is itt voltak, néhány géppel több vagy kevesebb... nem volt az semmi. Amikor pedig eltűnt a szoba, ő újjászületett
"Soha életemben ennyi embert nem láttam még egy helyen, vagy ha láttam akkor elfelejtettem, egyik percről a másikra csüggedt és elkeseredetté váló emberek. Hirtelen mindenki meghalhat akár már holnap is, az egész olyan mintha mind olyanokká váltak mint amilyen én vagyok. Ironikus és kielégítő, akkor is itt maradnék ha mindez nem történt volna meg, szabadon járhatok és mozoghatok, látok dolgokat amikhez foghatót eddig még nem láttam. Nem, nem kell megelégednem ezzel, helyette inkább lehetek mindenkinél jobb, megszégyeníthetem őket, nevethetek rajtuk, mindet a földbe döngölhetem. És kicsoda Kayaba Akihiko? Még mindig nem tudom, de azt hiszem ő olyan, mint egy isten"
Név: Mikazuki "Hitodama" Mizuki
Nem: lány
Kaszt: kardforgató
Kor: 13
Kinézet: még így is hogy karaktere tulajdonképpen saját maga, pontokon vett ügyessége és kitartása viszonylag jól rejtik el nyúzott ábrázatát, termete pedig itt nem is sokat számít teljesítményében. Mivel soha nem volt egészséges és testét betegségein kívül a kezelések is legyengítették, ezért kisebbnek és fejletlenebb mint a kortársai (140 cm, 28 kg), serdülésnek sincsenek jelei. Enyhe pigmenthiány jellemzi: haja ezért feltűnően világos és szemei vöröskésebbek a barnánál, bőre azonban míg a játékon belül szintén fehér, a valóságban vérbetegsége miatt gyakran besárgul
(http://wallpaperscraft.com/image/girl_blonde_pajamas_bed_sun_20246_1600x1200.jpg)
Jellem: alapjában véve csendes és szeretere vágyó személyiség, több lehetőséget kapva hátralevő idejében mint eddigi életében azonban új viselkedésjegyeket hozott ki belőle. Éppen ezért törekvő és gyakran önzőn viselkedik, hogy megszerezhessen mindent amit akar, mielőtt minden véget érne. Nem csak hogy jó de a legjobb akar lenni, érezni valamiféle hatalmat az eddig gyenge kezeiben, így gyakran viselkedik vakmerően vagy köp a veszély szemébe. Nincsen ínyére ha segítségre szorul és ha valami nem sikerül neki, elképzelhető hogy dühöngeni kezd. Valójában szeretne barátokat is szerezni, ám a félelem attól hogy egyszerre mindet elveszítené erősebb, mint bármi más. De nem vesztett ügy még, ő nem annyira kemény dió mint aminek látszik, hiszen továbbra is önmaga, mindössze egyszerű játékbeli vágyait szeretné kiélni, így tehát előfordulhat hogy kapt tőle valaki néhány kedves szót. Hiába a rövid élet megszépítése, most néha azon szorong hogy milyen hamar ér majd véget, s hogy el fog e érni bármit is addig. Talán nem is azokra vágyik, talán meg kellene nyílnia, talán inkább szerethetne?
Képességek
lélekcsapás: egy láthatlan energiahullám indul kardcsapásból, mely maximum három méteres távolságig okoz fizikai sérülést egyetlen célpontnak, mintha azt közvetlen közelről tenné. A sérülés attól függ hogy a támadást kardja élével, lapjával vagy hegyével (szúrás) végezte, így hárítani is ilyen elven kell
Előtörténet
"Nem tudom hogy milyen volt... nem emlékszem az arcukra... nem emlékszem a hangjukra... már nem emlékszem... amit tudok, hogy elárultak"
Betegen jött a világra, azokban az első hónapokban nem is volt igazából nyilvánvaló, azonban mire igazán öntudatára ébredt és először kezdte komplettebbnek látni a világot, már minden lépését figyelték. Nem úgy mint egy átlagos apró gyermekét, noha ő soha nem tapasztalta meg a külömbséget, emlékeiben és tudatában mindig ilyen volt... akkor még jobb is, igen akkor még minden sokkal jobb volt. Egyfajta autoimmun vérszegénységről volt szó, vagy hemolitikus anémia ahogy gyakrabban ütötte meg a fülét, egy betegség amivel ha gyengén is de tényleg lehetett élni, természetesen szteroidokkal és azok állandó mellékhatásaival. Volt tehát igazibbnak nevezhető rövid gyermekkora, de a képek öntudatlanul szinte teljesen elmosódtak az emlékei között, hogy legalább attól az elvesztett jótól óvja magát. Maradhatott volna persze minden úgy és erősödhetett volna meg legalább annyira hogy valamennyire önerőből is jobb állapotba kerülhessen, de nem így történt... mintha valami képregény drámai szereplőjévé vált volna. Mert hát tudta ő hogy milyenek voltak azok, képregények és könyvek, mert hát azután hogy felbukkant egy örökletes vesebetegsége, már mindössze azok maradtak meg amik néha kemelhették annyira a valóságból, hogy ne küszködjön annyira. Ugyanis többé nem járhatott annyira szabadon mint azelőtt, a kórházi szoba pedig már nem csupán alkalmi vendégszoba szerepét töltötte be, hanem állandó otthonává vált. Szülei jöttek és mentek, az arcukra már nem emlékszik de úgy véli hogy akkor nem voltak képesek a szemébe nézni. Hamarosan soha többé nem látta őket, menekülhettek volna a halálba vagy maradhattak volna támogatni és vele szenvedni, de tudta ő hogy ezen része még a képregényekben is ritka ok volt életadók eltűnésének: lemondtak róla, inkább választották a szégyenletes cselekedetet minthogy ott maradtak volna mellette. Nem csak egyikük de mindketten, rábízták őt annak az országnak a valamilyen szervezeteire amik nem tudta neki megadni neki a törődést
"Még akkor is volt talán apró esély, hogy minden visszaforduljon... de nem történt meg. Azok az emberek ott voltak velem, nem érdekelt hogy miért tették a dolgukat, de azt hittem annyi elég lesz hogy mindent megtettek, mert remény talán mindig volt"
Ő azonban nem volt elég erős, talán nem is akarta eléggé hiszen nem volt miért, hova ment volna vissza ha mégis viselhetően jobbra fordultak volna a dolgok? Ráadásul egyedül volt hiába a sok szorgos embert, akik néha nem is voltak képesek úgy ránézni, hogy őszinteség csillanjon a szemükben. Talán úgy is élhetett volna félig vegetálva, félig pedig mások által papírra vetett álomvilágok útjait igyekezve képzelete szárnyaira ültetni... de abban soha nem volt jó, soha nem tudta elég valósnak felfogni mindazt ami elméjében lefutott. Megoldhatta a tudomány hogy az a rengeteg szteroid ne rontsa tovább veséjét, azonban volt egy olyan része mely néha fittyet hányt a tudományra. Mert a szív akkor igazán beteg, ha nem csupán fizikailag fárad meg az állandó terhelés alatt, hanem magányos és elhagyatott is. Talán igen talán nem, ezúttal három betegségéből egy második öröklöttet is kapott, szívritmuszavar édesanyjától, mint akaratlanul is megtudta. Ő persze képes volt vele élni, neki nem volt semmi más tonnás súlya, ő úgy is tudott élni hogy szégyentelenül magára hagyja. Édesanya... édesapa... mi volt bennük annyira édes? Talány úgy édes mint egymagukban azok a fehér tabletták az álteába, cukor helyett
"Lehetett kockáztatni, veszíteni való ilyenkor soha nincsen, talán ismét volt annyi remény ezúttal a szerencsében, hogy érdemes legyen megpróbálni. Hogy legyen addig világ amíg még láthatok belőle valamit, hogy ne csupán arra legyen erőm hogy felüljek"
Talán csak hitegették hogy új kezelések talán stabilabb szintre hozhatják az állapotát, nem tudván a százalékokat még egyszer utoljára elhitte, hogy legalább végigolvashat néhány hátralévő évtizedet. De mindössze csüggedhetett, nem hogy nem változott volna legbelül semmi, az újféle kezelések csak rontottak teste állapotán. Fél év, néhány hónap vagy hét? Több nem, ebben legalább biztosak voltak, annyira de annyira átkozottul biztosak hogy még egy könyvet sem bírt kézbe venni, persze hogy nem teste volt hozzá annyira gyenge, még. Üresen és jellegtelenül teltek a napok és az éjszakák, magában volt igazából még akkor is amikor sétáltak körülötte emberek. Egyszer látott egy koraősz középidős nőt félig az ajtó mögül benézni, ... eltette magában azt a néhány pillanatot amikor arcán a tőle való rettegést vélte felfedezni, de ahogy tekintetük összetalálkozott az ajtó bezárult. Olyan ismerős volt... nem tudta honnan... ó nem, mindössze nem akarta tudni
"Inkább akartam lenni ragyogó és rövid hullócsillag az égen, mint valami magatehetetlenné váló élőhalott a földön. Csodák soha nem voltak és azóta sem történtek, számomra semmilyen formájú istenek sem voltak"
Hogyan, miért, mikor? Efféle kérdések egyáltalán nem foglalkoztatták, nem volt igazi látogatója amióta szülei sorvadni hagyták, hogy hét év vagy nyolc azt már nem tudta volna megmondani, de a furcsaság felébresztette önkéntes érdektelenségéből. Talán újabb szociális szervezet vagy valami hasonló, ezt mindössze abból tudta megállapítani hogy egy férfi és egy nő voltak, ami bevett szokás volt például az alapítványoknál is, akikkel egy ideje már nem volt dolguk. Ez a páros azonban különlegesebb volt, nem játszadoztak a villámlátogatások megszokott kérdéseivel, mint például a "mit üzensz az embereknek?" vagy a még gyakoribb "van valami amit szeretnél megtenni?". Ez utóbbi főleg, mert általában kérdezték és mindig ugyanazt a teljesíthetetlen választ adta meg nekik, szinonimáit az "úgy élni mint mindenki más, azon kívül semmi" kérésnek. Az újdonság az volt hogy ez a páros éppen ezzel kezdte, valószínűleg volt róla már anyaguk, hogy tudják miként alkalmas beszélni vele elvégre. Nem gyógyulással jöttek hozzá hanem élettel, igaz hogy valami hamis félével de elmondásuk szerint nem csak annál több ami neki adatott, hanem annál is ami a többi embernek. No jó, játék és virtuális valóság, nagyon is tudta hogy mit jelentettek de eddig nem vonzotta őt, most azonban teljesen valósághűnek titulálták. Persze hogy nem hitt nekik, de inkább vélte úgy hogy kipróbálni tényleg valami más volna, mint örökre ebben a szobában maradni. A dolog egy szerkezeten alapult, a játék kijövetele már a küszöbön volt de mégis kész volt több új verziójú ágy méretű azonos elvű eszköz, sőt néhány még jobb prototípus, melyeket később elsősorban a hozzá hasonlók fogják használni. Indulástól azonban az egyik ilyet mindenképpen ki akartak próbálni, még maga a játék kiagyalója is érdekelt volt. Ki volt Kayaba Akihiko? Nem találkozott soha vele, képet sem látott róla. Igaz, nem tartozott rá és sokat nem is értett meg belőle, az aláírását azonban gondolkodás nélkül a papíron hagyta. Néhány nappal később más helyiségbe került, az új ágy sem tűnt többnek mint annak a számtalan csőnek és gépnek amik most is itt voltak, néhány géppel több vagy kevesebb... nem volt az semmi. Amikor pedig eltűnt a szoba, ő újjászületett
"Soha életemben ennyi embert nem láttam még egy helyen, vagy ha láttam akkor elfelejtettem, egyik percről a másikra csüggedt és elkeseredetté váló emberek. Hirtelen mindenki meghalhat akár már holnap is, az egész olyan mintha mind olyanokká váltak mint amilyen én vagyok. Ironikus és kielégítő, akkor is itt maradnék ha mindez nem történt volna meg, szabadon járhatok és mozoghatok, látok dolgokat amikhez foghatót eddig még nem láttam. Nem, nem kell megelégednem ezzel, helyette inkább lehetek mindenkinél jobb, megszégyeníthetem őket, nevethetek rajtuk, mindet a földbe döngölhetem. És kicsoda Kayaba Akihiko? Még mindig nem tudom, de azt hiszem ő olyan, mint egy isten"
Hitodama- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 198
Join date : 2012. Aug. 02.
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Mikazuki "Hitodama" Mizuki
by Asuna Csüt. Aug. 02 2012, 17:52
Már egyszer elolvastam, és mégegyszer nem fogom. Remélem, hogy nem változtattál meg benne semmit. xD Szóval ELFOGADOM!
A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit az alapra, azaz:
Élet: 1
Fegyverkezelés: 0
Erő: 2
Kitartás: 0
Gyorsaság: 2
Speciális képesség: 0
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod ki.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő Kard (felszerelt, +1 erő)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit az alapra, azaz:
Élet: 1
Fegyverkezelés: 0
Erő: 2
Kitartás: 0
Gyorsaság: 2
Speciális képesség: 0
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod ki.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő Kard (felszerelt, +1 erő)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat.
Asuna- Admin
- Hozzászólások száma : 67
Join date : 2012. Jul. 30.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.