Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Ren vs Luv

3 posters

Go down

Ren vs Luv  Empty Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Pént. Jan. 11 2013, 17:55

A friss szellő játszadozott a magas fák leveleivel, miközben az azokon átszűrődő éles fény és a földre vetődő árnyékok járták buja táncukat, figyeltem egy ideig miközben egy sikeres küldetésről igyekeztem a városba. Kissé kifárasztott, talán sok volt ez nekem így egyszerre? Nem dehogy, hisz élveztem minden egyes élénk tárulkozó kihívást és akadályt. Nem igazán sejtettem, hogy mégis mit fogok most így kezdeni magammal, de egy dolgot tudtam. Vennem kell olyan kis piros italokat, nem csak azért mert jól néznek ki és finomak, de arról sem feledkezhetek meg hogy azok életpontokat töltenek vissza, harcok és mobok okozta sérülések után. Útközben összefutottam pár vaddisznóval és farkassal, de nem kellet velük szembe szállnom, ha meg akartak támadni, szimplán csak félelmet vagy nyugalmat generáltam beléjük. Az erdő keltette sötétség kezdett szerte foszlani, a fák ritkásabbak lettek és még a bokrok is alacsonyabbak talán.
A fény egyre inkább elvakított, kellett egy kis idő mire megszokta a szeme. Hunyorogva tekintek a távolba, karommal szemellenzőként használtam és úgy léptem párat előre, majd letettem a kezem mikor úgy éreztem hogy a szemem nem bántja többet a nap szúrós fénye. Kicsi petem mellettem toporgott, ő is kifáradhatott. Tudtam már nincs messze a város és ott megpihenhetünk, de ahogy léptem még párat kezdett elfogni a fáradtság. Úgy döntöttem lepihenek picit egy közeli fa tövében ami kellő árnyékot biztosít addig amíg vissza nem nyerek magamba valamennyi erőt, vagyis inkább vissza nem töltenek a kitartás pontjaim. Nem messze tőlem egy másik fiú is ejtőzött picit, nem mentem oda hozzá se köszöni, pedig az illem megkívánta volna. Ha erre nézett egy gyors intéssel letudtam a dolgot. Majd csendben leültem a fa tövébe, hátamat neki támasztottam majd a kis tigrisem az ölembe vettem aki összekucorogott és dorombolva állomba merült. Nem sokkra rá, lehunytam a szemem én is, nem aludtam el, ugyanis hallottam olyan pletykákat miszerint akár így is megölhetik az embereket. Nem tudom mi igaz belőle mi nem, de nem kockáztattam. Ugyanakkor pár percre, vagy másodpercre mégis magával ragadott az álom, mikor feleszméltem a petem már felfedező körútra indult, jobbra, balra hajtogattam a fejem hogy megtaláljam és lám a másik fiú madarára fente a fogát. Édes volt, ahogy láttam, hogy lopakodva próbálja becserkészni a madárkát, majd ha nem sikerül újra és újra játékosan mordulva rá akarja vetni magát. Oda léptem a sráchoz.
- Hát nem édesek! – Olvadoztam látván hogy a kis petem milyen jól érzi magát. Majd a fiú vállára tettem a kezem, ha engedi.
- Úgy látom máris jól kijönnek egymással a petjeink. Üdv Luv vagyok és mint látod állatidomár. Nyújtottam a kezem egy kézfogásra. Ha nem mutatkozik be utánam, akkor rá szólok, hogy illene, ha igen akkor örvendek a találkozásunknak.
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ryuninji Ren Pént. Jan. 11 2013, 20:20

A mai napom is unalmas. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal ebben a világban, ha nincs küldim, vagy épp nem Juu-val vagyok, vagy nem párbajozom valakivel. –Reggel olyan 13 óra fele jár már, és most telt be a pohár. Elmegyek valamerre.. ki a városból Regivel együtt és lekaszálunk pár mobot.. kell a husi a finom kis kajánkhoz. És sajnos Aincrad-ból vagy legalábbis a kezdetek városából kimaradt a hentes üzlet. Vagy nagyon eldugott helyen vannak. A főnixem felrepül a magasba és köröz felettem.. Milyen jó is neki.. ő tud repülni én meg sétálhatok. Ez elég fárasztó tud ám lenni. Ismét irigy vagyok rá, pedig nem kellene.. rossz szokás. Majd csak megszabadulok tőle. A várost elhagyva egy kicsit lightosabb mező felé megyek.. nem exp-t akarok, csupán egy kis husit.. Mert a husi az finom.. az édességek után a kedvenc ételeim mind húsból vannak.
- Itt vagyunk Reginald.. lássunk hozzá.. legyen ma este fejedelmi lakománk..- a petnek nem kellett kétszer szólnom.. már csinálja is a dolgát én meg addig csak bámészkodok, sétálgatok és begyűjtöm a cuccot. Valakinek ezt is meg kell tennie és Regi amúgy is szeret mozogni.
- Szép volt pajti.. ügyes vagy…- Előkeresek neki egy csokit.. a vésztartalékból. Megérdemli. Megdolgozott érte. Így sajnos hamar elfogy az a tartalék, de nem tudok mit csinálni.. én és a petem is édesszájúak vagyunk.. ez is egyfajta szenvedély betegség, csak a legenyhébb fajta.
- Akkor mivel ennyit dolgoztál ma.. ideje pihenni is…- egy fa tövébe fészkelem be magam.. egész kényelmes.. nem is kell sok, hogy elnyomjon az álom. Hallottam pletykákat arról, hogy veszélyes a szabadban aludni, nekem viszont itt van Reginald aki azonnal riaszt ha valami baj lenne. Ő addig is eljátszadozik valami virtuális kukackákkal, repked egy kicsit.. Trükközik az ágak között. Szereti produkálni magát, csak most nincs kinek. A közelünkben lévőket sajnos én már nem észleltem annyira kivagyok.
- Hmm?? Édesség?? Hol?? Kérek én is..- makogtam félálomban a kényszer ébresztőm után. Felnézek a zaklatómra, de még egy kicsit homályosan látok… lassan tisztul a kép, mikor teljesen kitisztul megremegek egy kicsit.. Ő vajon ki a fene lehet..
- öööaaaem….izé. Ren… Ryuninji Ren..- nem jutottam szavakhoz kapásból.. nemcsak, hogy nem ismerem, de hírtelen azt sem tudom hogy lány. Rákérdezni meg nem fogok.. Ha tényleg nő nemű akkor tuti megsértődne.. akkor pedig beszennyeződne patyolat tiszta becsületem.
- Ja igen én is….- válaszolom, majd Regi-t figyelem aki éppen kicselezte a kis tigris aki felborult és most a lábacskáival csikizi annak a hasát.
- Ő pedig Reginald..- mutatom be őt is.. még mindig zavart vagyok egy kicsit.. Elég gáz a helyzetem.. ilyenbe még nem kerültem.. Gyorsan felálltam... azért még se legyek már ennyire udvariatlan.. és így fogok vele kezet.

_________________
Ren vs Luv  741488085N_vtelen-3_www.kepfeltoltes.hu_
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Pént. Jan. 11 2013, 21:35

~ Hmm? Édesség? Hol? Kérek én is… ~ Motyogta félálomban. Képzelem milyen álmai lehetnek… gondolom magamban de…

Ahogy sejtettem a fiú épp aludt, talán még jó is hogy felkeltettem, különben valaki rá is támadhatott volna. Meglepődöttnek tűnt kissé, ugyanakkor nekem is kell némi idő hogy magamra találjak felkelés után.
- Bocsi hogy felkeltettelek, de talán még jobb is így, legközelebb légy óvatosabb, nem tudom mennyire igaz mennyire nem de állítólag így könnyedén meg lehet ölni embereket. – Mondom ezt pont én.
- Az én petem neve meg Momo-chan. Ugyanakkor nem tudom hogy fiú-e vagy lány, de ha kiderül hogy fiú majd ráérek akkor aggódni a nevén. - Mondtam kacagva.
- De ha már itt tartunk, mit szólnál egy párbajhoz? Még úgysem küzdöttem más idomárokkal, és alap a harc, a játék minden teljesen új nekem. Eredetileg nyelvtanár vagyok, és azok a suttyó diákjaim juttattak be ide. De ha egyszer kijutok innen… - fogott el a méreg és borul lángba a szemem, majd heves gesztusokkal folytattam.
- Még nagyon kezdő vagyok, mind a pontozást a kasztomat és alap a játék logikáját illetően. Ugyanakkor ha elfogadod a felkérésem, nem szeretném ha vissza fognád magad, én sem fogom. - *Gonosz kacaj*
Majd előpötyögtem a menüm és elküldtem neki a párbaj meghívást. Ha elfogadja és ha nem támad akkor bevetem magam, mármint a petem. Nem igazán tudom hogy most mégis hogy kéne, hogy-hogy szokták ezt csinálni. Harcoltam már a petemmel, és meg kellet hagyni elég ügyetlenek voltunk, így most hogy én kértem fel a harcra, illene mutatni neki valamit, nem csak hagyni hogy elseggeljen. Magamhoz hívtam kis petem, hogy tudja eddig játszottak, most komollyá fog fordulni a helyzet. Ránéztem Momo-chanra, már a tartásán is látszott hogy érti mi folyik körülötte, és hogy már tudja mi is lesz majd a dolga.

Úgy állunk, hogy az ellenfeleink szembe legyenek velünk, majd Momo elindul jobbra én meg ballra, így próbáljuk őket két oldalról támadni. A kezemben már ott is van a kés, míg Momo szeme zöldesen kezdett el felizzani. Ebből tudtam hogy a képességével fog támadni. Momo a madárkára, míg én a fiúra pályázok. Igyekszem megközelíteni, ha elszalad vagy hasonló akkor utána megyek.

Ha a petét küldi rám akkor a kezem feltartva, szaladok az egyik közeli fa mögé, míg eközben a petem úgy tesz mintha a segítségemre jönne, de irányt változtat és még mindig zöldellő szemmel támad a fiúra. Ha sikerül bokán vagy lábon harapja, ügyesen tud manőverezni így ha rúgni is próbálja akkor is megkísérli elkapni a lábát és megharapni. Harcos egy csajszi, már ha lány.

Ha szembe száll velem akkor késemmel, kezemmel, lábammal mindennel támadok amivel csak tudok.
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ryuninji Ren Pént. Jan. 11 2013, 22:52

- Hmm?? Jah.. az nálam nem gáz.. Reginald azonnal felkeltett volna, ha idegen, rossz küllemű, gonosz kisugárzású emberek közelítenek meg.. – hopáá.. ebből talán pár jelző erre a… öhm.. emberre is igaz. A kezdetek óta furcsának találom.. mikor felébresztett egy pillanatra meg is ijedtem. Annyi bizonyos, hogy nincs benne ártó szándék, mert akkor megjártam volna, Inkább ő, mert Reginald eldobolt volna valami rock számot az idegen fejecskéjén. De nem így lett.. innen tudom, hogy nem akar nekem ártani. Kicsit többet is elárul magától a kérésem ellenére. Nem szakítom félbe, had mondja, ha ennyire szeretné. Semmi bajom se lesz attól, hogy meghallgatom. Kicsit elhúzom a szám amikor kiderül, hogy tanár az igazi világban, hát még akkor amikor kicsit mérges, mert eszébe jutottak a tanítványai akik ideküldték őt. Még a végén megsajnálom őt, elég rossz lehet egy olyan világban ragadni ahol semmiféle fogalmad nincs arról, mi, miért és hogyan működik. Átérezni nem tudom, de megérteni igen.
- Párbaj?? Csak így??- gyanús egy kicsit ez a hírtelen felkérés.. főleg ha kezdő az ember.. De lehet ennyit már megtanult ittléte alatt. Ha gyanús, ha nem.. nekem mindig jól jön egy kis bónusz xp, főleg ha nem kell keresgéljek olyan párbaj ellenfelek után akik ellen van is esélyem. Bezzeg ha gyorsabban fejlődnék…… - Rendben.. nincs is akadálya.. felőlem kezdhetjük, ha gondolod.. – éppen hogy elfogadtam a kihívást Luv álltakája már kakaskodik is.. Pedig ez Regihez jobban illene. Felvesszük a kezdő állást egymással szemben és már kezdődhet is a banzáj.
- Gyertek csak…- felelem mosolyogva.. több tapasztalatom van így átengedem nekik az első támadás jogát. Igen.. egy úr vagyok, de még milyen. Azzal viszont nem számoltam, hogy a tancinak van érzéke a harci taktikákhoz. Különválnak és a pet a pet ellen megy, idomár az idomár ellen. Nocsak.. ez már valami.. kezdő létére van sütnivalója. Mondjuk, ha tanár az ember.. akkor nyílván nem lehet buta.. Reginald játékos kedvében van…. Hála a korábbiaknak. Továbbra is a földön marad és egyik szárnyát kitárja és így várja támadóját. Mint egy vérbeli torreádor. Mikor odaér a tigriske akkor el is próbálja játszani ezt a jelenetet.. Csak nem bika van előtte, hanem tigris. Ha ez mind sikerül, akkor utána rögtön felugrik a tigris hátára és próbál ott maradni.. ezzel is zavarva addig és próbálja fárasztani. Jómagam sem tétlenkedek.. hátrálok ameddig tudok, szaporán lépkedek, de Luv jön utánam, mint egy elszánt gyilkos. Az a baj, hogy még mindig nem tudom a nemét.. ez azért gáz.. nőket nem akarok bántani.. Mikor a közelembe ér egy csettintéssel elrepítem.. Hála a képességemnek 6 méter távolságra repül és puffan, de sebzést nem szenved el.. Én addig is próbálok rájönni a nemére a viselkedése alapján.
- Gomene sensei.. nem akartam ekkorát..- egy kis vicc mindig belefér..

_________________
Ren vs Luv  741488085N_vtelen-3_www.kepfeltoltes.hu_
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Szomb. Jan. 12 2013, 00:30

A fiú elmagyarázta hogy a pete végig figyelte és ha valami baj történt volna akkor felkeltette volna. Majd rávilágítottam még egy dologra.
- És mi van ha állatidomár az aki meg akar ölni, és a petje ugyanúgy lefoglalja a tiédet, mint ahogy az enyém az előbb? – Kérdem sejtelmes hangon.
- Akár én is végezhettem volna veled, pár perccel ezelőtt. – Világosítottam fel a dolgok állásáról. Arcom itt most kicsit elkomorult, majd fura talán kicsit őrült fény csillant fel a szememben. Nem bántottam volna a kölyköt ugyanakkor, ha igaz csupán pár csendes mozdulattal kinyírhattam volna. A párbajkérésemet kicsit furcsállotta, de végül mégiscsak bele ment. Tudtam hogy el fogja fogadni.

Alig hogy elfogadta a felkérésem, Momo-chan támadásba is lendül, apró mancsaival csak úgy teper előre, s veszi célba Reginaldot ahogy én azt el is vártam tőle, a madár viselkedését kissé furcsának találtam, azt hittem az ég nyújtotta fedezékbe, vonul majd, de pont az ellenkezője történt, a földön maradt és egyik szárnyát kitárva várta ellenfelét. Félek valami képessége a madárnak is lehet, és előfordulhat hogy pont most vetné be, már rögtön az első körben? Elvégre Momo is azt csinálja, persze okkal. A kis tigrisem mindjárt oda ér hozzá, szeme még mindig zöldesen fénylik, majd úgy néz ki hogy a madár szárnykitartós csapdájának be is fog dőlni, de egy utolsó hirtelen mozdulattal igyekszik, megharapni a madárka has tájékát, vagy épp lábát. Vagyis amit ért. Ha nem sikerült és a pet játszadozni akar vele, csak mancsaival próbálja leszedni a levegőből. Majd ha pár próbálkozás után az sem sikerült, úgy tesz mintha gyáván megfutamodna és bebújna egy bokor mögé hogy a madárka karmai és éles csőre ne bánthassák.

Mindeközben én igyekszem minél közelebb kerülni a gyerekhez, nincs egyszerű dolgom ugyanis úgy hiszem gyorsabb nálam, legalábbis valamennyivel biztos. Majd felemeli a kezét és csettint egyet, minek hatására én mint könnyű falevél a szélviharban, hátra repültem, landoláskor még valami szaltó szerűséget is megejtettem, majd az avarban landoltam. Ismerős volt az érzés és bosszankodtam is miatta rendesen. Az első harcomra emlékeztetett amikor ugyanis egy hegyes fülű lánnyal vívtam csatát egy kavicsért. Bosszantó volt, nagyon bosszantó. És most ez a srác ugyanazt csinálja, csak épp nagyobbat lök, arról nem is beszélve hogy nem volt a kezében kristály ahogy a lánykánál. Feltápászkodtam, és megpillantottam az életcsíkom. Szentül meggyőződtem róla hogy egy ekkora repülés hagy némi pont veszteséget rajtam, de a csíkom még zöld volt, sőt egy darab árva pont sem hiányzott belőle. Mondanám hogy megnyugodtam de nem ez történt, furcsa gyanakvás fogott el. Mintha hallottam volna valamit hogy akad aki tud csalni a játékokban…hogy is hívták azokat? Megvan.
- Whaaa te egy hetter vagy! Vagy hemmer, vagy heccer vagy micsoda. – Kiabálok kezemmel hevesen felé mutogatva. Majd beugrott hogy akár a képessége is lehet, valószínű sikeresen hülyét csináltam magamból. Ugyanis pár percre elfelejtettem hogy neki is lehetnek képességei…majd elszégyelltem magam.
- Bo-bo-bocsánat! – Pirultam el, nem elég hogy hülyét csináltam magamból most még meg is alázkodok? Mégis miért? Nem igazán láttam értelmét a viselkedésemnek és az érzelmeimnek, így még inkább zavarba jöttem. Fülig vörösödtem ha rám nézett, vagy ha közelebb lépett hozzám féloldalasan elfordultam mintha el akartam volna menekülni, de a lábaim nem engedtek egy lépést sem tenni. Majd mikor már nem bírtam saját zavarommal, úgy döntöttem csinálok valami nem egészen hétköznapit. Elfordultam és elkezdtem levetkőzni, először a cipő, utána a nadrág (mivel háttal álltam a kabátom eltakarta bigyim/gyatyám mintáját és formáját ). Majd a nadrágom mivel hátra fele dobtam nagy ívben a fiú fele lendülhetett, majd következett a kabát, itt félig felé fordultam, majd hezitáltam picit, Gyorsan kibújtam a kabátomból, amit jól célzottan a fiúhoz vágtam, de eközben már a pulcsimat is levettem és azzal takartam el magam szinte teljesen. Még az sem látszódott hogy van e melltartópántom vagy épp hogy van-e némi kitüremkedés ott lent alul.
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ryuninji Ren Szomb. Jan. 12 2013, 15:13

Luv feltételezésén nagyot nevetek… Regi figyel rám mindig mikor alszok. És attól, hogy játszik még nem veszi le rólam mind a két szemét.
- Hehe.. Tudod a petek nem állítok kicsit okosabbak náluk. Nyugi ha lett volna nálad valami fegyver akkor már régen megtámadott volna téged engem pedig felkeltet volna. Bizony.. ő egy ilye őrző-védő is..- büszkélkedem a főnixemmel. Meg is érdemli, mert rengeteg helyzetből húzott már ki. A párbaj ötlete nem rossz… kell az exp. Luv pedig tapasztalatlan.. állítsa szerint. Fura egy alak.. sem a hangjából, se a kinézetéből, de még csak a viselkedéséből sem tudom megállapítani, hogy ő most akkor a férfi vagy a bői nemhez tartozik. Ez számomra kicsit zavaró.. tekintve, hogy férfiakat simán lezúzok, de a nőkkel már más a helyzet.. no mindegy, majd harc közben megpróbálom kideríteni. Ehhez nem is kell más, mint két szép és ügyes kezecském.
A kezdés jogát átadom.. ebből majd kiderül minden. Momo-chan Regire támad, Luv sensei pedig rám.. okos taktika mert így mi sem tudunk ketten egy emberre menni.. pedig az a legjobb taktikánk. Mást kell kitalálnunk, de ez nem okoz gondot. Regi játssza a hős torreádor szerepét.. kezdem azt hinni, hogy rossz hatással vagyok rá… a pajti kezdi átvenni a stílusomat és folyton ki akar tűnni a tömegből mindenféle látványos vagy éppen vicces dologgal. Momo-chan pedig pont úgy viselkedik, most mint egy bika. Regi elugrott előle.. kicsit gyorsabb, mint a négylábú és ezt ki is használja, majd heccelni kezdi a tigriskét. Az utolsó harapását egy arcba taposással jutalmazza, de sebzést ez sem okozott neki. Mikor Momo-chan elszalad egy bokrocskába Reginald csak furcsán néz… oldalra dönti fejecskéjét és pislog párat. Fogalma sincs, hogy mi folyik itt.. Megijedt volna az ellenfele?? Vagy csak bújócskáznak?? Mondjuk még egy főnixnek is ijesztőek azok a zöld szemek.. valami csúnya dologra készülhet, de Reginald nem megy utána a bokrokba.. annyi esze neki is van.
Jómagam a sensei-t kaptam ellenfélnek, aki már támadott is egy hegyes és éles tőrrel. Nah ha ő lett volna a tanárom tuti frászt kapnék most. Legsötétebb rémálmaim egyike, hogy így bosszulják meg a sokéves gyötrelmet, amit nekik okoztam. Persze azt nem veszik figyelembe, hogy ők mennyit okoztak nekem.. a sok lecke, meg bünti.. simán letagadnak mindent a kis álszentek. A képességem segítségével kicsit megreptetem a sensei-t.. érezze a törődésem.. Vicces volt látni, ahogyan odébb száll. A nevetésem sem tudom visszafojtani. Bár a suliban is lett volna ilyen képességem.. minden gondomra megoldást jelentet volna.
- He?? Hetter?? Hemmer?? Micsoda??- túl erősen érhetett földet, mert mutogatni kezd és még értelmetlen szavakat is a fejemhez vág. Csak kamillázok, hogy mi is lehet a baja. De ismételten nevetni kezdek… vicces pofa.. ha egy órán is ilyeneket csinál, még a végén felfogadom magán tanárnak.. persze csak akkor ha lesz mellettem egy vagy kettő őr.. mert azért… néha elég őrült arckifejezéseket tud produkálni a sensei. Bocsánatkérésén meglepődöm.. el is hallgatok nem nevetek tovább.. az érdekel, hogy mit tett amiért bocsánatot kér?? Hiszen csak zagyvaságosak beszélt..
- Semmi gond sensei.. de készüljön..- feleltem és már futok is felé ideje, hogy támadjak.. Reginald is felröppen.. nem marad a földön és inkább nekem segít.. Momo-chant meg otthagyja.. nem is tudja merre bujkál az állatka. Egyszerre támadunk, de félúton megállok..
- Sensei??- kérdem mi van, mert elpirult.. Valamiért zavarban lehet.. el is fordul tőlem.. mi lehet vele?? Ez valami csel?? Vagy..vagy.. nem tudom mi ez..
- Na de SENSEI!!!!!- el sem hiszem.. fogja magát és elkezd itt nekem vetkőzni.. a nadrágját is felém vágja… ez az ember nem normális.. Regi is megáll a támadással és mellettem a levegőben csapkod a szárnyaival.. ő is megvan zavarodva.. Luv tovább vetkőzik.. már szavakat sem találok..
- Sensei.. ezt nem kellene.. tudom, hogy jóképű vagyok meg minden, de egy párbaj kelős közepén..- én is elpirultam.. végig gondolva, hogy mi lesz most ebből.. majd az arcomon lévő piros szín zöldre változott.. kezem a szám elé emeltem… kapcsoltam, hogy lehet a sensei férfi.. és akkor.. akkor..
- Sensei.. ezt ne..- térdre rogyom, egyik kezemmel a fűbe markolok és próbálom visszatartani a felfelé törő rókát.. az előbbi kellemes előrelátást egy visszataszító rémkép zavarta meg.. .. ez tűrhetetlen, hogy nem vagyok tisztában a nemével.. Regi a hátamra száll és értetlenkedik, hogy mi van.. Nem nézek Luv-ra.. mert lehet jön a róka.. csak a földet bámulom és küszködök.. borzalmas dolgok jutottak akaratlanul is az eszembe..senkinek nem kívánom ezt.

_________________
Ren vs Luv  741488085N_vtelen-3_www.kepfeltoltes.hu_
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Szomb. Jan. 12 2013, 18:28

Ren elmagyarázta hogy Ő megbízik a saját petjében meg hogy azok okosak.
- Igen tényleg nagyon okosak, ezzel egyet kell értsek. – Pillantottam pici Momo-chanomra. Meglepő hogy ennyire megbízik benne, mondjuk egy pet idomár nélkül és egy idomár pet nélkül egy ilyen halálos játékban jobban jár ha lehúzza a rolót.

Tehát a harc elkezdődött, Regi és Momó, és Ren plusz én küzdtem. Regi csak szórakozott piciny szegény Momocskámmal, mígnem Ő megelégelte azt és behúzódott egy biztonságot nyújtó bokor mögé. A madárka csak furcsán nézett, de volt annyi esze hogy ne menjen utána, ugyanakkor kitalálni Momo-chan terveit, még nekem is nehézkes.
Addig én Renel foglalkoztam, megpróbáltam neki menni, de egy könnyed mozdulattal akarom mondani csettintéssel, métereket repített rajtam, sőt még ki is nevetett.
Egy pillanatig azt hittem hogy az a gépes csaló, nem jut eszembe a neve, na, hogy Ő is olyan, és rá is akartam kiabálni, de név nélkül, csak furcsa szavakat kiabáltam össze-vissza. Miközben ujjammal mutogattam rá. Még jó hogy nem volt senki sem a közelünkben, ezt az alakítást nem szívesen mutattam volna meg senkinek. De bevillant egy ötlet, mi lenne ha…. Azzal neki álltam levetkőzni, szépen egyesével a legtöbb ruhát levetettem magamról, és mivel zavarban voltam hogy ne lásson sokat még hozzá is vágtam párat. Hogy ennek mégis mi értelme volt? Nah azt magyarázom el most. Minden úgy alakult ahogy szerettem volna, színészi tehetségemnek köszönhetően a figyelmüket magamra vontam. Csak dobáltam lefele a cuccaim. A fiú egy pillanatig örült neki, majd mikor látta hogy nem állok meg, Ő is zavarba jött, még el is vörösödött, olyannyira hogy már rám sem tudott nézni, a földre borulva a füvet markolászta, és látszott rajta hogy már rosszul van, pete meg hátára szállt és értetlenül nézte az eseményeket.
De megfeledkeztek egy apróságról, igen…ez volt a lényege…ezért csináltam. Momo már csak pár centire volt Ren hátsójától, zöldellő szemei csak úgy világítottak, nagyra nyitotta a száját és harapott. Igen ha minden jól alakult akkor el tudtam terelni a figyelmét a fiúnak, és a kis petem jól hátsón is harapta. Majd visszavonult kellemes, biztonságot nyújtó fedezékébe. Én addigra már elő is hívtam az invertorim és gyorsan fel is öltöztem. Majd megejtettem egy gonosz kacajt.
- Szép volt, Momo-chaaan. Intetem oda neki, nagy lelkesedéssel.
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ryuninji Ren Szomb. Jan. 12 2013, 20:44

A párbajunk elkezdődött már és javában folyik.. illetve folyna a harc, ha nem történnének fura dolgok.. sorra egymás után. Először Momo-chan unja meg a játszadozást és bújik el egy bokorban, ahova Regi nem követi, mert kis turpisságot sejt. Azután elrepítem a sensei-t aki hablatyol nekem valami érthetetlen dologról és mutogat felém… De a legfurcsább és kellemesebb dolog.. illetve az elején kellemes, de később erős rosszullétet okozott, az az, hogy elkezd nekem vetkőzni.. Az elején kellemesnek tűnő emlékek 180 fokos fordulatot vettek és már térdelek is a sokktól és küszködöt, hogy róka bácsi ottmaradjon, ahol neki a helye van. Még belegondolni is rémes.. Súlyosan visszavetette a fejlődésemet ez a gondolatmenet. Jesszusom.. egy férfi pironkodik itt nekem és elkezdte ledobálni a ruháit. Lehet, hogy rám izgult?? Megtetszettem neki és most meg akar…. Meg akar?? Na nem.. azt nem hagyom neki..
- Hozzámn…. hozzámn ne mrjrni- préselem ki magamból ezeket a szavakat.. bár nem úgy jöttek ki a számon ahogy azt én elképzeltem. Erre futotta most. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne engedjem ki azt a kevés kis kaját, ami a gyomromban van. Reginald a hátamon toporzékol, nem is sejti, hogy mi lehet a bajom.. és ez így is van jól. Ha ketten kerülnénk ebbe az állapotba, akkor teljesen védtelenek lennénk. Szemeim továbbra is lesütöm.. eszem ágában sincs a sensei-re nézni. Erősen markolom azt a virtuális füvet… el kell kergetnem ezeket az iszonyatos gondolatokat. Hmmm.. lássuk csak.. hmm igen… Hime-sama és Ai-chan… igen.. ők jók lesznek.. Hime-sama és Ai-chan.. bikiniben… falatnyi bikiniben… futnak felém a tengerparton.. gyönyörű alakjuk van.. keblük szemet gyönyörködtető táncot jár… egyre csak közelednek felém… majd letepernek… fejem négy formás cici közé keveredik.. igen.. ez az.. eme gondolatok lassan, de biztosan segítik elő mihamarabbi talpra állásomat. Kár hogy ez csak egy álomkép.. de törekedni fogok rá, hogy ne csak az legyen. Megpróbálok felállni, de még mindig nem nézek Luv-ra.. De nem sikerül.. mikor életpontjaimat figyelem látom, hogy megfogyatkoztak és mérgezést is mutat.. Regi nyugtalan a hátamon.. jobban mint eddig.. Hátrapillantok és látom, hogy éppen a faromon csimpaszkodik Momo-chan.. de már el is engedte és szalad a bokrok felé. Regi ezt nem hagyja és már repül is utána, majd lecsap a fellegekből. Megpróbálja a hátán megsebezni a csőrével, csak időben érje utol azt a kis szemtelen tigriskét. Bár ha nőstény, akkor megértem, hogy miért vonzza ennyire a hátsóm.. elég formás darab..
- Na várj csak…- Szerencsére a sensei már fel is öltözött és megdicsérte a kis barátját.. most esett le.. és koppant is szép nagyot.. ez egy igen csúnya elterelés volt.. hasonló azokhoz, amit én szoktam csinálni, de.. de… ellenem nem ér bevetni… naaa…
- Sensei.. most kihúztad a gyufát- tőröm előhúzom, derekamon lévő tokjából és már támadok is. Egy egyenes szúrást intézek a mellkasa közepe felé.


Regi:
Hp: 15

Ren:
Hp: 30 -2(mérgezés)=28
Páncél 9

_________________
Ren vs Luv  741488085N_vtelen-3_www.kepfeltoltes.hu_
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Vas. Jan. 13 2013, 21:23

Kellet egy kis idő hogy leessen a fiúcskának, de addigra már késő volt, ugyanis az én kis Momo-chanom nagyot falatozott, formás popójából, első fázis kész. Mérgezése szépen lassan, csökkenteni fogja a pontjait, Ren-kunt már csak sima harapásokkal kell, sorozni. Ugyanakkor jó lenne ha a madárka is kapna némi mérget, Momo harapásából vagy karmolásától. De most szaladnia kellett, ügyesen csinálta a dolgait de most én jövök. Igaz a fiú már elő is készítette a tőrét, de a madara célba vette a cuki kis Momo-chanom, aki most fülét farkát behúzva igyekezett vissza kiszemelt, búvóhelyére. Egy bokorban ahol a madárka csak lassú léptekkel tudna a nyomába eredni, így ott a kis tigrisemé lenne a terep. De Rgeignald…azt hiszem így hívják, most csőrével készül zuhanórepülésben támadni piciny tigrisem, míg Ő néha-néha hátrapillantva próbálja bemérni a madár helyzetét. És sajnálattal kell látnom hogy a madárka gyorsabb Momo-chanál így nekem kell lépnem valami, utolérni már nem tudom sem a madarat sem pedig pici cicusom, így már ki is találtam mit fogok csinálni, gyorsan előhívom az invertorym és előveszem belőle a másik kezembe a irányító pálcám és a madár irányába dobom, hogy ha el nem is találom de legalább időt nyerjek Momonak. De most vettem csak észre hogy figyelmetlen voltam és a tőrt dobtam el és a pálca maradt a kezembe. Most mégis mihez kezdjek egy pálcával egy késsel rohangáló gyerekkel szemben?! Vontam kérdőre saját magam. A gyerek meg csak közeledett, tántoríthatatlanul. Várjunk csak lehet megint le kéne vetkőznöm? Jött az ostoba kérdés, bár egy pillanatra átfutott a fejemen a következő kép miszerint, rózsaszín köd, a fiú szalad felém, én ledobom a ruhám és szívecskék jelennek meg körülöttem az olyan helyek meg egy-egy rózsával vagy épp amivel lennének eltakarva. Majd mikor rám pillant megint rosszul lesz a zavarában. De már itt is volt és tőrét belemélyesztette a mellkasomba. Egy pillanatra meglepődtem majd feleszméltem hogy ebből még tudok előnyt is kovácsolni magamnak. A fiú kezét megfogtam, majd az irányító pálcámmal rávertem kettőt a kobakjára.
- Ejnye…ejnye…illik így viselkedni egy tanárral? – Kérdem. Majd a fegyvert tartó kezét kihúzva, ugyanis a kése még mindig bele volt mélyesztve a mellkasomba, csuklójára rászorítottam, megfordítottam a fiút így a kezével együtt a kését is sőt a másik kezét is lefogtam. Ugyanakkor ügyeltem ki ne gáncsoljon. Ezt tanár létemre kötelező volt megtanulnom, hasonló felállásokat, mozdulatokat, a sok tiszteletlen, rosszindulatú kis nyomorult fattyak mellett. Majd ha Reginald támadt, élő pajzsként használtam Rent ha Regi közel jött hogy kimentse a gazdáját, akkor megfogtam a madárkát, a fiút meg ellöktem magamtól. Mindeközben Momo sem tétlenkedett, ha a madárka ide jött akkor Ő is harcba vetette magát, méghozzá úgy hogy csendben ide lopakodott, hátulról a bokrok alatt, majd mivel akadtak fák is sőt felettünk pont volt kiálló ág, arra mászott fel a cicus, és magasból bemérve minket ahogy jónak látta ugrott, vagy a madárkát sebezve, vagy Ren nyakába hogy megkarmolhassa.

Páncél:2
Élet:20
Marad: 20 ép, páncél:1


A hozzászólást Luv Delackrose összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 14 2013, 14:17-kor.
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ryuninji Ren Vas. Jan. 13 2013, 23:14

Egy nagyon gonosz tréfát űztek felem ezek ketten. Ez vérlázító, és gusztustalan és..és…és még jó pár trágár kifejezést is tudnék mondani ami illik erre az otrombaságra. Bár belegondolva én is hasonló trükköket szoktam bevetni az erősebb ellenfelek ellen.. de az mégis más.. Ez a taktika is olyan, mint a pofon és az ajándék. Jobb adni, mint kapni. Első kézből tapasztalhattam meg, milyen, ha az emberrel kiszúrnak, meglepik.. Egyszerűen borzalmas. Szerintem egy jó darabig nem is tudok majd aludni. Rémálmok gyötörnek majd erről az esetről. Bár az is lehet, hogy nő az illető. Ha erre gondolok, azonnal megnyugszom, de mikor újra rájövök, hogy ez egyáltalán nem biztos. Kellemetlen érzések hada áraszt el. Még meg is remegek. Ha szőrös lenne a hátam, akkor tuti felállna ettől az összes. Ai-chan és Hime-sama segítségével, akik most csak a képzeletemben ügyeskednek sikerült kihevernem ezt a hatalmas csapást. Momo-chan kihasználta átmeneti tétlenségemet és a faromba harapott a kis szemtelen. Még, jó hogy nem érzem a fájdalmat, mert akkor hatalmas oroszlánüvöltés hagyta volna el a szájacskámat. Majd el is akar szaladni a cicuska.. de Reginald is toppon van és utána ered. Nem is kell erőlködjön, repülni még is csak egyszerűbb és gyorsabba, de a sensei már megint trükközik és elhajít egy tőrt a lecsapni készülő petem felé, aki a meglepettségtől kénytelen kikerülni a tárgyat. Momo-chan egyelőre megúszta, de jön majd még a mi utcánkba és akkor.. hát azt nem teszi ki az ablakba. Főleg mert megmérgezett a kis gonosz… bosszúm elkerülhetetlen és rémes lesz. A sensei már meg is érezte mert kőkemény egy páncélpontot levettem tőle egy egyenes szúrással. Igen.. ez vagyok én.. gyenge, mint a harmat, ugyanakkor jóképű, ami kárpótol a hiányosságaimért.
- Ezt neked Sensei- elégedett vigyor ült ki az arcomra, de nem sokáig, mert fegyvert tartó kezem elkapta, pálcájával megdorgál, majd kifordította a kezecském és engem is megfordít. Lényegében háttal álltam neki és kezeimet elkapta és erősen szorította..
- Héé.. Luv sensei.. ez nem ééér- ficánkolok egy kicsit, de nem ereszt.. Regi felfigyelt erre, és megindul felénk. Hmm de várjunk csak.. ha Luv férfi.. és langyi is mellé, és én háttal állok neki, ő pedig a kezeimet is lefogja.. akkor… akkor e…e..ez…
- Vááááááh nem akarom. Engedj eeeel.. én úgy szűz akarok maradniiii…- kezdek bele a hisztimbe és jó erősen ficánkolok és néha sarokkal bokán rúgom, hogy engedjen már el. Reginald egy ügyes manőverrel kikerült minket és most hátba szeretné támadni a vörös hajú perverz, pedofil, liliomtipró tanárt, amennyiben férfi, ha nem akkor némely jelző nem igaz rá. De mikor akaratlanul is nekidőlök a mellkasának ficánkolás közben. És semmi domborulatot nem érzek.. még csak egy kis dombocskát se, csak a sivár sík terepet.. Még erősebben kezdtem ficánkolni. A főnixem hátba támadja a Sensei-t, az én nyakamba meg ott figyel a tigris és megkarmol a szemtelen. Próbálok kiszabadulni és egyben lerázni magamról a cicust.


Regi:
Hp: 15

Ren:
Hp: 28 -2 =26
Páncél 9 - 5 = 4


A hozzászólást Ryuninji Ren összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 14 2013, 14:23-kor.

_________________
Ren vs Luv  741488085N_vtelen-3_www.kepfeltoltes.hu_
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Hétf. Jan. 14 2013, 14:14

A tervünk Momo-channal sikeres volt, meg sem fordult a fejében hogy ez csak egy aprócska csapda és figyelemelterelés volt. A farharapást Reginald meg akarta torolni, így gyorsan lépnem kellett, felé akatam dobni a pálcám de véleteln a tőrt dobtam, oda, ugyanakkor ez idő alatt meg Ren támadt le hirtelen a tőrével, ami meg is sebzett, de mikor láttam hogy nem sokat megnyugodtam, megdorgáltam, majd le is fogtam a kölyköt, ott evickélt a karjaimba, persze a kis madárkája rögtön támadásba is lendült ellenem. De persze Momo-chan sem volt tétlen, és a fejünk felett lévő ág lombjaiból veti magát Ren nyakába, és sikeresen meg is karmolja, próbálja tovább támadni, de nem bír tovább fent maradni és leesik a lába közelébe, és onnan folytatta az ostromlást.

Momo Ren lábát támadja, karmolással harapással amivel csak éri. Ha rúgni próbál a fiú megpróbálja kikerülni.

Én lefogom a srác kezét, mindkettőt így ha minden igaz támadni nem tud, de igyekeztem a kézfejét is lefogni, mivel már láttam hogy egy csettintéssel el tud lökni magától. Mindez alatt, Regi a magasból támad és sikeresen belém is mélyeszti karmait. Próbálok kieszelni valamit hogy mégis mivel tudnám növelni az esélyeim, a madarat kellett volna elkapnom inkább, de nem volt rá lehetőségem. Így megpróbálkozok a speciális képességemmel, testem arany színűvé változik, és mobokban próbálok agressziót kelteni, méghozzá úgy hogy haragudjanak a fiúra, ezért farkasok és vaddisznók kisebb csoportja támad felénk, úgy hét darab lehetett, ha nekem vagy a macskámnak akarnának neki menni akkor, lecsillapítottam ezt az érzést és békességet éreztettem velük. Ugyanakkor Momo-chan csakis a fiúra figyelt és őt próbálta megharapni vagy karmolni. Furcsa ez a képesség, és még mindig nehéz hozzá szoknom, kaphattam volna valami támadó képességet vagy védekezést, de ez… Minden esetre próbálom a legtöbbet kihozni belőle :3

Páncél:1
Élet:20
Marad:14 ép, páncél:0
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ryuninji Ren Hétf. Jan. 14 2013, 16:21

Életem végéig emlékezni fogok erre a párbajra. Nem azért mert olyan jó, vagy mert megizzaszt, vagy mert győzni fogok, mondjuk ez még nem biztos, főleg ha ilyen olcsó és gusztustalan trükkökkel bombáz még egy párszor. Akkor szerintem az idegrendszerem is felmondja a szolgálatot és egy kapkodó idegbeteggé változom. Fetrengve rázkódom majd habzó szájjal. Ez a sötét jövő elkerülhetetlen, ha még sokáig elhúzom ezt a párbajt. Már csak ezért is hamar véget kell vetnem neki. Luv sensei a hangokból ítélve élvezi a játékunk… legalább egy valaki. Én csak szenvedek. Bár sokat nem láttam így is elég volt néznem az akció egy részét, amikor vetkőzött. Most meg a támadásom után elkapja a kezem és kicsavarja?? Hát kérem szépen milyen dolog ez?? Egy tanár nem is csinálhatna ilyet egy diákkal, még csak csúnyán se nézhetne rá, mert akkor egyből mehetne új állást keresni magának. Legalábbis nálam az utóbbi időben ez a rendszer volt megszokott. Ha nem jött be, vagy ha férfi volt, akkor pár percnél többet nem oktatott engem. Próbálok minden erőmmel szabadulni, közben Reginald is felkészül a támadásra és Luv mögé kerül egy ügyes manőverrel, majd támad. Én hiába erőlködöm nem ereszt a kis vörös… már kezdek pánikba esni és az nem lesz jó senkinek sem.
- Áuu..- fájdalmat nem érzek, de berögzült már ez a szócska nálam, még régen. Anyuci macskamániás, ahogy a hugicák is. A macskák meg.. hát ők is szeretnek engem és néha rajtam élesítették a körmeiket. Ezért is ez a reakcióm, most, hogy Momo-chan a nyakamba került és megkarmolt.
- Szállj le te bolhazsák.. – közlöm vele barátságosan, hogy nagyra értékelném, ha óvatosan lekászálódna, a hátamról mielőtt még jobban összekarmol. Végül erőteljes toporzékolásom és ugrálásom sikerrel jár. Részben, mert Momo leesik, de a sensei nem enged még mindig. Ráadásul ez a kis szőrcsomó megharapta a bokámat. Próbálóm lerúgni a mini tigrist, de nem látok rendesen oda, mert a hátam merev, hála a senseinek aki lefog és ilyen pózba kényszerít. Reginald is betalált.. végre egy erőteljes sebzést kapott ez a perverz, amennyiben férfi.. ha nő akkor.. akkor is perverz. Valamit ki kell találnom, mert ez így nem jó. A petemen múlik minden, épp támadna is, mikor egy csomó mob jelenik meg és csúnyán néznek rám.
- Hohóó.. nyugi röfi.. nyugi kutyuliii.. nem bánt az énekes bácsiii..- próbálom őket nyugtatni, de mind hiába. Reginek őket kellet először elintéznie. Egyenként szedte le őket, egy maximum két ütésből, de így én itt maradok ezzel a két jómadárral.
- Sensei.. ebből elég.. .. – nagy levegőt veszek és felkészülök egy kisebb üvöltésre..
- HÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ- a képességem nem csak csettintéssel használható, hangforrás kell hozzá. Csettintés, dobbantás, kiáltás.. ez mind elég hozzá. Hátrafele repülök a sensei-el együtt hat métert.. szerencsére én puhára esek.. Ekkor próbálok meg kiszabadulni, ah eddig nem engedett volna el és figyelek a petre és a gazdájára is.. egyenlőre tartom a távolságot amíg Reginald nem végez narnia seregével.


Regi:
Hp: 15

Ren:
Hp: 26 -2 -1 =23
Páncél 4 -5= 0


_________________
Ren vs Luv  741488085N_vtelen-3_www.kepfeltoltes.hu_
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Hétf. Jan. 14 2013, 19:29

A fiúcska nagyon kitartónak bizonyult, nem győzött ficánkolni a kezeim közt, Momo tudta a dolgát, és igaz leesett a fejéről, így a lábát támadta és sikeresen bokán is harapta, nem láthattam épp csak azt hogy végre megmozdult a zöld csík a Ren feje felett.
- Szép volt én kis Momo-chaaanom, hajrá fojtasd, csak így tovább! – Biztattam a petem, hogy továbbra ügyeskedjen továbbra is. Majd előhívom az állatokat, és ráuszítom ellenfeleimre, így Regi figyelme is elterelődik rólam mivel igyekszik megmenteni gazdácskáját. Persze Ren is igyekszik csitítani az állatokat, de nagyot nevettem mikor vékony cincogó hangját meghallottam:
- Hohóó.. nyugi röfi.. nyugi kutyuliii.. nem bánt az énekes bácsiii..- Ezen a mondaton már a hasam fogtam volna a nevetéstől ha nem kellett volna mind a két kezemmel szorosan tartanom a kezeit.
- Felesleges! Ők az én irányításom alatt vannak! – Nevettem nagyot.
De a fiúcskának egyre kevésbé tetszett hogy a fogságom alatt van . Amit jelzett egy aprócska mondattal is. Majd egy hangos üvöltéssel folytatta. Én meg repültem hátrafelé.
- Feneeeeee…- Kiáltottam „repülésem” közben, ugyanis legkevésbé sem számítottam arra hogy a fiú száját is be kéne tömni valamivel. A földet érésem egy hatalmas nyögés jelezte, utána még egy de akkor már nem volt levegő amit kipréseltem magamból így csak egy tátogásra jutotta, mivel Ren volt oly kedves és párnácskának használt hogy csillapítsa az ütést. Megjegyzem nem érzünk fájdalmat, és én sem éreztem, csak egyrészt megszokás másrészt meg ha fájdalmat nem is de a lendületet és azt hogy a fiú az utolsó levegőt is kinyomta belőlem, hát azt megéreztem. A srác gyorsan és könnyedén feltápászkodott, nekem ez is lassabban megy, a derekam fogva villámló tekintettel a fiút pásztázom. Eddig bírtam a gyereket de most azt hiszem, elszakadt a húr, vagyis inkább eltört a pár bordám és csigolyám. Megnéztem hogy az életcsíkom hol tart, de sérülést nem szenvedtem el, épp csak megijedtem, elvégre a győzelem ízét vagy valami hasonlót már a számban éreztem. Tehát a felállás az ami eddig is, ha sokat nem is értem el de legalább kevesebb az életpontja, persze az enyém is.
- Várj te énekes vagy? *-* Imádom az énekeseket, milyen stílusban énekelsz, bandában vagy szolozol? – Árasztottam el kérdésekkel és közben heves gesztusokkal a fiút aki addigra már tisztes távolságba is vonult. Pár fa vett körül bennünket és Momo már tudta is a dolgát, nekem pedig csak a figyelmét kell lekötni, ami nem is nehéz ha olyanról kérdezem amit szeret.
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ryuninji Ren Hétf. Jan. 14 2013, 20:44

Szerintem ez az ember vagy nemtelen vagy nemtom.. hogy is hívják azokat az embereket akiknek megvan mind a két nemből a felszerelésük?? Hmmm.. Hogyan is…. Hmmm… mi is a neve ? Áh.. megvan… Hermafrodita. Igen.. ez a következtetésem. Az én hitvallásom szerint nem bántunk nőket,még ha nem is szépek, és laposak, meg idegesítőek , gonoszak, nagyszájúak, hisztisek.. egyik esetben sem ütöm meg őket. Na jó.. egy esetben.. Akkor megütök egy nőt,ha előtte férfi volt. És persze ezt kiérdemli. Volt is egy ilyen esetem és mit ne mondjak.. az összes dühömet és sérelmemet, amit a nőktől szereztem, anyu, hugik, nővérek, nagyi.. Igen főleg a nagyi.. Borzalom az a nő és kikényszeríti azt, hogy csodás ajkaimmal megérintsem, nem éppen fiatalos arcbőrét, beleadtam abba az ütésbe. De jó volt.. legközelebb talán fizetek is neki, hogy ismét megtehessem.. Hatásos nyugtató. Amire ezzel mind célozni szeretnék az az, hogy csak nőkre vonatkozik a bántalmazás tilalom. Átoperált és hibrid egyedekre ez nem vonatkozik. Adok neki aztán, ahogy esik úgy puffan. Annak a cicusnak hála megint alaposan megcsappan a hp-m és már páncélom sincs. Ráadásul a sensei elővarázsolt pár mobot ami neki engedelmeskedik hiába csitítgatom őket.. amit persze ki is röhög a vöröske. Előbb nézzen tükörbe mielőtt mást kinevet.. Reginald nem tehetett mást. Ideiglenesen felfüggesztette a gazdi védelmét és Luv támadását. A mobok fontosabbak voltak. Velük már túl sokan lettek volna ellenünk.
- Gondolom ez a képességed sensei.. nagyon menő..- hangomban érezni lehet egy kevés szarkazmust, de ez csak a színészkedésemnek köszönhető. Mert be kell, valljam.. Állatidomárnak tökmenő ez a képesség.. így olyan mintha lenne egy kemény és sok kicsi csíra pete.. de ami a legklasszabb, az az, hogy nyithat állatkertet *.* De ez most mindegy.. elintézem most a sensei-t Egy üvöltéssel hátraküldtem magunkat. Luv az avarban én meg rajta landolok.. mázli. El is menekülök, előle amint tudok.. felpattanok és hátrálni kezdek, persze a gonosz pici petről sem feledkezem meg. Végül csillogó szemmel, amitől kiráz a hideg már sokadjára, elkezd kérdezősködni… Tanár létére nem valami tájékozott a nagyvilággal kapcsolatban..
- Képzelje sensei igen.. szólóban nyomom és nincs nálam menőbb a ranglistán..- egy pillanatra felülkerekedik rajtam a dicsekvés iránti vágyam, de hamar elfojtom…. Itt az ideje, hogy Luv megkapja a magáét. Reginald mindeközben mobokat végez ki, már majdnem végzett is.
- Készülj… sensei..- csinálok egy alapállás félét, és hadonászni kezdek, mint egy profi karatés, legalábbis aki azt hiszi, hogy profi karatés. Még a vinnyogásokat is hűen leutánozom. Futni kezdek felé, majd elrugaszkodok és képességemmel segítem a villámgyors előrehaladást.
- Hjjjáááááááááááááááá á á – á – á -á - áá - áá - ááÁ – ÁÁÁÁ- kiáltom és szinte látom magam kívülről.. egy tökéletesen kivitelezet rúgás. Gyorsan kezdek, majd átcsapok lassított felvételbe, melynek köszönhetően hangom sokkal mélyebb lesz.. mint egy menő karate filmben. Ugrás közben mindkét lábam előrenyújtom, kezeimmel bemutatok a pedo tanárnak, hogy érezze a törődést. A vége pedig az, hogy páros lábbal tüdőn talpalom az ellenfelem. Ha sikerül akkor én is elesek, de egy hátra bukfenccel felkelek és keresem a petet, nehogy megint sunyin támadjon. Reginald már végzett ezért felénk tart… végre jön a pajti *.*


Regi:
Hp: 15

Ren:
Hp: 23 -2 =21
Páncél: -

_________________
Ren vs Luv  741488085N_vtelen-3_www.kepfeltoltes.hu_
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Kedd Jan. 15 2013, 17:41

Úgy éreztem hogy mos végre győzhetek, elvégre a fiúcska a kezeim között, a madárka figyelme elterelve, és Momo is végzi a rá kiszabott feladatott. Csak az időt kell így húznom.
Meglepődtem mikor a Ren-kün a képességemre azt mondta hogy menő. Én nem gondoltam annak épp csak megpróbáltam belőle kihozni azt amit tudok. De a dicsérete annyira jól esett hogy többet kívántam neki mutatni…mármint a képességemből. Mindenre gondoltam, legalábbis azt hittem, de Ren segített erre rácáfolni, mikor a képességét egy üvöltéssel aktiválta így jó pár méterrel hátra repített mindkettőnket. Momo maradt csak egyedül ott, és pislogott párat mivel eddig igyekezett Ren lábacskáját karmolászni, rágcsálni vagy épp ahogy érte. Így ismét fedezékbe kellett vonulnia, és tisztes távolságból keresett olyan helyet ahonnan könnyedén támadhatja a fiút. Egyszerre vetődtünk hátra és én csillapítottam a fiú esését, persze nem azért mert olyan jószívű vagyok, hanem mert pont rám esett. Persze amint észbe kapott, rögtön tisztes távolságba vonult tőlem. Így marad a taktikázás. Mivel akarva akaratlan elárult magáról egy fontos információt, így úgy döntöttem ezt használom ki. És faggatni kezdtem az énekesi karrierjét illetően, elvégre mindenki szeret dicsekedni. *Gonosz kacaj*

- Képzelje sensei igen.. szólóban nyomom és nincs nálam menőbb a ranglistán..- Jött be a tervem, ugyanis kezdett bele a dicsekvésbe. Én úgy hallgattam mintha tényleg érdekelne. Whaaa, de jó színész is vagyok! Majd bejelenti hogy támadni fog. Nem értem hogy mégis miért is, de ha már bejelenti figyelek, és védekezek. Lendületet vesz majd képességét kihasználva elrugaszkodik és két lábbal felém támad. Pár pillanatig csak nézem, majd egy könnyed mozdulattal kilépek jobbra, és nézem ahogy a gyerek mint egy lassított felvétellel elhaladt mellettem. Viccesnek gondoltam, kellet neki bejelenteni hogy mégis mire készül. Persze nem álltam nagyon messze tőle ha akart kézzel meg is foghatott és magával ránthatott, vagy épp szolozva azaz egyedül becsapódhatott egy fa tövébe. A mobokkal amit a fiúra küldtem végzett is Reginald, így most rá kellet figyelnem, Momo most már ott volt a közelemben, így a tervem az volt hogy elkapom a petet, lefogom és oda tartom Momonak hogy vacsizzon egy kicsit. De mivel azt vettem észre hogy gyorsabb mint ahogy gondoltam, így Momoval együtt én is bebújtam egy bokor nyújtotta fedezékbe, és összekucorogva vártam a fejleményeket.
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ryuninji Ren Kedd Jan. 15 2013, 19:46

Luv seinsei klinikai eset. Ez már számomra bizonyítást nyert korábbi esetekből. Gondolok itt arra amikor fogta magát és csak úgs simán levetkőzött előttem. Hosszú és kellemetlen pereket okozva ezzel nekem.. nagyon kellemetlen. Szerencsére fantáziám és két tündéri hölgy segítségével, akik szintén csak a fantáziámban voltak jelen most, sikerült legyűrnöm a be-bevillanó rémképeket. Momo-chan is nagy kópé. Pillanatnyi tétlenségemet kihasználva támadott meg a pici tigris, méghozzá illetlen helyen És ezzel meg is mérgezett a cicus. Nem sebez valami sokat ez a méreg, de minden körben kapom a mínuszokat… sok kicsi sokra megy, vagy hogy szokták ezt mondani. Mikor kezem fogta meg és kicsavarta a támadásom során úrrá lett rajtam a félelem, hogy mi van akkor, ha ő férfi és most éppen meg… meg… megakar engem…. Khöm… igen azt akarja, szeretné velem tenni. De esélytelen, azt nem hagyom még ha belepusztulok is. Hogy Regi nem segíthessen nekem lefoglaltatta pár mobbal akik valamiért engedelmeskednek neki.. menő képesség az szent igaz, de ez nem jelenti azt,hogy ellenem is használni kellene. Képességemmel megröptetem magunkat, hogy kiszabaduljak a perverz disznó, mindeközben Reginald szorgalmasan ritkítja az erdő mob állományát. Ideje a leszámolásnak.. ez a pedo sensei nem teszi ki az ablakba azt amit most tőlem fog kapni.. Figyelmezetem, hogy készüljön.. rossz egy szokás.. koncerteken mindig előre jeleztem, hogy mire számítsanak, így ez berögzült nálam is. Kepeségem segítségével kilövöm magam Luv sensei felé. Mint egy menő akció filmben.. Hasítom a levegőt… lassított felvételben, de ez a vörös hajú perverz fogja magét és kilép a tökéletes rúgásom elől. Ez micsoda bűn… egy ilyen szépen összehozott, technikailag tökéletes rúgásba már csak elvből is beleáll az ember, mert ilyet bekapni is menő, nem csak végrehajtani. Bezzeg Luv megcsinálja.. Félreáll, de ezt nem hagyom annyiban. Mikor elsüvítek mellette és leesett, hogy bizony ezt benéztem, gyilkos pillantásom hírtelen rémültbe csap át megpillantva a közeledő fát. Kezemmel hírtelen hátrakapok és megragadom az első dolgot, ami a kezem ügyébe akad. Ami nem más, mint a sensei hosszú vörös haja. Hajánál fogva rántom magammal, így nem repülök akkorát, de így is csapódok egy fának, vigasztalásul a sensei-el együtt. Mondjuk neki köszönhetem, hogy nem vészes a becsapódás, mert lelassított egy picit. Hahaaa.. most fordul a kocka.. Még Luv előtt kelet fel, majd rávetem magam és ezúttal én fogom le, legyen akármilyen kellemetlen is a számomra. Nemcsak kézzel, de mág lábbal is belecsimpaszkodok és szorítom.. el kell viselnem míg Regi ide nem ér. A petem felgyorsít.. és lángra is kap, Zuhanórepülésben közeledik felénk.. most pont úgy néz ki mint egy üstökös. Már csak az a kérdés. Hogy Regi, vagy Momo-chan ér oda hozzánk először. Ez a döntő támadás és mi csak nézők vagyunk.

Regi:
Hp: 15

Ren:
Hp: 21 -2 =19
Páncél: -

_________________
Ren vs Luv  741488085N_vtelen-3_www.kepfeltoltes.hu_
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Kedd Jan. 15 2013, 22:28

A tervem miszerint szóval tartom nem jött be, legalábbis nem sokáig… hamar észbe kapott a kölyök és támadásba is lendült, Regit még lefoglalta pár általam rájuk uszított mob, Momo igyekszik a közelébe férkőzni, de a fiú úgy dönt hogy élő rakétát csinál magából és megpróbál két lábbal lerúgni. Az ötlet nem volt rossz, épp csak nem számolt azzal a ténnyel hogy könnyedén kimozdulhatok, és ha megtehetem miért ne tenném? *Gonosz kacaj*

Örömöm gyorsan alább fagy mikor, a fiú repülése közben belecsimpaszkodik a hajamba és mint valami vörös zászlót magával ránt, így repültem én is pár métert. Momo-chan nem tudta mi tévő legyen így a bokrok árnyékából követett minket, és ami szomorú hogy Regi is végzett a mobokkal. Meglepetés ként ért az egész, szívem szerint a repülés közben én is megkapaszkodtam volna valamiben de semmi sem volt úgy a közelben még egy darab faág sem, így mikor földet értem, kellett egy kis idő hogy magamhoz térjek, ezt az időt Ren-kun ügyesen ki is használta, ugyanis teljes testével rám nehezedett és még a lábával, kezével mindenével amivel csak tudott lefogott. Megértem az érzéseit…ugyanis pár perce én is leszorítottam a kezét…na de ez…hallatlan… Próbáltam mocorogni hátha ki tudom szabadítani a kezem vagy valamim de esélyem sem volt, kattogtak az agytekervényeim hogy mégis hogy tudnék én ebből jól kijönni. Sok időm nem volt ugyanis Regi mint valami tüzes üstökös hasított felénk, Momo-t sietését meg csak a bokrok által keltette nesz jelezte.
Majd beugrott egy mondat amit a fiú említett:
- Vááááááh nem akarom. Engedj eeeel.. én úgy szűz akarok maradniiii…-
Lehet be kéne vetni egy kis pszichológiát és ellene fordítani a saját fegyverét?....Na az már még tőlem is durva lenne, arról nem is beszélve hogy ahhoz a fiúnak kicsit többet kéne nyújtania számomra…Így marad a már rég be vált szokás a Pániiik! Elkezdek jobbra balra dülöngélni, hogy valahogy lerázzam magamról, de a madárka egyre csak közeledik és Momo lépteit is egyre tisztábban lehet hallani. Én meg egyre kétségbe esettebb vagyok…
- Ereeeeesz eeel! Ez azért már tényleg sok,…még nekem is! Hallod? Hééé?
- Ugyeee nem? Whaaa, mond hogy neeem?? Héé? -
Ficánkoltam végig.
Azzal Reginald már csak egy méterre lehetett és Momo is épp hogy elhagyta a bokrok fedezékét. Majd mintha minden lelassult volna, én próbáltam kilendülni jobbra hogy a fiút használhassam élő páncélnak, ha sikerül ha nem a kicsi Momo-chanom nem hagy cserben és ha támad Regi leszedi rólam, jól megharapja, megkarmolja ami csak kell. Most nem fog mérget használni elvégre nincs sok értelme, ennek a meccsnek vagy így vagy úgy de már vége… a kérdés csak az hogy kinek a neve lesz kiírva pár másodpercen belül.
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ryuninji Ren Szer. Jan. 16 2013, 00:06

Reginald megszenvedett a mobokkal.. nem csak azért mert egyedül volt sok ellen, hanem mert közben folyamatosan aggódott miattam a pajti. Nem is csodálom.. elvégre én addig egy perverz tanárfélével vitatkozok, harcolgatok, ha annak lehet nevezni, de nem sok sebzést viszünk be egymásnak. Minél előbb szabadulni szerettem volna a szorításából és ennek csak egy módja volt. Kezeimet lefogja.. így azokat nem használhatom, lábammal is hiába kapálózok, sarkazok, hátrafele nem érez fájdalmat így csak hülyét csinálok úgy magamból. Képességem ment, meg mint mindig, majd a landolást követően újra a használásához kell folyamodjak. Kilövöm magam, mint egy rakéta, hogy páros lábbal talpaljam tüdőn, de semmi.. elhajolt. Na jó.. most már elismerem, hogy tényleg tanár… volt annyi esze, hogy elugorjon. Egy normális ember önként bevállalta volna ezt a talpalást, mert menő. Nagyon menő. Haha.. de nekem is van sütnivalóm ám.. nem is kicsi és a hajába kapaszkodom, hogy magammal rántsam, majd együtt puffanunk.. Fiatalkoromat kihasználva letámadom az öregebbet és rácsimpaszkodok kézzel lábbal.. bizony ám.. kölcsön kenyér vissza jár.. Innen nincs menekvés. Reginald felénk tart mint egy látványos üstökös és Momo-chan is akcióba lendült.. a kis sunyi tigris. De nem engedem, hogy megtámadjon megint.. Már egyszer farba támadott.. és a nyakamba is ugrott, hogy jól összekarmoljon. Az igazi világban ilyenért már odaadtam volna a macskamániás családomnak, akik agyon kényeztették volna.. De itt.. itt meg a gazdája kényezteti majd agyon, szóval tök mindegy. Sok mindent el lehet mondani erről az alakról, de látszik Momo-chanon, hogy gondját viseli neki. Ez azért mindenféleképpen megérdemel némi tiszteletet. Erősen fogom minden végtagommal.. hiába ficánkol.. nem eresztem.. ez nekem is éppen olyan kellemetlen, mint neki, legalábbis nagyon remélem.
- Haha.. sensei… kölcsön kenyér visszajár.. tudod.. amit adsz azt kapsz…- kuncogtam… azért kicsit mókás hogy fordult a kocka.
- Ez nekem sem kellemesebb, mint neked.. – világosítom fel… A petek közben folyamatosan közelednek,míg végül elérik céljukat. Reginald és Momo egyszerre értek el minket. Momo megkarmolta vállamat, míg Regi Luv mellkasába mélyesztette a karmait. Mindkettőnk életpontja elérte az alsó határt. A párbaj véget ért.. döntetlen. Azonnal elengedem a senseit és felpattanok, Regi pedig a vállamra.
- Ezt nem gondoltam volna sensei.. bevallom azt hittem, hogy simán lenyomlak, de nem így lett.. tuti kezdő vagy??Nem kamuztál??- kérdezem hitetlenkedve… mert nem erre utal a végkimenetel. Lényegében megvagyok vele elégedve hiszen nem veszítettem. De sok tapasztalatot és pár rossz emléket szereztem. Kissé félve… óvatosan, de odanyújtom kezem, hogy egy emberes kézfogással búcsúzzunk el egymástól. Ez eddig a legérdekesebb párbajom.. Azt nem sikerült kiderítenem, hogyférfi vagy nő az illető.. de lehet jobb is így.. azthiszem ezt nevezik boldog tudatlanságnak.
- Köszönöm a párbajt sensei.. majd talán még találkozunk.. Szia Momo-chan…- köszönök el és már megyek is kicsit sietve, nem tudom miért.. megszokásból. Messziről még intek egyet nekik, majd egy teleport és már a városban is vagyok.


//Köszönöm a párbajt.. én nagyon élveztem Very Happy Tetszett Very Happy //

_________________
Ren vs Luv  741488085N_vtelen-3_www.kepfeltoltes.hu_
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Luv Delackrose Szer. Jan. 16 2013, 02:09

Nem kispályás a kölyök az egyszer biztos, ugyanakkor van még hova fejlődnie főleg taktika terén, nem tudom hogy juthatott eszébe az hogy bejelenti hogy támad, utána egy távolsági támadással esik nekem, és ég neki áll feljebb ha ki merek térni előle, amit azzal jelez hogy hajamba csimpaszkodva csinál belőlem élő lobogót. Reginald már az utolsó elterelő mobbal harcol, míg az én kis Momo-chanom most jöhet ismét az ellenkező irányba, amit hagyjuk meg egy párbajban nem túl kellemes ha csakis azzal töltöd az időd hogy olyan területeken keresztül mászkálj ami némi fedezéket nyújt. És mind ezt úgy tedd meg hogy gyors legyél. Szegény Momo-chan minden elismerésem. Most is épp a bokrok alatt csörtet felénk, míg már Regi is célba vett, Ren-kön meg itt fekszik rajtam…fekszik rajtam….fekszik rajtam…Ez gáz…nem csak azért mert mozdulni nem tudok, de mégis mi az hogy Ő van felül? Nekem kéne ott lennem! A petjeink meg megállíthatatlanul közelítenek, azt hogy ebből mi fog kisülni fogalmam sincs, de kinek is lehetne?
- Hajrááá, Momo-chaaan! Te vagy a jobb! – Biztatom kicsiny petem, hogy jó lenne ha ismételten gyorsan farba harapná Ren-t még mielőt a madara engem csipked össze.
Ez a gyerek meg még élvezi is hogy rajtam tehénkedhet, hiába mondja hogy nem kényelmes ez a szitu, de ha egyszer olyanokat kiabál hogy:
- Haha.. sensei… kölcsön kenyér visszajár.. tudod.. amit adsz azt kapsz…- …Ez után ne mondja nekem senki hogy nem szeret felül lenni. Pesze ezt gyorsan cáfolni akarja, miszerint neki sem kellemesebb mint nekem.
- Persze..akkor szállj már le végre rólam! Vagy legalább cseréljünk helyet! – Kiáltom ficánkolva, de mire bármit is reagálhatna már a petek itt voltak és támadtak, Regi engem, Momo Őt…és a végeredmény is hamar napvilágot látott, miszerint döntetlen lett az állás. Meglepődtem, nem is kicsit…nem hittem volna hogy az első meccsem sikeres lesz, vagy legalább félsikeres, a végén meg pláne nem. Ezt kitörő örömmel fogadtam, na meg annak is örültem hogy Ren végre leszállt rólam, és így végre kinyújtóztathattam végtagjaim.
- Ezt nem gondoltam volna sensei.. bevallom azt hittem, hogy simán lenyomlak, de nem így lett.. tuti kezdő vagy??Nem kamuztál??-
- Én se…mármint én sem gondoltam hogy ez lesz a végeredmény. Ugyanakkor ügyesen harcoltál, és nem kamuztam, egy magamfajta tanárt hol érdekelne egy ilyen ostoba játék, de ha már itt vagyok nem fogok tétlenkedni az is biztos. – Világosítottam fel a fiút. Majd kezet nyújtott nekem, amit el is fogadtam. De nem egészen úgy ahogy Ő azt gondolta, a kezét két kézzel fogtam meg, majd mellkas magasságba emeltem, és mélyen belenéztem a szemébe.
- Mester! Fogadj tanítványodnak! – Mondtam miközben legbelül a hasam fogtam a nevetéstől, de kíváncsi voltam a fiú reakciójára.
- Köszönöm a párbajt sensei.. majd talán még találkozunk.. Szia Momo-chan…- Vetet végett beszélgetésünknek, és távozott gyorsan. Én és Momo végignéztük ahogy sietően előre megy pár métert, ha vissza nézett még láthatta, hogy széles mosollyal, hevesen integetek neki, és testem kígyózó táncot jár az izgatottságtól, még vissza int egyet majd elteleportál a kristályával. Ekkor jut eszembe mit is akartam annyira. Momot az ölembe kaptam, majd előhívtam az invertorym és elővettem belőle én is a teleport kristályt.
- Gyere, veszünk azt a finom piros italt! – Majd elteleportáltam.

Köszi a játékot és azt is hogy bevállaltál...köhöm..bátorság kellett hozzá! -^.^-
Luv Delackrose
Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Cardinal Szer. Jan. 16 2013, 14:33

Ossu! Very Happy

Haver, ez aztán erős párbaj volt minden tekintetben! Lezárom a harcot, 10 xp és 40 arany üti a markotokat.
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3346
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Ren vs Luv  Empty Re: Ren vs Luv

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.