Ren vs Luv

A friss szellő játszadozott a magas fák leveleivel, miközben az azokon átszűrődő éles fény és a földre vetődő árnyékok járták buja táncukat, figyeltem egy ideig miközben egy sikeres küldetésről igyekeztem a városba. Kissé kifárasztott, talán sok volt ez nekem így egyszerre? Nem dehogy, hisz élveztem minden egyes élénk tárulkozó kihívást és akadályt. Nem igazán sejtettem, hogy mégis mit fogok most így kezdeni magammal, de egy dolgot tudtam. Vennem kell olyan kis piros italokat, nem csak azért mert jól néznek ki és finomak, de arról sem feledkezhetek meg hogy azok életpontokat töltenek vissza, harcok és mobok okozta sérülések után. Útközben összefutottam pár vaddisznóval és farkassal, de nem kellet velük szembe szállnom, ha meg akartak támadni, szimplán csak félelmet vagy nyugalmat generáltam beléjük. Az erdő keltette sötétség kezdett szerte foszlani, a fák ritkásabbak lettek és még a bokrok is alacsonyabbak talán.
A fény egyre inkább elvakított, kellett egy kis idő mire megszokta a szeme. Hunyorogva tekintek a távolba, karommal szemellenzőként használtam és úgy léptem párat előre, majd letettem a kezem mikor úgy éreztem hogy a szemem nem bántja többet a nap szúrós fénye. Kicsi petem mellettem toporgott, ő is kifáradhatott. Tudtam már nincs messze a város és ott megpihenhetünk, de ahogy léptem még párat kezdett elfogni a fáradtság. Úgy döntöttem lepihenek picit egy közeli fa tövében ami kellő árnyékot biztosít addig amíg vissza nem nyerek magamba valamennyi erőt, vagyis inkább vissza nem töltenek a kitartás pontjaim. Nem messze tőlem egy másik fiú is ejtőzött picit, nem mentem oda hozzá se köszöni, pedig az illem megkívánta volna. Ha erre nézett egy gyors intéssel letudtam a dolgot. Majd csendben leültem a fa tövébe, hátamat neki támasztottam majd a kis tigrisem az ölembe vettem aki összekucorogott és dorombolva állomba merült. Nem sokkra rá, lehunytam a szemem én is, nem aludtam el, ugyanis hallottam olyan pletykákat miszerint akár így is megölhetik az embereket. Nem tudom mi igaz belőle mi nem, de nem kockáztattam. Ugyanakkor pár percre, vagy másodpercre mégis magával ragadott az álom, mikor feleszméltem a petem már felfedező körútra indult, jobbra, balra hajtogattam a fejem hogy megtaláljam és lám a másik fiú madarára fente a fogát. Édes volt, ahogy láttam, hogy lopakodva próbálja becserkészni a madárkát, majd ha nem sikerül újra és újra játékosan mordulva rá akarja vetni magát. Oda léptem a sráchoz.
- Hát nem édesek! – Olvadoztam látván hogy a kis petem milyen jól érzi magát. Majd a fiú vállára tettem a kezem, ha engedi.
- Úgy látom máris jól kijönnek egymással a petjeink. Üdv Luv vagyok és mint látod állatidomár. Nyújtottam a kezem egy kézfogásra. Ha nem mutatkozik be utánam, akkor rá szólok, hogy illene, ha igen akkor örvendek a találkozásunknak.

A fiú elmagyarázta hogy a pete végig figyelte és ha valami baj történt volna akkor felkeltette volna. Majd rávilágítottam még egy dologra.
- És mi van ha állatidomár az aki meg akar ölni, és a petje ugyanúgy lefoglalja a tiédet, mint ahogy az enyém az előbb? – Kérdem sejtelmes hangon.
- Akár én is végezhettem volna veled, pár perccel ezelőtt. – Világosítottam fel a dolgok állásáról. Arcom itt most kicsit elkomorult, majd fura talán kicsit őrült fény csillant fel a szememben. Nem bántottam volna a kölyköt ugyanakkor, ha igaz csupán pár csendes mozdulattal kinyírhattam volna. A párbajkérésemet kicsit furcsállotta, de végül mégiscsak bele ment. Tudtam hogy el fogja fogadni.

Alig hogy elfogadta a felkérésem, Momo-chan támadásba is lendül, apró mancsaival csak úgy teper előre, s veszi célba Reginaldot ahogy én azt el is vártam tőle, a madár viselkedését kissé furcsának találtam, azt hittem az ég nyújtotta fedezékbe, vonul majd, de pont az ellenkezője történt, a földön maradt és egyik szárnyát kitárva várta ellenfelét. Félek valami képessége a madárnak is lehet, és előfordulhat hogy pont most vetné be, már rögtön az első körben? Elvégre Momo is azt csinálja, persze okkal. A kis tigrisem mindjárt oda ér hozzá, szeme még mindig zöldesen fénylik, majd úgy néz ki hogy a madár szárnykitartós csapdájának be is fog dőlni, de egy utolsó hirtelen mozdulattal igyekszik, megharapni a madárka has tájékát, vagy épp lábát. Vagyis amit ért. Ha nem sikerült és a pet játszadozni akar vele, csak mancsaival próbálja leszedni a levegőből. Majd ha pár próbálkozás után az sem sikerült, úgy tesz mintha gyáván megfutamodna és bebújna egy bokor mögé hogy a madárka karmai és éles csőre ne bánthassák.

Mindeközben én igyekszem minél közelebb kerülni a gyerekhez, nincs egyszerű dolgom ugyanis úgy hiszem gyorsabb nálam, legalábbis valamennyivel biztos. Majd felemeli a kezét és csettint egyet, minek hatására én mint könnyű falevél a szélviharban, hátra repültem, landoláskor még valami szaltó szerűséget is megejtettem, majd az avarban landoltam. Ismerős volt az érzés és bosszankodtam is miatta rendesen. Az első harcomra emlékeztetett amikor ugyanis egy hegyes fülű lánnyal vívtam csatát egy kavicsért. Bosszantó volt, nagyon bosszantó. És most ez a srác ugyanazt csinálja, csak épp nagyobbat lök, arról nem is beszélve hogy nem volt a kezében kristály ahogy a lánykánál. Feltápászkodtam, és megpillantottam az életcsíkom. Szentül meggyőződtem róla hogy egy ekkora repülés hagy némi pont veszteséget rajtam, de a csíkom még zöld volt, sőt egy darab árva pont sem hiányzott belőle. Mondanám hogy megnyugodtam de nem ez történt, furcsa gyanakvás fogott el. Mintha hallottam volna valamit hogy akad aki tud csalni a játékokban…hogy is hívták azokat? Megvan.
- Whaaa te egy hetter vagy! Vagy hemmer, vagy heccer vagy micsoda. – Kiabálok kezemmel hevesen felé mutogatva. Majd beugrott hogy akár a képessége is lehet, valószínű sikeresen hülyét csináltam magamból. Ugyanis pár percre elfelejtettem hogy neki is lehetnek képességei…majd elszégyelltem magam.
- Bo-bo-bocsánat! – Pirultam el, nem elég hogy hülyét csináltam magamból most még meg is alázkodok? Mégis miért? Nem igazán láttam értelmét a viselkedésemnek és az érzelmeimnek, így még inkább zavarba jöttem. Fülig vörösödtem ha rám nézett, vagy ha közelebb lépett hozzám féloldalasan elfordultam mintha el akartam volna menekülni, de a lábaim nem engedtek egy lépést sem tenni. Majd mikor már nem bírtam saját zavarommal, úgy döntöttem csinálok valami nem egészen hétköznapit. Elfordultam és elkezdtem levetkőzni, először a cipő, utána a nadrág (mivel háttal álltam a kabátom eltakarta bigyim/gyatyám mintáját és formáját ). Majd a nadrágom mivel hátra fele dobtam nagy ívben a fiú fele lendülhetett, majd következett a kabát, itt félig felé fordultam, majd hezitáltam picit, Gyorsan kibújtam a kabátomból, amit jól célzottan a fiúhoz vágtam, de eközben már a pulcsimat is levettem és azzal takartam el magam szinte teljesen. Még az sem látszódott hogy van e melltartópántom vagy épp hogy van-e némi kitüremkedés ott lent alul.

Ren elmagyarázta hogy Ő megbízik a saját petjében meg hogy azok okosak.
- Igen tényleg nagyon okosak, ezzel egyet kell értsek. – Pillantottam pici Momo-chanomra. Meglepő hogy ennyire megbízik benne, mondjuk egy pet idomár nélkül és egy idomár pet nélkül egy ilyen halálos játékban jobban jár ha lehúzza a rolót.

Tehát a harc elkezdődött, Regi és Momó, és Ren plusz én küzdtem. Regi csak szórakozott piciny szegény Momocskámmal, mígnem Ő megelégelte azt és behúzódott egy biztonságot nyújtó bokor mögé. A madárka csak furcsán nézett, de volt annyi esze hogy ne menjen utána, ugyanakkor kitalálni Momo-chan terveit, még nekem is nehézkes.
Addig én Renel foglalkoztam, megpróbáltam neki menni, de egy könnyed mozdulattal akarom mondani csettintéssel, métereket repített rajtam, sőt még ki is nevetett.
Egy pillanatig azt hittem hogy az a gépes csaló, nem jut eszembe a neve, na, hogy Ő is olyan, és rá is akartam kiabálni, de név nélkül, csak furcsa szavakat kiabáltam össze-vissza. Miközben ujjammal mutogattam rá. Még jó hogy nem volt senki sem a közelünkben, ezt az alakítást nem szívesen mutattam volna meg senkinek. De bevillant egy ötlet, mi lenne ha…. Azzal neki álltam levetkőzni, szépen egyesével a legtöbb ruhát levetettem magamról, és mivel zavarban voltam hogy ne lásson sokat még hozzá is vágtam párat. Hogy ennek mégis mi értelme volt? Nah azt magyarázom el most. Minden úgy alakult ahogy szerettem volna, színészi tehetségemnek köszönhetően a figyelmüket magamra vontam. Csak dobáltam lefele a cuccaim. A fiú egy pillanatig örült neki, majd mikor látta hogy nem állok meg, Ő is zavarba jött, még el is vörösödött, olyannyira hogy már rám sem tudott nézni, a földre borulva a füvet markolászta, és látszott rajta hogy már rosszul van, pete meg hátára szállt és értetlenül nézte az eseményeket.
De megfeledkeztek egy apróságról, igen…ez volt a lényege…ezért csináltam. Momo már csak pár centire volt Ren hátsójától, zöldellő szemei csak úgy világítottak, nagyra nyitotta a száját és harapott. Igen ha minden jól alakult akkor el tudtam terelni a figyelmét a fiúnak, és a kis petem jól hátsón is harapta. Majd visszavonult kellemes, biztonságot nyújtó fedezékébe. Én addigra már elő is hívtam az invertorim és gyorsan fel is öltöztem. Majd megejtettem egy gonosz kacajt.
- Szép volt, Momo-chaaan. Intetem oda neki, nagy lelkesedéssel.

Kellet egy kis idő hogy leessen a fiúcskának, de addigra már késő volt, ugyanis az én kis Momo-chanom nagyot falatozott, formás popójából, első fázis kész. Mérgezése szépen lassan, csökkenteni fogja a pontjait, Ren-kunt már csak sima harapásokkal kell, sorozni. Ugyanakkor jó lenne ha a madárka is kapna némi mérget, Momo harapásából vagy karmolásától. De most szaladnia kellett, ügyesen csinálta a dolgait de most én jövök. Igaz a fiú már elő is készítette a tőrét, de a madara célba vette a cuki kis Momo-chanom, aki most fülét farkát behúzva igyekezett vissza kiszemelt, búvóhelyére. Egy bokorban ahol a madárka csak lassú léptekkel tudna a nyomába eredni, így ott a kis tigrisemé lenne a terep. De Rgeignald…azt hiszem így hívják, most csőrével készül zuhanórepülésben támadni piciny tigrisem, míg Ő néha-néha hátrapillantva próbálja bemérni a madár helyzetét. És sajnálattal kell látnom hogy a madárka gyorsabb Momo-chanál így nekem kell lépnem valami, utolérni már nem tudom sem a madarat sem pedig pici cicusom, így már ki is találtam mit fogok csinálni, gyorsan előhívom az invertorym és előveszem belőle a másik kezembe a irányító pálcám és a madár irányába dobom, hogy ha el nem is találom de legalább időt nyerjek Momonak. De most vettem csak észre hogy figyelmetlen voltam és a tőrt dobtam el és a pálca maradt a kezembe. Most mégis mihez kezdjek egy pálcával egy késsel rohangáló gyerekkel szemben?! Vontam kérdőre saját magam. A gyerek meg csak közeledett, tántoríthatatlanul. Várjunk csak lehet megint le kéne vetkőznöm? Jött az ostoba kérdés, bár egy pillanatra átfutott a fejemen a következő kép miszerint, rózsaszín köd, a fiú szalad felém, én ledobom a ruhám és szívecskék jelennek meg körülöttem az olyan helyek meg egy-egy rózsával vagy épp amivel lennének eltakarva. Majd mikor rám pillant megint rosszul lesz a zavarában. De már itt is volt és tőrét belemélyesztette a mellkasomba. Egy pillanatra meglepődtem majd feleszméltem hogy ebből még tudok előnyt is kovácsolni magamnak. A fiú kezét megfogtam, majd az irányító pálcámmal rávertem kettőt a kobakjára.
- Ejnye…ejnye…illik így viselkedni egy tanárral? – Kérdem. Majd a fegyvert tartó kezét kihúzva, ugyanis a kése még mindig bele volt mélyesztve a mellkasomba, csuklójára rászorítottam, megfordítottam a fiút így a kezével együtt a kését is sőt a másik kezét is lefogtam. Ugyanakkor ügyeltem ki ne gáncsoljon. Ezt tanár létemre kötelező volt megtanulnom, hasonló felállásokat, mozdulatokat, a sok tiszteletlen, rosszindulatú kis nyomorult fattyak mellett. Majd ha Reginald támadt, élő pajzsként használtam Rent ha Regi közel jött hogy kimentse a gazdáját, akkor megfogtam a madárkát, a fiút meg ellöktem magamtól. Mindeközben Momo sem tétlenkedett, ha a madárka ide jött akkor Ő is harcba vetette magát, méghozzá úgy hogy csendben ide lopakodott, hátulról a bokrok alatt, majd mivel akadtak fák is sőt felettünk pont volt kiálló ág, arra mászott fel a cicus, és magasból bemérve minket ahogy jónak látta ugrott, vagy a madárkát sebezve, vagy Ren nyakába hogy megkarmolhassa.

A fiúcska nagyon kitartónak bizonyult, nem győzött ficánkolni a kezeim közt, Momo tudta a dolgát, és igaz leesett a fejéről, így a lábát támadta és sikeresen bokán is harapta, nem láthattam épp csak azt hogy végre megmozdult a zöld csík a Ren feje felett.
- Szép volt én kis Momo-chaaanom, hajrá fojtasd, csak így tovább! – Biztattam a petem, hogy továbbra ügyeskedjen továbbra is. Majd előhívom az állatokat, és ráuszítom ellenfeleimre, így Regi figyelme is elterelődik rólam mivel igyekszik megmenteni gazdácskáját. Persze Ren is igyekszik csitítani az állatokat, de nagyot nevettem mikor vékony cincogó hangját meghallottam:
- Hohóó.. nyugi röfi.. nyugi kutyuliii.. nem bánt az énekes bácsiii..- Ezen a mondaton már a hasam fogtam volna a nevetéstől ha nem kellett volna mind a két kezemmel szorosan tartanom a kezeit.
- Felesleges! Ők az én irányításom alatt vannak! – Nevettem nagyot.
De a fiúcskának egyre kevésbé tetszett hogy a fogságom alatt van . Amit jelzett egy aprócska mondattal is. Majd egy hangos üvöltéssel folytatta. Én meg repültem hátrafelé.
- Feneeeeee…- Kiáltottam „repülésem” közben, ugyanis legkevésbé sem számítottam arra hogy a fiú száját is be kéne tömni valamivel. A földet érésem egy hatalmas nyögés jelezte, utána még egy de akkor már nem volt levegő amit kipréseltem magamból így csak egy tátogásra jutotta, mivel Ren volt oly kedves és párnácskának használt hogy csillapítsa az ütést. Megjegyzem nem érzünk fájdalmat, és én sem éreztem, csak egyrészt megszokás másrészt meg ha fájdalmat nem is de a lendületet és azt hogy a fiú az utolsó levegőt is kinyomta belőlem, hát azt megéreztem. A srác gyorsan és könnyedén feltápászkodott, nekem ez is lassabban megy, a derekam fogva villámló tekintettel a fiút pásztázom. Eddig bírtam a gyereket de most azt hiszem, elszakadt a húr, vagyis inkább eltört a pár bordám és csigolyám. Megnéztem hogy az életcsíkom hol tart, de sérülést nem szenvedtem el, épp csak megijedtem, elvégre a győzelem ízét vagy valami hasonlót már a számban éreztem. Tehát a felállás az ami eddig is, ha sokat nem is értem el de legalább kevesebb az életpontja, persze az enyém is.
- Várj te énekes vagy? *-* Imádom az énekeseket, milyen stílusban énekelsz, bandában vagy szolozol? – Árasztottam el kérdésekkel és közben heves gesztusokkal a fiút aki addigra már tisztes távolságba is vonult. Pár fa vett körül bennünket és Momo már tudta is a dolgát, nekem pedig csak a figyelmét kell lekötni, ami nem is nehéz ha olyanról kérdezem amit szeret.

Úgy éreztem hogy mos végre győzhetek, elvégre a fiúcska a kezeim között, a madárka figyelme elterelve, és Momo is végzi a rá kiszabott feladatott. Csak az időt kell így húznom.
Meglepődtem mikor a Ren-kün a képességemre azt mondta hogy menő. Én nem gondoltam annak épp csak megpróbáltam belőle kihozni azt amit tudok. De a dicsérete annyira jól esett hogy többet kívántam neki mutatni…mármint a képességemből. Mindenre gondoltam, legalábbis azt hittem, de Ren segített erre rácáfolni, mikor a képességét egy üvöltéssel aktiválta így jó pár méterrel hátra repített mindkettőnket. Momo maradt csak egyedül ott, és pislogott párat mivel eddig igyekezett Ren lábacskáját karmolászni, rágcsálni vagy épp ahogy érte. Így ismét fedezékbe kellett vonulnia, és tisztes távolságból keresett olyan helyet ahonnan könnyedén támadhatja a fiút. Egyszerre vetődtünk hátra és én csillapítottam a fiú esését, persze nem azért mert olyan jószívű vagyok, hanem mert pont rám esett. Persze amint észbe kapott, rögtön tisztes távolságba vonult tőlem. Így marad a taktikázás. Mivel akarva akaratlan elárult magáról egy fontos információt, így úgy döntöttem ezt használom ki. És faggatni kezdtem az énekesi karrierjét illetően, elvégre mindenki szeret dicsekedni. *Gonosz kacaj*

- Képzelje sensei igen.. szólóban nyomom és nincs nálam menőbb a ranglistán..- Jött be a tervem, ugyanis kezdett bele a dicsekvésbe. Én úgy hallgattam mintha tényleg érdekelne. Whaaa, de jó színész is vagyok! Majd bejelenti hogy támadni fog. Nem értem hogy mégis miért is, de ha már bejelenti figyelek, és védekezek. Lendületet vesz majd képességét kihasználva elrugaszkodik és két lábbal felém támad. Pár pillanatig csak nézem, majd egy könnyed mozdulattal kilépek jobbra, és nézem ahogy a gyerek mint egy lassított felvétellel elhaladt mellettem. Viccesnek gondoltam, kellet neki bejelenteni hogy mégis mire készül. Persze nem álltam nagyon messze tőle ha akart kézzel meg is foghatott és magával ránthatott, vagy épp szolozva azaz egyedül becsapódhatott egy fa tövébe. A mobokkal amit a fiúra küldtem végzett is Reginald, így most rá kellet figyelnem, Momo most már ott volt a közelemben, így a tervem az volt hogy elkapom a petet, lefogom és oda tartom Momonak hogy vacsizzon egy kicsit. De mivel azt vettem észre hogy gyorsabb mint ahogy gondoltam, így Momoval együtt én is bebújtam egy bokor nyújtotta fedezékbe, és összekucorogva vártam a fejleményeket.

A tervem miszerint szóval tartom nem jött be, legalábbis nem sokáig… hamar észbe kapott a kölyök és támadásba is lendült, Regit még lefoglalta pár általam rájuk uszított mob, Momo igyekszik a közelébe férkőzni, de a fiú úgy dönt hogy élő rakétát csinál magából és megpróbál két lábbal lerúgni. Az ötlet nem volt rossz, épp csak nem számolt azzal a ténnyel hogy könnyedén kimozdulhatok, és ha megtehetem miért ne tenném? *Gonosz kacaj*

Örömöm gyorsan alább fagy mikor, a fiú repülése közben belecsimpaszkodik a hajamba és mint valami vörös zászlót magával ránt, így repültem én is pár métert. Momo-chan nem tudta mi tévő legyen így a bokrok árnyékából követett minket, és ami szomorú hogy Regi is végzett a mobokkal. Meglepetés ként ért az egész, szívem szerint a repülés közben én is megkapaszkodtam volna valamiben de semmi sem volt úgy a közelben még egy darab faág sem, így mikor földet értem, kellett egy kis idő hogy magamhoz térjek, ezt az időt Ren-kun ügyesen ki is használta, ugyanis teljes testével rám nehezedett és még a lábával, kezével mindenével amivel csak tudott lefogott. Megértem az érzéseit…ugyanis pár perce én is leszorítottam a kezét…na de ez…hallatlan… Próbáltam mocorogni hátha ki tudom szabadítani a kezem vagy valamim de esélyem sem volt, kattogtak az agytekervényeim hogy mégis hogy tudnék én ebből jól kijönni. Sok időm nem volt ugyanis Regi mint valami tüzes üstökös hasított felénk, Momo-t sietését meg csak a bokrok által keltette nesz jelezte.
Majd beugrott egy mondat amit a fiú említett:
- Vááááááh nem akarom. Engedj eeeel.. én úgy szűz akarok maradniiii…- Lehet be kéne vetni egy kis pszichológiát és ellene fordítani a saját fegyverét?....Na az már még tőlem is durva lenne, arról nem is beszélve hogy ahhoz a fiúnak kicsit többet kéne nyújtania számomra…Így marad a már rég be vált szokás a Pániiik! Elkezdek jobbra balra dülöngélni, hogy valahogy lerázzam magamról, de a madárka egyre csak közeledik és Momo lépteit is egyre tisztábban lehet hallani. Én meg egyre kétségbe esettebb vagyok…
- Ereeeeesz eeel! Ez azért már tényleg sok,…még nekem is! Hallod? Hééé?
- Ugyeee nem? Whaaa, mond hogy neeem?? Héé? - Ficánkoltam végig.
Azzal Reginald már csak egy méterre lehetett és Momo is épp hogy elhagyta a bokrok fedezékét. Majd mintha minden lelassult volna, én próbáltam kilendülni jobbra hogy a fiút használhassam élő páncélnak, ha sikerül ha nem a kicsi Momo-chanom nem hagy cserben és ha támad Regi leszedi rólam, jól megharapja, megkarmolja ami csak kell. Most nem fog mérget használni elvégre nincs sok értelme, ennek a meccsnek vagy így vagy úgy de már vége… a kérdés csak az hogy kinek a neve lesz kiírva pár másodpercen belül.

Nem kispályás a kölyök az egyszer biztos, ugyanakkor van még hova fejlődnie főleg taktika terén, nem tudom hogy juthatott eszébe az hogy bejelenti hogy támad, utána egy távolsági támadással esik nekem, és ég neki áll feljebb ha ki merek térni előle, amit azzal jelez hogy hajamba csimpaszkodva csinál belőlem élő lobogót. Reginald már az utolsó elterelő mobbal harcol, míg az én kis Momo-chanom most jöhet ismét az ellenkező irányba, amit hagyjuk meg egy párbajban nem túl kellemes ha csakis azzal töltöd az időd hogy olyan területeken keresztül mászkálj ami némi fedezéket nyújt. És mind ezt úgy tedd meg hogy gyors legyél. Szegény Momo-chan minden elismerésem. Most is épp a bokrok alatt csörtet felénk, míg már Regi is célba vett, Ren-kön meg itt fekszik rajtam…fekszik rajtam….fekszik rajtam…Ez gáz…nem csak azért mert mozdulni nem tudok, de mégis mi az hogy Ő van felül? Nekem kéne ott lennem! A petjeink meg megállíthatatlanul közelítenek, azt hogy ebből mi fog kisülni fogalmam sincs, de kinek is lehetne?
- Hajrááá, Momo-chaaan! Te vagy a jobb! – Biztatom kicsiny petem, hogy jó lenne ha ismételten gyorsan farba harapná Ren-t még mielőt a madara engem csipked össze.
Ez a gyerek meg még élvezi is hogy rajtam tehénkedhet, hiába mondja hogy nem kényelmes ez a szitu, de ha egyszer olyanokat kiabál hogy:
- Haha.. sensei… kölcsön kenyér visszajár.. tudod.. amit adsz azt kapsz…- …Ez után ne mondja nekem senki hogy nem szeret felül lenni. Pesze ezt gyorsan cáfolni akarja, miszerint neki sem kellemesebb mint nekem.
- Persze..akkor szállj már le végre rólam! Vagy legalább cseréljünk helyet! – Kiáltom ficánkolva, de mire bármit is reagálhatna már a petek itt voltak és támadtak, Regi engem, Momo Őt…és a végeredmény is hamar napvilágot látott, miszerint döntetlen lett az állás. Meglepődtem, nem is kicsit…nem hittem volna hogy az első meccsem sikeres lesz, vagy legalább félsikeres, a végén meg pláne nem. Ezt kitörő örömmel fogadtam, na meg annak is örültem hogy Ren végre leszállt rólam, és így végre kinyújtóztathattam végtagjaim.
- Ezt nem gondoltam volna sensei.. bevallom azt hittem, hogy simán lenyomlak, de nem így lett.. tuti kezdő vagy??Nem kamuztál??-
- Én se…mármint én sem gondoltam hogy ez lesz a végeredmény. Ugyanakkor ügyesen harcoltál, és nem kamuztam, egy magamfajta tanárt hol érdekelne egy ilyen ostoba játék, de ha már itt vagyok nem fogok tétlenkedni az is biztos. – Világosítottam fel a fiút. Majd kezet nyújtott nekem, amit el is fogadtam. De nem egészen úgy ahogy Ő azt gondolta, a kezét két kézzel fogtam meg, majd mellkas magasságba emeltem, és mélyen belenéztem a szemébe.
- Mester! Fogadj tanítványodnak! – Mondtam miközben legbelül a hasam fogtam a nevetéstől, de kíváncsi voltam a fiú reakciójára.
- Köszönöm a párbajt sensei.. majd talán még találkozunk.. Szia Momo-chan…- Vetet végett beszélgetésünknek, és távozott gyorsan. Én és Momo végignéztük ahogy sietően előre megy pár métert, ha vissza nézett még láthatta, hogy széles mosollyal, hevesen integetek neki, és testem kígyózó táncot jár az izgatottságtól, még vissza int egyet majd elteleportál a kristályával. Ekkor jut eszembe mit is akartam annyira. Momot az ölembe kaptam, majd előhívtam az invertorym és elővettem belőle én is a teleport kristályt.
- Gyere, veszünk azt a finom piros italt! – Majd elteleportáltam.

Köszi a játékot és azt is hogy bevállaltál...köhöm..bátorság kellett hozzá! -^.^-