Pitypang, gomba, egy halomba!

Még mindig nehezen hiszem el azt, hogy egy játék lehet ennyire élethű. Úgy érzem sosem fog elmúlni az a meglepődött  érzés akárhányszor csak belépek a világba.
"Hát ez ultra klassz". Izgatottan indulok el Feronnal, a tűzgólemmel nézelődni, hogy felfedezzük a környéket. Ma nincsen semmi különös tervem; szimplán csak szeretnék kicsit kikapcsolódni. Úgy vagyok vele, hogy az, hogy mit is fogunk csinálni, az csak menet közben fog kiderülni. Ahogy sétálunk, rengeteget beszélek a gólemhez, mintha ő is részt venne a gondolataimban. Feronon látom hogy kezdi megszokni a társaságom. Nem mintha lenne nagyon más választása... Az emberek száma csökken minél jobban kitérünk a nyüzsgés köréből, azonban hirtelen megakad a szemem egy sötét lila hajú játékoson, amint éppen egy NJK előtt áll. - Hát ez meg? Van itt valami? - mondom Feronnak mintha csak többet tudna mint én. Alig nézek félre pár percre, s amikor vissza fordulok az NJK már velem szemben áll. Egy pillanatra ijedt arcot vágok, de nem szeretném elijeszteni a velem szemben állót így türelmesen nézek rá. "Ez egész mókás feladatnak tűnik" - gondolom, majd elfogadom az ajánlatot.
Kinézek az NJK mögül, a tekintetem pedig a fiúra szegezem. Ameddig nem rám figyel, elé lépek. - Khmm - kezdem egy köhögéssel. - Heeellooo, Miyako vagyok! Ő pedig itt Feron. Te elfogadtad a játékot ugye? Esetleg mehetnénk csapatba... már ha gondolod. - mosolygok rá, majd a gólememre pillantok aki szintén kíváncsian figyeli a fiút. "Talán egy kis csapatmunka nem csak a győzelemhez hanem egy új barátsághoz is vezethet" - nézek a távolban húzódó mezők és erdők felé melyek hívogatóan terülnek el, a nap fénye pedig megcsillan a fák lombjai között, aminek hála hunyorogni kezdek.
- Hát okés, szerintem kezdhetjük amúgy. - mondom neki barátságos hangon.

- úú, Dai azaz Daiki, tehát a neved jelentése: nagyon értékes. Tetszik. Meg a hajad színe is. - mosolyodom el egy pillanatra majd sarkon fordulok és elindulok oda, ahol látom a játék kezdetét jelölő zászlót, azaz a mezőre. Azért hátra pillantok hogy Dai követ-e engem egyáltalán. Egy ideig sikerül befogni a szám, de rá kell jönnöm hogy Daiki nem igazán beszédes.
"Hát...ha nem ő akkor majd én beszélek!" - néhány pillantást még vetek a srácra hátha kedve akad hozzám szólni, azonban helyette szimplán a szemkontaktust választja. - Ugye nem vagyok neked unszimpatikus? Jaj meg ez a szó hogy unszimpatikus, nem igazán tetszik, olyan... hideg, nem? Tudod, olyan, mintha valami gép mondaná. Én jobban szeretem az olyan szavakat, mint... mondjuk, furcsa vagy szokatlan. Sokkal izgalmasabbak! És azt hiszem, az embereknek néha szüksége van egy kis furcsaságra az életükben, nem? Például, egyszer gondolkodtam azon, hogy miért hívják a szivárványt éppen szivárványnak. Tudod, nem is szivából van, és nem is egy ív igazából, hanem inkább egy kör, ha alulról néznéd... Bár ki néz alulról egy szivárványt? Szóval szerintem sokkal jobb lenne, ha valami teljesen más nevét adnánk. Valami, ami jobban kifejezi, hogy milyen szép és ragyogó. Például fényív! vaaaagy színeshíd! Na, mit gondolsz? Bár lehet, hogy ezek is furcsák... Vagy csak én vagyok furcsa. Tudod, néha olyan dolgokon kezdek el agyalni, amiknek semmi értelme, de szerintem pont ez a jó bennük. Néha még az is eszembe jut, hogy miért nem lehet az égen lila színű felhő? Képzeld el, mennyire klassz lenne, ha lila felhők úsznának az égen egy esős napon! - nézek fel az égre, mintha éppen oda képzelném, és hirtelen meglepődök hogy milyen csend lett, és hogy mennyire elkalandoztam. - Umm...ne haragudj. Az ilyeneket általában nem mondom ki, bocsi. - elhallgatok, szerencsémre a célpont egyre közelebb lesz hozzánk. Vagyis...mi leszünk egyre közelebb a célponthoz. Vagyis nem a célponthoz mert az a kezdés helye. A lényeg az, hogy nem kell sokáig kényelmetlenül éreznem magam a beszédes szám miatt.
A végén már sietősebbre veszem a lépteim, és megállok a zászló előtt. Hirtelen meg is ijedek Dai hangjától, de mosolygok rá.
- Igazság szerint itt a játékban még nem láttam őket, sőt itt is csak most járok először, de minden bizonnyal itt is felismerjük majd azokat amiket össze kell szednünk! - bólintok egyet a második szintre, majd felveszek egy kosarat, s nézem, hogy Feron hogyan boldogul. Megfogni nem tudja a kosarat, így szívesen nézném ahogy bajlódik vele, de az az 5 perc ketyeg szóval rárakom a vastag kezére, mire ő csak jobbra billenti a fejét. - Oksi szóval szerintem Feronnak egyáltalán nem okozna fájdalmat ha tövisgyökereket kéne szednie a szúros bokrok alatt, illetve nekem most jobban tetszik a pitypang szedés, szóval azt választanám. Tied a gomba, Dai! - válaszolom és gyorsan megnézem hogy hol is van megjelölve a koordináta a pitypang gyűjtésre és a tövisgyökerek kiásására. - Oké Feron, arra fele keresgélj szúros bokrokat - mutatok az ujjammal a bal irányba, és elengedem a gólemem.
A másik irányba nézve ugyan olyan pitypangokat fedezek fel,
amilyeneket szednem kéne. Csak éppen nem azon a helyen ahol ki van jelölve. "Ez vajon csalásnak számít?" - vonom meg a vállam és közelebb futok, lehajolok, és már éppen szakítanám le a pitypangot, amikor egy vékony, de határozott hang szakít félbe:
- Hé, te ott, fiatalka! - szólal meg egy szépkorú néni a közelből. Felnézve egy apró, hajlott hátú, ráncos arcú idős asszony áll ott, aki botjára támaszkodva néz rám komoly arccal. - Ne szedd le azt a pitypangot! - meglepődve állok fel, és kérdően nézek az asszonyra.
- De miért ne? - kérdezem udvariasan, de értetlenül.
- Ezek a virágok varázserővel bírnak, fiatalom. Ha rosszkor szeded le őket, az egész mező átkot hozhat rád - válaszolja az öreg néni, miközben közelebb lép, és a botjával a pitypangok felé bök. - Csak akkor szabad leszedni őket, amikor a nap sugarai pontosan derékszögben esnek a földre. -
Egy pillanatra habozok majd érdeklődve tekintek a távolban lévő Daikira, mintha csak a véleményére lennék kíváncsi. - De ne aggódj kedvesem, megmutatom azt a helyet ahonnan nyugodt szívvel szedhetsz pitypangot! - mondja az idős hölgy, én pedig frusztráltan az időre nézek. - Nem, nem kell, de azért köszönöm és viszlát! - rázom le gyorsan, és elgondolkodom azon, hogy vajon ez direkt volt-e így. Lehet direkt vannak ilyen helyek és ilyen fennakadások hogy az időmet veszítsem? Olyan gyorsan kezdek futni a megadott helyre, hogy már Maratonra is mehetnék ennyiből. Gyorsan leszakítok 5db vörös pitypangot, és a kosárba helyezem, majd fény sebességgel szaladok vissza.

/ Eközben Feron helyzete /
Ahogy a gazdám a kezemre teszi a kosarat, majd megmutatja hogy merre induljak, én azonnal menni kezdek. A nehéz súlyom miatt minden egyes lépésem látszik a fűben. A környezet az azért igencsak idilli. Miyako azt mondta keressek szúros bokrokat és ássak, így komolyan véve a feladatot figyelmesen bóklászom és mindent átvizsgálok a szememmel.
Ásni kezdek, és nem is olyan mélyen a földbe, de találok valamit.
"Ez lesz az! Ez egy tövis gyökér, igen, ez az!" - kihúzom végre a földből, majd boldogan tartom a kezembe a zsákmányom, amit inkább saját kincsnek neveznék.

Feron azt hiszi, hogy a kezében az valóban egy tövis gyökér, azonban amit valójában talált, az nem más, mint egy szimpla öreg, göcsörtös faág, ami egy nagy csomóval végződik; pont olyan a formája mint egy régi, kopott és eldobott szandál amit valaki már réges régen ott hagyott.

Szinte árad belőlem a büszkeség hogy ilyen hamar sikerült megtalálnom azt, amit kell.
Gyorsan keresek ilyenből még négy darabot, és a kosaramba helyezve futni kezdek vissza.
"Miyako iszonyatosan büszke lesz rám!"

Ahogy rohanok a pokróc felé, hogy letegyem az 5db vörös pitypangot, megpillantom Dait és Feront akik látszólag szintén végeztek az első körrel. Nem nézve a lábam elé az utolsó lépésnél hirtelen elcsúszok, és az egyensúlyomat vesztve, a földre zuhanok. — Nem. Láttatok. Semmit. Sem. — nézek mind a kettőjükre, majd a virágokat a pokrócra rakom, pontosan Dai
által szedett 5db gomba mellé. — Te Feron?, rakd ide te is — mutatok a pokrócra, a gólem pedig büszkén kezdi el kipakolni a zsákmányát. Először nem értem hogy Dai min nevet, így követem a szemét ami Feron "tövis gyökerein" állapodik meg.
Nekem is mosoly ül ki az arcomra, és hozzá érek Feron kezéhez. — Ügyes vagy kiscsillag, de sajnos ez nem tövis gyökér, hanem ezek göcsörtös faágak. De azt meg kell hagyni hogy ezeket is szépen kiástad, és tényleg ügyi vagy! — mosolygok rá, nehogy elrontsam a jó kedvét. Dai véleményével egyet értek.
— Oksa, legyen úgy! Szóval kell még 1 darab gomba, 3 darab pitypang, éssss 7 darab tövis gyökér. — nevetem el magam az utóbbi hallatán, és megmutatom Feronnak hogy hogyan is néz ki a pitypang. — Nnna, ilyet keressél szépen, és hozz nekünk három darabot! Ja és ha hozzád szól egy néni vagy bármi/bárki más, hagyd figyelmen kívül és siess! Hajrááá! — azzal elengedem Feront, és bízom benne hogy most nem hoz valami teljesen másik virágot pitypang helyett.
Követem Daikit, és nem is tart sokáig, amíg észre veszem hogy a gólem honnan is hozta a faágakat. Sőt, tőle egy méterre valóban ott vannak azok a bokrok. — Én most oda megyek — mondom Dainak, és elindulok a bokrok felé. Letérdelve, a tövisekkel sűrűn benőtt gyökereket keresem. Kezemet óvatosan a gyökér alá csúsztatom, érzékelve, hogy a kemény, érdes felület minden egyes érintése szúró fájdalmat okoz. Ahogy megmarkolom a gyökeret, a tövisek szúrásai egyenesen a bőrömbe hatolnak. "Jajjj" (-1 HP) Azonban nem engedem hogy ez győzzön le engem, így egy erőteljes mozdulattal kihúzom, majd a kosaramba helyezem. — Huhh, igazából... Már csak 6 ilyen kell. — motyogom magamnak, és ezt megismétlem háromszor, tehát már van nálam 4 darab gyökér. (-3 HP)
— Daaaiikii! Segítenél nekem? —

/ Feronnál a szitu /
Furcsálom ahogy Daiki kineveti a zsákmányom és nem is értem hogy miért. Csalódottan hallgatom végig Miyako szavait hogy ezek nem is tövis gyökerek hanem csak faágak.
De... Mégis vicces hogy én ebben a hitben voltam, így boldogan indulok el pitypangokat keresni. A mezőn rengeteg van, nem is tudom melyiket szedjem le. "Talán ezt!"
Megfogom, és egy mozdulattal szakítom le a száránál fogva, amikor megpillantom a nénit akiről Miyako beszélt nekem.
— Nem meg mondtam hogy ne szedjétek le? — szalad felém az asszony a bottal hadonászva.
Gyorsan futni kezdek, a virágot elhajítom, és amikor úgy érzem hogy sikerült leráznom, hátra pillantok. "Huhh, tényleg sikerült"
Azonban... észre veszem hogy rengeteg pitypangot eltapostam, és már csak pont három darab maradt meg.
Azokat a kosaramba teszem, és elindulok vissza a pokróchoz, ahol nem látom sem Miyakot, sem pedig Daikit.
A pitypangokat a többi közé teszem, amikor a képernyőn megjelenik a következő: "Vörös pitypang gyűjtése teljesítve!"

Ahogy segítséget kérek, Dai egy szempillantás alatt oda terem mellém és segít begyűjteni a maradék hiányzó gyökeret.
Látom, hogy a srácnál ott van a gomba is, így el sem hiszem, de időben sikerült megcsinálnunk mindent, amit csak kellett.
— Köszi szépen — mosolygom vissza a fiúra, majd próbálom felvenni a lépteim sebességét az övével.
A mezőre érve megpillantom Feront, aki igencsak hamar végzett ezek szerint a pitypangok begyűjtésével. De valami furcsa... mintha nem egyedül lenne a gólem, hanem valaki társaságában. Sőt... — Dai, ezek manók! — kezdem mondani a fiúnak, aki az én hangom túl kiabálja, így arra következtetek hogy ő előbb észre vette őket. Hirtelen nem is tudom hogy én mit csináljak, csak nézem ahogy Daiki lerendezi az egyik manókát. — Feron! Támadd meg a manót! — csinálom amit Dai kér, majd kíváncsian figyelem hogy erre a parancs szóra hogyan cselekszik. A tűzgólem dübörgő léptekkel közeledik a manóhoz, lángoló teste jobban kezd világítani. Ahogy megáll előtte, egy pillanatra mintha elgondolkodna valamin, kiveri a kezéből a gombát. Az izzó parázsló öklét egyetlen mozdulattal sújtja a manó felé, aki a száját is elfelejti becsukni, majd a másik pillanatban az ellenfele is szépen eltűnik.
— Szép volt Feron! — futok közelebb a gólememhez, és megnézem hogy mi is van a pokrócon, és mennyi a veszteségünk pontosan. — Húhaa, szóval jelen pillanat a gombákból van 2 darab, és meg van az összes tövisgyökér, és az összes pitypang is! Ami azt jelenti hogy iszonyat gyorsan kéne nekünk még 4 darab gomba. — jelentem ki, majd a gyökereket lerakom a pitypangok mellé. A következő jelenik meg: "Tövisgyökerek gyűjtése teljesítve!"
— Úgy látszik hogy ezeket menti a rendszer szóval szerintem ezeknek már nem lehet baja — mondom ki amire éppen gondolok. — Megmondtam hogy senki ne szakítsa le a virágaim. Itt a következménye, muhahaha — hallom újra az asszony hangját, látni viszont nem látom. — Feron, te leszakítottad azokat a virágokat? — mutatok oda. — Tudod mit? Mindegy. Irány a gombák felé nagyon gyorsan, már csak egy percünk van! —

A szívem hevesen ver, miközben a tűzgólemet a fák között vezetem. Az idő sürget, és a gombák felkutatása nehezebbnek bizonyul, mint amire számítottam. Azok a gombák, amelyeket ténylegesen könnyű csak úgy kiszedni a fák tövéből, azokhoz hiába nyúlok, hisz az történik amire Daiki is figyelmeztetett minket. "Na jó, akkor menjünk beljebb" Elindulok a nagyobb bokrokhoz, és benézek alájuk, amikor Dai hangját hallom a távolból, összeszorítom a fogaim, és még gyorsabban kezdek kutakodni.
— Értettem, Dai! — kiáltom vissza, miközben a szemem folyamatosan a talajra szegezem, figyelve a gombákra.
Feron is benéz egy-egy bokor alá, ezzel is segítve azt, hogyha nincs ott gomba, akkor nekem nem kell oda benéznem, ha meg van akkor még előrrébb járunk.
Feron hirtelen dobbantani kezd, ami egyből felkelti a figyelmem. — Na mi az, találtál ott valamit? — a gólem bólint, én pedig mellé térdelek, majd a gombák felé nyúlok.
Meglepetésemre nem szalad át rajta a kezem, hanem megtudom fogni. Ráadásul nem egy gomba van, hanem 7 darab is. Összeszedem gyorsan a maradék három darabot, a kosaramba helyezem, majd az időre nézek. — Úristen fél percünk van vissza érni! — mondom ijedten a gólemnek, és bánom is hogy ennyire beljebb jöttünk az erdőben.
Futni kezdek, figyelve arra hogy ne essek össze mégegyszer.
5...4...3... — Vigyázz Daaiiii! — kiabálok rá a fiúra, én pedig gyorsan érek be, és lihegve borítom ki a pokrócra a kosaram tartalmát. 2...1...
A FELADAT TELJESÍTÉSÉRE SZÁNT IDŐ LEJÁRT!
mutatja ki a képernyő. — Ne ne ne ne, most nem mondod hogy nem sikerült? — nézek fel az égre amikor a szöveg folytatódik.
SIKERESEN TELJESÍTETTÉK A JÁTÉKOT! GRATULÁLOK!
— Huhh, már megijedtem! — nyújtom a tenyerem Daiki felé hogy adjon nekem egy pacsit, és ránézek a pokrócon fekvő Feronra is.

Elégedetten mosolygom, amikor Dai elismerően pacsizik le velem. Az együttműködésünk tényleg jobban sikerült, mint azt vártam, és örülök, hogy jól kijöttünk egymással.
— Tényleg jó csapat voltunk — mondom vidáman, majd elraktározom magamban a közös játék emlékét. Miközben Dai a jutalmakat vizsgálja, én addig körbenézek a gyönyörű naplementében, ami a mező közepén különösen szépen néz ki. Dai közlésére, hogy mennie kell, egy picurit szomorú leszek, de persze megértem, hisz mégiscsak ez a világ nem csak játék és kaland, hanem a mindennapjaink szerves része is, és néha a valóság fontosabb kötelességei is előtérbe kerülnek.
— Rendben van, és részemről az öröm. Te is vigyázz magadra! — integetek a fiúnak, Feron pedig ezt utánozva felül a pokrócon, és a faággal a kezében int Daikinak.
Egy ideig még nézzük őt, egészen addig, ameddig nem csak hangya méretben látjuk őt.
— Na Feron! Szerintem mi is végeztünk mára, jó kis móka volt ez az 5 perc is, ami igazából fél órának tűnt. De most komolyan, nem furcsa, hogy az idő ennyire relatív? Lehet, hogy ez a játék direkt így van kitalálva, hogy eltorzítja az időérzékünket, vagy talán csak az agyam próbál feldolgozni mindent, ami történt. Mármint, ha belegondolsz, mennyi minden fért bele abba az öt percbe: az izgalom, a stratégia, meg persze az a rengeteg apró döntés, amit meghoztunk közben. Lehet, hogy az agyunk ilyenkor túlórázik, és ezért tűnik minden hosszabbnak? Vagy talán azért, mert annyira belemerültem, hogy elvesztettem az időérzékemet… ki tudja? Mindenesetre, ha így van, akkor ez a játék tényleg zseniálisan van megtervezve! Jól éreztem magam, te nem? — fordulok a gólem felé aki egyetértően bólogat, én pedig pár másodperc múlva kikeresem a menüben a Log out opciót.