Daiki

Kinézet: (Ki nézett ki?) Japán nemzetiségű, annak összes külső jegyével. Magassága alig haladja meg a korosztálya átlagát, testalkatán pedig látszik, hogy fizikai munkát is végez. A játékban a haját és a szemszínét feketéről kékesszürkére állította át. Ruházata egyszerű. Mindig az adott alkalomhoz/feladathoz öltözik.

Jellem: Határozott személyiség, akit az életkörülményei neveltek kérgessé és kritikussá. Nem tud azonosulni semmivel, ami a pazarló élettel összeegyeztethető, nála pedig elég alacsonyan van ez a határ. Általánosságban igyekszik kedves lenni, de a virtuális világhoz való hozzáállása alapjaiban tér el azokétól, akik csak játszani jönnek ide, így kétli, hogy idebent bárkivel is egy hullámhosszra kerülhet (így nem is nagyon próbálkozik). Hajlamos lenézni és túl korán bírálni másokat, de ezeket az érzéseit megtanulta leplezni. Szavait általában átgondolja, mielőtt kimondja őket, és ezért nem is beszél túl sokat: ő inkább figyelni és hallgatni szeret. Arcán sokszor jelenik meg a rá oly jellemző félmosoly, ami kifejezetten jóképűvé teszi őt.


Előtörténet

Szenvtelenül, enyhén megvető arckifejezéssel szemlélte az előtte elhaladó, már a hatvanas éveiben járó férfit. Amaz még mindig fekete öltönyben és napszemüvegben járkált, fehér ingét gondosan vasaltatta és csak az ing fölött kilátszódó tetoválás emlékeztette környezetét arról, ki is volt ő hajdanán. Vagy talán még mindig az - tette hozzá gondolatban Daiki, majd megvolta a vállát és inkább elővette zsebéből az okostelefonját, hogy mégegyszer megnézze a pontos időt. Tíz perc múlva zárt az üzlet, de az utcában még mindig elég nagy volt a tömeg, ami lehetett jó és rossz jel is. A hatvanas férfi megállt és elkezdte a kirakatot nézegetni. Ez határozottan rossz jel volt. Daiki pötyögött valamit a tegnap este megalakult snapchatbe és elégedetten vette tudomásul, hogy mostmár senki sem mondhatja, hogy nem végezte el a feladat rá vonatkozó részét - még akkor is, ha a chat jellegéből adódóan írásos nyoma semminek se maradt.
Két perc múlva elkezdődött a buli.
Daiki kortyolt egyet az italából az üzlettel szemközti kávézó teraszán és onnan figyelte az esemény kialakulását. Egy kocsi nagy lendülettel, csikorogva állt meg a bejárat előtt, a hátuljából pedig négy maszkos fiatal pattant ki, kezükben fegyverrel és rohantak be a boltba. Nemsokára kiáltozások kezdődtek, az utcán pedig egyre inkább eluralkodott a pánik, ahogy meghallották a lövések dördülését. Daiki is felpattant, mint aki megijedt, és fizetés nélkül, látszólag találomra kezdett el futni valamerre, majd bevetette magát az első keresztutcába és hamarosan megállt egy átlagosnak tűnő kapualjban. Kihasználva az elektronikai üzlet körül kialakult felhajtást, feltűnés nélkül feszítette szét a zárat és jutott be a megadott ingatlanba. Mint amikor Wow-ban egyszerre teljesítek két küldetést - mosolyodott el és csukta be maga után az ajtót. Tudta, honnan és mit kell elemelnie, így az egész nem tartott volna két percnél tovább se, ha meg nem látja az éjjeliszekrényen lévő, vadiúj AmuSpheret, mellette a most kiadott Sword Art Online játék egy bontatlan példányával. Daiki megtorpant. Összevetette a konzol méretét a hátán lévő táskáéval, átgondolta a lehetséges kockázatokat és hamar elhatározásra jutott.

*

- Én csak egyet nem értek - folytatta Kohei a többedik szakétól elcsukló hangon - Hogy a fenébe utazhat el bárki úgy, hogy bontatlanul hagy ott egy ILYEN cuccot!? Én tuti kipróbáltam volna, nemár! Vagy el sem utaztam volna!
- Tényleg nagy marha volt - röhögött Daiki és újratöltötte a poharát - De legalább nincs rajta mentett adat. Meghát, lehet a huszadik VR játéka ez, ki tudja? Az ilyenek azt sem tudják, mire költsék a pénzüket - fintorgott és körülnézett az apró lyukban, ahol az unokatestvérével és mindkettőjük szüleivel éltek összezsúfolva. Itt lehetett volna mire költeni. Az egyszobás lakást Daiki nagyapja hagyta rájuk, akit napszámosként itt telepítettek le és aki utolsó éveiben - a környék több öregjéhez hasonlóan - alkoholba fojtotta kilátástalanságát és végül az életét is. A szülők sem voltak képesek kitörni, hiába dolgozták szét a napjaikat, Daiki és Kohei viszont éltek a modern világ adta lehetőségekkel és hamar rátaláltak a tokuryū előnyeire. Úgy vélték, hogy a gazdagok (és általában mindenki, akinek van valamije) megérdemlik, amit kapnak. Egyre több, majd egyre veszélyesebb munkákat vállaltak, hogy eltarthassák magukat, de Daiki álmában sem gondolta volna, hogy egyszer egy ilyen kincsre bukkan. Olvasta a netes hírportálokon, hogy az újra piacra dobott játék mekkora szenzáció, és tudta, hogy ami ennyire fut, abban sok pénz van. És nekik leginkább most arra volt szükségük. Koheivel megbeszélték, hogy először Daiki próbálja ki (hiszen ő találta), majd bizonyos időközönként váltják egymást. Az áramszámla miatt amúgysem játszhattak túl sokat, de Daiki szemében - egyelőre - nem ez volt a lényeg. Ő azért volt itt, hogy megnézze, itt is úgy működik-e a ritka dolgok illegális adás-vétele, mint a legtöbb multiplayeres játékban.

Másnap alaposan utánanézett az első kalibrációk mikéntjeinek és este össze is rakta az eszközt. A letapogatással is elkészült, így nem volt más hátra, mint belépni és megalkotni a karaktert. A kinézettel sokat nem kellett bajlódnia, nem is érdekelte túlzottan, ám a kaszttal igencsak meggyűlt a baja: valami olyat akart, ami nem kelt rossz benyomást az emberekben, de nem is unalmas. A kardforgató ideális választás lett volna, de úgy saccolta, hogy egy kard alapú játékban a legtöbben ezt választják, tehát nem gond, ha a loot, amit szerez eladható, miközben mégsem fog késztetést érezni rá, hogy felszerelje. A lovaghoz - ha nagyon őszinte akart lenni magával - nem volt gyomra, mert az ok, amiért itt volt csöppet sem volt éppen lovagias és amúgysem szerette, ha mind a két keze tele van, mert úgy sokkal kevesebb lehetőség állt a rendelkezésére. (Tényleg, egy lovag hogyan hív le és használ el egy potiont? Eldobja a pajzsát addig?) A harcos már jobban tetszett neki, igen. Kohei is biztosan ezt választaná. Ezt tehát meghagyta egy lehetséges opciónak, majd továbbgörgetett a sorban. Árnyharcos - túl egyértelmű, hogy rosszban sántikál. És itt is jelen van a két darab fegyver. Állatidomár? Dehogyis. Sosem szerette a peteket, számára a gazdagság egyik szimbólumai voltak, hiszen akinek volt pénze rá, hogy pusztán kedvtelésből tartson el még egy állatot is, annak fogalma sincsen, milyen kegyes hozzá a sors. Aztán ott volt még az íjász és a harcművész. A kasztelőnyök miatt az íjász vonzóbb volt, a harcművész viszont valószínűleg többféle munkát el tudna vállalni. A harcos kaszt mellett tehát ez a kettő is jó döntésnek tűnt.
Újra végignézett a listán és hirtelen forrongó düh kerítette hatalmába. Fogta magát és egyszerűen kilépett a játékból anélkül, hogy választott volna.
Észre sem vette, hogy a játék már elmentette az adatokat.


Képesség

Név: Toripuru
Típus: játékszínesítő
Leírás: A rendszer minden belogolásnál újra és újra felteszi a kérdést, hogy Daiki (vagy az accountjával Kohei) milyen kasztot választ. A listában a normálissal ellentétben csak három kaszt szerepel: harcos, íjász és harcművész. A karakter a választott kasztot fogja képviselni egészen a kilogolásig, tehát játékon belül ez nem módosítható. Ha a karakter a harcost vagy a harcművészt választja, akkor az irányításra tett pontok (mivel ez a stat ideiglenesen megszűnik) áttevődnek az erőre. Az irányításra nem tevődnek át pontok, tehát oda csak pontosztásnál kerülhet új pont. A plusz- vagy minusz statokkal járó kasztbónuszok mindig a fegyveren vannak számontartva, a játékos pedig természetesen csak az aktuális kasztjának megfelelő fegyvert szerelheti fel (kivéve a harcművészt, akinél az “Univerzális fegyverforgató” hátránya érvényesül).
Adminisztráció szempontjából az íjász lesz az elsődleges kaszt. És user megint magának csinál pluszmunkát -.-

béta: