Anne White/Enheriel/

Név: Anne White, a játékban Enheriel
Nem: Nő
Kaszt: Állatidomár
Kor: 19

Kinézet:
Hosszú, mézszőke a haj, sötétszürke szemei vannak, és átlagos bőrszíne. Elől két tincset összekötött, ő az a fajta lány, aki figyel arra, hogy a rajta lévő ruha hozzáillő legyen, de ne haszontalan. Kecses alkata könnyen megtéveszt mindenkit, mivel tanult karate-t is.

Jellem:
Nagyon visszahúzódó, főleg a durva szülei miatt valamint az iskolában történt állandó bántalmazások miatt. Igazából senkiben nem szokott megbízni, mert fél, hogy csak a bántást kapná vissza a kedvességéért, de hamar rá lehet ébreszteni, hogy nem kell félnie. Azonban az állatokkal szemben nagyon kedves és barátságos, mivel azok valamiért nagyon kedvesek hozzá, legyen akár nyuszika, vagy medve. Éppen ezért csak akkor öl meg ilyen szörnyet, ha végképben nincsen más út, akkor is nagyon tud fájni neki.

Képességek:
Állati szeretet (Passzív):
Azok a szörnyek, akik az állat vagy bestia csoportban vannak, nem olyan agresszívak vele szembe, kivéve, ha megtámadják őket. A játékosnál erősebb szörnyek immunisak erre a képességre.

Előtörténet:
Valahol Amerikában születtem, egy kórházban, „szüleim” társasságában. Azért csak a „szüleim”, mert igazából gerinctelen férgek voltak, akiket csak a pénz és a hírnév érdekelt. Szerintük én csak akadályozom őket mindenben, meg hogy mindenért én vagyok a hibás, ezért állandóan vertek, sértegettek, kínoztak, ahogy lehetett. Direkt olyan iskolába zárattak, ahol mindennap megvertek, és a szüleim is azért megvertek, mert „belekötök mindenkibe”. Nagyon gyűlöltem az életemet. Meg akartam halni, hiszen úgy éreztem, senki nem szeret. Egészen 10 éves koromig…
Mikor hazaértem, a szüleim köszönés nélkül agyonvertek, mert az egyik diák azt hazudta nekik, hogy megtéptem a húga haját, holott nem is volt neki húga. Ezután lebilincselték a kezemet meg a lábamat, majd kikötöttek hátul az egyik póznára, mint egy kutyát. Azonban csak negyed órát szenvedtem ott, mert kijött a rendőrség és letartóztatta a szüleimet brutális emberkínzásért, személyi szabadság megvonásáért, és ilyesmiért. Kiderült, hogy az egyik szomszéd látta, mikor kikötöttek, és azonnal szólt a hatóságoknak, ráadásul egy hónapja egy kamera is felvette az egészet, ami a szembeni oldalon volt, és pont be lehetett látni a házunkban. A bíróságon anyám hiába mondogatta, hogy én vertem folyton őket, mert egy szadista önző pi*** vagyok, azzal csak rontott a saját helyzetükön. Miután életfogytiglanra elítélték őket, engem egy átutazóban lévő kedves, aranyos japán pár fogadott be, mikor megtudták az eddigi életemet. Miután minden papírt megoldottak, elvittek japánban, ahol mindenki nagyon kedves volt velem. Hamar kitanultam a japán nyelvet, és hamar be is illeszkedtem, mert az iskolában is nagyon kedves volt velem mindenki. Észrevettem egy idő után, hogy vonzóm az állatokat, mert mindegyik szelíden és barátságosan viselkedik velem szemben még akkor is, ha más emberre neki rontana minden előjel nélkül. Az is közrejátszott ebbe, hogy anyukám állatorvos volt, így hasznos voltam állatok lenyugtatásában. Éppen ezért tanultam állatorvosnak.

A születésnapom volt éppen, mikor kijött a Nerve Gear és A Sword Art online nevű játék is. Az egyik dúsgazdag osztálytársam szerzett nekem egyet, mert ő is játszott, de jobban szerette volna, ha legalább egy barátjával lenne a játékban. 2 napja rá telepítettük a játékot és a gépet is, és beléptem a virtuális valóságban. Nem akartam elhinni, hogy milyen élethűre megcsinálták az egészet, még a szagok is érezhetőek voltak. A kasztok választásánál én elakadtam, de aztán megláttam az állatidomárt. Nagyon örültem ennek, így azt választottam, majd az Enherielt írtam be usernévnek, mivel úgy gondoltam, illik hozzá. Éppen a városba nézegettem körbe, hogy mik vannak, mikor a főtérre teleportálódtam mindenféle ok nélkül. Aztán megjelent az Admin, Kayaba Akihiko. Amit mondott sokkolt engem és az osztálytársaimat, akik mellettem voltak: nem lehet kilépni a játékból, ha a játékban meghalunk, akkor a valóságban is, ugyanez a sors vár ránk, ha megpróbálják leszedni rólunk a gépet, és itt kiderült, hogy 213 játékos így halt meg! És ha ki akarunk jutni, végig kell vinnünk mind a 100 szintet! Aztán valami tükör segítségével olyan lett az avatárunk, mint mi a valóságban. Az egyik osztálytársam bepánikolt, egy másik hisztérikusan sírni kezdett, egy harmadik könyörgött az adminnak, hogy engedje ki. Én is teljesen le voltam sokkolva, nem akartam elhinni azt, amit hallottam. Aztán valaki megkopogtatta a vállamat. Odafordulva egy nagydarab csuklyás alakot láttam.
- Ez a tiéd. Ha jól bánsz vele, nagyszerű társad lesz az utadon. – és átadott nekem egy tojást. Igen fura mintázata volt: mintha ezüstszínű kígyóbőr fedte volna, amin madárszárnyak is voltak. Mintha direkt úgy lenne, hogy hozzám illeszkedjen. Mielőtt kérdeztem volna a tojásról bármit is, az alak már eltűnt. Aztán rájöttem, hogy ha csak itt állok, akkor soha nem jutunk ki. Szóltam az osztálytársaimnak hogy induljunk. Mentünk is, aztán egy ponton elváltunk mondván, hogy ha még élni fogunk, akkor találkozunk valahol. Én is elindultam a rétek fele, közben megláttam, hogy kel ki a tojásom. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz belőle…