Yachi és Simeonék arénája

by **Simeon** Kedd Okt. 10 2017, 16:39

Simeon és Tengerszem szájtátva nézték a hatalmas épületet. Már többször is elmentek mellette, de eddig még sosem mentek be: értelmetlennek tartották a más játékosok elleni harcot és nem volt szükségük nagyon semmire, amíg ott voltak egymásnak. Meghát, nem is volt teljes felszerelésük, mindig csak egy-egy gyűrű vagy sisak, esetleg páncél, ha olcsón ráakadtak a piacon. Most viszont végre bekerültek egy céhbe, egy szép és fényes és jó céhbe! - és így az évek során összegyűjtött felszerelések mellé kölcsön tudtak kérni a közös készletből is. Ez pedig annyira feltüzelte őket, hogy a srác szinte ugrált az utcán és minden kirakatban megnézte magát, mert a fém olyan szépen csillogott a Napon!
- Én vagyok a Tündérkirály! - vigyorgott és húzta ki magát - Márcsak téged kéne beöltöztetni, Tengerszem - nevetett és fordult körbe az egyik téren.
- Phhh... - felelte a polip azonnal, ami beillett egy "Még csak az kéne!" mondatnak, legalábbis a hanghordozás alapján. Simeonnak persze ez nem tudta elvenni a kedvét, sőt, elkezdett futni és nemsokára már az aréna előtt ácsorogtak, ők, mint a szépséges új vértben csillogó királyfi, meg az ő hű társa! A fiú gondolataiban ehhez és hasonló képek keringtek. Egy arra járó játékostól megkérdezte, mit kell itt csinálni, hogy harcolni lehessen, a mogorva válasz pedig egyértelmű volt: találni kell egy ellenfelet. De ki mer kiállni a daliás lovag ellen, élete első harcában? Simeon felállt egy közeli szobor talapzatának tetejére (így közelebb volt a Naphoz is!) és tekintetével megfelelő delikvensek után kutatott. Innen csak észreveszi valaki, nem? Hiszen a fénylő felszerelése és a mégfényesebb céhlogója csakúgy fürödtek az őket kényeztető napcsíkokban, az pedig Simeon számára egyértelműen a legmegnyerőbb dolgok közé tartozott.

by **Yachi** Szer. Okt. 25 2017, 14:26

Amikor az aréna mellett járok, mindig eljátszadozok a gondolattal, hogy valakit kihívok, és én is részt veszek egy küzdelemben, de... nem tudom magam elképzelni ott benn. Én még a legkisebb szörnyektől is félek, képtelen vagyok megszokni azt, hogy megrohamoznak. Földbe gyökerezik a lábam, és mozdulni is képtelen vagyok a félelemtől. Ha nem védenek meg, teljesen használhatatlan vagyok. Védelemből viszont azt hiszem egészen ügyesen íjászkodok, képes vagyok hátulról támogatni. Szóval csak akkor megyek el szörnyeket vadászni, ha olyanok vannak mellettem, akik egészen biztosan vigyáznak rám. Itt viszont nem lenne senki, aki megvéd, és azt hiszem, hogy ha habzó szájjal nekem rontana egy megtermett férfi egy hatalmas és éles karddal, ugyanúgy reagálnék rá, mint a szörnyekre. Pedig tanultam egy kis önvédelmet, de az mégis más, hogy ha csak megpróbálnak hozzám nyúlni, mint az, hogy ha megkísérlik levágni a fejemet.
Hiába telt el ennyi idő, a félelmet nem tudom levetkőzni. És ezért is visszakoztam végül mindig attól, hogy rálépjek a porondra. Inkább a nézőtéren szerettem helyet foglalni, és csodálni a bátor harcosokat, akik vakmerően bele tudnak állni egymás csapásaiba. Egy-egy harc olyan volt, akár egy tánc, és mindig elképzeltem, hogy egyszer majd én is olyan ügyesen fogok mozogni, könnyedén és légiesen szökkenni, ahogy ők. Nagyra becsültem azokat, akik erre képesek voltak.
Megálltam az épületnél és felnéztem, azon gondolkodtam, hogy talán most is el lehetne múlatni egy kicsit itt az időt. Hátha látok olyat is, aki már harcolt a szemeim láttára. A fülem mögé söpörtem a hajamat, és szép lassan el is indultam arra, miközben a környéken mászkáló emberekre tévedt a tekintetem. Valaki sietett valahová, valaki egy szobor talapzatán állva nézelődött, egy baráti társaság pedig befelé tartott a harctér felé. A tekintetem inkább a magaslati levegőt kedvelő fiatalember felé terelődött, ő volt a leglátványosabb, a legkülönlegesebb a környéken.

by **Simeon** Vas. Nov. 05 2017, 15:25

Kicsivel később kezét szemellenzőnek használva fordult el hol jobbra, hol balra. Nem zavarta, sőt büszke volt rá, hogy megbámulják! Tengerszem a vállán pihent, mindig az árnyékos oldalon. Ő is kíváncsi volt az emberekre, de korántsem mutatott akkora lelkesedést, mint idomárja: néha be is hunyta szemét, hiszen Simeon úgyis fog találni valakit majd. Valakit, aki elég szimpatikus lesz hozzá, hogy a fiú megszólítsa.
Ehhez két-három perc telt csak el: Simeon arca felragyogott, majd leugrott a talapzatról, egyenesen a lány felé indulva el, akit kinézett magának. Őrájuk nézett, egyértelműen őrájuk! Gyönyörű lány volt, vállig érő, vöröses hajjal, amely csakúgy mint a rubin, szinte fénylett a napsütésben. S ahogy a fiú közelebb ért, meg is látta a feje fölötti céhlogót is, ami ugyanaz volt, mint az övék - micsoda szerencse!
- Szia - hajolt meg előtte - Simeon vagyok, ő pedig itt Tengerszem.
- Ph-ph.
Mindketten bemutatkoztak, Simeon pedig nem tudott betelni vele, hogy egy céhtársával találkozott. Ezt egészen biztosan a napcsíkok intézték így! Ők vezették tekintetüket, hogy pillantásuk végül találkozzon, hiszen mi másért akadtak volna pont egymásra ennyi ember között? Tengerszemnek persze eszébe sem jutott ez a sültbolondság: kíváncsian szemlélte a lányt, kis idő múlva pedig megbökte idomárját, ha amaz esetleg túlságosan is belefeledkezett volna az univerzum ilyen különleges egybeeséseinek csodálatába. Simeon egy kicsit kihúzta magát, új felszerelése pedig megcsillant a napon.
- Még nem találkoztunk... igaz csak nemrég vettek fel.
Simeon egy kicsit zavarba jött, mert eszébe jutott, hogy igazából nem is igen kopogtatott körbe a céhház ajtajain, így voltaképpen ő tehet róla, hogy szinte senkit sem ismer még. Dehát tényleg mégcsak pár nap telt el! Nem elég rá, hogy beteljen a tetőt érő napcsíkok garmadájával és a kilátással, amit onnan meg tud nézni, az pedig igazán nem az ő hibája, hogy éppen senki sem ment fel a tetőre az elmúlt pár napon, nem igaz?
- Te is jöttél arénázni? - kérdezte aztán, miután újra megtalálta a hangját és vele együtt a leplezetlen lelkesedését is. Ha céhtársa is arénázni jött, ő lehetne az első ellenfelük! Simeon nagyon nagyon örült volna egy efféle forgatókönyvnek, és úgy tűnt Tengerszemnek is tetszik az ötlet.

by **Yachi** Kedd Nov. 28 2017, 19:01

Egy voltam a sok járókelő között. Mármint, olyan nagyon sok járókelő nem volt, teszem azt Tokió forgalmasabb részein a hajnali órákban vagy késő éjjel is többen vágnak utat az utcákon keresztül, mint itt most, de arra egyáltalán nem számíthattam, hogy különösebben nagy figyelem fog övezni. Ennyi ember között én elveszek, még úgy is, hogy lány voltam egy olyan világban, hogy vagy tíz férfira jut egy nő. Én ahhoz túl átlagos voltam, hogy vonzzam a tekinteteket. Ehhez képest, a fiú, akin a tekintetem nyugtattam, hogy egyáltalán megfejtsem, mit csinál ott fent, egyszer csak egy sánta gazella ügyességével szökkent le, és elindult felém, egyenesen rám nézve. Legalábbis nagyon így nézett ki, úgyhogy gyorsan körbe is néztem, hogy megállapítsam, senki más nincs, aki felé ilyen határozottan tartani lehet. Szóval pislogtam néhányat meglepetten, míg ideért, és azzal a lendülettel meg is hajolt, meg bemutatkozott. Bennem pedig égett a kérdés: miért? Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem néztem rendesen, és meg nem láttam azt a logót az életcsíkja felett. Nyomban a szám elé is kaptam a kezem, és sietve meghajoltam.
- Eto... én Yachi vagyok, örvendek Simeon-san, Tengerszem-san! ^^ - viszonoztam sietve a bemutatkozást. A tekintetem a kis... csápos állaton akadt meg ezután, aki a fiú vállán utazgatott. Gondoltam idomár... de olyan idomárt még nem láttam, aki egy víziállatot hordozott volna, és még olyan víziállatot se láttam, aki víz nélkül ilyen jól elvolt.
- Igazság szerint én is csak mostanában lettem tag ^^" Sokat köszönhetek Chancery-sannak - szabadkoztam. Nem nagyon volt még alkalmam találkozni senkivel, csak adódott ez a lehetőség, én pedig kihasználtam, mert kíváncsi voltam, hogy működik egy céh belülről, és milyen ez a kristálykörmölés, de majd mindennek eljön az ideje, ahogy most talán annak is, hogy megismerjek egy céhtagot ^^
- Hogy... hogy én? - kérdeztem vissza meglepetten - Hát én szóval izé... Én nem igazán tudok harcolni, inkább nézni szeretem ^^" - vallottam be kicsit zavartan. Annyira lelkesnek tűnt a fiú... de az a csápos állatka... amiatt még mindig fúrja az oldalamat a kíváncsiság!
- Ne vedd tolakodásnak, ha megkérdem, de... Tengerszemnek... nem esik rosszul, hogy nincs vízben? - böktem ki végül egy kérdést, miután kicsit összeszedtem a bátorságom. Mégsem eshetek csak úgy neki a faggatózásnak, még megijeszteném vele... És körülbelül pont ez a hozzáállás az, ami miatt nem vagyok jó riporter. Bár... helyzete válogatja ^^"

by **Cardinal** Szomb. Jan. 06 2018, 13:37

Osu!

Inaktivitás miatt lezárom az arénát, harc híján jutalom ezúttal nem jár.

by Ajánlott tartalom

Yachi és Simeonék arénája

Yachi és Simeonék arénája

Re: Yachi és Simeonék arénája

Re: Yachi és Simeonék arénája

Re: Yachi és Simeonék arénája

Re: Yachi és Simeonék arénája

Re: Yachi és Simeonék arénája