Quentin

by **Quentin** Pént. Aug. 25 2017, 10:55

Adatlap

Név: Quentin
Nem: férfi
Kaszt: harcos
Kor: 17
Szint: 20 (kvíz)

Kinézet: Nyúlánk, langaléta fiatalember, magassága meghaladja a 190 centit is. Bár eredetileg fekete haja van, a játékban ezt szőkére “festette”, ami így egész jól passzol az aranybarna szeméhez. Bár a játékban nincs rá szüksége, a szemüvege így is a fején maradt. Az öltözködése talán egyetlen jellegzetes eleme a gallér, minden pólója, zakója, felöltője és kabátja rendelkezik ilyennel.

Jellem: Lusta, bár ő úgy fogalmaz, hogy spórol az energiájával. Azt viszont nagyon hatékonyan teszi, ugyanis csak akkor cselekszik, ha feltétlenül muszáj. Inkább csak sodródik az árral, és csendben követ másokat, még akkor is, hogy ha a kezdeményezést magához ragadva segíthetne. Azonban nem szeret a figyelem középpontjában lenni, igyekszik elkerülni a bajt és a konfliktust. Pedig nagyon jó szeme van, sok apróságot észrevesz, amit mások talán nem. Kifejezetten tehetséges, intelligens fiú, de szándékosan elrejti a képességeit, hogy ne legyen feltűnő.
Ehhez illően teljesen magának való alak, nem törekszik a barátkozásra, a kapcsolatok építésére, inkább megbújik a sarokban. Szinte sosem kezdeményez, de ha beszélnek hozzá, arra azért reagál, elvégre nem bunkó. A stílusa kissé száraz és szarkasztikus, van aki viccesnek találhatja, van aki megsértődik rajta, de az neki csak ideális, ha békén hagyják miatta. Ha néha megszólal, akkor általában előremutató meglátásait osztja meg, de inkább olvas, vagy szemlélődik, ha teheti, egyáltalán nem zavarja, ha egyedül marad.

Képességek

Név: Lazy Strike
Típus: Permanens
Leírás: Quentin meglehetősen lustán forgatja a fegyverét, és csak akkor veszi komolyabban a harcot, ha bajba kerül.
Hatás: Quentin minden elhibázott támadása után kap egy jelzőt, sikeres támadás esetén azonban a jelzők aktuális száma után kap valamiféle bónuszt.
- Egy jelző: 30% bónusz sebzés a támadásához.
- Két jelző: 20% halmozható sebzésbuff a harc végéig.
- Három jelző: A sebzése fele vérzésként jelentkezik három körön keresztül.
- Négy jelző: Fix találat, és ötszörös sebzés a támadáshoz.
Korlátok: Fegyverkezeléstől függetlenül csak 5 vagy felette talál a kockával, találati esélyt javító képesség vagy item pedig a sajátját leszámítva nem hat rá. Sikeres találat esetén a jelzők nullázódnak.

Név: Momentum Shift
Típus: Passzív
Leírás: Quentin támadásait a fegyvere súlya és lendülete viszi elsősorban, és ahogy az halmozódik, úgy gyorsul a mozgása. Aztán egyszer csak kibillen az egyensúlyából...
Hatás: Minden egyes elhibázott támadása 0.3 SP halmozható bónuszt ad permanensen a képesség aktiválása után, a harc végéig.
Korlátok: Abban a körben, amikor extra támadást nyer a képességével, az extra támadása fixen nem talál. Ha az extra támadás négy jelzővel következik be, ez a korlát nem érvényesül.

Név: Stall
Típus: Aktív
Leírás: Quentin kiváló reflexeit használva könnyedén ki tud térni a támadások elől. Ha akar.
Hatás: A képesség aktiválása után az első felé intézett támadást garantáltan elkerüli, a körben pedig minden további támadás kettővel magasabb célszámmal talál csak. Az aktiválást követő második körben az összes felé intézett támadás csak eggyel magasabb célszám esetén talál.
Korlátok: A képesség két körig hat, a lehűlési ideje négy kör. Minden támadás, ami elől a képességnek köszönhetően tér ki, a szintje felének megfelelő CSP-jébe kerül.

Előtörténet

Ez már a második alkalom. Nem tartom viccesnek, sőt, inkább unalmas. Egyszer már végigmentem ezen, bár az ügyet eltusolták, és egyáltalán nem volt semmilyen visszhangja a sajtóban, ezért ezt a történetet csupán valamivel több, mint egy tucat ember ismeri. Ismerte, mert néhányan nem jutottak ki élve abból az épületből. A Sword Art Online nevezetű túlélő show azonban egy picit nagyobb léptékű disznóság volt, mint annak a néhány gazdag embernek a szórakozása. Tizenkettő helyett tízezer. Egy öt emeletes, bontásra ítélt épület helyett egy száz emeletes virtuális világ. Az egész léptéke elszállt, és így jóval nehezebb kitalálni, hogyan is maradhatnék élve. Sokkal több a változó, lehetetlen előre kiszámolni, mi fog történni. Ugyanakkor egyben sokkal könnyebb is. Itt nem leselkedett veszély ránk minden sarkon. Itt nem voltál folyton az események középpontjában. Tízezer játékos között sokkal könnyebb elbújni, észrevétlennek maradni, vagy éppen elterelni magadról a figyelmet.

Az utcán sétáltam, és lustán pillantottam az egyik ház előtt szaladgáló gyerekekre. 12-13 évesen kerülhettek be, de még mindig túl sok energiájuk volt. Már rájuk nézni is fárasztó volt. Botokkal kardoztak, ha jól hallottam, az egyikük Hinari volt, a másikuk pedig Kazuma. Közismert, híres játékosok… Amilyen én soha nem akartam lenni, és ha mondhatok ilyet, eddig ragyogó munkát végeztem. Megtorpantam, a tenyeremet szemellenzőként tettem a homlokom elé, és felnéztem az égre. Végtelennek tűnt, megnyugtató volt. Még úgy is, hogy tisztában voltam vele, van odafent egy plafon. Mióta az eszemet tudom, ilyen voltam. Földhöz ragadt, racionális, sose tévesztettem szem elől a tényeket. Amíg a tizenéves kortársaim Batmant, Tsubasa kapitányt és a Fekete Tó Boszorkányát játszották, addig én mindig is én voltam. Az unalmas, könyvmoly fiú, aki sose száll be ezekbe az ostoba játékokba. Nem is barátkoztak velem sokan. Valamikor kedvem támadt rajzolni, akkor volt néhány lány az osztályban, akiknek felkeltettem vele a figyelmét. Sose tanultam rajzolni, de a firkálmányaim szerintük szépek voltak. Ez volt az én öt perc hírnevem, mivel miután megnézték, csodálkoztak rajta, már álltak is tovább kibeszélni az előző napi koreai szappanopera friss részét. Azonban ez így is volt jól. Nekem nem volt ilyesmire szükségem, tökéletesen megvoltam egy könyv vagy egy videójáték társaságában is. Inkább rajzolni is csak akkor rajzoltam, ha nem volt senki a környéken. Sose éreztem magam jól, ha figyeltek rám, nyugtalanító volt. Az összes szünetemet a könyvtárban töltöttem, azzal a két-három hozzám hasonló bolonddal, akik nem tudtak beilleszkedni az iskolai vadvilágba. Ők voltak a “barátaim”, ami azt jelentette, hogy alkalomadtán váltottunk néhány szót, ajánlottunk egymásnak könyveket, játékokat, vagy éppen együtt tanultunk. Azonban mindannyian külön kis világban éltünk, a sajátunkban.

Természetesen ez mindig szúrta valakinek a szemét. Heti rendszerességgel próbáltak kiszúrni velem. Rajzszögek a cipőben, krétaporos szivacs az ajtó tetejére támasztva, összekent szék és válogatott társai vallottak ellenem kudarcot. Valami mindig elárulta a turpisságot: a cipőm nem úgy volt a szekrényben, ahogy hagytam; az ajtó résnyire nyitva volt, amikor nem szokott úgy lenni; vagy egészen egyszerűen feltűnően bámultak, amikor alapjában véve a kutyát sem érdekeltem. Sose fordítottam energiát arra, hogy bármit is alaposan megfigyeljek, az ilyesmiket egyszerűen észreveszem. Nevezzük ezt tehetségnek. Mivel semmi eredményt nem értek el velem, tettlegességig fajult a dolog, bár akkor sem jutottak sokra. Hiába élt rólam az a kép, hogy a lehető legritkábban mozdulok meg, és akkor is végtelen lassúság jellemző rám, valójában jó reflexekkel rendelkeztem, és meglehetősen fürge voltam. Legalábbis nem okozott gondot kitérni. Nem tudom, mi volt az oka, egyszerűen láttam, hogy mire készül. Mint valami lassított felvétel. Ezek a fiúk ráadásul csak alacsony hatékonyságú, nagy lendülettel indított parasztlengőkkel próbáltak hasba vágni. Csak addig kellett kerülgetnem, amíg egy hős adottságokkal rendelkező jótét lélek el nem zavarta a delikvenseket, és egy zsúfolt iskolában ez nem volt nagy was ist das.
Ezután megunták, és békén is hagytak, visszatérhettem a nyugodt magányomhoz. Az osztálytársaim se próbálkoztak sokáig azzal, hogy elhívjanak a játékterembe, vagy karaokézni, miután visszautasítottam őket a huszonkettedik alkalommal is, többet nem zaklattak vele. Ha egyszer is engedtem volna a kísértésnek, onnantól kezdve sose hagytak volna békén. A jegyeim is átlagosak voltak, éppen annyira voltak jók, hogy ne okozzon gondot majd az egyetemi felvételi, és éppen annyira rosszak, hogy ne tűnjön fel a jelenlétem a listákon. Lehetett volna jobb is, járhattam volna tanulmányi versenyekre, lehettem volna a tanárok kedvence, de én minderre egyáltalán nem vágytam. Taszított a gondolat, hogy az események középpontjába kerülök.

Aztán, nos, eljött az a nap. Egy ismeretlen ágyban ébredtem, és ismeretlen plafonra néztem fel. Egy puritán szoba, szürke falak, a priccs, amin feküdtem, egy asztal, amin egy táblagép feküdt, egy szék, és semmi más. A zsebeim üresek voltak, se iratok, se pénz, se telefon. Nem estem pánikba, az nem az én stílusom volt, pedig ekkor már sejtettem, hogy elraboltak. Felkeltem és szemügyre vettem a tabletet. Egy belső hálózathoz kapcsolódott, de internetelérése nem volt, és telefonálni sem lehetett vele. Információkat azonban adott. Egész pontosan egy feladatot, amire 72 órám volt, hogy teljesítsem, különben a csuklómon lévő szerkezet megöl. Csupán annyi volt, hogy éljem túl, ám ez minden bizonnyal azt jelentette, hogy valaki vagy valami vadászni fog rám ebben a három napban. Az ajtó nem volt bezárva, így kimerészkedtem a szobából, és nemsokára a már említett tucatnyi sorstársam egy részével is összefutottam. Információcsere következett: gyorsan kiderült, hogy mindegyikünk célja más. Valakinek karkötőket kellett gyűjtenie, valakinek meg kellett ölnie egy bizonyos táblagép gazdáját. Feltételeztem, hogy az én hátamon is volt egy célkereszt, úgyhogy megérte számomra társulni velük, mivel a feladataink nem ütötték egymást, nem voltak ellentmondásosak. Felderítettük az épületet, amennyire lehetséges volt. Több emeletes, kihalt irodaházban voltunk, az összes ablakot kiöntötték betonnal, a bejáratokat pedig szintén lezárták. Magyarul lehetetlen volt kijutni külső segítség nélkül, de erre számítottam. Nem lett volna sok értelme összezárni minket, ha egyszerűen csak meg kell keresni a kijáratot.
Mindenesetre ez alatt a bő óra alatt rájöttem, hogy a “csapatom” nem fog nyerni. Egyetlen talpraesett, karizmatikus vezéralkat se volt köztünk. Azaz mégis. A lány, aki mindenkivel nagyon jóban akart lenni, szinte ránk kényszerítette a barátságát… Biztos voltam benne, hogy valamit rejteget, és a bizalmunkat akarja, hogy aztán eláruljon és hátba szúrjon minket. Vagy csak szimplán manipuláljon. Nem volt olyan barátságos, mint amilyennek tűnt. Persze ezt csak én gondoltam így, a másik két fiú evett a tenyeréből, a két lány pedig örült, hogy van kivel csevegni. Még volt rá esély, hogy az egész egy rossz tréfa csupán, de ha ez tényleg egy Battle Royale típusú “játék” volt, akkor a hat fős csoportunkból legalább három társam garantáltan halott lesz. Végül aztán nem kellett sokat várni rá, hogy meglegyen az első áldozat.
A sikítás odavonzott mindenkit. Egy férfi feküdt a földön elvágott torokkal. Mellette volt a táblagépe, így tudhattuk, hogy ő is játékos… volt. A valóság engem is megrendített természetesen, de még mindig jobban viseltem, mint a sorstársak nagy része. Viszont én nem erre figyeltem. Ennyi idő elég volt, hogy kialakuljanak a klikkek. Mi voltunk hatan, három fiú és három lány. Volt egy páros, egy fiatal suhanc és egy harminc körül férfi, egyértelműen ellenséges fellépéssel. Volt egy magának való, társaságot visszautasító, de céltudatos lány. És volt egy huszonéves, gyámoltalan fiú, egy ártatlan kislány, és egy talpraesett fruska csoportja, akik barátságosnak tűntek. Valamelyikük gyilkos volt, és valószínűleg köztük volt az is, akinek a célpontja lehettem. Rá kellett jönnöm, hogy szerencsém volt, hiszen a nálam lévő tablet szimbóluma kulcsfontosságú információ volt egyesek számára, ám akik ismerték ezt a szimbólumot, azok közül egyik sem tört az életemre. Elméletileg. Még.

Nyilvánvalóan arra esély sem volt, hogy mind a tizenketten együtt dolgozzunk azon, hogy kijussunk innen, így szétváltunk a klikkjeink szerint. Nagyjából 70 órát kellett még túlélnem, de rájöttünk, hogy nem csak a többi játékos az ellenségünk. Amikor az egyik fiú alatt megnyílt a föld, felfedeztük, hogy a folyosókon csapdák is várnak ránk. A többiek meg akarták őt menteni, én pedig csak sodródtam az árral, arra gondolva, hogy ekkora létszámmal nem fognak minket megtámadni. Végül a fiút holtan találtuk meg. Az eséstől eltört a lába, így könnyű préda volt. A tabletje már nem volt nála, és mivel az első áldozattól nem vették el, így logikus volt a következtetés, hogy más volt az elkövető. A többiek azonban nem jutottak túl azon, hogy elveszítettünk valakit, és a bekövetkező zavar, a kétségbeesés kezdeti stádiuma pánikot okozott köztük. A következő csapda pedig végleg pontot tett az együttműködésünk végére. Egy vasrács vágott minket ketté, és bár a másik oldalon ragadt három társunk megígérte, hogy visszatalálnak hozzánk, én és a végtelenül barátságos lány, akit most nevezzünk Yuinak, már pontosan tudtuk, hogy ez egyikünknek sem lesz érdeke, ha túl akarjuk élni. Nincs rá okom, hogy szépen fogalmazzak, ők hárman púp voltak a hátunkon. Szemben azzal a magának való fiatal nővel, aki már megragadta a figyelmem korábban is. Összefutottunk vele, és bár bizalmatlan volt velünk, de megvolt a magához való esze, és logikus érvekkel meg lehetett győzni, hogy társuljunk. Így hármasban sokkal jobb eséllyel indultunk, bár úgy véltem, a korábban látott két férfi még így is erőfölényben volt velünk szemben.
A tabletekre időközben utasítások érkeztek. Szabályos időközönként lezártak szinteket, így szűkítve a játékteret és generálva a konfliktusokat. Muszáj volt egyre feljebb jutni, és a kevés lépcső és lift lehetőséget adott csapdák állítására. Volt, akivel már egyáltalán nem találkoztunk, viszont nekünk sikerült átugrani az összes akadályt. Hol furfanggal, hol nyers erővel. A harmadik emeleten talált raktár sokat segített, felszerelkeztünk fegyverekkel, találtunk ételt és italt, amit felajánlhattunk csere alapnak. Amikor nyugalom volt, felváltva őrködtünk, amíg a másik aludt. Hármunk között megfelelő volt az összhang. De nyilván túl könnyű lett volna, ha nem kerül veszélybe az életem. Csak a megérzéseimnek köszönhetem, hogy még itt vagyok. Yui cirka két órával a vége előtt lendült akcióba. Egy ártatlannak tűnő helyzetben rázta le a másik lányt, hogy kettesben maradhasson velem. Egy sokkolóval ütött ki, és mikor kérdőre vontam, készséggel elmesélte, hogyan ölte meg a férfit, akit először megtaláltunk, és cserélte ki a táblagépét az övére, hogy becsapjon. Ahogy gondoltam, rosszban sántikált, és mint kiderült, ahhoz, hogy túlélje, engem kellett megölnie. Azonban számítottam rá, elvégre nem próbált senki kifejezetten az én életemre törni 70 óra alatt, és amíg Yui aludt, addig instruáltam a másik lányt, hogy mit tegyen, ha elveszít minket szem elől. Végül ő volt az, aki egy poroltóval tarkón vágta Yuit, és ezzel megmentett.

Összességében a tizenhárom játékosból nyolcan maradtunk életben. Nem blöfföltek, aki nem teljesítette a feladatát, annak a karkötőn keresztül idegmérget fecskendeztek a vérébe. A túlélőkkel aláírattak egy titoktartási szerződést, és cserébe meglehetősen vaskos pénzkötegeket kaptunk “kárpótlásul”, illetve ígéretet arra, hogy ha valamilyen különleges igényünk van, azt teljesítik. Persze mindezt úgy, hogy egy lélekkel sem találkoztunk. Ami engem illet, én nem akadékoskodtam, különösen azért nem, mert valóban állta a szavát az a szervezet, aki emögött a “játék” mögött volt. Nekik köszönhetően tettem szert a Sword Art Online-ra is, de az már nem az ő hibájuk, hogy akaratukon kívül csapdába ejtettek itt, Aincradban. Az itteni túlélés más stratégát követelt meg. Tulajdonképpen, ha úgy akartam, minimalizálhattam a rám leselkedő veszélyt, és nem is voltam rest így tenni. Míg több száz játékos az életét kockáztatta azért, hogy nyaktörő tempóban fejlődjön, én sokkal óvatosabb maradtam, és éppen csak annyi energiát fektettem be, amennyi szükséges volt. Ezért vagyok csak huszadik szinten, míg mások már az 50. alját nyaldossák, vagy éppenséggel halottak. Könnyű, gyűjtögető küldetések a védett zónákban, párbajok megbízható játékosokkal… Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor volt egy kicsit szaporább a szívverésem a normálisnál, vagy hányszor volt rá szükség, hogy kihúzzam magam a csávából. Azok az esetek is csupán a véletlenek szerencsétlen összejátszása miatt történtek. Elvégre mégsem hagyhatom, hogy valakinek baja essen, ha senki más nem tud segíteni rajta, én viszont biztosan tudom, hogy igen. Ezt leszámítva azonban veszély- és izgalommentes életet vállaltam, miközben egy könyvtárban vállaltam munkát, hogy valamennyi pénzt is keressek. Tisztában voltam vele, hogy ez nem fog sok energiába kerülni, itt pedig különösen nem volt megterhelő a “munka”, lényegében egész nap olvashattam zavartalanul. Élveztem ezt a fajta életet.Tulajdonképpen nem volt más, mint amit egyébként csináltam, egyedül a videójátékok hiányoztak. Furcsa volt belegondolni, hogy lényegében egy játék részévé váltam. Akár még az is lehet, hogy amit a kézi konzolomon játszok, az abban létező karakterek is ugyanúgy léteznek a valóságban is, mint én, csak ilyen szerencsétlenül jártak. Ugyanúgy egy programként írtak le most engem, ahogy őket is. Az egyetlen lényeges különbség a szabad akarat volt. Legalábbis szeretném úgy gondolni, hogy nem egy előre megírt forgatókönyv szerint cselekszem. Ha így is van, legfeljebb NPC lehetek. Nincs senki, aki egy ennyire tétlen és unalmas karaktert szeretne irányítani úgy, hogy nem történik vele semmi különös. Remélhetőleg nem jön senki, aki fenekestül felforgatja… Persze most, hogy ezt kimondtam, meg is átkoztam magam. Murphy törvényei elől nem lehet menekülni, ami elromolhat, az el is romlik.

by **Ronye Arabel** Vas. Aug. 27 2017, 14:12

Jé, egy új fiú *megnézi alaposan minden oldalról* Hm... Okos is, szeret is olvasni, meg energiatakarékos... Érdekesnek tűnsz, maradhatsz ˘^˘ Csak játszani azért ne legyél lusta Elfogadom az előtörténetedet.

A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A kvíz miatt a 20. szinten kezdesz, így 100 pontot kapsz, amit az alábbi harcos alapra oszthatsz rá:

Élet: 2
Fegyverkezelés: 1
Erő: 4
Kitartás: 1
Gyorsaság: 1
Speciális képesség: 1

A pontok mellett kapsz tárgyakat is.

Kezdő *Pallos/Fejsze/Pöröly* (+2 erő *-1 kitartás/-1 fegyverkezelés/-1 gyorsaság*)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.

És ne feledkezzünk meg az anyagiakról. 200 arany üti a markodat, továbbá szabadon választhatsz 25, legfeljebb a tierednek megfelelő szintű nyersanyagot.

Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat itt, esetleg jelentkezz küldetésre itt.

Ha akármivel kapcsolatban egyéb kérdésed van, nyugodtan dobj egy privát üzenetet nekem vagy kérdezd meg chaten.

Quentin

Quentin

Re: Quentin