Gyökér-clubb

by **RenAi** Csüt. Júl. 20 2017, 08:31

A Gyökér-clubb egy, a főként a nevükről és az ahhoz való hűségükről híres céh tagjai ismét osztogatják a szórólapjait. Míg legutóbb pankrációt szerveztek, külön a férfi és női tagjaikkal, most gladiátorkofással próbálnak az érdeklődők kedvében járni. Hogy mi értelme van ennek? Azt hiszem, így próbálják népszerűsíteni magukat, és hol sikerül, hol... nem. De mindig érdeklődve figyeltem a tevékenységüket, már a lelkességük is jutalmat érdemelne és az is elárulhatja a sikerüket, hogy a kis csoport gyakorta bővül, így viszonylag széles a taglistájuk, még akkor is ha, gyakran cserélődik.

Ott álltam, csinosan, egyenes háttal, szép tartással, és míg vetettem egy pillantást a szórólapra, az arcomba libbent tincset igazítottam vissza, a fülem mögé. Megfogott egy mondat. "Fogd meg a tőled jobbra lévőt, és hívd el magaddal, most! Very Happy

" Még ilyen cuki kis fejecske is volt mellette. Én viszont követtem a tanácsot, jobbra pillantottam, és meg is láttam egy személyt. Ördögien elvigyorodtam, nem is tudom, mi járhatott a fejemben. Rolling Eyes

De, meg kellett tennem, mert poén és a szórólap is ezt írta, egyedül mégsem mehetek. Rolling Eyes

Szóval az az ördögi vigyort próbáltam letörölni az arcomról és egy megnyerőbbre cserélni. Amikor úgy éreztem sikerült, a bájos már-már angyali mosolyomat előcsalni, oda libbentem mellé, nem túl közel, de eléggé ahhoz hogy észrevegye az aurámat, a kisugárzásomat. Nem voltam egy gátlásos ember, aki ne merne idegeneket megszólítani, és kedves és lelkes hangon szólaltam meg.
- Szia, a nevem, RenAi, és érdekelne, hogy érdekelnek-e a római cuki pasik, izmosak és izzadtan, és egymásnak feszülve, minden izmukkal, látszólag az életükért küzdve, az első sorokból? - Szinte pattogtam, tele voltam energiával, és csillogó szemekkel, sűrűn pislogtam rá, ameddig nem kaptam valamiféle választ. Az elutasításra is van már tervem, ha nem a pasik, akkor biztos a lányok érdeklik, és ha érdeklik... hát, a szórólap azt is írja, hogy lesznek. Nem figyeltem, hogy ő kapott-e, de ha arca egy picit is értetlen volt, akkor átnyújtottam neki a sajátomat. Ahol igen, az előbb idézőjeles mondatom, nagy narancssárga betűkkel virított. Most esett csak le, hogy könnyedén nézhetett eme nemes céh egyik gyökér-tagjának, de ezek apróságok, én most nézelődni akarok, és izgulni értük, mindig másért, mindig a kisebbért, a gyengébbért, a cukibbért.

/Igen, lesz belőle harc a részünkre is, de pár kör felvezetésnek, kb három, szerintem még belefér. :3/

by **Chakna** Szomb. Júl. 29 2017, 22:15

Megint a kíváncsiság miatt keveredtem valahova… Most éppen a Gyökér-clubb környékére… Izgalmasnak hangzott, amit róluk hallottam, úgyhogy eljöttem megnézni.
Éppen hogy megérkezem, amikor elhangzik a felhívás: Hívd magaddal a melletted lévőt.
Jóformán gondolkodni sincs időm, hogy mi a csudáról van szó, mert egy kékhajú lány mellettem komolyan vette a felhívást…
Elsőre megszeppentem hogy így a semmiből ilyen közvetlen… de valami olyan ártatlan kedvesség, és energikusság sugárzik RenAiból, hogy hamar el is söpri a megszeppentségemet
- Szia…-válaszolok, eleinte kicsit nehezen találva a szavakat - Chakna vagyok. Még sosem gondolkodtam ezen a kérdésen- válaszolok elkerekedett szemekkel. Csak most értem ide, így nem tudom miről van szó, és a kezében lévő szórólap egy másik példányát sem kaptam meg. Mikor a kezembe nyomja a szórólapot majdnem felnevetek
- Szóval erre mondták hogy hívd el a melletted lévőt - jegyzem meg bólintva. Így már értem… Elgondolkodom. Sose érdekelt az ilyesmi… Viszont… De azok a csillogó szemek… Ez a lány rettentő aranyooos… Nem tudok neki nemet mondani… És a lelkesedéséből rám is ragad valami… És végül is valami érdekes dolog is kisülhet ebből…
- Alapvetően nem, de erre kíváncsi lettem - mosolygok rá, és várom, hogy mit reagál. Közben pedig el kezdem szokásomhoz híven figyelni, hogy mi mit vált ki belőle.

by **RenAi** Vas. Júl. 30 2017, 21:18

Teljesen idegen volt a szememben ez a lány, még a front közelében sem láttam, lehet még kicsike, vagy csupán ébredő, esetleg nem igen szeret veszélyekbe keveredni. Sok-sok lehetőség volt válaszok és kérdések és kérdések majd válaszok és ez megszorozva a végtelenséggel. Na jó, azért nem, de volt valamiféle kisugárzása, szinte ragyogott. Bár nem tudom miért, de érezhető volt, hogy van aurája, az a fajta ami vonzza a szemet és az ember közelségét. Talán ezért is esett rá, a választásom. Kedvesen és picit izgatottan tettem fel neki a kérdéseimet, miközben már tűkön ülve vártam a válaszait, elutasító visszajelzéseket el sem fogadva.
- Még soha sem? De hát izmos pasik és… és hát nah, tudod biztos tök cukik lehetnek tógában meg olyan fura lábujjas papucsban, amikben a filmeken szoktak. – Győztem meg véglegesen, bár sok… elképzelésem nekem sem volt, csupán ennyi, amit a régi filmek kialakítottak bennem. A lovak a hintók, és az oroszlánok. Valamint, hogy mint a filmek… ez is csupán egy színjáték, mint az a másik bunyós dolog.. a parkráció, vagy mi. Vigyorogva nyújtottam át neki a szórólapot, csak, hogy tényleg tudja mit is vállal, és biztosabban legyen kedve. Ekkor értette meg, miért ragadtam pont, őt ki így a tömegből. Mosolyogva bólogattam, igazolva a gondolatait. Majd megkaptam a várva várt válaszomat.
- Juuuj! – Kiáltottam fel, és ugrándoztam is picit örömömbe, sőt még a lányra is vetettem magam, ahogy kapott egy kedves és meleg hálaölelést.
- Nos! A plakát megadja a címet, szóval alig pár száz méterre van kialakítva az aréna, mondjuk ott. – Mutattam, a velünk szembe lévő hatalmas kerek pavilonnal ellátott épületre, mint aki csodás felfedezést tesz.
- Nem zavar ugye? – Ragadtam meg a karját, ahogy a nők a fiúiakét. Csimpaszkodtam bele, mint valami kis majom. Ahogy nézem, a lány magasabb is picit nálam.
- Mesélj magadról ameddig beérünk, látom rajtad, hogy kalandos életed volt, hosszú, hosszú történetekkel. – Pillantottam rá, mosolyogva, viszonylag feszes tempót felvéve. Vártam, hogy belekezdjen a történetébe, ameddig úton leszünk.

Az ajtó előtt torpantunk meg, egy kisebb sorba ütköztünk, nem hosszúba, úgy másfél óra alatt be is jutunk. Na, csak vicc volt, egy olyan lány mint én, képtelen volna ennyit várni, így a sort picit lecsíptük, na azért nem tolakodással, csupán két oldalról lehetett bejutni és mivel ismerem ezt a helyet, így a trükköket is. Belépve hatalmas aréna fogad minket, középen kör alakú nézőtérrel, lépcsőzetes elrendezéssel, négy lépcsősor megszakításával. Az aréna, közvetlen lent volt, homokos talaj, és egy rács és egy vasajtó az egyik, valamint ugyanez a felállás fogadott szemben vele. Még volt időnk, helyet kerestünk magunknak, persze a nézőtéren. A harmadik sorban a tizenötből egy viszonylag jó rálátással, találtunk is egyet. Chakna mellett egy igencsak kis termetű kislány ült, az enyémen pedig egy kényelmetlenül magas… kétajtós szekrény. Ha elfoglaltuk a helyünket, valami kezdődni látszott.

by **Chakna** Szer. Aug. 02 2017, 00:25

Ennek a lánynak nem lehet nemet mondani...Amilyen lelkesen meséli, hogy milyen aranyosak lehetnek a gladiátort játszó férfiak… Csak az a helyzet, hogy aki férfi nekem eszembe jut, az valahogy egyik se illik bele ebbe a képbe. De nincs szívem ezt meg is osztani vele… Öröm nézni, hogy lelkesedik :-)
- Az a helyzet, hogy még sosem hallottam ilyesmiről élőben, és filmet sem nagyon láttam, amiben ilyen van, úgyhogy nem volt okom gondolkodni rajta - adok egy… nagyjából elfogadható okot, hogy miért nem foglalkoztatott még a kérdés. Ha jól sejtem mondjuk, Ainak mindegy, csak menjek vele :-D
A plakáton nem találtam semmi furcsát, úgyhogy rábólintotok, hogy menjünk… Aztán remélhetőleg nem lesz semmi galiba belőle. Mint valami gyerek ugrik erre az ölembe, amire nem tudok máshogy reagálni: majdnem elnevetem magam. Lehet nem ártana szerezni valami fagyasztót, mert ha így folytatja elolvadok… o.o Valami hihetetlenül aranyos ez a lány…
Nemet intek a fejemmel a kérdésre, hogy zavar-e ha belém karol. Nem zavar, bár szerintem így úgy nézünk ki mint az anya a lányával, esetleg a nővér a hugával….
- Mire vagy kíváncsi - kérdezem mosolyogva, amikor megkér hogy meséljek magamról. Átfogó történetre ez a távolság biztosan nem elég, főleg hogy szeretném még visszadobni neki ezt a labdát: felkeltette a kíváncsiságomat hogy honnan szalasztották ezt a csupalelkesedés energiabombát. Lehet én is sorbaállok, hátha van még készleten a lelkesedésből és energiából :-)
Nézem ahogy szó szerint keresztűlhúz az aréna előtt ácsorgó irdatlan soron… Hát… így is lehet…
Szótlanul nézek szét a lelátóról: Homokos "küzdőtér", rács, és vasajtó… Igem, hű másolata a római amfitheátrumoknak…
Mi a harmadik sorban ülünk le. Egyikoldalamon Ai, másikon egy alacsony kislány. A figyelmemet viszont most jobban leköti a mocorgás a színpadon.

by **RenAi** Vas. Aug. 06 2017, 13:29

Kész energiabomba voltam, hisz lelkesített a tudat, és az ilyesmit mindig is szerettem, persze… csakis azért, mert… tudtam hogy színjáték az egész. A válasza, nem volt egy szokványos érv, de fogjuk rá, hogy azért érdekli, mert még fogalma sincs miről is van szó. Az újdonság pedig mindenkit kíváncsisággal tölt el, főleg a gyermeki lelkeket. Tehát engem megvett kilóra, és újdonságnak is csak annyira számít, hogy élőben láthatom. Amint rábólint, kérdés nélkül rabolom el magammal, és csípjük le a sort. Közben pedig faggatni kezdtem.
- Mire is? Mondjuk mindenre? – Csipogtam vigyorogva. Persze a minden, azért túlzás, de azt akartam hogy érezze, előttem kötetlenül beszélhet, akármiről. Vagyis, majdnem akármiről. ^^”
- Hogy kerültél be, miért szereted a saot, vagy épp miért nem? Odakint minek tanultál, milyen életed volt, találtál-e már idebent párocskát magadnak? – Részleteztem, miközben még mindig levakarhatatlan volt a jókedv az arcomról.
Hangot a nemtetszésnek nem nagyon adtak hogy előzünk, vagy… már jóval távolabb jártunk, hogy fel sem tűnhetett nekünk. Hamar beértünk, és szerencsére jó helyet is sikerült találnunk. Az aréna színterén némi mozgolódás már fellelhető volt, pedig a nézőtér még csak most telik meg, lassan emberekkel. Eltelhetett pár perc, amit akár beszélgetéssel is tölthettünk, bár a moraj azért hangosabb volt, így bizony a mi hangszálainkat is meg kellett erőltetni kissé. Amint eltelt ez az idő is, egy vélhetően kommenttár, vagy valamiféle felkonferáló. Láthatóan idegesen lépkedett, egy ideig… körbe-körbe járta az arénát, megnyújtott lépteivel, majd… amikor a nézőtér elcsendesedett, belekezdett a beszédébe.
- Figyeljetek rám! Hallgassatok! Hallgassatok!... – Közölte, emelt bariton hangon.
- Hiszen egy vérből vagytok, ti és Ő… - Tartott némi hatásszünetet.
- Remélem jó hírrel térek meg. Remélem sikerül a lelkére beszélni… - gesztikulált a kezeivel, érezhetően nyugtatni a tömeget, ami szinte síri csendben figyelte, a megkezdett monológot. Néhol volt érezhető egy kis ficánkolás, de hamar elcsendesedett az is.
- Ezeknek a jó embereknek… és nem bántják az uramat! – Mutatott a rácsos ajtó felé, ahol két kéz villant elő, és támaszkodott meg a rácsok keresztvasán.
- Hiszen, a szívnek, amely ebben a nagyszerű emberben dobog, nincs párja! – Járt továbbra is feszülten körbe, végig ügyelt hogy tartsa a szemkontaktust a nézőtéri játékosokkal.
- Csordultig telve a legnemesebb erényekkel: Őszinte! Szabad! Bátor! Kitartó! S mi több, telve… vak reménnyel. – Elhallgatott, és a csend amivel megtöri a beszédét, hatásosabb minden szónál. Beleborzongtam, meglepett, hogy így belecsöppentünk valaminek a közepébe, és éreztem kell mellém valaki. Belekapaszkodtam Chakna karjába, miközben egy pillanatra sem vettem el a szemem a kommentátorról. Végig elhitette velem azt, hogy hozzám beszél, velem tartrtja a szemkontaktust, és izgultam. Még a hideg is átfutott a rajtam. Látványosan, elfordította a fejét, elfordult tőlünk, és csak kisvártatva… nyitotta újra szóra a száját. Az eddig elhangzott szavak szenvedéllyel jutottak el hozzánk, miközben érezhető volt, hogy ez a férfilélek, tehetetlenségében… majd sírva fakad.
- A mai napig… hogy, most mit érez…. – Csendben szólalt meg majd a ketrechez lépdelt… láthatóan benyújt rajta…
- Nem tudom… - Alig érthetően, hagyta el a mondat a száját. Majd ismét a közönség felé fordult.
- Feleljetek! Vajon mi tesz egy embert nemessé? Az ősei, vagy a szíve? – Amikor szinte felénk kiabált, még bele is remegtem, teljes áthatással néztem az előadást, szinte meg is feledkezve Chaknáról, csupán a karját használtam bástyaként. Ha így folytatja, még mielőtt történne bármi, elér a katarzis és elbőgöm magam. Nagyon gáz lenne. Válaszokat várt, a közönségtől… Idővel jutott el csupán hozzánk, hogy meg is szólalhatunk. És amint ez megtörtént, én is bekiabáltam a helyes választ.
- A szíve! – Kiáltottam, bár a bizonytalan tömeg morajlásában elveszett a hangom. Na, és persze akadtak trollok, akik kitörtek ebből a felvehető szerepből és egészen mást kiabáltak be, megszakítva ezzel a történet adott menetét. Szerencsére alig érezhető módon, valamint persze a konferáló srácot sem zavarta meg. Bár az egyik esetében, még ő is majdnem elnevette magát, aki jól lát az érezhette… hogy a szája széle megremeg, de hamar visszatért a saját szerepébe.
- Az én uram, való igaz… szegénynek született… nincs is gazdag őse. Na és aztán?... – Hatásszünet.
- Hiszen… a lelke nemes… s mi több, ő igazi aranyember… - Hangja elcsuklik, elhalkul…
- Szerin…tem… - Fűzte tovább és borsozta az idegeinket.
- Ő aranyból van… míg mi barátaink… puszta bádogból… Valóban hiszitek, hogy csorbát ejthettek rajta?- Szüntette meg a szót…
- Ahh… Sajnállak… Sajnállak titeket… - Érezhető volt a hangjában némi nemesség, felemelkedés és ezáltal lett súlya a szavaknak. Az arca vörösödött, a fejét rázta…
- Hagyjátok!... Menjetek!... – Csókló hangon lépdelt ismét a rácsok felé…
- Ha mészárlás kell nektek? Hát azt is megkaphatjátok! – Kiáltotta ismét felénk, miközben megjelent a másik oldalon egy, másik ember, aki a vasajtót igyekezett kinyitni, míg a kommentátorunk, a kívülről zárható fémtámaszt húzta el a rácsos ajtó elől, ezáltal az.. Kinyílt. Nyikorogva… adott teret, a rabnak és az oroszlánoknak. A rab, érezhetően gyengélkedő léptekkel állt elő. Míg az oroszlánok topogásokkal hagyták el a zárkájukat, először csak kettő, a harmadik kissé megkésve csatlakozott hozzájuk.
- Én ezt nem fogom tudni nézni!- Bújtam a lány mögé, persze láthatta, hogy akad benne némi rájátszás, hiszen le sem vettem a szemem az eseményekről, de az tény, hogy izgultam, nagyon izgultam a férfiért.
- Ez csak színjáték, ezt csak színjáték, ez csak színjáték! ˇ^ˇ

Én pedig ki fogom bírni. A felkonferáló és a segéd az ajtón keresztül távozott, amit be is zártak maguk után. Most már tényleg csak a gladiátorharc maradt.

/Nyoh, ez a harc után mi jövünk majd, terveim szerint. ><"/

by **Chakna** Hétf. Aug. 07 2017, 10:35

Nos, RenAi szinte rángat magával, pedig semmi szükség rá, mert mennék egyébként is. És beszélgetni is kezdünk… Én pedig a kérdései özönében egy pillanatra elkomorodott arccal megállok, aztán sóhajtok, és nekikezdek a lehető legtömörebben a dolognak.
- A vőlegényem után jöttem. Nem szeretem a SAO-ban hogy meghalnak a játékosok. Nem jártam egyetemre, és háát… találtam idebent valakit, akit szívesen mondanék a páromnak, de… - kissé elpirulok, és nem fejezem be a mondatot. Remélem nem fog kérdezgetni…
Úgy tűnik nem okoz felháborodást, hogy nem állunk be a sorba… Hát jó… Nem mintha nagy beleszólásom lenne a dologba Very Happy

Miután leültünk a nézőtéren, viszonylag hamar el is kezdődik valami a "színpadon". Figyelem az alakot, aki az arénában körbe-körbe járkál… Idegesnek tűnik, de valószínűleg éppen ez a dolga. Figyelem qa szavait, bár nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Fél szemmel pedig RenAit figyelem, aki egy idő után belekapaszkodott a karomba. És majdhogynem megbabonázva figyeli a konferátort. Én leginkább a színészi teljesítményét csodálom. Nagyon hatásosan adja elő a mondandóját, érezhető a tömegben a feszült figyelem… Na meg hogy ha nem is hangosan, de reagálnak a szavaira. Én nem kiáltottam választ a kérdésére.
Végül kinyitja a rácsos ajtót, és egy rab jött elő oroszlánokkal. Egy gyenge rab, 2, majd 3 erősnek látszó oroszlánnal… Ezt valaki élvezi?
Mindenesetre figyeltem, hogy RenAi mögém bújik, majd egyszerűen, barfátságos hangon szólalok meg.
- Ha gondolod, elmehetünk… - Nem mintha arra számítanék, hogy el akar menni… Láthatóan érdekli mi sül ki a dologból és van egy olyan érzésem, hogy engem sem hagyna elmenni… Úgyhogy maradok a helyemen, és hol az arénát, hol RenAit nézve várom a végét az eseményeknek.

by **RenAi** Kedd Szept. 19 2017, 19:02

Észrevettem ahogy elkomorodik, én pedig ekkor kaptam észbe, de már túl késő volt. Ő még nem rabja a játéknak olyan régóta mint mi, vagy legalábbis én... így neki még minden friss és új. Minden érzés, a félelem a fájdalom a tehetetlenség és még sorolhatnám. Megfeledkeztem minderről. Nem csak úgy most, hanem általánosságban. Számomra már mindez egészen mást jelentett, de nem fogok neki papolni minderről. Talán segíthetek a helyzet elfogadásában, de sürgetni nem szabad. Ezt Shukaku által tanultam meg. Elcsendesedtem. Az elhadart válaszok után kicsit megkukultam. Kerestem a szavakat és szerettem volna visszaállítani az üde hangulatot, de minden érzelemnek akkor és ott van helye és szerepe ahol történik és a szőnyeget messziről elkerüljük.
- Sajnálom. - Szólaltam meg a csendet követően hisz éreztem a mondatokkal közölt magányt, fájdalmat és haragot... De a pirongást is láttam. Ott motoszkált bennem a kíváncsiság és mindenáron meg akartam tudni ki is lehet szíve leendő választottja, de még nem szólaltam meg. Talán elteszem későbbre ezt a kis információmorzsát. Beértünk és helyet is foglaltunk. Látványos és eseménydús műsorban lett részünk, ahogy tőlük ezt már megszokhattuk. Vagy legalábbis én, hisz több előadásukat láttam már, és ha a kulissza teljes titkaival nem, de a színészi háttérrel azért tisztában vagyok. Mindig is elragadtak az érzelmek, ha valami hasonló ért. Imádtam igzlni, félni és vágyakozni, imádtam az érzések minden szintjét és skáláját, legalábbis a legtöbbnek. De ámulatba tudnak ejteni, és mivel idebent nincs tévé és hasonló, így aki szereti a show-kat, ilyen helyeken keresgél utánuk és a színházban. Lassan csóváltam a fejem, Chakna kérdésére, nem akartam távozni. Azt hittem az idomárok is megjelennek és hogy Leo visszaváltozik de, ez most nem történt meg. Talán túl sokan voltunk és nem akartak sok "titkukat" felfedni. Pár nekifutás után az esemény véget ért. Bemutató szintű harc, ami azzal ért véget, hogy az egyik oroszlán maga alá gyűri idomárt és harapás helyett, óriási nyelves "csókot" ad, vagy legalábbis végig nyalogatja a férfi arcát, aki ereje teljében szökkent talpra. Meghajoltak, majd a konferáló az érdeklődőket lehívja a nézőtér melletti standokhoz. Szuvenírek, jelmezek, maszkok és díszfegyverek, valamint némi színészi kellék. Lényegében bőséges választék volt. Chaknára pillantottam.
- Lejössz velem ugye? - Pislogtam nagyokat.
- Lehet támogatni a céhet, akik a kis céheket támogatják és az ébredőket tizes szint alatt. T1-es ércekkel és felszerelésekkel a javakból. Sok szuvenírt állítólag a "felnőtt" játékosok csináltak. - Lelkesítettem kissé, hátha csak ennyi kell neki. Teljesen fel voltam pörögve. Hisz ki látott még olyat, hogy ilyen csellel és fáradtságos munkával csalogatják a vásárlókat? A részemről tiszteletet érdemeltek.

by **Chakna** Hétf. Szept. 25 2017, 00:42

Furcsa, hogy hirtelen milyen csendben lett, miután válaszoltam. Rendben, szerettem volna, ha nem kérdezősködik tovább… De ez azért… túlzás? Vagy csak megdöbbent a hirtelen váltás az őt körülvevő cserfes "fruskás" légkör és a mostani csendessége között…
"Sajnálom"… Jaj, ugyanmár… Elmosolyodom
- Mit, hogy kíváncsi vagy? - kérdezek vissza játékos mosollyal. Látom ám, hogy fúrja az oldalát… de még én sem igazán tudom hova tenni Tachit, és nem akarok alaptalan pletykáknak elindítója lenni. Aincard nem elég nagy, hogy ne jussanak el így, vagy úgy mindenhova az ilyen pletykák, és ki tudja mi kerekedne ki belőle a végére.
Látványos műsor volt, ez kétségtelen. Tartottam tőle, hogy csúnya vége lesz, de látva az oroszlánok indikátorát (más is figyelte, hogy petek, vagy csak én?) azért nem számítok a legrosszabbra.
Elmosolyodom, és bólintok. Csak megakartam győződni róla, hogy nem ijedt meg tényleg. Annyira még nem vagyok profi a testbeszéd olvasásában, hogy ilyen rövid idő alatt kiismerjem RenAit, úgyhogy nem alapozok sejtésekre, inkább kérdezek, és utánajárok ha nem vagyok biztos valamiben.
A műsor végén őszintén és kicsit megkönnyebbülve felnevetek. Tényleg nem történik az, amitől tartottam, bár a végén pár pillanatig elfelejtettem levegőt venni.
Mikor lehívják a nézőket a küzdőtérre… Szinte várom a kérdést, hogy lemegyek-e RenAial, és mikor végül tényleg kimondja, szélesen mosolyogva bólintok. Ő örül neki, nekem meg nem fáj, ha kcisit körülnézek, hátha még valami érdekeset is találok.
- Persze, menjünk - erősítem meg szóban is a beleegyezésemet, és el is indulok előtte vagy utána. Mivel én is ébredő vagyok... RenAi kijelentése után egészen másképpen kezdek neki a nézelődésnek. Általában csak azt veszem meg, amire szükségem van, és felkelti az érdeklődésemet. Most ezt nem fogom olyan szigorúan venni. Mert szeretném segíteni a kezdő játékosok támogatását.

by **RenAi** Szer. Okt. 04 2017, 20:06

- Igen. – Vágtam rá, majd eszméltem.
- Mármint nem. – Visszakoztam.
- Úgy értem nem azt, de mohh.. – Feladtam. A kobakomban egy pillanat alatt nagy lett a káosz és varázslat lett volna bármit is kibogozni ha még közben magyarázkodok, kellett egy kis csend mire összerakok egy épkézláb mondatot.
- Azt sajnálom, hogy feledékeny voltam. Mármint… tapintatlan. – Csak sikerült végül kibökni. Így viszont mivel nem ismerem még szinte semennyire, csupán észben tartom az információkat, de nem faggatózok. Majd mondja ha mondani szeretné, bár nyitott és érdeklődő maradtam mint mindig.
A klub most is kitett magáért, a műsor fergeteges volt és aki végig is bírta ülni, vagy aki kellően szemfüles volt, az például az oroszlánok indikátorát is könnyedén kiszúrta, ahogy Chakna is. Éreztem én hogy még a lélegzete is elállt, ahogy nekem is. Azért elég durva egy ilyen színdarabot bedobni és így előadni. Azt viszont kifejezetten értékeltem a csapatban, ahogy gondolkodik. A moralitásukat és azt, hogy kínálnak is nem csak kérnek. Látszik rajtuk, hogy élvezik az előadást, és ki vannak virulva, amikor tapsvihart kapnak és meg is érdemeltek.

Hamar beleegyezett és én mint akinek süti a fenekét a széke, úgy pattantam fel, és fogtam meg a lány kezét amennyiben engedte.
- Csakhogy el ne vesszél. – Jelentettem ki, bár kettőnk közül én voltam az alacsonyabb és a kisebb, bár bizonyos területeken azért erősebb.

Leérve kis asztalokat találunk standokat, és persze az oroszlánokat. *-* Szép nagy cicákat.
- Uhh, nézd csak! Ez szép! – Emeltem fel egy nyakláncot zöld égkövekkel díszítve.
- Szerintem illene hozzád. – Nyújtottam felé. Hogy megnézhesse. Majd lemerevedtem az egyik pult előtt, kikerekedett szemeim fel sem fogták azt a sok csodát amit ott találtam. Olyan nehezemre esett választani. A kezem ingázott a tárgyak felett.
- Ez… - Szólaltam meg megbabonázva. Majd, mint aki koronát emel a fejére, úgy helyeztem fel a farkasfüleket amik egy hajráfra vannak erősítve. A hátam mögé a szoknyám korcára pedig a hozzá paszoló szőrös farkincát csatoltam, és felhúztam a hozzá járó kesztyűket, aminek tappancs volt a közepén de az is fehér és szürke szőrrel volt borítva. Már csak valami zene hiányzott, az „átalakulásomhoz”.
- Na milyen?~ - Kérdeztem meg megpördülve a tengelyem körül, majd a csípőmet lágyan jobbra-ballra illegetve, hogy a farkincám lobogjon, és mindehhez felemeltem a kezemet „Roar” állásba és csillogó szemekkel faggattam. Páran elkezdték a harctért rendeltetésszerűen használni, és a kardok csattogása kelltette fel a figyelmemet.
- Mit szólnál, ha beöltöznénk és mi is párbajoznánk egyet? – Osztottam meg a légből kapott ötletet.
- Szerep-játszhatnák is akár! – Kiáltottam lelkesedve, egy pom-pom lány erejével.

by **Chakna** Szomb. Okt. 21 2017, 23:14

Mulatságos látni, hogy egy egyszerű kérdés mennyire megzavarja… Nem, a célom nem az volt, hogy összezavarodjon, csak szerettem volna kicsit bíztatni, hogy kérdezzen nyugodtan. Nem fog összedőlni a világ, és ha véletlenül olyat kérdez, amiről nem szívesen beszélek, akkor az én feladatom lesz, hogy ezt megmondjam neki. Egyelőre nem kérdezett olyat. Bár… tudnék egyáltalán nem válaszolni neki? A vidámsága, lelkessége, könnyen és töméntelen mennyiségű energiája jó eséllyel sodorna magával, bármiről szeretne beszélgetni…
- Egyáltalán nem voltál tapintatlan - rázom meg a fejem határozottan. Messze volt a tapintatlanságtól. Az egyetlen ami nekem kicsit fura az azonnali közvetlensége, de vannak ilyen emberek, én pedig vagyok olyan "ügyes", hogy ne kerüljek miattuk olyan szituációba, amibe nem akarok.

Nem éreztem az előadás minden pillanatában így, de utólag mindenképpen azt kell mondanom, hogy páratlan teljesítményt mutatott fel a kis társulat. Csak rájuk kell nézni a taps alatt: Ezért élnek. A közönségük szórakoztatásáért. Ezt látva, és hallva hogy a bevételből az ébredőket segítik… Mindenféle ellenérzés nélkül bólintok RenAi javaslatára, hogy menjünk le szétnézni.
Már meg sem lepődöm, hogy megfogja a kezemet, hanem egy mosollyal beletörődöm.
- És te se - válaszolok az indokára játékos mosollyal.
Lent igazi vásári hangulatot találunk. Egészen otthoin érzem magam az ilyen közegben, hiszen jóformán egy szentélyben nőttem fel, a fesztiválok forgatagában.
Már indulnék az egyik figyelmemet felkeltő stand felé, amikor tarsnőm felmutat egy gyönyörűen, aprólékosan kidolgozott, smaragdhoz hasonló kövekkel díszített nyakláncot.

Ezt:

Lenyűgöző darab, bár sosem voltam az a fajta, aki ékszereket hord.
- Azt mondod? - kérdezek vissza, átvéve tőle a nyakéket. A kedvéért a nyakamhoz is igazítom, hogy megcsodálhassa, ha akarja, és még meg is nézem magamat a pultra kitett tükörben. Szép a nyaklánc… De nem gondolnám, hogy hozzám való. Ahhoz túlságosan díszített.
A szemem sarkából látom, hogy RenAi talált valamit. Visszaadom az eladónak a nyakláncot, és odalépek megnézni mi tetszik neki annyira. Látva a kirakott nyuszi, cica, kutya, farkas róka és egyéb füleket, elmosolyodom. Még szélesebben, mikor végignézek rajta a farkasfüllel-manccsal-farkincával. - Aranyos farkas lennél -felelek a kérdésére őszinte mosollyal.
Az ötletére felnevetek.
- Benne vagyok, de ugye innen választunk? - mutatok az iménti pultra. Na ezt nevezném én lányok közötti "cicaharc"-nak Very Happy

Máskor talán nem rajonganék az ötletért… ennek a lánynak az aurája viszont, és az előadás utáni hangulatom arra sarkall, hogy belemenjek a mókázásba.
Szét is nézek a pulton, keresgélve egy hozzám illő "jelmezt" Végül egy fehér rókafülön, és a hozzá tartózó kiegészítőkön akad meg a szemem.
- Ehhez mit szólsz nekem? - kérdezem társnőmet mosolyogva

by **RenAi** Szomb. Nov. 04 2017, 19:10

Megzavart, mert túlgondoltam, ami nem is meglepő, hiszen színes emberarzenállal vagyok körülvéve, így a tapintat és az alázat hamar kialakult bennem. A válaszod megnyugtatott ugyan, de egy ilyen dolgot nem lehet nemde egy ilyen dolgot nem lehet nem érzékenyen érinteni. És bár beletenyereltem, nem akartam tovább maszatolni egy ilyen kényes témát, bár érdekelt, de ebben az esetben fontosabbnak éreztem azt, hogy az önkéntes társam kellemesen érezze magát mellettem, mintsem megtudjak valamit ami a kíváncsiságom egy apró szegletét elégítené csak ki.

Az előadást szórakoztatónak éltem meg, főleg hogy tudtam mindez csupán színészkedés, és itt a legtöbben, de tv és egyéb média híján, hasonlókkal tudjuk szórakoztatni magunkat néhanapján. Kaptam az alkalmon, hogy most is megnézzem a felhozatalt, és Chaknát sem akartam elveszíteni, így megfogtam a kezét, és úgy vágtunk keresztül a tömegen.
- Én nem tudok. – Válaszoltam vigyorogva és őszintén. A nevét ismerve már ő sem igazán, hiszen egy pillanat alatt mellette termek, ha elveszne.
Odalent igazi vásári hangulat volt, amit fokozatosan töltött meg a nézőtérről leérkező tömeg. Változatos emberek voltak mind. Fiúk-lányok és queer emberkék, akik korban, kasztban de rasszban is távol állnak egymástól. Leérve megpillantottam az első nyakéket, ami megkapta a szememet, és valamiért teljesen Chaknához tudtam kötni, meg is mutattam neki.
- Szerintem nagyon csinos, mint te. – Mondtam, de már a figyelmem egy másik stand keltette fel és nem is láttam, ahogy visszatette az ékszert a helyére. Farkasjelmezt öltöttem magamra, amiről véleményt is kértem. „Kacshiing” Hangzott fel lelki füleim előtt a dallam, bár inkább azért mert felismerte, hogy nem kutya vagy macska vagyok, hiszen sokszor szeretik összekeverni az efféle kellékeket. Felvetettem neki az ötletemet, majd bólintottam a kérdésére. Ő egy fehér rókajelmezt választott magához. Két monda is az eszembe jutott, de egyiket sem tudnák hitelesen eljátszani, így marad a rögtönzés. Amint meglett, felöltötte minden kellékét, utána egy tisztább övezetre húzódtam, és megvártam őt.
- Akkor kihívlak egy fél életes meccsre, közben vessük bele magunkat egy szerepbe. – Azzal elküldtem a felhívást. A felszerelésem már rajtam volt, így egy percem maradt, hogy kitaláljam miféle szerepet öltsek magamra. Nagyából kezdett körvonalazódni, mit is szeretnék, így amint kezdett lejárni az idő, háttal álltam neki, a két kezembe egy-egy marék homokot tartottam, majd ahogy lejárt az idő, minden erőmmel kettőnk közé, de leginkább magam köré dobtam. A sűrű, napfényben meg-megcsillanó homokszem sűrű felhőként ölelt körül, amiből a sziluettem csak lassan, sötétlő árnyékként bontakozott ki.
- Fhu-Fhu-Fhu-Fhu~. – Adtam ki a nevetésazonos hangokat, miközben egy legyezővel takartam el az arcom. A féloldalas állás, miközben inkább háttal álltam, Chaknának, csak a csípőmből fordultam hátra és úgy pillantottam át a vállam fölött sejtelmesen. Pár pillanatig kivártam, de annyit nem, hogy a por, ami lassan hullt alább, teljesen leülepedjen.
- Én egyetlen nővérem a kilencből. Az emberek telhetetlensége vonzott ide, ha jól sejtem. A területre, ami az én birodalmam! – Játszottam, el, amolyan gonosz fruskásan, némi gyermekded bájjal, legalábbis a cél ez volt. Amikor a „birodalom” szó hagyta el a számat, miközben az istenek harcát játszottuk, a legyezővel erőteljesen a porfelhőbe „legyintettem”, mintha rést nyithatnék a sűrű köd között. Bár az elmémben, egészen fantáziadúsan játszódott, olyan volt mintha egy középkori shojo animében lennénk. Majd megvártam, miként reagál a szituációra.

by **Chakna** Pént. Nov. 17 2017, 13:19

Való igaz… Nehezen tudna eltűnni most, hogy tudom a nevét. Én pedig nem tervezem csak úgy itthagyni, úgyhogy nem rajtam fog múlni, ha eltűnök.
Belegondolva… egyetlen embert próbáltam otthagyni… Végül még meg is bántam volna, ha elkeveredik, és nem töltjük együtt a délutánt Junnal.
Furcsa helyzet alakul ki lent… Azt megtanultam kezelni, és elhelyezni magamban, hogy a fiúk csinosnak, vagy szépnek neveznek…De kicsit nehezebben tudom ugyanezt megtenni, ha egy lány mondja rám, hogy csinos. Valahogy... főleg így még alig tudva valamit az illető lányról, nehezen tudom meghatározni az okokat, és a kijelentés mögötti szándékot. Perze, nem feltételezem, hogy bármiféle hátsószándék vezérelné partneremet, az ő esetében azt nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondolja, valamiféle féltékenység van a dolog mögött, netán udvariasságból jegyzi meg. Vagy puszta szófordulatnékt.
Így nem tudok mit reagálni ezekben a heéyzetekben, és most RenAinak sem tudtam mit mondani.
Talán szerencsémre nem is kell, mert újdonsült barátném figyelmét gyorsan lekötik az aranyos állatka jelmezek.
Az ötlete nyomán hamar sikerül is megbeszélni a játékunk részleteit. Gyorsan magamra is vettem az ezüstróka kiegészítőket, és vidáman rányomtam a kihívás elfogadására. Nagyjából ötletem is volt a szerepre, de megvárom, hogy mit talált ki RenAi.
Amikor megfordul kíváncsi szemekkel figyelem, mit tesz, majd mikor nevetni kezd, és is "magamra öltöm" az általam kigondolt szerepnek megfelelő "álarcot". Fölényes, kissé pökhendi, magabiztos, kicsit öntelt mosollyal hallgatom a szavait. Na azért ha ügyes, akkor felfedezheti az őszinte vidámságot a mosolyomban, a szám sarkában, és a tekintetem csillogásában.
Néhány pillanat kivárás (és gondolkodás) után válaszolok az előadott szerepre, a sajátomnak megfelelően.
- A jussomért jöttem követelni, húgom. Add meg, ami jár nekem! - jelentem ki kihúzva magamat, és kicsit fennhordva az orromat. Próbáltam a hangszínembe némi fenyegetést is belecsempészni, és mivel valóban is harcolni készülünk, az íjamat is felemeltem hozzá fenyegetően.

by **RenAi** Kedd Nov. 28 2017, 19:25

Ha valakinek, hát Ainak pedig el lehet hinni a szavát, hiszen szinte hazugságra képtelen, csak ha kellen elég huncutság vezérli, de erre nem adtál okot, hogy turistáskodjon veled. Kellően intuitív, hogy átgondolás nélkül mondja ki azt, amit elsőnek gondol. Sokszor ő maga is csak utólag érti meg, mire is gondol és mit érez pontosan, de jelenleg ez most mellékes. Tehát őszintén és nem illemből, sem pedig hátsó szándékkal osztja meg veled a véleményét, ámbár a figyelmét mint egy hiperaktív kisgyereknek máris más terelte el. Idővel megszokod. Talán.

A kihívás szereppel zárult, és felvettük az egymáshoz illeszkedő, passzoló szerepet. Nagyon nehéz volt megállni, hogy ne nevessem el magam, csak úgy ámblokk, a szituáció és a megfelelésre való vágyakozás okozta feszültség miatt.
- Az árulóknak nem jár semmi! – Húztam rá, egy nem általa választott jelzőt, kíváncsi voltam mit kezd majd vele, vagy majd engem miféle vádakkal dobál majd meg. Játszottam már hasonlót párszor, de mindig figyelemmel és érdeklődéssel tölt el az új esemény és szituáció kialakulása.
- Hátrahagyottad testvéreidet a kilencből, a napisten harcában, így amikor felosztottuk falvainkat, te kaptad a legkisebbet! És egy rókaszellem hatalma csakis akkora, mint követőinek belé vetett hite! – Hablatyoltam valamit, szerintem nem is logikus, de ennek már nem tudtam utána gondolni, hiszen kimondtam, de íme a kihívás.

Nem adtam neki sem igazat, sem a jussát, viszont első ütésre állítottam a párbajt, így aki először talál, az győz. Megérdemli a sikerélményt, de nem hagyom magam. Megvárom, hogy támadjon.

by **Chakna** Szomb. Jan. 13 2018, 05:02

Mindketten felvettük a szerepeket, és egyre mókásabbnak ígérkezik a kis játék, amibe kezdtünk. Nagyszabású, kamik közötti harc bontakozik itt ki éppen, kérem szépen, családi drámával fűszerezve Very Happy

- Áruló? - nevetek fel kényszeredetten- Hogy lehetne áruló az, akit magára hagytak?-fűzöm tovább a történetet.
- Te persze nem tudsz erről semmit… Hiszen nem voltál ott, amikor nővéreink elüldöztek! - nevetek tovább fájdalmasan.Egyetlen vádat fogalmazok meg: a tudatlanságát. Kíváncsi vagyok Smile

Lehet még a végén kibeszélem magunkat a párbajból? Razz

- Ha ez igaz, húgom, márpedig miért ne lenne az, akkor nekem nagyobb a hatalmam, mint azt te el tudod képzelni.-dicsekszem kicsit híveim óriási hitével. Lehet, hogy kevesen vannak, de erős a hitük ˇ^ˇ

Azt hiszem, kezdem nagyon beleélni magam...
És úgy tűnik a játékunk nem csak nekünk izgalmas, hanem a többi nézőnek is, mert egyre többen állnak minket körül, de rutinosan bőven elég helyet hagyva, hogy a pűrbajt ne zavarják meg.
Látom, hogy vár. Nekem viszont még nincs elég információm ,hogy valamiféle stratégiát gondoljak ki, amivel előnybe kerülhetek. Úgyhogy első lépésként információt kell szereznem. A sebzését ebben az elsőtalálatos párbajban nem fontos tudnom, ahogy az életét sem. Annál inkább a gyorsaságát. Úgyhogy gyors egymásutánban két nyilat kilövök. Egyet a lábfeje irányába, egyet pedig szinte rögtön utána oda, ahova elmozdul. Kettő kell, mert az első elől könnyen kitér, a másodikból viszont már kiderül mennyire gyors, és mennyire jók a reflexei. Mindkettő fontos információ, hogy el tudjam kerülni, hogy eltaláljon.

//Elnézést a hosszú várakozásért, remélem tetszik //

by **Eugeo** Szomb. Szept. 01 2018, 18:07

Üdv!

Inaktivitás miatt lezárom a küzdőteret! Jutalmatok:
RenAi: 50 exp + 120 arany
Chakna: 50 exp + 120 arany

by Ajánlott tartalom

Gyökér-clubb

Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb

Re: Gyökér-clubb