Ridd

by **Ridd** Szer. Jún. 21 2017, 09:29

Dupla képi pályázat:

Első képesség:
Időmás:
Képes saját korát és ezáltal külsejét, akaratának és akkori külsejének megfelelően változtatni.
Ridd 6e3dd6cf-72e2-4462-a963-86c57fa990bc

Ridd 6e3dd6cf-72e2-4462-a963-86c57fa990bc

Mádosik képesség:
Leecher:
Az első sikeres engem ért találat után, képességem passzív módon aktiválódik és létrejön a kapcsolat. Aki megsebzett, az folyamatosan veszít 10%-ot az életéből a játék végéig.

***

Régóta nem emlékszem az álmaimra, de nem is foglalkoztatott igazán, pont ezért furcsa és kavart fel a mostani. Egy emlék volt a múltból, talán nem is olyan régmúltról. Foglalkozásra mentem még az intézetben. Feladatot kaptam. Írjak anyámhoz egy levelet. Megtettem, majd a pszichológus is elolvasta. Nem kötött bele, hogy vers lett és nem levél, de hosszas percekig csak bámulta a fehér, gyűrött lapot amit átnyújtottam neki. Majd egyszerűen letette elém és megkért, hogy olvassam fel. Felolvastam. Hangom átitta az érzelmeket, a megvetést a haragot, a mély lenézést.
Gyűlöllek.
Lelkemnek legmélyén te vagy a méreg.
Te vagy a pusztító, ártalmas féreg.
Te vagy kit gyűlölök, s lelkemet bántja.
Te vagy ki legmélyebb sebeim szántja.
Te vagy a fájdalom, hazugság, ármány.
Kinek a szíve csak fekete kátrány.
Gyűlöllek, megvetlek ameddig élek.
Fejedre pusztító átkokat kérek.
Minden kis értékem hamuvá égett.
Mindegyik álmom már rongyos és tépett.
Sohasem felejtem mit tettél velem.
Lelkemnek legmélyén gyűlölet terem.
Megbocsájtani ezt nem lehet soha.
Vigyen a pokolba Szent Mihály lova!
Mikor rád gondolok szikrázik szemem.
Ökölbe szorítom mind a két kezem.
Ez a mély gyűlölet sohasem felejt.
Nem voltál te sem más csakis egy selejt.
Aljas kis ribanc, a sötétség lánya.
Te vagy az alvilág mocskos kis árnya.
Vár reád lent már a pokolnak mélye.
Ahová nem jut a napsugár fénye.
Térj vissza, vár lent már apád és anyád!
Együtt lesz végre a tahó kis család.
Takarítsd el magad, nem kell itt szemét!
Mindig csak foglaltad valaki helyét.
Nesze hát itt van egy seprű és lapát.
Messzire utazol, csomagolj kaját!
Takarítsd el magad, várnak rád nagyon!
Ha nem mész magadtól, én csaplak agyon.
Ülj rá a seprűre, repülj el messze!
Enyém a napvilág, tiéd az este.
Örökkön-örökké gyűlöllek Mária!
Gyötörjön mindig a fekete mágia!
Üldözzön messzire, kínozzon téged!
Tépje ki szívedet, ontsa ki véred!
Talán már lehet, hogy mindennek vége.
Nem tudom mi lesz a gyűlölet bére.
Kihalt a szeretet, nincs is már helye.
Messzire vitte az elmúlás szele.
|Fekete Ágnes verse|

***

Zöld térdalatti szoknya, fehér felső és egy szintén zöld hajpánt. Unalmas színválasztás, de most ez jutott. A korom vagy tizenöt év, amit én választottam. A képességem aktív és szándékosan ülök itt, ülök így...

Életunt arccal meredtem magam elé a vidámpark egyik nyílt kávézója előtt. Az italomat néha-néha megkevergettem, legbelül dúlt bennem a harag, zaklatottság valamint... unatkoztam. Az elmúlt nap eseményei nem nekem kedveztek, de különösebben nem is erőltettem meg magam a célokért. Ahogy telt az idő, úgy lettek egyre kevésbé érdekesebbek. Édes melankóliámból egy tahó ébresztett fel, aki kérdés nélkül ült le mellém, és próbált velem csevejt kezdeményezni. Felé fordítottam sötét szemeimet, amelyek üresnek tűnhettek, kihaltnak, élettelennek, mégis mélynek és sejtelmesnek. Pókerarccal figyeltem, végül elfogadtam mint lehetőséget, lehetőséget arra, hogy ez a gyökér kirántson a bennem lezajló agóniából. Még ha nem is haldokoltam, de az idők folyamán elég sok dolgot kipróbáltam, ahhoz hogy egyszerűen elfogyjanak a lehetőségek, bár a tapasztalataim megmaradtak, mégis végtelenül unalmas ez a hely. Fájdalomérzet nélkül... patkányokkal körbevéve.

Elfogadtam a meghívását, miközben továbbra sem tudott életet csalni belém, bár a próbálkozása... mondhatni édes volt, mégis... sekélyes és esetlen, valamint látni a tehetetlenségét, miközben összeomlik a saját magáról kialakított "nő-mentő" képe, az önmagába vetett hite és bizalma. Ó ne gondolj túl beképzeltnek, biztos vagyok benne, hogy én csak a hab vagyok a tortán, előttem is bénázott már a Ponyta srác. Vagy hogy is hívják. Poroka... vagy mifene.

A nap ugyan már közelített az estéhez, és megkísérelt szórakoztatni, majd mivel még nem untam rá teljesen a tejben-vajban fürösztésre, még hitegettem, hogy nem ő tehet róla, nyomja valami a szívem, amit nem kívánok vele megosztani. Legalábbis sugalltam. Persze az ilyen férfiak, azt hiszik, hogy a kellő törődés után, meglesz a jutalom is, és nem is tévedett. Ámde a közeledése után még volt egy kívánságom. Félni akartam, rettegni, izgulni... mivel olyan rég éreztem már igazán, és biztos kirángatna a lehangoltságból. Adtam ki neki a feladatot és kíváncsian vártam, miként oldja majd meg. Gondolhatjátok, hogy meglepődött, vicces volt, bár nem nevettem el magam, talán csak egy sejtelmes mosoly ülhetett ki az arcomra pár másodpercig.

Nem volt túl... kreatív, sőt ezzel el is érte az unalom tetőfokát. Hullámvasút... sikoly és kacaj... - és nagyjából nyolc éves szint.. - Egészen másra vágytam, de ezzel is teret kaptam, hogy megmutassam neki, miként is kell szórakoztatni, így belementem.
Felültem vele, megszorította a kezem, amiből kiderült, ő bizony jobban fél mint ahogy azt gondoltam, elsőnek lassan indultunk, ez a vacak még rángatott is. Pár lánc tartott minket. Időről időre rám pillantott sikítok-e, mint a többiek. Nem váltott ki különösebben semmit sem belőlem. Majd az egyik lassabb fordulónál, én jöttem. Végig simítottam a combján egészen a farkáig, egy pillanatra odakapta a pillantását, majd elvigyorodott, de egy kis lendület elég volt, hogy ismét ne magára figyeljen. Ordított a tömeggel együtt, amikor ismét lendületet vettünk. Ahogy elvettem a kezem kikapcsoltam, az őt tartó láncot a derekánál. Mire észrevette... már késő volt. Egy nagyobb ív és kanyar, és hiába kapaszkodott rémületében, a lendület bizony kiszakította közülünk. Az emberek túlnyomó részének fel sem tűnt, csak utólag. Most jött el az igazi szórakozás ideje. Ahogy zuhant, vicces ívet írt le, és kaján vigyorral az arcomon figyeltem, miként ér földet. Ez a srác még szerencsés is lehetett volna, húsz méterbe még nem halt volna bele, de épp az alattunk lévő sínekre zuhant, ahol kábán kezdett magához térni, mire mi megérkeztünk. Vigyor ült az arcomon, a korlátba kapaszkodtam és előrébb hajolva röhögtem rajta hangosan, vicces volt látni a reakcióját, ahogy a monstrum közeledik felé és hirtelen azt sem tudta merre szaladjon. De mire kettőt gondolhatott volna, simán átgázoltunk rajta. Még hátrafordultam, látok-e pixeleket de nem. Sajnos esett darabjaira, maximum csak a lelkecskéje... Tíz méter is elválaszthatta a talajtól, viszont tudta, hogy nincs sok ideje végigsétálni az egészet.... Vagy ugrik... vagy darabolódik és sebzőik... Ez volt benne a vicces, védett övezet ide vagy oda, a brosúrán bizony fel volt tüntetve, hogy a rendezvényszervezők nem vállalnak felelősséget, ez pedig utat jelentett az igazi szórakozás felé.
Már nem izgatott mi lett vele. Kiszálltam a "hintómból" egy shaket rendeltem és elindultam befelé, a vidámparkba. A sráccal nem találkoztam többé.

Leszállt az este, elszórakoztattam magam egy ideig, mire épp indultam volna el az eventről. Beléptem még a tükrök palotájába, nem volt különösebb vonzása, egészen addig ameddig meg nem szólított valaki...
-Hali~ho, nocsak de csini itt valaki. - Közeledett egy hang, mely kísértetiesen hasonlított az enyémhez. Hátra pillantottam és szélesre húztam a vigyorom, és csillogtak a szemeim, ahogy megpillantottam saját magam, az "eredeti" valómban, képesség használat nélkül. A hangja csilingelt, bár érezhető volt benne az a mély lenézés, aki nem tisztel és szeret se istent se embert, de még saját magát sem, hiába a dicsérő szavak, a hangsúlyba rejtett él, nem engedi, hogy elfogadjam. Talpa tompán kopogott, ahogy közelített felém. A mondatának jelentősége volt, amit csakis én érthettem, hisz ez a külső az anyai elnyomás korából volt, amikor minden ruhámat lecserélte, nehogy túl kihívó legyek a nevelőapámnak. Utáltam ezt a korszakot...
- Feletted meg lassan eljár az idő, még húgyszagod is van mint az öregeknek... - Jegyeztem meg neki, azonos hangsúllyal de kicsit több éllel a hangomban.
- Tudod... ide csak a fiatalok járnak szórakozni, a korosztályod maradjon csak otthon, zárkózzon be, szüljön pár pulyát, nevelgesse őket.. takarítson, meg tudod minden ilyenek... - Közeledtem felé, a mondatott a kezeimmel gesztikulálva követtem, miközben az ő arca is tükrözte a vigyort, amit felé küldtem. Kifejezetten érdekes pillanat volt ez, mert tudtam... mindketten játszani akarunk a másikkal, de elsőnek akarunk szúrni is.
- De várj, áhh tényleg... milyen otromba is vagyok, te olyat már nem tudsz!... Ohh, basszus ne haragudj, el is felejtettem... - Utaltam arra, hogy bizony meddőek vagyunk, mivel az apánk olyan kedvesen helyretett minket, hogy szülni bizony nem fogunk. Az undor nyilvánvaló volt, mint ahogy sóvárogtam is a veszedelmek és kihívások iránt. A hangomat és a pillantásomat éles lenézés uralta. Mégis?... Mit tiszteljünk egy ilyen nőn?...
- El is felejtettem milyen neveletlen voltam... - Önirónia egy unalmas szemforgatás. Untattam a szövegemmel, nem ütöttem meg nagyon, pedig ebben a korban már igazán fájhatna neki a nyomorúsága. De még ahhoz is hülye... úgy látszik.
- Tudod... a vérem vagy, így nem árt kissé rendbeszedni magad. Sokkal hatásosabb lennél és több ember jutna el hozzád ha a gyermeki külsőd vennéd fel, az unott szakadt ribanc helyett... Az emberek szeretik azt hinni magukról hogy, hősök... a nők és férfiak is, valamint egy ilyen helyen párokat csíphettél volna fel és szórakozhattál volna rajtuk, mivel a férfi imponálni akar a csaj bugyijának, így egy árva lánykát... nem hagyhat magára... - Oktatott ki, és bár volt benne valami, más foglalkoztatott. Ki Ő és honnan tud ennyi mindent rólam. Nem hiszem, hogy nyomoznának utánam, mert egy szürke egérke után miért is tennék? De akkor sem stimmelt valami. Utalások... hasonló stílus... azonos külső... ismert és ez tetszett!
- Így? - Vettem fel a gyermeki külsőmet. Majd hatalmas és árva pislantásokat vetettem felé. Nem hatottam meg különösebben, pedig úgy táncoltam, ahogy fütyült. Na, ne érts félre, nem a figyelméért, vagy törődésért. Inkább akartam, hogy nyeregbe érezhesse magát, hisz tudom jól. Ha tényleg olyan mint én, szeret gyerekekkel és gyámoltalanokon szórakozni. A lépteimet szaporáznom kellett, hogy oda érjek hozzá, megálltam előtte majd kíváncsian vártam mit is szeretne tőlem. Tudtam jól, egy kisebb test magával vonzza a kisebb intelligencia valamint a naivitás sztereotípiáját, előnyben és biztonságban érzi majd magát, na nem mintha eddig tartott volna tőlem, de legalább elbízhatja magát. Megvetően pillantott rám, amiben én egy kellemes fürdőt vettem.
- Ne pislogj túl sokat, és ne légy ennyire közvetlen. A gyerek, gyerek, de nem hülye. - Hívta fel a figyelmem arra, hogy elrontottam a szerepem. Őszintének tűnő csalódottság látszott az arcomon... Amit felfújtam majd megszólaltam.
- Dögölj meg! - Gyermeteg hang és már siettem is volna elszaladni sértettségemben, amikor egyszerűen megrántotta a kezem, megfogta azt... majd elkezdett kicibálni. A legkisebb finomkodás nélkül, mintha csak egy rongybaba lennék. Fogalmam sem volt hová hurcol, de üvöltöttem, sírdogáltam... tudod, mint akit tényleg bántanak. Megkíséreltem kitépni magam az erősen tartó kezéből, még egyszer lábon is rúgtam, meg is haraptam... De hatástalan volt, és most először... még ha bármikor véget is vethettem volna a képességemnek, élveztem, hogy félek. A kiszolgáltatottság, a bizonytalanság... az ismeretlen. Egyszerűen bearanyozta a napomat ez a nő, lehet még bele is szeretek. Vajon eljönne velem egy randira? Az alakváltó képességem már régóta ismerem, nem nagy cucc... felfedeztem, amikor szimpátiát kellett keltenem egy autista kislányban. De most is villant a rendszer, de nem csak nekem, neki is. Egyre izgatottabbá váltam, kipirult az arcom, és tudom jól... nem a megjátszott hisztitől.
Végül meglátott egy padot, ő leült az én kezem pedig elengedte.
- Mi az? Csak eddig akartál megszökni? - Pislogásra volt időm csupán, irányított és belekevert a saját színjátékomba. Dehogy akartam itt hagyni, de az erőszak nem való egy kislánynak.
- Az erőszak sem való egy kislánynak. - Halkan mormoltam magam elé, lesütött szemekkel, megdörzsölve zsibbadó kezecskémet.
- Nem-e, hát nebassz' erre nem is gondoltam. Olyan erős kislánynak tűntél... - Megjátszott meglepettség és csalódottság. Hánynom kéne tőle, mégis szórakoztat. Gyengéden nyújts felém a kezét, amit nem fogadok el, csak állok előtte... tétován... Nem szól, rám várt... türelemmel és bizalommal... Irányít. Tudja, hogy nem akarom itt hagyni, így bele kell menjek, így vagy úgy. Óvatosan nyújtom oda neki, a pár perce megrángatott alkaromat. Amit, gyengéden a kezébe vesz, majd óvatos, bizsergető simogatással cirógatja a másikkal. Igazán megnyugtató. Ahogy az elnyomott, elzsibbasztott virtuális vér megered benne és a kipirosodott bőr is megnyugszik. Pár másodperces cirógatás után még egy kedves puszit is kapok.
- Na, jobb már? - Kérdezte tőlem, negédes hangon, én pedig a bűvöletébe eshetnék. Ugyanazt játssza velem, amit én vele. El akarja hitetni, hogy irányítom őt, valamint hogy én tartozok neki.
Miután végzett, a hónom alá nyúlt és egy könnyed mozdulattal, az ölébe emelt. Kislány voltam így könnyen mozgatott, a lábaimat kényelmesen terpeszbe helyezve, térdemet behajlítva, ültünk a padon egymással szemben.
- A kisgyerekek mindig olyan kis takarosak, ártatlanok, naivak...tudatlanok. Kívánatosak. - Mondta miközben gyöngéden kisöpörte a hajamat az arcomból.
-Mi van? Neked is csak a gyerekekre áll fel a farkad? De nem bánthatlak én ezért, te is csupán áldozat vagy, nem? Valamint a gyerekekkel még te is elbírsz, ugye? Velük legalább megy? - Kérdeztem tőle, lassú dallamosan érezhető leereszkedéssel és egy bájos mosollyal, mint aki tényleg biztatja. Majd a puha mellei közé fúrtam az arcomat. Na-na, semmi erotika. Teljesen ártatlan és gyermeki húzás volt. A háta mögött lenyitottam a menümet. Hallottam, ahogy az övé is nyílik. A másodperc egy töredékén múlott minden. Megszakítottam a bújásom, a hátamat kiegyenesítettem, hogy elérjem a lányt. Neki is segítségére volt ez a lépés, majd egyszerre fúrtuk egymásba a fejszénket. Míg én a vállát találtam el, ő egyenesen a fejembe állította azt, majd ott is hagyta. A képességem megszűnt és önön valómban ültem az ölében. Egészen ráizgulva. Nem vettem ki a fejemből a fegyverét, mint ahogy rátartottam a vállában lévő darabra... Hevesen fogyott mindkettőnk élete. Végül egyszerre mozdultunk egymásra, és csókoltam meg a másikat. Legalább olyan heves csókcsata zajlott, ahogy az életünk pergett, miközben én meg-megrángattam a vállaiba fúródott fejszét. Fogalmam sem volt, melyikünk ússza meg... ki volt gyorsabb, ki indította hamarabb a támadást, a másodperc egy töredékével... Végül két életpontom maradt, amikor elpixeleződött, majd felugrott az ablak. A fejsze kiesett a fejemből, hangosan csattanva a betonkövön. Miközben én még szinte euforikus állapotban, ültem pár másodpercig a padon. Ha arra gondolsz, hogy magamra gerjedtem volna, tévedsz... a helyzet hozott ilyen állapotba, hisz akár az utolsó percem is lehetett volna. Végig nyaltam a szám szélén, még egyszer érezve az ízét...
- Süße Träume, Lieber... - Vigyorodtam el elégedetten.

by **Cardinal** Szomb. Jún. 24 2017, 16:47

Osu!

Elfogadom a képességeket.

Ridd

Ridd

Re: Ridd