KezdőlapRidd
2 posters
1 / 1 oldal
Ridd
by Ridd Hétf. Jún. 05 2017, 13:39
Név: Leona Riddler
Kor:26
Kaszt: Harcos
Kinézet: Sűrűn változtathatja a rendszernek hála, de az eredeti, rövid sötét haj, elől egy vörös tinccsel. Kényelmes öltözékkel, nem túl hiú önmagára, de nem ápolatlan, sőt... alakja edzett erős nő, megfelelő arányokkal és méretekkel.
Jellem: Ahogy a kinézetét, azt is kénye kedve szerint változtattatja, de a cinizmus és szarkazmus szinte mindig fellelhető nála.
Képesség: Később, pályázatban.
/Te bátor jellem, ki ezt mind elolvasod, legyen áldott a lelked és jellemed tisztasága, te áldott lélek ha van elég bátorságod és türelmed hozzám, de előre is szólok, semmiféle felelősséget nem vállalok az ép elmék makulátlanságáért, a jellemek töretlenségéért és a boldog gyermekkor megtartásáért!
- Saját felelősségre olvasd és játssz vele, kiskorúaknak nem ajánlott, mert fellelhető benne, pedofília, brutalitás és gyilkosság is. - /
Előtörténet:
Tudod akár hálás is lehetnék az anyámnak...
A családja és a felmenőinek többsége mind őrült volt. Gyilkosok, öngyilkosok... visszaeső bűnözők, de az idő megtanított arra, hogy pont az efféle zakkantaktól nem kell félni. Hiszen őket távol tudod magad tartani tőlük, fel tudod jelenteni őket, mert úgyis van már a posztjukon... Valójában, anyám is őrült volt, hiába próbált kivállni közülük. Fiatalon mesésen nézett ki, olyan volt mint aki most lépett ki a divatmagazinok címlapjáról, karcsú raányos testtel, ahol minden megvolt aminek meg kellett. Ezen kívül inteligens is volt, mindig tudta mit kell mondjon a másiknak, akár a vigaszért, akár hogy, egy pillanat alatt elveszítse a fejét.
Fiatalon szökött meg otthonról, és eszkortként kezdte és fejezte be a pályafutását is. Volt érzéke a férfiakhoz, a gyönyörhöz és önmagához. Mindig megkapta amire vágyott. Szép ruhák, autó, lakás... de ahogy közelített a harminc felé, az a formás test lassan és természetesen, de kezdett megereszkedni, ekkor döntött úgy, hogy ideje lesz megállapodni és sikerült is neki, az akkori apámat csípte fel és fonta az újjai köré, hogy kialakíthassa azt a tipikus „amerikai álom” életét, amit magának szánt.
Megszülettem. Jómódú rendes családba, ahol minden tökéletes, mindig zöld a kert, télen hatalmas díszek várták a karácsonyt, az ajtón hatalmas üdvözlőtáblák várták a hozzánk érkezdőket, a szomszédokon kívül senkit. Anyám ugye szakított a felmenőivel, eltűnt a testvérei és szülei látóköréből, apám meg hiába volt jómódú a családjával túl arrogáns volt, hisz ő úgy érezte nem értékelik amit elért, pedig többre vitték mint ő, mégsem istenítették... végül, még a kellemetlenkedő rokonok is elkoptak mellőle. Tökéletes életünk volt, ami csakis a miénk. Ezt láttam ezt tanultam és ez lett a természetes. Alig voltam hat, de mindenki dicsérte hogy, milyen koraérett vagyok, pedig csak figyeltem és pont ezért, csakis ezért láthattam be a kulisszák mögé. A színfalak erősen álltak, lebonthatatlanok voltak, minden berendezésével együtt, de aki kitartóan figyelt, az látta, hogy mindez csupán egy szépen valósra rajzolt hologram volt.
Anyáék sosem veszekedtek. Hangos szóváltásba sem keveredtek... végül pedig, mindig az apámnak lett igaza, és hogy miért? Anyám öregedett és a testén kívül nem sok dologhoz értett, így kezdett egyre inkább önállótlanná válni, és apám kisajátítottjává. De megmaradt a csodás élete, a meseszép konyhája, kertje, virágai... és az hogy, csupán azért járt el dolgozni otthonról, hogy közösségbe járjon és neki ennyi elég is volt.
Ugyan én olyan kicsinek nem értettem miért nem szólal fel anyám, a már nekem is nyilvánvaló blődségek ellen, de a kiszolgáltatottságot amit magából árasztott azt éreztem és megtanultam. A nő gyenge. Talán életem első valójában hibás, de irányadó tanulsága volt ez.
Az évek teltek, és nekem csak köhintenem kellett, meg volt mindenem. Éreztem én még hatással vagyok az apámra. Úgy forgatom a fejét, és mindent megkapok amit csak szeretnék.
Elkezdődött az iskolás korszakom, elsőből másodikba és kiváló ereményekkel, hisz a tökéletes család gyermekének tökéletesen kell teljesítenie. Megvolt, és nem is eset nehezemre, jó memóriámnak köszönhetően, és koraérett fegyelmezett jellememhez mérten. De volt valami furcsa bennem. Az emberek... nem szerettek. Nem teljesítették a vágyaimat úgy, mint a szüleim... sőt, az első pár év alatt mondhatni, kirekesztetté váltam. Természetesen tudom miért. Minden időmet a tanulásra fordítottam, nem voltam járatos a mesékben, ami akkor divat volt, jó ha a szereplők neveit tudtam, a filmek jobban érdekeltek. Értékeltem a színészi alakításokat és nagyra becsültem a gyermekszínészeket és állatszínészeket.
De pontosan ezért nem jutott se időm, se erőm rájuk, eleinte még próbálkoztak bevonzani, de nem tartottam igényt az ostobaságaikra. Nem fogom csak azért azokat a meséket követni amikért úgy rajonganak, hogy le tudjam utánozni őket, és részt vegyek a játékokban, de mindez a csapatmunkáknál amikor órán arra került sor, hogy össze kelljen dolgozni, meg sem jelent. Tökéletesen alkalmazkodtam a feladathoz és a csapathoz mérten vettem fel benne a saját szerepemet is. Hol én voltam az okoska, hol pedig csak bólogattam, de a kreatív oldalát is meg tudtam fogni, és ha valami eget verő hülyeséggel akart próbálkozni, azt egy mondattal leoltottam, úgy hogy észhez tért.
Az akkori osztályfőnököm azt mondta, remekül írom újra magam... Akkor még nem értettem, mire is érti.
Lassan elkezdtem cseperedni, és ez a magaviseletemen is meglátszott. Ahogy, észrevettem magamon az első jeleket a nővé érésre, már kicsivel több mint tíz évesen, nagyon büszke voltam magamra. Anyára akartam hasonlítani, olyan színű ruhákat akartam mint ami neki van, majd jött egy hullám. Körömfestés, smink, hajfestés új ruhák, cipők, és persze a nagy pont egy lány életében. Az első melltartó. Kinéztem milyet akarok, de csalódottan vettem tudomásul. Az én, akkori méretemhez nem gyártanak párnás, csipkés habos babos, szilikonpántos cicifixeket... csakis a gyerekmintás, kislányos, egérkés, esetleg kis színes csillagokkal ellátott sport melltartót. Duzzogva választottam egyet, egy kevésbé ízléstelent, sima fehér volt, fékony pánttal, és kis szellőző résszel ellátva. Elrontotta a napomat.
Megvehettem amit akartam, de nem használhattam, pedig volt olyan osztálytársam akinek már volt műkörme, én pedig csakis átlátszó, körömerősítővel festhettem a sajátomat. A sminket el is kobozta az anyám, azt mondta hogy, majd ünnepekre, és születésnapomon kifest engem... Így a nővé válásom ugye még nem volt teljes, és nem csak azért. Hiányzott más is még... amit hiányoltam, mert tudtam volna mivel érvelni... és fel sem fogtam, hogy mennyire hálás lehettem azért, amiért akkor még nem volt meg.
Akkor úgy gondoltam, az apám tett tönkre mindent, de nem így volt...
Édesapámnak mindig is kislány maradtam a szemébe hiába cseperedtem, de a cukiságokat és a blődségeket, amiket utána kijavíthatott és érezhette. Ő az okos és erős felnőtt a családban, pedig valójában segg hülye volt.
Az egyik este épp filmet néztem, amikor kopogtatott az ajtómon. Tudtam, hogy ő volt, mert csak ő kopogott, anyám csak berontott kénye-kedvére. Beengedtem és lehalkítottam a tévét, jelezve hogy, figyelek rá. Bejött és leült az ágyamra. Anya nem volt itthon. Elvileg, dolgozott... de mindketten tudjuk, hogy rész munkaidőben este tájt, nem szokták behívni az irodába, de elhittük neki, mert így volt jó.
Hajnali fél öt, talán sose keltem ilyen korán. Még azelőtt megfürödtem és teljesen kipucoltam magam mielőtt anyám haza ért volna... Nem tudhatja meg... Eleinte összegörnyedve jártam, hisz fájt kihúznom magam, minden lépés de még maga az ülés is borzasztó érzés volt. Fogalmam sem volt, hogy fogom átvészelni a napot, hogy ne látszódjon semmi sem. Akaratlan is védeni kezdtem azt a mocskot, magam által. Gyakoroltam a járást, hogy a görcsös mozdulatok finomodjanak, majd elkezdtem megágyazni, és ekkor döbbenve torpantam meg az ágyam előtt. Véres volt. Nem sok...de ijesztő volt, és nekem soknak tűnt... Első dolgom volt lehúzni és eldugni azt, majd újat húzn a helyére. Rengeteg időm maradt még indulásig..Amit csak az óra bámulásával töltöttem lekapcsolt láma mellett. Nem akartam, hogy bárki is bejöjjön. Végül eljött az indulás ideje. Gyorsan kellett lennem, hogy anyu ne vegyen észre rajtam semmit, de nem voltam elég ügyes..
- Te jó ég! Mi történt veled? - Sápítozott, és elkerekedett ijedt pillantással, válaszoltam rögtön.
- Este elcsúsztam a lépcsőn. - Megdöbbenve tapasztaltam, hogy meggondolás nélkül válaszoltam azt... amit az apám ültetett el bennem.
- Pedig én szóltam neki, de ne aggódj drágám nem súlyos és a gyerekek szeleburdik... természetes ha esnek párszor. - Altatta el anyám aggodalmait, de ez idő alatt én elhagytam a házat.
Az utóbbi időben megismerkedtem egy lánnyal. Egy évfolyamban járunk, és mondtam neki... hogy, ha velem barátkozik, őt is ki fogják közösíteni. Nem érdekelte, és ez nagyon jól esett, de valami vele kapcsolatban is megváltozott bennem. El lett ültetve egy gondolat, ami csendesen burjánzik az elmémben tovább. Tegnap óta kezdtem egyre inkább paranoiás lenni. Minden férfit megvetettem és gyűlöltem, minden nőt utáltam... és ez nem változott.
Többen kérdezek, mi történt velem, de a válaszomon csak összesúgtak a hátam mögött. Ők tudták hogy verés. Biztosak voltak benne, és ez a tény ketté választotta a felnőtt garmadát. Az egyik fele sajnált, és borzasztó szülőknek gondolta a felmenőimet, a másik úgy látta biztos megérdemeltem... De senki sem segíthetett, mert a válaszomra midenki bólogatott, és ellátott jódicséretekkel... „Vigyázzak a lépcsőkkel.” és hasonlók. A „barátnőm”...Laura sem látott át a szitán, és nem is akart. Ekkor tanultam meg valamit, az emberek vakok a valóságra, ha felelősséggel járna az... Segítséget akartam találni, de egyszerűen... nem tudtam kitől. Rendőrség? És ha tényleg az történik amit mond?... A tanárok? Mossák kezeiket... Az osztálytársak? Eddig sem kedveltek igazán, most még gúnyt is képeznének belőlem... Teljesen egyedül maradtam és csakis magamra számíthattam... Minden úgy ment tovább, ahogy eddig. Ment a szerepjátszás és a jópofázás. Undorodtam tőlük.... Majd az apám ismét megtette... Végül nem maradt más választásom, amikor otthon voltam mindig zártam az ajtót, minden lehető szakkört elvállaltam amit tehettem... De ezzel is kevés voltam. A kulcsot lecseréltette az anyámmal, mondván veszélyes mert mi van ha tűz keletkezik... Az ajtót nem tudtam többé bezárni, a szekrényben sem bújhattam el, és a szék a kilincs alá csúsztatása mint a filmekben... maradjunk annyiban hogy, filmes kellék. Úgy éreztem meg fogok őrülni. Eltorzultnak láttam magam és a világot. Az embereket akik magamra hagytak... Gyűlöltem mindenkit. Majd én észre sem vettem, de elkezdtem magam is megváltozni. A jegyeim romlottak, ami elfogadhatatlan hír volt az anyámnak. Eltávolodtam másoktól, és végül elküldtek az iskola pszichológusához. Persze... mert velem van a baj. De túl jártam az eszén, hisz ha elzárod önmagad nem nehéz azt mondani, amit a másik hallani akar. Megállapították, nincs baj velem, csak túl sokat vállaltam, ami eltereli a figyelmem. Így a szakköröket elfelejthettem és azt is, hogy később érjek haza..
Nem bírtam tovább. Ha egy percet is így kell tovább élnem, én megőrülök. Szerettem anyát és az életünket, a jómódot... de ez nem ér annyit. Az egyetlen ember akihez fordulhattam, az volt aki végleg tönkretett. Az anyám. Elmondtam neki... először azt hittem felfogja és elhiszi, de egy pillanat alatt olyan hisztibe tört ki, amit még nem láttam tőle. Megrángatott és megütött, hogy ne hazudozzak ilyeneket... Megszöktem otthonról... Elszaladtam, megnyugvást megállást egy végpontot keresve. Remegve a félelemtől, a gyűlölettől a csalódottságtól és attól a tudattól, hog feleslegesen bírtam ki eddig... Felesleges volt, mert ahelyett hogy hálás lenne, hogy én mint a gyeremeke próbáltam megvédeni, még ő támad rám.
Megfordult velem a világ. Az utolsó csepp szeretett és ragaszkodás is kiveszett belőlem, elhidegültem az emberektől. Laura volt az egyetlen, akit magam mellett tartottam, mert csicskának jól jött. Nem volt egy észlény, lassabb és naivabb volt a többségnél, de nekem hasznosnak bizonyult. Gyakran vezettem le rajta a feszültséget... méghozzá úgy, hogy az a nyomorék fel sem fogta... Talán az egyik legnyilvánvalóbb eset az volt, amikor összebeszéltük, hogy úgy öltözünk majd mint az ikrek. Azonos színű ruhák és mi leszünk az osztály szépe... Az idióta el is hitte. Én már felöltöztem, de csakis a suliban tudtuk átvenni a ruhánkat. A mosdóban öltöztünk, neki még ez is hosszabb ideig tartott. Ő még csak pakolászott, amikor én már megvoltam. Segítettem neki levetkőzni, mint egy kistestvér. A pólókat, a harisnyát, majd megláttam a melltartóját, ekkor villant be.
- Várj! Akkor lesz az igazi, ha a melltartónk is ugyanolyan, nekem van ebből mégegy...de a szekrényemben, szóval várj meg itt addig jó? - Mosolyogva bólintott, és az a hülye tényleg várt. Nyitva hagytam először csak belső ajtót, majd a nagy bejárati ajtót is. Mint aki annyira siet hogy megfeledkezett ról. Pár másodperc kellett, hisz a férfi mosdó is mellettünk, van így egy kisebb tömeg mindig volt itt. És mivel szemfülesek voltak, láthatták Laurát meztelenül legalábbis pár másodpercig, ameddig észbe nem kapott és üvötltés mellett becsukta az ajtót a kisebb tömeg mellett. Majd visszatértem, természetesen nem volt váltó melltartóm és nem is kellett... hisz addigra felöltözött az eredeti ruháiba, és csendesen sirdogált összekuporodva a csempének támaszkodva.
- Miért hagytad nyitva?! - Kiabált velem, mire én együttérzően pillantottam rá, azt a halvány mosolyt nehéz volt az arcomról levakarni, így nem is tettem. Oda léptem mellé, majd megöleltem.
- Ne haragudj teljesen kiment a fejemből, amikor arrra gondoltam, hogy úgy öltözünk majd mint két testvér, ismersz, nem bántanálak... - Majd csend ameddig szipogott, érezhetően szavakat kereset, de megelőztem, miközben átnyújtottam neki pár zsepit.
- Megszégyenülve érzed magad tudom... de, éred magad úgy, hogy még ők örülhetnek, ajándék voltál a számukra.... - Pillantottam rá biztatóan, miközben még mindig bocsánatkérően pillantottam rá.
- Úgy irigylem, az optimistaságod. - Elmosolyodtam, bele gondolva... tényleg az voltam. A többiek... idegesítőek voltak, hétköznapi bajokkal és problémákkal amikkel eljátszották, hogy milyen fontosak és eget rengető felnőttes problémái vannak. Laurát is ezért bántottam rendszeresen. Egyrészt imádtam benne, hogy ha bántom is mindent megbocsájt... meg, mert sajnál, amiért egyedül vagyok az iskolában... meg, mert gyáva egyedül maradni...és meg... mert ő a SzentSzűzMária, akinek jónak kell lennie... mindig. Idegesített.
Kor:26
Kaszt: Harcos
Kinézet: Sűrűn változtathatja a rendszernek hála, de az eredeti, rövid sötét haj, elől egy vörös tinccsel. Kényelmes öltözékkel, nem túl hiú önmagára, de nem ápolatlan, sőt... alakja edzett erős nő, megfelelő arányokkal és méretekkel.
Jellem: Ahogy a kinézetét, azt is kénye kedve szerint változtattatja, de a cinizmus és szarkazmus szinte mindig fellelhető nála.
Képesség: Később, pályázatban.
/Te bátor jellem, ki ezt mind elolvasod, legyen áldott a lelked és jellemed tisztasága, te áldott lélek ha van elég bátorságod és türelmed hozzám, de előre is szólok, semmiféle felelősséget nem vállalok az ép elmék makulátlanságáért, a jellemek töretlenségéért és a boldog gyermekkor megtartásáért!
- Saját felelősségre olvasd és játssz vele, kiskorúaknak nem ajánlott, mert fellelhető benne, pedofília, brutalitás és gyilkosság is. - /
Előtörténet:
Tudod akár hálás is lehetnék az anyámnak...
A családja és a felmenőinek többsége mind őrült volt. Gyilkosok, öngyilkosok... visszaeső bűnözők, de az idő megtanított arra, hogy pont az efféle zakkantaktól nem kell félni. Hiszen őket távol tudod magad tartani tőlük, fel tudod jelenteni őket, mert úgyis van már a posztjukon... Valójában, anyám is őrült volt, hiába próbált kivállni közülük. Fiatalon mesésen nézett ki, olyan volt mint aki most lépett ki a divatmagazinok címlapjáról, karcsú raányos testtel, ahol minden megvolt aminek meg kellett. Ezen kívül inteligens is volt, mindig tudta mit kell mondjon a másiknak, akár a vigaszért, akár hogy, egy pillanat alatt elveszítse a fejét.
Fiatalon szökött meg otthonról, és eszkortként kezdte és fejezte be a pályafutását is. Volt érzéke a férfiakhoz, a gyönyörhöz és önmagához. Mindig megkapta amire vágyott. Szép ruhák, autó, lakás... de ahogy közelített a harminc felé, az a formás test lassan és természetesen, de kezdett megereszkedni, ekkor döntött úgy, hogy ideje lesz megállapodni és sikerült is neki, az akkori apámat csípte fel és fonta az újjai köré, hogy kialakíthassa azt a tipikus „amerikai álom” életét, amit magának szánt.
Megszülettem. Jómódú rendes családba, ahol minden tökéletes, mindig zöld a kert, télen hatalmas díszek várták a karácsonyt, az ajtón hatalmas üdvözlőtáblák várták a hozzánk érkezdőket, a szomszédokon kívül senkit. Anyám ugye szakított a felmenőivel, eltűnt a testvérei és szülei látóköréből, apám meg hiába volt jómódú a családjával túl arrogáns volt, hisz ő úgy érezte nem értékelik amit elért, pedig többre vitték mint ő, mégsem istenítették... végül, még a kellemetlenkedő rokonok is elkoptak mellőle. Tökéletes életünk volt, ami csakis a miénk. Ezt láttam ezt tanultam és ez lett a természetes. Alig voltam hat, de mindenki dicsérte hogy, milyen koraérett vagyok, pedig csak figyeltem és pont ezért, csakis ezért láthattam be a kulisszák mögé. A színfalak erősen álltak, lebonthatatlanok voltak, minden berendezésével együtt, de aki kitartóan figyelt, az látta, hogy mindez csupán egy szépen valósra rajzolt hologram volt.
Anyáék sosem veszekedtek. Hangos szóváltásba sem keveredtek... végül pedig, mindig az apámnak lett igaza, és hogy miért? Anyám öregedett és a testén kívül nem sok dologhoz értett, így kezdett egyre inkább önállótlanná válni, és apám kisajátítottjává. De megmaradt a csodás élete, a meseszép konyhája, kertje, virágai... és az hogy, csupán azért járt el dolgozni otthonról, hogy közösségbe járjon és neki ennyi elég is volt.
Ugyan én olyan kicsinek nem értettem miért nem szólal fel anyám, a már nekem is nyilvánvaló blődségek ellen, de a kiszolgáltatottságot amit magából árasztott azt éreztem és megtanultam. A nő gyenge. Talán életem első valójában hibás, de irányadó tanulsága volt ez.
Az évek teltek, és nekem csak köhintenem kellett, meg volt mindenem. Éreztem én még hatással vagyok az apámra. Úgy forgatom a fejét, és mindent megkapok amit csak szeretnék.
Elkezdődött az iskolás korszakom, elsőből másodikba és kiváló ereményekkel, hisz a tökéletes család gyermekének tökéletesen kell teljesítenie. Megvolt, és nem is eset nehezemre, jó memóriámnak köszönhetően, és koraérett fegyelmezett jellememhez mérten. De volt valami furcsa bennem. Az emberek... nem szerettek. Nem teljesítették a vágyaimat úgy, mint a szüleim... sőt, az első pár év alatt mondhatni, kirekesztetté váltam. Természetesen tudom miért. Minden időmet a tanulásra fordítottam, nem voltam járatos a mesékben, ami akkor divat volt, jó ha a szereplők neveit tudtam, a filmek jobban érdekeltek. Értékeltem a színészi alakításokat és nagyra becsültem a gyermekszínészeket és állatszínészeket.
De pontosan ezért nem jutott se időm, se erőm rájuk, eleinte még próbálkoztak bevonzani, de nem tartottam igényt az ostobaságaikra. Nem fogom csak azért azokat a meséket követni amikért úgy rajonganak, hogy le tudjam utánozni őket, és részt vegyek a játékokban, de mindez a csapatmunkáknál amikor órán arra került sor, hogy össze kelljen dolgozni, meg sem jelent. Tökéletesen alkalmazkodtam a feladathoz és a csapathoz mérten vettem fel benne a saját szerepemet is. Hol én voltam az okoska, hol pedig csak bólogattam, de a kreatív oldalát is meg tudtam fogni, és ha valami eget verő hülyeséggel akart próbálkozni, azt egy mondattal leoltottam, úgy hogy észhez tért.
Az akkori osztályfőnököm azt mondta, remekül írom újra magam... Akkor még nem értettem, mire is érti.
Lassan elkezdtem cseperedni, és ez a magaviseletemen is meglátszott. Ahogy, észrevettem magamon az első jeleket a nővé érésre, már kicsivel több mint tíz évesen, nagyon büszke voltam magamra. Anyára akartam hasonlítani, olyan színű ruhákat akartam mint ami neki van, majd jött egy hullám. Körömfestés, smink, hajfestés új ruhák, cipők, és persze a nagy pont egy lány életében. Az első melltartó. Kinéztem milyet akarok, de csalódottan vettem tudomásul. Az én, akkori méretemhez nem gyártanak párnás, csipkés habos babos, szilikonpántos cicifixeket... csakis a gyerekmintás, kislányos, egérkés, esetleg kis színes csillagokkal ellátott sport melltartót. Duzzogva választottam egyet, egy kevésbé ízléstelent, sima fehér volt, fékony pánttal, és kis szellőző résszel ellátva. Elrontotta a napomat.
Megvehettem amit akartam, de nem használhattam, pedig volt olyan osztálytársam akinek már volt műkörme, én pedig csakis átlátszó, körömerősítővel festhettem a sajátomat. A sminket el is kobozta az anyám, azt mondta hogy, majd ünnepekre, és születésnapomon kifest engem... Így a nővé válásom ugye még nem volt teljes, és nem csak azért. Hiányzott más is még... amit hiányoltam, mert tudtam volna mivel érvelni... és fel sem fogtam, hogy mennyire hálás lehettem azért, amiért akkor még nem volt meg.
Akkor úgy gondoltam, az apám tett tönkre mindent, de nem így volt...
Édesapámnak mindig is kislány maradtam a szemébe hiába cseperedtem, de a cukiságokat és a blődségeket, amiket utána kijavíthatott és érezhette. Ő az okos és erős felnőtt a családban, pedig valójában segg hülye volt.
Az egyik este épp filmet néztem, amikor kopogtatott az ajtómon. Tudtam, hogy ő volt, mert csak ő kopogott, anyám csak berontott kénye-kedvére. Beengedtem és lehalkítottam a tévét, jelezve hogy, figyelek rá. Bejött és leült az ágyamra. Anya nem volt itthon. Elvileg, dolgozott... de mindketten tudjuk, hogy rész munkaidőben este tájt, nem szokták behívni az irodába, de elhittük neki, mert így volt jó.
- 18+:
- - Gyere ide bogaram. - Invitált maga mellé, és mint a kislányokat az ölébe ültetett.
- Ugye tudod hogy édesanyáddal, ti ketten vagytok az életem értelmei. - Kérdezte, kissé félszegen.
- Persze, te meg a miénk. - Érkezett tőlem, a tökéletes és megnyugtató válasz, amire elmosolyodott.
- Ugye tudod, hogy mindent megtennék értetek. - Na ekkor, már éreztem, vagy egy lelkizős anya-lánya este lesz, vagy akar valamit.
- Persze. - Válaszoltam rá, rutinosan.
- De... miért mondasz nekem ilyeneket?- Kérdeztem vissza, ahogy azt kell.
- Azért, mert szeretlek. - Csak pislogás követte, hisz egyrészt ezt már mondta, én pedig nem fogom ismételgetni magam. Kivártam, tudtam hogy jönni fog folytatás. De, szavak helyett, megcsiklandozott. Annyira gáz... de, nevettem, akarva-akaratlanul is, majd kivágtam magam a tartásából, a rugdalózásommal, ahogy kínzott a karjaiban. Majd abba hagyta, és megszólalt.
- Olyan szép leszel, mint anyád. - A kijelentés a legnagyobb bók volt számomra, amit abban az időben kaphattam. Zavarba is jöttem tőle, nem találtam a szavakat, hisz megcáfolni nem kívántam, de ha helyben hagyom, se jön ki túl jól.
- Tudod... anyád is nagyon szeret ám téged. - Válaszra nyitottam volna a számat, de láttam, hogy folytatni akarja.
- Szeret téged, és látja ő is rajtad azt, amit én, ezért nem engedi, hogy fesd magad, jót akar neked. - Ismét válaszolni, akartam, de addigra jött a folytatás, mintha valami könyvből olvasná.
- De, talán túlzottan is félt, hisz te vagy az én második gyönyörűm és talán ezért... talán picit féltékeny rád, és nem akarja, hogy felnőj... pedig az, be fog következni. - Annak a ténye, hogy az anyám az említett okok, miatt lehet rám féltékeny, a legnagyobb boldogsággal töltött el, és végre egy komoly téma, mintha tényleg az érett lányát látná bennem. Repesni tudtam volna a boldogságtól, és a háttérben csendben zajló filmet, már teljesen kizártam a tudatomból, és csakis mi ketten és ez a beszélgetés létezett. Akkoriban... még naiv voltam.
- Szeretnél olyan lenni már mint a többiek az osztályban, ami kell is, hogy elfogadjanak, szeretnél végre felnőttesebb lenni, pedig te a korodhoz képest igencsak érett vagy, már így is. - A valósat mondta, de mégsem jellemző rá, hogy a természetest így kijelentse, éreztem valami, erőltetést, de nem tudtam akkor még hogy mit. De még az előző mondatok mámorában, úsztam így nem is foglalkoztatott igazán ez a furcsa, mögöttes érzés.
- Igen. - Hagytam jóvá, amikor végre szóhoz jutottam.
- Anyád, csak sminkelni, meg öltöztetni és a ház körüli dolgokra tud megtanítani, de én mutathatok neked mást is, persze... csak ha szeretnéd. - Összevont szemöldökkel néztem az apámra, nem tudtam összerakni a mondatait.
- Megtanítalak csókolózni, hisz ha lesz fiúd, csak jó dolog, ha nem neki kell tanítania téged is. - Lesápadtam és nem hittem a füleimnek, de csak figyelt, nem csinált semmit, csak a válaszra várt, de mikor látta, hogy lesokkolt, folytatni kezdte.
- Sokan csinálják, felnőttek, legtöbbször fiúk lányok... én anyáddal, és mások, mindenki. Az sulidban is biztos mindenki csinálta már, hisz ez természetes, ha szeretsz valakit. - Pislogtam rá, és rá kellett ébredjek, teljesen hülyének néz...
- Szeretnél még nőiesebb lenni nem? Minden nőnek át kell esnie ezen, és mindenki át is esik. - A kulcsszavak: „mindenki, te is nőiesebb, természetes, megteszed ha szeretsz”... ocsmányak, de hatásosak, ezt hívják úgy, hogy lelki zsarolás, hisz egy kislány mit tehetne ilyen helyzetben, ahol nem szabad vitatkozni?...
- Nem! - És kimondtam!
Nem szeretnél nőiesebb lenni? Akkor miért fájt annyira, hogy nem festheted, magad mint anyád? - A kérdésre nem találtam megfelelő választ... De mire kimondtam, volna hogy csókolózni nem akarok vele, addigra ismét megszólalt.
- Mitől félsz? - Kérdezett és várta a választ, türelmesen, miközben végig a szemeimet kereste.
- Ez.. nem jó. - Válaszoltam.
- Ez nem válasz, honnan tudod, hogy nem jó, ha még nem is csináltad, vagy csináltad már?
- Nem! - Csattantam fel, hisz sértő volt még a feltételezés is. Miközben végig a mondatait próbáltam fejben megcáfolni... rá kellett ébredjek valamire. Tényleg természetes, hisz a filmekben... az utcán, a metrón... de az iskolában is a felsőbb évesek, mind csókolóznak.
- Az apám vagy... és ez így nem jó. - Fejtettem ki, ebbe már csak nem tud belekötni, de a választ először nonverbálisan kaptam, meglepetten és értetlenül nézett rám, majd felnevetett, lágyan, nem gúnyosan, hanem mint amikor valaki aranyosat, mond és meg tudná zabálni. Értetlenül pislogtam rá.
- Jaj, de kis butus vagy, de most már legalább értelek. - Kezdett bele, miközben megpróbálta összeszedni magát, látszólag, majd ismét a szemeimbe fúrta a tekintetét.
- Ez...teljesen természetes dolog, azért furcsa, otthon mindenki csinálja mert ez... amolyan apa-lánya dolog, mint ahogy, az apa-fia, és anya-lánya dolgoknak is meg van a szerepük, de azt hittem ezt már tudod. - Ismét kinevetett, és kezdett zavarni, bántani, miközben elhittem a szavait mert volt benne logika, persze még így is furcsa volt, de mire rákérdeztem volna, már kaptam is a választ.
- Vannak dolgok, amikről nyíltan beszélnek az emberek és vannak mikről nem, de attól még léteznek és megvan a maguk lényege. Ez olyan, mint, ahogy anyád feladata az, hogy felvilágosítson a nővé érésről, elvigyen melltartót választani, az apáké az, megtanítson dolgokat a lányának. Érted már ugye? És mint ahogy, a mezneszről sem szoktak beszélni, mert természetes... így erről sem. - Gyermek fejjel nem tudtam mélyebb vitába szállni vele.
- Értem. - Halk, bizonytalan választ kapott, amit várt.
- Akkor... megtanítalak rá, háromféle van. - Majd mivel ezeket tudtam rá is vágtam, mint az iskolában.
- A szájra-puszi, a sima és a nyelves. - Az apám szemei elkerekedtek, egy pillanatra habozott, de hamar visszatért a „szerepébe”. -
- Igen, nagyon ügyes vagy! - Dicsért meg, és minden elismerésének örültem tőle, hisz ő volt a család... mindene.
- Idővel, lesz több is, de azt majd később. - Éreztette velem, hogy okos vagyok, de a tudásom kevés, ezt gyűlöltem benne, de mégis kapaszkodtunk az elismerésérért.
- Kezdjük, felkészültél? - Megszeppenve pillantottam rá, de ő várt... az agyam válaszokért kapkodott de, egyszerűen nem jutott az eszembe semmi, leblokkoltam. Miközben válasz gyanánt, egyszerűen csak lehunytam a szemem, mint a filmekben a nők. A torkom a szívemben dobogott, amikor a ruhája súrlódásán éreztem, ahogy az ölében tartott, hogy közeledik felém, és szorítottam a szemem, hogy csukva maradjon, miközben csücsöríteni is elfelejtettem, majd éreztem az enyhén szúrós, érdes, de nem borostás arcot közeledni, végül a meglepően puha de nagy ajkait a sajátomon. Megpróbáltam utánozni, először csak lágy puszikat osztogatott, majd kinyitotta a száját, hogy eljöjjön a „második lépés”, erre én csak még inkább összepréseltem azt, de kitartó volt, ott nyalakodott rajtam, türelmesen, jelezve hogy, van időm, felkészülni, de addig ő nem hagyja abba. Végül kinyitottam. Szokatlan érzés volt, ahogy a két „üreg” egymásba olvad és találkozik. Naha szívni kezdte az ajkaimat, éreztem a fogait is rajta, de a leggyengédebben, amit produkálhatott, majd pár perc „gyakorlás” után átdugta a nyelvét az enyémbe, először a fogaim környékét, simogatta vele, majd mélyebbre nyomta azt. Öklendezni kezdtem, a szemeim már nem bírtam csukva tartani, és eltoltam magamtól az apámat.
- Fujj! Ez undorító!- Jelentettem ki, miközben háborodottan pillantottam rá.
- Pedig az igazi férfiak, így szeretik. De... azért lehet undorító, mert még nem szoktál hozzá, idővel jobb lesz. - Biztatott.
- Sör ízed volt!... - Kezdtem a kifogásokba.
- Neked meg fogkrém! - És nem tudom miért, de zavarba jöttem, az miért baj, ha fogkrém ízű a szám, este van és már fürödtem és mostam fogat... érthetetlen.
- Ügyesen csinálod amúgy, van érzéked hozzá. - A mondat hangsúlyában szinte érezni lehetett az elharapott „mint ahogy” kifejezést, tehát nem volt ott, mégis megjelent a hasonlíttatás. Ami egy tudattalan dicséret volt számomra. És persze manipuláció, amit akkor még nem éreztem, mert nálunk ez mindennapos volt, anyám részéről, az ő részéről.. és az én részemről is, csak ki miként műveli, és mire használja épp. Mert van pozitív öncélú manipuláció és negatív is.
- Folytassuk. - Jelentette ki, nem erőszakosan, barátságosan és éreztetve, hogy ez jó mindkettőnknek.
- De ne nyelvest. - Adtam ki a feltételt.
- Rendben. - Egyezett bele, amin meglepődtem. Majd ismét szájra puszik követték sorra egymást, majd az ajkaimmal játszott, és megpróbálkoztam ugyanezzel én is, bár én még nem tudtam mennyire szoríthatom az ajkaira fogaimat, egyszer felszisszent, akkor megijedtem, de ezt gyorsan leplezni akartam.
- Azt hittem az erős férfiak bírják az ilyet. - Majd felnevetett, és valódi nevetés volt, örültem, hogy meg tudtam nevettetni aput, de közben kattogott az agyam, miként küldjem el a szobámból.
- Kezdek... álmos lenni. - Jelentettem ki, remélve, hogy veszi a lapot.
- Pedig sokáig aludtál ma. - Jegyzi, meg jelezve, hogy nem szabadna, mert még korai. Nem tudtam mit mondani erre. Majd feszülten figyelt rám, szinte zavaró volt a figyelme, halk szavúbb lett, de a határozottsága még mindig érezhető volt. Nagyon furcsán, feszélyezve kezdtem magam érezni az ölében, ki akartam szállni, de mozdulni se mertem, hisz karjaival biztosan tartott, nehogy leessek róla. Beállt pár másodperces csend.
- Már ennyitől megváltozott kicsit a kisugárzásod. - Kezdte szelíden.
- Magabiztosabbnak látszol, és mintha sugározna a bőröd is. - Mosolygott rám. Nem értem miért mondja ezt, hisz nem éreztem ilyesmit, sőt bizonytalan voltam, mint a csók közben.
- Apa... - De mire bármit is mondhattam volna, félbeszakított azzal, hogy szorosabban megölelt.
- Én úgy szeretlek! - Majd pár másodperc múlva, lazított a „szeretetéből”, felemelt és lefektetett az ágyra. Megszeppenve figyeltem, mit is akar, de fejét ide-oda ingatva keresett valamit, amit végül meg is talált. Egy párnát, amit a fejem alá helyezett, hogy kényelmesen feküdhessek. Merőlegesen feküdtem az ágyon, az apám csak félig volt rajta, egyik lábával a földön támaszkodott. Pár másodperc csend, csakis rám figyelt, engem nézett.
- Örökké te leszel az én hercegnőm! - Jelentette ki, miközben a lassú csókokat hintett az arcomra, majd a számra. Meg voltam ijedve, és kezeimet indítottam meg felé, hogy lefogjam, és leállítsam. Nem akadályozott meg, ahogy a fejére tettem a kezeim, hogy megállítsam a rám hintett csókokban, gyengéden felemelte és rám szegezte azokat a szemeket, amik megváltoztak. Ha apai pillantással tekint rám, ott lebeg benne a szigor, a hatalom és a fölényesség, most ennek nyomát sem láttam, mintha nem is ő lenne. A pillantása céltudatos volt, szelíd, magabiztos mégis, figyelmes és szerető, meg sem tudtam szólalni.
- Ne aggódj, nem fog fájni. - Majd megdöbbentem, ez fájhat? Mondjuk... tudom, mit akar, láttam már szexfilmet, az osztályban infón, egy felsős letöltött és kint hagyta az asztalon, ott láttam pár másodpercet belőle, amikor összecsődült mindenki és persze ameddig a tanár észre vett minket.
- Félek. - Jelentettem ki.
- Mitől, tőlem? - Nézett rám, értetlenül. Nem... tudtam, hogy magyarázzam el neki.
- Nem... tőled. - Nem tudtam rá nézni.
- Ez.. furcsa... amit csinálunk... - Jelentettem ki.
- Csak új... az újdonságok, mindig azok. - Mosolygott biztatóan.
- Bízol bennem? - Kérdezte.
- Igen...- Válaszoltam.
- Sosem hazudtam még neked, ugye tudod... - Tudtam, hogy számtalanszor megtörtént már.
- Tudom... - Válaszoltam.
- Akkor mégis mitől félsz? - Kérdezett vissza, türelmesen várva a válaszomat, és erre mit mondhatna az ember? Én legalábbis nem tudtam semmit sem mondani, csupán engedtem fejének tartásából, ami úgy maradt, addig... ameddig teljesen szabadon nem engedtem, majd óvatos csókokkal ismét munkához látott.
- Kigombolom a pizsamádat. - Jelentette ki, és már csinálta is, lassú mozdulatokkal, de szüksége olt mind a két kezére, és ahol kinyitotta, oda nyomott egy csókot, és ezt eljátszotta annyiszor, ahány gomb volt található, a felsőmön, majd mikor végzett, lassan takart ki a ruha, fedéséből. Ámulatba esve bámult, engem... engem akinek még semmije sincs ott, ahol az anyámnak hatalmasak és gyönyörűek. A szám elé kaptam a kezem, és mutató ujja alsó új percét, kezdtem gyengéden harapdálni, idegességemben és zavaromban. Néztem ahogy bámul, és nagyon jól esett, de mégis éreztem... valami nem normális, viszont jól esett...
A bámészkodása után, a kezével végig simított rajtam, nem kapkodott el semmit.
- Lehet, ez picit csiklandozni fog. - Pislantott rám, miközben fejével már meg is indult, az egyik mellem felé.
- Gyönyörűek.- Hallottam, még mielőtt nyalogatni kezdte. És én álltam, kibírtam, mert mondta, jelezte hogy csiklandós lesz és tényleg az, de volt mellette valami furcsa bizsergés, ami lassan körbehálózta az egész testem, ezelőtt még sosem éreztem ilyet. Furcsa volt ez is, de kifejezetten jó. Akaratlanul is nyögtem egyet, mire mélységesen elszégyelltem magam. A kipirult arcom, nehezen tudott volna tovább vörösödni, apám csak kuncogott egyet.
- Legyél csendben, nem szoktunk hangoskodni, azzal zavarunk másokat. - Jelentette ki, pedig emlékszem hogy, az a nő a pornófilmen is hangosan nyögdécselt, bár... szó nincs, arról hogy őt utánoztam volna. Végül átvándorolt a másikra, miközben a már általa benedvesített mellbimbómat az újaival cirógatta. A testem akaratlanul is megrándult és megijedtem, attól féltem valamit rosszul csinálok, mert a legkevésbé sem tűnt természetesnek, de az apám rám emelte tekintetét és megszólalt.
- Ez jó, azt jelenti, jól érzed magad. - Világosított fel, miközben ezzel meg is nyugtatott, szokatlan érzés volt, egyszerre vágytam rá, miközben szégyelltem. Büszke lehettem a testemre, mert olyan szép mint anyáé, miközben... meg kellene vetnem ezt az egészet. Fájt, hogy az apám hülyének néz, és jelenleg ezt kihasználtam, mert jó érzés volt, mindaz amit mondott, és az is, amit kiváltott belőlem. Elkezdett lefelé haladni, és bennem ismét a tiltakozás érzése kezdett felülkerekedni, de nem tehettem semmit, a szavaimat megmagyarázta, és minden úgy történt, ahogy ő szeretné. Simogatni kezdett, majd megszabadított a pizsama alsómtól. Összezártam a lábaimat, de gyengéd mozdulatokkal, simogatásokkal és csókokkal, rést nyitott rajta, hogy kezeivel közelebb férkőzhessen hozzám. Először csak a bugyin keresztül kényeztetett, simogatott, és borzasztó jól esett minden érintése. Bele remegtem ismét, és alig tudtam elnyelni a fel-feltörő sóhajokat, nyögéseket. Ekkor, az egyik úját a bugyim és a „nőiességem” közé fúrta, de alig ért hozzám, és ekkor érezem, valami szokatlan odalent, mintha bepisiltem volna, nedves voltam. Ismét elfogott a szégyen hullám, de most nem reagált rá, egyre bátrabban simogatott odalent is, miközben hol a combjaimat, hol a hasamat hintette csókokkal. Majd egy óvatos mozdulatokkal megszabadított a bugyimtól is. A kezeimmel, azonnal eltakartam, amire csak megjátszott csalódottsággal nézte, először a kezeimet, majd engem.
- Mégis, miért szégyenled magad előttem? - Kérdezte.
- Mert ez nem jó... így. - Válaszoltam.
- Eddig jó volt, de rendben akkor hogy lenne jó? - Kérdezte, érezhető volt a hangsúlyban a fölényesség, de mégis csendben várta a válaszomat. Majd amikor nem tudtam, mit mondani rá, gyengéd mozdulattal, és kezeimre hintett lágy puszikkal „feszegette” le, a védett területről. Sikerült neki, nem tudtam mit kezdeni a kezeimmel, és ezt érezhette. Az egyik kezemet csupán letette mellém, a másikat az ujjainkat összekulcsolva, a kezével tartotta az ágyon, miközben lefoglalta. Majd oda is csókokat hintett. Először zavaromban felnevettem, csilingelően és ártatlanul, csiklandozott, de jóleső volt amit csinált. Majd nyelvével kezdett játszadozni, és ez volt az a pont, amikor a nevetésem elhalt és ismét komoly pillantással figyeltem végig amit csinál velem, miközben testem az eddiginél sokkal fokozottban járta át az érzés, a vágy... az a szokatlan kéj, amit képtelen voltam szavakba önteni. Egy dolgot tudtam csak, furcsa volt, de hihetetlen jó érzés, ami csak fokozta önmagát. A testem felhevült, és újra és újra átjárta a remegés, mint ahogy a bizsergés is, ami táncot járva a testemben szaladgált ide-oda. Hol a kezeim új begyeiben, hol a lábíjamban, hol a hasamban éreztem azt az energiát, azt a feszültséget, ami számomra még új volt. Majd ahogy fokozódott az érzés, az apám félbehagyott mindent. Meglepetten, és picit szemrehányóan pillantottam rá, miközben ő rám. Azt akartam, hogy folytassa. Okkal állt meg, és szavakkal közölte is.
- Lehet ez egy picit kellemetlen lesz, de csak rövid ideig, ameddig meg nem szokod. Fontos, hogy lazulj el, és ne kapálózz, jó?- Közölte egy biztató mosollyal, de akkor még nem tudtam mire készül. Visszatért, nyelvével játszadozott egy picit, majd megnyalta azt a mutatóujját amit még szabad volt. A kezem már zsibbadt, akaratlanul is szorította kissé. De ez azonnal nem érdekelt, amikor éreztem mit is tesz velem. Először csak simogatott, ismét meg-megérintve a legizgathatóbb területemet, amitől meg tudtam őrülni. De megtanultam, nem is az az a pont a legérzékenyebb pontom.
- Állj! Hagy abba, ez nem jó-oh! - Próbáltam leállítani.
- Csak, egy kicsit bírd még ki. - Szólt szelíden, miközben szájával, ismét szívni kezdte az alsó ajkakat, és játszadozott velem. Ez volt a legkínosabb pillanat eddig, jó érzés volt amit csinált, mégis fájt amikor bennem volt az ujja. A könnyeim is kicsordultak, miközben az arcom izmai egyszerre árulkodtak, arról hogy jó, és fáj. Nem tudtam megszokni, egyre hangosabban, kérleltem, miközben ő egyre hevesebben csinálta. Majd elkezdtem dobálni az alsó testem, aminek eredményeképp sokkal durvábban éreztem, de végre kicsúszott az ujja. Abban a pillanatban, magam alá húztam a lábaimat, a kezeimet, és az oldalamon feküdve, magzat pózban, de sértett arccal, pillantottam fel rá. Furcsa volt, egyszerre éreztem, hogy egyre jobb mégis a fájdalom amit okozott, nem tette elviselhetővé tovább.
- Ilyet nem csinálunk még egyszer! - Jelentettem ki.
- Elrontottad. Megkértelek, hogy lazulj el, és ne kapálózz, azért fájt, mert nem tartottad be amit kértem. - Torkolt le. Majd egy mozdulattal, visszaigazított az előző helyzetünkbe, és türelmetlenül vetette magát ismét rám. Kikerekedtek a szemeim, elfojt a nyálam, amit a kezeimmel próbáltam letörölni, miközben könnyeimmel és a hangommal küszködtem. Majd megtörtént az áttörés, tudom nem volt teljesen bennem, mégis amit csinált az elfeledtette velem a fájdalmat, és testem megállíthatatlan remegése, és meg-megfeszülése jelezte számára, hogy amit csinál azzal jó úton halad, alig telt el pár perc így, a levegő egyre forróbb és kevesebb volt számomra, amikor ezt az érzést egyszerűen a testem nem bírta tovább elviselni, a szemeim kitágultak, a testem egy utolsó mozdulatra megfeszült és úgy is maradt, miközben egy kéjtől hangos sikoly hagyta el a torkomat és így maradtam pár másodpercig. Fel kellett fognom mi történt, a testem egyszerűen megőrült, és borzasztó jó érzés járta át, majd utána következett a szégyen érzése ismét. Az apám elégedetten mosolygott.
- Jó volt ugye? - Kérdezte meg, mire én csak csendben figyeltem rá, végül egy bizonytalan bólintást kapott. A testem kifáradt, elgyengült, és elzsibbadt. Ameddig erőt nem vettem magamon, képtelen voltam bármit is tenni, de az első mozdulatom az volt, ahogy a lábaim lassan összezáródnak. Apám felegyenesedett az ágy mellett miközben segített felülni.
- Menj el pisilni. - Hangzott a szájából, miközben nem értettem miért, de úgy tettem. Abban reménykedtem, ennyiben maradunk, de nem. Félig nyitott ajtó mellett kellett volna pisilnem, még úgy is... ha ő nem figyel.
- Így nem tudok... - Akadékoskodtam, és való igaz is volt. Becsukhattam az ajtót, és első lépésem az volt, hogy felálljak a vécé ülőke tetejére, hogy kimásszak az ablakon. Nem sikerült, megcsúszva estem vissza, de még épp meg tudtam kapaszkodni, hogy ne essek le... Ez így nem mehetett... az ajtó nyílott, de addigra már a helyemen ültem és próbálkoztam.
- Sikerült?- Ingattam a fejem, mire visszacsukta. Nem maradhatunk így örökké, ez nyilvánvaló volt.. Végül feladtam, túlzottan ideges voltam hozzá.
- Sikerült. - Hazudtam, majd ismét a szobámba kísért. Közben kutattam a kibúvókat ismét. A kulcs az asztalomon, az ablak az nem jó... A szavak... hatástalanok... A megfelelő pillanatra kellett várnom. Leültetett az ágyra, így majdnem olyan pozícióba kerültünk, amit szeretett volna.
- Most én jövök. - Jelentette ki. Miközben kibontotta magát az öve szorításából, majd a cipzárja fogságából, végül pont elég helyet szabadított fel magának.
- Kezd el nyalogatni. - Én azt sem tudtam hová nézzek. Ez nem volt jó, ez nagyon nem volt jó... Ott lappangót bennem az érzés. Türelmesen várt, hogy neki kezdjek, de nem tettem, megszeppent pillantással néztem fel rá, aki biztatóan mosolygott rám.
- Ez nem rossz, boldoggá tesszük egymást. - Próbált hatással lenni rám, de nem voltam olyan hülye mint aminek gondol. Megfogta fejemet, és gyengéden a szám közelébe helyezte a műszerét. Éreztem a szagát... de az ajkaimat összepréseltem, és tüntetőleg elfordítottam a fejem.
- Netán nem szeretsz? - Kérdezte, de érezhetően egyre türelmetlenebb volt, ami engem még inkább megijesztett.
Nyeltem egy nagyot, majd puszikkal soroztam a nemi szervét, undorító volt... A pornóba amit láttam, is hasonló volt a férfinak... de így mégis más...
A kezét a fejemen pihentette, egyik kezemmel simogattam, a másikkal a kezét emeltem le a fejemről, és majd amikor úgy éreztem akad elég rés, mint akit golyóval lőttek ki, nagy lendülettel pattantam fel előtte és indultam meg az ajtó felé. Egy mozdulattal kapta el még a karomat, és erővel rántott vissza, az ágy szélének, nekicsapódva és még a radiátorba is beütve magamat. Még sosem csinált velem ilyet, így megbénulva feküdtem ott pár másodpercig... ameddig neki volt ideje az ajtóhoz lépni, az asztalon lévő kulccsal bezárni, majd a kulcsot a szekrény tetejére tenni, amit csak a székről, vagy ágyról érek el... A nadrág félig lecsúszott róla, majd teljesen megszabadult tőle, minden lépésél egy picit lentebb fejtette magáról. Csapdában éreztem magam.... de valamit tennem kellett..
- Amit csinálsz az bűncselekmény! Büntethető, feljelenthetlek! - Fenyegettem meg, ami nálunk nem volt egy mindennapi dolog. Én is megijedtem a saját húzásomtól. Megpróbáltam felállni, és távolabb menni az apámtól, aki közeledett. Nem volt dühös, és ez még inkább megijesztett, majd ahelyett hogy, „fogócskába” kezdett volna, inkább leült az ágyra. Ő egy furcsa ember volt, akinek mindig igaza van... akkor is ha nincs. De nem volt hülye, tudta hogy a szavaknak ereje van, vagyis azoknál... akik adnak rá, de a letöb ember igen...
- Okos kislány vagy... Tényleg feljelenthetsz... csak egy dolgot ne felejts el. Az én lakásomban laktok, az én pénzemből veszitek az ételt, és én fizettem azt az édes kis pizsamádat is... Valamint, anyádat is én tartom el. Csupán egy mondat... és mindent elveszel anyádtól. Ezt szeretnéd? Szomorú lesz, és biztos megutál... ezt te is tudod, anyád a pénzért él. - A szavai komolyak voltak, olyan hangsúlyt ütött meg, amit ritkán hallok tőle... nem volt benne agresszivitás, épp csak olyan volt, mintha az üzleti életben volna. Hüvös és lényegre törő.
- Én megvagyok akár három napig és kaja nélkül! - Vitatkoztam. Elképzelni sem tudtam, milyen lehet szegénynek lenni... így nem tartottam tőle.
- És az anyád és lakás nélkül? Nem mehetnél iskolába, intézetbe kerülnél, anyád meg a híd alá... szerinted megbocsájtaná ezt neked? - Sakkban tartott, mert szerettem az anyámat.
- Na gyere ide. - Hívott oda magához, meg sem moccantam. Majd felállt, a két karomnál fogva felkapott, levágott az ágyra, benyálazta a tenyerét, majd az ágaskodó farkát vele, végül szét feszítette a lábaimat, lefogta a kezeimet, hiába kapálóztam, erősebb volt.. ordítoztam, mire felkapta a földön fekvő távkapcsolót és felvette a tévé hangerejét, hogy elnyelje az ordításom. A farkát éreztem, ott ahol az előbb olyan jó érzés volt amit csinált, most egy pillanat alatt tört el bennem valamit. Kiáltoztam, ráparancsoltam, végül segítségért kiabáltam..
- Segítség! Az apám meg akar erősz! - Nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy erős ütést éreztem az arcomon, eleredt az orrom fére, felcsattant a szám. Éreztem a vér szagát és ízét is, meg voltam rémülve. Majd amit ez követett... teljesen kiesett. Nem emlékszem. A szavait még hallottam amikor kilépett a szobából.
- Fürödj meg, és vigyázz mert csúszik a lépcső...- Csupán annyi maradt meg, hogy aznap az apám meghalt a szememben.. valami megváltozott bennem, és fájt mindenem. A bordáim, amikor az ágynak estem..a végtagjaim, amiket leszorított, az arcom ahogy megütött, és fájdalmas feszítést éreztem odalent. Talán órákig meg sem moccantam. Aludni sem tudtam... Éber, kipattant szemekkel, görcsösen feszes testtel... vártam, hogy történjen valami... Nem történt.. Csupán az éjjeli homály, reggeli pirkadattá fordult, én pedig biztos voltam abban. Sosem megyek ki többet a szobából, majd bevillant. Az apám az egész délelőttöt itthon fogja tölteni, nem maradhatok itt...
Hajnali fél öt, talán sose keltem ilyen korán. Még azelőtt megfürödtem és teljesen kipucoltam magam mielőtt anyám haza ért volna... Nem tudhatja meg... Eleinte összegörnyedve jártam, hisz fájt kihúznom magam, minden lépés de még maga az ülés is borzasztó érzés volt. Fogalmam sem volt, hogy fogom átvészelni a napot, hogy ne látszódjon semmi sem. Akaratlan is védeni kezdtem azt a mocskot, magam által. Gyakoroltam a járást, hogy a görcsös mozdulatok finomodjanak, majd elkezdtem megágyazni, és ekkor döbbenve torpantam meg az ágyam előtt. Véres volt. Nem sok...de ijesztő volt, és nekem soknak tűnt... Első dolgom volt lehúzni és eldugni azt, majd újat húzn a helyére. Rengeteg időm maradt még indulásig..Amit csak az óra bámulásával töltöttem lekapcsolt láma mellett. Nem akartam, hogy bárki is bejöjjön. Végül eljött az indulás ideje. Gyorsan kellett lennem, hogy anyu ne vegyen észre rajtam semmit, de nem voltam elég ügyes..
- Te jó ég! Mi történt veled? - Sápítozott, és elkerekedett ijedt pillantással, válaszoltam rögtön.
- Este elcsúsztam a lépcsőn. - Megdöbbenve tapasztaltam, hogy meggondolás nélkül válaszoltam azt... amit az apám ültetett el bennem.
- Pedig én szóltam neki, de ne aggódj drágám nem súlyos és a gyerekek szeleburdik... természetes ha esnek párszor. - Altatta el anyám aggodalmait, de ez idő alatt én elhagytam a házat.
Az utóbbi időben megismerkedtem egy lánnyal. Egy évfolyamban járunk, és mondtam neki... hogy, ha velem barátkozik, őt is ki fogják közösíteni. Nem érdekelte, és ez nagyon jól esett, de valami vele kapcsolatban is megváltozott bennem. El lett ültetve egy gondolat, ami csendesen burjánzik az elmémben tovább. Tegnap óta kezdtem egyre inkább paranoiás lenni. Minden férfit megvetettem és gyűlöltem, minden nőt utáltam... és ez nem változott.
Többen kérdezek, mi történt velem, de a válaszomon csak összesúgtak a hátam mögött. Ők tudták hogy verés. Biztosak voltak benne, és ez a tény ketté választotta a felnőtt garmadát. Az egyik fele sajnált, és borzasztó szülőknek gondolta a felmenőimet, a másik úgy látta biztos megérdemeltem... De senki sem segíthetett, mert a válaszomra midenki bólogatott, és ellátott jódicséretekkel... „Vigyázzak a lépcsőkkel.” és hasonlók. A „barátnőm”...Laura sem látott át a szitán, és nem is akart. Ekkor tanultam meg valamit, az emberek vakok a valóságra, ha felelősséggel járna az... Segítséget akartam találni, de egyszerűen... nem tudtam kitől. Rendőrség? És ha tényleg az történik amit mond?... A tanárok? Mossák kezeiket... Az osztálytársak? Eddig sem kedveltek igazán, most még gúnyt is képeznének belőlem... Teljesen egyedül maradtam és csakis magamra számíthattam... Minden úgy ment tovább, ahogy eddig. Ment a szerepjátszás és a jópofázás. Undorodtam tőlük.... Majd az apám ismét megtette... Végül nem maradt más választásom, amikor otthon voltam mindig zártam az ajtót, minden lehető szakkört elvállaltam amit tehettem... De ezzel is kevés voltam. A kulcsot lecseréltette az anyámmal, mondván veszélyes mert mi van ha tűz keletkezik... Az ajtót nem tudtam többé bezárni, a szekrényben sem bújhattam el, és a szék a kilincs alá csúsztatása mint a filmekben... maradjunk annyiban hogy, filmes kellék. Úgy éreztem meg fogok őrülni. Eltorzultnak láttam magam és a világot. Az embereket akik magamra hagytak... Gyűlöltem mindenkit. Majd én észre sem vettem, de elkezdtem magam is megváltozni. A jegyeim romlottak, ami elfogadhatatlan hír volt az anyámnak. Eltávolodtam másoktól, és végül elküldtek az iskola pszichológusához. Persze... mert velem van a baj. De túl jártam az eszén, hisz ha elzárod önmagad nem nehéz azt mondani, amit a másik hallani akar. Megállapították, nincs baj velem, csak túl sokat vállaltam, ami eltereli a figyelmem. Így a szakköröket elfelejthettem és azt is, hogy később érjek haza..
***
Nem bírtam tovább. Ha egy percet is így kell tovább élnem, én megőrülök. Szerettem anyát és az életünket, a jómódot... de ez nem ér annyit. Az egyetlen ember akihez fordulhattam, az volt aki végleg tönkretett. Az anyám. Elmondtam neki... először azt hittem felfogja és elhiszi, de egy pillanat alatt olyan hisztibe tört ki, amit még nem láttam tőle. Megrángatott és megütött, hogy ne hazudozzak ilyeneket... Megszöktem otthonról... Elszaladtam, megnyugvást megállást egy végpontot keresve. Remegve a félelemtől, a gyűlölettől a csalódottságtól és attól a tudattól, hog feleslegesen bírtam ki eddig... Felesleges volt, mert ahelyett hogy hálás lenne, hogy én mint a gyeremeke próbáltam megvédeni, még ő támad rám.
Megfordult velem a világ. Az utolsó csepp szeretett és ragaszkodás is kiveszett belőlem, elhidegültem az emberektől. Laura volt az egyetlen, akit magam mellett tartottam, mert csicskának jól jött. Nem volt egy észlény, lassabb és naivabb volt a többségnél, de nekem hasznosnak bizonyult. Gyakran vezettem le rajta a feszültséget... méghozzá úgy, hogy az a nyomorék fel sem fogta... Talán az egyik legnyilvánvalóbb eset az volt, amikor összebeszéltük, hogy úgy öltözünk majd mint az ikrek. Azonos színű ruhák és mi leszünk az osztály szépe... Az idióta el is hitte. Én már felöltöztem, de csakis a suliban tudtuk átvenni a ruhánkat. A mosdóban öltöztünk, neki még ez is hosszabb ideig tartott. Ő még csak pakolászott, amikor én már megvoltam. Segítettem neki levetkőzni, mint egy kistestvér. A pólókat, a harisnyát, majd megláttam a melltartóját, ekkor villant be.
- Várj! Akkor lesz az igazi, ha a melltartónk is ugyanolyan, nekem van ebből mégegy...de a szekrényemben, szóval várj meg itt addig jó? - Mosolyogva bólintott, és az a hülye tényleg várt. Nyitva hagytam először csak belső ajtót, majd a nagy bejárati ajtót is. Mint aki annyira siet hogy megfeledkezett ról. Pár másodperc kellett, hisz a férfi mosdó is mellettünk, van így egy kisebb tömeg mindig volt itt. És mivel szemfülesek voltak, láthatták Laurát meztelenül legalábbis pár másodpercig, ameddig észbe nem kapott és üvötltés mellett becsukta az ajtót a kisebb tömeg mellett. Majd visszatértem, természetesen nem volt váltó melltartóm és nem is kellett... hisz addigra felöltözött az eredeti ruháiba, és csendesen sirdogált összekuporodva a csempének támaszkodva.
- Miért hagytad nyitva?! - Kiabált velem, mire én együttérzően pillantottam rá, azt a halvány mosolyt nehéz volt az arcomról levakarni, így nem is tettem. Oda léptem mellé, majd megöleltem.
- Ne haragudj teljesen kiment a fejemből, amikor arrra gondoltam, hogy úgy öltözünk majd mint két testvér, ismersz, nem bántanálak... - Majd csend ameddig szipogott, érezhetően szavakat kereset, de megelőztem, miközben átnyújtottam neki pár zsepit.
- Megszégyenülve érzed magad tudom... de, éred magad úgy, hogy még ők örülhetnek, ajándék voltál a számukra.... - Pillantottam rá biztatóan, miközben még mindig bocsánatkérően pillantottam rá.
- Úgy irigylem, az optimistaságod. - Elmosolyodtam, bele gondolva... tényleg az voltam. A többiek... idegesítőek voltak, hétköznapi bajokkal és problémákkal amikkel eljátszották, hogy milyen fontosak és eget rengető felnőttes problémái vannak. Laurát is ezért bántottam rendszeresen. Egyrészt imádtam benne, hogy ha bántom is mindent megbocsájt... meg, mert sajnál, amiért egyedül vagyok az iskolában... meg, mert gyáva egyedül maradni...és meg... mert ő a SzentSzűzMária, akinek jónak kell lennie... mindig. Idegesített.
***
A hozzászólást Ridd összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 05 2017, 14:26-kor.
Ridd- Harcos
- Hozzászólások száma : 35
Join date : 2016. Nov. 14.
Karakterlap
Szint: 21
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
Re: Ridd
by Ridd Hétf. Jún. 05 2017, 13:50
A napok hetekké folytak, és egyre idősödtünk és a kedves SZSZM-et, tehát Laurát is elkezdték érdekelni a fiúk. A gondolat nem zavart, biztos voltam benne, hogy egyik sem tartja meg sokáig... és én, eddig mindig itt voltam neki, valamint ha nem is lesz többé. Bármikor találok egy másik „Laurát”
Az egyik sráccal kezdtek kissé összemelegedni, a tornaterem öltözőjében tovább maradtunk szüneten és akkor mesélte el az aggodalmait.
- Te csókolóztál már? - Kérdezte tőlem, kissé félszegen.
- Igen, az apámmal. - Válaszoltam rá kapásból, és vártam a reakcióját, aki egyszerűen felnevetett.
- Nem úgy értem, nem puszi. Csók! Tudod olyan francia... - Elmosolyodtam, nem vártam mást. Majd közelebb hajoltam hozzá, miközben az arcába fúrtam a pillantásom.
- Kipróbálnád? - Kérdeztem tőle.
- De... de lányok vagyunk! - Elmosolyodtam.
- A csóknál nem számít, és amúgy is... a csók az csak csók. - Majd még közelebb hajoltam hozzá és Laura már csücsörítette is azokat az ajkakat. Aranyos volt és az irányításom alatt hamar megtanulta amit meg kellett. Pár másodperc, néhány koccanó fogak, majd a kezeim is akcióba lendültek. Simogatni kezdtem, a vállairól lassan lecsúszott a melleire, és lányan masszírozni kezdtem azokat, amire úgy röhögött fel mint valami malac.
- Ne... ezt ne csináld.. Csikizel. - Nevetett őszintén és boldogan, miközben hátra vetette magát a padon.
- Köszönöm. - Pillantott rám. És ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy kedvelem ezt a lányt. Nem, nem gerjedtem rá, sőt... abban reménykedtem, hogy sikoltozni és kapálózni, kiabálni kezd majd, védekezni... de nem és ez tetszett.
***Az anyám sokkal távolságtartóbb és szigorúbb lett mint volt. Úgy érezte meg kell nevelnie, ha ilyeneket találok ki... Az apám... rájöttem, hogy kevesebb a verés és hamarabb vége van, h nem ellenkezek. És ugyan nem sokszor használt ki, de rendszeresen. Rengeteg időnek tűnt míg elmehetek majd kollégiumba... így valamit ki kellett találnom.
Megszöktem. Fogtam a házban fellelhető minden pénzt és vonatra pattantam. Nem tudtam jól bánni a pénzel mert midig megkaptam amit akartam és a vonat jegy fillérnek tűnt, és ugye enni és ruházkodni tudni kell, a szállásról nem is beszélve. Ez volt a legnagyobb kaland az életembe. Vonatról vonatra, metró majd megszálltam ... de csak készpénz volt nálam, a kártyával láttam filmen, hogy lenyomozhatnak, viszont kiskorú voltam és körözés volt rám. Fogadtak a szállóban, de jelentették, hogy itt tartózkodom. Hazavittek... Azt hittem verést kapok, de mindenki csendben volt, majd megpróbálták eljátszani, mintha semmi sem történt volna...
Nem sokáig húzom épp ésszel és a gyűlölet ami bennem él... egyedül Laura tartott még épen. Pár nap, egy-két hét telt el ami után összevesztem anyámal.
Nem reménykedtem abban, hogy bármit is tehetne értem, de viccesnek gondoltam elmondani a titkomat. Szinte biztosnak gondoltam, hogy elbőgi majd magát, és így is lett. Először csak értetlenkedve, majd elszörnyülködve... végül pedig láthatóan gondolkodva, próbálta meg a következő tanácsokat.
- Jelentsd fel! A rendőrség elviszi őt, és ti boldogan élhettek anyukáddal. - Annyira nem értette... Megpróbáltam elmagyarázni miért, erre jött a következő ötlete.
- Akkor költözz hozzánk! Anyuval megbeszélem, biztos bele megy. - Vidult fel az arca.
- Ne mondd el senkinek! - Tudtam, vagyis reméltem hogy elfogja... hisz ez is a tervem része volt. De sokra nem jutottunk, csak mélyebben sajnált...
Láttam amikor összejön a sráccal és egy ideig nem is volt probléma. Egészen addig... ameddig a srác intésére, nem „szakított” velem. Kerülni kezdett, amitől vérszemet kaptam. Igaz, csak pár napot kellett várnom a csodáig, és addig jegeltem, hogy bárkinek is ártsak...
Eljött a nap, két kamerát is szereztem, az egyik egy macis őrző kamera, amit a bébiszitterek „ellen” használnak, a másik pedig egy igazi,a fekete bútorokon, nem is tűnt fel, főleg hogy gondosan, úgy állítottam hogy mind a két oldalát könyvek veszik körül és csak annak tűnik fel, aki keresi, hisz bele olvadt a háttérbe. Tudtam, hogy ma is jön, és a film már forgott egy ideje. Úgy töltöttem a lefekvés előtti perceket ahogy szoktam. Filmet néztem, és amikor benyitott én ijedten hőköltem hátra, kikapcsoltam a tévét, amit ő be. Végül megtörtént, hevesebben kapálóztam és védekeztem mint eddig, főleg amikor egy játékszert is beszerzett a szórakoztatására. Nem volt nagy, de kellemetlen volt a fenekemnek. Ordítottam, ahogy a torkomon kifért, és talán életem legjobb alakítása volt, a hattyú halálának. Szörnyű volt, így nem nehéz rájátszani, de már nem fájt annyira mint az elsők...
Mindenki otthon tartózkodott amikor megtörtént a nagy pillanat. Apámat letartóztatták, engem pedig elvittek kivizsgálni, anyám persze tagadott mindent, mert az a férfi sose csinálna ilyet, ő szeret minket, és amúgy is... ő mindent megtud neki adni amire szüksége van. Felháborodottan tiltakozott, és követelte a felvételt... ami után.. belé fagyott a szó. Én jól voltam, jobban mint valaha. Felszabadultam és vidám voltam. Nem csak azért amirét eltűnt, inkább azért... mert én intéztem el. Csakis én! Nem állhattam meg anyám előtt, mindig belém kötött, és kitalálta hogy mi is történt valójában: Én csábítottam magamba az apámat. Biztos kellettem magam neki, és ő... hát ő is férfi.. Minden teljesen logikus, nem? De nem zavart... tudtam, hogy erre a gyűlöletre számíthatok tőle. És mondhatni fürödtem benne. Most ő szenvedett! Ez most az ő köre volt, én pedig elégedett voltam miközben elérkezett boldogságom csúcspontja. Az apám, kinyírta magát a börtönben. Levakarhatatlan volt az arcomról a vigyor és az öröm, táncolni tudtam volna... míg az anyám... ismét mély letargiába zuhant, de nem olyanba mint eddig. Bezárta magát a szobájába és ki sem jött onnan, de engem a legkevésbé sem izgatott. Örömömre esett hallani, amikor zokogva gyászolja az apámat vagy is nem.. nem őt, magát gyászolja csak. Így a legkevesebb empátiát sem tudta kicsikarni tőlem...
Kivirultam még ha az örömömet csakis magammal oszthattam meg. Laura egy más világ lett, nem hiányoltam, különösebben. Viszont még volt elintéznivalóm vele. Az ebédlőbe piros, kék és zöld székek voltak található, és ő mindig pirosra ült és mindig egy helyre. Hamarabb értem ki, és ketchupot öntöttem rá, és nem messze tőle, vártam. Elégedetten ebédeltem, és a címeres bolond meg is érkezett, és gyors mozdulattal huppant bele a csapdámba. Szinte rögtön felállt, és sikoltozva hívta fel magára figyelmet..
- Fújj ez mi?! - Kiáltott fel, majd megpróbálta először szalvétával letörölni, amikor látta, hogy piros. Majd gúnyosan szóra nyitottam a számat.
- Hajjaj, a nehéz napokon érdemes XXL-es tampont használni. - Horkantottam fel, miközben a többiek is követtek, vagy épp összesugdostak. Kiszaladt a mosdóba a drága...
Pár hét telt el, élveztem az otthon létet, mondhatni az egész ház csakis az enyém volt, viszont az egyik hétvégén valami meglepett. A konyhában folyt a csapból a víz, és egy árnyék vetült a falra, Bevallom úgy éreztem, hogy az anyám bármelyik pillanatban megtébolyulhat, mivel a felmenői között divat az ilyesmi, így a hálómban két kést is elrejtettem és most pár pillanatig tanakodtam, hogy miként is cselekedjek. De úgy döntöttem, ha most túlzásokkal reagálnék, én is válhatnék azzá, így bátorságot vettem magamon és lementem a konyhába. Fapofával léptem át a küszöböt, az anyám mosogatott. Egy erőltetett mosolyt küldött felém, de a nap végére már egész jól ment neki.
- Ne haragudj rám, biztos megijesztettelek, hogy így eltűntem, napokra. - Szabadkozott... és pont ezért. Másért vártam tőle bocsánatkérést, de az persze nem ment neki, meg sem fordult talán a fejébe, fel sem fogta vajon... hogy mégis mit tett velem. Mindernél jobban gyűlöltem ezt a nőt. De jópofázott. Most nekem és nem az apámnak. Hagytam, hagy tegye csak. Úgy tűnt mégiscsak könnyíteni kell a lelkiismeretén, vagy csak az vigasztalta meg, hogy apám elég sok pénzt hagyott ránk. Nem érdekelt, először ki akartam használni és úgy is tettem. Majd... kezdtem ismét megenyhülni, és elhinni. Talán mégiscsak fontos vagyok neki. Mesés napokat töltöttünk együtt, vásároltunk, eljártunk éttermekbe, közelebb kerültünk egymáshoz. Azt monda... soha többé nem kell neki más, csakis én és így fogunk élni ketten és boldogan..Ugyanolyan vak lettem, mint amit elítéltem... elhittem.
Pár hét sem telt bele az anyám egy új pasasnak mutatott be, mint leendő nevelőapám. Pofára esés volt a javából. Főleg amikor kiderült, hogy már egy hónapja ismerkednek legalább. Illetlenül ott hagytam mindkettőjüket, felszaladtam az emeleti vécébe, és minden erőmmel csapdostam a falat, hol a hátamat és a fejemet vetettem neki, ho l a kezemet... a lábamat... Nem érdekelt, egészen addig ameddig el nem csúsztam és földre nem estem. Akkor is az arcomat tudtam volna kaparni, a saját ostobaságomtól, és az volt az a nap... amikor hétköznapi okok miatt sírtam. Sírtam mert fájt ahol beütöttem, és sirtam mert az anyám másodjára árult el, és sirtam mert tudtam... mi vár rám. Nem... nem a férfitől féltem, anyám volt az... akitől rettegtem. Mint kiderült joggal.
Elköltöztünk, anyám ismét valami pénzes pasit fogott ki és az eddigi szórakozásom a nővel aki megszült... abbamaradt, nem jártunk közösen fodrászhoz, nem mentünk vendéglőkbe... és ismét távoláhtartó és gyanakvó lett.
Miután kicsomagoltunk és helyet találtam a szekrényben a ruháimnak, suliból érve haza láttam, hogy minden ruhadarabom ki lett cserélve. Bézs, khaki, mustár sárga.. öreges színek, hosszú bő ruhák, de még a fehérneműimet is kicserélte. Mondván, ezeket szeretem, ez a stílusom... Belekényszerített ismét egy játékba, egy szerepbe... És éreztem, megkattanok. Neki tudtam volna rontani, hogy megöljem!... És nem a ruhákat bántam, hanem a mögöttes feltételezést, nem tudtam soha megbocsájtani neki.
Nem tehettem mást, a felmenők pénzéből, ha megszököm visszahoznak... azzal gazdálkodhatok ami nekem van. Hallottam amikor anyám elpanaszolta, hogy igen, direkt öltöztet ilyen ruhákba, mert... rossz vér folyik bennem, és hiába vagyok fiatal és kislány, megkísértem a férfiakat. Dicsérő szavak voltak ezek, de a dühön már túlléptem, egy felsőrendű érzés vezérelt, amit lehet lassú bosszúnak is nevezni. Eldöntöttem! Megadom az anyámnak mindazt amit szeretne. Az apámat már megszégyenítettem, lelepleztem, Laurához a legkicsinyesebb trükkök is elegek voltak, de az anyám fogja a legnagyobbat kapni.
Hallottam a mondatokat, de zavar nélkül vágtam keresztül a nappalin. Az anyámra néztem és megszólaltam:
- Hideg üdítőt szeretnél, vagy szoba hőmérsékletűt? Neked gondolom egy hűtött sör, én meg felbontom a fagyit. - Majd egy bájos mosoly, és libbentem is a konyhába. Ezután így telt minden nap. Anyám egy dolgot felejtett el, a ráncosodó bőrei mellett, amit fiatalon is lát már az ember. Nem a ruha teszi széppé a másikat. A legvacakabb göncöket is lehet nőiesen, szelíd és ártatlan kisugárzással hordani, és ha valaki ocsmány... semmilyen márka nem segít rajta. Anyámnak megvan ez a kisugárzása, bár az apám halála és az a tudat hogy öregszik, koptatja, de az enyém csak most fog igazán kiteljesedni. Harcban álltunk, minden egyes bájos és szelíd mosollyal amit egymásnak küldtünk. Feszült gyűlölet lappangott a levegőben amit a férje is érzett, épp csak nem tudta se nyakon csípni, sem pedig hova tenni, de érezte. És rendes csóka volt, hisz megpróbált összehozni minket, de anyám megkapta a Holywood-os álmait, mert minden tökéletes volt ismét, épp csak képtelen volt elviselni, főleg amikor egyszer a szemébe mondtam, hogy az ő fiatalságát élem én most. Meg tudott volna ölni. Persze ez még nem volt elég. Időközben rájöttem, hogy nem várok arra hogy elérjm azt a kort, hogy magamról gondoskodhassak. Én most akartam cselekedni, most akartam szenvedni látni, azt akartam hogy a taknya-nyála folyjon egybe és fulladozzon a nyálgóctól amit termel. Eldöntöttem. Sose tisztelt, sose szeretett... én csupán egy kellék voltam a vágyaihoz, a tökéletes énképéhez, de most... fordul a kocka.
Hónapok teltek el, késő ősz lett, de még mindig tombolt a forróság és a szárazság. Rengeteg tűzvészről hallani manapság.
Felmásztam az ágyra. Anyám mellé ültem, eltört lábai mellé, a hátamat a falnak támasztottam, és kifejezéstelen arccal kezdtem el hintázni... Hol hevesebben, hogy gyengébbenn.... majd amikor, felcsesztem magam még a fejemet is erővel vertem a felba, amolyan dühkitörésként. Az arcomat akartam kaparni, de nem volt szabad! Meglátszódik. Most fogtam fel... mit is tettem. És bevallom, nem volt mit gyászolni rajta... nem volt mit sajnálni senkin, hisz ha körbenézel mind romlott személyek és ezeknek most... én vagyok a királynőjük.
Ismeretlen de jóravaló embereknél szállásoltak el, akiknek az a foglalkozásuk hogy fiatalkorúakat látnak el, akik vagy megszüktek, vagy hasonlóan intézik még az elhelyezésüket mint nekem. A rokonaimra vadásznak, legalább egy olyan felmenőre aki családba fogad, ha nem, akkor intézetes leszek. Nem számított, a kollégiumi élet mindig is vonzott és legalább ahhoz tudtam hasonlítani, a szüleim pénzét meg megkapom majd egy alapban. Nem volt min aggódni. Bár az elején közölték velem, hogy végül nyomozás folyt. Időről időre elvittek kihallgatni... Nekem nem mondtak semmit, de újra és újra el kellett mondanom mi történt, miközben nekem mélyen kellett gyászolnom. Még egy dühkitörést is eljátszottam. De érezhetően nem stimmelt valami...
Másfél hét telt el talán. A család megszeretett és befogadott. Anyámtól és apámtól tanultam el, mikor és kinek mit hogyan kell mondani és volt egy momentum amikor megkértem hogy fogadjanak örökbe. Elutasították. Egyhangúan és nyíltan. Nem zavart, mert az csak egy mag volt, amit elültettem, ami lassan csírát bont, és hajtani kezd. Meg is történt, napok teltek el, amikor sikerült belehallgatnom egy beszélgetésbe, amiben azon tanakodtak, megtegyék-e mégis.
Eltelt alig egy hét, mikor rendőrök érkeztek, majd az én kezeimen kattant a bilincs. Félre értés történt, és könyörögtem a nevelőimnek, hogy ne engedjenek elvinni. Elsápadtak, amikor közölték velük, hogy szándékos gyilkosság történt, valamint, én vagyok az első számú gyanúsított. Kivallatások, ellenem szóló bizonyítékok sora, és egy magánzárka várt rám. Kaptam ügyvédet akinél felajánlotta, hogy hivatkozzak mentális elmebajra és kérjem a kivizsgáltatátását. Ez is azt hiszi, hogy én vagyok a zakkant! Neki tudtam volna menni, de átláttam a szavakon túlra, és megtettem amit kért. A vizsgálat meg is történt, hosszadalmas procedúra volt, és minden mondatom és gesztusom fel lett véve. Újraélhettem azt a perverziót, amikor ezt én tettem meg, épp csak picit más célkokért. Tudtam magamról hogy nincs minden rendben velem... De ez azért túlzás amit művelne... és miért én? Csakis azért mert volt bennem annyi kurázsi hogy tegyek magamért. Megölettem az apámat. Láttátok ti is? Hát nem megérdemelte?! Megöltem az anyámat... Milyen anya ez, mi? Féltékeny volt rám, és minden félelmét amihez közöm sem volt, rám vetítette... a gyermekére... egy tehetetlen lényre, mert mit tehettem volna? Nem volt menekvésem onnan...
Methew-et viszont már nem én öltem meg, hanem az anyám... és még csak fel sem fogta... Ezért is én sínylődöm.. De már rég tudom, az élet vicces és csakis az érti, akinek kiváló a humorérzéke...
Lezajlott pár beszélgetés a kezelőorvosommal. Végül itt ragadtam... A gyors épületeket elverő zivatarokat, egy nagyobb vihar váltotta. Az ég pár pillanatban fényárban úszott, majd a hangkíséret is eljutott hozzánk. A lámpák égtek, de egy-egy villanás a fehéret még fehérebbre festette, a sápadt arcokat még sápadtabbra. De ez a hely nem ettől volt nyomasztó. A páciensek és az orvosokat nem különböztette meg semmi. Nem voltak fehér köpenyek és mi is az utcai ruhánkban tengethettük napjainkat. Volt tévé, kézműves foglalkozások, csoport és egyén foglalkozások. Az udvaron kialakítva mozgásra való lehetőség. Napi háromszori moslék, és tisztálkodásra való lehetőség. Az emberek nyomott, fáradt pofázottal. De nem mindenki. Voltak akik társasoztak, vagy kártyáztak. Volt aki pont a folyosón kapott sírógörcsöt, amikor pár perccel ezelőtt még semmi baja sem volt... Mindezt csakis addig láthattam, ameddig... át nem kísértek a Markt 2-be. Más nevén a zárt osztály.
A következő nap, csak lekaptam vagy legalábbis próbáltam az egyik ápolót.
Erre kaptam egy édes fehér ruhácskát, lekötve a kezeim,de még a lábaimat is, a számban egy nyáltól ázott rongy, ami arra szolgál, hogy ne harapjam el a nyelvem. Felnevettem. Fetrengtem és vonaglottam mint egy, földigiliszta. Majd így teltek a napok, talán hetek is. Éheztem és még inkáb fogytam, szinte hallottam zörögni a bordáimat. Néha egy kis dühkitörés, amihez amúgy is kevés erőm volt, így inkább csak esetlen vergődésre futotta...
Nem tudom mi változott, talán csak annyi, hogy kellően legyengítettek, bár a drogok amit belém nyomtak is segítettek. De kikerülhettem. Megkaptam azt, ami itt a jutalom. Talán csak annyi történt hogy nem purcantam meg időközben, így ez járt... Lényegtelen volt. Az első dolgom lett az, hogy visszanyerjem az erőm. A háromszori kaját megkaptam, de volt egy fószer aki félholt volt, így felzabáltam az övét is. Idő kellet ahhoz, hogy visszanyerjem a súlyom, de az alakom akkor sem volt az igazi. A hajam matt lett és töredezett, a körmeim is állandóan letöredeztek, a bőröm fakó és élettelen. A szemeim is kisebbnek tűntek valamiért. Sőt talán, mintha alacsonyabb is lennék?...
A csoport foglalkozások viccesek voltak. Állandó hisztirohamok, öngyilkossággal való gondolatok, emberjogok és hasonló kérdések vetültek fel. De mindig akadt valaki, aki vagy bőgve szaladt ki, vagy kivágta a székét az ablakon és hasonló kedvességek.
Volt egy nő, katona volt és poszttraumás stresszel tért haza, rémálmai voltak, és egyszerűen nem bírta elviselni az ott tapasztaltakat, pedig harctéren nem sokat volt... Az ezredese viszont rendszeresen kúrta és megalázta. Gyönyörű rémálmai voltak ezután, és a családjára is rátámadt és a kisfiát kórházba is kerítette és a férjét is súlyosan megsebesítette, végül maga kérte, hogy ide jöhessen. Felvették, és jelenleg is ő az, akinek a legnagyobb esélye van a távozásra. Szobatársak voltunk, még másik két nővel. Ismét rémálmai voltak, óvatosan ültem le az ágya szélére és vágyakozva figyeltem, miközben éreztem... Nedvesedek. Izgatott, ahogy láttam szenvedni és úgy belenéztem volna a fejébe, hogy átéljem amit ő... Majd kezemmel óvatosan kezdtem el simogatni a combját, majd lassan cirógattam combjának belső felét, mire éreztem, hogy összevizeli magát, kipattant a szeme és hihetetlen erővel támadt rám. Fojtogatni kezdett, és rám nehezedett miközben már a szemeim felakadtak, és éreztem. Mindjárt elélvezek. Magam sem értettem és nem is érdekelt, de egyszerűen hihetetlen jó érzés volt. Akartam!
Másnap reporta lettünk hívva, elmondta, hogy csak fel szerettem volna ébreszteni, erre rám támadt. Le lettem szidva hogy ez, nem az én feladatom, de értékelik, ő pedig külön beszélgetést kapott..
Kegyetlen és hosszú évek teltek el így, volt aki kijutott, volt aki bent halt meg, és voltam én... aki másképp nyerte el önön szabadságát.
Behívtak az irodába az intézmény igazgatójához. Aki tömérdek papírt akart velem aláíratni. Köztük olyat, hogy bármilyen gyógyszert beadhatnak, tehát teszt gyógyszereket vagy placebót is, valamint ha meghalok a testemet felajánlják a tudományos akadémia bonctermébe és ilyesmiket. Elolvasva letettem a lapokat, és megmondtam.
- Ezeket nem írom alá. - Jelentettem ki.
- Rendben, valójában nincs is szükségünk az aláírására. - Hidegvérrel közölte, de nem lepett meg. Nyilvánvaló volt odabent kis hogy ki a kontroll és ki a kísérleti csoport.
- Mit akar? - Kérdeztem vissza, komolyan a lényegre törve, mert ez... egy nem mindennapi dolog volt. Ide azokat hívják, akiket vagy áthelyeznek, vagy kiengednek.
- Átrakunk a kísérleti csoportba. Kivonunk innen téged, úgy tudják majd, hogy át lettél helyezve helyszűke miatt, de valójában a Markt-5-ben szállásolunk el.
- Markt 5? - Kerekedik ki a szemem, hisz a legmélyebb pontja az egész kócerájnak a zárt osztály, a Markt 2. De így, meglepett, ilyen is létezik.
- Elektródákat a testedre, katétert kapsz, és fekvő beteg leszel életed végéig, miközben kiélvezheted a szabadságod. - A mondatai hallatára összeráncoltam a szemöldököm. Nagyon ferde volt... és nyilvánvaló hazugság.
- Divatját élik a virtuális szerepjátékok, vagyis csak egy. A lényeg ha bejutsz oda, csak holtan jutsz ki... Vagyis akik eddig kijöttek, mind meghaltak. Viszont odabent szabadon élhetsz, ameddig jutsz, miközben mi pásztázzuk az agyadat. Jó alku mindkettőknek nem? - Biztos voltam abban, hogy ez valamiféle csapda.. vagy teszt, de miért ne fogadhatnám el. Megtettem, és egy kerülő folyosón soha többé nem találkoztam a bentlakókkal, pedig legalább tíz éve jó barátok voltunk. Igazán hiányozni fognak... rémes lesz nélkülük.
Bevittek egy kórterembe, ahol már feküdtek páron monitorra és számítógépre kapcsolva egy félhomályos teremben. Ajtó felőli ágy lett az enyém, kórházi ruhába kellett öltözzek, majd lefeküdni. Miközben az elektródákat tették fel a fejemre a mellkasomra, azon gondolkodtam, vajon hányszor rakták már meg ezeket a tehetetlenül fekvő nőket. Végül kaptam egy sisakot is. Utólag csatlakoztam a sahoz, kaszt, egyértelmű harcos. A többi lényegtelen volt. Beloggoltam. Idő közben tanultam meg kifejezéseket. A rendszer használatát ami mondhatni gyerek játék volt... Valamint, most figyelték az agyamat, mindent amit teszek, gondolok és érzek. Természetes hogy nem legális az amit művelnek, hisz lényegében ecsetelték hogy mi lesz akkor ha megpurcanok. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy időközben gyógyszereznek... Főleg amikor saját magamon is felfedezem a furcsaságokat... Nem hívtam fel különösebben a figyelmem, hisz a szentelés nem volt számomra lényeg, a szórakozás... annál inkább.
Az egyik sráccal kezdtek kissé összemelegedni, a tornaterem öltözőjében tovább maradtunk szüneten és akkor mesélte el az aggodalmait.
- Te csókolóztál már? - Kérdezte tőlem, kissé félszegen.
- Igen, az apámmal. - Válaszoltam rá kapásból, és vártam a reakcióját, aki egyszerűen felnevetett.
- Nem úgy értem, nem puszi. Csók! Tudod olyan francia... - Elmosolyodtam, nem vártam mást. Majd közelebb hajoltam hozzá, miközben az arcába fúrtam a pillantásom.
- Kipróbálnád? - Kérdeztem tőle.
- De... de lányok vagyunk! - Elmosolyodtam.
- A csóknál nem számít, és amúgy is... a csók az csak csók. - Majd még közelebb hajoltam hozzá és Laura már csücsörítette is azokat az ajkakat. Aranyos volt és az irányításom alatt hamar megtanulta amit meg kellett. Pár másodperc, néhány koccanó fogak, majd a kezeim is akcióba lendültek. Simogatni kezdtem, a vállairól lassan lecsúszott a melleire, és lányan masszírozni kezdtem azokat, amire úgy röhögött fel mint valami malac.
- Ne... ezt ne csináld.. Csikizel. - Nevetett őszintén és boldogan, miközben hátra vetette magát a padon.
- Köszönöm. - Pillantott rám. És ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy kedvelem ezt a lányt. Nem, nem gerjedtem rá, sőt... abban reménykedtem, hogy sikoltozni és kapálózni, kiabálni kezd majd, védekezni... de nem és ez tetszett.
***
Megszöktem. Fogtam a házban fellelhető minden pénzt és vonatra pattantam. Nem tudtam jól bánni a pénzel mert midig megkaptam amit akartam és a vonat jegy fillérnek tűnt, és ugye enni és ruházkodni tudni kell, a szállásról nem is beszélve. Ez volt a legnagyobb kaland az életembe. Vonatról vonatra, metró majd megszálltam ... de csak készpénz volt nálam, a kártyával láttam filmen, hogy lenyomozhatnak, viszont kiskorú voltam és körözés volt rám. Fogadtak a szállóban, de jelentették, hogy itt tartózkodom. Hazavittek... Azt hittem verést kapok, de mindenki csendben volt, majd megpróbálták eljátszani, mintha semmi sem történt volna...
Nem sokáig húzom épp ésszel és a gyűlölet ami bennem él... egyedül Laura tartott még épen. Pár nap, egy-két hét telt el ami után összevesztem anyámal.
Nem reménykedtem abban, hogy bármit is tehetne értem, de viccesnek gondoltam elmondani a titkomat. Szinte biztosnak gondoltam, hogy elbőgi majd magát, és így is lett. Először csak értetlenkedve, majd elszörnyülködve... végül pedig láthatóan gondolkodva, próbálta meg a következő tanácsokat.
- Jelentsd fel! A rendőrség elviszi őt, és ti boldogan élhettek anyukáddal. - Annyira nem értette... Megpróbáltam elmagyarázni miért, erre jött a következő ötlete.
- Akkor költözz hozzánk! Anyuval megbeszélem, biztos bele megy. - Vidult fel az arca.
- Ne mondd el senkinek! - Tudtam, vagyis reméltem hogy elfogja... hisz ez is a tervem része volt. De sokra nem jutottunk, csak mélyebben sajnált...
***
Láttam amikor összejön a sráccal és egy ideig nem is volt probléma. Egészen addig... ameddig a srác intésére, nem „szakított” velem. Kerülni kezdett, amitől vérszemet kaptam. Igaz, csak pár napot kellett várnom a csodáig, és addig jegeltem, hogy bárkinek is ártsak...
***
Eljött a nap, két kamerát is szereztem, az egyik egy macis őrző kamera, amit a bébiszitterek „ellen” használnak, a másik pedig egy igazi,a fekete bútorokon, nem is tűnt fel, főleg hogy gondosan, úgy állítottam hogy mind a két oldalát könyvek veszik körül és csak annak tűnik fel, aki keresi, hisz bele olvadt a háttérbe. Tudtam, hogy ma is jön, és a film már forgott egy ideje. Úgy töltöttem a lefekvés előtti perceket ahogy szoktam. Filmet néztem, és amikor benyitott én ijedten hőköltem hátra, kikapcsoltam a tévét, amit ő be. Végül megtörtént, hevesebben kapálóztam és védekeztem mint eddig, főleg amikor egy játékszert is beszerzett a szórakoztatására. Nem volt nagy, de kellemetlen volt a fenekemnek. Ordítottam, ahogy a torkomon kifért, és talán életem legjobb alakítása volt, a hattyú halálának. Szörnyű volt, így nem nehéz rájátszani, de már nem fájt annyira mint az elsők...
- 18+:
- Az idő telt és ahogy a gyerek lassan önállóságra ébred, mer lépni. A film a saját ötletem volt. Felvettem ahogy megerőszakol és ezzel kívántam tönkretenni ennek az embernek az életét, és már... nem érdekel ha minden mást is elveszítek... Ha csak feljelentem, kimossa magát... így viszont esélye sem lesz. Közel tizennégy ha lehettem. De mostantól van saját életem, és nem függök másoktól. Nem érdekelnek sem a szüleim, sem a barátok. Egyedül vagyok, mégis enyém a világ amit magam hasznára fordíthatok. A filmet meg kellett vágjam, az elejét és a végét levágni, hogy, csak a „lényeg” maradjon. Eközben szemrebbenés nélkül néztem vissza magamat. Furcsa volt, mintha... nem is én lettem volna azon a felvételen, mégis a látvány valahogy teljesen felizgatott...
Megtettem. Amikor elment dolgozni, a saját szobájából és gépéről töltöttem fel. Anyu a földszinten volt, de nem is sejtette, mire készülök. Pár perc volt az egész, az előzményeit nem törölte ez a fasz, innentől nem volt nehéz megtalálnom hol és mit szokott nézni,ez a beteg ember. Majd feltöltöttem, és a kereső kulcsszavakhoz szépen odakerült a pedofília, az anya-lány sex, a játszótér, és hasonló címszavak. Innentől már csak várnom kellett. A hajamat összefogtam, és apám zokniját felhúzva mentem be, valamint ügyeltem a tisztaságra és letöröltem a gép környékét, ahova biztosan értem.
***
Mindenki otthon tartózkodott amikor megtörtént a nagy pillanat. Apámat letartóztatták, engem pedig elvittek kivizsgálni, anyám persze tagadott mindent, mert az a férfi sose csinálna ilyet, ő szeret minket, és amúgy is... ő mindent megtud neki adni amire szüksége van. Felháborodottan tiltakozott, és követelte a felvételt... ami után.. belé fagyott a szó. Én jól voltam, jobban mint valaha. Felszabadultam és vidám voltam. Nem csak azért amirét eltűnt, inkább azért... mert én intéztem el. Csakis én! Nem állhattam meg anyám előtt, mindig belém kötött, és kitalálta hogy mi is történt valójában: Én csábítottam magamba az apámat. Biztos kellettem magam neki, és ő... hát ő is férfi.. Minden teljesen logikus, nem? De nem zavart... tudtam, hogy erre a gyűlöletre számíthatok tőle. És mondhatni fürödtem benne. Most ő szenvedett! Ez most az ő köre volt, én pedig elégedett voltam miközben elérkezett boldogságom csúcspontja. Az apám, kinyírta magát a börtönben. Levakarhatatlan volt az arcomról a vigyor és az öröm, táncolni tudtam volna... míg az anyám... ismét mély letargiába zuhant, de nem olyanba mint eddig. Bezárta magát a szobájába és ki sem jött onnan, de engem a legkevésbé sem izgatott. Örömömre esett hallani, amikor zokogva gyászolja az apámat vagy is nem.. nem őt, magát gyászolja csak. Így a legkevesebb empátiát sem tudta kicsikarni tőlem...
***
Kivirultam még ha az örömömet csakis magammal oszthattam meg. Laura egy más világ lett, nem hiányoltam, különösebben. Viszont még volt elintéznivalóm vele. Az ebédlőbe piros, kék és zöld székek voltak található, és ő mindig pirosra ült és mindig egy helyre. Hamarabb értem ki, és ketchupot öntöttem rá, és nem messze tőle, vártam. Elégedetten ebédeltem, és a címeres bolond meg is érkezett, és gyors mozdulattal huppant bele a csapdámba. Szinte rögtön felállt, és sikoltozva hívta fel magára figyelmet..
- Fújj ez mi?! - Kiáltott fel, majd megpróbálta először szalvétával letörölni, amikor látta, hogy piros. Majd gúnyosan szóra nyitottam a számat.
- Hajjaj, a nehéz napokon érdemes XXL-es tampont használni. - Horkantottam fel, miközben a többiek is követtek, vagy épp összesugdostak. Kiszaladt a mosdóba a drága...
***
Pár hét telt el, élveztem az otthon létet, mondhatni az egész ház csakis az enyém volt, viszont az egyik hétvégén valami meglepett. A konyhában folyt a csapból a víz, és egy árnyék vetült a falra, Bevallom úgy éreztem, hogy az anyám bármelyik pillanatban megtébolyulhat, mivel a felmenői között divat az ilyesmi, így a hálómban két kést is elrejtettem és most pár pillanatig tanakodtam, hogy miként is cselekedjek. De úgy döntöttem, ha most túlzásokkal reagálnék, én is válhatnék azzá, így bátorságot vettem magamon és lementem a konyhába. Fapofával léptem át a küszöböt, az anyám mosogatott. Egy erőltetett mosolyt küldött felém, de a nap végére már egész jól ment neki.
- Ne haragudj rám, biztos megijesztettelek, hogy így eltűntem, napokra. - Szabadkozott... és pont ezért. Másért vártam tőle bocsánatkérést, de az persze nem ment neki, meg sem fordult talán a fejébe, fel sem fogta vajon... hogy mégis mit tett velem. Mindernél jobban gyűlöltem ezt a nőt. De jópofázott. Most nekem és nem az apámnak. Hagytam, hagy tegye csak. Úgy tűnt mégiscsak könnyíteni kell a lelkiismeretén, vagy csak az vigasztalta meg, hogy apám elég sok pénzt hagyott ránk. Nem érdekelt, először ki akartam használni és úgy is tettem. Majd... kezdtem ismét megenyhülni, és elhinni. Talán mégiscsak fontos vagyok neki. Mesés napokat töltöttünk együtt, vásároltunk, eljártunk éttermekbe, közelebb kerültünk egymáshoz. Azt monda... soha többé nem kell neki más, csakis én és így fogunk élni ketten és boldogan..Ugyanolyan vak lettem, mint amit elítéltem... elhittem.
***
Pár hét sem telt bele az anyám egy új pasasnak mutatott be, mint leendő nevelőapám. Pofára esés volt a javából. Főleg amikor kiderült, hogy már egy hónapja ismerkednek legalább. Illetlenül ott hagytam mindkettőjüket, felszaladtam az emeleti vécébe, és minden erőmmel csapdostam a falat, hol a hátamat és a fejemet vetettem neki, ho l a kezemet... a lábamat... Nem érdekelt, egészen addig ameddig el nem csúsztam és földre nem estem. Akkor is az arcomat tudtam volna kaparni, a saját ostobaságomtól, és az volt az a nap... amikor hétköznapi okok miatt sírtam. Sírtam mert fájt ahol beütöttem, és sirtam mert az anyám másodjára árult el, és sirtam mert tudtam... mi vár rám. Nem... nem a férfitől féltem, anyám volt az... akitől rettegtem. Mint kiderült joggal.
***
Elköltöztünk, anyám ismét valami pénzes pasit fogott ki és az eddigi szórakozásom a nővel aki megszült... abbamaradt, nem jártunk közösen fodrászhoz, nem mentünk vendéglőkbe... és ismét távoláhtartó és gyanakvó lett.
Miután kicsomagoltunk és helyet találtam a szekrényben a ruháimnak, suliból érve haza láttam, hogy minden ruhadarabom ki lett cserélve. Bézs, khaki, mustár sárga.. öreges színek, hosszú bő ruhák, de még a fehérneműimet is kicserélte. Mondván, ezeket szeretem, ez a stílusom... Belekényszerített ismét egy játékba, egy szerepbe... És éreztem, megkattanok. Neki tudtam volna rontani, hogy megöljem!... És nem a ruhákat bántam, hanem a mögöttes feltételezést, nem tudtam soha megbocsájtani neki.
***
Nem tehettem mást, a felmenők pénzéből, ha megszököm visszahoznak... azzal gazdálkodhatok ami nekem van. Hallottam amikor anyám elpanaszolta, hogy igen, direkt öltöztet ilyen ruhákba, mert... rossz vér folyik bennem, és hiába vagyok fiatal és kislány, megkísértem a férfiakat. Dicsérő szavak voltak ezek, de a dühön már túlléptem, egy felsőrendű érzés vezérelt, amit lehet lassú bosszúnak is nevezni. Eldöntöttem! Megadom az anyámnak mindazt amit szeretne. Az apámat már megszégyenítettem, lelepleztem, Laurához a legkicsinyesebb trükkök is elegek voltak, de az anyám fogja a legnagyobbat kapni.
Hallottam a mondatokat, de zavar nélkül vágtam keresztül a nappalin. Az anyámra néztem és megszólaltam:
- Hideg üdítőt szeretnél, vagy szoba hőmérsékletűt? Neked gondolom egy hűtött sör, én meg felbontom a fagyit. - Majd egy bájos mosoly, és libbentem is a konyhába. Ezután így telt minden nap. Anyám egy dolgot felejtett el, a ráncosodó bőrei mellett, amit fiatalon is lát már az ember. Nem a ruha teszi széppé a másikat. A legvacakabb göncöket is lehet nőiesen, szelíd és ártatlan kisugárzással hordani, és ha valaki ocsmány... semmilyen márka nem segít rajta. Anyámnak megvan ez a kisugárzása, bár az apám halála és az a tudat hogy öregszik, koptatja, de az enyém csak most fog igazán kiteljesedni. Harcban álltunk, minden egyes bájos és szelíd mosollyal amit egymásnak küldtünk. Feszült gyűlölet lappangott a levegőben amit a férje is érzett, épp csak nem tudta se nyakon csípni, sem pedig hova tenni, de érezte. És rendes csóka volt, hisz megpróbált összehozni minket, de anyám megkapta a Holywood-os álmait, mert minden tökéletes volt ismét, épp csak képtelen volt elviselni, főleg amikor egyszer a szemébe mondtam, hogy az ő fiatalságát élem én most. Meg tudott volna ölni. Persze ez még nem volt elég. Időközben rájöttem, hogy nem várok arra hogy elérjm azt a kort, hogy magamról gondoskodhassak. Én most akartam cselekedni, most akartam szenvedni látni, azt akartam hogy a taknya-nyála folyjon egybe és fulladozzon a nyálgóctól amit termel. Eldöntöttem. Sose tisztelt, sose szeretett... én csupán egy kellék voltam a vágyaihoz, a tökéletes énképéhez, de most... fordul a kocka.
***
Hónapok teltek el, késő ősz lett, de még mindig tombolt a forróság és a szárazság. Rengeteg tűzvészről hallani manapság.
- 18+:
- Az anyám, ostoba, gőgös, öntelt és egy pénzéhes ribanc. És én? Nem ám, én sem vagyok jobb... talán csak picit önérzetesebb. A legjobb formámat hoztam, a nevelőapám előtt, hogy anyámat meghazudtoljam, és a legjobb formámat és természetes kecsesemet hoztam anyám előtt, hogy bosszantsam. Furcsa érzés mikor anyádnak rázod magad, meg az ő „szerelméért” leszel egyre inkább nő. És ha nem is lennél? A félelmét kivetítve, hiszi el a gondolatait. Vicces kis játék. Voltaképp nem is kell semmit sem tennem, csak lennem.
A hónapok összefolytak így, mire úgy éreztem elérkezett a pillanat. Az a perc amikor tudod, mindent eldobsz magadtól, de érzed... egész eddigi életedben csakis ez a nap hajtott. És mi lesz utána? Meghalok? Megöl? Intézetbe kerülök? Nem érdekel, úgyis a legtöbbet hozom majd ki a helyzetből. Minden a helyén volt, tudtam, hogy anyu egy fél óra múlva ér haza, a nevelőapám pedig már egy órája iszogat. A konyakos üveg tele volt, de újra és úja tölt magának belőle. Ez idő alatt kitapasztaltam, nem bírja az italt és ő kábultra, elalvósra issza magát. Lassan kiüti az ital, addig én odafent vettem fel anyám giccses göncei közül a legszebbeket, amiket annyira szeret, hogy saját magán is ritkán hordja. Az ő parfümével illatozok, és úgy sminkeltem ki magam, ahogy szokta. A tévé szól a háttérben, lassú léptekkel haladok le a lépcsőn, nem lopakodok, csak nem kapkodok. A nevelőapám félig kábán fekszik a kanapén, miközben én a távirányítóért nyúlok. Vannak bizonyos hangulati csatornák, és így beállítom azt, ami a kandalló tüzet imitálja a hangjával, a lángok halk ropogásával együtt. Alig lehetett érteni, amit mond, de érezhetően úgy gondolja, hogy az anyám vagyok. Elmosolyodtam, majd szembe vele, az ölébe ültem.
- Ne aggódj. - Súgtam a fülébe, ekkor már érezhetően megerőltette a szemeit. Az ilyen emberekről tudni, kell hogy könnyen fickósra isszák magukat, még ha a dolgok végére nem is jutnak. Nem is ez volt most a cél, de ahogy a csípőmet ingattam rajta, érezhetően megmoccant. Ekkor azonosult benne, hogy ki is vagyok.
- Nincsen semmi baj, ez így jó lesz. - Az élvezettől elhaló erotikus hangon szóltam rá, és amikor a karjaival próbált védekezni, azokat a koordinálatlan mozdulatokat gyorsan arrébb hessegettem. Felé tornyosultam, majd az idő közben kicsomagolt szerszámára ültem, egy hangosabb nyögés imitálva. A testem meg, megrezzent. Nem szexuális örömöt okozott, a kárörvendés, a fölényesség hatalmasabbak voltak bennem, mint amekkorát valaha is élvezhettem.
- Nana, most már nincs visszaút. - Ficánkoltam rajta még hevesebben, és megpróbáltam egyre többet magamba fogadni belőle. Éreztem, ahogy ellenkezni próbál, a részegségtől artikulálatlan mondatokat hadovál. Miközben megerőszakoltam. Nem kellett lefognom, és hamar feladta a védekezést, és adta át magát az érzésnek, így erőszaknak sem mondanám igazán. A vigyorom egyre szélesebb lett, ahogy a férfi teste is meg-megfeszül, de én irányítottam. Kétszer csitítottam a mozgásomat, és húztam az idejét, miközben az órát pásztáztam, beleharaptam a vállába, a férfi felüvöltött és egyre hevesebben és hevesebben mozogtam rajta, amikor ő belém élvez, és az ajtót sietve nyitó kulcsok beengedték az anyámat. A férfi bocsánatkérően pillantott rá, m közben hátra dőlt az kanapén, én pedig leszálltam róla. A lábaimon csurgott végig mindaz, amit a nevelőapám belém eresztett, és beteljesült az amit vártam. Az anyám egy pillanat alatt elvesztette a fejét. Láttam a villanó szemeket, a gyűlöletet, az artikulálatlan üvöltés, arról hogy igaza volt, és hogy egy hálátlan dög vagyok, akit meg sem kellett volna szülnie. Ami a keze ügyébe került, felém vágta, és ormótlan léptekkel közeledett felém, én hátráltam, még akkor is ha a végtelenségig élveztem a helyzetet. Pofátlanul a képébe vigyorogtam. Miközben azért hátráltam. Nem öngyilkos akartam lenni, arra voltam kíváncsi velük mit kezd majd az őrület. A férfi akinek az előbb örömét okoztam, tántorogva állt fel és próbálta megállítani az anyámat, aki a táskáját vágta hozzá és ettől a lendülettől a földre esett, előtte egy üveg dohányzóasztal, aminek a sarkába beverte a tarkóját és onnan csúszott tovább a földre. Lassan eredt el a pasas vére, lágyan pillangószárny szerű vértócsát kialakítva a koponyája alatt. Az anyám... aki annyira szereti ezt az embert... és aki annyira szerette az apámat is, észre sem veszi. Szórakoztató helyzet volt, de nekem jelenleg magara kellett koncentrálnom. Elkapott és egy mozdulattal lökött félre. Meglepően erős lendülettel, amit egy nőből talán ki sem néznél. Hiába, ezt teszi az adrenalin. A lökés erejétől neki estem egy szerénynek, amiről így sorban potyogtak le az italos üvegek. Nem estem el, a falnak támasztva magam, a szekrény egyik kiálló peremére borult az egyik, egész üveg és azt kaptam a kezembe. Az anyám esztelenül közelített és nekem egy lehetőségem volt. Fejbe vágtam vele, ami ettől el is tört, de a lényeg, anyám a szőnyegen feküdt öntudatlanul. Elájult. Nem gondoltam, hogy ez ilyen könnyű lesz. A nevelőapámnak nem mozgott a mellkasa, de azért leellenőriztem. Halott. Az anyám ölte meg. Bennem is tombolt az adrenalin, észre sem vettem azt a sebesülést, amit az esés okozott, sőt a nő testét is meglepően könnyen vonszoltam le a pincébe. Nyirkos, büdös helység volt az ahova a már nem használatos bútorokat hordjuk megpenészedni, mert anyám mániája a folytonos ragaszkodás dolgokhoz, de ez most épp kapóra jött. Levonszoltam az egyik ágyhoz, ahova kikötöztem. Az alkarjánál, a csuklójánál, két oldalra, valamint a nyakát, de a két lábát is az ágy másik végébe. Súlyos tetem volt, és mire végeztem szaporábban kapkodtam a levegőt. A fejét oldalra fordítottam, és kinyitottam a száját. Nem kívántam így megölni. Ameddig felszaladtam még pár dolgot elintézni. Az egyik lehúzni a rolót ott, ahol esetleg beláthatnak a nevelőapámra. Teljesen nem akartam besötétíteni, mert az is gyanús lehet. Majd visszatértem, még percekig volt kábult a nő mellettem, végül elkezdett magához térni, az én arcomon pedig elszélesedett a vigyor.
- Hát jól vagy! Úgy örülök, azt hittem már nagyon beütötted magad. - Próbáltam aggodalmat kényszeríteni a hangomba, nem túl nagy sikerrel.
- Hagy nézzem csak... - Azzal elhajtottam az anyám fejét, aki ahogy felfogta miféle helyzetben is van, ordibálni kezdett. Először csak segítségért, végül a nevelőapám, Methew nevét kiabálni. Ismét csak elvigyorodtam.
- Hát nem is emlékszel? - Játszottm rá.
- Methew halott! És te ölted meg... - Bólogattam hevesen és mélységes komolyságot tükröző pillantásomat furtam a szemébe. Hitetlenkedve ordibált a földön fekvő holttest után, akinek hiába a könyörgés... egyszerűen nem akart megmozdulni. Drámaian vetettem magam hátra, és tettetett unalommal vártam, ameddig végre kiordibálja magából az összes levegőt. Megtehette. A pince mély, a szellőzőt pár perce lezártam, az ajtók csukva és távol találhatóak tőlünk az első házak. Éljen a gazdagok különcködése és sznobizmusa. Megtörtét, végre berekedt, és kifáradt.
Egy ideig még csendben vártam. A csend és a tétlenség csak tovább fokozta a rémületét, aminek terjedését élvezet volt végig nézni az arcán.Az idő nekem játszott, mint eddig szinte most sem kellett semmit sem tennem, hisz magától idézte elő a félelmeit. Majd megszólaltam...
- Ugye tudod, hogy miért nem vagyunk jóban? - Csak a fejemet libbentettem felé, arccal félig fordultam oda a fejem leengedve, és szemeimmel az akkori frufrum alól nézek ki úgy, hogy alul a fehér rész kilátszódik és felakadó pillantásommal követem. Őrült vagyok én is. Mát tudom egy ideje. Nem kell ide pszichológus. Eleinte, ameddig megérte ellene küszködni megtettem, harcoltam... de mára, édes mindegy volt... Nem tudta. Csak hebegett, hogy szereté és ennek nem kellene így lennie. Ne haragudjak rá. Még bocsánatot is kért.
- Miért is kérsz bocsánatot? De hisz te tökéletes voltál, te nem csináltál semmi rosszat! - Rivallok rá, közben persze a válaszokra vágyom, de semmi... Süket a nő, nem tudja mi a problémám vele... Gyűlölöm, ez az érzés eluralkodik ismét az arcomon, az idegeimet átjárta végül egyszerűen a hasába fúrom azt a fél piás-üveget, ami megmaradt belőle.
- Mi bajom van veled te ribanc! Mondd már meg hogy miért utállak ennyire! - A szeme is felakadt, rángatni kezdte a végtagjait, ki akart szabadulni, vagy legalább összegörnyedni a fájdalomtól. Eltorzult arccal figyeltem.
- Te... nyomorék! - Azzal otthagytam, felszaladtam a konyhába, körbenéztem, majd az egyik dobozkát elvettem, és azzal együtt tértem vissza. Hörgött és habzott a szája pedig, még csak nem is volt olyan mély a seb, és kifejezetten fontos szervet sem talált el...
Egy mozdulattal borítottam rá a sót a nyilt sebre. Ismét üvöltött, az ágy majd elmászott a helyéről a rugdalózásaitól. Boldogan csillogtak a szemeim. Majd amikor kissé lenyugodott, leültem mellé, előre hátra kezdtem dülöngélni, miközben magam elé bámultam.
- Na? Eszedbe jutott már valami? - Emeltem rá a tekintetemet, majd le a sebre...
- Ejj.. mit csinálsz magaddal, ez elég ocsmány... - Azzal megtapogattam, lefeszítettem a sebe tapadt anyagot... a nő ettől az ájulás szélére került... Nem igazán bírta a fájdalmat...
Megcsíptem az alsó combján, hisz ott és a felkar belső részén, igencsak érzékeny ez a pont, nem vételen használják ájultaknál, hogy megnézzék idegrendszeri bajuk van-e. Magához tért, siránkozót és mindent kitalált... épp csak az nem hangzott el, amit hallani akartam. Apám halála után, meg sem említtette nekem, de még a temetőbe sem ment ki, kitörölte az életéből mint egy rossz fejezetet. Irigyeltem ezért, amiért képes ilyesmikre... De úgy voltam, talán akad még valami, amivel szóra bírhatom... Körbe néztem és mint egy jó raktárban itt is elég sok dolog megtalálható volt... Egy kalapácson állapodott meg a szemem, és fenyegetően húztam végig az ágya szélén, rávágtam egyet a térdére.
- Hmm, jók a reflexeid anyám. - Mondtam elismerően. Majd tovább haladtam, a testén húztam végig a fegyvernek használt szerszámot, majd egyszerűen elhúztam a bugyiját a szoknyája alól, és egy lendületes mozdulattal, felnyomtam neki a nyelét. Aki ettől ismét megfeszült és hangos sírással vegyített artikulálatlan ordításba kezdett. Annyira rángatózott csupán, amennyire a kötelek engedték. Végül kinyögött egy értelmes mondatott végre!
- Terhes... vagyok! - Felnevettem.
- Ez kreatívabb mint az enyém, tudod én azt mondtam megvan, de képes volt kirángatni belőlem a tampont! - Nevettem, miközben löktem egyet rajta... majd meg kellet hogy értsem... Tényleg terhes... tényleg lenne egy kistestvérem.... és undorral töltött el, hogy most is őt félti... ahelyett hogy inkább magáért aggódna, vagy... értem tette volna akkor. Egy mozdulattal véget vetettem az egésznek. Dühből vezérelt indulattal zúztam be a fejét...
Vége volt... nem mozdult többé. Végeztem vele... vele is. És mit éreztem? Az hittem véget nem érő boldogság lesz a jutalmam, mégis csend és üresség fogadott. Az utcán elcirkáló autók hangja is csak tompa nesznek számított..
Felmásztam az ágyra. Anyám mellé ültem, eltört lábai mellé, a hátamat a falnak támasztottam, és kifejezéstelen arccal kezdtem el hintázni... Hol hevesebben, hogy gyengébbenn.... majd amikor, felcsesztem magam még a fejemet is erővel vertem a felba, amolyan dühkitörésként. Az arcomat akartam kaparni, de nem volt szabad! Meglátszódik. Most fogtam fel... mit is tettem. És bevallom, nem volt mit gyászolni rajta... nem volt mit sajnálni senkin, hisz ha körbenézel mind romlott személyek és ezeknek most... én vagyok a királynőjük.
***
Pár órám volt, hogy kitaláljam mi legyen. Mikor lenyugodtam úgy éreztem jó úton haladok. Elhúztam a tetemeket, olyan területre ahol, nem könnyen esik rájuk fal, vagy bármi, ami megvédheti őket. Volt otthon benzin, de nem használhattam... ehelyett, inkább zárlat okozta tüzet kreáltam. Egész hamar leéghet a ház, főleg ebben a forróságban. Most már csak az én menekülő útvonalamat kell kialakítanom, ami meg is történt.. Maradt még idő, elsimítani az apróságokat, majd végre besötétedett és nem volt olyan forgalmas az út. Végül megtettem, zárlatot okoztam, pár megcsípett vezeték, ami végig futhatott a falban, egy megbuherált hajszárító, gumikesztyű és vastag gumi talpú cipő, Methewnek volt ilyen szigetelő cipője. Majd ble ejtettem a vízbe, ami cikázva szaladt végig a falon, anyám a fürdőben, Methew a nappaliban. Én pedig az emeleten. Azt hittem, gyorsabban öleli lángra a lakást a tűz, de az is necces volt, hogy egyáltalán sikerül-e. De megtörtént, a ház lángokban, én az emeleten, és pizsamában, és amikor már erős a füst meg a tűz akkor megyek ki a teraszra, segítségért kiáltani. Hamar ott termettek a mentők és a tűzoltók, a hüledező szomszédok. Több órán keresztül próbálták oltani a tüzet, miközben én könyörögtem, hogy hozzák ki a szüleimet, akik valószínűleg a szobában vannak. Azt is megmondtam hol találják. Fel voltam készülve rá, innentől az életem teljesen megváltozik, akár rossz akár jó irányba, mindegy is volt hisz ennél pocsékabb már nem lehetett, ezt eltűrtem tizennégy évig, tovább már nem lehetett.***
~ Egyszer az egyik tanárom azt mondta: Kiválóan írom újra magam. Akkor még nem értettem, de most már tudom...~Ismeretlen de jóravaló embereknél szállásoltak el, akiknek az a foglalkozásuk hogy fiatalkorúakat látnak el, akik vagy megszüktek, vagy hasonlóan intézik még az elhelyezésüket mint nekem. A rokonaimra vadásznak, legalább egy olyan felmenőre aki családba fogad, ha nem, akkor intézetes leszek. Nem számított, a kollégiumi élet mindig is vonzott és legalább ahhoz tudtam hasonlítani, a szüleim pénzét meg megkapom majd egy alapban. Nem volt min aggódni. Bár az elején közölték velem, hogy végül nyomozás folyt. Időről időre elvittek kihallgatni... Nekem nem mondtak semmit, de újra és újra el kellett mondanom mi történt, miközben nekem mélyen kellett gyászolnom. Még egy dühkitörést is eljátszottam. De érezhetően nem stimmelt valami...
***
Másfél hét telt el talán. A család megszeretett és befogadott. Anyámtól és apámtól tanultam el, mikor és kinek mit hogyan kell mondani és volt egy momentum amikor megkértem hogy fogadjanak örökbe. Elutasították. Egyhangúan és nyíltan. Nem zavart, mert az csak egy mag volt, amit elültettem, ami lassan csírát bont, és hajtani kezd. Meg is történt, napok teltek el, amikor sikerült belehallgatnom egy beszélgetésbe, amiben azon tanakodtak, megtegyék-e mégis.
***
Eltelt alig egy hét, mikor rendőrök érkeztek, majd az én kezeimen kattant a bilincs. Félre értés történt, és könyörögtem a nevelőimnek, hogy ne engedjenek elvinni. Elsápadtak, amikor közölték velük, hogy szándékos gyilkosság történt, valamint, én vagyok az első számú gyanúsított. Kivallatások, ellenem szóló bizonyítékok sora, és egy magánzárka várt rám. Kaptam ügyvédet akinél felajánlotta, hogy hivatkozzak mentális elmebajra és kérjem a kivizsgáltatátását. Ez is azt hiszi, hogy én vagyok a zakkant! Neki tudtam volna menni, de átláttam a szavakon túlra, és megtettem amit kért. A vizsgálat meg is történt, hosszadalmas procedúra volt, és minden mondatom és gesztusom fel lett véve. Újraélhettem azt a perverziót, amikor ezt én tettem meg, épp csak picit más célkokért. Tudtam magamról hogy nincs minden rendben velem... De ez azért túlzás amit művelne... és miért én? Csakis azért mert volt bennem annyi kurázsi hogy tegyek magamért. Megölettem az apámat. Láttátok ti is? Hát nem megérdemelte?! Megöltem az anyámat... Milyen anya ez, mi? Féltékeny volt rám, és minden félelmét amihez közöm sem volt, rám vetítette... a gyermekére... egy tehetetlen lényre, mert mit tehettem volna? Nem volt menekvésem onnan...
Methew-et viszont már nem én öltem meg, hanem az anyám... és még csak fel sem fogta... Ezért is én sínylődöm.. De már rég tudom, az élet vicces és csakis az érti, akinek kiváló a humorérzéke...
***
Majd ide kerültem. Németország, Niedermarsberg Pszichiátria és elmegyógyintézet.Lezajlott pár beszélgetés a kezelőorvosommal. Végül itt ragadtam... A gyors épületeket elverő zivatarokat, egy nagyobb vihar váltotta. Az ég pár pillanatban fényárban úszott, majd a hangkíséret is eljutott hozzánk. A lámpák égtek, de egy-egy villanás a fehéret még fehérebbre festette, a sápadt arcokat még sápadtabbra. De ez a hely nem ettől volt nyomasztó. A páciensek és az orvosokat nem különböztette meg semmi. Nem voltak fehér köpenyek és mi is az utcai ruhánkban tengethettük napjainkat. Volt tévé, kézműves foglalkozások, csoport és egyén foglalkozások. Az udvaron kialakítva mozgásra való lehetőség. Napi háromszori moslék, és tisztálkodásra való lehetőség. Az emberek nyomott, fáradt pofázottal. De nem mindenki. Voltak akik társasoztak, vagy kártyáztak. Volt aki pont a folyosón kapott sírógörcsöt, amikor pár perccel ezelőtt még semmi baja sem volt... Mindezt csakis addig láthattam, ameddig... át nem kísértek a Markt 2-be. Más nevén a zárt osztály.
- 18+:
- Igazán nem tettem ezért még semmit sem, hamar kapcsoltam. Bekerülsz a nyomorba és csak jó magaviselettel kaphatod meg mindazt, amit a folyosón láttam. Cuki nem? Bekerültem egy magán zárkába. Több cella volt egymás mellett, máshol is tartózkodtak még. A jajveszékeléseket igazán jól lehetett hallani, főleg éjszaka. Könyörgések és ordibálások, dührohamok, és a cella csapkodása. Ha kellő ritmusban csinálták, akár még egy remixelt zenének is elment volna. Viccesek voltak. Én pedig csak türelmesen vártam, vártam azokra a pillanatokra amikor kivittek onnan és egyéni foglalkozást kaptam. Én pedig elismertem mindent, elismertem a hibáim, azt hogy bűnös voltam, azt hogy a rendőrséghez kellett volna fordulnom. Teszteket töltettek ki velem. Több félét. Az egyik, amikor kártyákat kellett elhelyeznem egy félelem skálán. A dobozban öt skála volt, és igencsak érdekes kártyák voltak, és rengeteg... A mozgó járművektől, az ürüéktől kezdve a mások vonzalmáig. Mikor végeztem csak eltették és visszavittek a helyemre. Ezt többször játszották el, több heten... hónapon keresztül. Nekem csak a magánzárka jutott, és a koplalás. Épp csak annyit kaptam, hogy éhen ne halljak. Szörnyen lefogytam, legyengültem... és a szépségem... egyszerűen megkopott. Ahogy telt az idő, úgy kezdtem elveszíteni a türelmem, elhinni, hogy kijuthatok, elfogadni, hogy ez nem engem céloz... És éreztem, kezdek becsavarodni. Megölt az unalom. Hiába próbáltam beszédbe elegyedni azokkal akik az élelmet osztogatták, vagy időről időre elkísértek egy hideg zuhanyra... Egyszerűen érezhető volt rajtuk, hogy nem beszélhetnek... Végül lebetegedtem... Tüdőgyulladást kaphattam... de nem vagyok benne biztos, időről időre kaptam valamit... Meg az étel mellé járt gyógyszer... Amitől jobban kellett volna legyek, de nem lettem... A halálomon voltam.. Alig pár percre tértem hozamhoz egy-egy nap, a többit végig aludtam... és egyszerűen nem tudtam ellátni magam. Gyűlöltem őket, amiért hagynak... így meghallani... De nem tehették meg, egy kórházi ágyon ébredtem, még mindig ugyanott, de sokkal emberibb környezetbe.
- Hééé... doki! - Szóltam utána még akkor is ha hangom elhaló és gyenge volt, és minden erőmet össze kellett szednem hozzá. Amikor hátra fordult, egyszerűen és nőiesen beintettem neki. Arrogáns volt és gőgös, valamint épp olyan hibbant mint mi. Haza értem!
Visszakerültem, ugyan oda... amint picit jobban lettem, és rájöttem valamire. Játszhatunk egy izgalmas játékot, hisz meghalni úgysem hagyhatnak.
Még aznap elkezdtem. Kíváncsi voltam mi történik ha megeszem az akkor még hosszú hajamat. Lenyomkodtam a torkomon, és öklendezve próbáltam visszanyelni egy-egy kicsikét a hányásommal együtt. Kellően undorító volt és abban reménykedtem ha már a jó magaviseletet nem, ezt majd értékelik szépen. Úgy is lett, lefogtak, kicibálták a torkomból, és leborotválták a hajamat. Nem is gondoltam, milyen jól áll a kopaszság, de egy pont oda... ejnye, ők vezetnek...
Ha az megvolt, kíváncsi voltam, hogy el tudom-e harapni a nyelvem. Veszélyes lehet ám, mert akár meg is fulladhatsz tőle... Minden erőmet belevetve próbálkoztam, de ezek időben észrevettek... és bekötötték a számat. Kettő null... bár, biztat a tudat, hogy nekem csak egy pont kell a győzelemhez, tehát nagyon vezetni nem tudnak...
Rács volt az ablakon, és volt egy fenti cső, amire felkötöttem a nadrágom és ahhoz kötöttem a lábaimat. Kellett hozzá némi hajlékonyság és fizikum, de mivel idekerülésem előtt sportos embernek voltam mondható, meg tudtam tenni. Majd leengedtem magam a fal mentén, tehát fejjel lefelé lógtam. Azt hiszem fél óra... ennyi idő kell ahhoz, hogy a fejbe áramlott vér halált okozzon. Nem kellett bele sok ebben a függésben, hamar vörösödni kezdett a fejem. Éreztem a nyomást, a borzasztó fejfájást a látásromlást és a hányingert. Azzal nem számoltam, hogy még az orromba is hányok, de dupla élvezet.. Ami amúgy nem történt meg. Elájulhattam már, amikor leszedtek...
Picit furcsállottam, hogy nem kaptam még fehér ruhácskát és gumiszobát, de ezek alapján ők is élvezik az én kis játékomat, igazán örültem neki, de ma.. mást találtam ki. Az ajtó felé fordultam, és levetkőztem, olyan pozícióba ültem hogy lássanak, de azért ne teljesen mindent. Majd maszturbálni kezdtem. Nem voltam épp olyan hangulatban, hogy jól is essen, de a közönségért mindent. Ahogy az érzés kezdett úrrá lenni rajta, könyörögtem a segítségükért, mert úgy mégiscsak jobb nem? Hát.. egyedül kellett megoldanom, de megvolt, ha már eljutottam odáig nem mentem haza üres kézzel, befejeztem amit elkezdtem.
A következő nap, csak lekaptam vagy legalábbis próbáltam az egyik ápolót.
Erre kaptam egy édes fehér ruhácskát, lekötve a kezeim,de még a lábaimat is, a számban egy nyáltól ázott rongy, ami arra szolgál, hogy ne harapjam el a nyelvem. Felnevettem. Fetrengtem és vonaglottam mint egy, földigiliszta. Majd így teltek a napok, talán hetek is. Éheztem és még inkáb fogytam, szinte hallottam zörögni a bordáimat. Néha egy kis dühkitörés, amihez amúgy is kevés erőm volt, így inkább csak esetlen vergődésre futotta...
***
Nem tudom mi változott, talán csak annyi, hogy kellően legyengítettek, bár a drogok amit belém nyomtak is segítettek. De kikerülhettem. Megkaptam azt, ami itt a jutalom. Talán csak annyi történt hogy nem purcantam meg időközben, így ez járt... Lényegtelen volt. Az első dolgom lett az, hogy visszanyerjem az erőm. A háromszori kaját megkaptam, de volt egy fószer aki félholt volt, így felzabáltam az övét is. Idő kellet ahhoz, hogy visszanyerjem a súlyom, de az alakom akkor sem volt az igazi. A hajam matt lett és töredezett, a körmeim is állandóan letöredeztek, a bőröm fakó és élettelen. A szemeim is kisebbnek tűntek valamiért. Sőt talán, mintha alacsonyabb is lennék?...
***
Így tengődtek a napok, a hetek hónapok, de még az évek is. Az erőmet sikerült visszaszereznem, és sportolni is rendszeresen lejártam a kertbe. Látogatóm nem igazán volt, tartalmas beszélgetéseket a kirendelt pszichiáteremmel és a gyakornokokkal tarthattam csak, értelmes ember idebent alig ha volt... Még a fogva tartóim sem. A csoport foglalkozások viccesek voltak. Állandó hisztirohamok, öngyilkossággal való gondolatok, emberjogok és hasonló kérdések vetültek fel. De mindig akadt valaki, aki vagy bőgve szaladt ki, vagy kivágta a székét az ablakon és hasonló kedvességek.
Volt egy nő, katona volt és poszttraumás stresszel tért haza, rémálmai voltak, és egyszerűen nem bírta elviselni az ott tapasztaltakat, pedig harctéren nem sokat volt... Az ezredese viszont rendszeresen kúrta és megalázta. Gyönyörű rémálmai voltak ezután, és a családjára is rátámadt és a kisfiát kórházba is kerítette és a férjét is súlyosan megsebesítette, végül maga kérte, hogy ide jöhessen. Felvették, és jelenleg is ő az, akinek a legnagyobb esélye van a távozásra. Szobatársak voltunk, még másik két nővel. Ismét rémálmai voltak, óvatosan ültem le az ágya szélére és vágyakozva figyeltem, miközben éreztem... Nedvesedek. Izgatott, ahogy láttam szenvedni és úgy belenéztem volna a fejébe, hogy átéljem amit ő... Majd kezemmel óvatosan kezdtem el simogatni a combját, majd lassan cirógattam combjának belső felét, mire éreztem, hogy összevizeli magát, kipattant a szeme és hihetetlen erővel támadt rám. Fojtogatni kezdett, és rám nehezedett miközben már a szemeim felakadtak, és éreztem. Mindjárt elélvezek. Magam sem értettem és nem is érdekelt, de egyszerűen hihetetlen jó érzés volt. Akartam!
Másnap reporta lettünk hívva, elmondta, hogy csak fel szerettem volna ébreszteni, erre rám támadt. Le lettem szidva hogy ez, nem az én feladatom, de értékelik, ő pedig külön beszélgetést kapott..
***
Kegyetlen és hosszú évek teltek el így, volt aki kijutott, volt aki bent halt meg, és voltam én... aki másképp nyerte el önön szabadságát.
Behívtak az irodába az intézmény igazgatójához. Aki tömérdek papírt akart velem aláíratni. Köztük olyat, hogy bármilyen gyógyszert beadhatnak, tehát teszt gyógyszereket vagy placebót is, valamint ha meghalok a testemet felajánlják a tudományos akadémia bonctermébe és ilyesmiket. Elolvasva letettem a lapokat, és megmondtam.
- Ezeket nem írom alá. - Jelentettem ki.
- Rendben, valójában nincs is szükségünk az aláírására. - Hidegvérrel közölte, de nem lepett meg. Nyilvánvaló volt odabent kis hogy ki a kontroll és ki a kísérleti csoport.
- Mit akar? - Kérdeztem vissza, komolyan a lényegre törve, mert ez... egy nem mindennapi dolog volt. Ide azokat hívják, akiket vagy áthelyeznek, vagy kiengednek.
- Átrakunk a kísérleti csoportba. Kivonunk innen téged, úgy tudják majd, hogy át lettél helyezve helyszűke miatt, de valójában a Markt-5-ben szállásolunk el.
- Markt 5? - Kerekedik ki a szemem, hisz a legmélyebb pontja az egész kócerájnak a zárt osztály, a Markt 2. De így, meglepett, ilyen is létezik.
- Elektródákat a testedre, katétert kapsz, és fekvő beteg leszel életed végéig, miközben kiélvezheted a szabadságod. - A mondatai hallatára összeráncoltam a szemöldököm. Nagyon ferde volt... és nyilvánvaló hazugság.
- Divatját élik a virtuális szerepjátékok, vagyis csak egy. A lényeg ha bejutsz oda, csak holtan jutsz ki... Vagyis akik eddig kijöttek, mind meghaltak. Viszont odabent szabadon élhetsz, ameddig jutsz, miközben mi pásztázzuk az agyadat. Jó alku mindkettőknek nem? - Biztos voltam abban, hogy ez valamiféle csapda.. vagy teszt, de miért ne fogadhatnám el. Megtettem, és egy kerülő folyosón soha többé nem találkoztam a bentlakókkal, pedig legalább tíz éve jó barátok voltunk. Igazán hiányozni fognak... rémes lesz nélkülük.
Bevittek egy kórterembe, ahol már feküdtek páron monitorra és számítógépre kapcsolva egy félhomályos teremben. Ajtó felőli ágy lett az enyém, kórházi ruhába kellett öltözzek, majd lefeküdni. Miközben az elektródákat tették fel a fejemre a mellkasomra, azon gondolkodtam, vajon hányszor rakták már meg ezeket a tehetetlenül fekvő nőket. Végül kaptam egy sisakot is. Utólag csatlakoztam a sahoz, kaszt, egyértelmű harcos. A többi lényegtelen volt. Beloggoltam. Idő közben tanultam meg kifejezéseket. A rendszer használatát ami mondhatni gyerek játék volt... Valamint, most figyelték az agyamat, mindent amit teszek, gondolok és érzek. Természetes hogy nem legális az amit művelnek, hisz lényegében ecsetelték hogy mi lesz akkor ha megpurcanok. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy időközben gyógyszereznek... Főleg amikor saját magamon is felfedezem a furcsaságokat... Nem hívtam fel különösebben a figyelmem, hisz a szentelés nem volt számomra lényeg, a szórakozás... annál inkább.
_________________
Írás:#7f878e
Beszéd:#ad402f
× A karakter és user nem ugyanaz, olyanok játékát várom csak, akik ezzel tisztában vannak és képesek különbséget tenni az ic és oc-ért sérelmek között! ×
× Gyakran használok obszcén, és szexuális tartalmú utalásokat, nyílt célzásokat, brutális cselekedeteket megbotránkoztatás és polgárpukkasztás céljából. ×
× Küldetések esetén (mivel nem te döntöd el hogy kivel játszol kivel nem), abban az esetben, ha úgy érzed nem tudnál/szeretnél vele kontaktusba kerülni,
jelezz egy pm-ben, és a karakter valószínűleg nyíltan keresztül néz majd rajtad, ellenben ha a karakter kapcsolatot teremt vele, akkor azt viszonozni fogja,
amennyiben az események úgy igénylik. ×
Beszéd:#ad402f
× A karakter és user nem ugyanaz, olyanok játékát várom csak, akik ezzel tisztában vannak és képesek különbséget tenni az ic és oc-ért sérelmek között! ×
× Gyakran használok obszcén, és szexuális tartalmú utalásokat, nyílt célzásokat, brutális cselekedeteket megbotránkoztatás és polgárpukkasztás céljából. ×
× Küldetések esetén (mivel nem te döntöd el hogy kivel játszol kivel nem), abban az esetben, ha úgy érzed nem tudnál/szeretnél vele kontaktusba kerülni,
jelezz egy pm-ben, és a karakter valószínűleg nyíltan keresztül néz majd rajtad, ellenben ha a karakter kapcsolatot teremt vele, akkor azt viszonozni fogja,
amennyiben az események úgy igénylik. ×
Ridd- Harcos
- Hozzászólások száma : 35
Join date : 2016. Nov. 14.
Karakterlap
Szint: 21
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
Re: Ridd
by Cardinal Hétf. Jún. 05 2017, 16:32
Osu!
Ebbe mindent beleadtál, mi? Kicsit túlteljesítetted a szókövetelményt
Nagyon... részletes (talán túlságosan is), sötét és tébolyult, szerintem sikerült kihoznod ebből a történetből, amit akartál. Elfogadom az előtörténetet.
A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A kvíz miatt a 19. szinten kezdesz, így 95 pontot kapsz, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 2
Fegyverkezelés: 1
Erő: 4
Kitartás: 1
Gyorsaság: 1
Speciális képesség: 1
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor azt a megfelelő témákban megtalálhatod a szabályzatban.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő *Pallos/Fejsze/Pöröly* (+2 erő *-1 kitartás/-1 fegyverkezelés/-1 gyorsaság*)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az anyagiakról. 200 arany üti a markodat, továbbá szabadon választhatsz 24, legfeljebb a tierednek megfelelő nyersanyagot.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Ha akármivel kapcsolatban egyéb kérdésed van, nyugodtan dobj egy privát üzenetet nekem vagy kérdezd meg chaten.
Ebbe mindent beleadtál, mi? Kicsit túlteljesítetted a szókövetelményt
Nagyon... részletes (talán túlságosan is), sötét és tébolyult, szerintem sikerült kihoznod ebből a történetből, amit akartál. Elfogadom az előtörténetet.A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A kvíz miatt a 19. szinten kezdesz, így 95 pontot kapsz, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 2
Fegyverkezelés: 1
Erő: 4
Kitartás: 1
Gyorsaság: 1
Speciális képesség: 1
Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor azt a megfelelő témákban megtalálhatod a szabályzatban.
A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.
Kezdő *Pallos/Fejsze/Pöröly* (+2 erő *-1 kitartás/-1 fegyverkezelés/-1 gyorsaság*)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.
És ne feledkezzünk meg az anyagiakról. 200 arany üti a markodat, továbbá szabadon választhatsz 24, legfeljebb a tierednek megfelelő nyersanyagot.
Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Ha akármivel kapcsolatban egyéb kérdésed van, nyugodtan dobj egy privát üzenetet nekem vagy kérdezd meg chaten.
Cardinal- Moderátor
- Hozzászólások száma : 3348
Join date : 2012. Dec. 16.
Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.