Jekatyerina Natashenka és Wardowar találkozik

Nem kereste a bajt. A baj viszont mindig megtalálta őt. Ezt nem mindig vette észre. Volt ami szándékosan kerülte el a figyelmét, hisz nem éri meg a macerát az hogy kikezdjen valakivel egy kevés látszólagos tiszteletért, de az esetek többségében fel se tünik neki, hogy itt baj lesz.
Persze szinte mindig sikerül a figyelem középpontjába kerülnie valahogy. Múltkor is ahogy sétált az utcán, szinte minden tekintet utána fordult, mintha soha nem láttak egy vigyori embert öltönyben cilinderrel. Vagy talán csak az tűnt nekik furának, hogy bárki mellett elmentem annak a következő pillantban elkezdett nevetni valamelyik ruhadarabja. Nem tudták értékelni a vidámságot.
Ez pár nappal ezelőtt történt. Azóta kezdte megtanulni kezelni a dolgot, és próbálta csak akkor használni a képességét, mikor egyedül van. Vagy olyanok társaságában, akikről tudja, hogy nem veszik ezt az apróságot rossz néven. Ez nem sikerült neki mindig olyan egyszerűen mint ahogy azt eredetileg gondolta volna.
Valami ilyesmi történhetett a most ezzel a lánnyal is.
Akárhogy próbált visszaemlékezni biztos volt benne, hogy ezzel a lánnyal még nem találkozott annak előtte. Abban is biztos volt, hogy az elöző néhány percben nem àllt szándékában semmit se megnevetetnie. Azért úgy nem jó beülni semelyik étkezdébe enni, akármennyire lerobbant is a hely, hogy folyton nevet az evőeszköz, amit a szájához emel, vagy a tányér, amiből eszik. Eszébe jutott egyszer, hogy be fog szerezni egy kesztyűt, vagy a fegyverét, mint kesztyű fogja viselni. Mindkét ötletett elvetette. Ha fegyvere kesztyű lenne, az olyan mintha nem volna fegyvere, amúgy meg biztos túl hivalkodó lenne, ha az eddigi ruhájához még kesztyűt is viselne. Ráadásul az sem biztositék a képessége ellen, mert a végén a kesztyű fog folyamatosan nevetni.

Nem kapta fel a vízet. Nem adja meg ezt az örömöt az idegennek. Ezzel szemben megpróbált visszavágni a lánynak. Nem nézett utána, ahogy az továbbállt. Maga elé kezdett el beszélni, de elég hangosan ahhoz, hogy biztos legyen a távolodó is meghallja, amit mondani kíván.
-Hah. Büszkeségről beszélni egy hamis világban? Főleg mikor ön dobálozik étellel, kesztyűvel és meggondolatlan szavakkal. Tudja mennyi időbe telik egy újabb adagot elkésziteni. Bizonyára tudja, mert nem olyannak tűnik, aki túl sokat várna a dolgokra. Egy szempillantás, nem több, gondolom. Amúgy is, csak pár gombnyomás, és máris tiszta ruha van rajtam. Ezzel elég nehéz lenne kihoznia a sodromból, ha ez volt a célja. A kesztyű, mint a párbajra hívás jelképe lehet, hogy az ön idejében divatban volt, de ma már modern időket élünk. Találjon ki valami újat, ha a figyelmemet akarja felhívni. A szó, nos, a szó elszáll. Mért is izgatnám fel magam egy illékony dolgon. Az pont olyan lenne, mintha azért lennék dühös a napra, mert most süt, az esőre, mert az épp esik, vagy a szélre, mert pont ebben a pillanatban fúj.
Az érvelésében rengeteg hibát lehetett volna találni. Nem foglalkozott vele. Ahogy a lánnyal sem ennél többet. Nem volt kedve most az erejét fitogtatni, és biztos volt benne, hogy a lány csak egy felfújt szenzációvadász. Ebben az esetben nagy eséllyel nem fog a lány sem foglalkozni azzal, hogy miről is hadovál itt össze, és fel se fog neki tünni, hogy a kis monológjába sikerült több kisebb keresetlen sértést is a másik fejéhez vágnia.

Szótlanul nézi, hogy a lány kényelembe helyezi magát szemközt. Ugyanígy türi, ahogy a lány belemarkol az ételébe.
-Szolgálja ki magát csak nyugodtan.
Továbbra is csak mosolygot és folytatta az evést. Mielőtt a szájához emelte a következő falatot, úgy döntött ő is belemegy a játékba. Bár biztos volt benne, a másik csak provokálni akarja.
-Sajnálom, de én erről a küzdőteres dologról most hallottam először. Elnézést kérek, ha a tudatlanságommal a lelkébe gázoltam. Valamit nem értek. Akkor most azért akar velem küzdeni, mert a becsületébe gázoltam, vagy mert úgy gondolja, hogy ellenfélre vártam ezen a helyen?
Nem szentelt sok figyelmet a rossz szinjátékra. Biztos volt benne, hogy nem fogja sokáig bírni a másik. Nem is tévedett.
A lány a kalap félrelökésével csak annyit ért el, hogy a fejfedő leesett a földre, és a feltáruló helyen, megvillant egy szabályos kerek foltban a másik árnyalatra festett hajszín.
Lehajolt a cilinderért, egy kicsit megpaskolta, hogy lerázza róla a képzeletbeli port, majd leteszi a tányérja mellé.
-Talán előbb tájékozodjon, mielőtt ilyen sértésekkel próbálkozna. Azok a varázslók talárt és süveget hordanak. Ráadásul az a játék egy merő unalom volt. Nincs meg az a jó kis atmoszféra, ami itt betölti a levegőt. És ha pár polccal arrébb nyúlkáltam volna, akkor valószinüleg most nem csak játékból használnék fegyvereket.
Egy pillanatra elhallgat. Senkinek sem kell tudnia, hogy a fekete piacról szerezte be a maga kis szórakozását.
-Rendben. Küzdjünk meg, de szeretném, ha tétre játszanánk. Előtte viszont, nem kér még egy adagot? Biztos jó érzés lehet végre mások szivélyes társaságában étkezni.

Volt néhány szó, ami nehézséget okozott neki a párbeszédben, vagyis inkább a lány beszédében. Párbeszédrőlről elég nehezen beszélhettünk, ha csak az egyik fél hallgat arra, amit a másik mond. Nem is foglalkozik a lány ki nem dolgozott poénjaival, amit akár sértésnek is fel lehetne fogni. Nem zavartatja az elvett étel miatt sem. Egyszerűen csak rendel egy újabb adagot. Nem is foglalkozik vele, hogy ez úgy tünhet, mintha egy újabb ellenfelet keresne úgy, hogy még az elözővel sem állt ki. Amúgy is kételkedik ebben a kihívásos rendszerben. Biztos volt, hogy a lány csak szórakozni akar vele. Abban is biztos volt, bármit is mond ezek után a lány nagy eséllyel nem fog foglalkozni vele. Amíg nem fogadja el a kihívást.
-Nem értem mért lenne nehezebb az egyik népcsoporttal kijönni, mint a többivel.
Elégedetten nézett a lány felé, mikor meghallotta a nevetést. Legalább van egy reakció, amiben nem kell csalódnia. A nevetés mindig jó kedvvel töltötte el. Nem véletlen választotta ezt a viseletet.
-Egyik sem. Bár kétlem, hogy hinne nekem az eddigiek után. Bizonyítani meg nem most fogom. Ha egyáltalán fogom.
Nem kell rángatni. Megy a lány után, ahogy az hozza kifelé a teremből. Még eközben elmondja a maga gondolatait a küzdelem előtt.
-Nem is pénzre gondoltam. Ha én gyözök, kérem a fegyverét amivel megküzd ellenem. Abban kételkedem, hogy akármelyik felszerelésem érhet annyit, mint a fegyvere, vagy lenne elég pénzem az egyenlő téthez, mit szólna, ha...
Itt elhallgat. Nem jut eszébe semmi, amit fel tudna ajánlani a lánynak, és érne is annyit, mint a fegyver.

Nem is izgatja fel magát, hogy a következő adag sem jut el hozzá. Tudomásul veszi, hogy a küzdelem előtt már nem fog enni. Így a lány megkapja, amit annyira akart. Azért most kap egy visszavágást. Mèg mindig azon a lassan már idegesítően boldog hangján.
-Ahogy aludni és szeretkezni sincs értelme ebben a világban. Ahogy elnézem, egyiket sem kerüli túlzottan.
A dekoltázs villantása nem igazán izgatta fel, nem vette el az eszét, és nem is hozta zavarba. Bár az érdekes, hogy egy ilyen ruhában, hogy tudja valaki magát mutogatni. Természetesen odapillantott, mint akármelyik egészséges férfi az ő korában. Nem egy rövidke pillanat volt ugyan, de azért nem is nevezném még stirölésnek. Ezek után az az érzése támadt, hogy ez már nem ugyanaz a küzdelem, ami eddig folyt kettejük közt. Ebben a csatában egy férfi sosem kerekedhet felül egy lányon. Vagyis jelen esetben egy nőn. Ezek után nem is lepödött meg a furcsa ajánlaton. A mérleget nem érezte egyensúlyban.
-Meg van elégedve ezzel? Egy éjszaka felérne a kezével? Én biztos többet kérnék. Mondjuk hármat legalább. És azt se kötném ki, hogy a most következő hármon kéne letöltenem a büntetést. Az még is csak izgalmasabb, ha nem tudom mikor éri el megint a szeszély.
Nem hatotta meg a nő szomorú története az elvesztett felszerelésről. Aki béna az így jár. A nézők megitélés sem nagyon esett számításba nála.
-Ebben az esetben az lenne a tisztességes, ha én is felszerelés nélkül küzdenék, vagy felajánlanék önnek egy tartalék felszerelést. Sajnos ezen kivül csak a kezdő cuccom van nálam, azt odaadhatom, ha szeretné. Így is a keze maradna a tét. A saját fegyveremért csak nem fogok küzdeni.
Nem törödött a sürgetéssel. Továbbra is mosolyogva válaszolt a nőnek.
-Én már rég megejtettem volna a kihívást. Van itt egy bökkenő. Mielőtt tényleg ki tudnám hívni, szükségem lesz a jövendőbelim tisztes nevére.

https://swordartonline.hungarianforum.com/u1176rpg
Pontok:
Élet 20 (100 életpont? )
Fegyverkezelés18+6
Erő 3+7
Kitartás 8 
Gyorsaság 40+5
Speciális képesség 2 
Páncél +9

A nevetés. Az emberi nevetés. A legszebb hang a világon. Az már lényegtelen, hogy sértő, kárörvendő vagy éppen boldog a nevetés. A nevetés az nevetés.
Mikor meghallotta örömmel konstatálta, hogy azért olyan dolgokkal is nevetésre tud bírni másokat, amik eredetileg nem ezt a célt szolgálták.
Hogy dögunalmas lenne? Nos ez is egy fajta felfogás. Nem fogja megváltoztatni magát a nő kedvéért. Miért tenné? Az kereste az ő közelségét, nem pedig ő a másikét. Másrészt pont emiatt az unalmas léte miatt kapott ettől a nőtől rengeteg nevetést. A kéz megkérése váratlan dolog volt, de nem fog ellenkezni. Amúgy se teljesen ezt a kifejezést használta.
-Tényleg attól fél, hogy nem fog belőlem egynél többet bírni? Mit fogok én csinálni...?
Nem fejezi be a kérdését. Eleve egy hasonló tétre gondolt a nőtől.
-Rendben, ha győz, akkor a mai éjszakám az öné. Bármit megteszek, amire kér.
-Mindegy. Úgy sem állt szándékomban megtartani.
Egy pillanatig elgondolkozik az inventory előtt állva. Végül nem a küldés opciót választja, hanem elővesz, majd a nő kezébe nyom egy fogkefét. Ha esetleg jobban megnézné, akkor kideritheti, hogy ez egy harcművész kezdő fegyvere.
-Önnek biztosan jobban fog jönni, mint nekem.
Arra azért kiváncsi, hogy az igérethez híven meg is köszöni az ajándékot, de igazából csak fél szemmel nézi, hogy mit csinál vele. Abban azért reménykedik, hogy a közönség legalább egy részéből ki tud csalni ezzel egy kis hahotát. A megalázás a közemberek közt vicces szokott lenni.
Eközben elküldi a kihívást az előbb megkapott névre, és a visszaszámlálás alatt felszereli a dolgait. A fegyverét egészen addig a pillanatig nem is veszi elő, míg a számláló a nullához nem ér.

-A poén egy olyan változó világ, amivel egy beszélő robot nem tud versenyre kelni. Nem akarok vicces lenni. Mindent komolyan mondtam.
A procedúrát totál eröltetettnek találta.
-Te is tudod, hogy sokkal kevesebb dologgal kell foglalkoznunk, mint odaát, szerencsére a szájszag nem tartozik közéjük. Hát, én ezt nem tudtam.
Zavartan vakarta meg a fülét.
-Azóta sok dolog történt.
A nő tényleg megköszönte. Legalább megtartotta az igéretét.
-Akkor mégis úgy döntesz, hogy vissza fogod adni? Reméltem, hogy megtartod majd emlékbe. Na mindegy..
Egy pillanatra sem állt meg a nő bénázása után.
-Nos. Akkor az fog történni, ha esetleg túl nagyot ütnék, hogy vörös leszek ennyi ember szeme láttára. Nekem pedig lesz egy halott mennyasszonyom. Legközelebb majd jobban fogja kezelni azt a vackot, amit most sikeresen félrenyomott.
Még egy utolsót lök a dolgon, hogya küzdelem kezdete elötti utolsó pillanatban még előveszi a saját fegyverét, ami egy lufikard nézetét vette fel.
Nem érdekelte túlzottan, hogy a másik a saját életét is felteszi. Ez egy olyan húzás, ami csak azok ellen vállhat be, akik átérzik az élet, vagy a bűn súlyát. Egy csúnyán végzödő kockáztatás volt ez a lány részéről.
-Csak azt sajnálom, hogy nem hallhatom többször a gyönyörű nevetését.
Nem volt benne semmi gyilkos ösztön, vagy bármi, ami ehhez hasonlított volna.
Meg se várta a választ, máris indította az első suhintást vizszintesen, egyenesen a másik nyakára célozva.Egy életlen lufikarddal.
Végiggondolta a dolgokat. Nem véletlen választotta ezt a kombinációt. Nem is igaz.... Egyszerűen csak ez tetszett meg neki, és kész. Semmi komoly megfontolás nem volt a dolog mögött.

Életpont: 15-10=5

A harcnak van rendszere, amikor kockával dobálunk. Nekem is jobban tetszik a kocka nélküli, ilyenkor mindent feltételesben írsz, és az ellenfél dönti el, hogy találtál-e

Oké, hagyjuk a halandzsát, ha azt akarja. Ez már amúgy se más, mint egymás sértegetése.
Örült, hogy nem sikerült komolyabb sebzést okoznia. Akkor túl gyorsan véget ért volna a mókája.
-Valahogy akörül.
Nem mondja meg a nőnek, hogy gyakorlatilag egy kezdővel van dolga. Ő sem reménykedett abban, hogy az első küzdelme így fog alakulni. Ilyen minimális sebzéssel is sikerült komoly veszteséget okoznia. Na volt one hit knock out, de remélte, hogy nem is lesz. Ha egy csapással elintézne az ellenfelet, akkor hol maradna a szórakozás? Nem is támadott többször, hiába is lett volna lehetősége rá.
Első reakciójaként odanyúl, megpróbálja megfogni a "fegyvert", ami elvette a fél látását, másik kezével a lány kezét próbálja megfogni, amivel a fegyvert tartja, és majdnem elkezd sikítani. Aki tisztában az emberi test anatómiájával, elég gyorsan rájön, hogy ezekhez el kellett ejtenie minimum a fegyverét. Az embernek csak két keze van.
Észreveszi, hogy nem is fáj annyira, mint kellene. A fájdalmas kifejezést  az arcán mosoly váltja fel. Még nagyobb az öröme mikor meglátja az életcsíkját. A másik nem sebzett túl sokat. Még az élete is csak egy kicsit csappant meg. A páncélja gyorsan elfogyott. Ezt megállapítani az egyik szeme elég volt. Sokáig játszhadozhat még, ha nem történik valami váratlan.
-Tetszel te nekem. Nem akarsz mégis inkább a feleségem lenni, mint egy halott mennyasszony?
Talán észre se vette, hogy most tegezte elöször a másikat.
Ez nem sokáig maradt így.
-Jobban járna, ha feladná a küzdelmet, mielőtt késő lesz.
Nem fogja feladni. Nem olyan. Egy próbát megér a dolog.

A páncélja nagyon gyorsan elfogyott. Nem is gondolta másképp.
A magasba tartott fogkefe, mintha egy jogae lett volna, azért mégis csak túlzás erre, mint reakció. Egyébként is legfeljebb csak királynő lehetne, nem pedig király, de ezt a kéréshez híven nem hozta fel.
Mégis változtatott a véleményén. Nem nézte ki belőle.  Nem olyannak látja, aki sokra becsülné az életét. Inkább magát vélte felfedezni az ellenfelében. Egy olyan embert, aki semmivel se foglalkozik, még magával se. Aki számára nem létezik a megbánás, vagy a sajnálat. Egyszerűen csak szórakozni szeret.
Meg is teszi amire megkérték. Előtte végigkutatta az összes zsebét, de nem talált semmi olyat, amit keresett. Kénytelen volt  az egyik kezén lévő gyűrűt levenni, és azt felajánlani. Letérdel. Amúgy is fel kell majd valahogy vennie a fegyverét. A gyűrűt maga elé felfele tartva felteszi  a nagy kérdést.
-Jekatyerina Natashenka. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
A tenyerébe kell tartania az ékszert. Nem volt nála gyűrűt tartó doboz. Nem számított arra, hogy ilyen hamar eljegyzést fognak kicsikarni belőle. Arra sem, hogy ilyen hamar feltesz egy komoly kérdést.
Nem zavarta a támadás egy kicsit sem. Amíg nem a megmaradt szeme felé irányul a támadás, addig mozdulatlanul térdel, míg meg nem kapja a választ. A támadás el sem éri. Valami megakadályozta a másikat a támadásban. Talán direkt csinálja, vagy esetleg van valami, amiről nem tud még. Teljesen mindegy. Ez csak még több időt ad neki. Ami sokkal több szórakozást jelent a számára.
-Tudja, ilyenkor elég csak a férfinak térdelnie. Nem kéne gúnyt üznie legalább egy ilyen szép hagyományból.

Nem zavartatja magát a látványos unalom, és a lenéző szent beszéd miatt sem. Az sem túlságosan izgatja, hogy a gyűrű elvevödik tőle. Azért is ajánlotta fel, hogy a másik azt elfogadja. Egy dolog nem kerülte el a figyelmét. A gyűrű nem oda került, ahova kellett volna. Ahelyett, hogy a másik ujjára került volna, elsüllyedt az inventoryjában. Nem tette szóvá.
A csók nagyon meglepte. Nem az, hogy az ellenfele kihasználta az alkalmat egy támadásra. A csók ténye lepte meg. Nem gondolta, hogy ennyire élethűen fognak majd játszani. Úgy tett, mint aki visszonyozza a csókot. Nem törödött sokat a harapással abban a pillanatban, mikor az megtörtént. Az életpontja nem változott sokat. A hozzáállása igen.
Nevetett. Nagyon harsányan nevetett. Tipikusan úgy, mint azok az őrültek, akik tudják, hogy a következő döntésük sorsfordító lesz.
-Ezt a csatát megnyelted. A küzdelemnek még nincs vége.
Felveszi a földről a fegyverét, és a másik, a "mennyasszonnya" felé fordult.
-A komédia szabálya: a legnagyobb poént, hagyd a legvégéle.
Ahogy lassan közelebb lépdelt hozzá, nem érzett se bánatot, se örömöt. Se sajnálatot, se bűntudatot. Egyszerűen nem érzett semmit.
Mielőtt elért volna hozzá, még pár szóval kifejezte, hogy mit akar elérni.
-Nyugodj békében, dlágám.
Felemelte a fegyverét, és annyi támadást intézett, amennyit csak tudott.
Nem volt szüksége az egy támadásos nagy sebzésre. Az túl hamar véget vetne a mókájának. Ha elég sebességet és támadási esélyt össze tud szedni, akkor kisebb sebzéssel is sikerül komoly veszteséget okoznia. Így abban a pillanatban be tudja fejezni a küzdelmet, amelyikben már elvesztette az érdeklödését a harc iránt.

Még mindig nevetett, mikor visszahozta a fegyverét. Egy darabig fel se fogta, hogy mi történt. Abban reménykedett, hogy nem kell neki elintéznie a döntést. Nem volt ilyen egyszerű dolga. Mikor rájött a dologra, visszavette a fegyvert, és továbbra is nevetett. Ez a nevetés már nem volt olyan harsány, de nem hagyta abba.
-Rendben, a te kedvedért elmondom a valódi nevem is.
Elgondolkozik egy darabig.
-Vagy inkább mégse. Túl nagy itt a közönség. Amúgy sem használhatnád sokáig.
A sértéseket továbbra sem veszi fel. Nem az ő baja, ha a másik bárminek is nézi.
-A provokáció eddig se müködött. Honnan veszed, hogy most fog?
Feláll a térdelésből, és a másik elé lép.
-Én megadtam az esélyt. Az utolsót.
Nem olyan, aki túl egyszerűen felvenné a kesztyűt. Sokkal jobban szereti, ha nincs beleszólása a dolgok folyásába. Most megfogja a másik állát a fegyvertelen kezével, és a saját arca felé irányítja a tekintetét.
-Ha annyira szeretnéd, megadom a kegyelemdöfést. Most már nincs másik lehetőséged.
Innentől kezdve már nem volt visszaút.  Felemelte a fegyvert és szúrt. Egyenesen a másik szívéba. Nem mintha számítana hova szúr, de a nő megkapta tőle a tiszteletet, hogy olyan helyen támad amitől odaát sem szenvedne sokat. Ez egy lufikarddal amúgy nem valami valószinű, hisz nincs olyan jó éle, mint egy kardnak, hisz gyakorlatilag nincs is éle, ezért ez nem lenne valami kiméletes halálnem, ha egyáltalán ki lehetne végezni így bárkit is. Ez nem izgatta őt. A lényeg az volt, hogy a támadás a szivet érte, és egész végig az áldozat szemébe nézett. A szemében bem tükrözödik semmilyen érzelem. Akkor sem pislogott, mikor a fegyver a másikhoz ért, és ezután némán nézte, ahogy a pixelek elszállnak a levegőben. Ezen a halálon nem nevetett. 

Nevetve szembenézni a halállal. Keveseknek kijáró tisztesség. Csak azok érthetik ezt a komolytalanságot, akik szintén képesek lehetnek rá. Ez a nevetés csak még jobban megerősítette abban, hogy most nem az ő nevetése a fontos. Örökre emlékezni fog erre a hangra. Egyszer, majd a jövőben. Talán nem is a távoli jövőben, ő is így fogja köszönteni az öreg ismerőst.
Nézte, hogy nem marad semmi a másik után. A gyűrű. Ez izgatta most a leginkább.
***
A halállal egy időben a küzdelemnek is vége lett. Visszakapta a másik szemét, és azt a kicsit is, amit elveszített a nyelvéből. Az indikátora felé esett a pillantása. Az továbbra is az eredeti színében tündöklött. Még ebben is hazudott. Ezzel tette izgalmassá az utolsó döntést. A döntést, ami végül ehhez a végkimenetelhez vezetett. Nem fogja elfelejteni az emlékét. Hiszen még  a kezét is megkérte ebben az őrült küzdelemben.
***
A közönség is hitetlenül bámulta a jelenetet. Szerencsére a gyengébb idegzetűek már rég nem voltak itt. Így is voltak olyanok, akiknek a földbe gyökerezett a lábuk. Néhányan pedig a tettes felé léptek, talán még ők sem tudták, hogy milyen szándékkal. Ekkor szólalt meg ismét.
-Csak egyetlen dologban nem adok neked igazat. A nevem igenis illik hozzám. War do war, háború háborút szül, vagyis mindenki azt kapja tölem, amit megérdemel. Nem egy esélyt adtam arra, hogy megváltoztasd a véleményem rólad, de te nem éltél egyikkel sem.
A közönség felé fordul.
-Ez a nő kereste a halált, és a nehezebb utat választotta. A küzdelmünk alatt legalább háromszor biztosította ezt a tényt. Ilyen jó rálátással a dolgokra kétlem, hogy véletlenül választotta volna ezt a módszert. Az első kérdésem az: tényleg meg akartok-e büntetni azért, mert  megadtam neki azt, amire vágyott? A második: Hogyan?
Rájuk hagyta a választ, ő pedig visszament az ebédlőbe, és rendelt egy újabb adagot. Azt remélve, hogy ezt már békésen el fogja tudni fogyasztani.
***
Ahogy elment az emberek mellett, azok még mindig az elöbb intézett szavain gondolkoztak, miközben az ő gondolatai már akörül jártak, hogyan adhatná meg a megfelelő tiszteletet ezért a hozzállásért.