Robiizmus

Adatlap:

Név: Robiizmus Kohaku
Nem: Férfi
Kaszt: Harcművész
Kor: 16

Kinézet: Természetes alapon hófehér haj. Vörös szemeimből árad a gyilkos ösztön, amelyet még az állati anarchia vésett belénk. Kitűnően fehér bőröm van.

Jellem:  Határozott, zárkózott, eléggé őrült, antiszociális, veszélyes, harcimádó, általában türelmes, öntörvényű.

Képesség : Csatában (mind pvp mind mobok, bossok elleni harcban) 1x képes vagyok olyan sebesség elérésére hogy nem képes követni merre is megyek, így konkrétan eltűnök a szeme elöl. De támadni ezzel a sebességgel nem tudok, ám mögé/mellé tudok kerülni, és úgy már normál sebességemmel le tudok sújtani az ellenfelemre, vagy akár jó pár méterrel hátrébb kerülni. De ha használtam egy harcban, a rákövetkező harcban nem tudom újra használni. De, az ezt követő után újra képes vagyok használni. Szóval 1csatában használom, akkor a függetlenül attól, hogy is alakul ez a harc, a következőben nem tudom használni. Így 1 csatában 1x, és utánna 1 csatát várni kell hogy újra használhassam.

Előtörténet: Tokió-ban születtem. Apám egy nagy vállalat alvezetője, anyám meg ügyvédként dolgozik ugyanazon vállalatnál. Mivel hogy mind kettőjüknek kevés a szabad ideje, nagyapám vigyázott rám, és tanított. Ő kendo mester volt. Ezért muszáj volt kendozni tanulnom. Utáltam! Gyűlöltem kendozni! Gyűlöltem a nagyapám, gyűlöltem a szüleim. Úgy éreztem nem törődnek velem. Az az igazság, hogy még mindig így gondolom. Mert nem is törődtek azzal hogy én mit is szeretnék, soha. Kötelesség, felelősség, fegyelem. Miután a nagyapám meghalt, volt lehetőségem MMORPG játékokba menekülni. Mivel a szüleim pénzes emberek, így könnyen szert tehettem egy NERVE GEAR-re. Mivel, hogy a szüleim gazdagok, nagyapám kendo mester volt, és muszáj voltam kitűnő átlagot hozni, ezért 1 barátom se volt az iskolában. Konkrétan mindenki utál, sznobnak és strébernek tartottak. Legszívesebben felmostam volna velük a padlót. De sajnos ezt nem tehettem meg. Az onlie MMORPG játékokban szabadon élhettem. Szabadon csinálhattam amit akartam. Ez megfogott, és beszippantott. Az évek alatt felgyülemlett gyűlöletet és fájdalmat, próbáltam levezetni a játékokban, többé-kevésbé sikerült is. De ahogy a játékokban elengedtem magam, úgy azt elkezdtem keverni az élettel. Egyre többet verekedtem harcoltam. Élvezettel tiportam mindenkit a földbe. Mivel hogy sokáig kendoztam könnyedén győztem le az összes iskolatársam. Ezért a szüleim el akarták venni a NERVE GEAR-om. De már bejelentették a SAO érkezését. Hiába mondtam bármit, ígértem bármit, meg se hallottak. Pedig tisztességes vagyok, és ha megígérem az úgy is van. De persze ők mit is tudhatnak. A szülinapomról is megfelejtkeztek. Karácsonyt sem ünnepeljük soha. Mert a munka fontosabb. Ha valamit nem úgy csinálok ahogy elvárják, akkor büntetés. Apám a tenyerét túlságosan is sajnálja. Mindig ezt mondja. Ezért a nadrágszíjával ütlegel a hátamon. Anyám, meg még nevet is egyet néha-néha. Egyik nap, mikor apám meg akart verni, mert nem kitűnő lett az egyik dolgozatom, megfogtam a legközelebbi széket és a fejéhez vágtam. Ekkor már 3 hónapja nem emelte rám a kezét, és nem voltak nyomok a régebbi verésekből. Ezért pszichológushoz járattak.  Mikor már csak 2 nap volt a SAO megjelenéséig akkor elszöktem otthonról, ellopva a NEVRE GEAR-om és egy nagy halom pénz a szüleimtől. Mikor végre kiadták a SAO-t az elsők között voltam akik megvették. Gyorsan elmentem egy másik városba, és kivettem egy szállást. Bekapcsoltam a NERVE GEAR-om.  Amikor beléptem egyszerűen el se hittem amit látok. Hatalmas téren állok. Középen egy magas óra. És éreztem ahogy a szél meglibbenti a hajam, ahogy végig simítja az arcom. Éreztem a közelben finom ételek illatát. Muszáj voltam venni valami ételt, hogy kipróbáljam. Lenyűgöző volt.  Éreztem az étel ízét, ahogy rágtam a számban, és ahogy lenyeltem, mint ha tényleg lenyeltem volna. Elképesztő volt. Gondoltam egyet, és kiszaladtam a városól. Kint a réten láttam pár vaddisznót. És amilyen táj a szemem elé került elképesztő volt. Valami miatt rossz érzés fogott el hirtelen. Ki kell lépnem. Lenyitottam a fő menüt. Rányomtam a kijelentkezés gombra.  Mikor lenyomtam, hirtelen el is tűnt. De elkezdte a kijelentkezést. Bent ragadtam. Épp jelentkeztem volna ki, amikor rendszer hiba folytán eltűnt a kijelentkezés lehetősége. Nem tudtam mozogni. Hirtelen a főtérre kényszer teleportáltak mindenkit. én ott lebegtem a többi játékos felett. senki se látott, se hallott. mozdulni nem bírtam. Ekkor megjelent az égen egy ERROR jelzés pirosan pulzálva. És piros búra keletkezett hibajelzésekből a főtér körül. Az égen lévő hibajelzések közül, valami piros trutymó ömlött lefele, és összefolytak egy ponton. egy játékmesterré változott. Elmondta h a kijelentkezés menüpont eltűnése nem rendszerhiba, hanem a játék egyéni tulajdonsága. És hogy ja eltávolítják a NERVE GEAR-t akkor meghalok. És hogy, ha a játékon belül meghalok, akkor kisütni az agyamat a NERVE GEAR. Láttam hogy mindenki megrémült. Nekem ezzel egy álmom vált valóra! Mindig is egy ilyen életet akartam! De hisz mindegy is... hiszen én nem tudok mit csinálni. Ekkor eszembe jutott hogy írjak a játékmesternek. 1 napig tartott míg ki lettem szedve. Ekkor kaptam egy kis plusz pénz, mivel lemaradtam a többiektől. Úgy döntöttem, hogy akkor most végre lepihenek. Amíg el nem fogyott a kapott pénzem, addig csak lazítottam a fővárosban. Gondolkodtam azon is, hogy így nagyon le fogok maradni. De hisz igazából mindegy is. Hisz így csak izgalmasabb lesz. Nem hogy 1 nappal amúgy is lemaradtam, de még én magam is csak lustálkodtam. Így több előnyre tettek szert a többiek. De így az igazi kihívás. És én nem csak hogy behozom őket, de le is hagyom. Ez az én célom! Mindenkinél erősebb leszek! És mindenkit legyőzök. Mostanra fogyott el a pénzem. Vigyázni kell emberek. Egy fenevad szabadon van!