Városi látványosság? Hiszem, ha látom!

Szokásos kóborlásom most nem egy eddig új, vagy már régóta ismert kocsmához vezet. Sokkalta érdekesebb dologra akadtam, már ha hihetek a szóbeszédeknek Tolbana látványosságáról. Konkrétumot nem tudok, csak annyit, hogy egy bizonyos valaki fegyveréről és képességéről van szó, ami már érdekesnek hangzik. Remélem tényleg olyan nagy szám és nem hiába fáradtam ide ahelyett, hogy a négyes szint valamelyik szigetének partján süttetném magam valami itóka mellett. A legegyszerűbb módot választom. Nem fogom csak úgy megkérni, hogy mutassa meg, mert az annyira... unalmas. Igaz, megtehetném, de legfeljebb majd máskor, ha ma megtetszik. Mivel úgy értesültem, hogy éjszaka razziázik, vagy tudom is én mit művel, azon kívül hogy megmutatja magát a nappali bezárkózás után, úgy döntöttem, hogy még az éj beállta előtt felkeresem. Nem volt nehéz megszerezni az ehhez szükséges információkat, mivel tudtam, hogy hol kell keresni. Minden egyes embert megkérdeztem az utcán, amíg el nem kalauzoltak a kéglijéhez.
- Húúúú a francba *-* - szalad ki a számon, mikor meglátom az eleinte tákolmánynak vélt építményt.
Hogy a picsába lehet, hogy én fogadóról-fogadóra járok, egy egyszerű városi látványosság viszont egy ilyen házban? Azon kívül, hogy én akartam kóborolni mindenfelé, ezért felesleges volt a ház. De ez...
- Nekem is kell egy ilyen ház *-* - vigyorgom szélesen, aztán minden mögöttem gyülekező ember ellenzése ellenére bekopogok, hangosan dörömbölve a... kapun?
Ezt már inkább annak nevezném, mintsem ajtónak. Lényeg, ami lényeg, hogy szorgalmasan zörgetem a bejáratot, remélve, hogy nem kell addig tennem, míg teljesen kifáradok a zajos műveletben. Aztán eszembe jut valami más. Megkérhetnék másokat, hogy tegyék meg helyettem. Hogy én mekkora zseni vagyok!
- Őőő... Te, meg te és te is - mutatok sorban három pasasra - Gyertek ide! Megtennétek hogy kopogtok helyettem? Kérlek! - mondom, bájosan mosolyogva, majd valamivel kevésbé bájosan nézek rájuk, nyomatékosítva kérésem.
Erre már ők is megindulnak, hogy dörömböljenek. Imádom a városi népeket.
- Nem kell aggódni, nem lesz bajotok! - nyugtatom őket vigyorogva - Hé, vámpírkám, mi lenne, ha kijönnél?!

Zene? Úgy értem, értelmes zene *-* Azt sem tudnám megmondani, mikor hallottam ilyesmit utoljára. Annyi biztos, hogy vagyis elméletileg több mint három éve, ha hihetek a pletykáknak, márpedig ez elég elterjedt és valóságos pletyka ahhoz, hogy hihessek neki. Mondhatni tényként van közölve, akkor meg már kezeljük annak. Most nem is bánom, hogy ennyit várat minket a kicsike. Élvezve a zenét alig bírok bőrömben maradni, így inkább táncolni kezdek a kapu előtt, megmozgatva néhány alakot, akik csak lesnek addig is, nem értve, hogy miről van szó. Zenéről *-* Az ajtó viszont idővel kinyílik, én pedig megállok, háttal a bejáratnak, megkérdezve egy alakot velem szemben, hogy az jött-e ki, akit keresek.
- Jó a buli, bemehetek? - kérdem vigyorogva, miközben megfordulok - Te tényleg... nő vagy >< - sóhajtok egy nagyot.
Nem is értem, miért hitegettem magam. Igaz, nem vagyok saját nemem ellensége, sőt, de azért na... Meglehet, hogy mostanság túl sok pasassal találkoztam, na meg a világi normák, ugyebár... Amik nem is értem, hogy miért érdekelnek.
- Bevallom, a híresztelések ellenére reméltem, hogy egy jóképű, kigyúrt testű, félmeztelen pasas jön ki onnan, egy nekem szánt itallal a kezében. Bár látványnak te sem vagy utolsó - elmélkedem, alaposan végignézve rajta és meglehetősen soknak vélt göncén.
Nem mintha rajtam sokkal kevesebb lenne. Valójában talán még több is, vagy közel azonos mennyiségű, ami szokásos harcba indulós szerelésemet illeti. Magunkat elnézve azonban talán mégis nekem lenne több esélyem a ki mutat magából több négyzetcentimétert versenyen, és nem azért, mert én nagyobb darab vagyok, hanem mert ezt teszi lehetővé öltözékem.
- Nem szeretnél levetkőzni és hozni nekem egy italt? *-* - kérdem, nagyban reménykedve, miközben megindulok felé.
Milyen jó is lenne. Akkor még az sem érdekelne, hogy nem az egyik sziget partján süttetem magam a naplemente közepén. Azon kezdek el gondolkodni, hogy miféle ital is esne jól igazán. Valami tömény? Egy hideg koktél, vagy sör? Nem is tudom igazán. Talán az utóbbi kettőből valamelyik. Olyan, ami jól csúszik és enyhíti a szomjat, ami azóta kínoz, hogy ma úgy döntöttem, nem megyek kocsmázni.
- Te volnál az a híres nevezetes látványosság, ugyebár. Seiun vagyok. És még mindig szomjas, úgyhogy mi van azzal az itallal? És a megfelelő felszolgálást se felejtsd el

Enyhe kifejezés lett volna azt állítani, hogy a Dafuq felirat villogott Nia fejében, mikor kilépett és bekéredzkedtek hozzá. Azt megszokta, hogy páran be akarnak csámpázni a lakásába, mert meg akarnak dögleni, de az más tészta volt. Legalábbis eddig egyik sem táncolt, mikor megtudta, hogy a templomnak van bejelentett egere. Megszokott látvány, hogy rakat ledöbbent pasi között egyetlen nő viszi a prímet, de az rendszerint ő maga volt, úgyhogy ez finoman szólva is érdekfeszítő volt számára. Mikor pedig meghallotta a panaszt a nemét illetően, kilépett az ajtón.
– Say what? – Tört fel az amerikai akcentus, majd ahogy tovább sorolta a lányka a problémáit, eszébe jutott megkérdezni, hogy nem-e esetleg bevenné a nem létezőt, de aztán a mondatok vége elérte az agyát. Ez most… flörtöl vele? Nem volt olyan dolog, ami megszokott volt előtte, pedig többen sérelmezték, hogy egy r*#@nc. Nő viszont még sosem kérte fel vetkőzésre. Egy pillanatig tartott viszont a meglepettség, mikor rádöbbent, hogy mi is zajlik előtte. Ilyen kora este még lassú volt az agya. – Esetleg lábat ne csókoljak, hogy ide talált enni a fene? Nem te vagy otthon kiscicám, úgyhogy szerényedjél vissza. – Meglehetősen felhúzta magát, még akkor is, ha látta a pasasokat, akik viszont úgy ácsorogtak, mintha fizetnének nekik ezért. Védett terület volt a kérója, úgyhogy magasról tojt rá, hogy ki akarja itt megmurdáltatni. Mikor végre elhangzott a bemutatkozás, meg a hozzá tartozó formalitások, kicsit felszívta magát. – Vegyél maid ruhát és takarítsd ki a lakást, ha piát akarsz kiscicám. Ki van írva a csíptetős kártyámra, hogy felszolgáló? Hadd kérdezzem meg, hogy te születésed óta vagy ilyen hülye, vagy tanultad valahol? – Ezzel a mozdulattal kibökte a gyors inventory-ból a pallosát, aztán folytatta. – Mondtam, nem te vagy otthon, örülj, hogy nem váglak ki a kompániáddal együtt a francba. De hogy lásd mekkora arc vagyok. – Kezet nyújtott. – Bayonetta. És igen, én vagyok Tolbana Nobja. A helyi harcosok klubjának elnöke, meg az ügyeletes b@sszájba. Örültem a találkozónak. Ha viszont nem azért jöttél, hogy megverekedjünk, és a sok bambula mögötted nem fogadni akar a végeredményre, akkor én mennék és készülődnék, mert tudod, látványosság úrnőnek dolga van. Menjetek tovább játszani gyerkőcök.

Na hát szóval azt mondtam, amit mondtam és szerintem nagyon jól értette, így gőzöm sincs, minek visszakérdezni. Ennek ellenére kedvesen megmagyarázom a dolgokat, erre mit kapok? Csupa felháborodást. Ki érti az embereket? A szerénység valahogy sosem volt része képességeim tárházának. Olyan lehetetlen és felfoghatatlan dolog az a valami, aminek tényleg nincs értelme, hiszen ha valamire képesek vagyunk, arra képesek vagyunk és kész. Legalább tisztában vagyok korlátaimmal.
- Őőő... Csábító ajánlat, de köszönöm, nem. Talán később - mondom, nem vetve el teljesen a lábcsókolgatás lehetőségét.
Ha annyira vágyik rá, egye fene, megengedhetem neki. Egyszer, vagy kétszer, attól függően, mennyire kitartó. Ki vagyok én, hogy egyesek lábfétise ellen cselekedjek? Amíg nem akarja levágni és kitenni őket egy vitrinbe, csodálhatja nyugodtan. Úgy tűnik, egyre jobban pumpál benne valami, amit nem neveznék épp kedvességnek, pedig biztos vagyok benne, hogy semmi sértőt nem mondtam. Talán a közönséggel van baja? Tehetek én róla, hogy eddig koslattak utánam, miközben próbáltak lebeszélni? Vagy nem is próbáltak, csak a maguk módján így intézik el a "mi megmondtuk"-ért, meg a "mi mindent megtettünk, amit lehetett"-ért. Ebben is van valami. Különben nem kopogtak volna olyan szorgalmasan.
- Hát, a takarításban nem segíthetek, de ha a másik fele boldoggá tesz... - mondom, pötyögések közepette - Tessék! Ez a ruha megteszi? - öltözök át gyorsan, hogy meglegyen óhajának ez a fele.
Szóval most már akár az az ital is jöhetne, ha már vagyok olyan kedves és felveszem ezt a hacukát, amit valójában nem is tudom, miért tartok magamnál. Talán pont az efféle esetekre. Mert néha poén az emberek képét nézni, miközben engem lesnek ebben. Tényleg vicces, akárcsak most. Fekete harisnyáim szélén igazítok egyet combjaimon, hogy minden patent legyen.
- Egyébként nem. Az évek alatt fejlődtem ilyenné - válaszolok másik kérdésére is, mintha csak azt kérdezné, mi a nevem.
Kezét elfogadva rázok rajta egyet-kettőt, amolyan európai stílusban üdvözölve. Hozzátenném, ez még mindig sokkal szimpatikusabb, mint az otthoni hajlongások, ugyanakkor annak is megvan a bája, ha hajlonganak az ember lánya előtt. Főleg, ha én vagyok az, aki előtt teszik.
- A kompániáról nem én tehetek, jöttek maguktól. Aztán kopogtak is helyettem maguktól. Tudod reméltem ám, hogy itthon leszel és nem kell a városban bolyongva keresnem téged - vigyorgom - Nem azért vagyok itt, hogy verekedjünk, mert az barbár szokás és hozzánk nem illik. Mi küzdünk. Nagy különbség, már ami a szót illeti. A jelentése lényegében ugyanaz. Jelen esetben.
Újra pötyögni kezdek ujjaimmal, hogy visszaválthassam ruhám a korábbira, majd elővéve pallosom a vállamra tegyem azt.
- Szóval, Bayonetta, lennél olyan kedves és megmutatnád nekem a képességed egy küzdelemben? - kérdem, de közben már megy is neki az egész életes kihívás.
Ha utána ki akar nyírni, hát tegye meg, megadom neki a lehetőséget nagy kegyesen. Azért remélem, hogy életben hagy, ha én maradok alul, márpedig van rá esély. Vajmi kevésszer verekedtem a valóságban is, itt meg még kevesebbszer. Összesen a kettő megvan vagy ötször, de többször aligha.

Várok én, hogy ne várnék. Legfeljebb újra zörgettetek a helyiekkel, ha rám óhajtja csapni az ajtót úgy, hogy aztán egy ideig ki sem tolja a hátsóját. Erre szerencsére nincs szükség. Eldúdolgatom addig a korábban hallott dalt, ide-oda dülöngélek magamban, majd szélesen vigyorogva figyelem az érkező italt. Ez már valami! A koccintáskor eleresztek egy nyávogást, csak a vicc kedvéért, ha már ennyit cicázik. Nincs ellenemre a megszólítás, megszoktam már, bár a kiscica helyett a kóbor macska volt a domináns, de sebaj. Ez jobban áll neki, meg nekem is, minden bizonnyal. Azért biztos, ami biztos, előbb vetek rá egy szimatot, akár valami kíváncsi macska az idegen kaja előtt. Semmi szokatlan, ezért jöhet is a kóstolás, ami csillogó szemekkel való kortyolgatássá fajul.
- Ez nagyon jó *-* Bár a felszolgálás nem az igazi, de hát én sem takarítottam, vagy mi - egyezek ki vele.
Lényeg, ami lényeg, szomjas már nem vagyok. Érezhetően alkohollal is gazdagodott a vérem, ami felpezsdítő érzés. Nem is értem, hogy bírtam eddig, ennyi marha között.
- Azért remélem a fogadások felét bezsebeli a győztes - lesek a lassan kényelmesen elhelyezkedőkre.
Pallosom harcra készen várakozik vállamon, és én is alig várom, hogy elfogadja végre a felkérést. Ahogy mondta, mókásnak ígérkezik ez a küzdelem. A zene pedig felcsendül, nem kis meglepetésemre. Már most imádom ezt a harcot, na meg a fegyvert *-*. Akárcsak az ő teste, az enyém is reflexszerűen válaszol a zenének, megindítva csípőm, miközben pallosom lapját összeérintem fegyverével.
- Talán még nem jöttem ki a formából - nevetek fel jókedvűen.
Nem húzom az időt. Még némi riszálás, aztán hátrébb lépek jobb lábammal, hogy azon kis híján háromszázhatvan fokban megfordulva vehessek lendületet pengémmel, igyekezve oldalba kínálni őt. Ezt követően kénytelen vagyok letenni másik lábam, egyensúlyom megtartása érdekében. Fejemben egyre jobban tombol az alkohol, ami szokatlan, hiszen csak egyetlen koktélról van szó.
- Mi volt abban a koktélban? Gondolom nem olvasztott epres fagyi. Vennék belőle néhány üveggel rosszabb napokra - érdeklődöm az ital felől - Vagy innék veled még néhányszor, csak hogy társaság is legyen - teszem hozzá, mielőtt még megsértődik, amiért kihagynám a buliból.
Természetesen a pallosát is hozhatná, főleg, ha közben ontja magából a jobbnál-jobb zenéket. Olyan rég volt már, hogy ilyesmit hallottam, hogy minden egyes porcikám kiált a ritmusára való táncolásért.

A pallos kis híján elvisz magával, miután sikeresen kikerüli támadásomat. A nyelvnyújtásra csak szélesen vigyorgok. Reméltem is, hogy nem ennyi lesz, elvégre akkor semmi értelme nem lenne. Na meg a zene sem tartana elég sokáig. Szó, ami szó, kezdem megkedvelni a csajt. Kellően laza, néha ugyan kicsit mogorva, de nagyon ütős piát hozott nekem, ami megint jó pont *-*
- És ha én verlek el, akkor azért leszel kénytelen elvinni oda, mert kiiszom a Danger készleted - öltöm ki most én a nyelvem.
Éééés nem lesz joga panaszkodni miatta, mert hát veszített. Én pedig így is, úgy is nyerni fogok, ha életben hagy. Így szép az élet *-* Még egy darabig támaszkodni szándékozom fegyveremen észhez térés gyanánt, mikor is meglátom, hogy lecsapni készül. Pallosom hagyva a fenébe sietek odébb, nem érdekelve, hogy most kikerül kezemből és elterül a földön. Neeeem csaphatnak keresztbe, de nem ááám! Már csak az hiányozna. Tény, hogy akkor csodálkozhatna egyik felem a másikban, de azért mégiscsak sok lenne. Ketté tudnának vágni egyáltalán? Ennyi azonban nem elég neki. Karjaim magam elé emelve szidom magam, amiért a fegyvert úgy másfél méterrel távolabb hagytam, hogy aztán a támadás betalálása után sűrű pislogással üljek a földön, lesve a vállamat, ahol elvileg ért.
- Várj, ez most mi volt? Fight? Mi? Váááárj! Várj egy kicsit! - kiáltok fel, felkaparva pallosom a földről, még mindig értetlenül, de most nem is az a lényeg, hogy nem szereztem sérülést.
Egy sokkal komolyabb problémám van, amivel szembe kell néznem. Hatalmas probléma, teszem hozzá.
- Az itt szerzett sérülések ugye nem maradnak véglegesek? Van már belőlük jó néhány és nem akarok újabbakat beszerezni - homályosítom fel gondomról.
Hát na, mit mondhatnék? Ez egy értelmes lány számára értelmes kérdés. Ez nagyban befolyásolja alkoholos küzdeni akarásomat. Meg az alkoholmenteset is. Bár valójában tisztában vagyok azzal, hogy a végtagok és miegymás is visszanőnek, amíg él az ember. Azzal is, hogy a vágások elmúlnak, miként rendes vér sincs errefelé, csak hát... Ha már hülyének titulált az elején, simán feltehetek neki ilyen kérdéseket, nem? Hátha kiakad kicsit rajtuk és megakad a lendület.

Gonosz. Miért nem akar várni legalább egy kicsit, de most komolyan? Jó, azt legalább megvárja, hogy össze vakarjam magam. Nem hiába voltam én mindig az, aki utasítgat, ahelyett, hogy verekedne. Na meg ez a hülye rendszer más, mint a valóság. Itt mindent pontok meg ilyenek döntenek el. És persze a valóságban sosem részegen akartam megvívni a csatáimat. Annyi eszem azért volt. Most is távol állok a részegtől, de határozottan érzem magamban a koktélt ahhoz, hogy tudjam, nem vagyok teljesen beszámítható állapotban mozgásügyileg.
- Kipróbálni? Jó, megszúrhatod az ujjam - felelem egyszerűen, teljes ártatlansággal, mire meglátom, hogy magasba lendíti megint fegyverét.
Nem így gondoltam! Komolyan nem arra gondoltam, hogy kettéhasít. Hát ember ez?! Nem! Kizárt, hogy az legyen! Bayonetta, te dög! Pallosom fejem fölé emelem, hogy keresztezhessem csapásának útját, mert most bizony nincs kedvem újra a földet járni. Én meg még kedves voltam vele... Soha többé. De nem ám. Jó, tudom, már megint hazudok, de na. Miféle sérülésteszt az, ahol ketté akarják vágni az ember lányát? Felháborító, kivéve, ha én csinálom. A kard viszont nem ütközik enyémnek, helyette a lábujjamban találom.
- Most örülhetek, hogy nincs fájdalom ebben a világban - vigyorgom azért, mert valójában elég siralmas, hogy ennek bedőltem, saját siralmamon meg már inkább nevetek, mert az viccesebb.
A harapásra nagyon nem számítok. Akár fel is nyöghetnék kéjesen, várva, hogy mit szól hozzá, ezt a műsort azonban nem adom meg a többi léhűtőnek. Ez csak ránk tartozna. Vigyorára én is elvigyorodom ismét, nem bírva levakarni magamról, miközben tudom jól, hogy a jelenlegi helyzetet nézve én állok vesztésre, de ég hogy. Nevetnem kell!
- Az efféle játékokat nem épp nyílt közönség előtt szoktam játszani, de ha gondolod... - gondolkodom hangosan, előrébb hajolva, ajkaiba suttogva a szavakat.
Egyetlen mozdulat, a tőlem telhető leggyorsabb gyorsasággal és már ajkain is tudhatja enyéimet egy kósza pillanatra, hogy aztán eltávolodva tőle felvegyek egy tisztességes távolságot. Mit tehetnék, ő kezdte. Szinte kiharcolta magának. Fogai nyomát kezdem el dörzsölgetni egyik kezemmel, miközben a másikkal tartom magam előtt fegyverem.
- Azért egy pillanatra rám hoztad a frászt. Mégis ki akarná ezt kettévágni? - kérdem, végigmutatva testemen - Jó, talán ismerek néhány embert - jut eszembe aztán, azok azonban tudtommal nincsenek itt.
Össze kellene szednem magam, legalábbis nem ártana, csakhogy az iménti támadását sem éreztem meg. A városi látványosság fegyvertelen ereje nem valami sok, még akkor sem, ha sokakhoz képest az enyém is elenyésző.

//Hp: 100, P: 12 (-4)//

Engem cseppet sem zavar, hogy egy csajt csókoltam meg, bár attól azért távol állt a dolog. Csak egy puszit kapott, nem többet, még akkor is, ha az a száján landolt. Mi van akkor? Ezt egy elvadultabb buliban bármikor megcsinálják, sőt, komolyabbat is. A lényeg viszont az, hogy nem akart kettévágni. Ez azért megnyugvással szolgál pillanatnyilag zaklatott lelki világomnak. Talán mégiscsak bír egy kicsit, annak ellenére, hogy miként fogadott. Mondjuk akkor sem volt túl gonosz, csak nem az a hú de vigyorgó fajta. Az is lehet, hogy ő ilyen, én pedig képes vagyok elfogadni, vagy mi. Ez egy szép barátság kezdete, főleg, ha van még Danger a hűtőjében.
- Ez igaz, tényleg én küldtem - jut is eszembe egy újabb kis nyávogás után, ami szinte már reflex cicázására, miközben ide-oda leng csípőm pengéje zenéjére.
Mikor megindul, én ismételten védekezésre emelem kardomat. Nem nagyon támadtam még, az igaz, de valahogy nem érzek magamban energiát hozzá. Neki könnyű, ő most kelt, de én... Reggel óta talpon vagyok és egy ideje csak a várost jártam, most meg ez és a pia, ami bizonytalanná teszi lépteim, megteszik hatásukat. Legszívesebben nem tennék mást, csak élvezném a zenét, ez azonban nem lehetséges még, így tényleg védekezek. Hamarosan nekem is támadnom kell, valami értelmes módon, ha lehetséges, vagy kellőképp értelmetlenül, mert miért ne. Ez nem végződhet a vereségemmel, de nem ám. Ha már kihívtam, minimum, hogy átveszem a helyét a látványossági listán. Mondjuk ha engem kérdez valaki, ettől a harctól csak még nagyobb lesz a híre, hiszen velem küzd meg. Mikor kardom lapjához ér, eleresztem azt, ezúttal azonban nem olyan ügyetlen módon, mint korábban. Egyszerűen hagyom a földre hullni, hogy kikerülhessem a felém közeledő csapást úgy, hogy a lehető leggyorsabban növelem a köztünk lévő távolságot. Nem vagyok én hülye, hogy még egy trükkös akármit benyeljek, de nem ám.
- Szóval... Hová is megyünk inni? - kérdezem közben, hogy elüssük az időt.
Mennyivel kényelmesebb beszélgetni, egy halom felálló kan között... Jó, ezt az utóbbit hanyagolhatnánk, de ha nincs más...

- Ó... Azt hittem, a Látványosság úrnőnek jelenése lesz még. Nekem megfelel így is - vonom meg a vállam vigyorogva.
Várom, hogy mit kezd magával. Őszintén szólva, nem nagyon érzem fenyegetve magam az eddigi sebzési teljesítménye alapján. Aztán lehet, hogy az élete meg messzemenően túlmutat az enyémen, ez viszont majd kiderül, ha sebzek rajta egy keveset. Már csak azt kellene kitalálni, hogy hogyan, miközben közeledik. Most már két fegyvere van, ami azt jelenti, hogy van minimum tíz pontnyi sebzése, plusz a saját fegyvere, legyen az bármennyi is. Az eddigiek alapján nulla és jobban járna, ha harapdálna tovább. Talán még élvezném is, legyenek körülöttünk akármennyien. Na de talán ideje lenne gondolkodni egy kicsit. Fárasztó dolog. Kimerítő és a valóságra emlékeztet, ezért ki nem állhatom. Pedig mennyi keresztrejtvényen túl vagyok már... Na mindegy! Megindulok felé a magam tempójában, figyelve fegyvereit. Saját pengém szúrását észrevéve kikerülöm azt, hogy legalább azt a sebzést elkerüljem, aminek tudatában vagyok, az azt elengedő kart azonban igyekszem megragadni és magamhoz húzni Bayonettát.
Az engem ért sérülés meglep. Negyvennégy pontot zuhanok összességében, ez pedig jókora nevetésre késztet. Hát mégiscsak tud valamit, ami azt jelenti, hogy közel sem biztos, hogy vége lesz ennek az egésznek. Az első támadást viszont stílusosan akarom megtenni, ezért amint sikerül magamhoz húzni, másik kezemmel is érte nyúlok, hogy haját odébb tolva most én haraphassak nyakába. Igaz, hogy utánzás, de kölcsön kenyér visszajár.
- Tényleg nem marad nyoma. Milyen kár - kuncogom sikerességem esetén.
Ha viszont nem sikerül, hát egyszerűen helyet cserélek vele, aztán lesz, ami lesz. Jelenleg eddig tartott a gondolkodásom, és éppen elég volt ennyi is.

HP: 68

Túl hamar lett vége. Nem hittem volna, hogy ennyi lesz, hogy egyetlen harapás elég, főleg nem az utoljára bevitt találata után. Csendben nézem, miként agonizál a földre rogyva, nem értve az egész tragédiáját, bár tény, hogy én sem lennék jobb passzban, ha engem nyomnának le, legyen az akármilyen módon. A választás viszont előttem áll. Most akár ki is végezhetném, ha lennének bennem efféle hajlamok, de nincsenek. Még csak az kellene, mi vagyok én? Jó, persze, egy-két ember esetében megfordult már a fejemben, de kezdem megkedvelni ezt a csajt.
- Mit eszem? - kérdezek vissza, mert ez aztán nem várt kérdés - Mindenfélét, bár embereket csak kóstolgatok... főként édességet - teszem hozzá - Meg húst - emelem ki azt is a lényegesek közül.
Nem hinném, hogy különösebben erős harapásom lenne. A lényeg inkább az, hogy az erőszintem magasabbnak bizonyult a kelleténél esetében. A nagylelkű adományt természetesen felszedem, miért is ne tenném. Néhány kör ingyen pia *-* Aztán csak pislogok tovább Bayo mondandójára. Lereszelni a fogaimat? Azt már nem. Itt sem vagyok! Még jó, hogy nem lehet ilyesmit csinálni, meg ha csinálná sem fájna, de azért na. Mégiscsak barbárság. Talán mégis abba a fajba tartozik ez a nőszemély? Nem, azért talán csak nem.
- A koktél jöhet, a fogaim maradnak úgy, ahogy vannak. Vagy kéred vissza a nyakadra őket? - nyújtom ki a nyelvem, de azért megyek vele.
Legalább jobban megnézhetem magamnak a kéglit, hátha sikerül megszereznem is, vagy legalább kutathatok később valami hasonló után. Eddig eszembe sem jutott, hogy efféle helyeken lehetne lakni, pedig olyan menő *-*