Kagome

Név: Kagome Higurashi
Nem: Nő
Kaszt:Kardforgató
Kor: 18 éves
Kinézet:150 cm.50 kg. Kagomenak derékig érő lila haja van,a szeme szine kék, a bőre szine elég világos, de nem az a túl világos.A hajában van kettő sárga szinű hajtű. A füleiben kerek fülbevaló van. Sárga gyöngyökből készült fülbevalót visel.A ruhája elég érdekes (Szavakkal nem tudom leirni).

Jellem:Kagome egy jó szivű lány, oda figyel másokra és segit , ha ara van szükség. Nagyon türelmes és szókimondó. Kagome egy önálló és talpra eset lány. Nem szeret segitséget kérni csak ha nagyon muszáj.

Képességek: Még nincs.

Előtörténet:

Egy kórházban születtem elég messze a falutól ahol jelenleg élek. Nem vagyunk gazdagok, de azért szegények sem.Jelenleg a szüleimmel és a bátyámmal Arataval élek.Amikor kicsi voltam nem voltak barátaim,és elég sokat bántottak az iskolában .Akkoriban nem mertem senkinek sem elmondani, hogy az iskolában bántanak,nem akartam még ezzel is gondot okozni a szüleimnek.Amikor haza értem az iskolából, anyu mindig megkérdezte, -Kagome mi volt ma az iskolában?
- Semmi érdekes, csak sok házit kaptunk megint.- vidáman válaszoltam mintha minden a legnagyobb rendben lenne. És igy ment ez az iskolában egy jó darabig. Egészen addig amig már nem birtam elviselni azt a nyomást.A félelem, hogy holnap ismét iskolába kell mennem, és megint bántani fognak.Éjjelente egyre nehezebb volt az alvás. Egyik nap amikor haza értem az iskolából, és nem volt otthon senki , igy hát bementem a szobámba és a könnyeim folyni kezdtek. Ekkor a bátyám Arata belépet az ajtón, de nem vettem észre időben, igy a könnyeimet sem tudtam elrejteni.
- Kagome te sirsz? Mi a baj? - kérdezte.
Mindent elmondtam neki ami az iskolában történt velem, és azt is hogy miért nem mondtam el senkinek sem. Miután elmondta mindent a bátyámnak, úgy éreztem, a testem könnyebb lett. - Kagome holnap amikor hazaérsz adok neked valamit.- mondta.
- Nekem?-kérdeztem.
-Igen, kinek adjak,ha nem az én egyetlen kishúgomnak? - felelte.
Másnap amikor haza értem rögtön mentem Arata bátyó szobájába, hogy megtudja mit akar nekem adni.
- Tessék, ez a tied.- mondta.
- Ez mi? - kérdeztem.(Egy kicsit csalódottnak éreztem magam mivel valami másra számitottam.)
- Ez egy Nerve Gear, ez egy konzol és van mellé egy játék is.-felelte.
- Mire jó ez?- kérdeztem.
-Gyere megmutatom, hogy kell használni.-felelte.
Miután meg mutatta , hogy kell használni és hogy mikor mit kell csinálnom, már kezdtem élvezni.
Ezek után megmutatta a másik világot, gyönyörű szép volt, minden más volt, akár egy álom. Már ép vacsora idő volt amikor ki akartunk lépni a játékból,de egyszerűen nem tudtunk kilépni. Egy Kayaba Akihiko nevezetű ember jelent meg és azt mondta hogy nem léphetünk ki a játékból amig végig nem visszük a száz szintet, és aki a játékban meghal az a valóságban is meghal.Amikor meg hallottam a többiek pánikolását és kétségbe eset sirásukat én is kezdtem pánikba esni mire Arata bátyó azt mondta, hogy nem kell félnem ,mert ő velem van.

Név: Higurashi  Kagome
Nem: Nő
Kaszt: Kardforgató
Kor: 18 éves
Kinézet: 150 cm magas, 50 kg. Kagomenak derékig érő lila haja van, a szeme színe kék, a bőre színe elég világos, de nem az a túl világos. A haját leengedve hordja, de van két copfja és azokat sárga színű hajtűvel tűzte fel. A füleiben kerek fülbevaló van. Sárga gyöngyökből készült nyakláncot visel. Egy fekete fehér csíkos hosszú ujjút és egy fekete térdig érő nadrágot visel.

Jellem: Kagome egy jó szívű lány, oda figyel másokra és segít, ha ara van szükség. Nagyon türelmes és szókimondó. Kagome egy önálló és talpra eset lány. Nem szeret segítséget kérni csak, ha nagyon muszáj.

Képességek: Még nincs.

                                                               Előtörténet
Egy kórházban születtem elég messze a falutól ahol jelenleg élek. Nem vagyunk gazdagok, de azért szegények sem. Jelenleg a szüleimmel és a bátyámmal Arataval élek.  A szüleim a szomszédos városban jártak át dolgozni, mivel a faluban ahol éltünk nem igen, van munkalehetőség. A bátyám Arata is ritkán volt otthon mivel ö is dolgozót.  Én ekkor még, csak tizenkét éves voltam, nem voltak barátaim, és elég sokat bántottak az iskolában. Lépten-nyomon belém kötött valaki, elvették a dolgaimat és durva szavakkal bántottak. Akkoriban nem mertem senkinek sem elmondani, hogy az iskolában bántanak, nem akartam még ezzel is gondot okozni a szüleimnek. Amikor haza értem az iskolából, anyu mindig megkérdezte,  
- Kagome mi volt ma az iskolában?
-  Semmi érdekes, csak sok házit kaptunk megint.  – vidáman válaszoltam mintha minden a legnagyobb rendben lenne. És így ment ez az iskolában egy jó darabig. Egészen addig amíg már nem bírtam elviselni azt a nyomást. A félelem, hogy holnap ismét iskolába kell mennem, és megint bántani fognak. Éjjelente egyre nehezebb volt az alvás. Egyik nap amikor haza értem az iskolából, nem volt otthon senki, így hát bementem a szobámba és a könnyeim folyni kezdtek. Ekkor a bátyám Arata belépet az ajtón, de nem vettem észre időben, így a könnyeimet sem tudtam elrejteni.
- Kagome te sírsz? Mi a baj? - kérdezte.
Eleinte nem akartam elmondani Aratanak, hogy miért sírtam, de ö azt mondta, hogy rá számíthatok és bármit elmondhatok neki. Így hát  mindent elmondtam Aratanak ami az iskolában történt velem, és azt is hogy miért nem mondtam el senkinek sem. Miután elmondta mindent a bátyámnak, úgy éreztem, a testem könnyebb lett.
- Kagome holnap amikor hazaérsz, az iskolából kapsz tőlem egy ajándékot. - mondta.
- Én? - kérdeztem.
- Igen, kinek adjak, ha nem az én egyetlen kishúgomnak? - felelte.
Másnap,  amikor haza értem, az iskolából rögtön mentem Arata bátyó szobájába, hogy megtudjam,  mi  azaz ajándék amiről beszélt előző nap.
- Tessék, ez a tied. - mondta.
- Ez mi? - kérdeztem.(Egy kicsit csalódottnak éreztem magam mivel valami másra számítottam.)
- Ez egy Nerve Gear, ez egy konzol és van mellé egy játék is. - felelte.
- Mire jó ez?- kérdeztem.
- Gyere megmutatom,  hogy kell használni. - felelte.
Miután meg mutatta , hogy kell használni, és hogy mikor mit kell csinálnom, már kezdtem élvezni.
Ezek után megmutatta a másik világot, gyönyörű szép volt, minden más volt, akár egy álom.
Szavakkal nem is tudom leírni azt az érzést, amit akkor és ott éreztem. Attól a perctől, hogy a bátyámmal meg tudok beszélni mindent és tudom, hogy mindig mellettem áll, mert szeret, minden megváltozott. Már nem hagyom, hogy az iskolában bántsanak és ennek köszönhető, hogy lettek barátaim is. Minden nap játszottunk pár órát a bátyámmal, és mint mindig vacsora előtt be is fejeztük, épp amikor ki akartunk lépni a játékból egyszerűen nem tudtunk kilépni. Egy Kayaba Akihiko nevezetű ember jelent meg és azt mondta, hogy nem léphetünk ki a játékból, amíg végig nem visszük a száz szintet, és aki a játékban meghal az a valóságban is meghal. Amikor meg hallottam a többiek kétségbe esését és félelmüket a haláltól én is elkezdtem remegni, de Arata bátyó megnyugtatott, hogy nincs mitől félnem amíg ö velem van.