Agni

Kemény pillanatokat értem már meg eddig életemben, de ahogy látom, ennél keményebb helyzetbe nem is keveredhettem volna. Legalábbis az ilyen típusú kihívásokra értelmezhetően.
Egy nap, fagyos téli napon békében és nyugalomban iszogattam a forralt boromat, mikor valaki belépett a kocsmába, és kijelentette, hogy megnyílt a Kihívások Termének legelső teleportkapuja. A neve, Agni. Mégis ki az a forrófejű barom, aki ilyen nevet ad egy teleportkapunak? És miért kell is nevet adni egy béna teleportkapunak?
Nagyon senki sem volt kíváncsi erre az információra, egyszerűen visszatértek a megszokott kerékvágásba. Csak annyi különbséggel, hogy a forró hangulat még erősebbé vált, mikor egy maca elkezdte rázni magát a táncpódiumon. Gyorsan leléptem, mielőtt a férfiak forró gatyával megrohamozzák a színpadot.
Sokáig elgondolkoztam a hallottakon. Itt ez a Kihívások Terme, meg a teleport, ami elég nagy izgalmat okozott egy csomó játékosnak itt a Kezdetek Városában és annak környéken. Talán, ha valaki elmegy és kiállja a próbát, jutalmat kaphat érte. A jutalmak most igen jól jönnének nekem.
Így hát úgy döntöttem, hogy elmegyek erre a Kihívások Terméhez, és megnézem, mi van az állítólagos teleportkapu túlsó oldalán.
~ Legyen ott majd akármilyen kemény a kihívás, megéri a jutalomért! Különben is kelleni fog, ha olyan, ami ~ határoztam el, miközben a Kihívások terme felé vettem az utat.
Hosszas sétafika és teleportálás után eljutottam a szóban forgó helyre, és megláttam a teleportot. Egyedül vagyok itt, de az is lehet, hogy nem, mert talán a rendszer ilyenkor ID beállítást csinál, hogy amikor megyünk teljesíteni egy ilyenhez hasonló küldetést, akkor ezt csak mi látjuk, akik felvették ezt. De én nem tudom. Első ránézésre annyira nem lehet olyan forró a helyzet. Csak odamegyek, megszerzem a zsákmányt és visszajövök. Ennyi.
Ám de mi volt azután, hogy beleléptem a teleportba, és eljutottam a helyszínre!?
A helyzet mégis csak nagyon forró volt, meg a környezet is... szó szerint!
Ott álltam a vulkán pereménél. Még messze attól, hogy bármi bajom essen. A vulkán közepén ott áll egy oltár. Biztos, hogy ott van a cucc, amiért idefáradtam.
Ugyan nem találkoztam idefele menet besúgóval (mert elfelejtettem), de földrajzból nem voltam ostoba. Aki ezt vágja, az is jól tudja, hogy mennyire kellemetlen az, ha a vulkánnak a lávájában találod magad. Na és ebben a játékban sem kizárt a vulkánoknál a standart sebzés. Nincs ebből kibúvó, ez az égető debuff mindenképpen rám jön.
- Itt aztán tényleg forró a hangulat! - élcelődtem hangosan, de magamnak. Sajnos senki sincs rajtam kívül, aki kommentelhetné jó hozzáállással, vagy rosszal. Nem vagyok dohányos, így vicc kedvéért nem a lávában gyújtom meg a cigit, úgyhogy ez az apróság maradt helyette, hogy legalább magamat elszórakoztassam.
Na lássuk, hogy lehet itt átjutni anélkül, minél magasabb helyzetben, hogy sokat sebeződjek. Így is ha a közelébe is mennék, már annyi néhány hp-pontomnak. Ha meg beleesek, nekem annyi. Túl hosszú még az életem, és még nem próbáltam ki ennek a játéknak az összes lehetőségeit sem.
Arra gondoltam, hogy használom a Sötétszárny képességem, és odarepülök. Csak a baj az, hogy egyrészt nagyon unfair dolog lenne, és nem akarok csalni. Másrészt meg ki tudja, hogy ilyen helyzetben, forró körülmények közt meddig tudom fenntartani a képességemet.  Elég egy apró sebződést kapnom, és oda a szárnyam, én meg ugrok egy fejet egy kellemetlen lávafürdőbe, meg a halálba. Kötelem és kampóm pont nincsen, hogy az egyik peremről a másikra áthajítsam, és átmásszak a kis szigetre a szajréért. Az akrobatikám hármas szintre tornázódott, de sajnos nem elég ahhoz, hogy át tudjk oda ugorni.
Egy ideig zsörtölődtem a megoldáskeresésen, aztán egyszer csak belém nyílalt valami.
- Várjunk csak... - megtapogattam az oldalam, pont a ManouverGear felületén akadt meg a kezem.
Ezt a cuccot kaptam egy játékostól, aki meg fogadáson nyerte egy másiktól, aki meg állítólag lenyúlta valakitől, aki megölt valakit, akinek ez megvolt. Lopott cucc, de ha az igazi tulajdonos meghalt, akkor ezzel már nincs mit tenni... na de várjunk csak! Ha valaki megöl valakit, akkor hogy veszi el utána a cuccait, mikor már megölte? Akkor azelőtt szerezte be a másiktól, mielőtt megölte volna? Vagy az adta oda neki ajándéknak és csak kamu a lopósdi? Akkor mi van?
Na de most már mindegy. Ez a jobb eseményeket is látott cucc itt van nálam, és szerencsére tudom használni az akrobatikám miatt, meg yakoroltam is használatát! Csak sikerül eljutni odáig és vissza, minden komolyabb baj nélkül megúsznom ezt a forró környéket!
Már csak a peremnek a legeslegmagasabb pontját kellett megtalálnom, hogy onnan meginduljak. De gyorsnak kell lennem, mert ha vacakolok menet közben, annál több sebződést kapok. Bekötöttem az orrom é a számat is a köpenyemmel, mintha egy sál lebbe, csakhogy ne menjen a képembe annyi por meg füst. A kieső maradékot a testemre kötöttem úgy, hogy ne akadályozzon a mozgásban.
Így már felkészültem az akció végrehajtására, és mint a vesenyeken, startra készen álltam.
Akkor káromra. Egy... kettő... három...
Mehet!
Úgy futottam a perem legmagasabb pontja felé, mintha puskából lőttek volna ki. Pillanatok alatt a legmagasabb rész pontjáról ugortam fel egyemeletnyi magasságra, addigra eltelt pár másodperc, és a hp pontom 25 pontot csökkent.
A következő három másodperc alatt kilőttem a ManouverGear egyik zsinórját , az oltár legmagasabb pontjába akadt bele. A lendületnek köszönhetően, az ugrási paraméterek és egyéb fizikai hatása alatt, még pár méterre félkörívben fellendültem. Elkezdődött egy igen látványos, de veszélyes kis balettbemutató a levegőben, és a veszély tárgya a forró magma, ami egy rossz lépésre halálos fürdőm is lehet.
Gyors mozdulatokra ez volt a következő három másodperc, ám mivel a légitorna felrepített magasabb ra, nem kaptam meg ezt a sebződést, de viszont a füst jött a pofámba.
Szerencsére sikerült behúznom magam a légkörből, úgy, hogy a forró magmatikus löttyön ácsorgó oltár közepébe zuhantam. Ha lenne fájdalomérzet, azt mondanám, hogy au. De nem mondtam, mert nem volt fájdalomérzet. De jó, hogy az oltár oldalába is lőttem egy újabb zsinórt, hogy valamivel visszatartsam a nagy becsapódást!
~ Ez nagyon közel volt...nagyon közel ~ gondoltam az oltár oldalán csüngve. Elengedtem a zsinórokat és lepottyantam az állvány mellé, amin várt engem a jutalmam. Got'cha.
Most már csak valahogy vissza kell jutnom innen, de gyorsan, pár lépés az oltár széléhez és jön a sebződés. Vajon mit tehetek most itt a vulkánban, a magmató kellős közepén? Forró a levegő, száll a füst, nagy a légnyomás, ami a felszínre nyomódik...
Várjunk csak... a légnyomás. Ez az! A légnyomás tud segíteni nekem! Csak ki kell használnom okosan, és mihamarabb, ahogy az előbb eljutni kifelé, mielőtt megfulladok itt a szigeten. Vagy kitör a vulkán.
Akkor nincs más, a köpenyemet fogom használni. Kigobóztam, és jó erősen fogtam. Mint egy ejtőernyőt, úgy állítottam be. És lám! A köpenyem ernyőként kitágult, és azt a szabadba felfelé kiáramló levegő felemelte. Így repültem fel, fel, fel és fel, amíg lehet. Összeszedtem egy újabb 25 pontos sebződést. Még 60 a hp szintem. Kettőnél többet nem szabad sebeződnöm, mert akkor halott vagyok.
Ahogy a forró levegő a magasra repített megfelelő magasságba, azonnal kilőttem a ManouverGear zsinórját egyik kezemmel a kapu mellé a biztonságos peremvonalon. Csakhogy egy kézzel nem tudom fenntartani az átmeneti "ernyőt", és zuhanni kezdtem. Ahogy a teleport mellé lőttem a zsinórt, gyorsan megfogtam zuhanás közben a köpenyt, és próbáltam még az utolsó pillanat előtt kibontani, hogy megint felemeljen a légnyomás a levegőbe. A forró magmás tó szinte csábítóan tátongott és bugyborékolt.
- Gyerünk, gyerünk, gyerünk, gyerünk már, basszus! - kapkodtam a köpennyel.
bekaptam az ötven sebit, mire az utolsó pillanatban felkapott köpenyestül a levegő, és visszaemelt a magasba. Ezúttal a zsinór tartott, hogy ne lebegjek messzire.
Sikerült fentről visszahúznom magam, és biztonságosan földet értem a kapu elé.
- Uram egek... ez tényleg forró helyzet volt! - lihegtem hangosan, de nagyon fáradtan. A Hp szintem 10-en maradt. De tényleg milyen olcsón megúsztam ezt az egészet!
Most hogy megvan, amiért jöttem, és egyes egyedül a ManouverGearnek és a fizika törvényeinek köszönhettem, hogy élve megúsztam, búcsút intettem a kráternek és a forró magmájának, majd a kapun keresztül elhagytam ezt a kócerájt. A lehető leggyorsan léptekkel, hogy egy kis szíverősítővel meg néhány hp-visszatöltő étellel megünnepeljem győzelmem az akadály felett.

//Ezt az egész ejtőernyősdit a magmák felett egy dokumentumfilmben láttam nem olyan régen //

/Elhasználtam: egy pajzs kristályt, így mivel fentről alig úgy emelkedtem le hogy épp csak az itemet érjem el, így 50et sebeződtem. Így a páncélom teljes megszűnt, és az életem is jelentősen megcsappant, de sikeresen visszatértem./

Nagyon béna leszek, azt már előre látom Főleg, hogy a kiírások, szóbeszédek, és hasonlók ellenére is mikor jut eszembe erre is készülni? Mikor már késő, mindenféle tekintetben. Mikor már az egész éjszakát... vagyis pontosítok, azt a felét, ami után eszembe jutott az egész, pakolással kell töltenem. Mikor a kapuhoz is már szaladnom kell, máskülönben elkésnék, épp ezért a szokásos, amúgy is mindig rajtam meg nálam levő felszerelésen kívül a szó szoros értelmében nincs másom. Csak Álom és Dust tudtak megelőzni a nagy rohamban, én pedig hiába akartam megállni és lehűteni a futástól forró testem, nem tehettem meg. Ha már ennyit rohantam, nem akarok lemaradni teljesen. Már csak annak tudok örülni, hogy nem vagyok olyan, mint réges-régen, a messzi, jó időkben, és nem esek el minden egyes kis kavicsban meg sokszor még a saját lábamban is. Az-az Akrobatika igencsak hasznos dolog az olyan kis bénázóknak, mint én.
Ja, persze, hogy miért is érdeklődöm én ez iránt annyira, azt kérdezitek? Hát nem elég az, hogy Agni? Aki ismer, az tudja rólam, a mitológia mennyire közel áll a szívemhez, és a forróság hindu istenét miért ne akarnám közelebbről is megismerni? :3 Valahol kint van egy játék is, ami hasonló a híres LoL-hoz, csak itt nem kitalált szereplőket bőrébe bújhat az ember, hanem valódi istenekébe, istennőkbe, és társaikba. Agni abban a játékban egy erős tűzmágus, két fejjel, egyike az elsőknek, akiket megalkottak. Én a magam részéről ott ugyan annyira nem kedvelem, nem tartozik a kedvenceim közé, de ha már itt van, akkor miért ne mennék eléje? És ki tudja, talán a későbbi termekben találkozhatok mondjuk Chang'e-val, vagy Hel-el... :3
-Ittjövőőőőőőőőőőőőők... -kiáltom el magam teátrálisan, ahogy berontok a térre, ahonnan nyílik a teleportkapu. Ahogy közeledünk felé, már akkor érzem a kiáramló forró levegőt, de az is lehet, hogy az csak a saját, arcomba csapó lélegzetvételem eredménye, tekintve, hogy már most a végletekig fel vagyok melegedve - uram atyám, ekkor még nem is sejtem, mi lesz velem később, és hogy ez még sarki levegőnek fog tűnni a számomra. Ahogy kiáltás közben végigszaladok mindenen, hatalmas porfelhőt húzva magam után, szó szerint berobbanok a már végét járó kapuba, majd elterülök a forró talajon, mint valami haldokló ebihal. Hogy őszinte legyek, perpillanat úgy is érzem magam, elvégre nem kapok levegőt, egy ebihal pedig még nem is képes a vízen kívül lélegezni. Ugye?
-Vizet...
~Azt nem hoztál, én pedig már most kilépek, engedelmeddel. Szeretem a meleget, de ez már túl forró nekem is.~
Felemelem a fejem és végignézek a nyafogó macskán, aki már távolodik is el a melegség forrásától.
-Hát, már most majd akkora a bundád, mint valami norvég erdei macskának, szóval nem csodálom.
Míg Álom valami hűsebb helyet keres a sziklák között (megjegyzem, nem fog találni szerintem, habár ki tudja, a macskák elég fura búvóhelyeket képesek szerezni maguknak), addig Dust mintha egyenesen fürdene a levegőben, olyan jól érzi magát. Szinte látom az elégedettséget az arcán, ahogy perdül-fordul a levegőben, aranyszín szikrákat szórva szerteszét, mint valami tündérport. Míg én összeszedem magam és konstatálom, hogy valóban elég forró a hangulat, addig ő is lenyugszik, megszokja a helyzetét és leszáll egy sziklára, én pedig mellé lépek és a peremtől nem messze felmérem a helyzetet.
-Na, ez lenne az én otthonom, ha tényleg főnixmadár lennék. Vagy maga Agni. -teszem csípőre a kezem és elégedetten szemlélem át a terepet. Meg kell hagyni, a név tényleg találó, bár az istennek nyomát sem látom, mint ahogy terveztem, a vulkán képe valóban idézi Agni nevét annak, aki ránéz. Tisztán látni a célt a magma közepe fölött az oltáron, és mivel semmi kötelet, hidat vagy egyéb alkalmatosságot nem látok, valószínűleg vagy oda kell valahogy repülni, vagy pedig átúszni a magmán. Kivéve, ha van láthatatlan kötél, de ahhoz már tényleg nagyon sok időt kéne itt tölteni, viszont az eseménynek lassan vége, bele kell húznom, ha még időben ki akarok jutni.
Sajnos egyik látható útvonal se tűnik valami jó megoldásnak.
-Bármi tanács? Ötlet? Hmm? -nézek a főnixre kérdőn, széttárt kezekkel. -Valami idea? Semmi? Oké. -legyintek végül választ se várva, na nem mintha bármire is számítanék. Dust nem az a szószátyár vagy segítőkész fajta, viszont itt kezd egyre forróbb lenni a hangulat, én legalábbis kezdek izzadni, mint egy ló. Álom szavait tudom csak magam is idézni, miszerint kedvelem a meleget, képes vagyok a harminc fokos nyári hőségben is takaróba burkolózni, de ez már túlzás.
~A magma egész bizonyosan sebez, a kérdés, hogy mennyit, és átérnél-e, még mielőtt szénné éget. A Phoenix kétlem, hogy elég lenne, max az én egyszeri sebzésnullázóm segítene.~
-That's a great idea, Dream sweetie. Benne lennél? :3
~Talán. Ha dupla adag halat kapok otthon érte. Megfőzve, nem pedig csak úgy odadobva.~
-Áll az alku :3
~Te tényleg jól érezheted magad ebben a forró közegben, ha ilyen könnyen belementél a dologba.~
-Az igaz, de úszni, na azt nem fogok. Nem érnék át elég idő alatt szerintem, meg hát úszni se nagyon tudok. Dust...
Fordultam vissza a főnix felé, aki persze ugyanazzal az érdeklődő, okos tekintetével nézett vissza rám. Mintha valami sokat látott emberhez beszélnék ilyenkor, olyan érzésem van tőle. Kicsit közelebb léptem majd leguggoltam, hogy ő legyen magasabban - tudom, hogy szereti az ilyesmit, ha nem parancsolnak, hanem kedvesen kérnek tőle.
-Átvinnél a hátadon? Kérlek. Kérlek szépen. Lécci.
Már minden kritériumnak megfelelek a rendszer szerint. A Lovaglást csakis ezért gyakoroltam, és már a kellő szintet is elértem, de Dust azóta sem engedett a hátára. Míg a forróságtól keletkezett izzadságcseppeket törlöm a homlokomról, ő mintha sokkal jobban is érezné magát, és egy percig nézzük egymást, mire megrázza a tollait és elfordul tőlem.
-Eh, oké. Elég forró helyzet lesz, de muszáj lesz úsznom akkor. -emelkedem fel a guggoló helyzetből, tekintve, hogy a főnix elutasította a felkérésem, és inkább úgy dönt, hogy nagyobbra nő, Felnőtt méretűre, és kitárja a szárnyait, mintha fürdene a láva melegében. Én pedig már készülök a legrosszabbra, mozgatom és nyújtom a lábaimat, akár egy olimpikon a nagy megmozdulás előtt, mire egy csőr fogja magát és úgy meglök, hogy majdnem átesek a peremen és a lávában kötök ki.
Beletelik egy kis ijedelembe, pár másodpercbe, szívdobogásba, és egy mosolyba, mire rájövök: valójában elfogadta a dolgot. Átvisz, a többit majd magamnak kell megoldanom. Látom a tekintetén, ahogy várakozón néz rám, ahogy továbbra is a hátát tartja felém, kissé lejjebb ereszkedve, hogy kényelmesen fel lehessen rá szállni. Életemben először repülhetek a főnixemen...
Illetve, javítok: a céh főnixén.
Alaposan odafigyelek mindenre, mikor a szárnyainak tövébe ülök. Nem olyan, mint egy sárkány, még kisebb is annál, nyerget nem lehet rá tenni, és nincs mibe kapaszkodni. Igazából, nekem ugyan a térlátásom nagyon vacak és a méretmeghatározásban az utolsó helyen állok minden ember mögött, de talán olyan nagy lehet most, mint Timidus, pedig ő még a Felnőtt kort se érte el. Úr isten, az a sárkány vajon mekkora lesz majd a végén? duston ülve ha a combjaimat is túlságosan megszorítom, azzal a begyét nyomom össze, és fájdalmat okozhatok vele, attól függően, a SAO-beli petek és mobok éreznek-e fájdalmat így vagy úgy, tehát nagyon oda kell majd figyelnem, nehogy emiatt dobjon le a magmába és haljak szörnyet. Marad tehát az, hogy óvatosan átölelem a nyakát és beletemetkezem a forróságot árasztó, arany és vörös tollakba. Bár jobban belegondolva, még az sem biztos, hogy pontosan milyen színűek is a tollai.
Eleinte nem is merem nézni, mi történik, csak érzem, ahogy pár erős csapással lassan feljebb emelkedünk a földről. Még akkor sem merem kinyitni a szemem, mikor érzem a forró levegőt az arcomba csapni, ahogy valami hatalmas erő kifújja a hajamat az arcomból, és balga módon búcsút mondhatok a mostanra felvett piros, téli füleimnek is, mivel lerepülnek, és a hang alapján a magmában értek földet. Mikor hazaérek, kénytelen leszek újakat készíteni, el ne felejtsem. Igyekszem figyelni a légzésemre, nehogy a gázok szimpla belélegzése is kárt okozzon, és a főnixbe se tegyek semmilyen kárt vagy kényelmetlenséget, ami nem szükséges. Ezek az állatok rendkívül érzékenyek mindenre, már megtapasztaltam, néha el is gondolkodtam, vajon Reginald is ilyen volt-e... bár jobban belegondolva, igen, elég finnyás jószág volt, mikor ismertem. Akkor kezdem csak résnyire kinyitni a szemeimet, mikor meghallom a páncélom törését, majd teljes megsemmisülését. Az első pár másodpercben még elég közel vagyunk a magmához, és bár tudom, hogy Dust pont ezt a hőmérsékletet kedvelné, érzem, ahogy küzd a feljebb jutásért. Az életpontjaimra nézek: eddig -125-nél tartok, még bírom, és hamarosan középen vagyunk, bár nem tudom, a visszautat megúszom-e ugyanígy a páncélom nélkül.
Meg kell viszont hagyni, a látvány innen egyszerűen csodálatos, meseszép, mintha egy könyv illusztrációja lenne. Minden a fekete, a narancs, a sárga és a vörös színeiben úszik. Ez lenne tehát Agni, a hindu tűzisten, teljes testi valójában...
Ahogy leszállunk az oltár közepétől nem messze, szinte pont mellette, kinyújtom a kezem, amennyire csak tudom, mivel nem akarok időt vesztegetni azzal, hogy leszállok, majd ismét fel a főnix hátára, így amint kezembe kaptam a jutalmat, Dust ismét felszáll a magasba. Folytatódik az iménti, és amint megcsap a forró levegő, az életpontjaim ismét egy nagyobb darabot esnek le, sárgába váltva. Kétségbeesetten figyelem a számokat, most már a tájjal sem törődve, a szívem a torkomban dobog, de Dust nem éri el időben a kellő magasságot. Még egy ötvenes sebzés, és piros zónában már azt sem élem túl, ami a magasabban fekvő szinten volt érvényes, jól számolom. Ilyenkor bánom egy kicsit ugyan, hogy a matematika viszont kezd egyre jobban menni, de igazából ebben a játékban, ha jobban belegondol az ember, nem mindig nem fáj az, amit nem tudunk. Én legalábbis most kifejezetten aggódnék, ha nem látnám a csíkot. A szívem a torkomban már szinte dübörög, ki akar esni, és várom, mikor ér el egy újabb hullám és repít ki innen a Pánik Burok, már ha az itt működésbe lép.
Tényleg... mi van akkor, ha itt nem fog működni? Elvégre, az a Burok csak a bosstermekre van kifejlesztve, az, hogy máshol is hatásos lehet, csak később jött szóba, és akkor sem mindenhol.
Mi van akkor, ha most véget ér a játék, ebben a Pokolban? Ha itt égek szénné, és soha többé nem láthatom a világot. Egyiket sem.
Mintha a szívem azonnal kihagyna egy ütemet a pánik érzetére. A combjaimmal erősebben kapaszkodom Dustba, észre se veszem, a jutalmat pedig úgy tartom a markomban, hogy kifehérednek az ujjaim. Meg fogok halni vajon? Elpixeleződöm? És... mi lesz majd az esküvőnkkel? Mi lesz a családommal? Mi lesz Álommal? Sorra villannak fel előttem a képek a többiekről, a céhtagokról, a szüleimről, a barátaimról, még azokról is, akiket egyébként nem neveznék annak.
Valami ismét roppant. Behunyom a szemem és várom az esetleges feliratot, hogy vége, Game Over, ennyi volt. Várok, de nem érkezik semmi, a forróság pedig enyhülni kezd. Már nem mozog a világ, már nem hallom a tollak suhogását. Talán ismét találkozom azzal az adminnal, aki Dustot is adta nekem? Aki visszarepített az igazi énembe, és akit végül sikerült megreformálnom? Vajon fogad bárki is a hírrel, hogy mi történt? Tényleg, vajon látom-e azokat, akik már kiléptek...
Meghaltam vajon?
~Csan...~
Álom? Te is itt vagy? Ilyenkor a pet is elpixeleződne? Jaj, Álom, én úgy sajnálom, nem így akartam, hogy vége le...
~Föld hívja Csanszeri-t, válaszolj. És nyisd már ki a szemed, nem most kéne aludni, Szuszék.~
-He?
Kinyitom a szemem, és még mindig Agnival nézek farkasszemet, Dust hátáról, aki a peremtől messzebb, a biztonságos zónában talpal és ahogy észlelem, azt várja, hogy leszálljak már róla. A levegő még elér idáig, de már csak kellemesen simogatja az arcom, jobban hozzátapasztva a homlokomhoz az izzadt tincseket. A macska is előbújt és türelmetlen faroklengetéssel adja a tudtomra, hogy menni kéne, valószínűleg a beígért halvacsorát várja. Én pedig össze vagyok zavarodva.
-De.. hát, de... mi a fene...?
~Hogy mi történt? Emberek... A madár nem tud azonnal magasra szállni, röppálya kell neki, mert béna, én megmondtam az elején, de persze nem hallgatsz rám. Legalább hat-hét másodpercre szüksége volt, addig a nagyobb sebzést fogtad be, odafele nem volt baj vele, visszafele már igen. Az volt a szerencséd, hogy már hatótávon belül voltál és nem használtál képességet, így én tudtam, és lenulláztam a téged érő utolsó sebzést. Utána már időben ideértetek. Lehet hálálkodni, megköszönni, satöbbi, és négyszeres adagot kérek.~
Kellett még pár másodperc, mire felfogtam. Tehát Álom második képessége, amit egyébként is alig használ, működött, és az mentett meg. Nem haltam meg. Leszálltam Dustról, egy simogatással kértem tőle bocsánatot, majd letérdeltem a macska elé és nem érdekelt, mennyire kapálózik, megöleltem.
-Köszönöm, Álom. Mostantól mindig-mindig-mindig olyan kaját kapsz, amit csak szeretnél.
Történeteket pedig nem igazán tudok lezárni. Hazamentünk, és egy jódarabig nem kívántam megint a forró dolgokat

//Kipótolva 2000 szóra, a forró-k száma is pontosítva, és legközelebb ne így szerteszét szórd az információkat, légyszi :3 Köszi :3//

-Forró
Ez volt az első gondolatom, mikor szétnéztem a teremben. A jéggólem után ez aztán egy kis megkönnyebülés, legalább itt nem fogok halálra fagyni. Persze majd szépen odaégek, és kereshetik a maradványaimat, amennyiben lesznek maradványaim. A második gondolatsorozatom pedig azzal kezdödött, hogy hogyan fogok én ezen a lávatengeren átjutni. Rengeteg sebzést kéne elviselnem viszonylag rövid idő alatt. Vagy hosszú idő alatt szépen elporladok, de ez a megoldás nem igazán tetszik. Az túlságosan nem nekem való vég lenne. Főleg ha egyedül halnék meg. És itemből sem igazán tudnék túl sokat használni. A lávában úszva azért elég érdekes lenne potiont inni. Főleg, ha nincs szerencsém, és az is átveszi a hőt, és forró italt kell innom. Ami amúgy csak teából vagy csokoládéból finom.
Ha elég gyors vagyok talán, akkor nem lesz olyan vészes, gyorsan átúszok, keveset sérülök, cserébe csak egy vagy két gyógyító itemre lesz időm átúszáskor. Az is maximum kapkodva.
Összeszedem minden tudásom, amit a láváról tudok: Nagyon forró.
Na jó, ennél azért sokkal többet tudok a láváról, föleg azt, hogy nem kicsit magas a sebző értéke. Azt hiszem egy kicsivel magasabb, mint a tűz alapú sebzéseké. A biztonság kedvéért azonban utánajárok a dolgoknak, és a jegyzeteim közül előbogarászom azt a részt, amit az ilyen eseteknek tartottam fel. Sehol se találtam a lávára vonatkozó részt. Hisz azért én se tudhatok mindent. Sajnos úgy néz ki, hogy még nem volt dolgom ilyen katasztrófával. Mikor lesz egy kevés időm majd ezt is meg kell néznem valahol. Azért abban biztos vagyok, hogy nem lesz túl kellemes átúszni azon a forró dolgon. Szerencsére elég sok mindenre felkészültem, amikor megtaláltam az ide vezető ajtót, így végeztem egy kis bevásárlást, mielőtt benyitottam volna ebbe a helységbe. Gyorsan át is vedlettem magam egy kényelmetlenebb felszerelésbe, ami eredetileg kevesebb statot adott, de cserébe rengeteg plusz életerőhöz, illetve páncélponthoz jutok, amik talán átsegíthetnek ezen a próbaszerű dolgon. És reménykedem benne, hogy igazam van, és nem kell a lávában további szörnyek ellen készülödnöm. Akkor igen csak nagyon nagy bajban lennék. Ugyanis ezt a szettet nem harcokra terveztem, hanem arra, hogy nagyon sok sebzést fel tudjak fogni, ha arról van szó. Így ha valamilyen szörny jönne rám véletlenül, akkor azonnal vissza fogok fordulni, és más taktikát kell kitalálnom, hogyan juthatnék át arra a szigetecskére.
Mielőtt beleléptem volna, elöbb beledobtam egy kisebb kavicsot a nagy piros sodrásba, hogy megbizonyosodjak arról, hogy az egész nem csupán egy holmi illúzió, és ha valódi, akkor a sodrása erejéről is elég gyorsan megbizonyosodhatok. Amint kiderült az égés valódi. A sodrást figyelembe véve kiszúrom azt a pontot ahova át akarok jutni, majd belelépek a forró lávába.
A forróság ellenére sem kiáltok fel, és tisztában vagyok vele, hogy a valóságban egy ilyen húzás után szinte azonnal halott lennék. Azonban azzal is tisztában vagyok, hogy ez itt egy modelezett világ, ami nem teljesen követi a logika szabályait. Persze vannak helyzetek, amiket nagyon jól le tud utánozni, de a tűz alapú sérülést, lévén, hogy az itteni testünk nem szén alapú, hanem pixelekből összerakott virtuális test, nem tudta teljes egészében rekonstruálni. Szerencsére nem kellett a forró lávából előtörő szörnyekkel foglalkoznom, így elég biztonságosan átjutok a forró láva által körülvett oltárhoz.
Ez egy igazán forró helyzet, és a életpontjaim nagy része is megsinylették a dolgot. Egy biztos, ha lehetne, akkor visszafele nem ismételném meg a mutatványt, de azt hiszem, hogy sajnos kénytelen leszek. Lecsekkolom a státuszomat. A láva sokkal nagyobb sebzést okozott, mint amire eredetileg számítottam. A tűzsebzés még meg se közelítette ezt az értéket. A páncélom teljesen odalett. Remélem megérte azért, amiért átjöttem, és nem csak valami kacatot visszek magammal haza. Az életpontom is elég szépen megcsappant. Szerencsére voltak nálam a megfelelő itemekből. Elővettem néhány Nagy potit, és a középen a biztonságban le is hajtottam hármat is. Szerencsére ezek az inventorymban nem lettek forrók, így simán le tudtam dönteni őket egy húzásra. Ezzel elvileg az életpontjaimnak a maxra kellett visszatöltödniük. Miközben arra vártam, hogy az életpontom ismét egy válalható szintre nöjjön, odamentem a tárgyhoz, és elvettem az oltárról. Eredetileg gondoltam arra, hogy mutatok be neki valamilyen áldozatot, de sajnos ezt azonnal kizártam, amikor megláttam mennyire szedett szét a láva sebzése. Az is bőven nagy áldozat volt a részemről, tehát köszönöm szépen, de ennél többet nem kapsz. Attól félve, hogyha most használnám a Hazatérést kristályomat, akkor az item nem jönne velem, úgy döntöttem, hogy a hosszabb útat választom hazafelé. Ami azt jelenti, hogy ismét el kell viselnem a lávát. Meg akkor most el is pazaroltam volna három darab nagy potiont, ha ennyire egyszerű lett volna a megoldás. Végül is, ha nem gondolsz arra, hogy a valóságban ez egy életveszélyes mutatvány lenne, vagy hogy csak azért nem halsz bele a fájdalomba, mert a SAO rendszerében felül van írva a fájdalomérzet, akkor egy kellemes, de nagyon forró kis gőzfürdőnek is lehet számítani. Ahonnan azonban gyorsan ki kell jönnöd, ugyanis annyira forró, hogyha nem vigyázol, akkor könnyen otthagyhatod a fogad.
Ismét belesétáltam a forró lávába, csak most a másik irányba indultam el a plusz súlyommal. Mondjuk megtehettem volna, hogy beteszem az inventorymba, de a pillanat hevében nem gondoltam rá. Én és az a forró fejem. Hidegvér, ami megtörtént, az megtörtént, ezen már nem lehet sokat változtatni. Meg így legalább másra is tudtam koncentrálni, miközben úsztam a lávában, mint az engem körülvevő forróságra. A gondolatom akörül forgott, hogy vajon mit is tartok most a kezemben. És tényleg reméltem, hogy ér annyit, amiért kockáztatni fogom az életem. A másik meg az, hogy ne egy fegyver vagy köpeny legyen. Az Artemiszt vagy a Kaszás köpenyét nem nagyon akarnám lecserélni.
Átvergödtem végre a láván, immár másodszorra is. Éppen hogy csak, de az életem végül elegendőnek bizonyult. Kerek tíz életponttal azonban nem túl jó móka a vadvilágban sétafikálni. A végén még jön valami kis szintű, aki nincs tisztában a dolgokkal, és egy fuvalattal a másik világra repít. Ez sem tartozik jelenleg a követendő terveim közé. Most sokkal fontosabb az, hogy biztonságban legyek, mint hogy mit is sikerült magaménak tudnom. Az ajtó túloldalán az első dolgom az volt, hogy elővegyem a Hazatérés kristályomat, majd azt aktiválva hazamentem megnézni, hogy mit is sikerült összeszednem ezen a veszélyes kalandon.


ezt a szettet használtam, és az oltárnál megittam 3 db nagy potit.
kezdés:310 hp, 180 páncél
odaút: -180 páncél, -120 hp: 190 hp
oltárnál: +120 poti: 310 hp
vissza: -300 hp: 10 hp

A havas utcákon sétálva, sálamat szorosra húzva nyakam körül, mosolyogva figyeltem, ahogy az emberek a hóval játszanak. Még az njk-k is. Két tábor épp hó várak között dobálják egymást, kicsi és nagyobb hógolyókkal. Egyesek súlyemelésük fitogtatva egész hó görgetegeket dobálnak, a szemben állónak, akit a rendszer ugyan megvéd, de jószerével folyamatosan a földre kerül. Segítségére sietnék a fiúnak, de az csak nevet és nem a kényszer jelei alatt, hanem mert élvezi. Lehajoltam és gyúrtam én is egy hógolyót. Egyik kezemből a másikba dobáltam séta közben, s egy hó laszti úgy törölt nyakon, hogy még a szorosra kötött sál alá is jutott friss hókristályok, majd hólé is. Meg persze magával vitt a lendület. A „támadóm” egy fiatal njk volt, de látszólag nagyon élvezte azt amit csinált. Nem restelltem viszonozni a kedvességét. Futva viszont ki slisszoltam a kialakuló meleg helyzet elől, hogy mihamarabb elérjem a portált. Ugyan a kettes szintre már hiába mennék, ahogy Marmone régi mivoltát eltörölték a koboldok, úgy a Maxweld ültetvény is a semmivé lett. Attól Maxweld az maradt aki, és a Tolbana határában lévő kunyhójához vettem az irányt. Ahogy megérkeztem a városba a szélső kerületeknek vettem az irányt, mígnem elértem az ismert rendezetlen házikót. Beléptem az ajtón, amit szokásához híven nem zárt és máris egy kupac szemétbe.. azaz kísérletben akadt meg a lábam. Átlépve azok fölött, amit nem rúgtam fel egy kis helyiségben lyukadtam ki, és a hely hőmérsékletes sem volt több sokkal annál, ami odakint van. Még tettem pár óvatos lépést, hogy benyissak a szobába. Üdvözöltem a professzort, aki termetesebb tárgyon dolgozott épp. Ő csak szemmel jelezte első körben, hogy üljek le.. ahová tudok. Ez például nem volt olyan könnyű művelet. Pár fémtárgy le is esett hangosan csörömpölve egy ülőalkalmatosságról, felnéztem de a prof csak húzogatta tovább a csavarokat a gömb alakú tárgyon. Kérdezett, a kutatásaimról és a kertemről, amit a koboldok miatt kellett elköltöztetnem a tanföldről. Persze nem adtam megfelelő választ, hisz épp most nem azzal foglalatoskodok, ez pedig öreg hiba.
- Amiért jöttem azt már sejted – tegeztem már jó ideje, rokonlelkek vagyunk plusz még mellé az engedélyt is megkaptam rá tőle – segítséged kérném egy expedícióban. Mint amikor a fagylevelet kerestük a hegyekben – tértem is rá a lényegre, forróbb mint gondolná ez alkalommal. Ő csak megigazította a szemüveget orrbegyén, letette a csavarhúzót. Végig simított a tökéletes gömbön és rácsapott a tetejére. Az megmozdult, de szikrázott keveset, és elhalt belőle az élet, ami úgy tűnt egy pillanatra, beindítja azt a tárgyat. 
- Min dolgozol? - tettem fel a naiv kérdést, de a válaszát már ismertem annyira, hogy úgysem fogom érteni. Élet védelmi és kiterjesztő protokoll droid.. végül is tényleg jobb, ha nem tudom az pontosan mi fán terem. - Tehát egy robotot? Autót sem csináltál még, minek előbb droid, főleg ilyen kerek alakban? - a kövekező félórában kapott válasszal teljes mértékig megelégedtem és el is fogadtam. Egyszóval mert hóbortja. Érdekes világszemlélete van az öregnek, ahhoz képest hallhatatlannak érzi magát, ami a való világban lehetne vele. Ez pedig egyértelműen pozitív hatást fejt ki rá, kíváncsiságára és végtelen agytekervényeire. Akár egy feltaláló zseni suhanc. 
Még egy ideig elnézegettem, hogyan szöszmötöl a droiddal és hogyan épít bele egy másik kacatot. - Szóval, amit sejthetsz már – tértem vissza a fő témára – egy vulkánt kellene ez alkalommal meglátogatnunk. Mit gondolsz, kibírja a léghajód az ottani viszonyokat? - kérdeztem barátom. A jeget és az irdatlan hideget kibírta némi szénnel. De ha most is fel kell tüzelni a kazánt, a forróságban nehogy feladja a szerkezet és összedőljön a lávató felett. Tudtára is adtam aggodalmam, de csak szimplán kinevetett. Ez még nem jelent semmit, mondotta. „Ahhoz több kell, hogy az én hajóm elégjen” vésődött be a mondata a fejembe. Jó volt látni az öreget, ahogyan elmélázott a dolgon, de végül bólintott. Látta benne ő is a lehetőséget és míg engem a kaland érdekelt őt a lávatulipánok, amit már jó előre megígértem neki, hogy beszerzünk párat. forró magma pedig nem terem mindenhol, nekünk fanatikus növénygyűjtőknek ki kell használni minden lehetőséget. Intettem barátomnak és visszafelé belerúgva egy kisebb kupac lomba, még az ajtóban megálltam. - Akkor egy óra múlva, készülj fel te is barátom, rázós utunk lesz a portálon túl, ezúttal a fagy helyett forró katlanba látogatunk – s kiléptem a hidegbe a szoba melegéből.

Késik, néztem az órára a menümben. A kihívások terme portálja csábítóan hívogatott. Igaz az elmúlt egyórát sem épp úgy töltöttem el, ahogyan szerettem volna. Csak egyszerűen nem értettem hiába járom néha a céhház folyosóit és hiába látom őket odabent mégsem térek oda hozzájuk. Legalább leülni egy kicsit beszélgetni velük. Míg Pockyval most jobban elvagyok. Szophies eset óta, ugyan minek is. Aki nem hallgatag, az is elvonul, Nio is sokat ül bent, de vele legalább lehet beszélgetni. Vajon felkészítettél engem a kalandra, ahol a forroság fog felemészteni? Remélem szerelmem. Leellenőriztem mi mindent pakoltam be, és sikerült e odafigyelnem vagy csak Niora. Hajlított rúd, hogy vissza akaszkodjak a létrára, és a csere párna. Na meg az elixír. Arcomon éreztem Nio búcsú csókját és illatát. Lenéztem remegő kezemre, azért nem vagyok tökéletesen nyugodt. Főleg, hogy késik Maxweld. A professzor szokott késni, csak nem ültetett fel és oldjam meg magam, nélküle. Ilyet biztosan nem tenne, ugye? Néztem a bejáratot, de ott csak nem lett egyel több fő. Megnéztem a csapatokat, és a szóló játékosokat akik szintén odatartottak, ahova én is. Az állatidomárok mekkája volt ez, szárnyas petek sora jött el meglátogatni a portált. Akik kijöttek  vegyes érzelmekkel, de többnyire sárgában vagy piros életerő csíkkal tértek vissza. Megfáradva és letörve, némelyek ujjongva. Beletelt így félórába is, míg a gyomor idegem percről percre nőttön-nőtt. Maxweld nélkül nem térek be a terembe, csakis vele együtt csapatban. Ugyan tudnék rögtönözni, de nekem többet ér, ha barátom hozzájuthat végre az áhított receptjének a legkelendőbb komponenséhez. Lávatulipánt alig látni kereskedőknél, és neki ha jól emlékszem még legalább húsz darabra volna szüksége. Csak gyere el, drága barátom, mesterem.
Unalmamban már az ajtófélfán is elkezdtem dobolni, amikor végül is csak betért rajta, akit oly rég óta várok. Ősz égnek álló hajával eltért az átlag játékosoktól, akik többnyire sablonosan szépek, vagy épp kicsik. Muris így, hogy egy agg ember és egy korosodó férfi játékos együtt mászkál egyáltalán. Megnyugodtam, hogy látom, így már van némi esélyünk.
- Megvan a csere tárgy is és az a plusz egy méter, ami remélem elég lesz, te is hoztál mindent? Tárolót a növényeknek és a léghajót? - kérdeztem. Amire egy szemfüles vigyor volt a válasz és növénytároló tartály könnyed megrázása a levegőben, tudtam már miért tartott ilyen soká érkeznie. Meg kellett előbb találnia a sok vacak között, mire lesz épp most szüksége. Megráztam a fejem. Cseppet sem voltam erre felkészülve, egy léghajóval fog manőverezni egy vulkán fölött.. nem vagyunk normálisak és ő sem, hogy belement és elfogadta az ajánlatot.
- Tudod Professzor, most még visszakozhatsz, cseppet sem lesz veszélytelen – kezdtem bele, de kaptam egy rosszalló nézést. Azonban azt mondta nem hátrál meg, innen meg már főleg nem. A forróság egyikünkön sem foghat ki hosszútávon, a gázok már más lapon van, de az ellen csak ellen tudunk állni. A professzor a portálig meg sem állt, csak ott elküldte a csapat felkérőt, igazított egyet a szemüvegén és belépett.
- Akkor vágjunk bele a lávakatlanba – mondtam, s én is átléptem én is a teleporton.
A nyomasztó hőség volt az első érzet amit a terem árasztott magával és a kecsegtető jutalom a szigeten, amit innen is jól lehetett látni szabad szemmel. A kráter átmérője elegendő széles volt, hogy egy kellemes túrát nyújtson, míg körbe sétáljuk a kürtőt. Talán még találhatunk is növényt. Ez a hőmérséklet tökéletesen megfelel a ritka növényeknek. Felmértem a látszólagos távot, bár a levegő hullámzása igen zavaró, így nem tudni pontosan milyen mélyen is lehet a platform. A komótosan bugyborékoló izzó massza kétségbe ejtő hatalommal bírt, egyrészt vonzott. Milyen lenne ha hozzáérek, vajon így is lemállik kezem és elpixeleződik? Közben ugye nem érzek semmit,  maximum a forró fojtogató levegőt torkomban, és talán a szagokat. De abban is már csalódtam a világban, nem minden az, mint aminek gondolná elsőre az ember. Elvontam a tekintetem és útitársam hátát néztem. Azt tudom, hogy ő fel van készülve, de azt is, hogy én nem. A kazán tüzelése viszont menni fog, első körben.
- Szerinted, ki fog törni? - kérdeztem rá egy aggasztó pontra. Ez egy működő vulkán és remélem nem most akar a levegőbe szökni. Kis előadást hallgathattam a vulkánok működéséről. Talán ezért érdemes természet tudományokban jártast megkérdezni, mert így megmutatta azokat a jeleket, amik alapján könnyen ellehet dönteni, mikor érdemes még itt maradni és mikor jobb elhúzni a csíkot a környékéről, amilyen gyorsan csak lehet. Útközben felvett és megvizsgált pár növényt, de egyik sem a keresett tulipán fajta volt. Saját felszereléseim között egyszer volt, de azaz emlék kevésbé kellemes. Voltak forróbb pillanatai, mint a jelenleginek, hisz ez magától értetődő. A proffal nem állunk le ilyen apróságokon, mint Mirikával. Hirtelen megállt és lehajolt. Felvett a kőzetek közül egy rőt vörös virágzatú növényt. Látszott a szemében a remény csillanása, meg is lett az első gyümölcse a kalandnak. Még pár ilyen növényt talál, vagy találok akkor meg is van a ritka receptje Leonak.
Körbe jártuk még párszor a kürtőt, egészen addig, hogy már rendesen folyt rólam a víz. Szám is kiszáradt a rendkívüli melegben de csak némi lédús ennivalót tettem el, vizet semmit. Megettem két gyümölcsöt és társam is megkínáltam vele, ő azonban nem fogadta el, hanem elkezdte az előkészületeket. Egyszer már láttam, ahogy elővarázsolja a léghajót, de ez minden alkalommal fantasztikus. Egyszerűen lehúzta a kezét a menüjén és voálá meg is jelent a perem mellett a léghajó. Felugrott a fedélzetre és kicsáklyázta a járművet. A forrólevegő a ballont furán mozgatta, az áramlatokban hullámokban dobálta a farát a monstrum. Homlokom letörölve az izzadságtól felugrottam a fedélzetre, de annak első kilibbenésére a gyomrom is mozdult abba az irányba. Szerencsére hányós nem vagyok, de megterhelő a fedélzeten maradni. Maxweld ki is adta az indulásra kész parancsot, pontosabban a rám vonatkozó részt. Lapátoljam a szenet..

Így is lett, pár perc felfűtés után a kazán úgy visított akár a hullámvasúton a kisgyerek. A mutatók az egekben voltak, hisz itt a hőséget a forróság váltja fel, avagy a vulkanikus hő tudja, hogyan kell kipukkasztani a szerkezeteket. Szerencsére Leo jobban készült vízzel így vissza is hűthettem egy blokkot, de a másik motor maradt forrón. Annak a hűtésével már nem tudtam mit kezdeni, mikor is a kormányos megindította a hajót. Átkiabálta a hídon és a motorok kerepelő zaján a következő utasításokat.  Gond volt a megértéssel, de leginkább az áthallással, viszont kibogoztam mi az aminek biztosan meg kell történnie. Nem lesz sok időm. Csak annyi, míg lassít a hajó és visszagyorsul. Ez idő alatt kell a létrán leereszkednem és visszatérnem a zsákmánnyal.
- Fűtöd addig a kazánt, míg lent vagyok? - kérdeztem és válasza tartalmazta a következő szavakat „ja” és „persze”. - Akkor lapátolok és imádkozok – kiabáltam túl a gépezeteket. Válaszát, ha volt is elengedtem a fülem mellett és torkomban doboló szívemmel fűtve dobáltam a szenet a forró kazánba egy lávatenger fölött. Öntötte mély torkából a perzselő tüzet a lapát vége, de talpam alatt a deszka sem volt langyos. Ilyen lehet a pokolban? Tűnődtem. Mígnem meg szólalt egy kürt és Maxweld hangja tájékoztatott, hogy tíz másodperc múlva ugorhatok, ő pedig jött is váltani a kazánban. A fékező vitorlákat kiengedte és a motorok nyomatékán is lejjebb vett. Rohantam fel a fedélzetre ki a kazánházból és a már kikészített fa létrára néztem. A rajta lévő fokok legalább nem kötélből voltak. Hanem egy strapabíróbb faeno fajtából. Ellenőriztem a csomókat, ami a libegő létrát a hajóhoz rögzíti majd a másik végét és a fémkampót a kezembe véve pár lépést hagytam a gyorsításnak. - Na ezt ne csinálja utánam senki – dörmögtem száraz torokkal. Nekifutottam, s átugrottam a korlátot, közben kapaszkodtam a kötéllétrába, minden lelki jelenlétemmel. Az elém táruló gyorsan mozgó környezet szépséges és gyilkos volt, ahogy az ütés, is, amit rám mért a visszahúzó erő. A kampót először magam fölé csaptam be egy fokhoz, hogy ne repüljek le a létráról már így első körben. Himbálózott, de tudtam, ha eleresztem itt ragadok. Ereszkedett lefelé a hajó test, de ez nem tart örökké, most van esélyem, vagy elúszik. Most kaphatja a szenet, hogy kezdjen emelkedni, az idő ellenem van sietnem kell. A karom meghosszabbítására szolgáló horgos vasat, a csomag felé nyújtottam, amikor is egy irdatlan sebzés letépte a páncélom és életerőmbe is beleszaggatott. Hallottam erről, de még így is meglepett az ereje. A párna! Jutott eszembe, nem lesz időm itt hagyni az ajándékom az alkotóknak. Így felpenderítettem a  jutalmat és a vasat eldobva kaptam el, hogy eltüntessem egy oldalzsebbe, majd mászás felfelé. Lassabb voltam mint lefelé így újra bejelzett, hogy kapom a sebzést, ezúttal kicsivel kevesebbet csak, de még így is a potionhoz kellett nyúljak, amit kikészítettem, megittam és reménykedtem, hogy elérem a következő sávot. Robbant még egyet az életerőm. Nem figyeltem, hogy a léghajó milyen magasan van, vagy merre jár az orra, így csak arra lettem figyelmes, hogy a professzor felránt, de még így is sebzett a magma debuffja negyedjére. Megittam az utolsó potionomat is, hogy ne maradjak túl közel a halálhoz, ezt a lehetőséget nem adnám meg a helynek. Ahogy fent voltam, koszosnak és száraznak éreztem magam, de első utam így is a forró kazánházba vezetett, ahol folytathattam a lapátolást. Egészen addig, míg a magasba vissza nem jutottunk. A kürtőhöz kormányozta a szerkezetet Leo, ahol is megálltunk pihenni. Kivetette a csáklyákat és rögzítette a hajót én pedig levetettem magam a tatra. Bogyókat eszegetve, próbáltam újra lefuttatni fejben, a vakmerő ugrást. Ha lassabban megyek akkor úgy odafelé is sebez? Nem tudom, remegő és piszkos kezem a csomaghoz nyúlt. Égette a kezem, nem is az érzés, az a piszok forróság, ami ott lent volt és az irdatlan sebződés. - Vakmerő húzás volt, inkább térjünk vissza a növény szedéshez. .. De tudod.. köszönöm. Élmény volt ismét a hajódon tudod dolgozni, meg kalandozni – mondtam az öregnek.

Egy darabig még ott ültünk, és beszélgettünk, majd útra kerekedtünk és a kürtő környékén további Lávatulipánokat kerestünk, Maxweld főzetéhez. Addig maradtunk míg csak lehet, de a léghajó visszakerült a helyére a lávatóhoz már nem tértünk vissza, én még nézőileg sem, csak tűrtük a forróságot ebben a forró lávakatlanban.


/ 2 db nagy potion elhasználva, +1 njk bevonva dupla szószám