[Hardcore]A profi, a penge, és a nagyszájú

Egyik reggel azzal az elhatározással ébredtem, hogy ma valamin változtatni fogok. Akkor még ugyan nem tudtam, hogy mit is akarok másként, de végül elindultam az arénába, hogy kitaláljam. Hiszen hol máshol gondolkodhat az ember szabadabban, mint a poros pályák szélén, ahol játékosok tucatjai csépelik egymást, a legkülönfélébb okokkal? Más talán nyugodtabb terepet választana a célra, mondjuk egy csendes parkot, vagy egyéb eldugott helyeket, de hozzám ez állt közelebb. Helyet is foglaltam az első sorban, és a küzdő feleket figyeltem egy darabig. Két kardforgatót figyeltem, akik egy rangsorolt harc keretében csaptak össze, és már meg is született a mai első komolyabb döntésem.
Hogyan lehet az, hogy a napjaim jelentős részét az arénában töltöm, de mégsem vettem még részt rangsorolt küzdelemben? A magyarázat egyszerű: szabályok, túl sok szabály. Unott arccal olvastam végig a szabályzatot, és bár sok ponton nem ellenkezett a harcstílusommal, de azért akkor sem szerettem őket. Mindig is a saját szabályaim szerint játszottam. Másfelől viszont nem rossz a jutalom, és talán egyébként is lesz egy különlegesebb íze ennek a harcnak. A módok közül gondolkodás nélkül a hardcoret választottam, elvégre az a badass, és a profi szinonimája. Az már nem tűnt fel rögtön, hogy így kevesebb ellenlábas közül válogathatok, de annyi baj legyen. Hamar kiválasztottam a legtöbbször hallott nevet, elvégre ki mással kezdnék, mint a legerősebbel? Ezek után pedig csak vártam, hogy megjelenjen az ellenfél, akivel szemben gyakorlatilag semmi esélyem, de az aréna szabályai szerint nem utasíthatja el a kihívást, ha nem akar sok pontot elbukni. Így aztán nem kételkedtem benne, hogy el fog jönni. Nem egyszer láttam már itt küzdeni, és régóta érlelődött bennem ennek a harcnak a lehetősége. Felszerelkezve vártam a kijelölt időpontban, és mikor megérkezett, rögtön intettem is neki.
– Üdv, Hinari! Örülök, hogy eljöttél, még ha ez azt is jelenti, hogy megfosztasz pár ingyen ponttól. - köszöntöttem derűsen.
– A harcunk feltételeit rád bízom, ha már én rángattalak ide, és úgy rémlik a szabályzatban is van valami hasonló pont. - legyintettem a végén, mint aki magasról tesz a szabályokra. - Remélem jó formában vagy. - tettem még hozzá magabiztos, kihívó mosollyal. Talán azt hiszi majd, hogy csak egy nagyszájú kis senki vagyok, de a harc végére rá fog jönni, hogy valóban.

lvl 25:

Nem kellett sokáig várakoznom, mire megérkezett a válasz a kihívásra, és a kihívott fél is követte nemsokára. Köszöntöttem, és a válaszából ítélve ő is jó hangulatban volt.
– Azt nem mondanám, hogy jobban örültem volna, de megkönnyítette volna a dolgomat. Viszont, ha nem akarnék harcolni, miért hívtalak volna ki? Nem az a típus vagyok. Úgy döntöttem részt veszek a rangsorolt küzdelmeken, és ugyan ki mással küzdenék meg először, mint az aréna egyik legjobbjával? - mondtam kissé behízelgő stílusban, de mégis komolyan gondolva a szavaimat. - Mióta láttam a párbajodat Freya ellen, azóta tervezem, hogy személyesen is megküzdök veled. - folytattam mosolyogva. Mikor a petre terelődött a szó érdeklődve figyeltem, ahogy elhelyezkedik a nézőtéren.
– Közönség nélkül nem is lenne az igazi! - fordultam ismét Hinari felé. A következő kijelentése azonban már kevésbé tetszett.
– Ejnye. Elveszed a gyengébb utolsó mentsvárát is? - csóváltam a fejem. Párbajok alkalmával előszeretettel használtam ki a képességeim mellett, az egyéb segítő itemek hasznos tulajdonságait is, de a szabályoknak hála itt most nem nagyon volt beleszólásom a döntésbe. Nem mintha amúgy túl sok esélyem lenne. Valószínűleg nem csak a szintje, de az itemei is sokkal jobbak. Kis szerencsével és ügyességgel viszont még akár előnyt is tudnék kovácsolni magamnak. Ez a ló viszont elúszni látszik.
– Még egy dolog mielőtt elkezdenénk. Bizonyára nem tudsz róla, de szokásom a párbajok tétjét egy kis fogadással emelni. A tét pedig bármi lehet, és mivel én hívtalak ki téged, te választhatsz. - adtam meg a harc további feltételeit. Még szerencse, hogy a rangsorolt küzdelmek rendszere nem akadályoz meg minden szokásom gyakorlásában. Ha pedig mindent sikerült megbeszélni, el is indultam az aréna azon végéhez, ahonnan majd kezdeni fogok.

Érdeklődve figyeltem az arckifejezését, mikor szóba került a párbaja a Duel Princessel. Nem tudtam túl sokat a harcot megelőző eseményekről, de úgy tűnik nem sok kellemes emléket ébresztett benne.
– Értem. - zártam le a kérdést, elnyomva a kíváncsiságomat. A kifogása az itemek ellen továbbra sem tetszett, de elfogadtam. Más választásom nem volt, így ugorhattunk is a következő fontos kérdésre. A válasza bizony sokat elárulhat az ellenfelem jelleméről, és nem is csalódtam benne. Az első ajánlat hallatán ravasz mosoly jelent meg az arcomon. Ezzel egyik végeredménynél sem veszítek sokat, sőt. Itt azonban nem állt meg, és a második után komoly gondot okozott dönteni. A kikötésre pedig csak a fejemet csóváltam magamban. Ejnye, hát miféle embernek gondolsz te engem?
– Hmm. - simítottam végig az államon, hogy egy kis plusz gondolkodási időt nyerjek. Ez választási lehetőség bizony komoly dilemmát jelentett. Egyrészt egy közös program még akkor sem hangzik rosszul, ha én állom a költségeket, másrészt viszont, mikor választottam én a kisebb kockázatot? Nem hozhatom szégyenbe magam azzal, hogy lepaktálok az egyszerűbb megoldással, csak mert tisztában vagyok az erőviszonyokkal. Nem volt egyszerű, de végül eldöntöttem a kérdést. Reméljük nem lesz belőle egy újabb Ayato.
– Nem szokásom kiegyezni az alacsonyabb téttel... - folytattam, és már kész volt a folytatás is, de menet közben jobb ötletem támadt a mondat befejezésére. - úgyhogy legyen csak mindkettő. - kacsintottam a lányra játékosan.
– Kezdhetjük? - ezzel részemről minden készen állt, és meg is indultam pálya hozzám tartozó feléhez. Hamarosan Hinari is elkészült a terep kiválasztásával, és egy gyors pillantással fel is mértem a helyzetemet. Okos, bár elég tipikus választás. Semmit nem bízol a véletlenre, igaz? A visszaszámlálás alatt elővettem egy páncéltörő, és egy horgas nyílvesszőt, azon gondolkozva, hogy vajon melyik lenne hatásosabb kezdő. Végül az utóbbi mellett döntöttem, és a másikat csak leszúrtam a földbe magam mellé. Komoly szint, és statkülönbségre számíthatók, szóval a legjobb esélyem az, ha hamar sikerül lecsökkenteni a különbséget.
Lejárt a visszaszámlálás, de a harctér csendes maradt. Bekapcsoltam a jártasságaimat, de az észlelésem nem tudta kiszúrni a jelenlétét. Ezek szerint legalább olyan jól lopakodik, mint én, de vajon az ő észlelése milyen lehet? A szintkülönbség alapján nem tudok túl optimista lenni, bár van rá esély, hogy ő mást fejlesztett. Arra viszont nem látok sok esélyt, hogy én találjam meg előbb.
– Aki bújt, aki nem, jöhetsz! - kiáltottam csalogatón, miközben a húrra illesztettem a vesszőt. Úgy tűnik ez a pálya egyetlen pontja, ahol többé-kevésbé tiszta a terep, tehát én innen el nem mozdulok. Az íjamat félig-meddig célra tartva, és gyengén feszítve pásztáztam az előttem elterülő búzamezőt. Az egyetlen esélyem, ha sikerül előcsalnom és eltalálnom mielőtt elér. A mező azonban közel van, így kérdéses, hogy észrevehetem-e időben, ha közel lopakodik.


plusz 1:
Tisztában voltam vele, hogy erősebb, és azzal is, hogy minimális esélyem van csak a győzelemre. Azonban arra ami történt, még én sem készültem fel. Hallottam, ahogy a hátam mögött megzizzen a szétnyíló búza, és abban a pillanatban a húrt megfeszítve megpördültem a tengelyem körül, csak hogy farkasszemet nézzek a lánnyal. Azonban nem három-négy méterre volt tőlem, mint ahogy vártam, hanem körülbelül fél méterről csodálhattam meg a fénylő kék szempárt. Abban a pillanatban furcsa, felkavaró érzés hasított a gyomromba. Ismerős, bár olyan éles, és gyors volt, mint még soha korábban. Ez lenne a szerelem? Majd amilyen gyorsan belém hasított, olyan gyorsan el is tűnt a görcsös érzés. Ez nem szerelem... Basszus! Ez egy kard! A húr kicsúszott a kezemből, és a nyílvessző imbolyogva repült az aréna fala felé, majd egy lila villanást követően a földön ülve találtam magam.
Tágra nyílt szemekkel, zavarodottan pislogtam. Most mi történt? A lányra esett a pillantásom, és pont ugyanúgy pislogott, mint én. Végül pedig a fejünk feletti feliratra. Először halkan kuncogtam, de pillanatokon belül már harsányan nevettem.
– Te aztán tényleg nem vagy semmi! Ilyen gyorsan még sosem vertek el itt. - mondtam neki, továbbra is a földön nevetve. - Ezért még az itemeket is kár volt letiltani. - lassan feltápászkodtam, mikor már nem rázkódtam a nevetéstől, és Hinari felé fordultam.
– Nos, köszönöm ezt a nem mindennapi lehetőséget. - hajoltam meg vigyorogva. - Rendkívül tanulságos küzdelem volt. Írj, amint szeretnéd, hogy teljesítsem a fogadás rám eső részét. - kacsintottam rá, és elindultam az elkallódott nyílvesszőm után.