Ijichi Sou

Név: Ijichi Sou /Ijichirou Sotaru/
Kor: 23 (Rendszerbe lépés ideje)
Nem: Fiú
Kaszt: Harcművész

Kinézet:
Sokkal fiatalabbnak néz ki a tényleges koránál, és az átlaghoz képest alacsony, alig fél fejjel magasabb a legtöbb lánynál. Előszeretettel visel kényelmes, bő ruhákat, Samarai stílust alkalmazva. Sötétkék hosszú haját hátra kötve hordja, szemei azonos színűek hajával.

Jellem:
Nem viseli a lelkén a környezete problémáit, könnyedén kezeli vagy épp ignorálja azokat. Sokszor viselkedik gyerekesen, mindezt tudatosan. Szeret incselkedni, viccelődni, együtt szórakozni másokkal vagy épp másokon. Extrovertált, nyitott, beszédes és optimista. Jellemében inkább a szangvinikus vonások jellemzőek rá, ugyanakkor jó megfigyelőképességekkel rendelkezik. Érdeklik mások, szeret lányok gyűrűjében lézengeni. Ugyanakkor mindezek mellett eléggé lustának is mondható. Sokszor képtelen a kis úját is megmozdítani, de ha kedvére valót talál akkor a kezébe veszi az irányítást.

Képesség:
Amint sebzés éri, azonnal regenerálódni kezd, minden körben az életének 15%-át tölti vissza egészen addig amíg teljesen fel nem töltődik.

---

Előtörténet:
Nem sok mindent mesélhetek róla. Átlagos család, átlagos élet… Talán annyiban volt más a legtöbb fiatalhoz képest hogy szülei egy szem gyermekeként megkapott mindent, csupán a jó tanulmányi teljesítményeiért cserébe. Mindezt kihasználva az egyetem után sem az elhelyezkedésen inkább egy második diplomán dolgozott… Ezalatt akadt szabadideje is bőven, és így ragadt bent a drága. Megkapta a Nerwe Geart majd az első nap meg is kezdte benti életét. Amikor Kayaba elújságolta a helyzetet, ő csupán egy vállrándítással letudta és mosolyogva továbbállt. Nem csinál nagy ügyet olyan dolgokból, amik ellen nem tud, és nem is igazán akar tenni. Könnyedén kezelte, és küldetésekre sem járt sűrűn, csupán amihez kedve szottyant… A harcművész kaszt kézre álló volt számára, hisz élt hallt a fegyverekért, bár a samurai stílus miatt hezitált a kardforgatón, mégis inkább jelenlegi kasztja mellett döntött. Képességét az első küldetésén alkalmazta, előtte nem tudta megidézni és nem is érdekelte igazán. Inkább foglalkozott az emberekkel és az emberi kapcsolatokkal, mint a fejlődéssel, ugyanakkor tiszta képe volt a front és értékesebb emberek helyzetéről. Miközben azt is tudta hogy nem fog és nem is akar csatlakozni hozzájuk, legalábbis egyelőre. Ő jól érezte magát idebent is, főleg miután kezdte kitapasztalni korlátait és lehetőségeit egyaránt, így első dolga volt megszabadulni az etikai módtól, ami csupán lekorlátozza őt. Sokszor látni bisztrókban és bárokban is, ugyanakkor a harctéren is megfordult, ha úgy tartotta érdeke és kedve. Inkább szórakozott és szórakoztatott, laza természetének köszönhetően sok ökörségben helyt állt, nem szégyellt hülyét csinálni magából vagy épp társából. Akadt hogy elvetette a sulykot ha kellőképp jól érezte magát.

Most pedig bepillantást nyúltok egy napjába:
Az ablakból már jó ideje süthetett a hasára a nap, mire az elnyúlt éjszaka után kipihenhette magát. Megemlékezett ugyan kinti barátnőjéről, de ő sem szent, és nem is várta el hogy ennyi idő után is várjon rá, így lágyan végigsimított a mellette fekvő lány hátán, haját megigazította és gyöngéd szavakkal ébresztgette. Igen, ideje volt mindkettőjüknek elhagyni a fogadót, hisz a tegnapi nap amire a szobát foglalta már lejárt, és csoda hogy az npc még nem verte rájuk az ajtót, bár a fél napi összeget lehet ráveri majd.  Egy kis időt azért még eltöltöttek az ágyban fekve, egymás karjaiban csupán a reggelt megélve, lassan felébredve. Felöltöztek majd elhagyták a fogadót, s utána talán nem is látták egymást. Pont jó volt ez így, kényelmes és hasznos, ámbár néhány lány emléke még visszakísért, de mégis szerette így az életét és neki ennyi elég is volt. Sok dologra már nem akadt volna haszonképes idő, így küldetést nem vállalt, inkább egy gyors küzdelem után nekifutott az éjszakai életnek megint, persze akadt olyan ismerőse aki ezt nem nézte jó szemmel, de a legtöbben tudták hogy nagy baja nem eshet. Talpraesett és pimasz, vagy épp jámbor és szerény mivolta miatt amit épp a helyzet megkívánt. Nem volt ő kétszínű, sem pedig álszent, sokszor pofátlanul őszinte természete is sodorta már bajba. De felelőtlen életét úgy forgatta új játszotta újra ameddig csak megtehette. Szerette ezt, lézengeni, mégis hasznosnak érezni magát. Hangulatember létére időszakosan tértek vissza a harc vagy épp a nyugalom utáni vágya. Egyetlen célja csak hogy jól érezze magát. Sokat nem árulok el róla, úgyis akkor derül majd ki minden ha a helyzet megszüli azt.