Barranta és egyéb magyar furcsaságok

by **Halász Alex** Hétf. Szept. 07 2015, 21:30

Halász Alex, akit otthon a szülei gyakran le'Sanyiznak, és akinek a húga egyszer kijelentette, hogy ő majd megvédi Alexet minden rossztól, csak menjen hozzá, mindenben ad tanácsot, és aki soha de soha egy pillanatra sem érdeklődött az mmo-s játékokért, most egy igazi vérbeli vrmmo kellős közepén forgatja meg ideiglenes fegyverét.
- Az a lényeg, hogy mindig biztonságosan fogd meg a fegyvert. Egy botnál ez annyiban merül ki, hogy ha akarod bármikor meg tudd állítani egyetlen ujjadon. - Közben pedig bravúros ügyességgel mutatta a kezén egyensúlyozott, libegő botot. Nos, pörgessünk kicsit hátrébb. Ugyanis Alex végre rávette Hinarit egy barátságos mérkőzésre. Viszont nem az eredeti pontszerzés szerint. Három pontja van mindkettejüknek. Ha háromszor sikerült eltalálni a másikat, győzött. A megbeszéltek szerint teljes küzdelem lesz, páncéllal, bár lényegét tekintve a totemet akarták kipróbálni. Ehhez elküldött Hinari egy fél éltere szóló meghívást, amit Al elfogadott. Nem időre játszottak, a játékért. És mert egyszer Hinari megígérte Alnak, hogy megmutathatja, mit tud a botjával.. azaz bármilyen bottal... krhm, szóval ez a helyzet. Hosszú, nem túl vékony példány volt a fiú kezében. Olyasmi, mint amit a tibeti budhista papok használtak. Már-már kecsesen hajolt vele előre, végig a lányt nézve, és telve reménykeltő izgatottsággal. Jobb lábát hátra vitte, lábfeje sréhen kifelé nézett, negyvenöt fokos szögben az elülső bal lábfejéhez képest. Amaz pedig előre állt, jelezte, hogy a testtartás legkiegyensúlyozottabb része a lány felé néző. A felőle érkező csapásokat képes leginkább kivédeni. A bot vége a bal lába mellett volt, egy kicsivel még előtte is. Majd ugyanolyan hanyag eleganciával egyenesedett fel.
- Ez a legtipikusabb alapbeállás a budhista kínában. -
Mondatát befejezve, maga mellé húzta a lábát, a botot fenyegetően Hinari felé tartotta. Nem úgy mint előtte, amikor a földet verte szinte a bot végével. Most egyenesen a lány felé mutatott. Mintha most ez lenne hívatott kifejezni azt, hogy ki is az ellenfél. Lábai könnyed tartásban álltak egymás mellett, de a jobb most is egy kicsit hátrébb és enyhén oldalt mutató lábfejjel állt. Kezei is egész másképp illeszkedtek a bothoz. A ballal alulról fogta meg és azzal tartotta elöl, a jobb szinkronban a lábával, hátul volt, szinte teljesen a fegyver végén, és felülről. Az volt a ballaszt, amivel "kormányoz". Majd kaján vigyorral nézett a lányra.
- Ez pedig a magyar alap felállás, de van még egy pár. Melyikkel kezdjem? *.* - Aztán, csak úgy, mintha eszébe ötlött volna, megjegyezte a következőket, nem kissé leplezetlen önteltséggel. - Ezekkel birkózzon meg a katanád. xP
Úgy nézett ki, mint egy sértett botharcművész, akinek leszólták a tudományát, most meg elégtételt készül venni, amiért azt hitték, hogy a "kard" mindent megold. - De ne fogd vissza magad! - Tette hozzá gyorsan. - Az a feladat, hogy leteszteljük a totemet. Wink

- Bökött közben szelíden a homloka felé, ahol a fejpánt díszelgett. Már jó ideje nem volt sem rohama, sem pedig fájdalma még védett övezeten kívül sem. Örült a fejének, és azon agyalt, hogy visszatér a küzdelembe. Aztán megrántotta a vállát, kissé unottabban, mint akarta. - Meg hát, úgy érdekes, ha egy teljes küzdelemben győzlek le xP -

by **Hinari** Szomb. Szept. 19 2015, 16:38

Olyan volt, mint a felkelő nap, mely most mutatja meg első fényét egy hosszú éjszaka után. Szinte ragyogott. Zöld szemei vidáman villantak a fényben, ahogy arcát felfelé fordította, szőke tincsei szerte szálltak a levegőben, s a homlokán lévő fejpánt nem engedte, hogy reá boruljanak. Ahogy elém állt, vállán éles sugárnyaláb haladt végig, mellkasa árnyékban rejtőzött; kiállása és szavai, mind mind az elhatározást tükrözték vissza, melytől még mindig bennem ragadt a csodálattól és aggodalomtól nehéz lélegzet. Visszajön. Belsőmet szorongás töltötte be, kezeim remegtek, és nem tudtam, már akkor sem, mit felelni neki. Igen, akartam, boldog voltam és örültem, meg is csókoltam odafönt, amikor elém állt az ötlettel… még a nyakába is ugrottam, azt hiszem. De félelmeim kusza kérdések formájában jelentek meg hátul, s hiába próbáltam őket visszafogni, a percek múlásával vettek irányításuk alá; csöndesen ballagtam le a lépcsőn, a kert felé. Nem adja fel. Mint ijedt kutyák menekültek mosolyom elől. Kisütött a nap, s mi egymást néztük, nekem magyarázott, én pedig hallgattam őt. A botot figyeltem a kezében. Gyorsan mozgatta, a fadarab ujjai közt billegett. Magabiztossága új erővel töltött fel, olyannal, ami úgy éreztem, a gyertyás teremben történtek után már végleg kiveszett belőlem. Végleg. Megráztam a fejem: nem volt igaz. Itt állt előttem, lelkes volt és iszonyatosan helyes. Felélesztette bennem a reményt, s megmutatta, mire vagyunk képesek együtt. Meddig tudunk eljutni együtt. Mik után tudunk felállni és folytatni, együtt. Büszke voltam minden egyes mozdulatára; az íriszeiben váltakozó csodára, mely magához láncolta gondolataim, s nem engedte, hogy őrajta kívül bármi más is hosszabban lekössön. Vidám volt, mosolygott, mesélt és engem nézett, én pedig azon gondolkodtam, mennyire jól áll neki ez a póló, megannyi hullámzó levéltől változón. De talán levehetné.
Mégcsak nem is próbáltam titkolni, mennyire nem hallottam semmit abból, amit mondott. Nem is jutott eszembe, hogy kellene. Boldog voltam, hogy talpra tudott állni, s ezen késő nyári napon még a madarak is ezt énekelték; túlzengve az erdő s házak zaját, fennen hirdetve a remény dalát.
Ott álltunk közöttük. Ő és én, magas épület alatt várva szelíden.

by **Halász Alex** Vas. Szept. 20 2015, 16:28

Madarak csicsergését lehetett hallani. A lágy őszi szellő susogott köröttük és a fák hajladoztak. Egy szép nap volt az a mai, és kellően fellelkesedve várták a harc elindítását. Különösebben nem is tudta Alex, hogy mire is vár, de azt igen, hogy tulajdonképpen nem arra, ami történt. Félrebillentve a fejét figyelte az előtte állót. - Ugye nem hallottál semmit sem abból, amit mondtam. Rolling Eyes

- Nem volt igazán kérdő hangsúlya szavainak. Természetesen tudta, hogy egy pillanatig sem jegyezte meg az ő bátor kihívását Hinari. - Túl izgatott vagy a káténk miatt? - Széles mosolyra húzta el a száját. Hinari, aki izgatott lenne egy egyszerű, még csak nem is szabályos gyakorló meccsen, áhh nem! Gondolatban meg is rázta a fejét hozzá. El sem tudná képzelni, de mulattató volt a gondolata. Incselkedve lépett kettőt közelebb, miközben már rég lejárt a felkészülési idő, és akár támadhatna is. - Ha levertelek, folytathatjuk zártabb helyen is a gyakorlást. hentai

- Felnevetett. Csilingelőn, izgatottan, felfedve a fehér fogait, hátradobva közben a szőke fürtöket, amelyek a homlokába csapódtak. Nem tartott ám soká, vidáman lengette meg a hosszú szálbotot. Olyan volt, mint egy bűvész a cirkuszban, de ezen a mozdulatsoron látni lehetett, hogy nem szórakoztatásra van kitalálva. Kezei nem mozogtak gyorsan. A pontjai nem is engedték volna, azonban nem ebben rejlett a titok. A bot végei így is szédítő köröket írtak le, hol a fiú háta mögött, hol oldalt, hol pedig előre mutatva. Mikor legközelebb megszólalt, csöpögött belőle a türelmetlenség. Megremegett a hangja, ahogy felidézte, milyen is adrenalinban úszni egy egy harc alkalmával. Nem a sao-s pontos szörnyűségre éhezett, hanem egy rendes, képzettségen, tapasztalaton és egy csipetnyi szerencsén múló igazi küzdelemre. Bár tudta, hogy nem kaphatja ezt meg, mégis volt egy olyan érzése, hogy valami hasonlóban lesz része, és már nem tudta tovább türtőztetni magát. - Mutatok egy érdekeset. *.* - Előre szökkent, közben nem hagyta abba a bot pörgetését, majd Hinari jobbjánál megpróbált rácsapni a lány kardot tartó kezére, de ha sikerült ha nem, nem volt benne túl nagy erő. A hátsó, jobb kezével, a botot megfogta és lefelé tolta saját kezében a föld felé. Ugyanis eddig nem a végénél fogta amazt. Olyan volt kívülről, mintha elvétette volna és a bot a porba hullana. Ennek következtében közel volt a lányhoz, de a bot most hosszabb lett, mint a kettejük közti rés, így például nem is előre, hanem oldalra állt a vége. A rákövetkező pillanatban, mikor is a bot vége Hinari baloldalán volt, míg a fiú a jobbon, egy könnyed kilépés után teljes erőből oldalba küldte a lányt. Nem csak, sőt, nem is igazán kellett rátámaszkodni a fizikai erejére, hiszen ebből a szögből pusztán kilépve az eredeti helyéből, adott elég lendületet arra, hogy könnyedén bánhasson a fegyverrel. Ezután már csak az erő pontjait kellett hozzáadnia a sao rendszerén belül, nah meg a hármas súlyemelését. Amúgy is mindig ugyanannyit sebeznek, akkor is, ha csak meglegyintik a másikat, és akkor is, ha szíven szúrják. Konkrétan a végeredmény az lett, hogy egy félig meddig komoly kéztő támadással leplezve, a botot borda alatti helyzetbe vitte és megtámasztva magát, a bottal hajította el a lányt pár méterrel arrébb. Erő és erőkarja játék done. Surprised

Teljesen uralta a terepet. Régi, jól bevált trükköt vett elő, de egyben újat is, hiszen ilyent még nem látott a sao, és a kinti világ sem. Hacsak nem harcművésztől persze. Ezek után pedig büszkén húzta ki magát és vigyorgott mint a tejbe.... papi. Rolling Eyes

by **Hinari** Kedd Jan. 19 2016, 22:11

Még most is úgy voltam vele, hogy gyönyörű. Ez az egész, körülöttünk a fákkal, a napsütéssel egyszerűen túl szép, s mindezek közepén ő, ahogyan magyaráz, s ahogyan félrebillentett fejjel néz felém, mosolyogva. Mit is kérdezett? Visszamosolyogtam rá, önkéntelenül váltva fogást a kezemben lévő Katanán, miközben végignéztem rajta újból, és igen, azt a pólót egyértelműen levehetné. Még bólintottam is hozzá, azt hiszem.
Ekkor kaptam az első ütést a kezemre. Illetve kaptam volna, ha a fegyverem nem figyelmeztet.
- Élével föl! – mondta a Katana élesen, kizökkentve ezzel az álmodozásból, habár korántsem olyan mértékben, hogy ne maradjak le teljesen a saját gondolataimmal, s csupán reflexből tegyem meg azt, amire a szellem hangja megkért, nem téve hozzá semmilyen más cselekvést, ami a harc folytatására irányult volna. Egyszerűen csak voltam, passzív megélője az eseményeknek. Kellett egy pár másodperc, mire összeszedtem magam és képes voltam magam is odafigyelni erre a harcra, nemcsak a kezemben lévő kardra támaszkodva egyedül, hisz hiába próbáltuk már többször is, csak azért működött akkor, mert teljes koncentrációval álltam hozzá, éberen figyelve a fegyver minden egyes szavára. Most nem. Most nem voltam ott fejben, így hiába rántottam föl a kardot, hogy az a kezemre irányuló csapás útjába álljon, még a csattanás, a két fegyver találkozása se volt elég rá, hogy elszakadjak a képtől, ami pár pillanattal ezelőtt még oly élénken és a maga csodás teljességével vibrált szemeim előtt. Be is kaptam a következő ütést. Ezúttal hiába szólt a Katana – mert megtette -, egyszerűen képtelen voltam időben reagálni rá, s a fiú botja olyan pontosan csapódott az oldalamnak, ami már majdnem szép volt. Repültem is vagy négy-öt métert, meglepett pislogással csúszva aztán még négyet, nyomomban porzott a céhkert párbajokra kialakított része. Ez így egy-null. Még a kettes akrobatikámat sem használtam, s apró grimasszal vettem tudomásul, hogy a ruhám is erőteljesen megsínylette az esést.
- Ha mindent elpixelezel rólam, még a végén egy szál fehérneműben leszek kénytelen harcolni ellened – jegyeztem meg incselkedőn, s kíváncsi lettem volna, mennyire lesznek azok a találatai pontosak. Ha már a figyelemelterelésről beszélünk Rolling Eyes

Ez azonban jó lehetőség volt, hogy képes legyek fejben is visszatérni a harchoz, úgy is fogva fel azt, mint egy harcot. Mégha Aincrad leghelyesebb harcosa álljon is a másik oldalon… Sóhajtottam, és leporolva magamat, vettem két kézbe a Katanát, beállva mostmár egy rendes védekező állásba, nem olyanba, mint az előbb – Most üss meg, ha tudsz – mosolyogtam rá kihívóan, felé is jelezve; innentől nem lesz ilyen egyszerű a dolga. Az igazi harc csak most kezdődik!

by **Halász Alex** Csüt. Jan. 28 2016, 13:33

Vidámsága nem lankadt. Akkor sem, mikor megjegyezte, hogy ketten egy ellen :/
Mert egyből hozzá tette azt is, hogy ő bizony így is győzni fog!

- Csak figyelj Hinari :3 A botharcos tudományom legyőzi a katanád ˇ^ˇ - Olyan játékos, felelőtlen kisfiússággal beszélt, hogy az ember hajlomos volt elfelejteni, amit az előbb művelt. Tudniillik nemrég csapta oda szívszerelmét a földhöz és hagyta, hogy egy olyan bő négy méternyit guruljon hátra. De hát ez a sao. Még akkor is, ha sokban hasonlít a kinti világhoz és még akkor is, ha néha néha bugos, vagy amikor egyáltalán nem hasonlít semmihez sem, amit az ember tapasztalt addigi élete során. Itt életre kelnek a mesebeli vidámságok, kalandok és rémséges szörnyek, veszélyek egyaránt.
Most azonban a JL palota védőbástyái közt voltak. Semmitől sem kellett tartaniuk. Ez lengte körbe az egész harcot. Ha lehet annak mondani. A rendszer elfogadta, hiszen jó sok dumálás közt egy-egy ütés csak lezajlik közöttük....
Alex nyeglén, vállára vetve a botot, annak végét fogva állt meg biztonságos távolságra Hinaritól. Megvárta, hogy felálljon a lány. Ez egy meccs volt és nem küzdelem.
- Hehe-he, nem lenne ellenemre hentai

- Jelentette ki teljes meggyőződéssel egyetlen pillanatnyi hezitálás nélkül. Még jó, hogy nem lenne ellenére! És ha tudná, hogy az előbb miken filózott a lány, mindjárt nem érezne magát olyan egyedül ebben a képzelgésekben. Azonban Alex enélkül is szentül hitte, hogy Hinari sem járhat túlságosan messze attól, amire ő is gondol. Meghajolt az újabb szavak hallatán. Színpadias mozdulatokkal lengette meg maga mellett a botot. Már már egy mutatványos szerepét vette föl és nem egy tisztességes harcművészét, aminek lenni készül. - Kérésed számomra parancs, hölgyem. x) - A mozdulat amit végrehajtott, páncélban nem lett volna olyan légies, mint amilyen kint kell legyen, de szerencsére az akrobatika második szintje megtette a hatását. Három határozott lépéssel szelte át a köztük lévő távolságot, míg bal keze elé téve a jobbat, két kézzel fogta meg a botot. Egyenesen előre szúrt a fegyverrel, a hasát célozva meg Hinarinak. Egy egyszerű, látható, kivédhető ütés volt ez.

by **Hinari** Kedd Feb. 02 2016, 15:18

Nem is tudom, mikor volt olyan utoljára, hogy ennyire őszintén tudjak mosolyogni egy ilyen esés után. Még az egyébként nem kevés sebződést sem méltattam még egy halovány gondolatra sem, hiszen Al állt a másik oldalon, s úgy beszélgettünk, minden gondtól mentesen, hogy úgy amúgy éppen az előbb kaptam be tőle egy szép találatot. De mindez nem számított. Felálltam, s elővettem a legártatlanabb pillantásom, a mellettünk magasodó palota felé bökve:
- Egyszóval nem bánod, hogy bárki, aki kinéz bármelyik ablakon, premier plánban lásson úgy? - kérdeztem kuncogva, arcomon elégedett mosollyal, várva a fiú reakcióját, amely, őt ismerve, nem okozhatott csalódást. Hát igen Rolling Eyes

Mondjuk tény, hogy nem sok esélye volt, de ki tudja? Lehet meghallják a fegyverek zaját, mondjuk éppen a céh fiú tagjai… az biztos, hogy én sem feltétlen szerettem volna; elég volt Kota próbálkozása még hajdanán, egy egész nézősereg előtt a nagytornán… bár akkor, a mostanival ellentétben, nem is tudtam volna megvédeni magam. S ugyan elmélázhattam volna még a múlton, de inkább a mostani párbaj érdekelt; Alex „botharca”, hogy hogyan tudunk ellene védekezni, illetve nem utolsó sorban a fejpántja, aminek éppen a működését teszteltük – volna, de ugye ehhez nekem is sebeznem kellett volna őt. Ez utóbbit megalapozva álltam tehát be, enyhén behajlított lábakkal, hogy bármire, amivel próbálkozik, gyorsan tudjak reagálni: ezúttal egy direkt ellentámadásra készültem, és ezt valószínű a velem szemben álló fiú is pontosan tudta. Nem futott, csupán lépdelt felém, ami megakadályozta, hogy lendületét ellene fordítsam, határozottsága pedig a kelleténél több odafigyelésre adott okot – mindezek után számítottam valami újabb ismeretlen mozdulatra, amit még odakint tanult meg, ám nem bonyolítottam túl, és a jelek szerint Alex sem tette: egy szimpla, egyszerű szúrás, magasságban is simán hárítható. Persze nem gondoltam, hogy csupán ennyi lenne: előre terveztem, s ellenfelemnek még a lehetőségét sem adtam meg, hogy folytathassa az esetlegesen ezzel előkészített kombinációt. Lazán kiléptem balra, a kardom markolatát emelve feljebb, végigcsúsztatva rajta a botot – félig lefelé, egészen a penge közepéig -, természetesen úgy, hogy én a Katana másik oldalán legyek. Majd hirtelen előremozdítva fegyverem, próbáltam ellökni a botot, s ezzel egyidőben léptem előrébb jobb lábbal, és abban a pillanatban, ahogy a két fegyver nem feszült egymásnak, maximális gyorsasággal indítottam el egy vágást, a fiúnak azt a testfelületét célozva, ami adott helyzetben éppen a legkiszolgáltatottabb volt. Tipikus kontratámadás, a már-már megszokott fajta, azzal a különbséggel, hogy oldalra kitéve a bal lábam, már készültem az ellen-ellentámadás védésére is, ugyanis ebből a helyzetből szinte bármerre el tudtam volna ugrani, amerre akartam – ha, akartam. Ám innen jól éreztem illatát. Testének melegét és a lelkesedést, amely auráját vonta körbe, szinte vibrálva körülötte, ahogyan lélegzetet vett. Egyszerűen, túl közel volt. Hogyan legyek képes így koncentrálni!?

by **Halász Alex** Csüt. Feb. 04 2016, 23:19

Alex mindig is mondott vagy tett olyat, amit az adott pillanatban nem gondolt eléggé körültekintően át, majd kimondta szintén anélkül, hogy látta volna az esetleges kétértelműségének kockázatát. Aztán teljes törvényszerűséggel élte át a helyzet bizarr kínosságát. Azonban most nem ez volt a helyzet. Teljesen egyértelmű volt, egyértelműen is közölte vágyát, bár koránt sem feltett szándékát. Egyelőre. Ám ettől függetlenül is elpirult. Nem kicsit, nem gyengén. Kisfiúsan felfújva tüdeje teljes kapacitását sao levegővel, próbált meg beszélni, de csak az imént beszívott oxigénnek és nitrogénnek megfelelő kiber mása áramlott ki a száján. Magyarán fújt egy nagyot. Majd ezután következett a megszokottól eltérően egy széles mosoly. Ugyanis Alex mostanában ugyan keveset alkalmazhatta a fájdalomérzet miatt, de Hinari mellett nem volt szégyellős, és ezt a lány most újra átélhette. Ám nem mondott semmit. Egyelőre. Hanem megint támadott. Csak egy egyszerű, gyengéd szúrást intézett a teljesen tompa bot végével. Ha beleadott volna egy adagnyi erőpontot és megpróbált volna ~teljesen feleslegesen~ versenybe szállni Hinari gyorsaságpontjaival és a lány megint ott felejtette volna magát, mint a legutóbb, akkor lett volna hatása, de így csak annyit ért el, hogy a lány kivédte, közel került és visszatámadt. Alex pedig pont ezt akarta.
Ugyan feltételezte, hogy Hinari is tudja, ám úgy számolt, hogy ez elhanyagolható lesz. Hinari ugyanis azt nem tudja, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen eszközzel ami az ő kezében van jelenleg. Tegyük hozzá, hogy a botunk majd egy másfél méter hosszú volt, majdnem hosszabb Alexnál. Aztán ott van a súlyemelés... és a cél elérése érdekében tett erőfeszítések.
Alex nagyon jól tudta, hogy mivel nem érdemes próbálkoznia. Lehagyni Hinarit. Azonban egy lassú harcosnak is megvannak a maga előnyei. Mint például erősebbnek lennie.
Ennyire közel pedig szinte érzékelhetetlenek voltak a fegyverkezelés pontok közti "csekély" különbségek.
Nem a lány, hanem a saját tempóját követte és csak fele részben nézte, mintsem megjósolta, hogy Hinari hol fog támadni. Balról, mert azt hagyta védtelenül számára. Oda kellett csalogatnia a lányt, hogy egyetlen kézfogás váltás után, miszerint jobb kezét helyezte át a lány felé, mely a szúráskor még Hinari felé nézet, az ellépésnek köszönhetően pedig a legtávolabb volt és a legtöbb lendületet biztosította számára. Ezzel együtt a fiú egész súlypontja is megváltozott. Egyetlen kis kézfogás váltás következtében. A bot pedig úgy lendült meg vízszintes helyzetből függőlegesbe, és egyúttal a kard és ő közé állva, ahogyan akarta. Jobb keze most majdnem a feje fölött volt és a kard markolata felé szorítva a bot középső részét, konkrétan a föld felé szorította a lány mindkét kezét. De ettől még Hinari könnyedén kiszabadulhatott volna, és kicsit messzebb újra felvehette volna a biztonságos állását.
Ezért Alex egyúttal a lány felé lépett egy nagyot, sréhen. Nem csak, hogy Hinari mellett volt, de teljesen benne az aurájában. Jobb lábával teljesen belépett, "ellenfele" jobb lába mögé. Ha Hinari nem vigyázz, óvatlanul lenyom egy spárgát. Tekintet nélkül arra, hogy azelőtt próbálta e vagy sem. A térdéhez szegezett comb kíméletlenül nyomta egy számára kellemetlen tartás felé, ami ösztönösen az előre és lejjebb vezényszót harsoghatta a lány agya felé. Tulajdonképpen abba a lehetetlennek tűnő helyzetbe került, hogy míg Al erővel és súlyemeléssel lefelé és hátra tolta a lány kezét és kardját, addig a lábával pont ellenkezőleg, előrefelé vitte Hinari súlypontját. Ebből úgy tudott volna kiszabadulni a legkönnyebben ha elengedi a kardot! De ugye egy harcos sohasem... Alex közel hajolt. Hármas súlyemeléssel tartotta közben kezében a botot és a bottal a kardot a föld felé.
- Majd eltakarlak :3 - Még közelebb hajolt, majd még közelebb, és aztán félreérthetetlenül bizonyossá vált a csókja is. Bár Hinari, Hinari elég kifordult testtartásban lehetett... Rolling Eyes

by **Hinari** Kedd Márc. 15 2016, 13:39

Nem szólt egy szót sem, de az a hatalmas levegővétel mindent elárult. Kuncogtam rajta, ő pedig mosolygott, mintha nem is történt volna semmi. Mindettől függetlenül azonban volt egyfajta „majd én megmutatom” jelentése a mozdulatainak, ahogy végül felém indult, s én fenntartva a figyelmem, vártam őt. Türelmesen, de egyben feltétlen jókedvvel. Alex pedig támadott; két egyszerű ütésváltás követte egymást, pont úgy, ahogyan az az ilyen bemelegítő küzdelmeknél szokott lenni. Egyenes szúrás, annak kivédése, majd egy visszatámadás, nem a legbonyolultabb fajta. Mindez így volt jó. Erő-, és tudásfelmérésnek, valamint a koncentráció beállításának is, mindkét fél részéről.
Noha Al mellett utóbbi nekem nemigen sikerült.
Még mielőtt eldöntöttem volna, hogy most elugrok-e vagy sem – ezúttal kizárólagosan a fiú közelségének hatását véve szempontnak – Al fordított valamit a fegyverén, és bár gyorsaságomnak hála minden rezdülését le tudtam követni, a Katanához nyomódó bot súlya erősebb volt, mint amennyit sokáig el bírnék viselni. Tisztában voltam a gyengeségeimmel, és azzal is, hogy hogyan tudom erősségeimet felhasználni a kompenzációjukra. Az erő-agilitás versengése pedig sűrűn megtapasztalt felállás volt, főleg nálam, aki súlyemeléssel nem, de gyorsaságpontokkal bőven rendelkezett. A baj csak az volt, hogy ezt Al is pontosan tudta. És mint ilyen, nem érte be ennyivel: szinte a következő pillanatban lépett felém, ezt azonban már nem várhattam tétlenül, a kivárás most óriási hiba lett volna. Még egy ehhez hasonló, gyakorló meccsen is. A bot miatt előrefele nem tudtam menni, hátrafelé pedig nem lehetett, ezt Yuitól jól megtanultam, egy hosszabb fegyver ott is elér. Maradt tehát a függőleges irányokban való mozgás, Alex azonban úgy intézte, hogy lábával az enyémet megkerülve mozduljon, és ha gyorsabb lett volna, egy szempillantás alatt a földön találom magam. Vagy más, ahhoz hasonló helyzetben, teljesen kiszolgáltatottan a fiú kénye kedvének. Ami odafönt mondjuk nem lett volna éppen baj, dehát most harcot gyakoroltunk Rolling Eyes

Jobb kézre fogtam a Katanát és magam felé húzva függőlegesen, próbáltam elcsúsztatni a bot sík felületén, miközben helyből felugrottam, csak lábbal, azt hajlítva be, a felsőtestem szinte egyhelyben maradt: tipikus testnevelésórai feladat, de legalább hasznát lehetett venni. És mivel mindezt valódi sebességgel tettem, pont egyszerre Al mozgásával, így az ő felsőcombjára érkeztem, a teljes testsúlyomat bevetve, ám nem vártam meg, hogy kibillentsen az egyensúlyomból, rögtön ugrottam is tovább - ugródeszkának használva őt, de most sem hátrafelé. Inkább feléje, egy előreszaltóval, így még tudtam egyet szippantani nyakának illatából, miközben tincseim annak csupasz részét csiklandozták. Háttal neki értem le, és ha nem ment arrébb vagy fordult felém, neki is dőltem, lágy mosollyal pihenve egy kicsit közelségének megnyugtató fedezékében.
- Nem is rossz - mondtam, a pillanatnyi szünetet azonban nem pazarolva el, így ha a fiú nem figyelt oda eléggé, játékosan megütöttem, ezzel kiegyenlítve az állást. A párbajt azonban nem ezért kezdtük el. A fejfedőt szerettük volna kipróbálni, így komolyabban kellett vennem; támadni is, nemcsak védekezni folyton - Most viszont én jövök - tettem hozzá még mindig mosolyogva, s elszökkentem az útjából, hogy legyen elég terem belekezdeni egy kifejezetten támadó jellegű kombinációba.

by **Halász Alex** Szer. Márc. 23 2016, 10:55

Alex szerette mutogatni a tudását. Még azelőtt is, hogy ez a rémálomszerű örökkévalóság nem kezdődött el, társai abban lelték örömüket, hogy Alex ha kérdezték, vigyorogva magyarázott el mindent. Bár alapjában véve el volt önmagában is, ez nem jelentette azt, hogy ne keresné úgy igazán mások társaságát. Nagy "flegmán" odakerült egy csapathoz és az a fajta ember volt, akivel már pár pillanattal később az egész társaság nevetve elvolt. Mintha megjelenése után ő lenne a témahozó. Mindezt azzal a laza egykedvűséggel, amiről külső szemmel csak a szakavatott tudja megállapítani, hogy valójában mit akar. Alex tehát, igenis szerette amikor őróla volt szó. Szerette ha megdicsérték. És legfőképp azt szerette ha elámultak a tudásán, ami valljuk be, bizonyos területeken, nem volt kevés.
Ezúttal azonban ő döbbent meg mostani ellenfele ügyességén, és bár egy ideig felülmúlta a lány közvetlen közelsége, és a mondat, mely hangozhatott volna úgy is, hogy: Ez aztán nem semmi!, vagy "Te vagy a legjobb!" esetleg "Tudtam én hogy tudsz bánni a botoddal!"... krhm... szóval nem felejtette el. Elhúzódni Hinaritól még a harc kedvéért sem volt viszont hajlanó. Vannak helyzetek, amikor a prioritás megfordul. Ez egy küzdelemben igen ritka. De nem lehetetlen. - Tudok még jobbat is. :3 - Reprikázott picit nevetve, incselkedve a koppintás után. Semmi értelme tagadni, hogy többet gondoltak a vízszintesre, mint a harcra magára. Lehet, hogy a tavasz teszi!? Suspect

Elváltak, volt köztük megint úgy egy örökkévalóságnyi pár lépés. Alex pedig, most a vele szemben lévőt várta. Vajon Hinari mivel rukkol elő? Mert Alexunk nem csak hogy szereti ha a kör középpontjában van, de ugyanannyira kíváncsi természet is. - Tudod. - mondta miközben egy lazább testtartást vett fel, kicsit megtévesztő módon. Mert figyelt a lány minden rezdülésére. Nem akarta elszalasztani egyetlen pontját sem az ellene kitervelt támadásnak. - Ezt az előbbit tízből kilencen benézik. A legtöbb embert megzavarja ha túl közel vannak hozzá és cselekvésképtelen lesz. - Tanács, vagy utalgatás? Alex biztos nem lenne cselekvőképtelen ha Hinari túl közel merészkedne x3 A harcművészet valójában manipuláció, zavarkeltés, pszichológia, meg egy jó egyéb más is. hentai

by **Hinari** Hétf. Márc. 28 2016, 23:58

Hagyta, a minimálisnál is minimálisabb teret kettőnk között, azt, hogy rádőljek... és az ütést is. De talán így is volt ez rendjén. Mosolyogtam, valószínű ugyanolyan felhevülten a harctól, meg a közelségétől, mint ő... s most valahogy az a pár pont, amit a páncéljából veszített, sem ért annyit a szememben, mint egyébkét tenné. Lecke volt, de sem a diák, sem a tanár nem vette komolyan: eltörpült a szavak, az érintés mellett. Szinte meg is feledkeztem róla, amíg nem álltam vele szembe újra.
A mondataim fogalmaztam. Merthát mondani kellett valamit, egy sóhajtás talán, mert máris túl messze volt. Az ujjaim között forgattam a Katanát, a következő lépéseken agyalva. Alex viszont megelőzött és meg is akasztott vele; s én bár gyorsan akartam felelni, mégis inkább néma maradtam. A már-már önkéntelenül meginduló legyintés is megállt mozzanatának első centiméterén, nem éreztem illőnek ide: volt, hogy dicsértek már. De Altól ez egészen másként hatott, s zavartan mosolyodtam el, elkapva a pillantásom, csakhogy tekintetemmel a pengétől kérjek hangtalan tanácsot. Ő azonban nem szólt közbe.
- Sokan jönnek közel hozzám - alighogy kimondtam, rájöttem, hogy ez így nagyon félreérthetőre sikerült - Mármint nem úgy, hanem, izé, harcban - vörösödtem el, próbálva javítani magam - Szóval sokan építenek a közelharcra. Árnyharcosok főleg - nyeltem egyet, megkönnyebbülve, hogy csak összeraktam, amit szerettem volna. Komolyan ennyire ki tud zökkenteni egy szimpla mondattal? - Előled azonban nehéz menekülni - mosolyodtam el, s valószínű ő is értette, mire értem: a reflexeim ugyan még megmaradtak, ám a fiú jelenléte minden másodperccel egyre inkább szedte szét azt; nekem kellett erővel, újra és újra összeraknom. Nameg a botjával is jól bánt - jobban, mint pár harcművész, akikkel itt-ott összefutottam. Lemondó sóhaj szakadt fel a torkomból, miközben vágyakozva mértem végig őt újból. Cselekvőképesség... vajon mennyi ideig lesz még meg? Folytatni kéne a párbajt.

Nem akartam túlbonyolítani, de egyszerű mozdulatokkal semmire sem mentem ellene, s vele ellentétben nekem nagyrészt csak a sword skillek álltak rendelkezésemre. Ha a rendszer nem segített volna be, szinte érinthetetlen lett volna, így viszont bíztam benne, hogy rendes, fegyverrel bevitt találatom is lesz - ezen gondolattal indultam meg végül. Fontos volt, hol és hogyan tartotta a botját. Maga előtt-e, vagy mellett? Vízszintesen, függőlegesen, vagy éppen féloldalasan? Úgy akartam intézni, hogy a hosszúsága akadályozza a fiút a mozgásban, de a padok, fák messze voltak; teljesen sík terepen küzdöttünk. Maradt tehát a másik opció.
Villámgyorsan kerültem eléje, és ha azt hitte, hogy a támadás lesz az első dolgom, nem gondolta át eléggé: valóban lendítettem a Katanát is, de az egyik kezem út közben annak markolatáról a bot végére ugrott át, és, kihasználva a meglepetés erejét, próbáltam egy-két gyors mozdulattal megrántani azt úgy, hogy a bot távolabbi és egyben a földhöz közelebbi vége elgáncsolja a fiút - vagy legalábbis kibillentse az egyensúlyából, hogy a kardot tartó kezemmel fogást cserélve, egyszerűbben tudjam sebezni őt egy lendített vágással. Ez persze csak akkor volt ésszerű, ha nem felém szegezve a botot várt rám, ezesetben viszont könnyedén arrébb tudtam azt ütni egy szúrás erejéig.

by **Halász Alex** Szer. Márc. 30 2016, 13:46

Habár azt gondolta, hogy minden rezdülésére odafigyel a lánynak... Na meg azt, hogy elkapja a legkisebb gyanakvásra okot adó mozdulatát is, végül jobban engedett a figyelméből, mint tervezte. Hinari hebegése annyira magával ragadta, hogy kisfiúsan a vállára téve a botot, "rátámaszkodva" mindkét kezével, mintha két végénél egy-egy vödör víz lenne, amit így igyekszik egyensúlyozni, nem tudott nem vigyorogni. - Jó jó! : D nem terveztem másképp : D - Még "illegett" is egy helyben járkálva a lány előtt. "Nagyon menőn".
Aztán volt az a szempillantás amikor Hinari a közelébe került. Alex meg... - Úúúris... - Kiguvadt szemekkel meredt rá egy pillanatra a jelenetre. jah hogy jaaa. Az életben nincs ilyen mi, Alex! XD Maga elé kapta a botot, de már szinte nevetett. Olyan mérhetetlen gyors volt a lány, annyival több volt a pontjaik közti különbség, hogy szinte nem is látta, csak épp a vonalát, merre halad és merről. Ezt kivédeni lehetetlen volt. Értelmetlen próbálkozás lett volna erőltetni. Kedvese nem vette félvállról, ami pedig megdobta az ő harci kedvét is. Egyszer azaz egyetlen alkalommal csattant a fém a fán, ~amikor Alex maga elé tette azt keresztbe a mellkasánál ~ majd a lány keze érintette és kivételesen Alex nem azon kezdett el ábrándozni, hogy így akkor közvetve egymás kezét fogják.. abból már kinőtt. Nem, Al egy eddig nem ismert mosollyal az arcán vette észre, hogy bizony a statok mekkora különbséget adnak és "sarokba van szorítva". De ki mondta, hogy a bothoz kell nőnie? Ha elkapja a lány ha nem, mert a végzet egy katana élén keresztül vészesen közeledett a másodpercek törtrésze alatt, ő nem adja fel! Vigyorogva csapta Hina elé a földbe mélyesztve a botot, pontosabban a lány arca elé, hátha zavarja kicsit Rolling Eyes

, majd elengedve azt (mert nincs hozzá nőve a hiedelmekkel ellentétben) előre lépett, és amíg a lány jól oldalba szúrta, ~ mert még mindig jobb, mint hagyni neki, hogy kibillentse az egyensúlyából és a saját lábában essen el ~ lehajolt és felkapta Hinát a lábát ragadva meg. Nah ha ezután nem lesz sikoltozás, akkor semmi után sem! : D LvL súlyemelés rulez! Persze nem tartotta a levegőben, most harc van, szóóvalal el is hajította hátrafelé. Neutral

- Huhh, ajajka... - Eddig volt az adrenalin.. ééés, még nem üvöltött fel és nem nem fetreng a földön görcsbe rándulva....sőt! Még mindig vigyorog... Suspect

Csak nem lett mazoista az elmúlt történések után? o.O - Nah ezt még egyszer! - Kiáltott fel hirtelen!

by **Hinari** Szer. Ápr. 20 2016, 16:48

Nem feltétlen fogalmaznék úgy, hogy kihasználtam a pillanatnyi kizökkenését. Igaz az első, csupán kézzel való ütésnél feltétlen szándékom volt, most viszont nem gondoltam, hogy Al ennyire elfelejti, hogy mi tulajdonképpen harcolunk. De persze, ez nem állított meg. A reakcióján még el is mosolyodtam, halványan hisz más nem illett a párbaj ezen szakaszához, de ettől függetlenül is ugyanolyan sebességgel lendítettem a Katanát és igyekeztem elgáncsolni őt közben, mint azt az elején terveztem – a fiú pedig mindkettőt képtelen volt kivédeni.
A váltása azonban kissé meglepett, ámde ekkorra már az én kezemben is volt a fegyvere, így noha erősen csapta felém, vissza tudtam fogni annyira, hogy azt egy elhajlással egybekötve a bot csupán a vállamnak csapódott neki. Közben pedig minden további hátráltató tényező nélkül véghez tudtam vinni a lendített vágást, s a penge éle könnyedén vágott át a páncélon, vörös csíkot hagyva maga után. A találat viszont egy másik, a sikerélménynél sokkalta sötétebb gondolatot hozott magával, ám mire akárcsak megfogalmazhattam volna magamban, Al átváltott pusztakezes harcmodorba, s nekem pislogni se volt alkalmam, mielőtt felemelt.
- Ezt… - kezdtem, ám a becsapódás megakasztotta a szavakat, s nekem köhögnöm kellett, visszanyervén irányításom a szavak felett, amelyek szétszaladtak az amúgy nem kis erejű dobás nyomán. Alex pedig élvezte. Alulról néztem fel rá, kíváncsian, s lemondó sóhaj szakadt fel torkomból, ahogy előadta magát. A fejemet csóváltam – Mégcsak azt kéne – feleltem, közben összeszedve a Katanát és leporolva a ruhámat – Az ilyesmiket tartogasd a medencés fürdőzésekhez – nyújtottam rá a nyelvem, ám eszembe jutott valami – Tényleg, akarunk medencét? – derült fel az arcom s néztem is körbe rögtön, hogy vajon hol is lehetne ennek megfelelő hely – Biztos meg lehet oldani, meg szerintem a többiek is örülnének neki, és… - hirtelen néztem rá, Al pedig tisztán láthatta, ahogyan arcomon az eddigi lelkesedést felváltotta az ijedtséggel vegyes aggodalom – Jól vagy? – kérdeztem, közelebb is lépve hozzá, tekintetemmel azt a helyet keresve, ahol korábban a Katana érte. Ez már nem egy pár pontos sebzés volt, teljes felszerelésben és fegyverrel, és a körülményekhez képest elég mélyen is vágott. Mondjuk Al nem tűnt úgy, mint akinek nagyon fáj, de… akármi lehet. És jobb az ilyesmit tisztázni, mielőtt továbbhaladunk: végtére is, elsősorban ezért kezdtük ezt a harcot.

by **Halász Alex** Hétf. Ápr. 25 2016, 14:29

Nem fájt Hinari sebzése Alexnek. Meg se érezte. És ez az amúgy fontos tény eléggé elkerülte pici figyelmét, mivel azzal volt elfoglalva a drága, hogy elhajította Hinarit és ez mekkora menő már! Mert ő menő! Ő egy igazi harcművész! Ő Ő! Meg ilyenek, és ehhez hasonlók és amúgy is. Tessék megtapsolni! Vigyorogva fordult meg, legbárgyúbb mosolyát mutatva a lány felé, csak hogy azonnal kapva kaphasson a medencés ötletre. - Még szép! És idehívjuk a fél Aincraddot medence partyra, és lesznek karszalagok is meg VIP! Sőt! Akkor már kell óriáscsúszda is *-* Mi csináljuk majd a legjobb koktélokat. *-* MI? Persze, jól vagyo- - Hirtelen a jókedélyű hangulata elpárolgott. A sebre nézett. Úgy bámulta három rémisztő pillanaton át, mint a gyilkosát. Aztán elcsuklott a hangja, lezuhant a földre, a port nézte meredten, fáj? Fáj? Úgy nézett ki kívülről, mint egy másik ember, aki rájött, hogy nincs itt az ideje a vidámságnak. Nem viccelni kell most, és tervezgetni. Nem a medence party a legfontosabb. Sajnos más idők járnak. Már nem lesz party, se medence, se semmi ami boldoggá tehetné őt, a kedvesét, az embereket kint a játékon kívül vagy belül, a JLt, az életet. Azt az igazságtalan unfair életet, ami neki jutott. Ami nekik jutott, és most már mindegy. Mert ez az idő csak arra való, hogy vegyen egy mély levegőt. Hogy talán még kifúja azt. Hogy számot vessen eddigi létezéséről. Mit tett, tehette volna jobban is, de most már mindegy. Ez is, ahogy minden más is. Már csak pár perc, talán annyi se, talán már vége is.... aztán nem bírta tovább és elkuncogta magát. Pedig addig teljesen élethű volt. Elmehetne színésznek. xP

by **Hinari** Kedd Ápr. 26 2016, 11:46

Ijedten guggoltam le hozzá, meg is feledkezve a tényről, hogy mi még mindig egy párbaj közepén vagyunk. Nem számított, tulajdonképpen semmi más sem most, a fiún kívül. Talán nem kellett volna kérdeznem. Talán akkor fel sem tűnt volna neki, vagy legalábbis később, talán addigra már véget is ért volna ez a harc, és a védett övezetben, egy pillanat alatt maximumra töltött élettel, nem lenne ennyire rosszul. Rájöttem, hogy nem tudok segíteni rajta. Hiába vagyok ott mellette. Rossz ötlet volt, s hirtelen az sem jutott eszembe, kettőnk közül végülis ki volt az, aki erőltette ezt a küzdelmet. Gyakorlás. Mi lett volna, ha teljesen élesnek vettem volna? Mi lenne odakint? Beharaptam ajkaim, és mégcsak egy „sajnálom”-ot sem tudtam kinyögni; fogalmam sem volt, Al mit élhet át most. Ujjaimmal a vállamat érintettem, s behunytam szemeim, csak egy másodpercre. Akkor nekem is fájt. Először, több mint két év után. Milyen lehet ez folytonosan, ezen halálos játék minden egyes percében, ahol a harctól fejlődsz, ahol szörnyekkel kell megküzdeni, hogy valaha újra lásd az igazi napfelkeltét? Felé nyújtottam kezem, hogy érezhessem, érinthessem, s magamhoz vonjam őt, kimondva végre, amit már ezelőtt is akartam. Ám a karom megállt a levegőben. Alex… kuncogott? Lemondóan fordítottam el tőle a fejem, és a kezemet, ami a védelmére indult, lassan ökölbe szorítottam.
- Menthetetlen vagy – közöltem, és csakúgy, spontán mellkason ütöttem, oda se nézve – illetve ütöttem volna, de a lila fal megakasztotta a mozdulatot, Al pedig az erősnek szánt ütés helyett csak egy kis lökéshullámot kapott, ami talán még arra sem volt elég, hogy ledönte a lábáról – Chh – kommentáltam a történéseket egy fintor kíséretében, még véletlenül se nézve rá a fiúra. Érdekes módon nem haragudtam rá a mutatványa miatt. Haragudhattam volna, igen, mert megijesztett, de a megkönnyebbülés sokkalta erősebb volt bennem, hogy nincs baja. Hogy a fejpánt – ezek szerint – tényleg működik. Persze Al sem gondolhatta, hogy ezt ennyivel megússza: sértetten fordultam el tőle, de azt azért ő is láthatta, s nem is volt célom titkolni, hogy ennek nagy része szintén csak tettetés. De merjen csak közelebb jönni, mindjárt kapni fog mégegyet ˇˇ Mostmár úgysem fáj neki Rolling Eyes

by **Halász Alex** Csüt. Május 05 2016, 14:29

Hangosan nevetve hagyta magát földre küldeni a kis lökéshullámtól. Lehet hogy ha akarta volna, meg tudta volna tartani magát, ám nem állt szándékában ilyesmi. Óriási kő esett le a szívéről a mielőbb. Megkönnyebbülés volt, és noha nem tettette a jókedvét, ott volt a félsz egész végig. A mi van ha mégsem... kezdetű felirat. És ez most szerte foszlott. Eltűnt, érvényét vesztette, ő pedig nem tehetett róla, de csak nevetett és nevetett és nevetett, - Végreee! - Hatalmas sóhajjal együtt szökött ki ez az egy egyetlen szó. Örült magának, meg a picukra életének, meg annak, hogy Hinari nem verte ki a vicces kedvet belőle válaszul Rolling Eyes

Aztán valahogy erőt vett magán és érződött ahogy egyre kisebb hévvel rázza a nevetőgörcs, feltérdelt, vállon ragadta Hinarit még mindig fuldokolva a jókedvtől és lerántotta maga mellé a fűbe. Belenézett mélyen a lány igéző kék szemeibe. Nem kommentálta, hogy gonosz dolog volt e vagy sem amit tett, vagy troll vagy bármi, egy hosszú pillanatig hagyta had bűvölje el a kékség. Saját élénk zöldjei tele voltak élettel meg izgatottsággal és vággyal. Olyan közel voltak egymáshoz hogy a fiú majdhogynem rajta feküdt a lányon. Igazán impozáns látvány, nah meg testhelyzet.
Aztán Al megharapta lágyan a lány nyakát. - Nem bírom tovább X3 Ezt meg kell ünnepelni, menjünk fel vagy ...

by **Hinari** Pént. Május 06 2016, 21:10

Nevetett, én pedig néztem őt. Egyre kevesebb ellenállással, már ami a sértődött hangulat elmúlását illeti; egyszerűen jó volt nézni, ahogyan ő is megkönnyebbül. Amilyen boldog most. Ahogy nevet.
Régóta nem láttam ilyennek.
Mosolyt csalt az arcomra, s meglepetten estem én is le melléje a fűbe, de már kuncogva közben. Tehát így állunk. Al közel húzott, egészen közel maga mellé, s nemsokára ott találtam magam, egy leheletnyi távolságban, szinte alatta, mosolyogva nézve őt, miközben engem bámult. A Katana pedig valószínű nem arra lett kiképezve, hogy a mostani gondolataimat hallgassa, avagy kommentálja esetleg – puhán le is tettem őt a földre, de az eszem már teljesen máshol járt, s ha a fiú válla fölött nem láttam volna meg a céhház egyik ablakán megcsillanó fényt, valószínű minden ellenkezés nélkül adtam volna át magam a pillanatnak.
- Al, ne itt – nevettem, de ahelyett, hogy szavaimat alátámasztva eltoltam volna magamtól, mégis hagytam, hogy folytassa. A teljes felszerelés azonban kellően zavaró volt ahhoz, hogy azt azért még eltüntessem, de kis idő múlva már csak-csak úgy voltam vele, hogy lehet nem a céhház kertjének közepén kellene, hiszen nemcsak mi lakunk itt. S ha éppen az ablakokból nem nézne senki, Jeanie is akármikor erre chocobolhat, és Yurihime sincs messze innen. Belekapaszkodtam a fiúba, s szavak sem kellettek hozzá, hogy tudjuk, merre tovább: árnyas erdőszél, halkan csobogó patak és a végtelen nyugalom, amibe ezúttal nem fogunk beleilleni. De így volt a jó. Ez mostmár kellett, ennyi megpróbáltatás után. Megérdemeltük. S talán mondhattam volna, hogy a sao ha elvesz, vissza is ad; ha elrombol, máskor talán pont a felépülést nyújtja a kezedbe… de nem mondtam. Mégcsak nem is gondoltam rá. Ez a mi délutánunk volt Allal, s én semmi másnak nem engedtem meg, hogy közénk álljon.

Köszi a játékot ^^

by **Argo** Csüt. Május 12 2016, 16:20

Hai'
Fél kézzel, mert másikon cica játszik, lezárom a párbajt, jutalmatok 90 exp és 240 arany. A katana 27 exp-t kap.

by Ajánlott tartalom

Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok

Re: Barranta és egyéb magyar furcsaságok