KezdőlapElőcsarnok
1 / 1 oldal
Előcsarnok
by Hinari Szomb. Szept. 05 2015, 22:02
Előcsarnok
A hatalmas bejárati kaputól egészen az emeletre vezető lépcsőkig, hatalmas gránitoszlopokkal kísérve, néhol puha szőnyeggel a márványpadlón, hogy a belépők ne csússzanak el, miközben felfelé bámulnak... ez a JL palota előcsarnoka. Az első, ami a látogató szeme elé tárul, félhomályos sarkain egy-egy vázával, két oldalán több ajtóval, melyek a közös konyhába, a gyűlésterembe, a kertbe vagy éppen a vendégszobákba vezetnek. Meg egy-két másikkal is, melyeknek ódon kulcsai rég elvesztek már a kastély egy-egy ismeretlen zugában... keresésre fel! Vagy mégsem?
_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue
Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.
Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4966
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: Előcsarnok
by Hinari Szomb. Szept. 05 2015, 23:19
Moves to move forward
I. Lehetőségek
-----------------
Oké, a parancsnok keresés nem alakult túl jól és nem is nagyon úszkálok a jelöltekben így nincs is más akihez fordulhatnék csak Onee-chan, így még egy utolsó mély levegőt vettem majd határozottan bekopogtam az ajtaján.
Felnéztem a füzetemből a kopogásra, majd, azt eltéve, egy "Gyere be" kiáltással álltam fel végül, és igyekeztem az ajtóhoz a sok Alex cucc között. Ki is nyitottam, már amennyiben a látogató nem tette meg hamarabb.
- Szia - mosolyodtam el rögtön, amint megláttam Yuukit, és be is invitáltam.
- Szia. – Viszonozom a köszönést és be is lépek a szobába. Onee-chan rumlisabb mint ahogy én arra emlékeztem… vagy lehet mióta céhvezér kevesebb ideje van mással foglalkozni. - Izé… ne haragudj, hogy zavarlak Senpai de… szükségem lenne a segítségedre meg azt hiszem talán az egész céhére. – Eléggé félénkre sikerült az első mondatom és az se segített, hogy még a szemébe se mertem nézni.
- Al holmijai, amíg készen nem lesz a fölső szint... - mutattam a még lezárt lépcső felé egy lemondó sóhaj kíséretében, miután követtem Yuuki pillantását a szobában. Nekem sem tetszett, de szerencsére csak ideiglenes állapot volt. Aztán érdeklődve fordultam a lány felé, szavai aggodalmat keltettek bennem: vajon mi történhetett?
- Persze, segítünk - feleltem biztatón s ha közben helyet foglalt, leültem melléje - Miről lenne szó? ... Mondhatod bátran, megoldjuk - tettem még hozzá, ha a kérdés után is tétovázott volna.
- Öhm… - Ideje kis erőt venni magamon ami nem könnyű tekintve, hogy nem is nagyon, tudom hol kezdjek neki az egész magyarázásnak, hisz Onee-chan mindenképp érdemel egy kis magyarázatot.
- Lássuk, hol is kezdjem… Hallottál már a kapu… akarom mondani a bossok és a világ egymásra kifejtett hatásáról?
- Mire gondolsz? - ez nem épp az volt, amire számítottam - A bossok legyőzésével mindig több és több nyílik meg a benti világból - mondtam - Illetve juthatunk közelebb a kintihez. És úgy erősödnek a következő bossok is - feleltem, nem igazán értve, mire is céloz Yuuki. Egy kérdő pillantással is illettem a végét, egyszersmint várva, hogy a lány hogyan folytatja, mire akar kilyukadni. Elég furcsa volt, már maga a kérdés is...
- Nem, nem erre gondoltam. – Rázom meg a fejem. – Olyasmikre gondolok mint legutóbb a kobold támadás, bár ezt csak feltételezem, hogy ha Ilfang élne talán nem történt volna meg az invázió. Vagy Gruk’ma halála után a majmok nagy része eltűnt a világból. Attól tartok ha több bosst ölünk meg akkor később elindíthatunk hasonló láncreakciókat és talán többet ártunk mint segítünk. – Tartok egy levegő vételnyi szünetet majd gyorsan folytatom. – Persze tudom, hogy sokan el akarnak jutni a századik szintre és nem is akarom ezt meggátolni éppen ezért szeretnék egy másik megoldást ahelyett, hogy megölnénk. – Na és itt hagyok most némi szünetet, hogy Onee-chan tudja követni is amit mondani akarok.
Miért érzem azt, hogy kezd valakiére hasonlítani Yuuki hozzáállása? Már épp közbevágtam volna, amikor folytatta; nagyrészt lecsillapítva a rosszallásomat azzal, hogy nem akarja gátolni a kijutást. Erre igen, nem is tértünk ki a jelentkezésénél... Bólintottam, egyelőre nem téve hozzá mást, amíg ki nem fejti a gondolatát. Érdekelt, hogy mi az.
Ahogy Onee-chan bólintott úgy folytattam. - Arra, gondoltam, meg próbálhatnánk valamilyen módon csapdába ejteni, vagy elfogni a következő bosst. Tudom, hogy nem lenne könnyű feladat, talán lehetetlen is de úgy gondolom, hogy mindenképpen meg kellene próbálnunk és ezért lenne szükségem a támogatásodra és a segítségedre. Egyedül egész biztos nem sikerülne de ha összefognánk akkor talán… - Pillantok reménykedve a senpaira.
Hümmögtem, erősen elgondolkodva a hallottakon.
- Elfogni? Azt hogyan gondoltad? - talán beválhat, bár... - Várj, a következő szint kapuja nem nyílik ki addig, amíg el nem pixelezzük az azt őrző bosst - mutattam rá az egyszerű tényre - Ezt hogyan oldhatnánk meg? - ezúttal direkt folytattam többes számban: ha létezik megoldás, ami az embereknek is biztonságosabb, egy próbát mindenképpen megér a kipróbálása. Yuukit pedig nem engedhettem el egyedül, s szerencsére ő is számított ránk.
- Ez az amit még nem tudok. Egy méretes törhetetlen ketrec, vagy… a börtön kristállyal… nem tudom. Biztosan van valami megoldás rá.. – Csillan fel a szemem. Tudtam, hogy Onee-chan megpróbál majd valahogy segíteni. Vagy legalábbis nem veti el élből az ötletem – Viszont nem tudhatjuk, hogy valóban csak akkor nyílik-e ki a kapu ha a boss meghal elvégre senki sem próbálkozott még ilyesmivel eddig. Talán elég lenne csak harcképtelenné tenni.
- Végleges harcképtelenség… - folytattam tovább a gondolatmenetet - Előszöris, el kell érni, hogy tényleg végleges legyen, hogy a rendszer is annak érzékelje... a részleges nem jó, lökés kristályt például az előzőn is használtunk... Bár őszintén, Yuuki - néztem a lányra, felocsúdva gondolataimból - Ha meg is tudnánk tenni, a bossok életük végéig harcolnának a kijutásért, és tudok olyanról, aki segítene, nekik segítene kijutni - húztam el a szám - Bár egy moboknak szánt börtön, ahová jk nem juthat be... lehet-e egyáltalán olyat létrehozni?
Félig mondtam csak a lánynak, félig azonban szinte magamban gondolkoztam. Eszembe jutott Srentok... őt bezárta Gorkemor. Valami speciális ketrecbe... kár, hogy Yoshiaga őt is megölte - sötétült el a pillantásom, majd egy fintor után néztem fel újra - Viszont ha működne is a Börtön Kristály a bossokon, én egyetlen egyet se küldenék le a vörös játékosokhoz – mondtam.
- Nem biztos. Zerios mester sem próbált újra meg akadályozni, hogy átjussunk a többi szinten pedig megtehette volna, sőt. Több ember életét is megmentette és a pánik burkokat is neki köszönhetjük. Yoshiaga az ő segítségével készítette el őket. A kapuőrök nem csak agyatlan szörnyetegek, vagy legalábbis nem mind. Ha látják, hogy nem megölni akarjuk őket hanem csak kijutni akkor lehet, hogy a későbbiekben akár még maguktól is átengednek minket. Elvégre… gondolom ők se akarnak minden áron meghalni, ha együtt tudunk működni velük akkor sokkal kevesebb vérontással is eljuthatunk a századik szintre.
- Zerios? - kérdeztem vissza elképedve - Te találkoztál vele? - őt... őt megölte Srentok. Felnevettem. Csak egy kicsit, Yuuki valószínű nem is értette, s most nem is akartam magyarázni. Mégis túlélte. Mégis tudja a teret és az időt manipulálni, a hiéna hazudott, ahogy hazudott másról is akkor - Mikor találkoztál vele, és mi történt? Tudom, hogy nem ide tartozik, de fontos, hogy tudjam - néztem a lányra komolyan. Meg is feledkeztem az eredeti témáról, újra eszembe jutott az a nap, s szinte beleborzongtam a felismerésbe. Ám ha Zerios él... akkor Srentok is. Ha Zerios túlélte, Srentok is. És ez nagyon nem volt jó hír.
Kicsit meglepődtem, hogy hirtelen ennyire érdeklődni kezd Zerios mester után a nevetést pedig végkép nem tudtam hova tenni így csak értetlen arccal válaszoltam.
- Még a céhbe lépésem előtt, egy fura bálon segítettem neki azonban végül Yoshiaga megölte őt, pontosan nem tudom miért, még nem sikerült megtalálnom őt, de kaptam tőle egy gyűrűt. – Mutatom meg Onee-channak a tárgyat. – De miért kérded?
- Yoshiaga... - megint ő. Vettem egy nagy levegőt. Srentok...Zerios - És Zerios tényleg meghalt? - közben megnéztem a gyűrűt, ám hiába volt nagyon jó az item skillje, mégsem volt ugyanaz. Próbáltam megnyugodni. Ha Zerios meghalt, akkor Srentok is. Ezt pedig csak egyféleképpen tudhattam meg.
És, sajnos, nem most.
- Azt hiszem, ha Zerios meghalt, akkor mindegy - válaszoltam, egy ideig a lányt fürkészve. Nem mondhatom el neki, azzal akár nagy bajba is sodorhatom. Anat... Kazuma... csak ők ketten tudták rajtam kívül. Fegyelmeznem kellett magam, hogy ne sápadjak le. És mindketten halottak.
- Majd ha ráérsz, kérlek írj le nekem mindent, ami ott történt, amire emlékszel... Zeriosról főleg. Mármint, tudod, ritka, hogy egy boss, akit megöltünk, újjáéledjen - tettem hozzá gyorsan - Kérsz egy kis teát? - álltam fel, elsétálva a pultig: idő kellett - Visszatérve a témához, egy próbát megér, hogy rábírjuk őket szép szóval, de... - de előbb le kell vinni az életüket pirosba. Srentok is így mondta - ... az ő feladatuk a kapu őrzése. Ha átengednek... - meg is halhatnak. Más keze által. Hisz nem ezért edzenek, nem ezért válogatják őket még ma is, valakik... - ... később megtámadhatnak gyengébb játékosokat is. Nem tudom, én nem bízok bennük. De meg lehet próbálni, ha nem követel emberéletet. És mindenképpen együtt - mosolyogtam rá. Bár nem bíztam benne, hogy sikerülhet. Bőven volt rá okom, miért nem. De ha ezt így kimondom, Yuuki egyedül fogja megpróbálni, mert meg fogja próbálni... ezt pedig nem akartam. A legfontosabb az ő élete volt, az övé és mindenki másé. Ezt sosem felejtettem el.
- Ám ha nem jönne be, azért kell egy másik megoldást is kitalálnunk - folytattam - Tudsz valakit, aki jó a ketreckészítésben?
Hogy is volt? Összevarrt végtagokból; egy olyan világban, ahol ilyesmi nem létezik...
Onee-chan nagyon nyugtalannak tűnt Zerios mesterrel kapcsolatban, pedig ő jó ember volt. Segített másoknak és nekünk is.
- Igen, egész biztos. – Felelem szomorúan. – Yoshiaga is mondta, hogy azzal, hogy elhívta őt a bálra a végleges halált is elfogadja. Valami szerződés szerű volt köztük. – A kérésére aggódóan pillantottam rá. Onee-chan talán többet tud mint ahogy gondolnám és lehet, hogy tudja ki az a Yeshna és segít megtalálni őt. – Persze, elmondok mindent de kérlek te is mond el miért érdekel téged ennyire. Valami nagyobb dologról van szó, az a sok név meg minden amit Yoshiaga és Zerios emlegetett… nem hagy nyugodni.
- Igen kérek. – Ocsúdok fel egy picit a teára. – Én… úgy tudom a kapu őrök nem hagyhatják el a termüket. Zerios is csak azután hagyhatta el miután legyőzték őt. – Jegyzem meg. Onee-chan valamit megint nem mond el. Mint ha időről időre megakadna a mondatában. Lehet már én vagyok paranoiás. Ám az együtt szóra akaratlanul is elkapom róla a pillantásom. Hogyan is bízna bennem ha én sem teszem és ugyan úgy titkolózom. De… ha elmondom, hogy az elfogás csupán B terv akkor biztosan megakar majd állítani. De beszélni a kapuőrrel mindenképp egyedül kell mennem. Hinnem kell abban, hogy békésen is megtudjuk majd oldani de ha mások is velem jönnek azzal csak azt sugallom, hogy kételkedem a sikerben…
- Hmm… talán van olyan idomár aki ismer valakit. Elvégre az ő szakterületük az állatok és szörnyek befogása. Esetleg ha mondjuk kötelekkel is mozgás képtelené tehetnénk. Sok-sok kötéllel. Végül is ő csak egyedül van mi pedig sokan. Meg talán nem ártana ezt a tervet megosztani a többi frontharcossal is elvégre ha ez a terv nem árt összehangolódni mindenkivel. – Vetem fel az ötletet, aztán várok egy picit. Még mindig nyugtalanít Onee-chan előző habozása.
- Bízol bennem, ugye?
Végleges halál… ha így mondta, és tényleg erre készült föl, akkor igaz lehet, Yoshiaga tényleg képes lehet megölni őt, végleg. És Srentok? Vele bizonyosan nem volt szerződése a professzornak, és a hiéna ugyanúgy nyithatott tereket a halála előtt, ahogy Zerios tette korábban. Ez az egész egyre zavarosabbá vált.
- Milyen neveket említett? – kérdeztem vissza rögtön, de későn haraptam el a mondat végét. Sóhajtottam: Yuuki sem ostoba, én meg túl sokat kérdeztem már ahhoz, hogy ne vegye észre. Elhallgattam egy pillanatra. Olyan fiatal és kíváncsi. Biztos, hogy ezt akarom? Kért ő is a teából, így töltöttem neki is, letéve a csészéket a kisasztalra. Nem is tudtam, hogyan kezdhetnék hozzá, de közben a bossról folytattuk az eszmecserét, így egy kicsit tereltem a gondolataim, elrakva őket későbbre. Sokkal későbbre: most Yuukinak kellett segítenem.
- Ez igaz. Ha felhívjuk minden játékos figyelmét, hogy ne menjen be a terembe, és csak a teleportkristályt használják… vagy egyszerűbb lezárni a termet. Ha tudjuk – gondolkoztam el, de mindez feltételezte a teljes harcképtelenné tevést, amire eleve kevés esélyt láttam. Kötél… túl egyszerű – Ne felejtsd el, hogy védett övezeten kívül a tárgyak egy idő után elpixeleződnek, így a kötél is… egyedül a fegyverek és a felszerelések nem. Ezekből lehetne kovácsolni valamit… nem hiszem, hogy más hosszútávon működne.
- Persze, mindenkivel ismertetni kell a tervet; ha kevesebb kockázattal jár, mint a harc, akkor meg lehet próbálni. Viszont burok mindenképpen legyen nálad is – pillantottam feléje komolyan, tovább agyalva. Mirika elég jó kovács volt, valamennyire én is, de rajtunk kívül még voltak bőven… például Yoshiaga. A lányra pillantottam. Habozott. A kérdése pedig – az előző pár perc alapján - nem lepett meg.
- Bízok benned.
Felálltam. Mindkét kérdésemre egyetlen ember tudta csak a választ. Meg egy mob, amennyiben életben van még.
- Gyere – nyújtottam feléje a kezem mosolyogva – Meg kell keresnünk Zeriost.
- Öhm.. – kellet egy pár másodperc, hogy eszembe jussanak. – Jeshna, ő Zerios kedvese, miatta áldozta fel az életét. Említettek egy Jezob nevű valakit is aki úgy hiszem Yoshiaga tanítványa. Aztán ott volt… izé… Srentok… őt nem tudom ki, valami olyasmiről volt szó, hogy Zerios benne volt... nem tudom. Meg ott volt maga az a szörny akit elzártunk akiről az egész szólt de az ő nevét nem említették. – Több névre nem emlékszem. Ezeket is azért jegyeztem meg mert utána napokig próbáltam összerakni az egészet.
- Igen, elvégre ha a szint megnyílik már nem lesz szükség arra, hogy ismét áthaladjanak hisz ott vannak a kapuk. – Terelődik a téma ismét a kapuőrökre, a kéznyújtásra pedig bólintok és bár habozok egy picit ami inkább a meglepettségemnek tudható be mosolyogva elfogadom a testvéri jobbot ^^.
- Zeriost? – Értetlenkedem. – De ő meghalt.
- Nos, egyszer már láttam őt meghalni - feleltem, a nevekre csupán bólogatva, habár Srentok említésénél a szám széle apró vonallá keskenyedett - Pixelekkel, úgy ahogyan kell. Srentok ölte meg őt, és... - egy pillanatra elhallgattam - Ha pedig egyszer már feltámadt, most is életben lehet még. De ami a rosszabb, nem csak ő. Ezért kell megkeresnünk Zeriost. Ha viszont tényleg meghalt, vagy nem találjuk... akkor Yoshiagához kell mennünk.
Közben már át is vettem a szandálom, s útra készen álltam az ajtóban. Onnan néztem vissza a lányra, s már nyomtam is le a kilincset: nem volt vesztegetni való időnk. Igaz nem kedveltem különösképpen a professzort, de úgy tűnt nála futnak össze a szálak. Yuukinak pedig egyet kellett értenem: sokkal nagyobb dologról volt itt szó, mint aminek az elsőre tűnhetett.
- Tudom. Zerios mesélt a képességeiről amivel képes kijátszani a halált de… - Itt egy pillanatra félre kapom a tekintetem. Akaratlanul is ismét lejátszódik előttem ahogy a professzor egyszerűen kitépi a mágus szívét és összezúzza azt. – Ezeket képességeket gyűrűkbe zárta amit nekem és még két embernek adott halála előtt és Ő maga is tisztában volt vele, hogy ezúttal nem fog visszatérni. Legalábbis a szavaiból ezt vettem ki. Bár szeretném azt gondolni, hogy mégis él. – Nézek vissza Onee-chanra aki idő közben már el is készült.
- Hol akarod kezdeni a keresést?
Lehet mégis igaz volt; Zerios tényleg meghalt. Viszont ha azért, mert az első feltámadása után záratta gyűrűkbe a képességeit... Kezem megállt a kilincsen. Nem láttam nála gyűrűket aznap. Persze tévedhettem is, hisz Srentok sokkal jobban lefoglalt, nem vehettem észre én se mindent, de ha mindez igaz...
- Yuuki - néztem rá hirtelen, mélyeket lélegezve, mielőtt továbbmondtam volna - Megvolt a tervem... elmenni a bál helyszínére, ha viszont nem találjuk ott, van egy módszer, ami előcsalogatja, akárhol van. De... ahhoz ki kell menni a védett övezetből. És ha igaz, amit hallottál... - megráztam a fejem - Yoshiagához megyünk először. Útközben mindent elmesélek.
- Megnézhetjük viszont a bálterem már nincs meg. A semmiből tűnt elő egy tisztáson és ugyan így köddé is vált miután a főszervezőt legyőztük. De magát a helyszínt meg tudom neked mutatni. – Jegyzem meg majd várom, hogy Onee-chan elmondja amit tud. Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok mi ez az egész, ki az a Srentok és mi köze van Yoshiagaháoz és Zerioshoz…
És meséltem.
- Ismerted Anatot valamennyire, igaz? Ő kért meg minket, engem és Kazumát, hogy segítsünk neki felgöngyölíteni egy rejtélyt… akkor találkoztunk Srentokkal, másik nevén II. Bunmei, aki fel akarta éleszteni a testvéreit. Ostoba módon segítettünk neki elkapni Zeriost, Srentok gyenge volt, nem jelentett nagy veszélyt senkire… de volt egy képessége, amiről nem tudtunk. Képes volt minden skillt magáévá tenni, így szert tett Zerios képességére, majd megölte őt. Legalábbis azt hittem, hogy megölte… de ha utána találkoztál vele, nyilván egy új tér nyitásával túlélte a dolgot. Azt nem tudom biztosan, hogy már nála voltak-e akkor a gyűrűk, de akár igen, akár nem, Srentok képes volt új tereket nyitni. Fekete indikátoros miniboss lett belőle, és minden játékost az uralma alá akart hajtani… amit nyilván nem engedhettünk. Azonban esélyünk sem volt ellene. Gorkemorra pályázott, aki ideiglenesen képes volt újjáéleszteni bárkit, aki meghalt. Gorkemor elfogta Srentokot… és én Gorkemor mellé álltam – nyeltem egyet, benedvesítve kiszáradt ajkaim – Ekkor jött Yoshiaga, megölte Gorkemort, majd Srentokot is. És azt hittem, ezzel vége… de ha Zerios túlélte a képességével, akkor Srentok is túlélhette.
Szinte rohantam az úton, afelé a bolt felé, ahol a burkokat szoktuk vásárolni. Szívem a torkomban dobogott, és igen, féltem. Féltem Srentoktól, és ez a félelem olyan gyorsan költözött belém, mint még semmi más ezelőtt. Kezemmel a Katanát markoltam, hogy elfojtsam a remegésem. A koboldinvázió semmi sem volt ehhez képest.
- Válaszokat akarok – folytattam, a lányra nézve végül – Tudod, mind Anat, mind Kazuma nemrég halt meg, mindketten ismeretlen okokból…
Azt hiszem, nem kellett folytatnom a mondatot ahhoz, hogy kitalálja a végét.
- Amíg odaérünk, mesélnél arról a bálról? Mindent, amire csak emlékszel… - kértem aztán, behunyva szemeim, úgy ütemezve légzésem, miközben a Kezdetek Városának kövein lépdeltünk.
Bólintottam a kérdésre, ő is céhvezér volt és Shu senpai is mesélt róla pár dolgot, sőt az újságban is megjelent egyszer így ha személyesen nem is de kellően sokat tudtam róla, hogy a neve belevésődjön az agyamba.
- Bunmei? – Kérdezek vissza. – Ők is kapuőrök voltak igaz? – Tudtam, hogy igen, láttam őket a túlélő csarnokban, vagyis a másolatukat.
- Ha ez incidens a burkok megjelenése után történt akkor Zerios mesternek már megvoltak a gyűrűk. Azt mesélte, hogy Yoshiaga zárta a képességeit gyűrűkbe és ezek után jött létre a pánikburok. – Jegyzem meg, hátha így Onee-chan pontosabb képet kap. Viszont így már egy fokkal érthetőbbé vált az ügy. Legalábbis az, hogy Onee-chant miért zaklatta fel ennyire Zerios neve.
- Most már én is. Mi köze van Yoshigának az egészhez? Na meg… - Még a gondolatba is beleborsódzott a hátam. – Mégis mekkora hatalma lehet a képes volt őket legyőzni egymaga? - Csak remélni tudom, hogy a mi oldalunkon áll. – Látod, ezekről a hatásokról beszélt Zerios mester. Megöltük Srentok testvérei és cserébe minden embert elakart pusztítani és ami még aggasztóbb, hogy még esélye is lett volna rá. – Vetek rá egy aggódó pillantást majd a kérésére bólintok.
- Az egész egy hirtelen meghívással kezdődött az élőholtak báljára egy üres tisztáson. Mint kiderült Zerios volt az egyik szervező és vele táncolva mesélte el azokat a dolgokat a gyűrűről és a kapuőrök megölésének utóhatásairól. Aztán a semmiből felépült egy bálterem, akaratunkon kívül táncoltunk és előtűnt egy hatalmas csontváz szörny. Kis trükkel legyőztük őt és jutalmul megkaptuk a három gyűrűt majd odahívta Yoshiagát. Beszélgettek arról, hogy már régóta üldözte a csontvázat meg arról, hogy jó tanítvány lett volna meg itt említették Srentokot is meg Yeshnat, Zerios kedvesét akit sikerült megmenteni. Majd ezután Yoshiaga végzett Zeriossal és eltűnt mielőtt bármit kérdezhettünk volna. De a párbeszédből nagyon úgy tűnt, hogy egyfajta megállapodás van köztük. Zerios az életét áldozta azért, hogy megmentse a szerelmét. – Egyszerre tragikus és romantikus. Bárcsak máshogy is megmenthette volna.
- Utána volt, igen... - a homlokomat ráncoltam - Ez furcsa. Ha Zeriosnak akkor már tárgyakban voltak a skilljei, hogy tudta Srentok lemásolni őket? - persze könnyen lehetett, hogy az itemek skilljeit is képes másolni, vagy, ami a valószínűbb, hogy már a gyűrűk előtt megtette... hiszen ők sokat találkoztak egymással, márha igaz volt akárcsak egy szó is abból, amit Srentok mesélt a múltjáról.
- Szerintem... valami Game Master lehet, vagy hasonló. Senki játékos nem tudta volna legyőzni Srentokot, ez biztos. Egyedül maga Kayaba - és ő bizton el is tüntette volna Srentokot végleg, ha egy kicsit több időt kapok a tervem kivitelezéséhez... - sóhajtottam. Túl hamar értünk Gorkemorhoz aznap. Srentok már kezdett ráállni az ötletemre, miszerint menjen vissza az időbe és szedje ki a kilogolás blokkolását. Ha megpróbálta volna, márpedig valószínű meg tudtam volna őt győzni... akkor Kayaba észrevette volna és kitörli a hiénát a rendszerből. Akkor most nem kéne rohannunk a professzorhoz, és lehet Anat és Kazuma is élnének még... ha ügyesebb lettem volna...
Közben Yuuki elmesélte, amit tudott, ám sajnos Srentokról alig esett szó, és a történetnek mindketten csak egy nagyon kis részét láttuk át... Ha pedig Srentok él, bizonyára most is a moburalom megvalósításán dolgozik, és... Megálltam, felnézve az elfoglalt második szint felé. Srentok maga is kobold. Ahogy a többi Bunmei is koboldokként kezdték.
- Lehet, hogy... - megráztam a fejem, majd ajkaimba harapva folytattam az utat. Beszélnünk kellett Yoshiagával. Őutána pedig Silverrel és Mayumival is, a koboldinvázió kezdetéről. Az idő pedig sürgetett.
- Lehet, hogy még előtte másolta le. – Vetem fel az ötletet. A feltevés viszont, hogy Yoshiaga maga Akihiko. – De lenne benne logika. Ha Zerios hatalmával valóban meggátolható, hogy Kayaba bezárja az embereket Aincradba nem csoda, hogy elakarta valahogy pusztítani őket. Viszont… - Gondolkodom el egy pár pillanatra. – Zerios hatalma most a gyűrűkbe van zárva és amiket tudjuk is, hogy hol van. Akkor az erejüket felhasználva akár mi magunk is meggátolhatnánk Kayaba tervét nem? – Persze ez csak egy erős feltételezés de ha Srentok képes lett volna rá miért ne? Viszont a mélázásomat Onee-chan szakította meg.
- Mi az? – Kérdezem kíváncsian látva, hogy még a lépteit is megsürgeti.
- Az a baj, hogy a gyűrű ereje semmi magához a skillhez képest... két kör az pár másodperc... nekünk a béta verzió utánra kéne visszamennünk - húztam el a számat - Zerios tényleg egy bolond volt, ha ilyen gyűrűkre cserélte le a képességeit...
- Semmi, csak... Srentok és a testvérei is koboldok voltak - feleltem a lány kérdésére - Nem hiszem, hogy mindezek után véletlen lenne a koboldinvázió... - mondtam, ám közben már meg is láttam a professzor boltját. Vajon itthon van? Nagyon reméltem...
Felnéztem a füzetemből a kopogásra, majd, azt eltéve, egy "Gyere be" kiáltással álltam fel végül, és igyekeztem az ajtóhoz a sok Alex cucc között. Ki is nyitottam, már amennyiben a látogató nem tette meg hamarabb.
- Szia - mosolyodtam el rögtön, amint megláttam Yuukit, és be is invitáltam.
- Szia. – Viszonozom a köszönést és be is lépek a szobába. Onee-chan rumlisabb mint ahogy én arra emlékeztem… vagy lehet mióta céhvezér kevesebb ideje van mással foglalkozni. - Izé… ne haragudj, hogy zavarlak Senpai de… szükségem lenne a segítségedre meg azt hiszem talán az egész céhére. – Eléggé félénkre sikerült az első mondatom és az se segített, hogy még a szemébe se mertem nézni.
- Al holmijai, amíg készen nem lesz a fölső szint... - mutattam a még lezárt lépcső felé egy lemondó sóhaj kíséretében, miután követtem Yuuki pillantását a szobában. Nekem sem tetszett, de szerencsére csak ideiglenes állapot volt. Aztán érdeklődve fordultam a lány felé, szavai aggodalmat keltettek bennem: vajon mi történhetett?
- Persze, segítünk - feleltem biztatón s ha közben helyet foglalt, leültem melléje - Miről lenne szó? ... Mondhatod bátran, megoldjuk - tettem még hozzá, ha a kérdés után is tétovázott volna.
- Öhm… - Ideje kis erőt venni magamon ami nem könnyű tekintve, hogy nem is nagyon, tudom hol kezdjek neki az egész magyarázásnak, hisz Onee-chan mindenképp érdemel egy kis magyarázatot.
- Lássuk, hol is kezdjem… Hallottál már a kapu… akarom mondani a bossok és a világ egymásra kifejtett hatásáról?
- Mire gondolsz? - ez nem épp az volt, amire számítottam - A bossok legyőzésével mindig több és több nyílik meg a benti világból - mondtam - Illetve juthatunk közelebb a kintihez. És úgy erősödnek a következő bossok is - feleltem, nem igazán értve, mire is céloz Yuuki. Egy kérdő pillantással is illettem a végét, egyszersmint várva, hogy a lány hogyan folytatja, mire akar kilyukadni. Elég furcsa volt, már maga a kérdés is...
- Nem, nem erre gondoltam. – Rázom meg a fejem. – Olyasmikre gondolok mint legutóbb a kobold támadás, bár ezt csak feltételezem, hogy ha Ilfang élne talán nem történt volna meg az invázió. Vagy Gruk’ma halála után a majmok nagy része eltűnt a világból. Attól tartok ha több bosst ölünk meg akkor később elindíthatunk hasonló láncreakciókat és talán többet ártunk mint segítünk. – Tartok egy levegő vételnyi szünetet majd gyorsan folytatom. – Persze tudom, hogy sokan el akarnak jutni a századik szintre és nem is akarom ezt meggátolni éppen ezért szeretnék egy másik megoldást ahelyett, hogy megölnénk. – Na és itt hagyok most némi szünetet, hogy Onee-chan tudja követni is amit mondani akarok.
Miért érzem azt, hogy kezd valakiére hasonlítani Yuuki hozzáállása? Már épp közbevágtam volna, amikor folytatta; nagyrészt lecsillapítva a rosszallásomat azzal, hogy nem akarja gátolni a kijutást. Erre igen, nem is tértünk ki a jelentkezésénél... Bólintottam, egyelőre nem téve hozzá mást, amíg ki nem fejti a gondolatát. Érdekelt, hogy mi az.
Ahogy Onee-chan bólintott úgy folytattam. - Arra, gondoltam, meg próbálhatnánk valamilyen módon csapdába ejteni, vagy elfogni a következő bosst. Tudom, hogy nem lenne könnyű feladat, talán lehetetlen is de úgy gondolom, hogy mindenképpen meg kellene próbálnunk és ezért lenne szükségem a támogatásodra és a segítségedre. Egyedül egész biztos nem sikerülne de ha összefognánk akkor talán… - Pillantok reménykedve a senpaira.
Hümmögtem, erősen elgondolkodva a hallottakon.
- Elfogni? Azt hogyan gondoltad? - talán beválhat, bár... - Várj, a következő szint kapuja nem nyílik ki addig, amíg el nem pixelezzük az azt őrző bosst - mutattam rá az egyszerű tényre - Ezt hogyan oldhatnánk meg? - ezúttal direkt folytattam többes számban: ha létezik megoldás, ami az embereknek is biztonságosabb, egy próbát mindenképpen megér a kipróbálása. Yuukit pedig nem engedhettem el egyedül, s szerencsére ő is számított ránk.
- Ez az amit még nem tudok. Egy méretes törhetetlen ketrec, vagy… a börtön kristállyal… nem tudom. Biztosan van valami megoldás rá.. – Csillan fel a szemem. Tudtam, hogy Onee-chan megpróbál majd valahogy segíteni. Vagy legalábbis nem veti el élből az ötletem – Viszont nem tudhatjuk, hogy valóban csak akkor nyílik-e ki a kapu ha a boss meghal elvégre senki sem próbálkozott még ilyesmivel eddig. Talán elég lenne csak harcképtelenné tenni.
- Végleges harcképtelenség… - folytattam tovább a gondolatmenetet - Előszöris, el kell érni, hogy tényleg végleges legyen, hogy a rendszer is annak érzékelje... a részleges nem jó, lökés kristályt például az előzőn is használtunk... Bár őszintén, Yuuki - néztem a lányra, felocsúdva gondolataimból - Ha meg is tudnánk tenni, a bossok életük végéig harcolnának a kijutásért, és tudok olyanról, aki segítene, nekik segítene kijutni - húztam el a szám - Bár egy moboknak szánt börtön, ahová jk nem juthat be... lehet-e egyáltalán olyat létrehozni?
Félig mondtam csak a lánynak, félig azonban szinte magamban gondolkoztam. Eszembe jutott Srentok... őt bezárta Gorkemor. Valami speciális ketrecbe... kár, hogy Yoshiaga őt is megölte - sötétült el a pillantásom, majd egy fintor után néztem fel újra - Viszont ha működne is a Börtön Kristály a bossokon, én egyetlen egyet se küldenék le a vörös játékosokhoz – mondtam.
- Nem biztos. Zerios mester sem próbált újra meg akadályozni, hogy átjussunk a többi szinten pedig megtehette volna, sőt. Több ember életét is megmentette és a pánik burkokat is neki köszönhetjük. Yoshiaga az ő segítségével készítette el őket. A kapuőrök nem csak agyatlan szörnyetegek, vagy legalábbis nem mind. Ha látják, hogy nem megölni akarjuk őket hanem csak kijutni akkor lehet, hogy a későbbiekben akár még maguktól is átengednek minket. Elvégre… gondolom ők se akarnak minden áron meghalni, ha együtt tudunk működni velük akkor sokkal kevesebb vérontással is eljuthatunk a századik szintre.
- Zerios? - kérdeztem vissza elképedve - Te találkoztál vele? - őt... őt megölte Srentok. Felnevettem. Csak egy kicsit, Yuuki valószínű nem is értette, s most nem is akartam magyarázni. Mégis túlélte. Mégis tudja a teret és az időt manipulálni, a hiéna hazudott, ahogy hazudott másról is akkor - Mikor találkoztál vele, és mi történt? Tudom, hogy nem ide tartozik, de fontos, hogy tudjam - néztem a lányra komolyan. Meg is feledkeztem az eredeti témáról, újra eszembe jutott az a nap, s szinte beleborzongtam a felismerésbe. Ám ha Zerios él... akkor Srentok is. Ha Zerios túlélte, Srentok is. És ez nagyon nem volt jó hír.
Kicsit meglepődtem, hogy hirtelen ennyire érdeklődni kezd Zerios mester után a nevetést pedig végkép nem tudtam hova tenni így csak értetlen arccal válaszoltam.
- Még a céhbe lépésem előtt, egy fura bálon segítettem neki azonban végül Yoshiaga megölte őt, pontosan nem tudom miért, még nem sikerült megtalálnom őt, de kaptam tőle egy gyűrűt. – Mutatom meg Onee-channak a tárgyat. – De miért kérded?
- Yoshiaga... - megint ő. Vettem egy nagy levegőt. Srentok...Zerios - És Zerios tényleg meghalt? - közben megnéztem a gyűrűt, ám hiába volt nagyon jó az item skillje, mégsem volt ugyanaz. Próbáltam megnyugodni. Ha Zerios meghalt, akkor Srentok is. Ezt pedig csak egyféleképpen tudhattam meg.
És, sajnos, nem most.
- Azt hiszem, ha Zerios meghalt, akkor mindegy - válaszoltam, egy ideig a lányt fürkészve. Nem mondhatom el neki, azzal akár nagy bajba is sodorhatom. Anat... Kazuma... csak ők ketten tudták rajtam kívül. Fegyelmeznem kellett magam, hogy ne sápadjak le. És mindketten halottak.
- Majd ha ráérsz, kérlek írj le nekem mindent, ami ott történt, amire emlékszel... Zeriosról főleg. Mármint, tudod, ritka, hogy egy boss, akit megöltünk, újjáéledjen - tettem hozzá gyorsan - Kérsz egy kis teát? - álltam fel, elsétálva a pultig: idő kellett - Visszatérve a témához, egy próbát megér, hogy rábírjuk őket szép szóval, de... - de előbb le kell vinni az életüket pirosba. Srentok is így mondta - ... az ő feladatuk a kapu őrzése. Ha átengednek... - meg is halhatnak. Más keze által. Hisz nem ezért edzenek, nem ezért válogatják őket még ma is, valakik... - ... később megtámadhatnak gyengébb játékosokat is. Nem tudom, én nem bízok bennük. De meg lehet próbálni, ha nem követel emberéletet. És mindenképpen együtt - mosolyogtam rá. Bár nem bíztam benne, hogy sikerülhet. Bőven volt rá okom, miért nem. De ha ezt így kimondom, Yuuki egyedül fogja megpróbálni, mert meg fogja próbálni... ezt pedig nem akartam. A legfontosabb az ő élete volt, az övé és mindenki másé. Ezt sosem felejtettem el.
- Ám ha nem jönne be, azért kell egy másik megoldást is kitalálnunk - folytattam - Tudsz valakit, aki jó a ketreckészítésben?
Hogy is volt? Összevarrt végtagokból; egy olyan világban, ahol ilyesmi nem létezik...
Onee-chan nagyon nyugtalannak tűnt Zerios mesterrel kapcsolatban, pedig ő jó ember volt. Segített másoknak és nekünk is.
- Igen, egész biztos. – Felelem szomorúan. – Yoshiaga is mondta, hogy azzal, hogy elhívta őt a bálra a végleges halált is elfogadja. Valami szerződés szerű volt köztük. – A kérésére aggódóan pillantottam rá. Onee-chan talán többet tud mint ahogy gondolnám és lehet, hogy tudja ki az a Yeshna és segít megtalálni őt. – Persze, elmondok mindent de kérlek te is mond el miért érdekel téged ennyire. Valami nagyobb dologról van szó, az a sok név meg minden amit Yoshiaga és Zerios emlegetett… nem hagy nyugodni.
- Igen kérek. – Ocsúdok fel egy picit a teára. – Én… úgy tudom a kapu őrök nem hagyhatják el a termüket. Zerios is csak azután hagyhatta el miután legyőzték őt. – Jegyzem meg. Onee-chan valamit megint nem mond el. Mint ha időről időre megakadna a mondatában. Lehet már én vagyok paranoiás. Ám az együtt szóra akaratlanul is elkapom róla a pillantásom. Hogyan is bízna bennem ha én sem teszem és ugyan úgy titkolózom. De… ha elmondom, hogy az elfogás csupán B terv akkor biztosan megakar majd állítani. De beszélni a kapuőrrel mindenképp egyedül kell mennem. Hinnem kell abban, hogy békésen is megtudjuk majd oldani de ha mások is velem jönnek azzal csak azt sugallom, hogy kételkedem a sikerben…
- Hmm… talán van olyan idomár aki ismer valakit. Elvégre az ő szakterületük az állatok és szörnyek befogása. Esetleg ha mondjuk kötelekkel is mozgás képtelené tehetnénk. Sok-sok kötéllel. Végül is ő csak egyedül van mi pedig sokan. Meg talán nem ártana ezt a tervet megosztani a többi frontharcossal is elvégre ha ez a terv nem árt összehangolódni mindenkivel. – Vetem fel az ötletet, aztán várok egy picit. Még mindig nyugtalanít Onee-chan előző habozása.
- Bízol bennem, ugye?
Végleges halál… ha így mondta, és tényleg erre készült föl, akkor igaz lehet, Yoshiaga tényleg képes lehet megölni őt, végleg. És Srentok? Vele bizonyosan nem volt szerződése a professzornak, és a hiéna ugyanúgy nyithatott tereket a halála előtt, ahogy Zerios tette korábban. Ez az egész egyre zavarosabbá vált.
- Milyen neveket említett? – kérdeztem vissza rögtön, de későn haraptam el a mondat végét. Sóhajtottam: Yuuki sem ostoba, én meg túl sokat kérdeztem már ahhoz, hogy ne vegye észre. Elhallgattam egy pillanatra. Olyan fiatal és kíváncsi. Biztos, hogy ezt akarom? Kért ő is a teából, így töltöttem neki is, letéve a csészéket a kisasztalra. Nem is tudtam, hogyan kezdhetnék hozzá, de közben a bossról folytattuk az eszmecserét, így egy kicsit tereltem a gondolataim, elrakva őket későbbre. Sokkal későbbre: most Yuukinak kellett segítenem.
- Ez igaz. Ha felhívjuk minden játékos figyelmét, hogy ne menjen be a terembe, és csak a teleportkristályt használják… vagy egyszerűbb lezárni a termet. Ha tudjuk – gondolkoztam el, de mindez feltételezte a teljes harcképtelenné tevést, amire eleve kevés esélyt láttam. Kötél… túl egyszerű – Ne felejtsd el, hogy védett övezeten kívül a tárgyak egy idő után elpixeleződnek, így a kötél is… egyedül a fegyverek és a felszerelések nem. Ezekből lehetne kovácsolni valamit… nem hiszem, hogy más hosszútávon működne.
- Persze, mindenkivel ismertetni kell a tervet; ha kevesebb kockázattal jár, mint a harc, akkor meg lehet próbálni. Viszont burok mindenképpen legyen nálad is – pillantottam feléje komolyan, tovább agyalva. Mirika elég jó kovács volt, valamennyire én is, de rajtunk kívül még voltak bőven… például Yoshiaga. A lányra pillantottam. Habozott. A kérdése pedig – az előző pár perc alapján - nem lepett meg.
- Bízok benned.
Felálltam. Mindkét kérdésemre egyetlen ember tudta csak a választ. Meg egy mob, amennyiben életben van még.
- Gyere – nyújtottam feléje a kezem mosolyogva – Meg kell keresnünk Zeriost.
- Öhm.. – kellet egy pár másodperc, hogy eszembe jussanak. – Jeshna, ő Zerios kedvese, miatta áldozta fel az életét. Említettek egy Jezob nevű valakit is aki úgy hiszem Yoshiaga tanítványa. Aztán ott volt… izé… Srentok… őt nem tudom ki, valami olyasmiről volt szó, hogy Zerios benne volt... nem tudom. Meg ott volt maga az a szörny akit elzártunk akiről az egész szólt de az ő nevét nem említették. – Több névre nem emlékszem. Ezeket is azért jegyeztem meg mert utána napokig próbáltam összerakni az egészet.
- Igen, elvégre ha a szint megnyílik már nem lesz szükség arra, hogy ismét áthaladjanak hisz ott vannak a kapuk. – Terelődik a téma ismét a kapuőrökre, a kéznyújtásra pedig bólintok és bár habozok egy picit ami inkább a meglepettségemnek tudható be mosolyogva elfogadom a testvéri jobbot ^^.
- Zeriost? – Értetlenkedem. – De ő meghalt.
- Nos, egyszer már láttam őt meghalni - feleltem, a nevekre csupán bólogatva, habár Srentok említésénél a szám széle apró vonallá keskenyedett - Pixelekkel, úgy ahogyan kell. Srentok ölte meg őt, és... - egy pillanatra elhallgattam - Ha pedig egyszer már feltámadt, most is életben lehet még. De ami a rosszabb, nem csak ő. Ezért kell megkeresnünk Zeriost. Ha viszont tényleg meghalt, vagy nem találjuk... akkor Yoshiagához kell mennünk.
Közben már át is vettem a szandálom, s útra készen álltam az ajtóban. Onnan néztem vissza a lányra, s már nyomtam is le a kilincset: nem volt vesztegetni való időnk. Igaz nem kedveltem különösképpen a professzort, de úgy tűnt nála futnak össze a szálak. Yuukinak pedig egyet kellett értenem: sokkal nagyobb dologról volt itt szó, mint aminek az elsőre tűnhetett.
- Tudom. Zerios mesélt a képességeiről amivel képes kijátszani a halált de… - Itt egy pillanatra félre kapom a tekintetem. Akaratlanul is ismét lejátszódik előttem ahogy a professzor egyszerűen kitépi a mágus szívét és összezúzza azt. – Ezeket képességeket gyűrűkbe zárta amit nekem és még két embernek adott halála előtt és Ő maga is tisztában volt vele, hogy ezúttal nem fog visszatérni. Legalábbis a szavaiból ezt vettem ki. Bár szeretném azt gondolni, hogy mégis él. – Nézek vissza Onee-chanra aki idő közben már el is készült.
- Hol akarod kezdeni a keresést?
Lehet mégis igaz volt; Zerios tényleg meghalt. Viszont ha azért, mert az első feltámadása után záratta gyűrűkbe a képességeit... Kezem megállt a kilincsen. Nem láttam nála gyűrűket aznap. Persze tévedhettem is, hisz Srentok sokkal jobban lefoglalt, nem vehettem észre én se mindent, de ha mindez igaz...
- Yuuki - néztem rá hirtelen, mélyeket lélegezve, mielőtt továbbmondtam volna - Megvolt a tervem... elmenni a bál helyszínére, ha viszont nem találjuk ott, van egy módszer, ami előcsalogatja, akárhol van. De... ahhoz ki kell menni a védett övezetből. És ha igaz, amit hallottál... - megráztam a fejem - Yoshiagához megyünk először. Útközben mindent elmesélek.
- Megnézhetjük viszont a bálterem már nincs meg. A semmiből tűnt elő egy tisztáson és ugyan így köddé is vált miután a főszervezőt legyőztük. De magát a helyszínt meg tudom neked mutatni. – Jegyzem meg majd várom, hogy Onee-chan elmondja amit tud. Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok mi ez az egész, ki az a Srentok és mi köze van Yoshiagaháoz és Zerioshoz…
És meséltem.
- Ismerted Anatot valamennyire, igaz? Ő kért meg minket, engem és Kazumát, hogy segítsünk neki felgöngyölíteni egy rejtélyt… akkor találkoztunk Srentokkal, másik nevén II. Bunmei, aki fel akarta éleszteni a testvéreit. Ostoba módon segítettünk neki elkapni Zeriost, Srentok gyenge volt, nem jelentett nagy veszélyt senkire… de volt egy képessége, amiről nem tudtunk. Képes volt minden skillt magáévá tenni, így szert tett Zerios képességére, majd megölte őt. Legalábbis azt hittem, hogy megölte… de ha utána találkoztál vele, nyilván egy új tér nyitásával túlélte a dolgot. Azt nem tudom biztosan, hogy már nála voltak-e akkor a gyűrűk, de akár igen, akár nem, Srentok képes volt új tereket nyitni. Fekete indikátoros miniboss lett belőle, és minden játékost az uralma alá akart hajtani… amit nyilván nem engedhettünk. Azonban esélyünk sem volt ellene. Gorkemorra pályázott, aki ideiglenesen képes volt újjáéleszteni bárkit, aki meghalt. Gorkemor elfogta Srentokot… és én Gorkemor mellé álltam – nyeltem egyet, benedvesítve kiszáradt ajkaim – Ekkor jött Yoshiaga, megölte Gorkemort, majd Srentokot is. És azt hittem, ezzel vége… de ha Zerios túlélte a képességével, akkor Srentok is túlélhette.
Szinte rohantam az úton, afelé a bolt felé, ahol a burkokat szoktuk vásárolni. Szívem a torkomban dobogott, és igen, féltem. Féltem Srentoktól, és ez a félelem olyan gyorsan költözött belém, mint még semmi más ezelőtt. Kezemmel a Katanát markoltam, hogy elfojtsam a remegésem. A koboldinvázió semmi sem volt ehhez képest.
- Válaszokat akarok – folytattam, a lányra nézve végül – Tudod, mind Anat, mind Kazuma nemrég halt meg, mindketten ismeretlen okokból…
Azt hiszem, nem kellett folytatnom a mondatot ahhoz, hogy kitalálja a végét.
- Amíg odaérünk, mesélnél arról a bálról? Mindent, amire csak emlékszel… - kértem aztán, behunyva szemeim, úgy ütemezve légzésem, miközben a Kezdetek Városának kövein lépdeltünk.
Bólintottam a kérdésre, ő is céhvezér volt és Shu senpai is mesélt róla pár dolgot, sőt az újságban is megjelent egyszer így ha személyesen nem is de kellően sokat tudtam róla, hogy a neve belevésődjön az agyamba.
- Bunmei? – Kérdezek vissza. – Ők is kapuőrök voltak igaz? – Tudtam, hogy igen, láttam őket a túlélő csarnokban, vagyis a másolatukat.
- Ha ez incidens a burkok megjelenése után történt akkor Zerios mesternek már megvoltak a gyűrűk. Azt mesélte, hogy Yoshiaga zárta a képességeit gyűrűkbe és ezek után jött létre a pánikburok. – Jegyzem meg, hátha így Onee-chan pontosabb képet kap. Viszont így már egy fokkal érthetőbbé vált az ügy. Legalábbis az, hogy Onee-chant miért zaklatta fel ennyire Zerios neve.
- Most már én is. Mi köze van Yoshigának az egészhez? Na meg… - Még a gondolatba is beleborsódzott a hátam. – Mégis mekkora hatalma lehet a képes volt őket legyőzni egymaga? - Csak remélni tudom, hogy a mi oldalunkon áll. – Látod, ezekről a hatásokról beszélt Zerios mester. Megöltük Srentok testvérei és cserébe minden embert elakart pusztítani és ami még aggasztóbb, hogy még esélye is lett volna rá. – Vetek rá egy aggódó pillantást majd a kérésére bólintok.
- Az egész egy hirtelen meghívással kezdődött az élőholtak báljára egy üres tisztáson. Mint kiderült Zerios volt az egyik szervező és vele táncolva mesélte el azokat a dolgokat a gyűrűről és a kapuőrök megölésének utóhatásairól. Aztán a semmiből felépült egy bálterem, akaratunkon kívül táncoltunk és előtűnt egy hatalmas csontváz szörny. Kis trükkel legyőztük őt és jutalmul megkaptuk a három gyűrűt majd odahívta Yoshiagát. Beszélgettek arról, hogy már régóta üldözte a csontvázat meg arról, hogy jó tanítvány lett volna meg itt említették Srentokot is meg Yeshnat, Zerios kedvesét akit sikerült megmenteni. Majd ezután Yoshiaga végzett Zeriossal és eltűnt mielőtt bármit kérdezhettünk volna. De a párbeszédből nagyon úgy tűnt, hogy egyfajta megállapodás van köztük. Zerios az életét áldozta azért, hogy megmentse a szerelmét. – Egyszerre tragikus és romantikus. Bárcsak máshogy is megmenthette volna.
- Utána volt, igen... - a homlokomat ráncoltam - Ez furcsa. Ha Zeriosnak akkor már tárgyakban voltak a skilljei, hogy tudta Srentok lemásolni őket? - persze könnyen lehetett, hogy az itemek skilljeit is képes másolni, vagy, ami a valószínűbb, hogy már a gyűrűk előtt megtette... hiszen ők sokat találkoztak egymással, márha igaz volt akárcsak egy szó is abból, amit Srentok mesélt a múltjáról.
- Szerintem... valami Game Master lehet, vagy hasonló. Senki játékos nem tudta volna legyőzni Srentokot, ez biztos. Egyedül maga Kayaba - és ő bizton el is tüntette volna Srentokot végleg, ha egy kicsit több időt kapok a tervem kivitelezéséhez... - sóhajtottam. Túl hamar értünk Gorkemorhoz aznap. Srentok már kezdett ráállni az ötletemre, miszerint menjen vissza az időbe és szedje ki a kilogolás blokkolását. Ha megpróbálta volna, márpedig valószínű meg tudtam volna őt győzni... akkor Kayaba észrevette volna és kitörli a hiénát a rendszerből. Akkor most nem kéne rohannunk a professzorhoz, és lehet Anat és Kazuma is élnének még... ha ügyesebb lettem volna...
Közben Yuuki elmesélte, amit tudott, ám sajnos Srentokról alig esett szó, és a történetnek mindketten csak egy nagyon kis részét láttuk át... Ha pedig Srentok él, bizonyára most is a moburalom megvalósításán dolgozik, és... Megálltam, felnézve az elfoglalt második szint felé. Srentok maga is kobold. Ahogy a többi Bunmei is koboldokként kezdték.
- Lehet, hogy... - megráztam a fejem, majd ajkaimba harapva folytattam az utat. Beszélnünk kellett Yoshiagával. Őutána pedig Silverrel és Mayumival is, a koboldinvázió kezdetéről. Az idő pedig sürgetett.
- Lehet, hogy még előtte másolta le. – Vetem fel az ötletet. A feltevés viszont, hogy Yoshiaga maga Akihiko. – De lenne benne logika. Ha Zerios hatalmával valóban meggátolható, hogy Kayaba bezárja az embereket Aincradba nem csoda, hogy elakarta valahogy pusztítani őket. Viszont… - Gondolkodom el egy pár pillanatra. – Zerios hatalma most a gyűrűkbe van zárva és amiket tudjuk is, hogy hol van. Akkor az erejüket felhasználva akár mi magunk is meggátolhatnánk Kayaba tervét nem? – Persze ez csak egy erős feltételezés de ha Srentok képes lett volna rá miért ne? Viszont a mélázásomat Onee-chan szakította meg.
- Mi az? – Kérdezem kíváncsian látva, hogy még a lépteit is megsürgeti.
- Az a baj, hogy a gyűrű ereje semmi magához a skillhez képest... két kör az pár másodperc... nekünk a béta verzió utánra kéne visszamennünk - húztam el a számat - Zerios tényleg egy bolond volt, ha ilyen gyűrűkre cserélte le a képességeit...
- Semmi, csak... Srentok és a testvérei is koboldok voltak - feleltem a lány kérdésére - Nem hiszem, hogy mindezek után véletlen lenne a koboldinvázió... - mondtam, ám közben már meg is láttam a professzor boltját. Vajon itthon van? Nagyon reméltem...
_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue
Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.
Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4966
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: Előcsarnok
by Hinari Szomb. Szept. 05 2015, 23:31
II. Kérdések
--------------
Az eredeti játék, egy kis utóismivel.
Megálltam egy pillanatra az ajtó előtt, s minden olyan érzelmet eltüntettem magamról, ami bármiben is befolyásolná a professzor hozzáállását. Tudtam, hogy ez fontos lesz, és sajnos Yoshiagát nem olyan embernek ismertem meg, aki szívesen válaszolgat... márpedig nekünk szükségünk volt válaszokra. Mind a bossokat lefogó lehetőségekkel kapcsolatban, mind pedig Srentok ügyében. Biztatón pillantottam a mellettem álló lányra, majd bekopogtam, s ha bemehettünk - vagy nem volt bezárva az ajtó - benyitottam.
Nem sokkal később megjelent a professzor a pult mögött.
- Jó napot - nem ismertem annyira, így ez tűnt a legkézenfekvőbbnek - Nem burokért jöttünk - tettem hozzá gyorsan, ha esetleg elkezdte volna kikészíteni az itemeket, majd egy lélegzetvételnyi szünet után folytattam - Lenne pár fontos kérdésünk, amennyiben alkalmas - mosoly, de határozott tekintet, ezzel jelezve felé, hogy komoly ügyben jöttünk, ami a formaságok ellenére sem tűr halasztást.
Onee-chan elmélete csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a bossok megölése többet árt mint használ. Viszont idő közben megérkeztünk a bolthoz és ahogy beléptünk úgy lettem egyre idegesebb és dühösebb.
- Mondj el mindent Zeriosról Srentokról és a többi bossról! – Csapok rá a pultra türelmetlenül miután Onee-chan elmondta miért jöttünk.
- Üdvözlöm a kedves hölgyeket! - válaszolja, majd Yuuki asztalra csapása után teljes nyugodtsággal megjegyzi a következőt:
- Szerintem rossz helyen keresitek az információkat. Többre jutnátok Gregant barátom megkeresésével... - folytatná, majd egy pillanatra megvillan a szeme, miközben Yuukira néz - ... aha, szóval én csak annyit tudok, hogy volt egy küldetésem amiben azt kérték, hogy öljem meg őket, én pedig megtettem. A többivel a besúgót keressétek. - mosolyodik el, jelezve, hogy mondanivalója itt véget ért.
- Elnézést miatta - sóhajtottam, Yuuki viselkedésére célozva, majd csak lemondón ingattam a fejem: ilyen vehemenciával semmit sem fogunk megtudni.
- És tényleg megölte őket? - tettem fel a kérdést, megnyomva a középső szót. Tartottam egy kicsi szünetet, felmérve a helyzet súlyosságát - Én ott voltam, amikor Zeriost Srentok először megölte, és akkor is ott voltam, amikor Srentok maga pixeleződött el. Bár gondolom utóbbira emlékszik - álltam a pillantását, majd összeráncoltam a homlokom - Ő pedig - intettem Yuuki felé - ezek után újra találkozott Zeriossal.
- Mondanom sem kell, hogy tudom Srentok képességét, ahogy valószínűleg maga is. Így ha Zerios párhuzamos terek nyitásával túlélte Srentok akcióját, akkor ugyanezen képességgel Srentok is megtehette - ekkor már én is türelmetlenebb voltam, habár a hangomon ez csak egy kicsit érződött meg, egyelőre - Nem azért vagyunk itt, hogy az Ön titkait kutassuk. Biztosnak kell lennünk benne, hogy Srentok valóban meghalt... és nem miatta van tele minden kobolddal - az utóbbit márcsak úgy mellékesen tettem hozzá, végig a professzor szemét nézve - Ha az Ön küldetése az volt, hogy elpusztítsa őket, kell lennie rá bizonyítéknak, hogy Srentok a párhuzamos terekkel nem játszotta ki a halált... ha most is életben van - komorodtam el - Az az összes játékos számára nagy fenyegetést jelent...
Tudtam, hogy végeredményben a Sayonara is segíti a játékosok életben maradását, hisz ezért ütötték le az első szinten a koboldokat. Éppen ezért alapoztam erre. Senkinek sem lenne jó, ha egy fekete indikátoros miniboss járkálna az első szinten...
- Tényleg halott. Amikor először pixeleződött el Zerios, akkor nem kaptam meg a pipát a neve mellé. Most meg már teljesítve van a küldetés. A programkód pedig nem hazudik szerintem. - jegyzi meg majd felváltva mindkettőtök szemébe néz. - A többivel pedig Gregantot keressétek, nem szeretném elvenni az üzletét, mert akkor mindenki ide jönne tájékozódni.
Na hát sokkal okosabbak nem lettünk de tudjuk kit keressünk.
- Yeshnárol tud valamit mondani? - Igyekszem kissé lehiggadni. - Meg ami a bálon történt, mi történt ott? Mi volt az az egész?
- Gregantot keresd, ismeretleneknek nem adok ki ingyen információt. - szólal meg, hangsúlyozva az ismeretleneket. Úgy látszik, hogy ingyen többet nem tudhattok meg Sayonara tagság nélkül.
Önzetlenség fogalma egyre ismeretlenebb a világban. Bár ezt már megszokhattam volna.
- Rendben. - Nyúlok az oldalzsebemhez majd egy kis erszényecskét (500 arany) teszek az asztalra. - Így megfelel?
Yoshiaga elveszi az 500 aranyat, majd válaszol.
- Yeshna egy boss, a többit pedig már hallottad. Ami ott történt az pedig az volt, hogy Zerios feláldozta az életét Srentokért, majd végeztem mindkettejükkel. Az előtte történtekről pedig nem tudok, ha esetleg te is későn érkeztél.
Észrevehetően nyugodtam meg, és bár a professzor szavában nem feltétlen bíztam, most úgy tűnt, ezúttal az igazságot közli. Tényleg meghalt. Bár...
- Nem Zerios pipája érdekel, hanem Srentoké - feleltem, még mindig a szemébe nézve. Bosszantott, hogy kitérő választ adott, s egy kis időre nem is figyeltem oda, mi történik. Csak a zacskót láttam landolni a pulton, de ekkor már késő volt közbeszólni: Yoshiaga olyan gyorsasággal tette el, hogy pislogni se volt időm. Yuuki pedig, ahogy az egy ilyen alaktól elvárható, túl sok újdonságot nem tudott meg. Elhúztam a szám: ők az a társaság, akikkel képtelenség együttműködni gazdagság nélkül.
- Lenne még valami - köszörültem meg a torkom - Tekintsd az előzővel együttlévőnek - tettem hozzá, egy odapillantással nyomatékosítva, hogy ennyi pénzért nem lesz elég egy félmondat - Tudsz, nos... olyan fémből ketrecet kovácsolni, amit nem lehet elpixelezni? Vagy másból... valami anyag például, ami látványra kísértetiesen hasonlít az emberi végtagokhoz? - csak fél szemmel pillantottam rá, kíváncsian minden részletre, amit a mimikájából le tudtam olvasni.
Yoshiaga végighallgatja a mondanivalót, majd válaszol.
- Srentoké szintén, mivel teljesült a küldetés, amelyhez mindannyiuk kellett. A ketrecre pedig nem a válasz. Használj inkább börtön kristályt.
Mostmár meg tudtam valójában is nyugodni, s talán még el is mosolyodtam a megkönnyebbüléstől. Srentok halott, és Anat meg Kazuma... egy kicsit talán magam miatt is jó volt tudni, hogy nem a koboldképű van a háttérben.
- Köszönöm - bólintottam - A kristály pedig játékosok ellen tényleg humánusabb - feleltem egy sokatmondó mosoly kíséretében, mint aki tapasztalt a témában - De mi bossok ellen gondoltuk - mondtam még, és kíváncsi voltam, a professzor hogyan reagál rá. Gorkemor képességével viszont úgy tűnt nincsen tisztában, ám ezt csak egy gondolati bólintással konstatáltam: ő sem tudhat mindent.
- Hehe, jó is lenne. - mosolyodik el, egyértelműen jelezve, hogy ilyen nincsen.
- Hát igen... - válaszoltam, magam fanyarul mosolyodva el, félig Yuukira pillantva. De nem voltam csalódott. Túl egyszerű lett volna. Az egyértelmű felelet azonban talán a lányt is meggyőzte, hogy fölösleges ilyesmikkel próbálkozni - ha van is rá más megoldás, elképzelésünk sincsen, hogy mi lehet az. Mindenesetre több dolgunk nem volt itt, így mégegyszer megköszöntem a csavarosnak az információkat, majd Yuukival együtt léptünk ki a boltból. Sokkal békésebben, mint idefele jövet - s ez a béke talán meg is érte ezt a kis látogatást...
Zsákutca. Csak ennyi jutott eszembe és nem is voltam elégedett azzal amit halottam de láthatóan nem fogunk ettől a férfitől többet megtudni.
- Most mit csinálunk? – Kérdem kifelé menet a boltból.
- Hát... szerintem hihetünk neki - feleltem, még a vállam fölött visszapillantva a férfira, mielőtt végleg otthagytuk volna a boltot - Ha lenne olyan anyag, amivel el tudnánk fogni a bossokat, akkor Greganthoz küldött volna, vagy még több aranyat kér - sóhajtottam - Marad tehát a meggyőzés. Ha pedig az sem jön be... én nem látok más megoldást a mostanin kívül - mondtam ki a tényeket, habár elég rossz szájízzel: egy kis ideig, egy icipicit talán én is reménykedtem. Hogy többé nem kell a burokra szorulnunk, hogy van mód a békésebb megoldásra. Fel is nevettem volna, ha kívülről látom most magam. Ilyesmiket csak naiv kislányok gondolnak...
- Nem sokra jutottunk. – Sóhajtok egy nagyot. – Mindenesetre köszönöm, hogy segítesz. Sokat jelent. – Pillantok rá kicsit elpirulva. – Jó tudni, hogy vannak akikre számíthatok. – Na igen, kicsit azért rosszul esett, hogy Shu senpai nem akart segíteni nekem. – Azt hiszem jobb ha most vissza megyünk a céhbe. – Vetem fel az ötletet.
Bólintottam, s elmosolyodva ölelgettem meg, egy kis felvidításképp, ami mindkettőnkre ráfért már az előző fél óra után.
- Igen - feleltem, a palota felé véve az irányt - Ha jól tudom megvan a következő boss koordinátája... Még össze kell írnom egy listát a hiányzó itemekről az ABA-nak, mielőtt odamegyünk - mondtam - Tényleg, mikorra tervezed a harcot? - kérdeztem érdeklődőn, hisz ha volt olyan ügyes, hogy megtalálja a bossterem kapuját, a szervezést is megérdemli.
A píren nem enyhített az ölelés de persze nem is ellenkezem ellene. Kiélveztem minden másodpercét, elvégre már nagyon rég volt utoljára, hogy ölelést kaptam tőle… leszámítva mikor beléptem a céhbe.
- Szükségem van pár napra. Három azt hiszem elég lesz. Addigra elő tudok készülni. – Három nap bőven elég lesz, hogy megpróbáljam meggyőzni a bosst. Ennél a gondolatnál akaratlanul is lesütöm a szemem. Nem volt ínyemre a titkolózás de nincs más választásom.
- Rendben. Majd szólj, ha kell valamiben segítenem ^^ - feleltem, s ennél kellemesebb témákkal folytattuk utunk a benti otthonunk felé...
Nem sokkal később megjelent a professzor a pult mögött.
- Jó napot - nem ismertem annyira, így ez tűnt a legkézenfekvőbbnek - Nem burokért jöttünk - tettem hozzá gyorsan, ha esetleg elkezdte volna kikészíteni az itemeket, majd egy lélegzetvételnyi szünet után folytattam - Lenne pár fontos kérdésünk, amennyiben alkalmas - mosoly, de határozott tekintet, ezzel jelezve felé, hogy komoly ügyben jöttünk, ami a formaságok ellenére sem tűr halasztást.
Onee-chan elmélete csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a bossok megölése többet árt mint használ. Viszont idő közben megérkeztünk a bolthoz és ahogy beléptünk úgy lettem egyre idegesebb és dühösebb.
- Mondj el mindent Zeriosról Srentokról és a többi bossról! – Csapok rá a pultra türelmetlenül miután Onee-chan elmondta miért jöttünk.
- Üdvözlöm a kedves hölgyeket! - válaszolja, majd Yuuki asztalra csapása után teljes nyugodtsággal megjegyzi a következőt:
- Szerintem rossz helyen keresitek az információkat. Többre jutnátok Gregant barátom megkeresésével... - folytatná, majd egy pillanatra megvillan a szeme, miközben Yuukira néz - ... aha, szóval én csak annyit tudok, hogy volt egy küldetésem amiben azt kérték, hogy öljem meg őket, én pedig megtettem. A többivel a besúgót keressétek. - mosolyodik el, jelezve, hogy mondanivalója itt véget ért.
- Elnézést miatta - sóhajtottam, Yuuki viselkedésére célozva, majd csak lemondón ingattam a fejem: ilyen vehemenciával semmit sem fogunk megtudni.
- És tényleg megölte őket? - tettem fel a kérdést, megnyomva a középső szót. Tartottam egy kicsi szünetet, felmérve a helyzet súlyosságát - Én ott voltam, amikor Zeriost Srentok először megölte, és akkor is ott voltam, amikor Srentok maga pixeleződött el. Bár gondolom utóbbira emlékszik - álltam a pillantását, majd összeráncoltam a homlokom - Ő pedig - intettem Yuuki felé - ezek után újra találkozott Zeriossal.
- Mondanom sem kell, hogy tudom Srentok képességét, ahogy valószínűleg maga is. Így ha Zerios párhuzamos terek nyitásával túlélte Srentok akcióját, akkor ugyanezen képességgel Srentok is megtehette - ekkor már én is türelmetlenebb voltam, habár a hangomon ez csak egy kicsit érződött meg, egyelőre - Nem azért vagyunk itt, hogy az Ön titkait kutassuk. Biztosnak kell lennünk benne, hogy Srentok valóban meghalt... és nem miatta van tele minden kobolddal - az utóbbit márcsak úgy mellékesen tettem hozzá, végig a professzor szemét nézve - Ha az Ön küldetése az volt, hogy elpusztítsa őket, kell lennie rá bizonyítéknak, hogy Srentok a párhuzamos terekkel nem játszotta ki a halált... ha most is életben van - komorodtam el - Az az összes játékos számára nagy fenyegetést jelent...
Tudtam, hogy végeredményben a Sayonara is segíti a játékosok életben maradását, hisz ezért ütötték le az első szinten a koboldokat. Éppen ezért alapoztam erre. Senkinek sem lenne jó, ha egy fekete indikátoros miniboss járkálna az első szinten...
- Tényleg halott. Amikor először pixeleződött el Zerios, akkor nem kaptam meg a pipát a neve mellé. Most meg már teljesítve van a küldetés. A programkód pedig nem hazudik szerintem. - jegyzi meg majd felváltva mindkettőtök szemébe néz. - A többivel pedig Gregantot keressétek, nem szeretném elvenni az üzletét, mert akkor mindenki ide jönne tájékozódni.
Na hát sokkal okosabbak nem lettünk de tudjuk kit keressünk.
- Yeshnárol tud valamit mondani? - Igyekszem kissé lehiggadni. - Meg ami a bálon történt, mi történt ott? Mi volt az az egész?
- Gregantot keresd, ismeretleneknek nem adok ki ingyen információt. - szólal meg, hangsúlyozva az ismeretleneket. Úgy látszik, hogy ingyen többet nem tudhattok meg Sayonara tagság nélkül.
Önzetlenség fogalma egyre ismeretlenebb a világban. Bár ezt már megszokhattam volna.
- Rendben. - Nyúlok az oldalzsebemhez majd egy kis erszényecskét (500 arany) teszek az asztalra. - Így megfelel?
Yoshiaga elveszi az 500 aranyat, majd válaszol.
- Yeshna egy boss, a többit pedig már hallottad. Ami ott történt az pedig az volt, hogy Zerios feláldozta az életét Srentokért, majd végeztem mindkettejükkel. Az előtte történtekről pedig nem tudok, ha esetleg te is későn érkeztél.
Észrevehetően nyugodtam meg, és bár a professzor szavában nem feltétlen bíztam, most úgy tűnt, ezúttal az igazságot közli. Tényleg meghalt. Bár...
- Nem Zerios pipája érdekel, hanem Srentoké - feleltem, még mindig a szemébe nézve. Bosszantott, hogy kitérő választ adott, s egy kis időre nem is figyeltem oda, mi történik. Csak a zacskót láttam landolni a pulton, de ekkor már késő volt közbeszólni: Yoshiaga olyan gyorsasággal tette el, hogy pislogni se volt időm. Yuuki pedig, ahogy az egy ilyen alaktól elvárható, túl sok újdonságot nem tudott meg. Elhúztam a szám: ők az a társaság, akikkel képtelenség együttműködni gazdagság nélkül.
- Lenne még valami - köszörültem meg a torkom - Tekintsd az előzővel együttlévőnek - tettem hozzá, egy odapillantással nyomatékosítva, hogy ennyi pénzért nem lesz elég egy félmondat - Tudsz, nos... olyan fémből ketrecet kovácsolni, amit nem lehet elpixelezni? Vagy másból... valami anyag például, ami látványra kísértetiesen hasonlít az emberi végtagokhoz? - csak fél szemmel pillantottam rá, kíváncsian minden részletre, amit a mimikájából le tudtam olvasni.
Yoshiaga végighallgatja a mondanivalót, majd válaszol.
- Srentoké szintén, mivel teljesült a küldetés, amelyhez mindannyiuk kellett. A ketrecre pedig nem a válasz. Használj inkább börtön kristályt.
Mostmár meg tudtam valójában is nyugodni, s talán még el is mosolyodtam a megkönnyebbüléstől. Srentok halott, és Anat meg Kazuma... egy kicsit talán magam miatt is jó volt tudni, hogy nem a koboldképű van a háttérben.
- Köszönöm - bólintottam - A kristály pedig játékosok ellen tényleg humánusabb - feleltem egy sokatmondó mosoly kíséretében, mint aki tapasztalt a témában - De mi bossok ellen gondoltuk - mondtam még, és kíváncsi voltam, a professzor hogyan reagál rá. Gorkemor képességével viszont úgy tűnt nincsen tisztában, ám ezt csak egy gondolati bólintással konstatáltam: ő sem tudhat mindent.
- Hehe, jó is lenne. - mosolyodik el, egyértelműen jelezve, hogy ilyen nincsen.
- Hát igen... - válaszoltam, magam fanyarul mosolyodva el, félig Yuukira pillantva. De nem voltam csalódott. Túl egyszerű lett volna. Az egyértelmű felelet azonban talán a lányt is meggyőzte, hogy fölösleges ilyesmikkel próbálkozni - ha van is rá más megoldás, elképzelésünk sincsen, hogy mi lehet az. Mindenesetre több dolgunk nem volt itt, így mégegyszer megköszöntem a csavarosnak az információkat, majd Yuukival együtt léptünk ki a boltból. Sokkal békésebben, mint idefele jövet - s ez a béke talán meg is érte ezt a kis látogatást...
Zsákutca. Csak ennyi jutott eszembe és nem is voltam elégedett azzal amit halottam de láthatóan nem fogunk ettől a férfitől többet megtudni.
- Most mit csinálunk? – Kérdem kifelé menet a boltból.
- Hát... szerintem hihetünk neki - feleltem, még a vállam fölött visszapillantva a férfira, mielőtt végleg otthagytuk volna a boltot - Ha lenne olyan anyag, amivel el tudnánk fogni a bossokat, akkor Greganthoz küldött volna, vagy még több aranyat kér - sóhajtottam - Marad tehát a meggyőzés. Ha pedig az sem jön be... én nem látok más megoldást a mostanin kívül - mondtam ki a tényeket, habár elég rossz szájízzel: egy kis ideig, egy icipicit talán én is reménykedtem. Hogy többé nem kell a burokra szorulnunk, hogy van mód a békésebb megoldásra. Fel is nevettem volna, ha kívülről látom most magam. Ilyesmiket csak naiv kislányok gondolnak...
- Nem sokra jutottunk. – Sóhajtok egy nagyot. – Mindenesetre köszönöm, hogy segítesz. Sokat jelent. – Pillantok rá kicsit elpirulva. – Jó tudni, hogy vannak akikre számíthatok. – Na igen, kicsit azért rosszul esett, hogy Shu senpai nem akart segíteni nekem. – Azt hiszem jobb ha most vissza megyünk a céhbe. – Vetem fel az ötletet.
Bólintottam, s elmosolyodva ölelgettem meg, egy kis felvidításképp, ami mindkettőnkre ráfért már az előző fél óra után.
- Igen - feleltem, a palota felé véve az irányt - Ha jól tudom megvan a következő boss koordinátája... Még össze kell írnom egy listát a hiányzó itemekről az ABA-nak, mielőtt odamegyünk - mondtam - Tényleg, mikorra tervezed a harcot? - kérdeztem érdeklődőn, hisz ha volt olyan ügyes, hogy megtalálja a bossterem kapuját, a szervezést is megérdemli.
A píren nem enyhített az ölelés de persze nem is ellenkezem ellene. Kiélveztem minden másodpercét, elvégre már nagyon rég volt utoljára, hogy ölelést kaptam tőle… leszámítva mikor beléptem a céhbe.
- Szükségem van pár napra. Három azt hiszem elég lesz. Addigra elő tudok készülni. – Három nap bőven elég lesz, hogy megpróbáljam meggyőzni a bosst. Ennél a gondolatnál akaratlanul is lesütöm a szemem. Nem volt ínyemre a titkolózás de nincs más választásom.
- Rendben. Majd szólj, ha kell valamiben segítenem ^^ - feleltem, s ennél kellemesebb témákkal folytattuk utunk a benti otthonunk felé...
_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue
Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.
Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4966
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: Előcsarnok
by Hinari Vas. Szept. 20 2015, 20:59
III. Előre
--------------
Előzmény
Az utolsó pillanatban aktiválódott a kristály, még láttam ahogy a csontváz felém lendíti a kardját és ez miatt hanyatt vágódva estem ki a teleport kapun több ember figyelmét is magamra vonva a környéken. Zihálva, egyszerre megrémülve és bosszankodva néztem körül. Sikerült meglógnom. Azonban ez kevés, hogy jobb kedvre derítsen sőt, ennél rosszabb már nem is lehetne a helyzet. Megint nem értem el semmit… Enyhén deja vu érzésem volt, hogy már megint ott álltam Onee-chan szobája előtt bekopogtatva annyi különbséggel, hogy most nem vártam meg a választ és rögtön bekukkantottam az ajtón.
- Ráérsz? – Kérdem, részben bűnbánóan részben pedig lesújtva.
- Oh, szia ^^ - köszöntem a lánynak, kezemben egy félig eltörölgetett csészével és egy konyharuhával, amiket rögtön le is tettem a pultra, ahogy megláttam Yuuki arcát - Gyere csak be. Történt valami? - kérdeztem mostmár inkább aggódón, mint vidáman, s hellyel kínáltam céhtársam.
Lassan lépdeltem be a szobába becsukva magam mögött az ajtót. Kicsit haboztam visszafordulni Onee-chan felé. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem nagyon fog örülni.
- Én… - Kezdek neki. – Voltam a kapu őr termében, beszéltem vele és próbáltam meggyőzni, hogy engedjen át…
- Hogy... mi? - hirtelen nem is tudtam, haragudjak-e rá vagy inkább örüljek, hogy mégis itt van. Nem is nézett rám, én pedig lépés közben torpantam meg, hogy aztán végül mégiscsak odarohanjak hozzá és újfent átöleljem - Tudod, hogy a burok nem biztonságos, szólnod kellett volna - toltam el magamtól, éppen annyira, hogy kezeim még elérjék a vállát és komolyan a szemébe nézhessek - Miért nem szóltál? Bennünk megbízhatsz... - megráztam a fejem, kiűzve belőle minden rossz gondolatot. Végtére is, nem esett baja, szerencsére - A bossharc nem játék - mondtam halkan, elengedve őt, s hátra is lépve. Egyszerre voltam dühös rá és könnyebbültem meg, hogy egyben van. Egyszerre hagytam volna ott és öleltem volna át újra. Persze egyiket se tettem. Így hát egyelőre csak voltam ott, és próbáltam eldönteni, hogy melyik lenne a helyes... céhvezérként vagy családtagként viselkedjek? Egyiket sem éreztem teljesen jónak, ebben a helyzetben...
Ölelésre most aztán végkép nem számítottam így eléggé csodálkozva pislogtam rá.
- Tudom, de nem tehettem. – Rázom meg a fejem. – A kapuőrt így is teljesen elvakította a bosszúvágy, ha nem egyedül megyek talán még annyira se jutok mint így. – Bár így se sokra mentem az egésszel sőt, csak a reményt vesztettem el, hogy a boss elfogása elég lesz.
- Igen, tudom - sóhajtottam - De tudod, megvártalak volna a bossterem előtt, ha úgy tartottad volna jónak - mondtam szomorú mosollyal, majd elléptem a pulthoz, és a helyére tettem a csészét. Csak ezek után ültem le s ültettem le őt is.
- Mi volt bent? Ahogy sejtem, nem volt túl eredményes a meggyőzés - fordultam feléje, az arcát nézve aggódón, ami bizonyára kivirult volna az örömtől, ha sikerül szép szóval megnyitnia a szintet. Így azonban... csak remélni tudtam, hogy Yuukit nem viselte meg nagyon a sikertelenség.
Ha valami balul sütött volna akkor nem tehettél volna semmit odakintről. Persze ezt csak gondolatban fűztem hozzá a mondatához és inkább nem szóltam semmit helyette inkább a kérdésre válaszolok.
- Valójában a meggyőzés jól ment. – Kezdek neki. – Azonban hiába engedte meg a kapuőr, hogy átmenjek a következő szintre, az ajtó nem nyílt ki. Viszont megtudtam, hogy az ott élő lények nem akarják őrizni a szintet. Ők csupán ott élnek mi pedig oda megyünk és rájuk támadunk. Ők legalábbis így élik meg kapuőr szerint. – Itt hagyok egy kis szünetet majd egy mély sóhaj után folytatom. – Viszont így képtelen lennék egy csapatot oda küldeni és megölni azt a szerencsétlen jég… akármit ami ott él. Kegyetlenség és képmutatás lenne tőlem ha megtenném…
Elgondolkodtam Yuuki szavain. Srentok is beszélt hasonlóról, hogy meggyőzzön minket, de amit utána művelt... ők is ugyanezt tennék, ha fordított lenne a helyzet. Segítettünk neki, de elárult minket. Ezt nem tudtam egykönnyen megbocsátani, s megbízni sem egy programban, ami a játékosok megállítására lett programozva. Sóhajtottam. Ez így egy igen kényes helyzetté vált, nem csoda, ha a lány végülis mégsem vállalta a vezetést.
- Pedig tovább kell mennünk - mondtam komoran: az élő emberek, a bennragadt játékosok élete és kijutása továbbra is elsődleges szempont volt - Ha gondolod, átvehetem... - tettem hozzá egy cseppnyi bizonytalansággal a hangomban, inkább kérdőn, s kérdőn is nézve feléje. Nem tudtam, hogyan fogadja majd, ám reméltem, hogy nem akar lebeszélni a harcról. Más lehetőségünk nem volt, és az idő ellenünk dolgozott.
- Tudom. – Felelem. Tisztában vagyok vele, hogy nem várhatom el azt, hogy mindenki csak békésen ücsörögjön és várjon, ahogy gátolni sem gátolhatom őket de…
- Igen, jobb lenne ha te vezetnéd inkább. – Nézek Onee-chanra. – Viszont… szeretnéd, hogy én is menjek? – Fontos volt nekem ez a kérdés most. Tudni akarom, hogy Onee-chan mit vár tőlem.
- Szeretném, ha jönnél, igen – feleltem – De megérteném azt is, ha ki akarnád hagyni ezt a bosst – tettem hozzá egy kicsivel halkabban, érdeklődve figyelve a lányt, s egy bátorító bólintással jeleztem felé, hogy abszolút rajta áll: ha úgy dönt, mégsem jön, akkor sem fog csalódást okozni. Az előzmények tudatában nem éreztem helyesnek bármelyik oldal mellett is érvelni.
- Még nem tudom, hogy menjek-e. – Válaszolom ami nem teljesen volt igaz. Onee-chan szeretné ha mennék.. elvárja tőlem, hogy ott legyek az oldalán. Ennek örültem, ugyan akkor bántott is a dolog na meg nem akarok neki csalódást okozni. - Onee-chan… Az a férfi akiről Yoshiaga beszélt… Gregant… ő is Sayonara tag ugye? Miféle céh az?
- Jól gondold át, tényleg nem muszáj, ha nem akarsz – mondtam szelíden, s mintha csak most jöttem volna rá, hogy Yuuki tulajdonképpen járt a bossteremben, fordultam hozzá új érdeklődéssel:
- Tényleg, mi volt odabent? Mármint, a bosson kívül – tettem hozzá zavartan – Voltak segítői? Minden információ jól jöhet – kértem őt, hisz eddig nemigen tudtam semmit az előttünk álló harcról.
Yuuki is kérdezett.
- Igen, ő is… nem nagyon ismerem őket. Jópár tagjuk van, mind erősek és a legjobb felszerelésekben járnak. Egyszer két tagjuk eljött bossolni, de nemigen tudtak hozzátenni a harchoz, nem tudtunk semmit róluk és a képességeikről, ezek nélkül meg nehéz volt jókor küldeni őket előre… – gondolkodtam el, majd megvontam a vállam – Azóta nem hallottam felőlük. Elviekben az első szinten ők verték vissza a koboldokat – mondtam még, s visszaemlékeztem Al szavaira, Anat is tagjuk volt talán? – Az biztos, hogy erősek, de veszélyesek lehetnek. Szerintem közük van Anat halálához is – komorodtam el. Igen. Ezt a momentumot nem hagyhattam ki, az az újságcikk… szomorúan sóhajtottam. Ha vissza akarnám fogni Yuukit, úgyis felkeresné őket, ahogy a mostani bossnál is. Így inkább csöndben maradtam, azon agyalva, vajon milyen lépéseket kéne tennem ebbe az irányba. Merthogy lassan fog kelleni, abban biztos voltam.
Túl sokat Onee-chan se tudott elmondani róluk így máshonnan kellet infót szereznem így ezen nem is agyaltam tovább.
- Maga a kapuőr egy nagy jégszörny és vannak segítői. Jég csontvázakat tud idézni méghozzá elég sokat, megszámolni nem tudtam őket. – Rázom meg a fejem, nem igazán a számukkal voltam elfoglalva. Azt hiszem nem lehet túl erős, inkább a sok lúd disznót győz módszerrel próbált legyőzni. – Nagyjából ez minden amit mondani tudok.
- Hmm, és a sebzésük? – kérdeztem, máris az erre való taktikákon agyalva.
- Hmmm… - Kellet még egy picit gondolkodnom, annyira nem figyeltem de igyekeztem minden infót megosztani vele amit bent tapasztaltam. Hogy körülbelül mennyi szörnyet idézett, milyen erősek voltak, hogy néztek ki stb. - Azt hiszem ez minden.
- Hát oké... - sóhajtottam. Ez így nem volt sok, de legalább valami, amin el lehetett indulni. Azért megköszöntem Yuukinak a segítséget, és ha nem sietett nagyon, elsétáltunk a csokiszobába egy kis felvidító süteményezésre. Később pedig, hiszen így én lettem az új szervező, írtam egy körpm-et a frontosoknak időponttal és helyszínnel, megkérve őket, hogyha valaki tud még valamilyen információt, az ossza meg velem. Jó ötletnek tűnt. S végül nem is bántam meg, azt hiszem.
- Ráérsz? – Kérdem, részben bűnbánóan részben pedig lesújtva.
- Oh, szia ^^ - köszöntem a lánynak, kezemben egy félig eltörölgetett csészével és egy konyharuhával, amiket rögtön le is tettem a pultra, ahogy megláttam Yuuki arcát - Gyere csak be. Történt valami? - kérdeztem mostmár inkább aggódón, mint vidáman, s hellyel kínáltam céhtársam.
Lassan lépdeltem be a szobába becsukva magam mögött az ajtót. Kicsit haboztam visszafordulni Onee-chan felé. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem nagyon fog örülni.
- Én… - Kezdek neki. – Voltam a kapu őr termében, beszéltem vele és próbáltam meggyőzni, hogy engedjen át…
- Hogy... mi? - hirtelen nem is tudtam, haragudjak-e rá vagy inkább örüljek, hogy mégis itt van. Nem is nézett rám, én pedig lépés közben torpantam meg, hogy aztán végül mégiscsak odarohanjak hozzá és újfent átöleljem - Tudod, hogy a burok nem biztonságos, szólnod kellett volna - toltam el magamtól, éppen annyira, hogy kezeim még elérjék a vállát és komolyan a szemébe nézhessek - Miért nem szóltál? Bennünk megbízhatsz... - megráztam a fejem, kiűzve belőle minden rossz gondolatot. Végtére is, nem esett baja, szerencsére - A bossharc nem játék - mondtam halkan, elengedve őt, s hátra is lépve. Egyszerre voltam dühös rá és könnyebbültem meg, hogy egyben van. Egyszerre hagytam volna ott és öleltem volna át újra. Persze egyiket se tettem. Így hát egyelőre csak voltam ott, és próbáltam eldönteni, hogy melyik lenne a helyes... céhvezérként vagy családtagként viselkedjek? Egyiket sem éreztem teljesen jónak, ebben a helyzetben...
Ölelésre most aztán végkép nem számítottam így eléggé csodálkozva pislogtam rá.
- Tudom, de nem tehettem. – Rázom meg a fejem. – A kapuőrt így is teljesen elvakította a bosszúvágy, ha nem egyedül megyek talán még annyira se jutok mint így. – Bár így se sokra mentem az egésszel sőt, csak a reményt vesztettem el, hogy a boss elfogása elég lesz.
- Igen, tudom - sóhajtottam - De tudod, megvártalak volna a bossterem előtt, ha úgy tartottad volna jónak - mondtam szomorú mosollyal, majd elléptem a pulthoz, és a helyére tettem a csészét. Csak ezek után ültem le s ültettem le őt is.
- Mi volt bent? Ahogy sejtem, nem volt túl eredményes a meggyőzés - fordultam feléje, az arcát nézve aggódón, ami bizonyára kivirult volna az örömtől, ha sikerül szép szóval megnyitnia a szintet. Így azonban... csak remélni tudtam, hogy Yuukit nem viselte meg nagyon a sikertelenség.
Ha valami balul sütött volna akkor nem tehettél volna semmit odakintről. Persze ezt csak gondolatban fűztem hozzá a mondatához és inkább nem szóltam semmit helyette inkább a kérdésre válaszolok.
- Valójában a meggyőzés jól ment. – Kezdek neki. – Azonban hiába engedte meg a kapuőr, hogy átmenjek a következő szintre, az ajtó nem nyílt ki. Viszont megtudtam, hogy az ott élő lények nem akarják őrizni a szintet. Ők csupán ott élnek mi pedig oda megyünk és rájuk támadunk. Ők legalábbis így élik meg kapuőr szerint. – Itt hagyok egy kis szünetet majd egy mély sóhaj után folytatom. – Viszont így képtelen lennék egy csapatot oda küldeni és megölni azt a szerencsétlen jég… akármit ami ott él. Kegyetlenség és képmutatás lenne tőlem ha megtenném…
Elgondolkodtam Yuuki szavain. Srentok is beszélt hasonlóról, hogy meggyőzzön minket, de amit utána művelt... ők is ugyanezt tennék, ha fordított lenne a helyzet. Segítettünk neki, de elárult minket. Ezt nem tudtam egykönnyen megbocsátani, s megbízni sem egy programban, ami a játékosok megállítására lett programozva. Sóhajtottam. Ez így egy igen kényes helyzetté vált, nem csoda, ha a lány végülis mégsem vállalta a vezetést.
- Pedig tovább kell mennünk - mondtam komoran: az élő emberek, a bennragadt játékosok élete és kijutása továbbra is elsődleges szempont volt - Ha gondolod, átvehetem... - tettem hozzá egy cseppnyi bizonytalansággal a hangomban, inkább kérdőn, s kérdőn is nézve feléje. Nem tudtam, hogyan fogadja majd, ám reméltem, hogy nem akar lebeszélni a harcról. Más lehetőségünk nem volt, és az idő ellenünk dolgozott.
- Tudom. – Felelem. Tisztában vagyok vele, hogy nem várhatom el azt, hogy mindenki csak békésen ücsörögjön és várjon, ahogy gátolni sem gátolhatom őket de…
- Igen, jobb lenne ha te vezetnéd inkább. – Nézek Onee-chanra. – Viszont… szeretnéd, hogy én is menjek? – Fontos volt nekem ez a kérdés most. Tudni akarom, hogy Onee-chan mit vár tőlem.
- Szeretném, ha jönnél, igen – feleltem – De megérteném azt is, ha ki akarnád hagyni ezt a bosst – tettem hozzá egy kicsivel halkabban, érdeklődve figyelve a lányt, s egy bátorító bólintással jeleztem felé, hogy abszolút rajta áll: ha úgy dönt, mégsem jön, akkor sem fog csalódást okozni. Az előzmények tudatában nem éreztem helyesnek bármelyik oldal mellett is érvelni.
- Még nem tudom, hogy menjek-e. – Válaszolom ami nem teljesen volt igaz. Onee-chan szeretné ha mennék.. elvárja tőlem, hogy ott legyek az oldalán. Ennek örültem, ugyan akkor bántott is a dolog na meg nem akarok neki csalódást okozni. - Onee-chan… Az a férfi akiről Yoshiaga beszélt… Gregant… ő is Sayonara tag ugye? Miféle céh az?
- Jól gondold át, tényleg nem muszáj, ha nem akarsz – mondtam szelíden, s mintha csak most jöttem volna rá, hogy Yuuki tulajdonképpen járt a bossteremben, fordultam hozzá új érdeklődéssel:
- Tényleg, mi volt odabent? Mármint, a bosson kívül – tettem hozzá zavartan – Voltak segítői? Minden információ jól jöhet – kértem őt, hisz eddig nemigen tudtam semmit az előttünk álló harcról.
Yuuki is kérdezett.
- Igen, ő is… nem nagyon ismerem őket. Jópár tagjuk van, mind erősek és a legjobb felszerelésekben járnak. Egyszer két tagjuk eljött bossolni, de nemigen tudtak hozzátenni a harchoz, nem tudtunk semmit róluk és a képességeikről, ezek nélkül meg nehéz volt jókor küldeni őket előre… – gondolkodtam el, majd megvontam a vállam – Azóta nem hallottam felőlük. Elviekben az első szinten ők verték vissza a koboldokat – mondtam még, s visszaemlékeztem Al szavaira, Anat is tagjuk volt talán? – Az biztos, hogy erősek, de veszélyesek lehetnek. Szerintem közük van Anat halálához is – komorodtam el. Igen. Ezt a momentumot nem hagyhattam ki, az az újságcikk… szomorúan sóhajtottam. Ha vissza akarnám fogni Yuukit, úgyis felkeresné őket, ahogy a mostani bossnál is. Így inkább csöndben maradtam, azon agyalva, vajon milyen lépéseket kéne tennem ebbe az irányba. Merthogy lassan fog kelleni, abban biztos voltam.
Túl sokat Onee-chan se tudott elmondani róluk így máshonnan kellet infót szereznem így ezen nem is agyaltam tovább.
- Maga a kapuőr egy nagy jégszörny és vannak segítői. Jég csontvázakat tud idézni méghozzá elég sokat, megszámolni nem tudtam őket. – Rázom meg a fejem, nem igazán a számukkal voltam elfoglalva. Azt hiszem nem lehet túl erős, inkább a sok lúd disznót győz módszerrel próbált legyőzni. – Nagyjából ez minden amit mondani tudok.
- Hmm, és a sebzésük? – kérdeztem, máris az erre való taktikákon agyalva.
- Hmmm… - Kellet még egy picit gondolkodnom, annyira nem figyeltem de igyekeztem minden infót megosztani vele amit bent tapasztaltam. Hogy körülbelül mennyi szörnyet idézett, milyen erősek voltak, hogy néztek ki stb. - Azt hiszem ez minden.
- Hát oké... - sóhajtottam. Ez így nem volt sok, de legalább valami, amin el lehetett indulni. Azért megköszöntem Yuukinak a segítséget, és ha nem sietett nagyon, elsétáltunk a csokiszobába egy kis felvidító süteményezésre. Később pedig, hiszen így én lettem az új szervező, írtam egy körpm-et a frontosoknak időponttal és helyszínnel, megkérve őket, hogyha valaki tud még valamilyen információt, az ossza meg velem. Jó ötletnek tűnt. S végül nem is bántam meg, azt hiszem.
_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue
Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.
Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4966
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.