Yoichi

by **Yoichi** Vas. Júl. 05, 2015 10:12 pm

Képesség pályázat

Dupla jutalom:
A küldetések végén 50% esély van arra, hogy megduplázódik a jutalom (ércek, növények, arany), amennyiben a képesség sikeresen aktiválódig. A küldetés végén a záró postban 10-es kockával szükséges dobni a képesség aktiválásához ( 1-5: a képesség nem aktiválódik, 6-10: a képesség aktiválódik ). A képesség próbát csak a küldetések végén lehet megtenni, minden egyéb játékban (Aréna, KT, TCS, Bossok) tiltó jelző jelenik meg a képességen. Ha egy küldetés végén sikeresen aktiválódik a képesség, akkor következőleg csak 3. lezárásra kerülő küldetés után lehet újra megpróbálkozni az aktiválással.

by **Cardinal** Hétf. Júl. 13, 2015 6:05 am

Ossu!

Olyan képességed semmiképpen sem lehet, ami növeli az exp jutalmadat, továbbá van egy súlyos hiányossága a képességnek: nincs hátránya. Ahhoz pedig erős. Elutasítom a pályázatot.

by **Yoichi** Pént. Jan. 26, 2018 5:09 pm

Karakter halál

Szeretném hivatalosan is bejelenteni/megpályázni a karakter halálát.

Egyúttal azt is szeretném jelenteni, hogy Yoichi tulajdonában lévő arany, tárgyak, potik, és exp Ashe-re szállnak át.

Bejelentő

Történet

Nem is tudom, hogy mikor is hagyhattam így el magam és a céljaim. Pedig csak sodródni akartam az árral, még is partra vetődtem és most nem merek visszacsatlakozni a vad folyó hullámai közé. Jobb, ha őszintén bevallom magamnak: „Gyáva vagyok és gyenge!” Még csak azt a minimális kockázatot sem merem bevállalni, hogy támogassam a nagy folyó erősebb hullámait, mint egy apró vízcsepp a sok millióból. Bár valahol mindig is ilyen voltam, csupán eddig nem vettem észre. Mindig kerültem a bajt és a kongóliktusokat. Persze a régi életemben így is előre tudtam haladni. Viszont most ebben a játék világban rekedve megtorpantam. Nem tudom mi tévő is lehetnék. Gyenge vagyok és meg sem próbálok erősebbé válni. Hisz ahhoz az életem kéne kockára tennem, valamiért viszont túlságosan is féltem a jelentéktelen kis életem. Csupán csak csendben várom, hogy valaki véget vessen ennem az egésznek és végre kiszabadúlhassak innen… Talán gyorsabb lenne, ha én is segítenék. De nem vagyok egy kifejezetten hős típus, mint ahogy az már kiderült… Talán, ha lenne valaki, aki segít itt bent eligazodni és felkaparna a padlóról… Talán akkor erőt tudnék venni magamon. Viszont alig volt lehetőségem bárkit is megismernem, aki segített volna, hirtelen már meg is haltak és ez az, ami még inkább elrettentet ettől az egésztől, a sok halál, ami körül vesz.
Üres tekintettel nézek magam elé a végtelen égboltba, ami itt a szint szélén még végtelenebbnek tűnik. Sokak törtek már meg annyira, hogy inkább levetették innen magukat a mélybe, ezzel véget vetve az életüknek. Bár én most nem ezért jöttem ide. Csupán azért vagyok itt, mert jelenleg ez a legnyugodtabb hely, amit találni tudtam magamnak. Annyira nyugodt, hogy már-már visszhangoznak a gondolataim a végtelenségig.
Elmenekültem a világ és a gondok elől. Nem tehettem mást, ha tovább erőltettem volna a dolgokat, akkor beleroppanok, és én is követtem volna azokat, akik már nincsenek az élők sorában, és csak egy újabb jelentéktelen név lennék azon a hosszú listán.
De még nem áll szándékomban feladni az életem, még nem. Csupán egy kis békére vágytam. Legalább is azt hiszem… Meg kellet állnom, hogy rájöhessek ki is vagyok valójában, és újra megtaláljam önmagam. Bár ez ilyen sok idő elteltével sem következett be igezán, hisz még mindig itt vagyok, és egy helyben állok.
A siralmas önsajnálatom egy gondterhes sóhaj szakította meg. Hirtelen visszatértem a valóságba. Nem sokkal később a el is haladt mellettem a sóhaj tulajdonosa. Egy lány volt az, talpig feketében, meg a csuklyája alól kilógó hajtincsek is fekete színben pompáztak. A jobb kezében valami üvegcsét szorongatott a másikban lezserül forgatott egy kést. Így haladt előre csendesen, egészen a szint pereméig. Abbahagyta a kés forgatását és mag elé vette. Pontosan nem tudtam kivenni, hogy mit is csinálhat. Hirtelen csak annyit láttam, hogy az üvegcsét, ami eddig nála volt elhajítja, egyenesen bele a végtelen mélységbe. Nem csináltam semmit sem, csupán figyeltem a lány karcsú és finom vonalait, és próbáltam kitalálni, hogy pontosan mire is készülhet. Egyszer csak megszólalt és jól hallható gúnnyal a hangjában csupán ennyit mondott:
-Szóval ilyen lenne a világ széle, tehát még is csak lapos a föld. Ki hitte volna!?
Hirtelen úgy nézett ki, mintha ugrani akarna. Meglepődtem és ezzel egy időben meg is fagyott bennem a vér. Nem akartam tétlenül nézni, ahogyan végez magával, felpattantam és oda kiáltottam neki.
-Várj! – erre a lány megfordult és azzal a lendülettel felém dobta a kését, a kés épphogy elsuhant az arcom mellet. Mire észeb kaptam volna, már mögöttem is termet és a hátamba vájta a fegyverét. Amint megláttam az előttem felvillanó kis jelzőt, egyből rájöttem, hogy mi is volt abban az üvegben, ami nála volt. Paralízis méreg… A szívem kihagyott egy ütemet, ezernyi opció villant fel előttem, hogy pontosan miképp is fog végezni velem. Közben a lány gyengéden átkarolt hátulról, a fülemhez hajolt és végtelenül nyugodt hangon elkezdett beszélni.
-Pedig, hagytam esélyt rá, hogy elmenj és élhess. Hisz, ha annyira végezni akartam volna veled, már rég megtettem volna. Bár igaz is ide meghalni jönnek az emberek. Miért is mentél volna el innen az életet választva inkább…
Teljesen kétségbe estem, gondolatok milliói cikáztak a fejemben. Teljesen megzavarodtam, egyszerűen nem tudtam megérteni ezt az egész helyzetet.
-Nyugalom a halál nem olyan ijesztő, sőt még csak nem is fájdalmas. – óvatosan végigsimította a karom majd a kezemet megfogva lenyitotta a menümet- Az értékeid miatt sem kell aggódnod, majd én elintézem, hogy valaki hasznukat vehesse. – ezzel át is küldte magának mindenem, amim csak volt.
-Ne aggódj kicsi madárka, nem fosztalak meg a repüléstől, amire annyira vágytál mindvégig…
Elvonszolt teljesen a szint pereméhez, majd maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett. A smaragd zöld szemei, végtelen megértés és nyugalmat sugároztak, olyan volt mintha a lelkembe látott volna. Nem is tudom miért, de hirtelen már nem féltem.
-Remélem, békére lelsz majd kis madárka. –ezzel le is lökött a végtelen mélységbe. Fura, valamiért nem érzem azt, hogy rossz szándékkal tette volna mind ezt. Bár meglehet, én vagyok csak túlságosan naiv. Viszont mégis, mintha tényleg megértett volna engem. Meglehet, hogy az ő közbenjárása nélkül is végül ugyanez történt volna. Valahogy megkönnyebbültem, hogy végre vége lett ennek az egésznek.

by Ajánlott tartalom

Yoichi

Yoichi

Re: Yoichi

Re: Yoichi

Re: Yoichi