Kezdőlap[Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
3 posters
1 / 1 oldal
[Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Hayashi Yuichi Pént. Május 22 2015, 01:56
Réges-rég egy távoli szinten,
ahol semmi sem volt ingyen,
hol koboldok garázdálkodtak vadkanok hátán,
lépten-nyomon négy levelű lóherét hagyván,
indult útnak a kardforgató,
ki nem más, mint a jó,
a jó szívű Yuichi.
Nem lepte nyomait ármány,
sem vállát a súlyos zsákmány,
könnyed volt akár a szellő,
súlyemelése be volt kapcsolva, hisz ez kellő.
Azonban nem volt ez a vörös indikátoros sem oly mostoha, mint ostoba!
Yuichi meg is ismerte, hamar cimboráit, Ó mily otromba!
A furkós bot lendült a térd, majd ágyék felé,
ez volt hát a pillanat, amikor minden sötétült elfelé.
"Itt indul meg történetem, sőt valahol korábban."
Felnéztem ismeretlen helyen voltam, karomat mozdítani akartam, de nem mozdult, valami tartotta, furcsa mód az egész testemben ezt éreztem. Kellett némi idő, míg kitisztult teljesen a kép, amit látok, hisz vak sötét volt ahol vagyok. Halk berregést hallottam csak, és néha tőlem balra fa ropogását és nyikorgását durva talpú vas lábbeli alatt. Jól kihallatszott a fém koppanása fán. Egy ideig, csak ezen érzékeim voltak és nem voltam képes lenyitni a menüm sem. Viszont a státusz jelző bőszen villogott, hogy egy komolyabb paralízis hatása alatt vagyok. Életerőm rendben és egészben. Eltelt egy végtelenségnek tűnő idő, mikor beszéd hangjára lettem figyelmes.
Már emlékeztem a harcra és az azt megelőző eseményekre. Nioval sétáltunk, mikor három sárga indikátoros játékos megtámadott egy bikát, majd annak végeztél ránk támadtak. Sikerült kikényszeríteniük egy kényszer teleportot Niotól, tőlem pedig pár maflást. Egyikük, aki még társai megfutamodásakor sem adta fel végül a vállamon kötött ki. Elájult szegény, annyira megijedhetett. Ugyan nem szokásom, de meg akartam leckéztetni, miért ne bántson embereket. A lány közel fele idős lehetett, mint én és könnyű volt, csak a legközelebbi városig akartam cipelni, hogy oda letegyem, ne odakint a mobok támadják meg. Ő még megmenthető talán, ha megismeri a játék azon értékeit, ami nem az emberek harcán alapszik, hanem a békés együttélésen és a játék kivitelén.
Azután jött három igen alacsony emberke, de fürgeségük egészen meglepett, majd nem tudom hogy kerültem ide.
Rólam volt szó és fiatalos hangok beszéltek rólam. Igaz nagyon keveset értettem, de úgy tűnik változás lesz. Felpillantottam a státusz jelzőre, még mindig ott villogott, ugyan azon sebességen. Tudtam, hogy nem lesz szerencsém és nem is fog kialudni, de attól még meglátjuk, mit lehet tenni. A szemből hirtelen feltörő fény megvakított átmenetileg, de ahogy a kisgyerekek sokasodni kezdtek körülöttem és csúfos beszédjükkel tettem méltatták egyértelmű lett a szituáció. Nem kívánatos személy lettem körükben, bárkik is ők. Felkaptak mint egy szobrot és cipeltek.
Valamilyen belső részből hoztak fel egy rámpán, majd hirtelen égbolt következett, és néhány oszlop, fölötte meg egy ismerős szerkezet. Maxweld léghajója!!!
Forgolódtam volna, de nem sikerült a méreg szépen nyugton tartott, ahogy haladt fölöttem hátrafelé a ballon és mellé a rotorok zaja megtöltötte a fülem a gyerek zsivaj közepette, egyetlen szót kiragadott elmém. "Dobjuk le". Tiltakozni akartam, de szám még szólásra sem nyílt, és letettek. Körülbelül tízen-tízen állhattak mellettem két oldalt és mögöttem is páran. Lökdöstek, elterültem, felsegítettek majd a hajó széle felé egy perem mentes területre lökdöstek. Rögtönöztek oda egy deszkát, amire egy vékonyka gyerek rátette a lábát. Megnyugtatóan elmondta hogy magas súlyemelése van, és a deszka el fog bírni, majd kacarászott. Hamar a deszkára kerültem, de igazából nem is tudom hogyan, botokkal lökdöstek, hol gurítottak. Azóta felfogtam még egy jelenséget, nem csak a méreg tart szorosan, hanem valami más is. Valami rózsaszín. Egyre lassabban villogott a méreg, majd másodpercről másodpercre elmúlt. Ekkora már a körbe vevő zsivaj egyként kántálta, hogy ugorj. Dehogy teszem! Lenézni nem akartam, tudtam már korábbról is milyen magasan tud repülni ez és amúgy is szédülök, túl magasan volt az a ballon, kár volt felnéznem rá. Szívem zakatolt, és Nio bocsájts meg, már megint mibe keveredtem, csak mert segíteni akartam egy támadón. Lehetőségeket, megoldásokat kerestem, de hiába volt. Az egyik kisfiú, olyat taszított rajtam, hogy átestem a deszka mellett, hogy zuhanásom megkezdjem.
Gyorsabb volt, mint gondoltam és jött egy váratlan fordulat is. Alig alkarnyi távban megálltam a levegőben az aréna nézőtér egy üres széke fölött. Értelmetlenül pislogtam, hisz legfeljebb pixeleimet láthatnák itt mások, nem holmi levegőben lógó rózsaszín szalag teremtményt. Egyetlen dolog amiről bárki megismerhet az hajam, ahogy könnyedén ráhullott a szék ülésére, majd hirtelen ez a táv is megszűnt. Lecsúsztam a székről és alig három másodperc alatt már ültem is, majd közel egy hajó vasmacskájának zuhanási sebességével egy jó adag kötél és egy deszka díszítette eddig is feltűnő maskarám.
Ott ültem vörösen a becsületem teljes porba tiprásában rózsaszín és türkiz öltözetben rengeteg kötéllel mellettem és egy deszkával a fejemen. Az arénában kellett némi idő míg egy összetettebb nevetés hullám átfutott majd vissza és előre. Úgy hullámzott, akár egy hol ide, hol oda irányt váltó széljárás, ami a vizet fodrozza.
Hayashi Yuichi- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 1500
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 37
Tartózkodási hely : Void és Kezdetek Városa
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Hinari Pént. Május 22 2015, 13:24
Elegem lett.
Mégse mutathattam.
A napfény vakító fehérséggel tűzött be a nappaliba, szinte már égette csupasz karomat, ahogy a kanapén ülve néztem magam elé, ölemben egy telerakott tányérral. Lopva pillantottam a fiúra. Nem szólt, egyetlen szót sem, napok óta. És nem is evett. Pedig mindent kipróbáltam már. Még annak is utánanéztem, milyen ételeket szoktak főzni a szülőhazájában, fejlesztettem a főzésem is, beszerezve mindenfélét, amit csak tudtam. Semmi nem használt. Éhesország. Lehet, hogy az volt. Éhes. Ám egyetlen falatot nem tudtam letuszkolni a torkán, és ahogy teltek a végeláthatatlan, néma könyörgéssel teli órák, lassacskán hatalmába kerített a kétségbeesés. Ajkaimba haraptam, de nem kértem őt többször. Az odakészített villa halkan koppant a kisasztalon. Felálltam, és egyetlen szó nélkül vittem ki a tányért, először csak a rajta lévő étket kezdve el a szemetesbe kotorni, majd egy határozott mozdulattal kihajítva az egészet, úgy ahogy van, tányérostul-mindenestül. Csörömpölés, pixelek szálltak. A fal felé fordultam, könnyeimet nyelve vissza, és nem az elpazarolt idő miatt. A mindent felemésztő tehetetlenség volt, ami nem hagyott nyugtot, s ebben a pillanatban úgy éreztem, képtelen vagyok mégegy percet eltölteni itt. Nem tudtam, hogyan segíthetnék neki, hogy mégis mit tehetnék még. Engem is megviselt a barátaim elvesztése, de nem ennyire. S bár tudtam, hogy Alexnek most mindenkinél nagyobb szüksége van rám, mégsem tudtam tovább maradni. Muszáj volt kimennem, egy kis friss levegőt szívni. Bármit, ami eltereli a figyelmem. Az összetört tányérra gondoltam. Talán kimehetnék mobozni. Feltérképezni a tizenkilences szint kazamatáját újra, mielőtt összehívnám a csapatot a boss ellen. Anat halálával ez is eltolódott, ideiglenesen jelentőségét vesztette. As almost everything else, too…
- Annabell ilyen állapotban nem mehet ki.
Nestor ellentmondást nem tűrő hangja zökkentett ki. Már a céhház előtt voltunk. Fogalmam sem volt, hogyan jutottam el a szobától idáig.
- Ne aggódj, nem megyek – sóhajtottam, s egy nem túl őszinte mosoly után elindultam a város felé: a sárkánynak igaza volt. Nem sodorhattam magam veszélybe, és ennek kockázata még a Katana ellenére is igen nagy volt, a koncentrációm teljes hiánya nélkül. Utamat tehát - jobb ötlet híján - az aréna felé vettem, Nestor pedig nem követett: tudta, hogy nincs szükségem más társaságra most.
Elbizonytalanodva álltam meg az épület előtt: odabentről nevetés hallatszódott ki. Biztos, hogy kell ez nekem most? Egy kis hezitálás után mégis beléptem, megadván az esélyt egy kis kikapcsolódásra, ami talán nem fog rosszat tenni. Hallgatagon pillantottam a lelátó felé, s legnagyobb meglepettségemre az ott ülő figura belőlem is elő tudott csalni egy halovány mosolyt: alig látszott ki a rózsaszín masnik és kötelek közül, fején egy deszkával fogadta a közönség derűjét. Kezem szemellenzőként használva emeltem íriszeim az égre, még elcsípve a léghajót, ami a felhőtlen ég alatt haladt tova. Homlokom összeszaladtak a ráncok: onnan dobhatták ki?
- Inkább segítenétek neki, ahelyett, hogy kinevetitek – torkolltam le a játékosokat emelt hangon, akik, meglátva, ki szólt hozzájuk, rögtön elhallgattak, s nemsoká mindegyiküknek máshol akadt halaszthatatlan elintéznivalója. Dühített a hozzáállásuk, ám nem foglalkoztam velük: odaléptem a srác mellé, s csak amikor ráfókuszáltam, tűnt fel az ismerős céhikon az életsávja mellett – Yui? – csodálkoztam rá, s hamar leemeltem róla a gerendát, megszabadítva őt a kötelektől és a masniktól is.
- Úgy látom neked sincs jó napod… – sóhajtottam s húztam el a szám végül, leülve melléje, hátradőlve, halkan pihenve a lelátó hideg kövén. Nem szóltam többet. Nem aggódtam érte, hiszen láthatólag mindene megvolt; tekintetemet komoran vetettem az égbolt felé, elmerengve, nem is igazán figyelve másra. Kezeimet ökölbe szorítottam, s nem voltam jól, ezt a fiú is tisztán láthatta. Nem tudtam, mit tegyek. Mit kéne tenni, egyszerűen, semmihez sem volt kedvem. Csak kiszaladni a világból…
- Egy harc? – vetettem fel úgy a semmiből, s néztem rá érdeklődőn: talán vevő lesz rá – De ne olyan komoly, mint szoktuk – tettem még hozzá, s néztem oldalra lesütött szemmel: valószínű nem ezt várta tőlem, mégis, most képtelen lettem volna full komolyan párbajozni. Csak kellett valami, bármi… egy kis jókedv, azt hiszem. Valami, ami egy kicsit javít a hangulatomon. Mert az letagadhatatlanul pocsék volt.
Mégse mutathattam.
A napfény vakító fehérséggel tűzött be a nappaliba, szinte már égette csupasz karomat, ahogy a kanapén ülve néztem magam elé, ölemben egy telerakott tányérral. Lopva pillantottam a fiúra. Nem szólt, egyetlen szót sem, napok óta. És nem is evett. Pedig mindent kipróbáltam már. Még annak is utánanéztem, milyen ételeket szoktak főzni a szülőhazájában, fejlesztettem a főzésem is, beszerezve mindenfélét, amit csak tudtam. Semmi nem használt. Éhesország. Lehet, hogy az volt. Éhes. Ám egyetlen falatot nem tudtam letuszkolni a torkán, és ahogy teltek a végeláthatatlan, néma könyörgéssel teli órák, lassacskán hatalmába kerített a kétségbeesés. Ajkaimba haraptam, de nem kértem őt többször. Az odakészített villa halkan koppant a kisasztalon. Felálltam, és egyetlen szó nélkül vittem ki a tányért, először csak a rajta lévő étket kezdve el a szemetesbe kotorni, majd egy határozott mozdulattal kihajítva az egészet, úgy ahogy van, tányérostul-mindenestül. Csörömpölés, pixelek szálltak. A fal felé fordultam, könnyeimet nyelve vissza, és nem az elpazarolt idő miatt. A mindent felemésztő tehetetlenség volt, ami nem hagyott nyugtot, s ebben a pillanatban úgy éreztem, képtelen vagyok mégegy percet eltölteni itt. Nem tudtam, hogyan segíthetnék neki, hogy mégis mit tehetnék még. Engem is megviselt a barátaim elvesztése, de nem ennyire. S bár tudtam, hogy Alexnek most mindenkinél nagyobb szüksége van rám, mégsem tudtam tovább maradni. Muszáj volt kimennem, egy kis friss levegőt szívni. Bármit, ami eltereli a figyelmem. Az összetört tányérra gondoltam. Talán kimehetnék mobozni. Feltérképezni a tizenkilences szint kazamatáját újra, mielőtt összehívnám a csapatot a boss ellen. Anat halálával ez is eltolódott, ideiglenesen jelentőségét vesztette. As almost everything else, too…
- Annabell ilyen állapotban nem mehet ki.
Nestor ellentmondást nem tűrő hangja zökkentett ki. Már a céhház előtt voltunk. Fogalmam sem volt, hogyan jutottam el a szobától idáig.
- Ne aggódj, nem megyek – sóhajtottam, s egy nem túl őszinte mosoly után elindultam a város felé: a sárkánynak igaza volt. Nem sodorhattam magam veszélybe, és ennek kockázata még a Katana ellenére is igen nagy volt, a koncentrációm teljes hiánya nélkül. Utamat tehát - jobb ötlet híján - az aréna felé vettem, Nestor pedig nem követett: tudta, hogy nincs szükségem más társaságra most.
Elbizonytalanodva álltam meg az épület előtt: odabentről nevetés hallatszódott ki. Biztos, hogy kell ez nekem most? Egy kis hezitálás után mégis beléptem, megadván az esélyt egy kis kikapcsolódásra, ami talán nem fog rosszat tenni. Hallgatagon pillantottam a lelátó felé, s legnagyobb meglepettségemre az ott ülő figura belőlem is elő tudott csalni egy halovány mosolyt: alig látszott ki a rózsaszín masnik és kötelek közül, fején egy deszkával fogadta a közönség derűjét. Kezem szemellenzőként használva emeltem íriszeim az égre, még elcsípve a léghajót, ami a felhőtlen ég alatt haladt tova. Homlokom összeszaladtak a ráncok: onnan dobhatták ki?
- Inkább segítenétek neki, ahelyett, hogy kinevetitek – torkolltam le a játékosokat emelt hangon, akik, meglátva, ki szólt hozzájuk, rögtön elhallgattak, s nemsoká mindegyiküknek máshol akadt halaszthatatlan elintéznivalója. Dühített a hozzáállásuk, ám nem foglalkoztam velük: odaléptem a srác mellé, s csak amikor ráfókuszáltam, tűnt fel az ismerős céhikon az életsávja mellett – Yui? – csodálkoztam rá, s hamar leemeltem róla a gerendát, megszabadítva őt a kötelektől és a masniktól is.
- Úgy látom neked sincs jó napod… – sóhajtottam s húztam el a szám végül, leülve melléje, hátradőlve, halkan pihenve a lelátó hideg kövén. Nem szóltam többet. Nem aggódtam érte, hiszen láthatólag mindene megvolt; tekintetemet komoran vetettem az égbolt felé, elmerengve, nem is igazán figyelve másra. Kezeimet ökölbe szorítottam, s nem voltam jól, ezt a fiú is tisztán láthatta. Nem tudtam, mit tegyek. Mit kéne tenni, egyszerűen, semmihez sem volt kedvem. Csak kiszaladni a világból…
- Egy harc? – vetettem fel úgy a semmiből, s néztem rá érdeklődőn: talán vevő lesz rá – De ne olyan komoly, mint szoktuk – tettem még hozzá, s néztem oldalra lesütött szemmel: valószínű nem ezt várta tőlem, mégis, most képtelen lettem volna full komolyan párbajozni. Csak kellett valami, bármi… egy kis jókedv, azt hiszem. Valami, ami egy kicsit javít a hangulatomon. Mert az letagadhatatlanul pocsék volt.
_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue
Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.
![[Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás Alzezy11](https://i.servimg.com/u/f18/19/62/20/16/alzezy11.png)
Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4966
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Hayashi Yuichi Pént. Május 22 2015, 14:01
Arcom vörössége bőven elüthetett a rózsaszín szalagoktól, de ugyan ez mit érdekelte volna a közönséget, ahogy az sem, hogy pókember módjára belógok ide, még csak a kapun se jöttem át a szalagokkal átkötözött kezeimmel meg lábammal, azon nevethettek volna, de ezen, hogy lógok, majd úgy ülök itt mint egy csendéletnyi alma csoport, ami arra vár, hogy lefessék, mozogtam egy kicsit, ugyan, de szégyen szemre, nem sikerült még fejemről se leszedni a deszkát, beleakadhatott némi masniba, vagy a szalagba. 
Pech.
Azonban ismerős hangot hallottam, aminek megörültem, hogy pont jókor termett itt, még kihúzhat a csávából, amibe belekerültem.
Ránéztem az időközben ideérő céhtársamra, és nagy kő esett le, amikor tényleg Hinari volt az. Mivel egy szalag keresztben lefedte a szám, így alig sikerült párat hümmögni, majd:
- Áhh.. köszi! Megmentettél - kezdtem hadarni, és örültem, hogy megszabadultam legalább egytől már és ahogy folytatta, úgy kezdett fogyni talán arcomból is a szín - ne tudd meg, milyen kényelmetlen volt így itt. Megkötözve - mosolyogtam rá.
Szavainak érdekes jelentést adott a hangsúlya és mozdulatai. Miközben néha-néha a felszálló pixelekbe belefeledkezve takarítottam a maradékot, a már hátra dőlő céhvezéremre néztem. Tekintetét egy röpke pillanat erejéig követve a léghajó által beszennyezett kormos felhőpamacsokra kivetítve pillantását, majd visszanéztem rá. Arcának szegletét elhomályosította némi sötét felhő, szájának kissé lefelé görbülését és szorongását, amit ökölbe szorított kézfeje mutatott pedig jobban felerősített. Neki sem volt jó napja. Még nem válaszoltam rá sőt, felkérésére egyből azt tudnám mondani, elhamarkodott. Azt hiszem a részeg Chan is ilyen állapotban volt, összetörve és céltalan bolyongott. Hinariról az utóbbit kicsivel nehezebben tudom elképzelni, ahhoz ő nem annyira hirtelen ember, mint mi Channal, de egy biztos.
Kezem az ökölbe szorított kézfejére tettem, nem tudtam igazán mit fog erre reagálni, esetleg némi rossz hírnevem kerül-e előtérbe nála, vagy tényleg elfogadja a barátságom. - Lezuhantam egy léghajóról, piros masniban, megkötözve, majd utánam dobták a kötelet, amivel megvicceltek és a fapallót, amiről le kellett ugorjak. - mosolyogtam szinte kiharcolva figyelmét – és én vissza fogok térni arra a hajóra, becs szó! - bal kezem szívemre tettem, ha nem húzta el kezét úgy jobbom még öklén tartottam. Sárgák vannak azon a hajón és nem bőrszínben, tehát bármilyen emberek is ők, még javíthatók talán, vagy legalább esély van rá, hogy csín tevésük jóvátehetik. Maximum mindent kidobálom a hajóról, hogy visszaszerezzem Maxweldnek. A piros masnival volt egy nyelvbotlásom, de az mindegy is, masni így is úgy is
Elrévedtem az éppen harcolókon, mindjárt úgy is befejezik harcukat, és utána harcolhatunk, barátilag, megkötések és komoly küzdelem nélkül.
- Barátnak tartalak és egy nagyon jó bajtársnak és családtagnak is. Az évek alatt, amit a palotán belül és kívül tölthettem veletek időt egyértelműen sokat változtatott rajtam, ahogy rajtad is – pillantottam felé. Sosem gondoltam volna, hogy ide kerülünk, talán a szabad esés okozta sokk, hogy már minden más azóta és mégis jobb valahogy? Történt sok rossz is, és történik is még, de nem hagyhatom, hogy ő is befásuljon, mint karácsonykor. Rámosolyogtam és elvettem kezem ökléről, hadd eressze le búját és baját helyette a hajába túrtam egy kicsit, mint Channak is, behunyt szemmel és mosolyogva. - Úgy lesz, és már tudom is, mi az ami jöhet, mi az ami felfrissít - mondtam és a megüresedett aréna terére gondoltam.
Alakuljon vízzé, alakuljon ki három csúszda egy kék, egy piros és egy zöld, majd a dobbantók. Alakuljon ki egy keskeny és egyenes korlát nélküli híd, ami átvezet a vízen és a csúszdák hozzá kapcsolódjanak. Alakuljon ki ezeken egy-egy kapu, előtte a csúszda kövezetén egy tábla szivaccsal és krétával. S végül létrák, amik a vízből kimászást segítik, a víz éppen annyira mélynek, ha beleesünk, ne legyen baj és legyen harminc fokos. Amint minden megvolt, kék fürdő alsónadrágra váltottam. - Innentől szólíthatlak Hinának? Régóta ezt mondanám, de nem akartam tiszteletlen lenni és nem tudom, hogy még így is, hogyan viszonyulsz ehhez – tártam szét karjaim – elfogadom a kihívást – hajoltam volna meg automatikusan előtte, de inkább csak elnevettem magam, lehet mégis csak bevertem a fejem, amikor kidobtak, de azt tudom, hogy jobb látni a mosolyát.
Élet: 30 = 150
Fegyverkezelés: 25
Erő/Irányítás: 20
Kitartás: 10
Gyorsaság: 41
Speciális képesség: 18
Páncél: 0
Pech.Azonban ismerős hangot hallottam, aminek megörültem, hogy pont jókor termett itt, még kihúzhat a csávából, amibe belekerültem.
Ránéztem az időközben ideérő céhtársamra, és nagy kő esett le, amikor tényleg Hinari volt az. Mivel egy szalag keresztben lefedte a szám, így alig sikerült párat hümmögni, majd:
- Áhh.. köszi! Megmentettél - kezdtem hadarni, és örültem, hogy megszabadultam legalább egytől már és ahogy folytatta, úgy kezdett fogyni talán arcomból is a szín - ne tudd meg, milyen kényelmetlen volt így itt. Megkötözve - mosolyogtam rá.
Szavainak érdekes jelentést adott a hangsúlya és mozdulatai. Miközben néha-néha a felszálló pixelekbe belefeledkezve takarítottam a maradékot, a már hátra dőlő céhvezéremre néztem. Tekintetét egy röpke pillanat erejéig követve a léghajó által beszennyezett kormos felhőpamacsokra kivetítve pillantását, majd visszanéztem rá. Arcának szegletét elhomályosította némi sötét felhő, szájának kissé lefelé görbülését és szorongását, amit ökölbe szorított kézfeje mutatott pedig jobban felerősített. Neki sem volt jó napja. Még nem válaszoltam rá sőt, felkérésére egyből azt tudnám mondani, elhamarkodott. Azt hiszem a részeg Chan is ilyen állapotban volt, összetörve és céltalan bolyongott. Hinariról az utóbbit kicsivel nehezebben tudom elképzelni, ahhoz ő nem annyira hirtelen ember, mint mi Channal, de egy biztos.
Kezem az ökölbe szorított kézfejére tettem, nem tudtam igazán mit fog erre reagálni, esetleg némi rossz hírnevem kerül-e előtérbe nála, vagy tényleg elfogadja a barátságom. - Lezuhantam egy léghajóról, piros masniban, megkötözve, majd utánam dobták a kötelet, amivel megvicceltek és a fapallót, amiről le kellett ugorjak. - mosolyogtam szinte kiharcolva figyelmét – és én vissza fogok térni arra a hajóra, becs szó! - bal kezem szívemre tettem, ha nem húzta el kezét úgy jobbom még öklén tartottam. Sárgák vannak azon a hajón és nem bőrszínben, tehát bármilyen emberek is ők, még javíthatók talán, vagy legalább esély van rá, hogy csín tevésük jóvátehetik. Maximum mindent kidobálom a hajóról, hogy visszaszerezzem Maxweldnek. A piros masnival volt egy nyelvbotlásom, de az mindegy is, masni így is úgy is
Elrévedtem az éppen harcolókon, mindjárt úgy is befejezik harcukat, és utána harcolhatunk, barátilag, megkötések és komoly küzdelem nélkül.- Barátnak tartalak és egy nagyon jó bajtársnak és családtagnak is. Az évek alatt, amit a palotán belül és kívül tölthettem veletek időt egyértelműen sokat változtatott rajtam, ahogy rajtad is – pillantottam felé. Sosem gondoltam volna, hogy ide kerülünk, talán a szabad esés okozta sokk, hogy már minden más azóta és mégis jobb valahogy? Történt sok rossz is, és történik is még, de nem hagyhatom, hogy ő is befásuljon, mint karácsonykor. Rámosolyogtam és elvettem kezem ökléről, hadd eressze le búját és baját helyette a hajába túrtam egy kicsit, mint Channak is, behunyt szemmel és mosolyogva. - Úgy lesz, és már tudom is, mi az ami jöhet, mi az ami felfrissít - mondtam és a megüresedett aréna terére gondoltam.
Alakuljon vízzé, alakuljon ki három csúszda egy kék, egy piros és egy zöld, majd a dobbantók. Alakuljon ki egy keskeny és egyenes korlát nélküli híd, ami átvezet a vízen és a csúszdák hozzá kapcsolódjanak. Alakuljon ki ezeken egy-egy kapu, előtte a csúszda kövezetén egy tábla szivaccsal és krétával. S végül létrák, amik a vízből kimászást segítik, a víz éppen annyira mélynek, ha beleesünk, ne legyen baj és legyen harminc fokos. Amint minden megvolt, kék fürdő alsónadrágra váltottam. - Innentől szólíthatlak Hinának? Régóta ezt mondanám, de nem akartam tiszteletlen lenni és nem tudom, hogy még így is, hogyan viszonyulsz ehhez – tártam szét karjaim – elfogadom a kihívást – hajoltam volna meg automatikusan előtte, de inkább csak elnevettem magam, lehet mégis csak bevertem a fejem, amikor kidobtak, de azt tudom, hogy jobb látni a mosolyát.
Élet: 30 = 150
Fegyverkezelés: 25
Erő/Irányítás: 20
Kitartás: 10
Gyorsaság: 41
Speciális képesség: 18
Páncél: 0
Hayashi Yuichi- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 1500
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 37
Tartózkodási hely : Void és Kezdetek Városa
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Hinari Pént. Május 22 2015, 15:15
Összerezzentem az érintésre, de nem húztam el a kezem, s arcom sem fordítottam feléje. Jó volt ez így, s legszívesebben elsírtam volna magam, kiadni magamból mindent, ami az elmúlt időben belül kavargott. Ráharaptam ínyemre, összeszorítva, apró vonallá préselve ajkaim, s most mintha a nap is bántóbban tűzött volna. Mélyen szívtam be a levegőt, nem lehet, most nem. Yuichi elkezdett beszélni, s amikor végre ránéztem, pillantásomból a fiú hálával vegyes csodálkozást olvashatott ki: ezzel a pár mondattal, megértettem, hogy nem adja fel, s hogy énnekem sem kéne. Tekintetem visszafordítottam az égre, keresve a léghajót, mely oly elérhetetlennek tűnt idelentről. Mint a vágyak, amiket én kergetek…
Pedig nem volt olyan nagy kérés. Egy nyugodt, keserűségtől mentes nap vagy hét, amit Allal kettesben tölthetünk, feledve a múltat, előre tekintve, kéz a kézben, eggyé válva, mint azon az estén, s mint utána is, holdfényes égbolt alatt. Cseresznyefák árnyékában sétálni, együtt nevetni, nézni, ahogy mosolyog, s zöld szemei csillognak, zörgő levelek között futva. Talán soha nem lesz már így. Talán nem is a múltat akartam feledni, hanem visszatérni oda. Az előttre, kívánva, hogy ne kelljen olyan borzalmakat átélnie, mely a legerősebb embereket is megtöri, s melynek bizton a mélypontján van most. Elnéztem a céhház irányába. Ugye vigyázol, figyelsz rá, Nestor? Fel akartam állni. Tenni valamit, ám céhtársam érintése megakasztott. Szemeimbe könnyek gyűltek, s önkéntelenül is úgy, olyannak éreztem magam, mint odakint. Törékenynek és sebezhetőnek, s durcásan kaptam volna arrébb a fejem, hevesen tiltakozva, ahogy Naithennek tettem, mindig, amikor játékosan borzolta össze a hajam vagy lökött meg gyengéden, nevetve rajtam, de egyben ki is tartva mellettem. Bántam, hogy utóbbit soha nem vettem észre.
- Néha túl sok, túl gyors ez a változás… – mondtam halkan, inkább magamnak, mint őneki – Te érezted így valaha? – kérdeztem, s hirtelen pillantottam rá, ám jólesett, amiket mondott. Megráztam a fejem. Ideje továbblépni. Az esélyed megvan rá. Bólintottam. Ő tervezte a pályát, így nekem kellett kimennem addig, s még visszafordultam, hangtalan köszönömöt formálva, mielőtt otthagytam volna. A falhoz támaszkodtam, összefont karokkal, s odabent varázsütésre változott a párbajtér, orromat víz illata csapta meg, s halovány mosollyal hunytam be szemeimet. Kihúztam magam, nagyot sóhajtva, s amikor szemeim újra kinyitottam, már én is képes voltam reményteljesen várni a jövőt. Egy kis ideig, nem fogok Alexre és Anatra gondolni. Csak erre a pár percre. Amíg odabent vagyok.
A Katanát az övemre kötve, felvéve a Villanást futottam befelé a cél felé, a kapu azonban nem várt, kék szalagokkal volt átkötve, s már késő volt megtorpanni. Egyenesen beleütköztem, rátekeredtek a karomra s lábamra, s a meglepettségtől hasra vágódtam, egyenesen rá a csúszós kövezetre. Nem fájt, de kellett pár pillanat, mire magamhoz tértem annyira, hogy pár pislogáson kívül mást is cselekedjek: végül felültem, kibogozva beszorult lábamat, s egy zavart mosoly kíséretében álltam fel, megigazítva magamon a ruhát. Csak ekkor néztem körbe, s a látvány most először, vidám mosolyt csalt az arcomra: víz, egy pályaméretű medence és csúszdák.
- Szép – fordultam a fiú felé, majd, látva hogy egy szál fürdőgatyában álldogál, magam is fürdőruhára váltottam, eltéve a cipőt a karddal és minden mással együtt – Tiszteletlen? – csodálkoztam rá a szóra, majd szomorúan elnevettem magam – Tudod, sosem tekintettem magam sem jobbnak, sem feljebbvalónak nálatok – mondtam el neki őszintén – Nyugodtan hívhatsz úgy. A barátaim miért ne hívhatnának? – pillantottam rá reménykedve – Legalábbis én azt hiszem, az vagy… egy nagyon jó barát – mosolyogtam rá, s bár vártam némi beleeggyezést, azt sem felejtettem el, hogy lassan lejár a felkészülési idő. Még pötyögtem kicsit, majd mindketten megkaptuk a szabályzatot" egy felugró panel kíséretében, s mire elolvastam, meg is szólalt a gong.
- Én kezdek! Nem vagy te túl száraz? – vetettem rá egy sunyi pillantást, majd gyorsan mögéje léptem, aktiválva a lopakodást, s egy határozott mozdulattal igyekeztem belökni őt a vízbe, s ezek után már fordultam is meg, a piros csúszda felé igyekezve. A táblán a +10DMG felirat állt, ez azt hiszem jó lesz. Reméltem, átjutok a csúszda tetején lévő kapun, mielőtt Yuichi kikecmereg a vízből – márha sikerült egyáltalán belöknöm őt.
-----
Élet: 210 hp
CSP: 160/160
Karakter támadás sikertelen: 7:1/0 (0)
Karakter képesség sikertelen: 6:2/0 (0)
Hasas: 2:1/0 (0)
Ellenfél támadás sikeres: 6:3/0 (0)
Ellenfél képesség sikeres: 6:2/0 (0)
Élet: 42
Fegyverkezelés: 62
Erő: 26
Kitartás: 32
Gyorsaság: 42 (46)
Speciális képesség: 38
Hinari (Sebzés: 26, támadás elvétése 1 ÉS halál dobása, minden más esetben talál, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Yuichi (Sebzés: 20, támadáshoz 4 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia.)
Támadok lopakodás bónusszal ^^
Pedig nem volt olyan nagy kérés. Egy nyugodt, keserűségtől mentes nap vagy hét, amit Allal kettesben tölthetünk, feledve a múltat, előre tekintve, kéz a kézben, eggyé válva, mint azon az estén, s mint utána is, holdfényes égbolt alatt. Cseresznyefák árnyékában sétálni, együtt nevetni, nézni, ahogy mosolyog, s zöld szemei csillognak, zörgő levelek között futva. Talán soha nem lesz már így. Talán nem is a múltat akartam feledni, hanem visszatérni oda. Az előttre, kívánva, hogy ne kelljen olyan borzalmakat átélnie, mely a legerősebb embereket is megtöri, s melynek bizton a mélypontján van most. Elnéztem a céhház irányába. Ugye vigyázol, figyelsz rá, Nestor? Fel akartam állni. Tenni valamit, ám céhtársam érintése megakasztott. Szemeimbe könnyek gyűltek, s önkéntelenül is úgy, olyannak éreztem magam, mint odakint. Törékenynek és sebezhetőnek, s durcásan kaptam volna arrébb a fejem, hevesen tiltakozva, ahogy Naithennek tettem, mindig, amikor játékosan borzolta össze a hajam vagy lökött meg gyengéden, nevetve rajtam, de egyben ki is tartva mellettem. Bántam, hogy utóbbit soha nem vettem észre.
- Néha túl sok, túl gyors ez a változás… – mondtam halkan, inkább magamnak, mint őneki – Te érezted így valaha? – kérdeztem, s hirtelen pillantottam rá, ám jólesett, amiket mondott. Megráztam a fejem. Ideje továbblépni. Az esélyed megvan rá. Bólintottam. Ő tervezte a pályát, így nekem kellett kimennem addig, s még visszafordultam, hangtalan köszönömöt formálva, mielőtt otthagytam volna. A falhoz támaszkodtam, összefont karokkal, s odabent varázsütésre változott a párbajtér, orromat víz illata csapta meg, s halovány mosollyal hunytam be szemeimet. Kihúztam magam, nagyot sóhajtva, s amikor szemeim újra kinyitottam, már én is képes voltam reményteljesen várni a jövőt. Egy kis ideig, nem fogok Alexre és Anatra gondolni. Csak erre a pár percre. Amíg odabent vagyok.
A Katanát az övemre kötve, felvéve a Villanást futottam befelé a cél felé, a kapu azonban nem várt, kék szalagokkal volt átkötve, s már késő volt megtorpanni. Egyenesen beleütköztem, rátekeredtek a karomra s lábamra, s a meglepettségtől hasra vágódtam, egyenesen rá a csúszós kövezetre. Nem fájt, de kellett pár pillanat, mire magamhoz tértem annyira, hogy pár pislogáson kívül mást is cselekedjek: végül felültem, kibogozva beszorult lábamat, s egy zavart mosoly kíséretében álltam fel, megigazítva magamon a ruhát. Csak ekkor néztem körbe, s a látvány most először, vidám mosolyt csalt az arcomra: víz, egy pályaméretű medence és csúszdák.
- Szép – fordultam a fiú felé, majd, látva hogy egy szál fürdőgatyában álldogál, magam is fürdőruhára váltottam, eltéve a cipőt a karddal és minden mással együtt – Tiszteletlen? – csodálkoztam rá a szóra, majd szomorúan elnevettem magam – Tudod, sosem tekintettem magam sem jobbnak, sem feljebbvalónak nálatok – mondtam el neki őszintén – Nyugodtan hívhatsz úgy. A barátaim miért ne hívhatnának? – pillantottam rá reménykedve – Legalábbis én azt hiszem, az vagy… egy nagyon jó barát – mosolyogtam rá, s bár vártam némi beleeggyezést, azt sem felejtettem el, hogy lassan lejár a felkészülési idő. Még pötyögtem kicsit, majd mindketten megkaptuk a szabályzatot" egy felugró panel kíséretében, s mire elolvastam, meg is szólalt a gong.
- Én kezdek! Nem vagy te túl száraz? – vetettem rá egy sunyi pillantást, majd gyorsan mögéje léptem, aktiválva a lopakodást, s egy határozott mozdulattal igyekeztem belökni őt a vízbe, s ezek után már fordultam is meg, a piros csúszda felé igyekezve. A táblán a +10DMG felirat állt, ez azt hiszem jó lesz. Reméltem, átjutok a csúszda tetején lévő kapun, mielőtt Yuichi kikecmereg a vízből – márha sikerült egyáltalán belöknöm őt.
Sebzés: vízbe lökéskor 2x a támadó pusztakezes sebzése, hasas esetén ezen felül +10hp
Cselekvéspontok: vízbe lökéskor és a csúszdára való felmászáskor vonódik le 1 támadásnyi.
A csúszdák tetején lévő boltívek alatt áthaladva az adott csúszda melletti táblára felírt hatás érvényesül. Ezek a következők lehetnek: +20hp, +2 támadásnyi CSP, +10DMG a következő támadásodkor; minden táblára azonban nem lehet ugyanaz ráírva.
-----
Élet: 210 hp
CSP: 160/160
Karakter támadás sikertelen: 7:1/0 (0)
Karakter képesség sikertelen: 6:2/0 (0)
Hasas: 2:1/0 (0)
Ellenfél támadás sikeres: 6:3/0 (0)
Ellenfél képesség sikeres: 6:2/0 (0)
Élet: 42
Fegyverkezelés: 62
Erő: 26
Kitartás: 32
Gyorsaság: 42 (46)
Speciális képesség: 38
Hinari (Sebzés: 26, támadás elvétése 1 ÉS halál dobása, minden más esetben talál, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)
Yuichi (Sebzés: 20, támadáshoz 4 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia.)
Támadok lopakodás bónusszal ^^
_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue
Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.
Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4966
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Kayaba Akihiko Pént. Május 22 2015, 15:15
The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás
#1 '6-os dobókocka' :
![[Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás 4766610511_dda12706fc_s](https://2img.net/h/farm5.staticflickr.com/4076/4766610511_dda12706fc_s.jpg)
--------------------------------
#2 '2 oldal halál/korona' :
![[Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás 4766591541_a6962e6ebb_s](https://2img.net/h/farm5.staticflickr.com/4136/4766591541_a6962e6ebb_s.jpg)
#1 '6-os dobókocka' :
--------------------------------
#2 '2 oldal halál/korona' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Hayashi Yuichi Pént. Május 22 2015, 21:22
Vajon ennyire megviselte Őt is Anatole halála? Nem volt nehéz érzékelni az apró felálló szőrszálakat, ahogy egy pillanat alatt, kisebb lett, és komorabb is. Mi történhetett vele az elmúlt egy napban akár? Anatole halála ugyan alig pár hete volt, de azóta, valahogy belőlem is kevesebb van, mintha egy darabot elvettek volna pixelszerű testemből. Egy darabot, ami segített a minden napokban, még itt is, segített, hogy előre tudjak nézni, ne csak sírköveket lássam, amit az idő és az emberek és szörnyek emeltek. Az idő, mely oly fontos. Nem akarok "az" idő előtt heverni, hogy barna és zöld réteget vonjon körém és vasmarkával ott tartson, míg kedve tartja. Viszont továbbra sem tudtam levenni szemem róla, csak egyet tehettem, amihez keveset értek, de másképp fogja ő is látni, mint ahogy én is küzdök a gyász ellen. Ki akart jutni, nem fordíthatunk hátat, holmi kitalált eszmék miatt. És csak beszéltem és beszéltem, fürkészve tekintetét, örültem és el is mosolyodtam többször közben. Elfogom érni az a léghajót és a legénységét, bármeddig is tart ez, de megteszem. Szemében egyetlen szót láttam, amire hangtalan egy aprót bólintva küldtem a választ. Szívesen.
Kérdésére szinte rögvest válaszoltam - gyorsan változik minden, mint egy gépezet, szeretnék lassítani és gyorsítani - ejtettem le a hangsúlyt - hol ebben, hol abban, hogy felvegyen egy állandó sebességet, jobb szeretem a nyugalmat és harmóniát - ismét sikerült rébuszokban beszélném, talán ez az amit nagyon kevesen értenek meg csak bennem, minden mögött van egy feltétel, vagy ok-okozati összefüggés. Lassítanék, hogy ne legyen ennyire vegyes a világ, gyorsítanék, hogy minél hamarabb véget érjen a játék. Viszont belül, sosem szeretném elhagyni ezt a helyet, ide mindig szeretnék visszatérni, belogolni és kilogolni. Egyre nehezebben tűröm a börtönt, vajon mi lesz később? Már most néha kifordulok, ki fog megállítani, ha már nem tudom kontrollálni, azt amit ez a hely nyújt? Mi lesz akkor, ha már nem látom értelmét, hogy hol vagyok? Mi lesz ha géppé változom én is? aprót ráztam a fejemen. Ezeknek a gondolatoknak nincs itt a helye. Ha elszeretné mondani, úgyis elmondja, mi bántja. Ebben biztos vagyok. Szeme nedvessége, elárulja őt, ami cseppet sem baj, érző lények vagyunk egytől-egyig, és ez a legjobb.
Megalkottam a terepet. Ez volt a harmadik alkalom, hogy készíthettem arénát és eddigi legjobb lett. Fürdő ruhára váltva befutottam a területre és elfoglaltam a helyen a központi száraz részen. Hinari azonban került a kapu felé, amire talán a legjobb szó, mint enyhén meglepő. A nézőtér felől újabb nevetés hallatszott és kezdtek berendezkedni a játékosok és njk-k, hogy végig nézzenek egy uszodai versenyt. rájuk mordultam, de mivel nem tűnt túl veszélyesnek a szituáció így elmosolyodtam én is. Kivágta magát a helyzetből, könnyedén.
- Köszönöm, legutóbb, úgyis mindenünk tele ment homokkal és porral, meg ragacsos pókhálóval, igaz azóta volt alkalmunk, de lemoshatjuk az út porát - nevettem el magam. Majd megvakartam tarkóm és igazítottam lófarokba kötött hajamon - igazából sokáig nem tudtam mi tévő legyek, hogy hierarchia van-e, vagy kor szerinti rendeződés, de nagyon meglepett az egyenlőség, ami köztünk volt, a többiekkel is együtt. Talán túl jól emlékszem még, honnan is jöttem - válaszoltam neki, mert tényleg tiszteletlenség lett volna, ha ez mind egy poros forgalmi dugókkal teli városban történik. - Én is így érzek - válaszoltam neki egy könnyed mosollyal, miközben, végre levehettem a céhvezérem kifejezést, ahogy mindig gondoltam rá. Chanon kívül végre lett egy új barátom
A kihívását elfogadva vártam, hogy leteljen a számláló, addig csak jókedvvel néztem rá, és ahogy csupasz bal karjára rátapadt még némi kék szalag, az előbbi akadályból, egészen vicces volt. Hmm két balek? Gondolatomon felnevettem, mire jött is valami ami, nagyot taszajtott rajtam. Hallottam még Hina mondatát és egészen vicces volt. Ahogy hangosan 'Ááááá' kiáltva a vízfelület felé közeledtem, és hátammal szétterülve egy pillanatra a vízfelszínen, hangosan kacagva tűntem el a felhabzó kellemes vízben. Jó érzés volt, bár mikor kinyitottam szemem, ami önnön reakciótól lecsukódott, meglepett a sárga életzóna. Azt hiszem változatlanul erős, még a beszélő kard nélkül is. Egy rövidet csaptam testem mellett, hogy felússzak a felszínre és feltekintettem. Gyorsaságom maximumra kapcsolva, négy fokonként felmásztam, és az éppen csúszdázni készülő Hina mögé vetettem magam. Egy gyors szivacs törlés és átírás "+20 hp"-ra, majd mögötte a közben az alattam szín váltó csúszdán, gyógyulhattam némi életerő pontot. Út közben ha sikerült utolérnem, úgy lábbal és kézzel is lefogtam remélhetőleg, hogy még a csúszda vége előtt kellőképp lelassítva belelökhessem, az üdítő vízbe. - Már vizes vagyok - mondtam nevetve - Te is? - kérdeztem. Utána ugrottam a vízbe, majd újra felfutva egy másik létrán, kiálltam egy dobogó kőre, háttal a víz felé. És vártam lehunyt szemmel, hogy kikecmeregjen a vízből, ha egyáltalán sikerült a csúszását megtoldani némi "csobbanással".
CSP 0/50
HP 88/150
Kérdésére szinte rögvest válaszoltam - gyorsan változik minden, mint egy gépezet, szeretnék lassítani és gyorsítani - ejtettem le a hangsúlyt - hol ebben, hol abban, hogy felvegyen egy állandó sebességet, jobb szeretem a nyugalmat és harmóniát - ismét sikerült rébuszokban beszélném, talán ez az amit nagyon kevesen értenek meg csak bennem, minden mögött van egy feltétel, vagy ok-okozati összefüggés. Lassítanék, hogy ne legyen ennyire vegyes a világ, gyorsítanék, hogy minél hamarabb véget érjen a játék. Viszont belül, sosem szeretném elhagyni ezt a helyet, ide mindig szeretnék visszatérni, belogolni és kilogolni. Egyre nehezebben tűröm a börtönt, vajon mi lesz később? Már most néha kifordulok, ki fog megállítani, ha már nem tudom kontrollálni, azt amit ez a hely nyújt? Mi lesz akkor, ha már nem látom értelmét, hogy hol vagyok? Mi lesz ha géppé változom én is? aprót ráztam a fejemen. Ezeknek a gondolatoknak nincs itt a helye. Ha elszeretné mondani, úgyis elmondja, mi bántja. Ebben biztos vagyok. Szeme nedvessége, elárulja őt, ami cseppet sem baj, érző lények vagyunk egytől-egyig, és ez a legjobb.
Megalkottam a terepet. Ez volt a harmadik alkalom, hogy készíthettem arénát és eddigi legjobb lett. Fürdő ruhára váltva befutottam a területre és elfoglaltam a helyen a központi száraz részen. Hinari azonban került a kapu felé, amire talán a legjobb szó, mint enyhén meglepő. A nézőtér felől újabb nevetés hallatszott és kezdtek berendezkedni a játékosok és njk-k, hogy végig nézzenek egy uszodai versenyt. rájuk mordultam, de mivel nem tűnt túl veszélyesnek a szituáció így elmosolyodtam én is. Kivágta magát a helyzetből, könnyedén.
- Köszönöm, legutóbb, úgyis mindenünk tele ment homokkal és porral, meg ragacsos pókhálóval, igaz azóta volt alkalmunk, de lemoshatjuk az út porát - nevettem el magam. Majd megvakartam tarkóm és igazítottam lófarokba kötött hajamon - igazából sokáig nem tudtam mi tévő legyek, hogy hierarchia van-e, vagy kor szerinti rendeződés, de nagyon meglepett az egyenlőség, ami köztünk volt, a többiekkel is együtt. Talán túl jól emlékszem még, honnan is jöttem - válaszoltam neki, mert tényleg tiszteletlenség lett volna, ha ez mind egy poros forgalmi dugókkal teli városban történik. - Én is így érzek - válaszoltam neki egy könnyed mosollyal, miközben, végre levehettem a céhvezérem kifejezést, ahogy mindig gondoltam rá. Chanon kívül végre lett egy új barátom
A kihívását elfogadva vártam, hogy leteljen a számláló, addig csak jókedvvel néztem rá, és ahogy csupasz bal karjára rátapadt még némi kék szalag, az előbbi akadályból, egészen vicces volt. Hmm két balek? Gondolatomon felnevettem, mire jött is valami ami, nagyot taszajtott rajtam. Hallottam még Hina mondatát és egészen vicces volt. Ahogy hangosan 'Ááááá' kiáltva a vízfelület felé közeledtem, és hátammal szétterülve egy pillanatra a vízfelszínen, hangosan kacagva tűntem el a felhabzó kellemes vízben. Jó érzés volt, bár mikor kinyitottam szemem, ami önnön reakciótól lecsukódott, meglepett a sárga életzóna. Azt hiszem változatlanul erős, még a beszélő kard nélkül is. Egy rövidet csaptam testem mellett, hogy felússzak a felszínre és feltekintettem. Gyorsaságom maximumra kapcsolva, négy fokonként felmásztam, és az éppen csúszdázni készülő Hina mögé vetettem magam. Egy gyors szivacs törlés és átírás "+20 hp"-ra, majd mögötte a közben az alattam szín váltó csúszdán, gyógyulhattam némi életerő pontot. Út közben ha sikerült utolérnem, úgy lábbal és kézzel is lefogtam remélhetőleg, hogy még a csúszda vége előtt kellőképp lelassítva belelökhessem, az üdítő vízbe. - Már vizes vagyok - mondtam nevetve - Te is? - kérdeztem. Utána ugrottam a vízbe, majd újra felfutva egy másik létrán, kiálltam egy dobogó kőre, háttal a víz felé. És vártam lehunyt szemmel, hogy kikecmeregjen a vízből, ha egyáltalán sikerült a csúszását megtoldani némi "csobbanással".
CSP 0/50
HP 88/150
A hozzászólást Hayashi Yuichi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 22 2015, 21:43-kor.
Hayashi Yuichi- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 1500
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 37
Tartózkodási hely : Void és Kezdetek Városa
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Kayaba Akihiko Pént. Május 22 2015, 21:22
The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás
'6-os dobókocka' :
![[Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás 4767251444_0f76bf2817_s](https://2img.net/h/farm5.staticflickr.com/4136/4767251444_0f76bf2817_s.jpg)
'6-os dobókocka' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Hinari Hétf. Május 25 2015, 12:37
Azt hiszem, értettem őt, amit a változásról mondott: nekem is így tűnt; néha előrerepültem volna pár hónapot, felejteni, s közelebb jutni a kinti családomhoz… de ezzel együtt itt bent sem akartam kihagyni semmit, hisz már itt is van családom. Bólintottam, s gondolataimba merülve lépdeltem kifelé, újfent belépve pedig mosoly terült el arcomon: Yuichi sem akart komoly harcot. Ezúttal félretettük a fegyvereket, s kicsit megint tizen-, és huszonévesek voltunk, ahogy odakint lettünk volna ezidőtájt. Barátok. Ahogy mondta. Jókedvűen mosolyogtam rá, miközben beszélt, s jólesett, hogy pozitívan csalódott a céhben.
- Mindegy, honnan jöttél. Itt ugyanannyit érsz, mint bárki más a céhből.
Bár ezt már tudta. S a párbaj már el is kezdődött, s mi mindketten a közepén voltunk, csúszdákkal és egy hatalmas medencével körülvéve. Nevettem, s ő későn kapcsolt, pedig annyival nem lehetett lassabb nálam: egy tökéletes csobbanás, igaz a lökés szebb volt, ha azt nézzük, hogy még én is sajnáltam kicsit a hasasát, mely biztos fájhatott… odakint. Ugrottam s másztam felfele, gyorsan szedve a lépcsőfokokat, és a felénél járva már egyre inkább az az érzésem volt, hogy nem épp a legmagasabbat kellett volna választani. Csupán egy fél pillantás hátra, a fiú már kint volt a vízből, és a szivacsért nyúlt. Felgyorsítottam a lépteim, de alattam változott a csúszda: mire áthaladtam a tetején lévő kapun, már nem adott nekem plusz sebzést, de cselekvéspontokat sem. Hallottam, ahogy utánam igyekszik, a healért, kicsit mozgott is a szerkezet, ahogy jött fölfelé. Előrelendültem és elkezdtem csúszni, s bár eleinte nem akartam, hogy utolérjen, időközben új terv fogalmazódott meg bennem: megvártam, amíg ő is elindul, és egy kanyarban, hogy ne vegyen észre, lelassítottam és bevártam őt. Két kézzel kapaszkodva a csúszda egyik szélében, belefeküdve, hozzásimulva a fél csőhöz, hogy csak az utolsó pillanatban lásson meg; de elég helyet hagyva neki, hogy el tudjon száguldani mellettem. Ekkor indultam utána, akrobatikámmal úgy manőverezve, hogy a háta alá tudjam tenni egyik lábam, majd a másikkal feltérdelve majd felállva, a lent lévővel feldobva őt, s abban a pillanatban guggolva le, két kezemmel segítve a lökést. Lendület nem kellett, azt adott a csúszda és a sebesség eleget. Ha sikerült, ő egy kicsit távolabb csobbant a medencében, mint én.
- Mostmár igen! – feleltem, s belemerültem a vízbe, a felszín alatt tempózva párat, hamar eljutva a medence széléig. Kimásztam, ha utánam jött, próbáltam visszalökni őt – ezúttal sebződés kiváltása nélkül -, majd a kék csúszda felé siettem: a pályán két zöld színű volt, és mivel nem lehetett három, Yuichi nem írhatta át a kéket, csak pirosra – ami szintén nekem jelentett előnyt. S ahogy néztem, céhtársam közben el is fáradt, így ezúttal több esélyem volt feljutni a tetejére színváltás nélkül.
Élet: 210/210
CSP: 80/160
Karakter támadás sikertelen: 7:1/0 (1)
Karakter képesség sikertelen: 6:2/0 (0)
Hasas: 2:1/0 (0)
Ellenfél támadás sikeres: 6:3/0 (1)
Ellenfél képesség sikeres: 6:2/0 (0)
- Mindegy, honnan jöttél. Itt ugyanannyit érsz, mint bárki más a céhből.
Bár ezt már tudta. S a párbaj már el is kezdődött, s mi mindketten a közepén voltunk, csúszdákkal és egy hatalmas medencével körülvéve. Nevettem, s ő későn kapcsolt, pedig annyival nem lehetett lassabb nálam: egy tökéletes csobbanás, igaz a lökés szebb volt, ha azt nézzük, hogy még én is sajnáltam kicsit a hasasát, mely biztos fájhatott… odakint. Ugrottam s másztam felfele, gyorsan szedve a lépcsőfokokat, és a felénél járva már egyre inkább az az érzésem volt, hogy nem épp a legmagasabbat kellett volna választani. Csupán egy fél pillantás hátra, a fiú már kint volt a vízből, és a szivacsért nyúlt. Felgyorsítottam a lépteim, de alattam változott a csúszda: mire áthaladtam a tetején lévő kapun, már nem adott nekem plusz sebzést, de cselekvéspontokat sem. Hallottam, ahogy utánam igyekszik, a healért, kicsit mozgott is a szerkezet, ahogy jött fölfelé. Előrelendültem és elkezdtem csúszni, s bár eleinte nem akartam, hogy utolérjen, időközben új terv fogalmazódott meg bennem: megvártam, amíg ő is elindul, és egy kanyarban, hogy ne vegyen észre, lelassítottam és bevártam őt. Két kézzel kapaszkodva a csúszda egyik szélében, belefeküdve, hozzásimulva a fél csőhöz, hogy csak az utolsó pillanatban lásson meg; de elég helyet hagyva neki, hogy el tudjon száguldani mellettem. Ekkor indultam utána, akrobatikámmal úgy manőverezve, hogy a háta alá tudjam tenni egyik lábam, majd a másikkal feltérdelve majd felállva, a lent lévővel feldobva őt, s abban a pillanatban guggolva le, két kezemmel segítve a lökést. Lendület nem kellett, azt adott a csúszda és a sebesség eleget. Ha sikerült, ő egy kicsit távolabb csobbant a medencében, mint én.
- Mostmár igen! – feleltem, s belemerültem a vízbe, a felszín alatt tempózva párat, hamar eljutva a medence széléig. Kimásztam, ha utánam jött, próbáltam visszalökni őt – ezúttal sebződés kiváltása nélkül -, majd a kék csúszda felé siettem: a pályán két zöld színű volt, és mivel nem lehetett három, Yuichi nem írhatta át a kéket, csak pirosra – ami szintén nekem jelentett előnyt. S ahogy néztem, céhtársam közben el is fáradt, így ezúttal több esélyem volt feljutni a tetejére színváltás nélkül.
Élet: 210/210
CSP: 80/160
Karakter támadás sikertelen: 7:1/0 (1)
Karakter képesség sikertelen: 6:2/0 (0)
Hasas: 2:1/0 (0)
Ellenfél támadás sikeres: 6:3/0 (1)
Ellenfél képesség sikeres: 6:2/0 (0)
_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue
Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.
Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4966
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Kayaba Akihiko Hétf. Május 25 2015, 12:37
The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás
#1 '6-os dobókocka' :
--------------------------------
#2 '2 oldal halál/korona' :
#1 '6-os dobókocka' :
--------------------------------
#2 '2 oldal halál/korona' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Hayashi Yuichi Hétf. Május 25 2015, 13:56
Jólesett, hogy így látja, ami pedig a pontokat illeti, inkább az határoz meg itt, de van még egy. Arra pedig rajta kívül más is rájött már. Lehet élvezni a játékot, ha a valóságot kergetve mégis távol maradunk a valóságtól. Ez az aréna terület kialakulása a gondolatokból, egy nagyon jó példa rá. Akár Ozirisz temploma, akár egy gladiátor aréna, vagy akár egy csoki szökőkút. Esetleg, most a létrejött, mini vidámpark, mind annak a része, ami bennünket emberré tesz, egy olyan környezetben, ami meseszép és a maga módján vad is a szörnyek miatt, vagy a szörnyetegekké vált emberek miatt. Elmosolyodtam, eddig nem értettem igazán, hogy lehetek tagja a céhnek, de azt hiszem látom már a pontos határvonalat, ami elválaszt másoktól. Ebből adódóan, pedig Nioba miért is tudtam már réges-rég beleszeretni, és miért kellett neki olyan sokat várni rám. Férfivá kellett érjek, túlságosan játéknak vettem mindent. Pedig ez, mint a pillanatok egyike, való játékra. Míg maga a hely, Aincrad a valóságba rejtett játék.
Örömmel és tinédzseri kacagással vetettem bele magam a vízbe, vagyis tűntem el a víz felszíne alatt, a hasas után, amit Hinari remekül kivitelezett. Ügyesen megbújt az egyik csúszda mögött és lopakodását most is remekül használta. Csaptam kezemmel további kettőt, hogy fel kapaszkodjak minél gyorsabban, és kicsit változtassak a csúszdán. A piros zöld lett, míg a zöld piros, szép kanyargó csúszda lett, és utána vetettem magam. Nem telt bele sok időbe, mivel összehúztam magam annyira, amennyire csak tudtam, hogy gyorsabban utolérjem és belelökhessem még a csúszdáról a lányt, mielőtt felfogná mi történik vele. Amikor is, árnyék vetült rám, először fel sem fogtam mit látok, de olyan hirtelen jött el a csúszda vége. Kezdett körvonalazódni, Hina bevárt, hátam megindult az apró lökések sorozatától, és éreztem emelkedek, szinte már talpon állva csúsztam le az utolsó métereket, amikor is keze befejezte a mozdulat sort. Két kézzel kapálózva a levegőben, hangosan ordítva vágódtam bele a vízbe, ami betöltötte számat, és cintányérként csapódó és cuppanó hangot hallhatva merültem mélyebbre a buborékos habokban. Visszafordította a tervem, elképesztő. Hátamra fordultam a víz alatt és kinyitottam szemem. Igazából ez a játék megadta nekem a lehetőséget, hogy amit sosem tehettem meg odakint, idebent megtehetem. Láttam, ahogy Hina is felkeveri a csúszda által keltett apró habzást, sokkal kecsesebben. Vártam egy kicsit a víz alatt, számat felfújtam mint a béka, hogy tovább tudjam benntartani a levegőt. Vártam addig a pillanatig, míg elkezd úszni az egyik létra felé. Utána eredtem, hogy ne legyen olyan könnyű a feljutása. Ugyan erőmmel nem tudtam úgy rendelkezni, ahogyan az elvárható lenne így le is maradtam jócskán. Létrán felkapaszkodva már kezem tettem fel az utolsó fokra, amikor is egy mosolygó arccal találkoztam. Zöld szemeibe néztem, és máris vállaimon éreztem kézfejéből az az apró lökést, hogy ne siessek annyira. Mire csak suttogva annyit mondtam "neeeeeeeee", bár ez ahogy távolodtam a létra tetejétől egyre hangosabb lett. Így újra kezdtem a mászást, immáron több elszántsággal. Ahogy feljutottam körbe néztem és a kék kanyar rengetegben billent hol jobbra, hol balra, ahogy a girbe-gurba csúszda úgy tekergett a víz felett, mint egy sárkány. Hamar én is utána vetettem magam, hisz, jobb, mint a pihenés Persze hason csúszva, hogy ezúttal ne tudjon, oly módon bevárni, így már messziről láthattam, nem az égboltot nézve, nevető szemekkel csúszok, mint korábban, hanem mosolytól csillogó szempárral, a napfény és a vízpermet által keltett, apró szivárvány ködökben. Remélhetőleg, éles ékként belecsúszva a kellemes és elég mély vízbe. Majd ott maradtam, nem tettem egy kar csapást sem, önszántamból kimenni a vízből? Talán, de előbb kiélvezem, annyira jó ahogy a bőrömhöz ér.
//pihenő kör teljes csp vissza áll
Hp: 26/150
Örömmel és tinédzseri kacagással vetettem bele magam a vízbe, vagyis tűntem el a víz felszíne alatt, a hasas után, amit Hinari remekül kivitelezett. Ügyesen megbújt az egyik csúszda mögött és lopakodását most is remekül használta. Csaptam kezemmel további kettőt, hogy fel kapaszkodjak minél gyorsabban, és kicsit változtassak a csúszdán. A piros zöld lett, míg a zöld piros, szép kanyargó csúszda lett, és utána vetettem magam. Nem telt bele sok időbe, mivel összehúztam magam annyira, amennyire csak tudtam, hogy gyorsabban utolérjem és belelökhessem még a csúszdáról a lányt, mielőtt felfogná mi történik vele. Amikor is, árnyék vetült rám, először fel sem fogtam mit látok, de olyan hirtelen jött el a csúszda vége. Kezdett körvonalazódni, Hina bevárt, hátam megindult az apró lökések sorozatától, és éreztem emelkedek, szinte már talpon állva csúsztam le az utolsó métereket, amikor is keze befejezte a mozdulat sort. Két kézzel kapálózva a levegőben, hangosan ordítva vágódtam bele a vízbe, ami betöltötte számat, és cintányérként csapódó és cuppanó hangot hallhatva merültem mélyebbre a buborékos habokban. Visszafordította a tervem, elképesztő. Hátamra fordultam a víz alatt és kinyitottam szemem. Igazából ez a játék megadta nekem a lehetőséget, hogy amit sosem tehettem meg odakint, idebent megtehetem. Láttam, ahogy Hina is felkeveri a csúszda által keltett apró habzást, sokkal kecsesebben. Vártam egy kicsit a víz alatt, számat felfújtam mint a béka, hogy tovább tudjam benntartani a levegőt. Vártam addig a pillanatig, míg elkezd úszni az egyik létra felé. Utána eredtem, hogy ne legyen olyan könnyű a feljutása. Ugyan erőmmel nem tudtam úgy rendelkezni, ahogyan az elvárható lenne így le is maradtam jócskán. Létrán felkapaszkodva már kezem tettem fel az utolsó fokra, amikor is egy mosolygó arccal találkoztam. Zöld szemeibe néztem, és máris vállaimon éreztem kézfejéből az az apró lökést, hogy ne siessek annyira. Mire csak suttogva annyit mondtam "neeeeeeeee", bár ez ahogy távolodtam a létra tetejétől egyre hangosabb lett. Így újra kezdtem a mászást, immáron több elszántsággal. Ahogy feljutottam körbe néztem és a kék kanyar rengetegben billent hol jobbra, hol balra, ahogy a girbe-gurba csúszda úgy tekergett a víz felett, mint egy sárkány. Hamar én is utána vetettem magam, hisz, jobb, mint a pihenés
Persze hason csúszva, hogy ezúttal ne tudjon, oly módon bevárni, így már messziről láthattam, nem az égboltot nézve, nevető szemekkel csúszok, mint korábban, hanem mosolytól csillogó szempárral, a napfény és a vízpermet által keltett, apró szivárvány ködökben. Remélhetőleg, éles ékként belecsúszva a kellemes és elég mély vízbe. Majd ott maradtam, nem tettem egy kar csapást sem, önszántamból kimenni a vízből? Talán, de előbb kiélvezem, annyira jó ahogy a bőrömhöz ér.//pihenő kör teljes csp vissza áll
Hp: 26/150
Hayashi Yuichi- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 1500
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 37
Tartózkodási hely : Void és Kezdetek Városa
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Hinari Kedd Május 26 2015, 15:34
Nem számított rám, de pont ez volt a terv: még éppen láttam csodálkozó arcát, amint elsuhan mellettem, s pár pillanat múlva meglepett ordítása töltötte be az aréna légterét. Nekem nem volt időm nevetni rajta, ígyis az utolsó pillanatban csuktam be a szám, amikor a vízbe csobbantam, apró késéssel a fiú után. Bennem volt, hogy esetleg meg akar fogni, s előre tervezve, gyorsasággal igyekeztem kompenzálni a súlyemelését, és eljutni a létráig, mielőtt utolér. Egy ideig nem észleltem mozgást, ám ahogy megtettem az első métereket, Yuichi hirtelen lökte magát felém. De nem elég gyorsan! Most, hogy fejjel bár, de már levegőn voltam, be tudtam fejezni, ami a csúszás végén félbemaradt: felnevettem, és úgy löktem vissza őt, magam mögött hagyva a csobbanás egy újabb formáját, miközben már a csúszdán másztam felfelé. Ezúttal nem kellett sietnem. Megálltam a kék csúszda tetején, ajkaimba harapva, ahogy a palota beúszott a látóterembe, vibrálva a forróságban. Egy mély sóhaj után léptem előre, beleülve a félcsőbe, s még vártam pár pillanatot, mielőtt ellöktem volna magam. Vajon… Tudtam, hogy nem szabad erre gondolnom. Mégsem tudtam teljesen kiverni a fejemből.
Aincradban semmi sem volt az, mint odakint, a kanyarok is hosszabban vezettek le, mint ahogy elsőre tűnt. Elszakítva gondolataim a külvilágtól újra, s mire leértem, már szédelegtem a spiráltól, de arcomon derűs mosoly terült szét, s szőke tincseim tapadtak rá. Yuichi pedig jött utánam. Tempóztam párat előre, hogy ne essen rám, s megállapodtam a medence közepén, inventorymból egy gumidelfint és egy felfújható labdát hívva elő. Igaz, hogy a sword art a középkori világra épült, ám a boltokban bőven lehetett kapni mindenfélét, amit odakint is. Fogtam tehát a még felfújatlan labdát, és egy elegáns mozdulattal hajítottam el; a gumi nagyot toccsant, pont ott, ahol Yuinak kellett előkerülnie.
- Egy kis pihenő – indítványoztam mosolyogva, jelezve neki, hogy fújja fel, miközben én rámásztam a delfinre. Ha rábólintott, és esetleg felém is dobta, úgy próbáltam elkapni, közben persze lebucskázva a matracról, hangos fröccsenéssel merülve alá, s maradva még ott egy kicsikét. Csak amíg elkezd aggódni, süllyedve lefelé, majd a talpammal elrugaszkodva a medence aljától, ugrottam ki a vízből, elkapva a mellettem úszkáló labdát, úgy hajítva azt vissza neki. S folytatva a játékot még egy ideig. Ameddig a rendszer engedte, ameddig nem szégyelltük harc nélkül foglalni a pályát – Elfáradtam – jelentettem ki egy vidám sóhaj kíséretében, s kimerültséget tettetve indultam a létra felé, lassan mászva fel rajta. Arra várva, hogy a fiú is kövesse a példámat. Tenyereimet a térdemre téve támaszkodtam meg, majd nyújtóztam egyet. Odalent lassan úszkáltak a játékok, lágyan fodrozódó hullám hátán. Fél szemmel pillantottam Yuichira, majd ráérősen odasétáltam hozzá. És belöktem a vízbe. Ha nem figyelt. És nevettem rajta. Nevettem mindenen.
Kinevettem mindent és mindenkit, de legfőképpen saját magam. Mégha teljesen őszinte az a nevetés, csak ebben a pillanatban volt.
Aincradban semmi sem volt az, mint odakint, a kanyarok is hosszabban vezettek le, mint ahogy elsőre tűnt. Elszakítva gondolataim a külvilágtól újra, s mire leértem, már szédelegtem a spiráltól, de arcomon derűs mosoly terült szét, s szőke tincseim tapadtak rá. Yuichi pedig jött utánam. Tempóztam párat előre, hogy ne essen rám, s megállapodtam a medence közepén, inventorymból egy gumidelfint és egy felfújható labdát hívva elő. Igaz, hogy a sword art a középkori világra épült, ám a boltokban bőven lehetett kapni mindenfélét, amit odakint is. Fogtam tehát a még felfújatlan labdát, és egy elegáns mozdulattal hajítottam el; a gumi nagyot toccsant, pont ott, ahol Yuinak kellett előkerülnie.
- Egy kis pihenő – indítványoztam mosolyogva, jelezve neki, hogy fújja fel, miközben én rámásztam a delfinre. Ha rábólintott, és esetleg felém is dobta, úgy próbáltam elkapni, közben persze lebucskázva a matracról, hangos fröccsenéssel merülve alá, s maradva még ott egy kicsikét. Csak amíg elkezd aggódni, süllyedve lefelé, majd a talpammal elrugaszkodva a medence aljától, ugrottam ki a vízből, elkapva a mellettem úszkáló labdát, úgy hajítva azt vissza neki. S folytatva a játékot még egy ideig. Ameddig a rendszer engedte, ameddig nem szégyelltük harc nélkül foglalni a pályát – Elfáradtam – jelentettem ki egy vidám sóhaj kíséretében, s kimerültséget tettetve indultam a létra felé, lassan mászva fel rajta. Arra várva, hogy a fiú is kövesse a példámat. Tenyereimet a térdemre téve támaszkodtam meg, majd nyújtóztam egyet. Odalent lassan úszkáltak a játékok, lágyan fodrozódó hullám hátán. Fél szemmel pillantottam Yuichira, majd ráérősen odasétáltam hozzá. És belöktem a vízbe. Ha nem figyelt. És nevettem rajta. Nevettem mindenen.
Kinevettem mindent és mindenkit, de legfőképpen saját magam. Mégha teljesen őszinte az a nevetés, csak ebben a pillanatban volt.
_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue
Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.
Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4966
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Kayaba Akihiko Kedd Május 26 2015, 15:34
The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás
#1 '6-os dobókocka' :
--------------------------------
#2 '2 oldal halál/korona' :
#1 '6-os dobókocka' :
--------------------------------
#2 '2 oldal halál/korona' :
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Hayashi Yuichi Kedd Május 26 2015, 20:25
//Háromszoros hip-hip hurrá \o/ helyett "háromszoros 5-ös koponya \o/"
-Ááááááááááá - hallatszott hangom, amit ilyen helyzetekben nem fogok vissza. Rengeteg ívet megtéve, cikáztam a csúszda vizében, mikor is hirtelen elfogyott alólam a talaj. Egyenesen arccal előre bele a vízbe, de nem olyan hasassal, mint eddig, ez egy sokkal jobb fejes ugrás lett. A víz alatt körülöttem buborék tenger keletkezett, amitől nem akartam egyből szabadulni, hagytam, hogy a lendület felvigyen a víz tetejére.Amire hirtelen a fejem tetején megjelent valami, vagyis pont alá úsztam. Felnéztem a lapulevélhez hasonlatos valamire, aztán a mintázatból rá jöttem ez nem lapu levél.
- Fantasztikus \o/ - emeltem fel mindkét kezem, és néztem mutatványát, amit a delfinnel művel, míg pár fújással felfújtam a gumilasztit. Először két kézre fogtam, majd mégis, kicsit elegánsabbra váltottam és fél kézzel ütöttem felé a labdát, ami imbolyogva megindult a levegőben és Ő leesett a delfinről. A delfin is egy ideig ott árválkodott a labdával, míg ugyan Hinát láttam a víz alatt, de nem mozdult. Még most sem jön, kezdtek múlni a pillanatok, amikor már lendületet vettem a hirtelen merüléshez mégis feljött. Egyben a labdával, ami könyörögve a vízért közelített felé és felém. Aggodalmas mosolyt intéztem felé, de nem vittem túlzásba, hisz kicsit közelebb úszva újra felé dobtam a labdát. Fröcsköltem a repülő labda alatt felé vizet, hogy zavarjam az elkapásban, utána meg egy lehengerlő dobásával sikerült víz alatt szaltóznom is egyet. Felvetettem neki az ötletet, hogy próbálja ki akrobatikával, azzal ment is egészen szépen, addig amíg szinte újra teljesen kifáradtunk. - Én is elfáradtam - mondtam neki, mint akinek csepp ereje sem maradt. Majd szívtam pár mélyebb levegőt és kitisztítottam elmém, ez az idő elegendő volt, hogy visszanyerjek némi erőt. Követtem és ugyan azon létrán másztam felfelé. Ahogy felértem féllábbal a dobbantón megtámasztva magam könyökeim a kitámasztott térdemen pihentettem. Kifáradtunk szépen, és ez egy remek nap volt. Káprázatos menekülésem a léghajóról, majd a folyamatos dobálózás. Ahogy hirtelen jött és lökött a víz felé nem ellenkeztem nagyon, sőt számoltam is vele, így ha nem volt elég szemfüles, némi kék szalagba beleakadhatott és egy kellemes csúszással Ő is utánam zuhant kacagva a kellemes vízbe. Ami ezután jött, a Hinari győzelmét hirdető aréna ablak alatt, az egyértelműen nevetéssel zárult.
És kifele menet, mezítláb lépkedtem az időközben szokványos arénává vissza változó hűvös homokban. a mosolyt, amit viszont arcomra csalt, igaz minden nap érzem, de rajta nem ez látszódott. Majd ha még volt kedve rátromfoltam egy másik mulatsággal. Ebből szerencsére elég széles repertoárral rendelkezem.
Köszönöm az arénát!
// Életerőm elfogyott vége a pusztakezes "küzdelemnek".
-Ááááááááááá - hallatszott hangom, amit ilyen helyzetekben nem fogok vissza. Rengeteg ívet megtéve, cikáztam a csúszda vizében, mikor is hirtelen elfogyott alólam a talaj. Egyenesen arccal előre bele a vízbe, de nem olyan hasassal, mint eddig, ez egy sokkal jobb fejes ugrás lett. A víz alatt körülöttem buborék tenger keletkezett, amitől nem akartam egyből szabadulni, hagytam, hogy a lendület felvigyen a víz tetejére.Amire hirtelen a fejem tetején megjelent valami, vagyis pont alá úsztam. Felnéztem a lapulevélhez hasonlatos valamire, aztán a mintázatból rá jöttem ez nem lapu levél.
- Fantasztikus \o/ - emeltem fel mindkét kezem, és néztem mutatványát, amit a delfinnel művel, míg pár fújással felfújtam a gumilasztit. Először két kézre fogtam, majd mégis, kicsit elegánsabbra váltottam és fél kézzel ütöttem felé a labdát, ami imbolyogva megindult a levegőben és Ő leesett a delfinről. A delfin is egy ideig ott árválkodott a labdával, míg ugyan Hinát láttam a víz alatt, de nem mozdult. Még most sem jön, kezdtek múlni a pillanatok, amikor már lendületet vettem a hirtelen merüléshez mégis feljött. Egyben a labdával, ami könyörögve a vízért közelített felé és felém. Aggodalmas mosolyt intéztem felé, de nem vittem túlzásba, hisz kicsit közelebb úszva újra felé dobtam a labdát. Fröcsköltem a repülő labda alatt felé vizet, hogy zavarjam az elkapásban, utána meg egy lehengerlő dobásával sikerült víz alatt szaltóznom is egyet. Felvetettem neki az ötletet, hogy próbálja ki akrobatikával, azzal ment is egészen szépen, addig amíg szinte újra teljesen kifáradtunk. - Én is elfáradtam - mondtam neki, mint akinek csepp ereje sem maradt. Majd szívtam pár mélyebb levegőt és kitisztítottam elmém, ez az idő elegendő volt, hogy visszanyerjek némi erőt. Követtem és ugyan azon létrán másztam felfelé. Ahogy felértem féllábbal a dobbantón megtámasztva magam könyökeim a kitámasztott térdemen pihentettem. Kifáradtunk szépen, és ez egy remek nap volt. Káprázatos menekülésem a léghajóról, majd a folyamatos dobálózás. Ahogy hirtelen jött és lökött a víz felé nem ellenkeztem nagyon, sőt számoltam is vele, így ha nem volt elég szemfüles, némi kék szalagba beleakadhatott és egy kellemes csúszással Ő is utánam zuhant kacagva a kellemes vízbe. Ami ezután jött, a Hinari győzelmét hirdető aréna ablak alatt, az egyértelműen nevetéssel zárult.
És kifele menet, mezítláb lépkedtem az időközben szokványos arénává vissza változó hűvös homokban. a mosolyt, amit viszont arcomra csalt, igaz minden nap érzem, de rajta nem ez látszódott. Majd ha még volt kedve rátromfoltam egy másik mulatsággal. Ebből szerencsére elég széles repertoárral rendelkezem.
Köszönöm az arénát!
// Életerőm elfogyott vége a pusztakezes "küzdelemnek".
Hayashi Yuichi- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 1500
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 37
Tartózkodási hely : Void és Kezdetek Városa
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: [Hardcore] Szalag Harc - Csobbanás
by Kayaba Akihiko Pént. Május 29 2015, 02:43
Az aréna küzdelmet lezárom. Egymás ellen legközelebb 2015. 06. 26-án küzdhettek meg.
Jutalom: 90 exp, 240 arany
Pontok:
Hinari +10
Yuichi +2
Jutalom: 90 exp, 240 arany
Pontok:
Hinari +10
Yuichi +2
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Similar topics» Scarlet Nightmare vs Haruyuki Kazuto
» Távolsági harc over 99
» Harc a szintlépésért
» A fönök harc után
» Kezdetek Erdeje
» Távolsági harc over 99
» Harc a szintlépésért
» A fönök harc után
» Kezdetek Erdeje
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.