Shu és Timi és Phobi

by **Phobos** Csüt. Május 21 2015, 11:44

Hiába, nem ment. Rendes felszerelés és itemek nélkül nem tudtam a velem egyszintű mobokat lekaszabolni. A néhány számmal alacsonyabb szintekre képtelenség volt megközelíteni. Egy időre feladtam a próbálkozást, amúgy is alkonyodott. Visszatértem arra az első szintre, a Kezdetek Erdejének szélére, oda, ahol láthattam az egyesével felvillanó csillagokat az elsötétedő égbolton. Igaz, ahol erősebb mobok voltak, óvakodnom kellett, gyakran futottam el, de ettől a helytől igazán nem tartottam. Amúgy is, így estefelé szétszórtabb alakzatot – már ha lehetett alakzatnak lehetett nevezni – tartottak, ami miatt kevesebb eséllyel ronthattak nekem… bár, amennyire fel tudtam idézni, a gyengébbek kevésbé voltak agresszívek. Azt hiszem, egyre jobban eluralkodott rajtam az elővigyázatosság, de amint magam is meggyőződhettem a veszélytelen környezetről, nagyot sóhajtva feküdtem a fűbe. Kissé álmosan, szomorkásan bámultam az eget, jobb lábamat a balra emelve, ujjaimat a tarkóm mögött kulcsoltam egymásba.
– Vajon most merre jársz, Gilbert? – kérdeztem fennhangon, fejemet a gondolatoktól zaklatottan elfordítva. Nem tudtam kiverni a fejemből, mi történt vele. Egyszerűen csak… megváltozott. Az utolsó ígérete nem a bosszújából vagy a nyereségvágyából származott, csupán jóvá akart tenni valamit. De mit? Átfordultam a bal oldalamra, aztán a jobbikra, majd megint a hátamon feküdtem.
~ Chh, még hogy jóvátenni! Fogalmam sincs, hogyan kerültél arra a helyre, de felelősséggel tartozol, amit műveltél. Senkivel sem foglalkozol, csak magaddal. Jóvátenni, jóvátenni. Ezt mégis hogy képzelted? ~ Haragudtam rá, és persze magamra is, amiért nem lehettem mellette. Kevésnek gondolta azt a törődést, amit a társaitól kapott, de… vajon mire számíthatott? Szememet lehunytam, mintha alváshoz készültem volna. Megpróbáltam felidézni, miért kereshetett olyan erőt, amivel… ölni akart. Tudtam, hogy a fivérem az utóbbi időben rossz útra tért, viszont sosem volt elég bátorsága a gyilkoláshoz. Túl sok felelősséggel és bűntudattal járt volna. Minden a Kazuma nevezetűnél kezdődött. Ez az! Kazuma. Gilbert szemén át láttam, de a gondolatait nem hallhattam. Ahhoz, hogy többet megtudjak, találkoznom kell vele. A veszélytelen összeröffenéshez azonban felszerelésre van szükségem, hisz mégiscsak egy gyilkos. Ápolhatott jó viszonyt Ravennel, de én nem ő vagyok. Az első komolyabb terv ki lett találva, már csak annak megvalósítása maradt hátra. Egyelőre azonban ki akartam azt az estét, amit nyugodtabbnak nevezhettem. Utána már minden más lesz.

by **Shukaku** Csüt. Május 21 2015, 16:26

A Kezdetek erdejének széle. Alkonyodik. Shu kezében, a teste mellé eresztve ugyanaz a játék íj, amivel Cearso ellen harcolt. Timidus vele szemben, oldalra csapot bal füllel.
-Te komolyan nem néztél egyetlen ilyen filmet sem? Még az Éhezők viadalát sem?
-Nem, nem néztem, és te sem néztél. Eleve három éves voltam, amikor ment. Miért vagy ezen most ennyire kiakadva?
-Nem vagyok kiakadva.
-Oké, akkor miért vagy ideges?
-Nem vagyok ideges.
A lány sóhajtott, majd leengedte az íjat, és a sárkány szemébe nézett.
-Én csak egy picit játszani akartam Timi, csak egy kicsit gyakorolni. Oké, te hallottál ezekről a filmekről a főtéren cseverésző emberektől, de engem nem érdekeltek ezek a filmek odakint. Én állatos meg robotos filmeket néztem, és abból, ha szeretnéd ezrével tudok neked idézgetni.
-De az egyik sem tanított meg téged arra, hogy hogyan fogd az íjat helyesen.
-Cearso megmutatta, és mégis elfelejtettem. Egyébként meg az ilyen filmekben amúgy sem fogják helyesen az íjat, mert az csak egy film, és a látványra mennek, nem arra, hogy még élethű is legyen. Tudom, mert láttam.
-Na akkor most mégis láttad? Az előbb még azt mondtad, hogy nem láttad a filmet.
-Nem, nem láttam, de a net tele volt vele. Amikor beharangozták azt, hogy sorozat készül belőle, elkezdték újra vetíteni mind a négy részt, de akkor sem néztem meg, viszont az internet újra televolt a képekkel, hogy miért nem úgy kell. Soha ne hidd el amit a filmekben látsz. De… nem lőhetnék inkább ahelyett, hogy a filmekről beszélnénk?
-De, lőhetnél. Az íjász a célra merőlegesen helyezkedik el, vállszélességű terpeszben állva, úgy, hogy a célra vállai is merőlegesek legyenek. Testsúlya a két lábat egyformán terheli…
-Tudom, tudom… de lőhetek is végre?
-Nem.
-És most meg miért nem?
-Mert eltalálhatod véletlenül azt a valakit.
-Milyen valakit?
-Aki ott fekszik a fűben.
-Ilyenkor? Védett területen kívül? Remélem nem esett baja…
Így hát meg is közelítették az idegent, és Shu hangosan köszönt neki.
-Szia! Izé… nem akarlak megzavarni… vagyis de… ha alszol… nem biztonságos itt kint aludni… főleg fegyvertelenül…

by **Phobos** Csüt. Május 21 2015, 17:20

Egy kicsit távolabb hangokat hallottam, de eleinte nem vettem róluk tudomást, gondolván, valamikor csak elmennek. Ahogyan közeledtek, egyre ismerősebbeknek tűntek. Gyorsan át kellett gondolnom, hogy s mint viselkedhetnék, különösebb feltűnés nélkül. Az, hogy én láttam őket, számukra nem jelentett semmit. Egyáltalán nem számítottam a felbukkanásukra: egy tervre, egy álcára volt szükségem. Semmi jó nem származhatott abból, hogy mindenkiről tudok, akikkel a fivérem is találkozott. Csupán a megjátszás eszközében bízhattam. Minden esetre bíztam, nem leszek kiszúrva – addig nem, míg gondolatban felépíthetek egyfajta stratégiát, miképp viselkedjek az ismeretlen ismerősökkel.
~ Egyelőre nincs jobb ötletem annál, hogy egy hót idegen pasasnak adom ki magamat… aztán majd meglátjuk, talán bedőlnek. Talán fel sem fogok tűnni nekik… remélem. ~ Tarkómnál összekulcsolt kezeimet a mellkasomra tettem. Nagy levegő be, aztán ki. Igazából nem is értettem, miért kellett bujkálnom. Csak egyetlen dolgot kellett elhallgatnom, mégpedig azt a véletlent.
~ Végülis csak énrám tartozik, nemde? Amúgy nem is nagy dolog, olyan, mintha én is ott lettem volna a fronton. Nem nagy szám… vagy mégis? ~ Hogyha a dilemmázástól el lehetett szédülni, velem már forgott volna a világ. A szememet újból lehunyva, légzésemet lelassítva nyugtattam le magamat. Arcomra fáradt mosoly ült ki, amint eljutottam arra a pontra, hogy félúton elhagyjam az aggodalmaimat. Nem csak a hang miatt, de az engem beárnyékoló alak okán is kénytelen voltam felnézni: épp az, amitől tartottam. A dolgok állásától függetlenül nyájasan mosolyogtam a kislányra, majd tekintetemet lesütöttem.
– Semmi ok az aggodalomra, nem mentem a támadási körükön belülre. Amúgy az itteni mobok számára én még veszélyesebb is vagyok. Vöröst meg már jó ideje nem láttam errefelé. – mondtam nyugodtan. – A naplemente túl szép ahhoz, hogy aggódjak. Kipróbálhatnátok...

by **Shukaku** Csüt. Május 21 2015, 17:34

~Azt hiszem ezt hívják túlzott magabiztosságnak. Vagy önbizalomnak. Igen, túlzott önbizalom. De… miért mindig, mindenki… na jó, majdnem mindig, majdnem mindenki, majdnem minden egyes alkalommal először a mobokra gondol? Még jó, hogy nem ment a támadási körükön belülre. Illetve nem jó, mert ez nem igaz. A mobok nem mentek addig, hogy a fiú bekerüljön a támadási körükön belülre. Nem is értem, hogy hogy gondolta ezt, amikor ő nem is mozog, csak fekszik.~
-De… de a vörösöknek… mármint a gonosz vörösöknek, akik bántani akarnak…
Kezdte a mondatát, majd gyorsan ki is igazította a fiút, hiszen nem szabadott ilyen buta általánosítást tenni, hogy az összes vöri gonosz lenne, és őket akarná meggyilkolni. Mintha nekik nem is lenne jobb dolguk, minthogy rájuk vadásszanak.
-…szóval nekik pont az a jó, ha nem látod meg őket. De… aggódni én sem aggódom, csak óvatosak vagyunk. De ha a naplementét nézed, az nem baj. Azt mi is szoktuk, csak elaludni nem szabad. Még szerencse, hogy Timi mindig figyel, és felébreszt, ha elbóbiskolok. Ja igen…
Kapta egy pillanatra a szája elé a kezét, majd meghajolt.
-Még be sem mutatkoztunk. Én Shu vagyok, ő pedig Timidus. A Vigo céh tagjai vagyunk mindketten. Örvendünk a találkozásnak. De…
Fogalma sem volt arról, hogy mennyi ideje lehet itt ez a srác, de azért a segítség senkinek sem árt, szóval elrakta a játékokat, és letelepedett mellé.
-Azért arra is gondolj, hogy nem csak a mobok és a vörik jelenthetnek veszélyt. Jó pár zöld meg sárga indikátoros veszélyes emberke is járkálhat itt. Akár én is lehetek veszélyes. Vagy mondjuk te is. Mondtad, hogy az itteni mobok számára te vagy a veszélyes… és a mi számunkra?
Látszott rajta, hogy csak eljátszadozik a gondolattal, csak a vicc kedvéért…

by **Phobos** Csüt. Május 21 2015, 18:55

Egy pillanatra felnéztem, mikor a kislány kijavított.
– Ühüm, arra gondoltam. – helyeseltem tárgyilagos nyugalommal, egy biccentés kíséretében. – És hát… nem igazán nevezhetem alvásnak. Na jó, az elején tényleg aludni akartam. Végül csak a szememet pihentettem. – Hogyha az emlékeim nem csaltak, máskor is ilyen kíváncsinak mutatkozott. Ezzel nem is volt gond, csupán azt nem értettem, miért egy Shuhoz hasonló pöttöm aggódik a felnőtt társáért?
~ Igaz is. Vannak, akik már teljes egészében a játék szabályához alkalmazkodva élnek. Csak a szint számít. Azt hiszem, ezt nem állt módomban jobban megfigyelni, túlságosan… izolált volt az, amin keresztül figyelhettem. Különösen az utóbbi időben. ~ A gondolatra számat önkéntelenül elhúztam, de közben szüntelenül figyeltem Shu szavaira.
– Értem, mire célzol, de nem kell miattam aggódnod. – Bal szemmel kacsintottam. Az illedelmes bemutatkozására felültem, s hasonlóképp előre hajoltam. – Örvendek, Shu és Timidus. Őőő… – Egy pillanatra elgondolkodtam, melyik nevemet használjam. Nos, ha ő is tudja Gilbertét, akkor az enyémet miért ne használhatnám? – Rolf vagyok… a nevem Rolf.
Ahogyan letelepedett, elgondolkoztam.
~ Érdekes. Tudtommal Shukaku az Artes tagja volt. Bár megérteném, hogyha váltani akart, a vita után. Azzal, hogy megkérdezném, sokat kockáztatnék. De miért is ne? Majd szép lassan. ~ Eldöntöttem, ám egy picikét megvárattam a kérdést. Élvezni akartam az estét, amikor mindenre sötétség borult. A nap kezdett már eltűni a nyugati láthatáron, a csillagok fényesebben ragyogtak. Nem voltam benne biztos, hogy a kinti világban is lehetett-e ilyen szép naplementét látni.
– Érdekes. – jelentettem ki, egy kis idő után, meglepettséget tettetve. – Még nem hallottam erről a céhről. Mármint a nevéről.

Egy kis háttérinfó:

by **Shukaku** Pént. Május 22 2015, 05:48

Amikor nagyon gondolkodunk, az meglátszik az arcunkon. Gondoljunk csak a padok fölé görnyedő, dolgozatot író gyerekekre. Shu ugyan nem bámult bele a fiú arcába, de a sok szünet miatt, meg az amúgy is elmerengésre tökéletesen alkalmas helyszín. Szabad ég alatt, csillagokkal a fejünk fölött, végigdőlve a fűben. Ennél jobb már csak akkor lehetne, ha egy meleg fürdővel is kiegészülne. Annyi probléma volt mindössze ezzel, hogy nem nagyon lehetett rá mit mondani, így kicsiny hősünk is hallgatásba burkolódzott. Egy pillanatra azért kételkedett abban, hogy az ühümm az egy határozott, jól átgondolt ühümm lett volna, nem pedig csak egy odavetett legyen neked igazad szöveg, de hát semmi oka nem volt kételkedni abban, hogy a fiú igazat mond, és csak valóban véletlenül általánosított, szóval kétkedéssel ugyan, de elhitte. Elhitte, ahogyan elhitte azt is, hogy tényleg csak a szemét pihentette a srác. Persze ez sokat nem változtatott azon, hogy az illető azért még veszélynek tette ki magát. Felszerelés nélkül ugyan nehéz lett volna megállapítani a szintjét, de nem lehetett magas szintű, hiszen Shu még sohasem látta őt, a magas szintűekkel pedig azért már találkozgatott. Ha másért nem, hát azon okból, hogy ők mind kint voltak a fronton. Ezt a srácot azonban most látta először, és nagyon úgy tűnt, hogy le akarja őt rázni. Főleg, hogy még a nevén is gondolkodnia kellett, amiből Shu arra gondolt, hogy nem akarta neki megadni az igazi nevét.
-Én mindenki miatt aggódom. Ez a szakmám.
Kis ideges nevetgélés kezdődött a kényelmetlen csönd miatt, majd felvonta a szemöldökét a kérdésre.
-Nem hallottál még róla? Pedig eléggé beharangoztuk a Szabad rablás boltocskát, és ahogy látom, neked nincsenek nagyon felszereléseid. Vagy… ennyire magas szintű lennél, hogy felszerelés nélkül sem kell aggódnod? Nem értem… első pillanatra azt hinné az ember, hogy te is Ébredő vagy…

by **Phobos** Pént. Május 22 2015, 10:30

A szakmája – ízlelgettem a szót, különösen annak jelentőségét. Nem láttam tovább Gilbertnél, úgyhogy erről a részéről nem is tudtam. Csodálkozva néztem rá, aztán az a meglepettség elismerésbe csapott át. Túl fiatal volt, még az évek múlásával is, és ennek ellenére felelősséget érzett az összes itteni számára. Persze nem igazán érthettem meg, hogyha már nem kedveli az embereket, miért segít. Nem is tartozott rám, úgyhogy több időt nem is szántam az elmélkedésre.
– Helyes. – jelentettem ki, félmosollyal az arcomon. – Jó, ha van valaki, aki a frontosok helyett is tényleg megteszi azt, ami a szíve diktál. – Karjaimat hátratéve eltámasztottam magamat a talajtól, s úgy néztem felfelé.
Ha volt valami, amiben egy véleményen voltam a fiúval, az a frontharcosok iránti hozzáállás lehetett. Nem amiatt, hogy hagynak egy-két játékost kiesni, hanem inkább a rendezetlenségük zavart. Még egymásban sem bíztak annyira, hogy egy plusz sebzést bevállaljanak, ha a másik már arra sem képes. Egy-két tagot leszámítva azt lehetne hinni, szórakozni járnak be oda, pedig egy bossharc jóval több mindenről szólt. Láttam, semmint tapasztaltam, mit csinálnak az emberek. De végülis a hibájukkal kell elfogadni őket: úgy, ahogy vannak.
~ Óh, most jól megcsináltad… ~ Miképpen végignéztem Shut, úgy gondoltam, egy kicsit sem bízik meg bennem. Persze érthető volt, számára csak egy – már – névvel ellátott idegen voltam, rejtélyes múlttal. A mondataimat nem értelmezhette rendesen, elvégre semmit, de semmit sem árultam el arról, mi történt velem.
~ Nos, nem árthat, ha egy kicsit beszélek róla. Hiszen végülis gyerek. ~ Gondolataim biztattak. Igen, csak gyerek – sokszor elismételgettem magamnak, tudatban. Ami pedig az Ébredőt illette, egy kicsit elgondolkoztam rajta, mit is jelent, de szinte magától értetődő volt.
– Ó, szóval így hívjátok őket. – vonatkoztattam le a gondolatban kifejtett dolgokat, miközben a kislány tekintetét fürkésztem. – Nem, tényleg Ébredő vagyok. A rendszer azonban a játék ideje küldött álomba. A téren kimondottakkal én is személyesen szembesültem. Időm is volt fejlődni, aztán csak úgy… bumm, hűvösre küldött. – elmosolyodtam. – Hát, ennyiben tévedhetek, az inventorymat csontig kiürítette a rendszer, miután felébredtem. Ami pedig a szintemet illeti, egy jó ideje csatlakozhatnék a fronthoz, de minek? Talán számítanak rám? – vállamat nemtörődöm módon vontam meg. Nem volt szükségem rájuk, azután, amit másokkal műveltek.

by **Shukaku** Pént. Május 22 2015, 17:32

Shu szeme büszkén megcsillant a dicséretre. Abban nem volt teljesen biztos, hogy azt teszi, amit a szíve diktál, mert sokkal jobban szerette magát egyszerű jótevőnek gondolni, aki teljesen racionális következtetések útján jutott el arra a véleményre, hogy bizony a kicsiket segíteni kell. Ez főleg azután vált fontossá számára, hogy Kemabat azt vetette ellene, hogy ő csak egy álomvilágban él. Persze bizonyítani nem tudta azt, hogy ez nem igaz, de ő teljesen meg volt arról győződve, hogy a céljai igenis elérhetőek, méghozzá a kicsik segítésével. És lám-lám, más is úgy gondolja, hogy nagyon fontos szerepe van, és sokat tesz a kis aincradi közösségért. Viszont a fiú füllentett, és mind Timidus, mind Shu elkapta a füllentést. Phobos azt mondta, hogy így hívjátok őket. Tehát ha azt mondja, hogy őket, nem pedig azt, hogy minket, az egyértelműen azt jelenti, hogy magát nem tekinti Ébredőnek. Ez fel sem keltette volna Shu figyelmét, ha az előbb említett Kemabat sem ezzel jött volna, hogy ő nem tekinti magát Ébredőnek. Ez talán valami járvány lenne? Mindenesetre nem tette szóvá ezt sem, csak figyelmesen hallgatta a fiú mondandóját, majd ha úgy látta, hogy az teljesen a végére ért, és megszólalásával nem fojtaná belé a szót, akkor ő kezdett beszélni.
-Igen, mi így hívjuk. Szerintem találó név, és nem is sértő. Persze ha téged zavar, akkor nem kell, hogy így hívjalak.
Teljesen a mondatot sem értette, de összetette magában. A rendszer azonban a játék ideje küldött álomba. A játék ideje alatt? Nem tűnik idegesnek a fiú, mégis furán fogalmaz, és nem először. Ha ez kicsit meg is zavarta Shut, az utolsó mondaton elmosolyodott.
-Hát akkor nem a fronttal fogsz fejlődni. Viszont fejlődni jó dolog.
-Egyre több ilyen előkerülő magas szintűvel találkozunk. Suzume, Silver, Malcolm most pedig te is. Mit csináltatok eddig? Miért nem hallottunk rólatok még sohasem?
-Timi, ilyet nem illik kérdezni.
-Állj ki ellenünk. Kíváncsi vagyok arra, mennyit változott a harc, amíg sztázisban voltál.
Shu megvonta a vállát, majd bocsánatkérően a fiúra pislantott.
-Ha szeretnéd, szívesen gyakorlunk veled, de nyugodtan el is utasíthatod.

by **Phobos** Pént. Május 22 2015, 23:01

– Egyáltalán nem zavar. Csak egy kicsit meglepődtem a kifejezésen. – vallottam be, az orrnyergemet masszírozgatva.
Kezdett egy kicsit melegebb lenni a helyzet, és már kezdtem érteni, miért ártalmas egy ponton a kíváncsiság. Úgy éreztem, a lány sarokba fog szorítani, de nekem nem volt okom ennél többet mondani. Senkire sem tartozik az, amennyit ebből a világból láttam, s hogy ki is vagyok. Ha nem sóhajtanék egyet, úgy éreztem volna, menten megfulladok. Megpróbáltam másra gondolni: valami szépre és nyugtatóra. Csak azt nem értettem, miért kellett tartanom Shutól.
~ Csak kíváncsi. És… végülis a céhtársa volt Gilbertnek. Mindketten… Timidus is. Megérdemlik, hogy tudják, merre és mi lett vele. De hogy mondjam el? Hogyan kezdjek bele? Végtére is nem hazudtam, ez idáig, csupán elrejtettem az igazságot… egy darabig. Végleg kész lehetetlenség lenne titkolni, előbb-utóbb úgyis rájönnének. Az meg már csak rajtuk áll, hogy el is hiszik-e. Tudniuk kell. ~ Miért is kellett félnem attól, ami egyszer úgyis bekövetkezik? Fogalmam sincs. Csupán a következményektől tartottam. A saját szememmel láthattam, ahogyan az öcsém ismeretséget köt Shukakuval és Timidusszal. Azt kell, hogy mondjam, megvoltak egymással, egy jó darabig – már ha lehetett így fogalmazni. Ha túlságosan keresni akartam az okokat, Ende árulásáig kellett csak visszaemlékeznem. A legrosszabb rémálom, ami egy bizakodó, emlékeket kereső gyermekkel történhet. A hely és a körülmények borzasztóak voltak.
~ Az egész az ő hibája. Ha nem árulta volna el, Gilbert nem lenne ilyen helyzetben. Még azt sem tudni, pontosan hol van. Mintha tűt keresnék a szénakazalban! ~ A tollas sárkány váratlanul szólalt meg, hiszen eddig csendben gubbasztott az idomára mellett. A kihívás is meglepő volt a részéről: Timidus hívott ki, és nem a kislány. Tekintetem a szóban forgó Shura vándorolt. Nem értettem az okát, miért kellett bármit is elutasítanom. A sárkány nyíltan kifejezte óhaját. Az meg már más kérdés, mire célozhatott harc alatt. Valószínűleg nem hitt abban, amit mondtam, és csak szimplán kíváncsi volt arra, mennyire vagyok képes.
– Rendben van, Timidus, elfogadom a kihívást. – bólintottam, majd a földről feltápászkodva Shu felé fordultam. Komolyan tekintettem le rá, hangsúlyozván a mondanivaló esetleges jelentőségét. – De ezután lenne valami, amiről beszélnünk kéne. Lenne egy kis időtök?

by **Shukaku** Szomb. Május 23 2015, 05:42

Mivel a srác megint a gondolataiba temetkezett, és mivel a mondata úgy zárult le, hogy meglepődött, és mivel Shut igencsak kezdte ismét zavarni a kényelmetlen csend, így ahhoz a témához nyúlt vissza, ami legutóbb is a meglepetést, vagyis a meglepődést okozta. A céh kérdése. Ugyan most már értette, hogy miért nem hallott erről a srác, hiszen ő is az Ébredők közé tartozott… bár egy elég furcsa, eddig ismeretlen fajtájába. Vajon miért csinálta ezt vele Kayaba? Talán meg akarta neki mutatni, hogy milyen rövid idő alatt mekkora különbségek lesznek az emberek között? Talán ő valami időutazó lenne a múltból, aki még a játék eleji lelkesedést hívatott visszacsempészni? Ezzel is a fásult frontharcosokat kívánná segíteni az Admin? Annyi kérdés, és olyan kevés válasz. Egyvalamire azonban volt válasza, és az a céh kérdése volt, szóval arra válaszolt, hogy megtörje a csendet.
-Régebben Artesnek hívták a céhet. Artes Liberales. De… a céhvezér kiesése, Meredith távozása, meg Gil… izé… Raven és Esutel eltűnése után kellett egy kis változás. Nagyon nem akartunk már Artes lenni… nem illett hozzánk. Akartunk valami fiatalosabbat… valami vidámabbat. Szóval ennél döntöttünk. Még közös dalocskánk is van, ilyen céhindulóféle… persze Alex nem rajong érte, mert szerinte lányos, de ő mostanában semmiért nem rajong. Majd szervezünk neki egy nagy partit, de ez még titok…
Talán túl sokra és túl személyesre is sikeredett az időhúzásos, csendkitöltős csevegés, ám szerencsére a végére a fiú is megtalálta a nyelvét, és elfogadta a kihívást, így hát Timidus azonnal el is indult a tisztás közepe felé, Shu pedig helyette is válaszolt.
-Persze, van időnk, de menjünk majd be a városba. Vacsizni… meg ilyenek. Elég késő van már.
És ha ez megvolt, akkor beállt a sárkány mellé, és elküldte a felkérést. Teljes életes küzdelmet választott, mert tudta, hogy Timi úgyis azt szeretné, majd ha az ellenfél is elfogadta, akkor várták, hogy lejárjon az óra. Persze felkészültek mindketten, hiszen felszerelés nélküli ellenfél ellen talán már csak támadhatnak először…

220/45
2 - 76
220 pont

ha kockázunk:

by **Phobos** Kedd Május 26 2015, 11:04

Hallván az Artesről szóló fejleményeket, minden világossá vált. Nem, egyáltalán nem volt egyértelmű, mi történt a céhvel. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy esetleg Anat halálával az Artes is elpusztul, de kellemesen csalódhattam. Mosolyogva hallgattam a kislány híreit, és a végén bólintottam. Nem mintha közöm lett volna a céhükhöz, mégis boldog voltam: éltek, más nem is számított. Túlélték ezt a hatalmas veszteséget. Ebben a világban kevesek tennék túl magukat ekkora káron. Mit csinálhattak, hogy ennek megvalósítása sikeres lett?
– Örülök, hogy ezt hallhatom. – jelentettem ki. – Gondolom egyáltalán nem lehetett könnyű, mióta a céhvezér… tudod. – Elhallgattam, s szomorú pillantást vetettem Shura. Mondanom kellett volna valamit, hogy eltusolhassam, de inkább csendben maradtam. Talán anélkül is tudhatja, mennyire sajnálom Anatole elhalálozását. Külső szemlélőként is tiszteltem, már amennyire lehetett. Kicsit nehéz volt úgy ítélkeznem, hogy csupán annyit láthattam az emberekből, amennyit a fivérem érintkezett velük. Szomorú, de mindenképp tanulságos lecke volt a számomra: nem olyan tökéletes, mint amilyennek a kinti világban tűnt. A gyűlölet és a zárkózottság beárnyékolta. Vajon ott is ugyanilyen volt? Hirtelen annyi mindent meg akartam tőle kérdezni…
Az idomárka beleegyezésére elégedetten biccentettem, majd felálltam. Azt a csekély védelmet, a kezdő ruhát a rendes öltözetem alatt hordtam. Egy egyszerű felső volt, semmi több. A pörölyt lehívva, két marokra fogtam. Termetes mérete ellenére igen könnyűnek tűnt, a beszerzett és a sztázis után megmaradt súlyemelés jártasságomnak köszönhetően. Nem mintha nem lett volna jó, de nem értettem: ha ki lettem semmizve, az elsődleges jártasságok miért nem tűntek el? Vállamat gondolatban megvonva, többet nem kívántam foglalkozni ezzel a problémával.
A rövid felszerelkezést követően a párbajkihívó panel felugrott. A feltételeket elfogadván már csak a visszaszámlálásra vártam. Régen küzdöttem meg játékossal, így a harc kezdete előtt is egészen máshogy éreztem magamat. Nem izgattam magamat, ilyen felszerelésekkel a győzelem elérhetetlen volt, ráadásul Shu is csak gyakorlást említett, nem pedig trancsírozást. Fegyveremet néhány centire megemeltem, s védekező pozíciót vettem föl. Próbaszerencse…

Élet: 135; Páncél: 2

by **Shukaku** Kedd Május 26 2015, 11:28

Shu is elszontyolodott kicsit, hiszen bár igyekezett tartani a kapcsolatot Anattal, mert továbbra is hitt abban, hogy valamiképpen még mindig hallja őket, nem pedig ugyanolyan sztázisba került vissza, mint amibe úgy az emberek általában kerülnek. Ezt remekül támasztotta alá az is, amit most Phobos elmondott, hiszen ő is másfajta sztázisban volt, tehát létezik ez a másfajta sztázis, tehát biztosan létezik megint másfajta is. Olyan, ahova a játékból kiesők kerülnek, jótékony szellemként figyelhetik a még játszókat, és esetleg egymással is cseveghetnek. Talán Anatole éppen Hisamével és Peterrel ebédel együtt, meg azzal a másik előző céhvezérrel, akiről valamikor mesélt. Szóval kicsit meghajtotta a fejét, majd a másik szemébe nézett.
-Hogy kiesett? Nem, nem volt könnyű… eléggé megviselt minket… főleg Alexet. Tudod… ő még mindig elhiszi, hogy aki itt meghal, az kint is, szóval őt méginkább rosszul érintette. De… azt hiszem ez a rengeteg változás, és az, hogy most már tényleg igyekszünk csapatosat játszani, elég sokat fog segíteni. Tudod, régen sokan különcködtek. Raven is, Meredith is, Esu is… most már csak Alex teszi, de most türelmesnek kell lennünk vele, szóval azok is vagyunk. De… az élet megy tovább, és azokkal foglalkozunk, akik még nem estek ki. Mint például veled.
Az óra monoton kattogása lassan megszűnt, és a csata elkezdődött. Shu odasúgta a sárkánynak, hogy csak finoman, szóval Timidus meg is indult finoman, és csak egy kis karmolást próbált ejteni a srác karján, ahogy elsuhant mellette. Persze a cél azért ennél sokkal több volt. Ha a támadás sikeres volt, akkor képi is járult mellé, amellyel Phobi szervezetébe egy adag Olcsó Katyvasz Potiont juttatott. Ezután megkerülte a fiút, és visszaröppent az idomár mellé, ahol felvette a védekező testtartását.

220/45
2 - 76
220-(41+20)= 159 pont

by **Phobos** Vas. Jún. 07 2015, 00:05

Utólag már korántsem voltam biztos abban, hogy jó ötletnek tűnt a céhvezért megemlíteni. Ujjaimat egymásba kulcsoltam, s a kínos csend erejéig kerültem a lány vagy a sárkány pillantását. Hogy lehetne ezen változtatni? Könnyű lett volna egy „bocsáss meg”-et odavetni, legtöbben ezt a lehetőséget választanák. Valami engem is arra ösztönzött, hogy kimondjam eme varázsszót, aztán az ezt visszautasító felem visszarántott a földre.
Láttam mindent, a testvérem szemén keresztül, de csak felszínes betekintést nyerhettem az Artes életébe. Ez a fiú hibája volt, elismerem. Kis jó érzéssel töltött el, hogy a tulajdonképpen idegen Shu megosztotta érzéseit és emlékeit. Amennyire láttam, ő is az a visszahúzódóbb fajta volt, mint Gilbert. Az emberek tényleg képesek változni… épp ezt szeretem bennük. Sejtelmes hümmögés kíséretében ízlelgettem a szavait.
– Igazán örülök, hogy nem adtátok fel. – mondtam, tekintetemet újból a kislányra emelvén. Ujjaim kötelékét felbontván, karjaimat széttártam. – Hát, kitartást a továbbiakban. Rendes munkabeosztással minden nehézséget át lehet hidalni, bizony. – Halvány félmosoly eresztettem el a végén.
Ami a harcot illette, kicsit azért mégis izgultam. Régen küzdöttem meg más játékossal, különösen az idomár besorolásúval. A kaszt nem is igazán számított, ezt csak gyakorlásnak, a harchoz való visszaszokásnak tekintettem. Miért is tartottam egy kislánytól meg a kedvencétől? Igazából… csak amiatt, amivé vált. Vagyis inkább, amiért ilyen gyorsan megváltozott. Örültem neki, meg minden, csupán ijesztő volt a passzívból asszertívba váltani.
~ Szinte kapkodó. Esetleg az itteni környezet… nem. Maga a világ követeli meg a gyors ütemű változást. Aki egy kicsit is foglalkozik másokkal, az felismerheti, és gyorsan változtathat rajta. Mégis… ha nem siet, talán túlontúl késő lehet. Újabb itteni szabály, amivel tisztában kell lenni. Értem már. ~
Kis vállkörzéseket tettem, míg az óra kattogott. Tekintetem Shu és Timi között cikázott, melyik fog hamarabb megmozdulni. Az idomárok a peteket küldik támadásba, úgyhogy a visszaszámlálás utolsó pillanataiban főként a szóban forgó tollas sárkányra fókuszáltam. A küzdelem kezdetével Timidus egy sima karomtámadással indított. Figyeltem, majd jobb lábammal hátrább léptem, hogy a célba vett felületemet a pöröllyel háríthassam. Sikerült, de nem fürdőzhettem meg az elégedettségben, még el is sodorhatna. Jobb markomba vettem a fegyver nyelét, s a képességemet bekapcsoltam. Nem lendültem Shu felé, egyszerű jobbról érkező, lefelé haladó kalapácsütést kívántam rámérni, de persze miután az eszközöm olyan hosszúságúra nyúlt, mint amennyire az imént említett kislány is volt.

Támadás hárítva, nem nagyon szeretnék kocázós csetepatét. Képi bekapcsolva, 24 sebzéshez további 18 adódik, ha talál.

by **Shukaku** Vas. Jún. 07 2015, 05:34

-Oh, amiatt ne aggódj, az van! Az van a leginkább, rendes munkabeosztás! ne tudd meg, hogy Timi mennyire betáblázza a napjaimat, és konkrétan minden kis feladatnak megvan a helye és az ideje.
-Tudok improvizálni, ezt te is tudod.
-Igen, persze… de akkor is imádod a szabályokat.
-A szabályok teszik átláthatóvá az életünket.
Shu csak egy ugye megmondtam pillantást vetett a fiú felé, ezután azonban minden figyelmét a harcra összpontosította. Most viszont el kell mondanom valami nagyon fontosat Shuról, ami talán visszamenőlegesen is befolyásolhatja Phobos döntéseit. Shu harcstílusa… vagyis inkább ezt csak védekezési stílusnak lehetne mondani, nagyban különbözött a többi idomárétól. Már eleve furán kezdte, hiszen a legelső küldijén ő próbálta védeni a kis Timidust, nehogy bármi baja eshessen szeretett társának. Azóta ez azonban megváltozott. Ma már rájött arra, hogy Timidus imád harcolni, és minél több részt enged neki, annál jobban kiélheti magát a pet, így a harcok irányítását teljesen rá is bízta. Sokszor, amikor nem is kellett beavatkoznia, csak lecsüccsent valahova a sarokba, rajzolgatott, és néha-néha, ha a sárkány arra kérte, aktivált egy képit. Most persze nem így történt, hiszen alig tudtak valamit az ellenfélről, így Timi nem engedte a lazsálást, ám azt feltételezni, hogy két méter közelségbe menne a másikhoz, ami csak egy ugrás… ennél azért jobban utálta ő a harcot, és olyan messzire ment, amennyire csak tudott. Timidust ugyan sikerült kikerülni, ám ahhoz igenis kellett lendülni, hogy a köztük lévő távolságot áthidalja a harcos. Tegyük fel, hogy mégis lendült, hiszen enélkül semmi esélye nem lett volna támadni sem, ám Shu felkészült volt, és a jobbról indított támadás elől balra tért ki, majd el is kezdett futni a másik elől, miközben ezúttal az első képességét próbálta aktiválni, és persze elterelni az ellenfél figyelmét arról, hogy Timi a hátába került, és egyenesen felé tartva igyekszik farkával egy hatalmasat vágni Phobi kobakjára.

220/45
2 - 76
159-(41+20)= 98 pont

Képességhasználat sikeres.
Támadás sikertelen.

Shu első képit próbál aktiválni, ha sikerül, három körig minden támadásod negyedét te is elszenveded.
Timike támad a leírt módon.

by **Phobos** Szomb. Jún. 20 2015, 14:37

Nem volt sikeresnek elkönyvelhető a próbálkozásom. Sebaj, majd legközelebb. Továbbra is az a tudat feszélyezett, hogy az ellenfélnek két feje volt. Egyre is igen nehéz figyelni, de hogy egy idomárra kétszeresen kellett ügyelni, arra mérget vehettem. Erős gyanúm támadt, miszerint ez a küzdelem nem fog sokáig tartani: Shu több ideje volt játékban, és Timidusszal is rengeteget gyakorolhatott. Kijöttem a rutinból, egy ilyen aktív ellennel szemben aligha lehetett esélyem – de mégis megpróbáltam talpon maradni. Nem könnyítem meg a kislány dolgát. A seprés elől könnyedén kitért, habár tény is való, nem nagyon vittem bele bonyolult mozdulatsorozatot. Egyszerű próbálkozás volt a részemről. Visszaszoktatásnak is nevezhettem volna, de az olyan bizarr. Mintha újból járni tanulnék, miután hónapokra kiestem a rutinszerű életemből. Igazából azt sem tudtam eldönteni, hogy lehet-e rutinosan mozogni egy ilyen világban. Nem itt lenne a helyünk, ha úgy nézzük. Ennek ellenére minden ízét-percét ki akartam élvezni. Kevesebb szabály, kevesebb felelősség. Csak egy dolgom volt, azt pedig elvégezve nyugodtan élhetek. Nem akartam visszamenni.
Miközben a fegyver visszaállt eredeti méretére, az ellenfél már támadt is. A kislányra figyeltem csak, ahogyan manőverezett, így szinte meg is feledkeztem a sárkányról. Tekintetemmel Shura fókuszáltam, és csak az utolsó pillanatban hallottam meg a Timi által keltett neszre. Jobb karomat védekezően tartottam ki, hogy felfogja a farok lendítést, ám a tényen nem változtatott: eltalált. Az ismerős zsibbadó érzés régi volt. Már akkor is tapasztaltam, amikor még a saját testemben maradhattam, még, a sztázis előtt – a hosszas álom előtt. Szinte nosztalgikus élmény volt, ahogyan újból átélhettem a zsibbadás nem túl kellemes érzését. Felszisszentettem, mintha fájdalmasnak gondoltam volna az ütést, majd elhátráltam a sárkánytól. Az életcsíkomat leellenőrizve észleltem, hogy már sárgában jártam. Régebben is segített az a képesség, ami a zónák határain variált, hátha most is hasznát vehetem. Nagyot sóhajtottam, majd ezúttal valóban ellendítettem magamat a talajtól, egy roham erejéig. Amennyire csak telhetett, annál gyorsabban akartam az idomárka közelébe jutni, és egy alulról vállmagasságban tartó csapást mérni a szóban forgó Shukakura.

Élet: 77;

Sebzés 29-re nő, a sárga zóna miatt. Egy sima támadás.

by **Shukaku** Vas. Jún. 21 2015, 08:00

Azt azért tegyük hozzá, hogy az ellenfélnek nem csak két feje volt, hanem négy lába,összesen négy keze és mancsa, egy tollas végű farkinca, amivel előbb osztott ki sebzést, és körülbelül huszonnyolc plusz negyven foga. Ezt az utolsót azért tartom fontosnak megemlíteni, mert Timidus kedvenc módszerei közé tartozott ellenfelének meghökkentése, ezzel a figyelmének elterelése. Ez igen nehezen működött úgy, hogy valamit ő maga cselekedjen meg, hiszen régóta észrevette már, hogy az embereknek fogalmuk sincsen arról, hogy milyen támadást várjanak egy sárkánytól, így vagy mindenen meglepődnek, kezdve olyan csekélységekkel, hogy beszélni tud, vagy nem lepődnek meg semmin. Ez a tudat eredményezte azt, hogy Shunak kellett az ilyen hadi cselekedeteket megvalósítani. Na de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen van jó hírem is a számodra. A sebzésed ezúttal nem csak elméletben sebezett többet, de ezzel a huszonkilencessel sikerült is csapást mérned az idomárra, aki akrobatika jártasságát kihasználva nem repült olyan nagyot, mint amilyet illett volna neki, sőt, ahelyett, hogy megint távolodni kezdett volna, ő is megindult a harcos felé. Neki egyáltalán nem kellett már megszoknia ezt a világot. Szerette, hogy nincs fájdalom, nem is szisszent fel az ütések bizsergető érzésétől, egyszerűen csak figyelte Timi parancsait, amik ezúttal is csipogva jutottak el a fülébe, és megcselekedte ezeket a kiadott utasításokat. Szóval a közeljutás már meg is volt, hiszen ebben maga Phobos volt a segítségére, már csak a támadás maradt hátra. Shu ahogy elég közel ért, a srác fegyvert tartó keze után kapott, mindkét kezével megpróbált rámarkolni, majd olyan erősen beleharapni, ahogyan csak tudott, és tartani magát. Így egyrészt sebzést osztott ki, másrészt lefogta a fegyveres kart, harmadrészt remélhetőleg eléggé meglepte Phobit ahhoz, hogy ezúttal is rá figyeljen, ne Timire.

220/16
2 - 76
98-(41)= 57 pont

by **Phobos** Szer. Jún. 24 2015, 20:43

Végül csak sikerült támadást mérni az ellenfelemre, de az aggodalom közre játszott. Végtére is, konkrétan egy kislányt bántottam, egy baromi nagy kalapáccsal. A való életben meg is ölhettem volna, ám ezen a világban egészen más szabályok érvényesültek: a számok – a pontok – kerültek előtérbe. Bár nem először harcolok, jobb lesz, ha egykettőre hozzászokok a tudathoz. Nem szabadott bűntudatot éreznem, ha a mozdulatsor túlságosan kegyetlennek ígérkezett. Éppenséggel ugyanannyival ért fel, mintha valaki egy tőrrel vágná meg a társát… vagy ha egy kutya megharap. Mindennek ugyanaz a következménye: a pontoktól függetlenül se több, se kevesebb.
Szóval megfékeztem magamat, még mielőtt rám törhetett volna az aggodalom. Amúgy is, a legártatlanabb külsővel rendelkező ellenfél a legveszedelmesebb. Razz

Nem becsülhettem le, elvégre többet látott, tapasztalt a játékból – annak ellenére, hogy ritkásan láthattam. Kissé nehézkes volt úgy szemmel tartani a dolgokat, hogy közben egy olyan személyes keresztül figyelhettem, aki egy kicsit sem foglalkozott mások bajával. Önzőség vagy szimplán leterheltség, most lényegtelen. Az a fontos, hogy a lemaradás-okozta hátrányokat mihamarabb kiküszöbölhessem.
Ha már a kutyaharapásnál tartunk, az ellenfél meglepő mozdulatra szánta el magát. A pillanatnyi bűntudatot, figyelmetlenséget kihasználva megmart.
~ Most komolyan…? ~ Suspect

Hitetlenkedő grimasz ült ki arcomra, amint azt észleltem, hogy a furcsa támadással hat ütéspontnyi érték gördült le az életsávomról. A vérszomjas fenevad agyarai makacs módon tartották fogságban a karomat, hiába is próbáltam szabadulni, ahogy már említettem, eme világ szabályai mások, mint a kintié. De akkoris-alapon, tovább próbálkoztam, míg figyelmem teljesen a satuban tartott tagomra nem terelődött. A húzás meglepett, ahogyan a következő csapás is, amit már a sárkány mért rám. Egy szempillantásnyi idő alatt az életem a piros határba zuhant. Kész, ez a kombó kifogott rajtam. Szabad kezemet bűnöző-mód feltartottam, nyakamat vállig behúztam, miközben zavartan vigyorogtam.
– Beismerem bűnösségemet Kayaba Akihiko színe előtt, kérem, tartóztasson le. – jelentettem ki játékos hanglejtéssel, ezzel Shu tudtára adtam megadási szándékomat.

by **Shukaku** Csüt. Jún. 25 2015, 06:47

Timi egy zseni. Csak ez volt Shu eszében, ahogy vihogva csüngött a srác karján. Nemcsak azért, mert egy olyan lányka mellett is majdnem mindig képes volt győzelemre vinni a csapatát, mint ő, hanem azért is, mert ezekkel a módszerekkel, mint amilyen a harapás is volt, az idomár számára is viccessé, játékossá tette a harcot, Shu pedig kezdte megszeretni, legalább is ezt a formáját. Az első miatt párszor már volt bűntudata. Elgondolkodott azon, amit Suzu is mondott, miszerint egy agresszívebb, jobban harcoló idomár mellett a sárkány még eredményesebb lehetne. Pont ebben látta a sárkány mérhetetlen ügyességét. Amíg jó páran panaszkodtak arról, hogy nehéz haladni, ő úgy, hogy nem volt az a grindelős fajta… a szafarin kívül persze, nem vállalt Túlélő Csarnokot, csak ha nagyon szépen megkérték, nem járt Kazamatázni, nem járt Bossra, és Küzdőterezni is nagyjából csak a kicsikkel Küzdőterezett, akikért kevesebb pontot kapott, hogy felkészítse őket… vagyis, hát azért, hogy Timi felkészítse őket. Ezen kívül ott volt az Aréna, ahova bár hetente eljárt, hai macimum kettő küzdelmen, ha igazán részt vettek. Timi a minimumra vette ezeknek a számát, hiszen tudta, hogy Shu nem szereti, így csak annyira jártak el, ami elég volt az előny megtartásához. És így is lassan elérték az ötvenes szintet. Innen tudták, hogy azok, akik a haladás miatt nyávognak, vagy lusták, vagy valamit nagyon rosszul csinálnak. Shu nevetve a földre huppant, és nem is nagyon állt fel, úgy, lecsücsülve kuncogott magában egy ideig.
-Nem kell letartóztatnunk, az Yuuki asztala… és amúgy is, nem követtél el semmi rosszat. Kayaba Akihiko pedig könyörületes isten, szóval ha mégis, akkor bizti megbocsájt neked.
Még mindig nevetgélve pattant fel, majd amikor Timi is landolt mellette, meghajoltak a fiú felé.
-Köszönjük szépen a játékot! Van kedved egy sütihez, vagy valami? Szívesen válaszolgatunk még, ha van kérdésed. ^^

(Köszönöm szépen a játékot!)

by **Cardinal** Csüt. Júl. 16 2015, 23:25

Osu!

Lezárom a párbajt, 90 xp és 240 arany a jutalmatok.

by Ajánlott tartalom

Shu és Timi és Phobi

Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi

Re: Shu és Timi és Phobi