Boldogság Kerület

by **Kayaba Akihiko** Szomb. Ápr. 25 2015, 22:40

Egykoron céhházak álltak itt, azonban a koboldok ezeket az épületeket gyárakká és kovácsműhelyekké alakították át. Az inváziót követően csak néhány céh költözött vissza ide, így számos épület most üresen áll, és kifejezetten lepusztult, lelakott állapotba kerültek. Mondhatni ez a negyed lett Nyster szégyenfoltja, de mivel éjszaka egészen hátborzongató a kísértetházakban járkálni, mégis népszerű része maradt a városnak.

by **Seishin** Szomb. Okt. 14 2017, 15:49

*Előzmény: Famacska Bár*

Csak álltam és figyeltem a lányt minden pici rezdülését. Régebben már rég itt hagytam volna, de nem már nem a régi vagyok és nem is akarok olyan lenni. Most itt tartok végig gondolom az utat hogyan is jutottam ide. Erre a helyre és ebbe az állapotba. Talán még a lány is, aki most be jelenti, nekem utálja a fahéj izét, talán ő is adott egy apró lökést. Ami nem más volt, mint leszúrt, amiért annyira meg nyíltam az előbb egy idegenek. A meg hajlására kisé furán tekintek, mert ha bár szokás köszöntés képpen meg hajolni. A meg hajlást lehet rosszul is csinálni. Meg van, hogy menyire és mekkora szögben kell. Egy sima baráti üdvözlés néha nem több mint egy apró szinte biccentésszerű meghajlás.
Végül is európai ezért nem biztos, tud ezekről az apró formaságokról. Vagy éppen tud és nagy meghajlással nem csak simán köszönni akart.
- Hitomi vagyok ide bent nagyon sokan csak Seishin ként ismernek. Nagyon szeretem a fahéj izét, a macskákat. A kutyáktól, amik, nagyobbak, mint egy macska kétszerese félek.
Picit elgondolkodom mit is mondhatnék még. Majd kicsit felderült arccal szinte fel is szólalok Aháá meg van!
- Sokat szoktam zenélni vagy is gyakorolni, de nagyon kevés embernek mutattam meg eddig. Meg őő meg őő hát hmm...
Meg vakargatom arcom azon felét, amit teljesen le fed a maszk. Látszik, mondanék még pár dolgot, de vissza emlékezve az eseményekre és inkább ugyan olyan mélyen, mint ő az előbb meg hajoltam.

by **Kiwi** Kedd Okt. 17 2017, 19:29

Eljött az az idő, amikor nem értettem mi történik és miért. Vagyis, hát igen... de mégsem. Ha meg akarom foglalkozni, azt nem tudom, miért így alakult a kommunikációnk. A mély meghajlást a tiszteletadás jeleként, minthogy elismerem, mint "senpai", nyújtottam neki. Ezt nem is olyan rég magyarázta el egy japán, mert tényleg nem mindegy, de minél mélyebben hajolsz meg, annál nagyobb tiszteletet mutatsz az irányába. Valamint elmondta, hogy a könyörgés, tehát a teljes letérdelés, majd ráhasalás a földre, és a másik cipőjének az orra elé borulás, a mai napig élő gesztus náluk. Borzasztónak találtam. A meghajlással megbarátkoztam, hisz nekik a kézfogás a fura, amit megjegyzek én sem szeretek igazán.
Pár mondattal kibővítette az előzőeket, és valamiért irtó furán éreztem magam. Úgy éreztem... mintha óvodásként viselkedne. Elmondja mit szeret és mit nem. Nem kérdez, csupán összeszed magáról néhány általános információt. Odakint, biztos úgy érezném gúnyt akar űzni belőlem, de azt már tudom, hogy idebent másabbak az emberek. Egyrészt összetartóbbak, másrészt... elmagányosodottabbak. A többség. Sokaknak nehezen megy, az önkifejezés, ahogy nekem is. Úgy éreztem, fel kellene vennem a tempóját, de nem tudom... megalázónak érezné-e. Valahogy, viszont el kell indulni.
- Diana vagyok, idebent viszont Kiwiként ismernek. - Elakadtam, bár a valódi nevemet kicseréltem egy használt, álnévre. Mint egy fehér fal, ütköztem blockba és nem értettem miért. Nem jutott az eszembe semmi. Sem az amit szeretek, sem pedig amit nem. Mint aki egy felelésen mered le, úgy álltam ott előtte, teljesen értetlenül. No lám, lepipál egy "óvodás"...
- Izé... én is állatbarát vagyok, mindenfélét szeretek. - Szünet.
- Érdeklődök a természettudományok és a pszichológia iránt. - Szünet.
- Zenélni viszont, mindig is meg szerettem volna tanulni, de sose volt rá lehetőségem. A nagyszüleim és az apám több hangszeren is játszottak. - A végére visszatértem azért, de meg kellett jegyeznem néhány pozitívumot a családomról, mondhatni, dicsekedtem. Legalább ennyivel. Féltem, hogy be fog állni a kínos csend, így mihamarabb egy tartalmasabb témát próbáltam találni. Majd látva a lányt beugrott.
- Ohh, a... ott, azon túl. - Mutattam a templomépület felé.
- Szokott lenni piac, és sok érdekesség. Látom szereted az extrémitást. - Mutattam a szemkötőjére, bár... egyáltalán nem gondoltam, hogy okkal hordja, idebent ha rossz a szeme is megjavította a rendszer. Szóval csak hóbort, vagy valami kiegészítő, amivel kiemelkedhet a szürkék közül.
- Sok érdekességet árulnak, jelmezeket, kiegészítőket, táskákat, plüssöket... mindenfélét. - Próbáltam felcsigázni picit, legyen célja is az utunknak, valamint hátha találok rajta olyan "fogást", amivel sikerül picit kihámoznom a lánykát.

by **Seishin** Szer. Okt. 25 2017, 18:49

Oh az a fránya jég is feltört vagy is nem egészen mert nem tört semmi. Inkább végre normálisan kezdtük újra az egész ismerkedést. Most úgy gondolom, hogy egyelőre egész jó irányba halad. Tudom talán megint túl sók mindent mondtam el magamról. Tehát erre legközelebb figyelnem kell még jobban. Azon, amit mesélt csak ámultam, több hangszeren és és nem csak a nagyszülői. Most irigyeltem egy kicsit, az én szüleim nem voltak a zenében ilyen tehetségesek. Igazából nem volt semmi zenei vagy írói készségük.
Ujjaim össze érintve nézek Kiwire és kicsit tétován szólalok meg. Úgy, mint aki nem tudja meg merje kérdezni azt, amit, akar, vagy épp kimondani.
-Hát tudod, ha szeretnéd én, taníthatlak. Nővérem azt mondta szépen tudok játszani.
Kíváncsi voltam mit fog szólni a dologhoz. Azért reméltem nem utasítja el azonnal.
Mikor a templomfelé mutat, arra fordulok, nem tudom, elképzelni sem mit akarhat mutatni, de aztán jön a magyarázat. Egy piac van arra felé tele minden féle furcsasággal és jó dologgal. Nagyon érdekelni kezdett az egész, ami kicsit ki is ült az arcomra biztosan. Mikor szem kötőmre mutat egy pillanatra vissza ugrók persze csak képletesen a kis burkomba.
- Nem extrémitás miatt hordom, születésemtől kezdve van egy betegségem, amit nem lehetett gyógyítani. Nővérem szerint nem kellene rejtegetnem, én viszont nehezen mutatom.
Amikor fel sorolta menyi mindent árulnak ott. Teljesen felcsigázót, Meowski legalább nem lesz egyedül az inventorimban. Lesz egy cuki társa vagy nem is egy komplett plüss macska kolónia.
- Már alig várom, láthassam, ha nem nagy gond meg nézzük vagy is meg mutatod nekem?

by **Kiwi** Szomb. Nov. 04 2017, 17:01

- Min játszol? – Vágtam rá szinte rögtön a kérdést. Amennyiben komolyan gondolta, szívesen elfogadom a tanítgatását.
- Mennyiért vállalsz? Az, ha bal kezes vagyok hátrány? – Kérdeztem vissza, hivatalos hangnemben, bár mivel nem voltam kellőképp feloldódva a társaságában, az izgatottságomat lepleztem ezzel. Kiveséztem a lehetőségeket, előnyöket hátrányokat és felmértem menyire gondolja komolyan.

Feltűnt, hogy zavarba hozza a szemkötős, dolog, de addigra már az ujjam rámutatott a tapintatlan lényegre. Ahogy elmondta, nagyon durvának tűnt. Nem a látásáról lehet szó, ugyanis azt javítja a rendszer az esetek túlnyomó százalékában, inkább benőtt szemhélyra, vagy üres szemgödörre, esetleg benőtt szemgödörre asszociáltam. Maga az üvegszem sem fordult meg a fejemben. Ezekre gondolva, viszont picit elborzadtam, a fantáziám ugyanis élénkebb mint a szürke valóság. Titokban piszkált a dolog, hogy micsoda is lehet az, de tapintatlanság lenne tovább erőltetni. Majd mutatja, ha akarja. Viszont vajon nem érdeklődni is bunkóság? Nem tudtam eldönteni, és hezitáltam a két állapot között.
- Értem. – Mosolyodtam el, kissé bizonytalanul.
- Nem lehet olyan rossz. – Közhely, de hátha. Az ember mivel saját magáról van szó, sokszor érez csúnyábbnak és lehetetlenebbnek dolgokat magán, mint ahogy mások megítélik. De úgy tűnt ezen felül érdekli a vásár, bár az utolsó mondata kusza volt, mégis azt hiszem értem mire gondolt.
- Persze. – Indultam el a templom irányába.
- Szeretem azt a helyet, nem túl szűk az út, van elég hely, a vásárlók sem lökdösik egymást, és van sült gesztenye is, ha szereted. – Mosolyogtam rá, hisz itt próbáltam ki először én is azt az égett pocsékságot, de van aki szereti.

by **Mirika** Hétf. Márc. 25 2019, 00:30

Hinari

Ahhoz képest, hogy mennyit játszom, meglepő módon kétszer olyan gyorsan értem el a tízes szintet, mint az első alkalommal. Pedig akkor is tudtam, hogy mit csinálok, elvégre bétás voltam, de egyrészt most, amikor játékban vagyok, elsődlegesen a fejlődésre koncentrálok, és nem pazarlok el egy csomó időt minden másra, másrészt pedig... hát... a legjobb farmoló spotok, nos... szinte üresek. Anno egy csomót versengtünk a legtutibb helyekért, most meg az egész az enyém kábé. Nyilván mindenki, aki ténylegesen játszik, már rég elhagyta ezt a szintet. Hat év után aki eddig nem csinált semmit, az nem fog hirtelen mégis elkezdeni játszani. Igazából megtehetném én is, hogy átugrom ezt a részt, de nem éreztem... helyesnek, hogy odamenjek ahhoz az NPC-hez, és megkérjem, hogy csaljon fel a 20. szintre. Becsületesen végig akartam csinálni újra, és egészen klasszul haladtam vele.
Mondjuk ez pont nem az a nap volt, amit az exp hajkurászásával akartam tölteni. Ozi-kunnak hála elég tőkém volt ahhoz, hogy szétnézzek kicsit az itteni bérlakások között. Abban bíztam, hogy lesz pár szabad kecó, és már nem akar mindenki itt lakni. Nagyot nem tévedtem, de valahogy egyik szoba se nyerte el a tetszésemet maradéktalanul. Vagy a fekvése volt vacak, vagy petet nem engedtek, vagy az NPC-k voltak pokrócok, mindig volt valami, ami nem klappolt. A legklasszabb lakások már elkeltek. Rég. Kíváncsi voltam, hogy az én régi lakásomban ki lakhat, de annyi felesleges időm nem volt, hogy ilyen marhaságokra fordítsam.
Annál is inkább, mert az egész lakáskajtatás csak az előjáték volt. Végre elhatároztam magam, hogy szembenézzek a múltam egy szeletével. Ugye milyen jól hangzik? Annyira nem illik a számba, hogy hihetetlen :3 De nem is ez a lényeg, hanem hogy milyen brutális véletlenek vannak. Mármint, több órát eltöltöttem a városban sétálva, és amikor az jött, hogy na akkor itt az ideje befejezni a tökölést, és megkerestem a lányt a térképen... Bakker, pár utcával odébb lézengett éppen! Felnevettem.
- Hát Momo, úgy fest nem használhatom kifogásként, hogy túl messze van :3 - néztem rá a kis lényre, aki helyeslően csivitelt egy sort, mielőtt körberepült volna engem, és letelepedett volna a vállamra. Elindultam a pontot követve. Nyilván megijeszteni nem fogom tudni, ugyanakkor tuti nem fogok neki feltűnni. Úgy öltöztem, hogy abszolút ne legyek feltűnő jelenség, hosszú csuklyás kabáttal takartam el a különféle idegen testrészeimet. Nem akartam, hogy megbámuljanak minden léptem után. Így viszont az arcom is alig látszott, és amikor utolértem a kecsesen mozgó alakot, hátulról öleltem át, hogy még csak esélye se legyen rám nézni.
- Megvagy :3 - szólaltam meg. Őszintén szólva nagyon paráztam attól, hogy mit fog szólni hozzám, de ezt próbáltam most elfelejteni, és egész egyszerűen csak arra koncentráltam, hogy átéljem a pillanatot. Momo persze a "becsapódás" pillanatában felreppent a vállamról, és három-négy méter magasba menekülve tett meg egy kört, mielőtt megállt volna a levegőben. Számítottam rá, hogy Hina-chan esetleg a váratlanság miatt leráz magáról, de úgy szó szerint, viszont nem tudtam, hogy ilyen esetben Momo hogy reagálna. Elvégre ő nem ismeri Hina-chant, maximum az én testbeszédemből tud következtetni, hogy támadó állást vegyen fel, vagy sem.

by **Hinari** Hétf. Márc. 25 2019, 19:40

Éppen egy kirakatot nézegettem: az üveg túloldalán sorban feszítettek a szebbnél szebb tavaszi ruhák, szoknyák és cipők, de volt ott elf-csipkés harisnya és faeno levélmintás sál is. A bolt maga nemrég nyílt és kreatív, képességből származó, egyedi cuccokat árult, nyilvánvalóan nem kevés aranyért. De megtehettem és talán ezért is voltam most itt elsősorban: valamivel... le akartam nyűgözni Alexet. Nem mintha nem lennék neki így is elég jó, de most mégis valami újat és nőiesebbet szerettem volna, amitől egyből leesik az álla :3 Persze ennek semmi de semmi köze nem volt a nemrég történtekhez, ugyan Rolling Eyes

... hiszen még véletlenül sem sandítottam rá többször is a város fölé emelkedő Obszidián Kastélyra lángbaborult arccal, miközben ezen kicsiny helyet kerestem. Nem, de nem ám! Mert pont egyazon város szomszédos városrészén kellett ezeknek lenniük, s így talán már érthető, miért nem cipeltem magammal senkit a vásárláshoz: még a végén elkezdenének kérdezni, amiből, nos... nem jönnék ki jól. Egyértelműen nem Neutral

Egyedül Nestor jött velem, amihez amúgy ragaszkodtam is, hiszen hiába telt már el bő fél év, még mindig nem éreztem magam teljes biztonságban, védett övezeten belül se. A sárkány tehát egy közeli tetőn napozott és figyelte a körülöttem lévők minden mozdulatát, amíg én bámészkodtam. Az Észlelésem - nyilvánvalóan - többször is bejelzett, de nem tulajdonítottam jelentőséget neki; ilyentájban elegen voltak a romokból felépített sétálóutca ezen kevéssé ismert részén is ahhoz, hogy ne rezzenjek össze minden tovahaladóra.

Csak azt vettem észre, hogy egy hatalmas árny suhan felém és állapodik meg mellettem, kiterjesztett szárnyaival takarva a kilátást: Nestor teljes sebességgel (sebességemmel) vetette le magát a cserepekről és állt be elém, nekem háttal, dühösen fújtatva az idegenre. Orrlyukaiból koromfekete füst szállt fel, de egyelőre nem támadott. Rögtön elöntött a pánik: így, hogy Nes itt van, nem teleportálhatok el, de...
Nyugalom. Védett övezetben vagy és nagyon sok a szemtanú - jutott eszembe és így már egy fokkal nyugodtabban kukucskáltam ki végül a sárkány szárnya alatt, hogy mégis ki az, aki ilyen mértékben kiváltotta Nes védőösztönét. Először csak a csuklyát láttam és azt, hogy igenigen közel jutott hozzám anélkül, hogy feltűnt volna - ezek pedig önmagukban elég vészjósló jelek voltak, de a játékos valahogy... ismerősnek tűnt. Ha pedig vagy megszólalt, vagy megláttam az arcát, agyam összekapcsolta a tapasztalatot a karácsonyi forgatagban látottakkal és... ... Mirika!?

by **Mirika** Kedd Márc. 26 2019, 15:06

Mondom, számítottam rá, hogy Hina-chan megijed, és ellök magától, vagy valami ilyesmi. Abszolút benne volt a pakliban, valószínűleg én is eleresztenék egy kisebb sikolyt, ha valaki hátulról rám akaszkodna úgy, hogy nem számítok rá. Na de azzal ki számol, hogy az utolsó pillanatban megjelenik előtted egy bazinagy sárkány?! Ijedten hőköltem hátra, a légáramlattól még az egyensúlyomat is elvesztettem, és némi tántorgás után lecsücsültem a földre. Közben a csuklyám is félig hátracsúszott, de csak azért félig, mert beleakadt a fülembe, szóval az arcom innentől kezdve nagyjából tisztán látszott. Momo nyilvánvalóan nem csipázta a sárkány agresszív fellépését, és mire felocsúdtam, azt vettem észre, hogy a bébi dragoon védekezően elém reppen, és a füstből ítélve már képezte is a lángokat a torkában, miközben vészjóslón morgott. Bátor volt, nyilván azt szokta meg, hogy ő a nagyobb, és nem feltétlenül észlelte, hogy vele szemben egy akkora dög áll, ami talán egészben le tudná nyelni.
- Várj, Momo, nincs semmi gáz! - legalábbis remélem. Gyorsan felpattantam, és nyugtatóan a kis lény fejére tettem a kezemet, aki nyomban abbahagyta a morgást, és egy kíváncsi csiviteléssel fordította felém a buksiját - Nem bánt, nyugi - csitítottam, és egy pár másodperc múlva megtette a szokásos körét körülöttem, és letelepedett a vállamra. Őt sikerült lenyugtatni, én azonban nem voltam nyugodt. A torkomban éreztem a szívemet. Nem a sárkány miatt, hanem amiatt, aki mögötte állt és bizonytalanul kukucskált ki. Így, hogy nem tudtam játéknak álcázni a dolgokat, úrrá lett rajtam a feszültség. Kényelmetlen volt vele szemben állni.
- Szia... Hina-chan :3 - szólaltam meg, miközben lesütöttem a szememet. Nem tudtam, hogy fog reagálni. Chan-chan majdnem szétszedett örömében, Riko-chanon láttam, hogy legszívesebben a falba építené a fejem, mással meg... hát nem nagyon találkoztam még. Mármint ugye ott volt Ozi-kun is, de vele anno nem voltunk barátok, csak harcoltunk együtt. Most már kicsit jobban ismerjük egymást, hogy segített visszarázódni.

by **Hinari** Csüt. Márc. 28 2019, 19:42

Nestor rámordult a felé lendülő fajtársra, ám ahogy idomárja megnyugtatta állatát, a tűzsárkány is abbahagyta a füstölgést, bár továbbra is készenlétben méregette az előtte lévő párost. Én ekkorra tudtam átküzdeni magam a bőrszerű szárny alatt és... egy pillanatig csak néztük egymást.
- Miri...? - mondtam is ki gondolataim és a meglepett pillantásom hamar boldogságba csapott át. Rögtön odaléptem a lány mellé és mosolyogva nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem - Nes, hogyhogy nem ismerted fel? - nevettem hátra a sárkányra és ha Miri elfogadta a kezem, egyazon lendülettel öleltem is át, ahogy talpra állt - Igaz, tényleg más vagy. Kíváncsi vagyok, én is nőttem-e ennyit - néztem meg közelebbről és kuncogtam a gondolaton; hangom inkább izgatottságról árulkodott, mintsem rosszallásról - Ez valami képesség? - értem hozzá a pamacsos füleihez - És kasztot is váltottál, vagy ő nem harci pet? Nagyon aranyos - próbáltam a kisállat torkát is megvakargatni; azt a hüllők szeretni szokták. Közben végig el sem engedtem a lányt, én egyszerűen... rettentően örültem neki, hogy viszontláthatom.
- Örülök, hogy itt vagy - mondtam is ki és lágy, őszinte mosollyal néztem a szemébe - Köszönöm, hogy megkerestél. Jó látni téged újra.
Körülnéztem: a bolton kívül, ahova készültem, nem igazán épült még ki a negyed, vendéglátóipari alegységek is alig-alig fordultak elő. Mondjuk volt a sarkon egy kétes külsejű kocsma, de oda nem igazán akartam beülni... jobb lett volna valami elegánsabb és igényesebb hely, mondjuk... random ízű fánkokkal?
- Lenne kedved beülni valahova, vagy vegyük be a közeli parkot? - kérdeztem meg tőle végül: rengeteg kérdésem volt és ezzel valószínű ő se volt másképpen.

by **Mirika** Csüt. Márc. 28 2019, 20:35

Nagyon furcsa volt Hina-chanra pislogni. Mármint... tök régen nem láttuk egymást, mégis pont ugyanúgy nézett ki, mint ahogy emlékszem rá. Mondjuk úgy, hogy nem ezt szoktam meg, hanem éppenséggel pont a fordítottját. Ez így viszont olyan volt, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Mikor láttam a reakcióját, muszáj volt vennem egy nagy levegőt, hogy valamennyire lecsillapítsam magam. Csak nyugi, nem fog megenni, se ő, se a sárkány. Elfogadtam a kezét, de az kicsit váratlanul ért, hogy a segítsége átcsapott ölelésbe. Azért kis fáziskéséssel viszonoztam az ölelését, és belefúrtam az arcom a vállába. Ilyenkor tök jó, hogy ilyen pici vagyok Rolling Eyes

Talán a szükségesnél egy picit jobban is magamhoz szorítottam, mert hát azért... örültem neki, hogy újra láthatom. Hiszen hát volt olyan, akit nem láthatok újra...
- Azért olyan sokat nem nőttem... :3 - konkrétan semmit, csak egy picit érettebb lett az alakom, meg hát gondolom a füleim miatt magasabbnak tűntem. Nem tudom, nem is ez volt a lényeg, de azért mégis valahol úgy éreztem magam, mint mikor meglátogatom a nagynénimet, aki akkor is azzal kezdi, mennyit nőttem, ha fél éve látott utoljára, és már évek óta nem nőttem semmit.
- Hát ez hosszú sztori, én inkább bugnak hívnám - feleltem a kérdésére, a fülemnek viszont annyira nem tetszett a finom érintés, és megrázkódott. A régi fülem is igazinak tűnt, de az nem tudott ilyeneket, csak ült a fejem tetején. Ezért se kérdeztem vissza, hogy miről beszél, tisztában voltam vele, mennyire más az igazi fül, mint a késem által adott fülem.
- Ó, igen, ő Momo. Nagyon is harci pet, meg normál esetben akkora, mint egy busz - mutattam be széles mosollyal a dragoont, aki attól még, hogy kezdtem feloldódni, még óvatos maradt, és nem hagyta, hogy Hina-chan hozzáérjen. Jó, mondjuk ez nem újdonság, gyakorlatilag senki másnak sem hagyja, bár harapást imitáló figyelmeztetést nem szokott adni... - Nyughass... - szóltam is rá nyomban a fogaim között sziszegve.
- Én is örülök, hogy láthatlak :3 Tulajdonképpen azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Volt egy elsietett, ostoba döntésem - vakartam meg a halántékom kínomban - Meg szeretnék kérni egy szívességet is - tettem hozzá. Huh, most úgy éreztem magam, mint amikor csak azért írok rá a volt osztálytársamra, akiből közben számítógépes szakember lett, mert kell a tudása, és nem azért, mert kíváncsi vagyok rá. Holott ez nagyon nem így volt, biztos sok minden történt, amíg nem voltam itt, és ezek érdekeltek is.
- Hát, rég ettem már itt... az túlzás, hogy hiányoznak az ízek, de azért mégis :3 - mosolyodtam el újra. És ez nem is volt teljesen igaz, mert ettem már, csak nem normális kaját, hanem azt a kezdetleges cipót, amit egy aranyért kapni.
- Ozi-kun elárult, mi? Nem tűnsz olyan meglepettnek, mint mondjuk Chan-chan volt :3 - kérdeztem, miközben körbenéztem, hol is vagyunk pontosan. Ezt a várost anno úgy ismertem, mint a tenyeremet, de most kicsit nehezemre esett visszaemlékezni. Azért elindultam arra, amerre az egyik kedvenc helyemet sejtettem, már ha létezik még.

by **Hinari** Csüt. Márc. 28 2019, 21:54

Tényleg nem nőtt volna ennyit nagyjából hat év alatt? Megnéztem magamnak újra és végül mosolyogva, kacéran bólintottam:
- Hmm, igazad van. Nos, akkor remélem én többet - húztam ajkaim széles mosolyra, de tekintetem még mindig nem tudtam levenni róla: a fejemben megőrzött képet most teljesen le kellett cserélnem és ez szokatlan volt, agyam nem is tudta azonnal feldolgozni - ahogy a megváltozott füleit sem, amik érintésemre érzékenyen mozdultak meg. El is csodálkoztam rajtuk, de hiába volt meg a késztetés, azért így, az utca közepén csak nem kezdtem el játszani velük... meghát gondolom Miri sem díjazta volna olyan nagyon.
Szavaira azonban felkaptam a fejem:
- ... normál esetben? - kérdeztem vissza, de ahogy az állat nemtetszését jelezte, inkább hátra is húzódtam és a továbbiakban kerültem a vele való kontaktust. Harci petnek elég harcias volt, az tény, de nem tudtam hova tenni, hogy mégis hogy jön ehhez a Miri által említett méret, meg... a kasztváltás úgy egyáltalán. Ha jól emlékszem Miri mindigis oda volt a késeiért, miért cserélte le őket mégis?
A bocsánatkérésére csak bólintottam.
- Bárkivel megeshet, de... te szerencsés helyzetben is voltál - feleltem végül, a többit pedig eltettem későbbre: most, hogy itt volt, szerettem volna megkérdezni tőle mindent, ami ezen döntés után zajlott, de nem akartam lerohanni. Nem, ennek még határozottan nem volt itt az ideje - Hmm persze. Ha tudok, segítek - válaszoltam aztán egy mosoly kíséretében és csak remélni tudtam, hogy semmi olyasmibe nem kell beszállnom, ami túlmutatna jelenlegi képességeimen: Miri egy erős, sárkányháton a titán ellen száguldó lányra emlékezhetett, de ha valami voltam jelenleg, az nem ez volt. Sokminden történt azóta... talán túl sokminden is.
- Ozi? - lepett meg a kérdés - Úgy érted találkoztál már vele? Meg Channal is... - hallgattam el egy pillanatra és furcsa volt bevallanom, hogy egy kissé rosszul esett mindez: az advent után sokat nézegettem a barátlistámon lévő nevet, de az minduntalan szürke volt, egy idő után pedig már azt kellett gondolnom, hogy csak én képzelődtem valami miatt... most pedig kiderül, hogy nemhogy igazam volt, de már többekkel is találkozott és... Ozi sem említette meg ezt egy szóval sem - Nem, nem árult el - toldottam aztán hozzá, bár keserű szájízzel - Karácsony előtti nap láttam a főtéren a helyzetedet jelző pöttyöt és... hát, mire lehetőségem lett volna utánad menni, már nem voltál Aincradban. A neved pedig sosem volt fekete, úgyhogy azért... reméltem, hogy ha akkor bent voltál, egyszer majdcsak felbukkansz újra - magyaráztam és most rajtam volt a sor, hogy lesüssem a szemeimet. A felhőtlen örömöt ezen tények jócskán beárnyékolták, de nem akartam, hogy ezt a kelleténél jobban lássa rajtam - talán nem is vette észre, mert közben ő is elindult, én pedig felocsúdva siettem utána. A koboldtámadás óta sokminden változott, de úgy tűnt Miri még ígyis tudja, merre akar menni, nem volt hát miért kérdezősködnöm; csak sétáltam mellette, nyomomban Nestorral. A tűzsárkány továbbra is némi tartással viseltetett a másik sárkány iránt, így igaz kíváncsi volt Mirire, de most még inkább csak rám összpontosított, meg a környezetre: bár az előző akciója végül feleslegesnek bizonyult, ez nem jelentette azt, hogy mások ne akarnának ártani nekem. Egy ilyen félig romos, nem felkapott helyen pedig sosem ártott az óvatosság...

by **Mirika** Pént. Márc. 29 2019, 14:56

- Ühüm, majd elmondom :3 - bólintottam a kérdésére. Az elmúlt napokban-hetekben sokat vacilláltam rajta, hogy tálaljam a visszatérésem, de a karácsonyi híreket figyelembe véve úgy voltam vele, hogy inkább őszinte leszek, és nem találok ki semmilyen fantasy sztorit. Hina-chan meg amúgy is kapott a levelemből, szóval ha emlékszik rá, akkor biztos gyorsan rajtakapna a füllentésen, még több kellemetlen szitut meg egyáltalán nem akartam.
- Ahá, szóval ezért... erre nem is gondoltam, pedig én is a térkép alapján találtalak meg :3 - mosolyogtam egyre felszabadultabban - Szóval akkor nem kell bokán rúgnom Ozi-kunt, mert megszegte a szavát Meg akartalak lepni :3 - magyaráztam, nehogy véletlenül megorroljon a fiúra - Meg a bátorságom is össze kellett szedni kicsit - vakartam meg a tarkóm kissé, kínomban, de inkább gyorsan tereltem a témát.
- Tök véletlenül futottunk össze, képzeld, fel se ismert először >.> - meséltem bosszúsan - De nagyon sokat segített elindulni. Mindenem elveszett, az összes szintem, a pénzem, a felszereléseim... - sóhajtottam fel, talán némi idegességgel a hangomban. Igen, ez még mindig bosszantott, azóta is, és szerintem még sokáig fog is.
- Szóval azért örülök neki, hogy összefutottunk, pedig ha rajtam múlik, szerintem te lettél volna az első, akit felkeresek. Csak nem így alakult - mondtam a vállamat megvonva. Kezdtünk egy kicsit ismerősebb területre érni, szóval kicsit elhallgattam, hogy beugorjanak az emlékek. Talán ha ott befordulunk... Megiramodtam, kocogva tettem meg a következő néhány lépést a sarokig, majd bekukkantottam az utcába, és lázasan kerestem a táblát. És mikor megtaláltam, összecsaptam a kezem.
- Megvan még! - lelkendeztem, és megfogtam Hina-chan kezét, húztam magam után a cukrászda elé - Itt lehet kapni a legjobb gofrikat! Vagyis... lehetett... korábban - bizonytalanodtam kicsit el. Nem tudom, mi lehet feljebb, bár gondolom azokon a havas-jeges szinteken nincs olyan nagyon sok élet, és a tizedik szintnél feljebb még nem is tudok menni.

by **Hinari** Vas. Márc. 31 2019, 10:11

Az ígéretre bólintottam és tényleg, egyre kíváncsibb lettem a vele történtekre - és tudtam, hogy, ahogy az Leonál is volt, valószínű képes leszek elhinni neki anélkül, hogy fejemben érthetetlen kérdések és körülmények maradnának. Meghát, amúgyis volt már egy elég erős sejtésem; igazából tehát csak a megerősítést, de legfőképp a továbbiakat vártam. Vajon találkozott Naithennel? Meddig tartották ott? Hogy viselkedtek vele? Láthaja a rokonait?
Ezeket viszont majd később. Kicsit elvette a kedvem, hogy már többekkel is összefutott, de a magyarázata végülis megállta a helyét, így kénytelen voltam bólintani rá... még arra is, hogy Ozival tulajdonképpen megígértette, hogy ne szóljon nekem.
- Ugyan - mosolyogtam rá melegen, amikor a bátorság-összeszedésről beszélt: tőlem aztán igazán nem volt miért tartania. Arckifejezesésem azonban hamar kérdőbe csapott át, ahogy Miri folytatta és érdekes módon majdnem olyasmi történt vele is, mint Leoval. Elvesztette mindenét és újra kellett kezdenie... Nem először találkoztam tehát ilyesmi buggal és őszintén szólva kicsit tartottam is tőle, hogy ennyire fontos dolgokat, évek munkáját veszi el a rendszer csakúgy. Persze azoknál, akik ténylegesen nem halhatnak meg, ez nem akkora érvágás, de... hát, csak reménykedni tudtam benne, hogy azért mégse annyira általános ez, mint mennyire nekem most tűnik.
Miri előrerohant, én pedig ottmaradtam a macskaköves utcán a gondolataimmal. Végül én is felgyorsítottam; viszonylag hamar utol is értem és csak azt vettem észre, hogy elkezd húzni. Megmosolyogtatott a lelkesedése. Megnéztem magamnak a táblát, hogy ha tényleg jó itt a gofri, úgy megjegyezzem azt későbbre is.
- Őszintén szólva még nem tartottam gofri-körutat fentebb, úgyhogy nem tudom - reagáltam vidáman, miközben haladtunk befelé az épületbe - Várj, Nes nem fér be - nevettem aztán el magam és álltam meg: a sárkány már a palota folyosóin is csak nehézkesen tudott mozogni, az ajtókon viszont már ott se fért be. Visszafordultam és megkértem rá, hogy maradjon kint és onnan figyelje a környéket: hazaküldeni sajnos nem tudtam, lévén nem az elsőn voltunk, viszont amennyi időt terveztem itt tölteni, meg még utána a vásárlás is... a sárkány biztos el fogja unni magát egy idő után. De majd maximum napozik pár órát. Azt úgyis szeret, meg az idő is alkalmas most rá.

by **Mirika** Vas. Márc. 31 2019, 21:10

Oh... Erre nem gondoltam, úgyhogy megtorpantam az ajtó előtt, és végigmértem a sárkányt. Valóban... kicsit nagy volt, meg gondolom a személyzet se díjazná a jelenlétét. Momóra néztem, nem voltam benne biztos, hogy bevihetem, még úgy sem, hogy elférne az ölemben. Szóval inkább finoman megpöcköltem a fejét, hogy repülésre késztessem.
- Ismerkedj össze Nesszivel, nem leszek sokáig :3 - mondtam a dragoonnak kedvesen, mire ő egy csivitelő hangot hallatott, nagyot csapott a szárnyával, majd követte Hina-chan állatkáját. Így most fürgébbnek tűnt, de gondolom ha versenyt repülnének, nem sok esélye lenne. Mindenesetre most már bementem, és letámadtam egy szabad asztalt kettőnknek. Fülig ért a szám, úgy festett, hogy Hina-chan egyáltalán nem neheztel rám, és jól esett őt újra látni. Talán ő volt a legközelebbi barátnőm idebent, ami azért is fura, mert egyáltalán nem olyan emberekkel veszem körbe magam, mint ő. És mégis.
- Ozi-kuntól hallottam, hogy nem nagyon haladtatok. Minden oké? - kérdeztem, miközben a kezembe vettem az étlapot, és böngészni kezdtem. Nem mintha össze tudnám hasonlítani a régivel, szóval most valami jól hangzó valamit fogok választani, azt hiszem.
- Amúgy emlékszel még arra az üzire, amit a... aaaaz eltűnésem előtt küldtem? - kezdtem tapogatózni, egy pillanatig nem tudva, hogy fogalmazzak, de gondoltam megpróbálom rávezetni, hogy mi újság. Mert hát nyilván kíváncsi rá, hogy hová tűntem, és nem is volt szándékomban elhallgatni. Jobb belevágni a közepébe, mert sok dolgot szerettem volna mondani, és megígértem Momónak, hogy nem leszek sokáig. Kinéztem az ablakon kicsit tűnődve. Remélem nem fogják egymást megenni, Hina-chanra nem reagált túl jól, és kicsit tartok tőle, hogy ha látja, hogy Nesszi is tud tüzet köpni, akkor megpróbálja majd fitogtatni az erejét... Gyanítom, hogy Alfheimben Momo nyerne, és bár itt is azért többet tud, mint egy öngyújtó, azért egy fiatal sárkány ellen...

by **Hinari** Hétf. Ápr. 01 2019, 11:50

Nem voltam benne feltétlenül biztos, hogy jó ötlet a két sárkányt egymás közelében hagyni, de Nestor egy pillantásomból megérezte, min aggódom.
- Nestor figyel - mondta a tűzsárkány, én pedig egy mosollyal bólintottam: tudtam, hogy mindenre egyaránt értette és jó volt őt még úgy is magam mellett tudni, hogy egy fal azért most egy időre elválaszt tőle.
Még utánanéztem Momónak is, ahogy elzúg mellettem, majd követtem Mirit az asztalhoz, amit kiválasztott. Körbenéztem, természetesen bekapcsolt Észleléssel: a kiszolgálók - legalábbis a mai nap - npc-k voltak, így tőlük nem kellett annyira tartanom és talán az a pár játékos sem fog gondot okozni, aki a hely túlsó végében falatozik jóízűen.
- Hogy...? - kaptam fel a fejem a kérdésre - Hát, igazából kevesen vagyunk és sok a feszültség - feleltem egy kis szünet után - És egyre kevesebb ember tölti az idejét a boss felkutatásával. ... Meg az utóbbi pár terem eleve nagyon el is volt rejtve - haraptam be ajkaim és vettem magam elé a menüt én is, amolyan pótcselekvésként. Nehezen fogalmaztam meg, még magamnak is, de... ha így haladunk, hamarabb fogyunk el, minthogy kijuttassuk az embereket. Sokan már feladták, karácsony óta pedig sokaktól hallottam, az admini bejelentés ellenére, hogy várják a csodát.
- A játékosok elfáradtak - tettem még hozzá halkan, kinézve az ablakon. Nem akartam így kijelenteni Mirinek, de nem álltunk jól - A régiek el-elmaradoznak, az újoncok pedig hiányoznak; még az alapítvány új ajánlatára se csapott le senki. A legtöbben beleszoktak ebbe az életbe... én pedig...
Nem folytattam. Nekem megvolt a választásom. De ha én is eltűnök, félek, hogy sokakat nem fogok viszontlátni odakint. Milyen jó lett volna ebbe az álomképbe ringatni magam! De sajnos a valóság nem holmi mese habbal... Sóhajtottam és az étlapot böngésztem, válogatva a különböző gofrik között. Egy kis csönd állt be közénk, de nem bántam: ennyi kihagyás után Mirinek is biztos emésztenie kellett a hallottakat.
Kérdésére aztán csak elmosolyodtam és bólintottam:
- Persze - nyitottam meg a menüm - El is mentettem - hívtam elő a panelt és olvastam el újra, mert bevallom őszintén, márcsak haloványan maradt meg, pontosan mit írt. Az üzenet lényege azonban sohasem kopott el. Ő volt az, aki máshogy döntött. A másik fél.
- Milyen volt felébredni? A csoport engedte, hogy hazamenj, vagy ott tartottak? Engedtek látogatókat? Találkoztál a szeretteiddel, láthattad őket? És hogyhogy visszalogoltál, azt is engedték? - öntött el hirtelen a remény és soroltam, csak soroltam a kérdéseket. Egyszerre szakadt ki belőlem az egész és lélegzet-visszafojtva vártam a választ. Szinte annyira előrehajoltam, önkéntelenül is, hogy szőke tincseim az asztal közepét súrolták. Még a szemeim is könnyesek lettek; egy halk bocsánat közepette kezdtem el törölgetni őket a blúzom ujjával. Hogyha... hogyha ki-be lehetne járkálni... akkor... nem maradna több kérdésem.

by **Mirika** Hétf. Ápr. 01 2019, 16:53

Ozi-kunnal nem mentem bele nagyon a témába, mert hát egyrészt nem tudom, hogy mennyire van képben, másrészt meg más kötötte le a figyelmemet, és nem a mélyen szántó beszélgetés. Viszont Hina-channál több értelme volt kíváncsiskodni, és nekem most minél több infó kellett, hogy tényleg képbe kerüljek. Többek közt ezért is kerestem meg a lányt, tudni akartam, hogy megéri-e komolyabban foglalkozni ezzel a játékkal. Kicsit... kegyetlennek hangozhat, elvégre ők az életükért küzdenek itt, de nekem már nem ez volt az életem, és egyébként sem volt biztos, hogy tudok még segíteni. Viszont ha tudok, akkor mérlegelni akartam, belefér-e.
- Ez úgy hangzik, mintha jól jönne a segítség... - sóhajtottam fel halkan - Nyilván limitált az olyan őrültek száma, mint amilyenek mi vagyunk :3 - mosolyodtam el kissé szomorkásan. Érthető, ha valakinek elege lesz, nem tudom én hogy lennék vele, ha végigcsináltam volna ezt azt elmúlt néhány évet is. Azok pedig, akik el akartak jutni a bossharcokra, ennyi idő alatt valószínűleg már eljutottak.
- Kayaba azt akarja, hogy csináljuk végig a játékot, tenni fog érte - mondtam. Neki se jó, ha beleun mindenki a folyamatos harcba, és szép lassan elfogy a front. Nem azért csinálta ezt a játékot, és nem is azért, hogy megöljön benne tízezer embert. Előbb-utóbb mankókat fog adni, ha muszáj lesz neki. Viszont az is nyilvánvaló, hogy már most kell valami, ami felrázza az éljátékosokat. Vagy valaki. Mondjuk én :3 Bólintottam, és megropogtattam az ujjaimat. Meg fogom próbálni utolérni őket, amennyire az időm és a lehetőségem engedik.
- Csoport? Mi? - pislogtam nagy szemekkel a hirtelen kérdésözönre. Amennyire gyorsan csak lehetett, megnyitottam én is a leveleimet, és lecsekkoltam, mit írtam, de csak azt, amire emlékeztem: hogy kilogolok, és nem kell aggódjanak miattam.
- Várj, te mit tudsz, amit én nem tudok, hogy tudsz? - kérdeztem vissza nyakatekerten. A válaszokkal nem foglalkoztam, most először azt kellett feldolgoznom, hogy Hina-chan mégis honnan és mennyit tud. Mert az egy dolog, hogy el akartam neki mondani őszintén, mi mindenen mentem keresztül, de ha egy csomó dologról valahogyan tud, akkor nem kell az ókortól kezdenem Rolling Eyes

- Mondott valamit Kayaba? Mármint én csak annyit tudok, hogy megint volt egy ilyen... teleportos event - próbáltam tippelni. Én ugye, nos, otthon voltam, mikor tele lett a híradó a tetteinkkel, még úgy is, hogy én nem igazán csináltam végül semmit, legfeljebb közvetetten. Végül is én voltam a kísérleti patkányuk, ami a belogolást, meg a kilogolást illeti, szóval azt nem mondhatom, hogy semmi szerepem nem volt, csak ugye a nagy napon nem töltöttem be a szerepet.

by **Hinari** Csüt. Május 09 2019, 13:40

Túl komor volt a téma. Egyszerűen túl sok feszültséget keltett bennem és tényleg, tényleg nem jöttek újak. A régiek pedig... egymáson töltik ki a bent töltött éveiket és nincs senki, aki összefogná a csapatot; még én sem. Most nem. Mostmár nem.
Miri megjegyzése azonban mosolyt csalt az arcomra.
- Köszönjük - bólintottam hálásan - Ha kell segítség a bármiben, csak szólj - tettem hozzá bizakodón - Szükségünk let... lenne rád - gondoltam meg magam és fejeztem be végül jelenben a mondatot: nem akartam, hogy rosszul érezze magát a döntése miatt, végtére is az akkori életének egyik legfontosabbja volt. És ezek után úgy hiszem, jól döntött. Fölösleges lett volna tehát lelkiismeret-furdalást kelteni benne, meg nem is akartam. Inkább rákérdeztem azokra, amik engem érdekeltek, de egyelőre csak pislogott rám, halk, csilingelő nevetésre késztetve.
- Hát... sokmindent - feleltem kitérően de őszinte mosollyal, mert közben megérkezett a pincérnő. Részemről, ha már gofrizni voltunk, a hely házi specialitását kértem, meg mellé egy gyümölcsteát.
Csak azután tértem vissza a témához, miután az npc mindkettőnk rendelését felvette és elsétált.
- Igen, karácsonykor mindenkit odateleportált a főtérre és beszámolt a kilogoltatásokról - folytattam kis szünet után - De hozzátette, hogy több ilyen hiba nem fordul elő, tehát ne reménykedjünk. Csakhát azt nem mondta el, mi történt előző éjjel - küldtem Miri felé egy sejtelmes mosolyt.
- Tudok a kutatócsoportról, mert este engem is megkerestek. Most először azóta, hogy kicserélték a sisakom, meg is lepődtem, mert az már évekkel ezelőtt történt... de a leveled óta tudom, hogy akkor nem voltam egyedül vele - halkítottam le a hangom és engem is meglepett, mennyire felszabadultan tudok beszélni erről. Végre volt valaki, aki megértette, akinek nem kellett magyaráznom. Miri a lehető legjobb emberhez fordult - Csak én... féltem kilépni - sütöttem le a szemeimet és kezdtem el gyűrögetni a szoknyám szélét az asztal alatt - Nem tudtam, mire akarnak használni odakint, hogy egyáltalán elengednek-e... látni akartam a családomat, de... a sisakcserekor eszközként használtak. Eszközként. - nyomtam meg a szót csalódottan és meredtem a terítőre kiszáradt torokkal - Abba a kazamatába is úgy küldtek le, mint egy katonát, akinek egyetlen dolga őket szolgálni - ráztam meg a fejem majd dőltem hátra végül, pillantásomat a plafonra irányítva - Idebent meg... - vettem nagy levegőt és néztem végül a szemébe szomorúan - Én nem tudnám itthagyni az itteni családomat. Alexet. Ki tudja kikkel találkozhatnék odakint és kikkel már soha többé. Meg a bossok is... - haraptam el a mondat végét, hiszen erről beszéltünk már. Megráztam a fejem. Megint előttem állt a választás, pedig azt hittem, a döntésem végleges volt aznap. Kezeim ökölbe szorultak.
- Szóval... milyen volt felébredni? - néztem rá kérőn és tele reménnyel, szinte lehellve a szavakat. Bár ha a kilogolással az összes szintem és felszerelésem elbukom, már nem lenne értelme visszajönnöm harcolni úgysem. Csak tehetetlenül nézni őket, hogy az életüket áldozzák... ezt még át kellett gondolnom.

by **Mirika** Csüt. Május 09 2019, 20:52

Rendeltünk. Próbáltam visszaemlékezni rá, hogy miket ettem itt régebben, de végül az lett belőle, hogy valami jól hangzó cuccot kértem. Amúgy sem akartam túl sok energiát erre fordítani, nagyon sok más dolgon töprengtem, hezitáltam, vacilláltam most. Kavarogtak bennem az érzések, tele voltam kételyekkel. Mint mindig. Nem sokat változtam. Persze érettebb lettem az évek alatt, de hát na, sose volt az önbizalmam az egekben. Most is komoly szükségem volt rá, hogy megsimizzék a buksim, ha valamit jól csináltam, abból tudok erőt meríteni, abból tudok önbizalmat szerezni. És most látva Hina-chant, úgy éreztem, hogy még van itt keresnivalóm. Hogy neki, meg a frontnak szüksége lehet rám. Nem dobhattam el mindent, de megéri megpróbálni legalább a felzárkózást, hogy legalább jelen legyek :3
Lehidaltam, hogy ő is része a programnak, aminek én is. Eleve eddig nem is tudtam, hogy többen vagyunk, most így kíváncsi lettem, hogy végül is akkor hányan, és van-e más is rajtam kívül, aki "felébredt". Tök fura volt végighallgatni az ő kételyeit. Nagyon sok minden fel se merült bennem, ami benne igen. Én akkor úgy éreztem, hogy itt nincs helyem, nem is gondolkodtam rajta, hogy mi vár odakint, pedig lehetett volna nekem is egy csomó félelmem, lehettem volna én is bizalmatlan a kutatókkal. De nem voltam. Most pedig megfogtam Hina-chan kezét, és rámosolyogtam.
- Szerintem jól döntöttél :3 Nekem nem maradtak barátaim, mindenki lemondott már rólam a szüleimet kivéve - mondtam, de egyáltalán nem volt semmi szomorú felhang a szavaimban. Erre igazából már akkor is számítottam - Itt viszont nagyon sokan számítanak rád - bólintottam magabiztosan, majd elengedtem a kezét. Ezt anélkül is tudtam, hogy itt lettem volna az elmúlt időben. Hina-chan sokkal megbízhatóbb volt, mint én, mindig mindenki zsongott körülötte, ellentétben velem Rolling Eyes

- Te hallod, borzalmas volt. Alig tudtam mozogni, egy hét alatt el is kaptam valami vackot, csak hogy a vacak immunrendszerem is beköszönjön :3 - vigyorodtam el - Nem ehettem, aztán egy darabig csak pépeset, gyógytorna gyógytorna hátán, úgy éreztem magam, mint egy nénike az öregek otthonában! Volt kábé... vagy egy év, amíg teljesen rendbe jöttem, bár én spéci eset vagyok, elvileg sokkal hamarabb ki lehet jönni a rehabból - meséltem kedélyesen mosolyogva - Most meg jobb vagyok, mint új koromban. Nem olyan rossz emberek ezek, mármint gőzöm sincs, hogy mit és miért csinálnak, deee... vannak kapcsolataik - kacsintottam a lányra, majd hátradőltem a székemen, és keresztbe tettem a lábam. Kicsit kinéztem az ablakon.
- Néha berángatnak. Eleinte rendszeresen mentem orvosi vizsgálatokra, pszichológiai teszteket töltöttem ki, kérdezősködtek egy csomót. Aztán később beküldtek a virtuális világba, kaptam kipróbálásra egy másik játékot is, amiből legalább ki lehet lépni Azt hiszem rajtam tesztelték azt is, hogy be tudnak-e küldeni ide embereket. Cserébe meg adtak egy esélyt, hogy valóra válthassam az álmom. Szerintem jó üzlet volt :3 - mondtam el, amit tudtam, vagy legalább sejtettem. Ha mást nem, üzletelni lehet velük. Nem dolgoztam ingyen, bár gőzöm sincs, mennyit érnek azok az infók, amiket tőlem kaptak. Én azonban elégedett voltam azzal, amit adtak cserébe.
Mialatt meséltem, végig azon gondolkodtam, hogy elő merjek-e állni a dologgal, amin annyit vacilláltam. Amiért tulajdonképpen itt vagyok. Mert hát persze, látni akartam Hina-chant, bocsánatot akartam tőle kérni, ez volt a minimum. De ha őszinte akarok lenni, ha csak ez lett volna az egész, akkor most nem lennék itt. Azonban így is össze kellett szednem a bátorságom és a gondolataim. Az első lépést megtettem azzal, hogy itt vagyok, de a második fontosabb volt. Most jött el a pillanat. Vettem egy nagy levegőt.
- Amúgy azt hiszem lenne valami, amiben tudnál segíteni - nagyot nyeltem, egy pillanatra a szemem is becsuktam, a kelleténél hosszabb hatásszünet következett, mire újra kinyitottam a szám - Én... szóval a minap jártam... a céhháznál. A miénknél. Álltam kint egy negyed órát, de nem mentem be végül. Nem éreztem... hogy is mondjam... helyénvalónak. Aztán találkoztam Rikóval, beszélgettünk. Miután alaposan lecseszett. És akkor döntöttem el azt, hogy nem akarom a vállamra venni újra azt a terhet - kiszáradt a torkom, beharaptam az ajkam is. Nagyon sokat stresszeltem a Voice miatt anno, és inkább keserűség volt az egész, mintsem öröm. Most is összerándult a gyomrom, ha arra gondoltam. Lesütöttem a szememet.
- Hina-chan... ha van nálatok hely, akkor... én szeretnék belépni hozzátok - böktem ki végül. A szívem a torkomban dobogott, annyira izgultam. Mint valami cserfes kislány az első randi előtt. Már attól is kivert a víz, hogy sikerült előhozakodnom a témával.

by **Hinari** Pént. Május 10 2019, 13:32

Mellbevágtak a szavai. Annak nem éppen rossz értelmében, de ettől függetlenül egy pillanatig bennem rekedt a levegő is.
- Azt... azt mondod? - suttogtam és önkéntelenül is könnyek szöktek a szemembe. A kezét bámultam, amelyek az enyémet fogták közre. Zavartan törölgettem meg arcomat a felsőm ujjával - Tudod, mennyiszer eszembe jutott? - mosolyogtam rá és kiszakadt belőlem egy sóhaj. Persze Miri közben folytatta, ami egy pillanat alatt letörölte rólam a felszabadultságot és az előbbinél mélyebb komorsággal váltotta fel. De kénytelen voltam bólintani: ezzel én is régóta tisztában voltam. Hat, de három év is elég rá, hogy odakint elfelejtsenek. Kitöröljenek, főleg engem. Nem is tudom, miért nem jutott ez eszembe eddig. De az utóbbi években én is csak... én is csak Naithenen és a szüleimen agyaltam. Én is elfelejtettem a barátaimat. Már akik voltak, hiszen odakint... nos... nem, már nem ugyanaz a lány vagyok.
Mirika kedélyessége azonban engem is megnyugtatott. Úgy beszélt a vele történtekről, mintha azok természetesek lennének és mire eljutott a kutatócsoportig, már én is anélkül tudtam odafigyelni rá, hogy közben szomorúságot vagy dühöt érezzek - akár a döntésemmel, akár Mirikával, akár a csoporttal kapcsolatban. Figyeltem rá és gondolkodtam.
- Örülök, hogy sikerült felépülnöd és élni az életed kint - mosolyogtam rá vidáman és tényleg, őszintén örültem neki - Ezek szerint értik a dolgukat... - tettem hozzá és egy pillanatra kinéztem az ablakon. Nestor lustán trónolt a szemközti ház tetején, farka ide oda lengett a harmadik emeleti ablakok előtt - Kíváncsi lennék, végül megtették-e, amit kértem tőlük... - mondtam ki halkan, leginkább csak magamnak. Vajon tényleg szóltak a családomnak? Átadták az üzenetet? Felpillantottam Mirikára és eltöprengtem a lehetőségeken. Neki se lehetett könnyű... de talán ezt majd máskor. Hisz mégha Naithennel hasonlítunk is, nem kérhetem meg rá a lányt, hogy menjen el a házunkhoz és játsszon postagalambot. Pedig olyan jó lett volna! Lemondóan ingattam meg a fejem és tettem el a menüt az asztalról, szabadon hagyva azt az érkező gofriknak. Belekortyoltam a teámba és Mirit néztem, aki szintúgy a saját gondolataival küzdött. Ha felém nézett, biztatón mosolyogtam rá és vettem magam elé az ételt.
Mielőtt azonban még belekezdtem volna, Miri megelőzött.
Első szavaira önkéntelenül is bólintottam: persze, segítek, amiben csak tudok. Aztán elkezdte kifejteni és ha nem is teljesen, de valamilyen szinten át tudtam érezni a benne kavargó érzelmeket. Visszatérni. Ez mindig nehéz - főleg, ha felelősséggel is tartozol és én ugyan ott voltam, engem visszahoztak, de mégsem tudtam kilépni a szobámból még hosszú hetekig. A vezetőségre és a parancsnokságra pedig rágondolni se tudok, azóta se. Egyszerűen... nem passzol bele. Értettem, Mirika mire gondol.
- Hát persze - nevettem el magam halkan, amint kibökte, mi a kérése - Van még hely és örömmel látunk - mosolyogtam rá és most én voltam az, aki megfogta az ő kezeit és szorította meg - Ozirisz is biztos örülni fog, meg a többiek is. Igaz is - gondolkodtam el - Azóta kicsit kicserélődtünk. RenAi például kijutott karácsonykor, de ezeket majd később - bólintottam vidáman - Már kíváncsi vagyok, milyen is ez a hely, amit ajánlottál. Remélem nem tormával meg ilyenekkel töltik meg a gofrikat, mint azokat a fánkokat - kuncogtam és szinte kézzel tapintható volt a felszabadultságom. Rettenetesen örültem neki. Nemcsak annak, hogy itt van és minden rendben, de annak is, hogy innentől többször fogom látni őt. Egyszerűen örültem, hogy viszontláthattam. Mégha a furcsa sárkányával egyelőre nem is jöttem ki túl jól...

by **Mirika** Pént. Május 10 2019, 23:08

Bólintottam. Igazából semmi jogom nem volt ilyesmiket mondani, és valószínűleg ugyanúgy jó döntés lett volna az is, ha követ engem, de a saját tapasztalataimból indultam ki. Az első néhány hét nagyon rossz volt, és nem biztos, hogy neki is olyan szerencséje lett volna, mint nekem. Meg hát ő valószínűleg sokkal többet marcangolta volna magát, hogy helyes volt-e a döntése, mint én.
- Én... nem néztem vissza. Túl sok minden történt körülöttem. Chan-chan reakciója juttatta eszembe először, hogy talán hiányozhattam is innen valakinek. Szóval... ne haragudj - kértem most rendesen bocsánatot a tettemért. Nem, egy pillanatig sem bántam meg. Igen, önző vagyok. De nem érdekel se akkor, se most. Nem vártam meg, hogy megkattanjak, így is túl sok hülye szokást és reflexet kellett levetkőznöm. Még a mai napig bennem van a késztetés, hogy megbökök tárgyakat, csak most már időben eszembe jut, hogy azzal nem hozok fel semmilyen menüt.
- Ühüm, sok pénz lehet mögöttük. Kínosan ügyelnek rá, hogy ne tudhassak meg róluk semmit, de valami nagykutyák, az tuti. Mondjuk nem is nagyon szaglásztam utánuk, minek? - vontam meg a vállam. Semmi olyan ambícióm nem volt, hogy kiderítsem, pontosan kik ezek, nem vagyok én olyan kotnyeles önjelölt "hős". Csak egy hétköznapi lány álmokkal, vágyakkal, akinek így is zűrösebb az élete a kelleténél.
Közben megérkezett a gofrink, ami egy kicsit ki is zökkentett, és addig nem is nyúltam hozzá, ameddig össze nem szedtem a bátorságom. Így utólag visszagondolva nem tudom, miért paráztam annyira miatta. Barátnők voltunk, még ennyi idő távlatából is, még akkor is, ha volt olyan időszak, amikor haragudtam rá, még akkor is, ha sokáig nem is gondoltam rá. Azonban az, hogy most itt vagyunk, egy asztalnál, azért bizonyította, hogy van köztünk valamiféle kötelék. Szóval a válasza pillanatában kis híján lefejeltem az asztalt. Még csak nem is gondolkodott el rajta, olyan természetességgel bólintott rá a kérésemre, miközben nekem az idegeim tropára mentek. Óriási megkönnyebbülés volt, hatalmas sóhaj szakadt ki a mellkasomból, és önkéntelenül is nevetni kezdtem.
- Istenem, néha annyira hülye liba vagyok :3 Köszönöm - szorítottam meg én is a lány kezét, majd vettem egy nagy, remegős levegőt - Kicsit olyan, mintha hazajöttem volna - vallottam be. Ez a meleg fogadtatás, ez az őszinte öröm, amivel fogadtak... nem pont erre számítottam, pedig nem volt miért azt gondolnom, hogy mást fogok kapni.
- Ühüm, Ozi-kun mesélte. Meg akarom keresni odakint :3 Nem tudod véletlenül az igazi nevét? - kérdeztem, mert hát alighanem kemény dió lenne egy becenévből kiindulni. Bár ki tudja, olyan sok központ nincs, ahol kezelik a játékosokat, és egy darabig még tartani fog a rehabilitáció. Most viszont végre eljutottam odáig, hogy a mindenféle cukros szósszal meg krémmel megkent kajámra rá tudjak nézni. Guszta volt, bár az ízétől kicsit tartottam.
- Biztos lehet rá kérni :3 Mmm, wasabis gofri, tudom, hogy meg akarod kóstolni :3 - ugrattam vigyorogva, majd megkóstoltam a sajátom. A tömény édes íz egy picit gyomron vágott, de a kezdeti meglepetés után hozzászoktam, és egész jónak találtam.
- De jó, hogy itt nem kell diétázni... - sóhajtottam azon gondolkodva, mennyire különleges alkalom kéne ahhoz odakint, hogy bevállaljak egy ilyen kalóriabombát.

by **Hinari** Szomb. Május 11 2019, 11:50

- Semmi gond - mosolyogtam rá, mert ezen tényleg nem kellett mit gondolkodnia. Ha ő úgy érezte, odakint akarja folytatni, bármi is várja majd... meg tudtam érteni őt és örültem, hogy végül jól jött ki belőle. Ha nem is azonnal. Ha újra is kell kezdenie idebent mindent. De visszajött és megpróbálja, ezért pedig hálás voltam neki. Amikor elkezdett a kutatócsoportról beszélni, összeráncolt homlokkal figyeltem és szinte ittam a szavait: meg akartam tudni, amennyit csak lehet - abban viszont egyet kellett értenem, hogy nem jó ötlet sokat kutakodni. Mármint részemről lenne miért, de talán túl messzire mennék, és mivel gyakorlatilag tényleg őnáluk van a testem... a ki tudja milyen kapcsolataikkal... Sóhajtottam. Kényelmetlen volt beismerni, de nem lett volna szerencsés megbolygatni ezeket a szálakat. Egyelőre.
- Igazad van - biccentettem aztán - Örüljünk, hogy segítettek kijuttatni embereket. Még ha ehhez kérdések nélkül kellett is dolgoznom őnekik... végülis megérte - töprengtem el és azokra gondoltam, akik mostmár mindennap láthatják a családjukat. Megmosolyogtatott a gondolat. Közben megérkezett a teám és a gofrik is, én pedig kíváncsian vetettem volna bele magam az ízekbe, ha Miri nem hozza fel a témát, amit valószínű egész eddig kerülgetett. Mosolyogtam a nevetésén, szemeim boldogságtól csillogtak.
- Üdv köztünk - bólintottam és ha már itt tartottunk, el is küldtem neki a céhmeghívást - Sajnos nem tudom - húztam el a szám szélét - Pedig talán tényleg nem ártana ezeket megosztani egymással. Már akik még itt vannak - gondolkoztam el, de nem, nem rémlik, hogy Ai elmondta volna. Vagy csak nem emlékszem? Az biztos, hogy Alexét tudom, ahogy ő is az enyémet, de... jobban belegondolva senki mást nem találnék meg odakint. Pedig bármikor kiléptethetnek akár... anélkül is, hogy én döntenék úgy. A gondolatra kicsit összeszorult a gyomrom. Mégsem az én választásom. Nem teljesen.
- Csak utánad - vettem fel a fonalat és nevettem el magam - Vagy várj, mégse. Utánad sem - ráztam meg a fejem hevesen és jólesett kicsit elengedni magam, kicsit viccelődni. Örültem, hogy Mirit is felszabadultnak látom végre. Megkóstoltam az enyémet is, vaníliapudingra hasonlított mogyorókrémmel és aincradi gyümölcsök is voltak benne. Meg, természetesen, porcukor a tetején.
- Hm, nem is rossz - dícsértem meg - És egyértelműen nem tormás vagy wasabis - tettem hozzá és már a következő falathoz vettem kézbe az édességet - Jut eszembe, ugye meghívhatlak? Ez nagyjából semmi ahhoz képest, amennyit ma költeni terveztem - nevettem fel és csaptam is fejbe magam gondolatban, mert Mirika érkezése annyira elterelte gondolataim, hogy majdnem elfelejtettem, miért is jöttem ide, erre a szintre.
Na nem a kazamata miatt!
- Illetve... - vörösödtem el, de úgy igazán - Ha még lenne egy kis időd... szeretnék kérni én is egy szívességet. Meg akarom lepni Alexet és... találtam is egy boltot kézműves, egyedi női ruhákkal, de... valami olyat kéne választanom, amitől leesik az álla - dadogtam bíborvörösen és az Altól kapott jegygyűrűt kezdtem el mozgatni ujjamon az asztal felett - Tudsz benne segíteni? - néztem rá reménykedve, mert valóigaz, hogy eljutottam a kirakatig, de ott nagyjából el is fogyott a tudományom. Vajon egy vörös csipkés nem lenne túl sok? És hogy állna a faeno levélmintés harisnya? Mennyire válasszak kivágottat? Miri pedig értett az ilyesmihez... és talán a sisakot se szedik le róla idő előtt.

by **Mirika** Szomb. Május 11 2019, 23:27

Egy picit bámultam a panelt magam előtt. Piros gomb. Kék gomb. Tudtam, hogy ha megnyomom a kéket, nincs visszaút. Hezitáltam, nem voltam rá még azt hiszem teljesen készen. Nem számítottam rá, hogy már most itt lesz ez a panel előttem. Visszagondoltam a kezdetekre, amikor annyira büszke voltam arra, amit létrehoztam, barátok vettek körül. Aztán valahogy elment mellettem a világ, a barátok pedig... Kicsit összeszorult a torkom. A Voice már rég nem az én céhem volt, már az utolsó időkben sem, amikor még az én nevem szerepelt az első helyen. Mégis kötődtem oda, és most furcsa érzés mart, mert azt is éreztem, hogy senkit sem ismerek onnan igazán, úgy semmiképp, ahogy mondjuk Hina-chant. Egy pillanatra becsuktam a szemem, vettem egy mély levegőt, majd ránéztem a lányra. Megmozdult a kezem, és elfogadtam a felkérést. Különös volt, hiszen ezt akartam, de mégis ott motoszkált az elmém sötét sarkában, hogy egy mocskos áruló vagyok, és a könnyebb utat választottam. Azonban azt is tudtam, hogy úgy választottam ezt a könnyű utat, hogy előtte a nehezet is elkezdtem, és nem tudtam rajta végigmenni.
- Kana. Miyanari Kana :3 - szólaltam meg végül, egy halvány mosolyt is hozzáadva a szavaimhoz, na meg némi extra hangsúlyt a három szótaghoz, amik a becenevem alkották. Annyira mókás belegondolni, hogy nemrég valaki ettől az általam összeeszkábált nicktől függetlenül rám aggatta a Miririn becenevet, és az is rajtam ragadt.
- Figyu, én pár hete megkóstoltam a wasabis fagyit, és nem volt rossz! Igaz, jó sem :3 - szélesedett a mosolyom, bár nem tudom, mennyire illik ilyesmiket mesélnem, esetleg fájdítanom a szívét az én szabadságommal. Mindenesetre most nem fagyit, hanem gofrit kóstoltam, és akármennyire is hamisak az itteni ízek, ez mindenképp finomabb volt annál a fagyinál. És miközben ettem, rájöttem, hogy éhes vagyok Rolling Eyes

- Mm, hát... ha ragaszkodsz hozzá... :3 - válaszoltam a kérdésére, miközben épp lenyeltem egy falatot. Nem volt miért visszautasítanom a kedvességét, legközelebb majd én hívom meg őt. Aztán azonban Hina-chan előhozakodott valamivel, ami olyan érzést keltett bennem, mintha tükörbe néztem volna. Pár perce valószínűleg én is így makogtam :3 De volt valami, ami még annál is jobban felkeltette a figyelmem, mint az, hogy mennyire zavarba jött. Megfogtam a kezét, csak hogy láthassam, mi van az ujján, amit piszkált.
- Ez az, amire gondolok? :3 - vigyorodtam el, bár szinte rögtön, nyomban, azonnal költözött ebbe a mosolyba egy kis keserűség is. Nem tudott nem eszembe jutni Anat most, hogy itt voltam a játékban, és megláttam ezt a gyűrűt.
- A te stílusod homlokegyenest ellenkezik az enyémmel, de persze, szívesen segítek, ha tudok :3 - bólintottam. Az ilyesmihez volt érzékem szerencsére, és ha teszem azt Anaton láttam, hogy mi állt neki lehengerlően, akkor Hina-channal se lehet probléma :3

by **Hinari** Pént. Jún. 14 2019, 02:21

Tudtam, hogy nem könnyű a döntés - még úgy sem, hogy ő maga már eldöntötte korábban, de mégis... így, hogy előtte volt a panel, abszolút meg tudtam érteni, hogy hezitál. Nem is sürgettem, megértő mosollyal néztem, majd kezdtem el inkább a gofrimmal foglalkozni.
- Miyanari Kana... - ismételtem meg félhangosan, hogy megjegyezzem és bólintottam - Annabell - szólaltam aztán meg és furcsa... nagyon furcsa volt kiejteni a nevet - Annabell Windbreeze. Röviden Anne - mosolyogtam rá. Nestor szólított egy időben Annabellnek, amíg meg nem kértem rá, hogy társaságban ne tegye, de ezen kívül idebent csak Alex használta a nevet. Kicsit el is töprengtem ezen, a név ízlelgetése is újonnan hatott rám: ki tudja, ha Al nem lenne, lehet el is felejtettem volna rég? Össze is zavart a gondolat, így kellett pár másodperc, mire visszazökkentem és megbámultam a gofrimat megint, majd nevettem el magam a wasabis példán és kontráztam rá azonnal.
- Idióta egy hely az a Tokió - ráztam meg a fejem és mosolyom egyszerre szelíddé vált - Még a wasabis fagyira is van kereslet - tettem hozzá és folytattam is volna, már a levegőt is beszívtam hozzá, de... nem voltam biztos benne, hogy én az odakintről akarok kérdezni. Inkább haraptam mégegy falatot az édességből, mire pedig elfogyott a gofri jó kétharmada és az anyagi dolgokat is rendeztük, már képes voltam rendezni gondolataim és egyelőre, nos... kizárni belőlük a külső világot. Persze Mirikával az asztal túloldalán ez nem volt könnyű, hisz ahogy egyre több időt töltöttem vele és hallgattam őt, egyre jobban fájt a szívem a családomért. De döntöttem.
És tartani is akartam magam hozzá.
- Hát... igen - jöttem zavarba azonnal, mert nekem is eszembe jutott Anat és innen nézve talán rossz ötlet volt felhozni neki ezt, még ha csak... közvetetten is. A téma viszont képes volt elterelni a figyelmem és azon kaptam magam, hogy pipacspirosan engedem, hogy megnézze a gyűrűt és nem, ekkorra már megint csak Alex és az a... kazamata járt a fejemben - Köszönöm - reagáltam aztán egy csepp megkönnyebbüléssel - Egyébként pont a bolt előtt találtatok meg Momóval - vettem kézbe egy újabb falat gofrit (egyiket az utolsók közül) és néztem ki az ablakon, Nestor vajon mit csinál - Szóval nincs messze - fordítottam tekintetem a lányra, majd falatoztam tovább - egészen addig, amíg el nem fogyott az egész és én jóllakottan dőltem hátra a széken. Nes, természetesen, úgyanúgy a tetőn trónolt, mint öt perce. Figyelte a környéket és az ablakunkat, néha kitárva és megmozgatva a szárnyait - még éppen láttam azt is, ahogyan egy hatalmasat ásít, ami jelezte, hogy hiába az őrszolgálat, halálra unja magát. Ideje volt fizetni és elindulni visszafele.

by **Mirika** Pént. Jún. 21 2019, 17:01

Lehet, hogy kikerekedett a szemem. Remélem nem, de tény és való, hogy én nem kíséreltem meg kimondani az ő nevét, mert fixen beletört volna a nyelvem,és azt nem akartam. Az Anaberu részt megjegyeztem, gondolom nem rohangál ilyen névvel több tucat ember errefelé. Mindenesetre ennyi év után tök fura volt újra bemutatkozni egymásnak, csak most valódi nevekkel. Hina-chan tök sokat változott, mióta először találkoztunk, én bezzeg még mindig egy szeleburdi kis pattogó bolha voltam :3
- Ez nem Tokióban volt :3 - ráztam meg a fejem - Fukuoka közelében találtuk egy kisvárosban, legalább száz különböző ízesítést lehetett kapni - meséltem, majd nagy lelkesen haraptam egyet a gofrimból. Beszélgetés közben gyorsan fogyott, így most vettem észre, de a gyűrű villámgyorsan elterelte a figyelmemet.
- Gratulálok! Sok boldogságot, meg minden :3 - ráztam meg a lány kezét széles mosollyal. Mennyi minden történhetett, míg nem voltam itt, és nagyon kíváncsi voltam, de kicsit féltem utánajárni, mert tisztában voltam vele, hogy valószínűleg nem jutok szívderítő dolgokra. Részben azért sem akartam már visszamenni a Voice-ba, mert azok, akikkel alapítottam a céhet, már... nincsenek.
- Jaj, nehari, nem akartalak így elrabolni. Így pláne, hogy segítek :3 - mondtam, majd én is eltüntettem a gofrim maradékát. Tényleg ideje volt akkor indulni, mert a vásárlás nem öt perc, főleg ha a tökéletest akarjuk megtalálni. Amikor talpra kászálódtunk, jól meg is néztem magamnak Hina-chan alakját, és hümmögni kezdtem.
- Igen, az nálad nem működne, ami nálam igen - bólogattam magamnak - Neked nem áll jól a cukiság, te elegáns és finom hölgy vagy :3 - mondtam, majd amint kiértünk a cukrászdából, füttyentettem egyet. Kis idő múlva megjelent Momo, és leszállt a feltartott karomra, mint valami sas vagy sólyom vagy mittomén - Szóval valami ilyen úton kell elindulni, hideg színek, visszafogottság... harisnyát szoktál hordani? - kezdtem kérdezősködni, hogy mire odaérünk, legyen már valami alapom. Aztán majd meglátjuk, lehet végül azt mondom, hogy kapjon magára egy férfi inget, azzal nem lehet tévedni

by **Hinari** Pént. Júl. 19 2019, 23:19

- Köszönöm - feleltem és már tudtam mosolyogni újra, nem éreztem magam kellemetlenül így, hogy ő is tudott váltani. Azok a kék tulipánok... orrom egyszerre megtelt floriai mező illatával és egy pillanatra be is hunytam a szemeim, két falat gofri között - amiből már igencsak kevés maradt meg eddigre. Ha pedig Miri tüzetesen fürkészte az arcomat éppen - dehát miért is tette volna -, talán láthatta azt a megakadást, amit az a kiejtett szó váltott ki belőlem. Még a kezem is megállt egy pillanatra, villámon az utolsó falat édességgel. Aztán csak... bekaptam és mire lenyeltem, már a nyoma sem látszott rajtam semminek. Tekintetem felemeltem és egy hálás mosollyal bólintottam válaszul, hogy eljön velem választani. Gyorsan kifizettem a számlát és nemsokára már a két sárkánnyal együtt sétáltunk visszafele.
- Télen általában igen - feleltem - De annyi kék és fehér ruhám van, most valami másra gondoltam... szerinted mondjuk zöldre színezett szemmel hogy állna rajtam a piros? - néztem rá - Nem tudom emlékszel-e, de azzal nyertem meg a szépségversenyt még... egy élettel ezelőtt - jöttem zavarba, de talán nekem is csak azért maradt meg az esemény, mert teljesen elképzelhetetlennek gondoltam az eredményt. Ráadásul Lewissel álltam ott és... Hát, azóta sokminden történt. Persze azért felpróbáltam többfélét is a harisnyáktól a nyári egyberuhákig és egészen addig válogattunk, amíg barátnőmnek mennie nem kellett. Mosolyogva integettem és néztem, ahogy egyszerrecsak eltűnik. Örültem neki, hogy megkeresett és annak is, hogy megtalálta az egyensúlyt az odakint és az idebent között. Így pedig, hogy ő is a céhtársam lett, egészen biztos voltam benne, hogy mostmár többet fogunk találkozni. A bossok nem várnak, de... ő még simán feljuthat odáig.

Az ismerkedésért egy Rubin Vértet kérnék.

by Ajánlott tartalom

Boldogság Kerület

Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület

Re: Boldogság Kerület