[Játékos Küldetés] Rejtvények kastélya

*Megdörzsölöm fáradt szemeim* majd kisvártatva kikelek az ágyikómból.
- Maoo… már megint ez a köd.. ><” – Bosszankodok, ilyenkor mindig borzaska lesz a hajam, bármit is kezdek vele, begöndörödik… és össze vissza kapálóznak a végei… még jó hogy nem a levegőben… ><… kinézem a hajamból. QQ Szerencsém hogy nem tart sokáig… felpattanok, és útra is kelek, közvetlen a fogadó ajtajával szembe van szinte a küldetés tábla így autómatikusan megnézem hogy ad-e valami újat, vagy csak a régieket mutatja. Szerencsés napom van, ki is adott egyet, bár túl sok infót nem ad magáról… de azért felveszem. Így is tettem, és amint megjelent a listámon, egy szöveggel köszöntött is. Érdeklődve olvasom, sőt… össze szűkült szemmel figyelem.. hogy ugye nem? Ugye nem egy olyan küldetést válaltam el ahol nem elég csak hadonászni esztelenül… hanem pont ellenkezőleg?… QQ… De úgy néz ki hogy pont olyat… ><” Kissé morcosan veszem tudomásul, de úgy döntöttem ha már elvállaltam megpróbálkozok vele, hátha lesz ott más is, aki okos *-*

Ma nagy bevásárló körutat terveztem, de úgy ám :3 Beszerzem a lefinomabb hozzá valókat a kedvenc ételemhez és saját kezűleg próbálom meg elkészíteni. Már a vadászat és az ételkészítésemen akad pár pont, meglátjuk hogy mennyit is segítenek ezek majd nekem. A listámon szerepel hogy mi kell, és hogy hol tudom beszerezni őket. Első: Vadásznyúl hátszín… ezt a kettes szinten meg is tudom vásárolni. Etoo.. már meg van.. már meg van… és már megvan… veszem tudomásul hogy alig kell már csak pár zöldség a körethez amit a harmadik szinten a piacon találkok. Így miután megjártam a második szintet jöhetett a harmadik. Szerencse hogy a teleport kapuk legalább közel vannak egymáshoz. Amint kilépek a kapunk, rögtön jön egy üzenet felugró ablakba. Elkerekedve látom és veszem tudomásul hogy a küldetés második szintjét sikerrel véhez is vittem, pedig nem igen számítottam rá. Gyorsan megvettem amit kellet, majd a térképet felnyitva követem a megadott koordinátákat. Pár órás séta után oda is jutottam, és örömmel láttam hogy nem vagyok egyedül. :3 Páran már álltak az épület előtt, bár sokat nem láttam belőlük egyenlőre. Még egy híd elválasztott tőlük, de nem sokáig Vígan szökeltem át rajta, eljutottam egészen addig hogy csak pár lépés válasszon el a végétől, majd egy erős légáramlatot követően a térdeim megremegtek és a híd szélét tartó kötélbe kapaszkodva könyörögtem az életemért. (Erős légáramlat=halovány szellőcske)
- Valakiii QQ Segítsééég QQ Le fogok zuhanni T-T! – Estem teljesen kétségbe, és térden ülve húztam magam közelebb és közelebb a hidat tartó köteleken át a végéhez. Vissza pillantottam hogy talán rövidebb, lesz arra felé… de nem. QQ Whuu ciki belépő ez így elsőre… félő hogy meg fogom még bánni ezt a küldetést …QQ Majd mikor valamennyire biztonságban éreztem magam, amilyen gyorsan csak tudtam a „Macskalány” mögé húzóckodtam. Jobban közel hajolva hozzá, az illatából rájöttem hogy ismerem. o/
- Chaaacherry *-* És Álomkelő *-* - Köszöntem nekik lékesen, és kapott egy nagy-nagy ölelést.
- És bennetek pici fiú kit tisztelhetünk? – Kérdeztem rá a nevére.
- Az én nevem RenAi de szólíts csak nyugodtan Ai-chan-nak :3 – Mutatkoztam be neki én is.
- Nah, bemegyünk? – Kérdeztem a többieket, a közös döntésre várva.

Erős szél csapot bele a hídba.. olyannyira erős hogy amin eddig bátran, hezitálás nélkül lépkedtem most „térdre” kényszerített… és úgy próbáltam elcammogni a végéig. Szerencsémre Chan-chan észre vett és besegített, így mikor fix talajt ért a lábam, hátra fordultam és kiöltöttem a nyelvem oda ahonnan érkeztem.
- A hidak gonoszak... QQ – Jelentettem ki összeszűkült szemmel. Már egy kisfiúcska is ott volt, így úgy nézem hárman lettünk, akik bemerészkedtük… a medve barlangjába… vagyis inkább kastélyába. Channak nagyon megörültem így kapott is tőlem egy Ai-ölelést, amit kedvesen viszonzott is. A kis krapeknak bemutatkoztam, amit viszonzott.
- Kukoru? – Kérdeztem vissza mert nem nagyon értettem a szavait, főleg hogy a szél is bel süvített a fülembe. Majd ha helyesbítette a nevét kapott tőlem egy buksi simit, és megszólaltam:
- Hangosabban fiacskám, miféle katona lesz így belőled? – Kérdeztem tőle vicces hangnemben. Majd akaratlan is rá fókuszáltam a fiúra és feltűnt egy „apróság”… piros az indikátora. Először kicsit megrémültem, majd követte a döbbenet, mikor tudatosult bennem hogy talán még az öcsémnél is fiatalabb. Valahogy felfoghatatlannak tartottam hogy öljön… nem tudtam elhinni… talán valami féle bug.. vagy nem tudom. Egyszerűen kizárt hogy egy ilyen halk szavú, félénk kis srác aki talán még a tíz évet sem töltötte be… hogy öljön. Nem mutattam magamon semmit, sem a döbbenetet sem pedig megvetést, haragot vagy bármiféle negatív érzelmet. Úgy voltam vele majd ha megismerem a fiút igazán, utána ítélkezhetek. Sosem lehet tudni mi is történt valójában, persze megkérdezhetném, de eszem ágában sincs most felzaklatni őt… vagy ha tényleg gyilkos lenne… nem akarom magamra/magunkra haragítani. Ezt a küldetést egy csapatként kell végigvinnünk! Nem sokra rá bemutatta a petjét. Tehát állatidomár. Tudtam meg még egy dolgot róla. Majd vetettem egy pillantást az állatkájára ami nem volt más… mint egy PÓÓÓK! ∑(;°Д°) Ugrok Chan karjaiba. És csak remélem hogy nem a földön kötöttem ki. Láthatóan nem szeretem a pókokat… de el kell viselnem. Bár legszívesebben megkérném hogy pakolja el az inventoryjába… vagy bele a táskájába… esetleg egy befőttes üvegbe… vagy valahova bárhova csak ne lássam. ><” De mint "érett nő" ezt sajnos nem tehetem QQ… el kell viselnem… ha ezt legyűröm akkor az Oz-fóbiám sem okoz többé gondot! Igen… ez lesz a célom. ><

Belépve az ajtón, először nem láttam túl sokat, majd szépen lassan kivilágítás alá került minden. Legalábbis az a helyiség ahol voltunk. >< Nagyot sóhajtottam.. majd jöjjön aminek jönnie kell alapon bátran léptem előre. Kissé megijedtem a hangtól ami fogadott minket így egy nőies:
- Kyaaa~ - után, ami párszor visszhangzott a térben, csendben hallgattam végig.
- Cha… még hogy mind a négy ajtót járjuk ki és csakis utána találkozhatuk a tulajjal és szerezhetjük meg a jutalmat… még csak az hiányzik… nekem haza kell mennem főzni. >< - Felcsörtettem a lépcsőt és a nem nyíló ajtóhoz síettem.
- Súlyemelés kettő. Most mutatsd meg mit tudsz. >< - És már erőlködtem is neki az ajtónak…. pár sikertelen próbálkozás után ami talán talán úgy tizenöt percig is eltarthatott, szomorúan lecammogtam és…
- Akkor legyen a csillag QQ… - Mondtam kissé dúrcásan, lemondóan… és bele törődően. Úgy látszik tényleg rossz helyre kerültem. QQ Ha a képességeim kudarcot vallanak, sajnos én másra nem támaszkodhatok… zombi invázió ellen védve vagyok, hála üres kobakomnak. QQ

- Whaaaa >< Megvakultaaaam ><- Kiáltok fel ijedten, majd lassan elhúzódtak a függönyök… >< Egy furcsa picike árnyat pillantottam meg elszaladni alatta, de nem tudtam beazonosítani hogy mégis mi lehet az, így ijedten hátráltam meg, egész az ajtóig. A lábaim remegtek, és félve néztem Chanra hogy vajon ő is látta ez azt a „patkány”-szerű valamit amit én. Majd mikor körbe néztem az aranyozott berendezéseken ami keveredett a vörös erős színével megnyugodtam hogy az a valami már remélhetőleg eltűnt, hátha megijedt a puszta jelenlétünktől is és elhúzta a csíkot. Majd a négy ajtót mértem fel, mikor a többiek a vitrinnel foglakoztak. Fogalmam sem volt róla hogy mégis mi tetszik nekik annyira, de gondoltam akkor én is utána járok. Állomkelő már ott volt és a hangját halottam a fejemben, mi szerint az „Az kelleni fog nekünk.” Mondatot hangoztatta el. Csupán egy pillantást vetettem a macskára és már léptem is oda hogy megnézzem mégis mi is az amiről épp szó van…
- "Egyértelmű hogy az kelleni fog nekünk"… észlény… - Halottam egy olyan hantot amit nem szerettem volna, vagyis most biztos nem. ><
- Erre van időd, kaját meg nem csinálsz nekem? Nem úgy volt hogy beszerzed a hozzávalókat a kedvencemhez és megcsinálod reggelire Ai-nyan-nyan?... De úgy látom bajba keveredtetek, így nem árt ha van valaki akinek esze is van a csapatban… Kénytelenek lesztek rám Ő hatalmasságotokra bízni a dolgokat! Gyorsan megcsináljuk, kijutunk és Ai csinálhatja is nekem a kaját… >< Kyubeeei éjhes QQ -*Kordult meg a gyomra*
- Síessünk! >< - És már szaladt is az egyik ajtó felé.
- Na,na,na,na,na Álljunk meg csak most szépen! – Szólaltam fel.
- Először is, neked most otthon kéne lenned, és harmadszor az ilyen küldetések veszélyesek, nem az ilyen kis peteknek valóak mint te… >< -
- Na, engem csak olyasvalaki ne oktasson ki akinél az első után a harmadik jön! És mi az hogy „kis petek” Őhatalmasságom bármilyen kihívással megküzd, nem úgy aki egy egyértelmű sőt el is hangzó megfejtés után is a rossz ajtót veszi célba. – Szólalt meg azelőtt hogy Chan benyithatott volna, persze ettől még megtehette, de Kyubei azért megpróbálkozott a maga igazával.
- Volt második! >< Igenis volt második indokom is, csak... csak azt elfelejtettem... QQ Elfelejtettem hogy mi volt a második... QQ-
- Idióta csőcselék! >< - Fejtette ki véleményét szerényen, majd vissza cammogott a kódot rejtő vitrinhez.
- Kyubei! Nem szabad így beszélni másokkal! >< - Tromfolom le majd folytatom.
- Bocsássatok meg neki, Ő Kyubei és épp „lázadó korát” éli, ezért ilyen neveletlen és engedetlen. Ő az én petem, mármint hozzám szegült és azóta valahogy mindig megtalál a legrosszabb pillanatokban, bár sajnos az tény hogy okosabb nálam, és hogy eddig nem volt olyan csáva amiből ne húzott volna ki valahogy… - Mondtam, az utolsó mondataim nem túl büszkén, de hát egy van… Ő idebent „született”, így jobban érti azt a logikát amit ez a rendszer használ… másra nem tudok gondolni…Oda léptem a vitrinhez még közelebb a kódhoz, és ha a többiek is idejöttek akkor Kyubei ismét megszólalt.
- Mint mondtam ostobák vagytok!>< - Úgy látszik szereti kihangsújozni a véleményét…. ><
- Kiválasztjátok a jó ajtót… erre… elmentek egy másikba…>< Erre nem találok szavakat. >< Igen a megfejtés az a szeptember volt, és erre mégis a téli ajtót támadjátok meg… >< - Csóválta a fejét. >.>
- Szóval a helyes ajtó az ősz lesz… >< - Ugrott le, oda és trappolt az ajtó elé. Mikor oda értem az kinyílt, és belépve fény villant és gyönyörű szobrok jelentek meg. Hirtelen meg sem tudtam számolni mégis mennyi… de nem is volt erre szükség. Ha a többiek is velem voltak akkor hátra nézem hogy vajon jól vannak-e és hogy mit csinálnak éppen.
- Z12:  LI… z12:li:…z12:Li… - motyogta a macskanyuszi… és közben felfedezte a szobrokat sorra… majd megállt és bevárt minket és engem.
- Ahh… nehezebb mint gondoltam… hat jegyet látunk a kínai horoszkópból,… két mitológiai lényt és hat állatot, meg persze tizenkét zodiákus csillagjegyet és négy kasztot…-
- Akárhogy is nézem nem áll össze a kép… bár valamiért csak a zodiákus jegyekből van meg mind, ahogy nézem a többi csak töltelék vagy épp elterelés… - Morfondírozik.
- Biztos vagyok benne hogy ha rá jönnénk hogy mi is lenne a kód további része, akkor megértenénk hogy mégis merre mennyünk tovább… lányok nektek tudtommal otthon kéne lennetek a horoszkópos dolgokban… szégyeljétek össze magatokat >< - Tromfolt le minket. Személy szerit fel sem vettem a mondatait, azon gondolkoztam hogy ha Z12 akkor a tizenkettedik jegy utolsó tagja lehet… elvileg, az pedig a halak, így oda megyek és már éírinteném is meg, mire Kyubei felkiált.
- Neeee!! >< Ne nyúlj hozzá! Tudtam hogyegyszerű a logikád de hogy ennyire… >< - Épp vissza fogtam magam, és kissé megilyedve néztem a többiekre.
- Ne felejtsd el hogy még ott van az LI- is… amit ha így nézünk nem biztos hogy római számot takar, mivel nem lehetünk benne biztosak hogy rovás, anagramma vagy épp számtan alapú…Bonyolult de legalább leszűkítettem a Z12 azaz a zodiákus tizenkét jegye közül lesz valamelyik. Legalább kevesebb mint a fele, így a nyerési esélyeink is megnőttek, már csak el kell találnunk a tizenkettő-ből azt az egyet amire utalhat az „LI”… gyerekek ti is gondolkodhattok ám… - Folytatta, bár magában biztos hozzá tette hogy úgyis mindegy mivel Ő hatalmasságom lesz az aki hamarabb megfejti o/
- Kezemet összekulcsolva méregettem a szobrokat hogy melyik lehet az, míg a kis petem furcsán viselkedett... szeme mintha világított volna, és szája is mormolt valamit amit nem értettem olyan halk volt, bár közelebb lépve/hajolva hozzá rájöttem hogy a horoszkóp tagokat, azok elhelyezkedését, és sok fura információt mormol magába, szinte levegővétel nélkül. Kicsit ijesztőnek tartottam, de megzavarni nem mertem hogy jól van-e… majd mikor végzett felkiáltott.
- Megvan! – És céltudatosan megindult az egyik szoobor felé, és felpattant a „mérleg” tetejére.
- LI egyenlő mérleg, Latin neve Libra: A Nap szeptember 24-október 23 között halad keresztül a Mérleg jegyen. A jegy uralkodó bolygója a Vénusz: a harmónia, béke, szeretet, remény, szépség, kényelem jelképe. A mitológiában Vénusz volt a szépség és a szerelem istennője. Kiindulva ebből a hasonlatból a Mérleg-ember különösen vonzódik a szép dolgokho…- és már nem tudta befejezni, mert amint hozzá értem, vagy épp valaki a csapatból, az megszólalt és egy kérdést tett fel…
- Hehee, lássuk hogy ez megy-e már nektek? >< - Diadalittasan dőlt sétálgatott előttünk a kis macska-nyuszi. De azt ne felejtsétek el, öt karakter, azaz öt betű lesz a megfejtés, sőt talán a kulcson formáoztt „i”-betű is jelenthet valamit. – Fejezte be, farkát a levebőbe lóbálva ült le a szoba egy távolabbi sarkába.


/Vehh, elírásból adódó "Liba"-mat kijavítottam "Libra"-ra. Így akart kinézi. ></

A kis petem sok bajba keverhet még azt hiszem…. >< Amikor megjelent és becsmérelte Álomkelőt, majd sértegette a többieket is, nem bírtam magammal, rá szóltam. Ugyanakkor zavaromban úgy éreztem meg is kell védenem. Ki tudja egyszer csak addig húzza valakinél húrt míg az meg is támadja… vagy akár meg is öli… a múltkor is csak mákja volt mikor a városban kifosztott egy teljes kajáldát, és ami még ezt is tetézi… teljes le is rombolta… azt hogy, hogy csinálta, nem tudom… nem is merem megkérdezni.. de csak egy hajszálon múlt hogy el ne kapjon hármukat. Ritát engem és őt… bár hogy akkor is minek mentettem ki a hátsó felét… >< Lehet nem kéne, és akkor megtanulná hogy nem bántunk másokat, és tiszteletben tartaná a magántulajdont. Annyi pénzt még életemben nem láttam amennyit a stand tulajdonosa kért akkor tőlem… >< De ott tartottam, hogy kénytelen voltam megvédeni őt, most is… így amit tehettem az, az volt hogy szóltam pár szót az érdekében… Talán ennek köszönhetően, talán nem… de szerencsénkre nagy galiba nem történt. Féltem Álomkelőtöl és rettegtem Chan-chan-tól. >< Sőt ha ez így halad tovább, még meg is utálhatnak miatta engem… QQ
Kyubei gonosz! >< Sosem láttam még Chan-t ennyire mérgesnek… sőt még mérgesnek sem. oO De ilyenkor ilyesztő. QQ És Kyubei ismét nem tudta befogni a száját…
- Természetesen, kövessétek csak Őhatalmasságom. És neked macskalány… csak annyit hogy az idegesség árt a szépségnek – Nézett hátra, sunyi pillantást vetve a lányra.
- Bár…rajtad már nem árthat. – Folytatta. És ekkor telt be nálam a pohár.
- Kyubei! – Trappoltam oda hozzá, és emeltem a magasba, meglendítettem párszor a karommal és a súlyemelésemet kihasználva elrepítettem a magasba… neki puffant a plafonnak majd onnan vissza… egyenest nekem mint valami bumeráng. >< Ahelyett hogy elkaptam volna, simán csak oldalra slisszantam egy lépést, de ki tudja mivel vagy hogyan egy éles kanyart vett a levegőben és ahelyett hogy egyenesen bele csapódott volna a földbe, szimplán csak leteríttet. Én hanyatt vágódva, jojózó szemmel pislogtam pár percig. ~ Deja vu @.@ ~  Igen, mikor rá találtam és kimentettem a sejhaját a rá támadóktol, akkor is valami hasonló történt… @.@
- Hehh, ennyivel nem fogsz ki rajtam, baaakaaa~  – Tett helyre engem is. >< Nem vitatkoztam vele, részegekkel és gyerekekkel elvből nem teszem.

Sok választási lehetőség híján, és mivel a kis nyuszi-macska általában tudja mit beszél, így megbízva benne nyitottam be az őszbe. Bár még az ajtóban megfordult hogy lehet, így akar eltenni láb alól, de élet pontok teljében nem aggódtam. Sőt, örültem hogy én lépek be, mert ha sérülök akkor én kapok sebzést és a többiek nem.
- Csakis akkor gyeretek utánam ha, szólok vagy ha nem történik valami váratlan dolog. – Szóltam a többiekre, nehogy egy rossz szobába kövessenek. Ha nem ért semmi rossz dolog, akkor bent a szobroknál Kyubei segítségével megérintem a LIbra, azaz mérleg szobrát. Kodoku dícséretére én csak annyit feleltem.
- Lécci ne add alá alovat. - Vetettem rá egy röpke pillantást.
- Nem, szeretném hogy még ennél is jobban elkanászodjon. >< - Fejtettem ki az okát. Persze miért is ne, ríttig hogy meghallotta a kis dög is a dicséretet.... és nem hagyta annyiban, kihúzva magát elegáns léptekkel oda toppant a fiúhoz, majd pár pillanat elteltével amit azzal töltött hogy csak méregette a gyereket, megszólalt.
- Látom neked legalább nyitva a szemed, és ügyelsz a külvilágra is, nem úgy mint azok ott... - Bökött az orrával lenézően a "lányok" felé a főnix szoborhoz.
- Ők ostobák és önfejűek, te viszont alkalmas lehet arra hogy az én kis minionom, legyél. Csatlakozz hozzám a peteddel. Bár lenne egy kérdésem még előtte. Az a pók bug-os? Mivel még nem hallottam a hangját... vagy esetleg még nálad is hallgatagabb? - Majd a fiú feje felé, fókuszált.
- Heehh, piros vagy!? - Kérdezett rá hangosan és belelkesülve. Persze nem azért mert nem tudta... ki tudja lehet ezzel tesztelte a fiút hogy ha a két lány kérdőre vonja mit fog művelni, vagy lehet tényleg lenyűgözte hogy már ölt embert.... ki tudja... nem adtam rá esélyt hogy jobban kifejtse, mivel fogtam és felkaptam, kezemet rátapasztva a szájára. És zavartan néztem Chan-ra és a kis srácra, felváltva majd magyarázkodásba kezdtem.
- Izéé, nem akart rosszat, sem pedig kényes témára rákérdezni... - Fél szemmel a pókot kerestem, nehogy valami butaság jusson az eszébe. Majd megköszörültem a torkom és felvázoltam a véleményem.
- Izé, nincs bajom azzal hogy poros vagy. Tudjuk hogy az azt jelenti hogy öltél már embert, de engem nem zavar. Biztos meg volt rá az okod. Ilyen fiatalon, biztos nem akarva csinálhattad... - Meglepő nyugodtság volt a hangomban.
- Persze ez nem jelenti azt hogy elfogadottnak tartom az ölést, de ez még nem jelenti azt hogy másképp kéne bánni a más "színűekkel" Rosszul mindenki dönthet, de csak egyszer... bár a játék ilyen téren örökre megbélyegzi az embert...- Furcsán jött ki ez az egész.... legbelül zaklatottnak éreztem magam, elvégre most úgy beszéltem vele mint egy felnőtt emberrel, és még mindig nem tudom elhinni hogy képes volt bárkit is megölni... egy ilyen csöpke fiú...

Kutyaszorító helyzetbe kerültem a kis nyominger Kyubei miatt… Nem elég hogy sértegette Chan-t, utána még Kodoku-val is kikezdett… Majd a tudálékosságával még tovább rontott a helyzeten… Nem is értem hogy miért is jött utánam, ebben a pillanatban örültem volna ha inkább csak mi hárman vagyis öten próbáljuk megfejteni a dolgokat, és még ha rossz helyre is megyünk, biztos vagyok benne hogy valahogy majdcsak ki evickéltünk volna a bajból.

- Hehh? – Nézet Kyubei Chan után, majd önelégült mosolyra húzódott a szája.
- Nem gondoltam volna hogy ilyen könnyű dolgom lesz… - Húzta ki magát és menetelt előre a szobrok között.
- Chaan! – Kiáltottam utána.
- Chanchery – Szólítom ha nem áll meg, és nem figyel hátra. Majd megindultam utána. Nem fogom hagyni hogy egyedül hogy egyedül kóboroljon egy védtelen lány egy ilyen kastélyban… de nem ám. Főleg hogy fő a fejem a hülye petem végett is…>< Gondoltam már rá hogy szimplán csak otthagyom valahol… de valahogy mindig váratlan felbukkan és utának keseríti meg az életem… Nagyon mérges lettem rá…de még mielőtt kiléphettem volna a teremből hogy ténylegesen utólérjem a lányt, Álomkelő hangja csendült fel a fejemben. Egy pillanatra csak lestem visszafelé, keresve a macskát hogy a hang merről is jön. Ledöbbenve és megszeppenve hallgattam végig a Álomkelő szavait… egy ideig meg sem tudtam mukkanni, belém fagyott a szó… ~Whiii… macska kaja leszek.QQ…~
- Ne haragudj a petem otromba viselkedése miatt kérlek… mondtam épp lázadó korát éli, és hiába mondok neki bármit is egyik fülén be másikon ki… arról nem is beszélve állandóan az ellenkezőjét csinálja amit kérek tőle, és keresztbe tesz nekem…- Hadartam el, bár biztos voltam benne hogy nem hatja meg a mondandóm, de most nem is érdekelt. Fontosabb dolgom is van mint egy pet-el vitatkozni.
-Chan merre vagy? – Kiáltom utána, remélve hogy válaszol. Visszapillantottam a kis srác ra Kodokut magára hagytam a két pet-el…de nem féltettem. Reméltem hogy nem csinál butaságot egyedül.
- Hümph. A mondatból merek következtetni ara hogy rólam volt szó, kedves Álomkelő. Ha jól sejtem te „suttogtál” neki. De nem is baj… nem is bánom… ugyanis itt derül ki az emberi ostobaság… hogy miként lehet marionett figuraként rángatni valakit. – Mondta kissé arisztokratukus hangnemben.
- Persze mi petek, ebben is különbözünk tőlük. – Folytatta. Úgy látszik nagyra volt magával. Azt hogy irányítani másokat nem tudom mire érthette…de úgy látszik sikerrel járt, legyen szó bármirő is. Elviselhetetlen modora végett már kapott párszor, de nem igazán zavarta… imádta amit csinál. Imádta kifordítani az embereket, egymásnak ugrasztani őket… ezzel is biztosítva érezte felsőbbrendűségét. Szeretném kinevelni ebből, de úgy látszik neki az emberek csupán játékszerek, arra valóak hogy saját szórakozására használja fel őket… Undorító. De ha sikerül ráébresztenem hogy nem jó úton halad… akkor… akkor még remélem hogy tudok belőle szeretetre méltó pet-et nevelni. Ez az én kihívásom. Épp csak az benne a pláne hogy mire ezt sikerülne az emberek mind ellenem fordulnánkak…. addigra mindenki megutál és magamra hagy… nem tudom hogy ér-e ennyit a döntésem, de ha ilyen könnyen elhagynak akkor lehet jobb is egyedül…

Ha utolértem Chant akkor megszólaltam:
- Bocsánat. Nem gondolta komolyan. Nem akart bántani… kérlek ne haragudj rá… és ami a legfontosabb a legkevésbé sincs igaza. Már a kezdetek óta irigykedem a hajad és és a cuki nekó-füleidet. – Mosolyodtam rá. Igazat mondtam, tényleg kifejezetten egyedinek és igazi Kawaii-nyan-neko gondoltam.
- És tudom is hogy mivel büntessük meg Kyubei-t. Borotváljuk le teljesen. – Suttogtam oda a lánynak remélve hogy megnevettethetem. Majd ha sikerült megvígasztalnom akkor visszatértünk a vitrines terembe.
- Merre csámpáztatok eddig? – Támadott le rögtön Kyubei.
- Közöd? – Kérdeztem vissza.
- És amúgyis illene bocsánatot kérni a többiektől. – Ripakodtam rá. Mérges voltam és ezt Ő is érezhette.
- Sok minden illene még sem tesszük.- Szolt vissza, és tudta hogy igencsak feszíti a húrt. Gyakran elgondolkodok hogy mégis miért van velem, hisz nincs szüksége rám… és mégis… időröl időre felbukkan, hogy felbosszantson, és hogy tönkre tegye a dolgokat. Lerázni… már meg tettem párszor, nem az a sértődékeny típus… ha kiteszem az ajtón bejön az ablakon… még akkor is ha beszögezem deszákkal… egyszerűen üldöz mint a balszerencse.
- Jól van, most volt elég. Takarodj innen. Menj haza… nem is tudom hogy miért kellett utánam jönnöd.-
- Azért mert még mindig várom a reggelit. – Mondta vidáman, és nemes egyszerűséggel.
- Grrrrrrrrrr… - Morogva csikorgattam a fogaim.
- Tünés! – Kiáltottam rá.
- Nem fogok. – Válaszolta rá szinte rögtön. Ez a pet egyszer a sírba visz… >< A további időszakban egyszerűen a semmibe vettem. Nem érdekelt mit mondott… Viszont amikor oda léptem a szekrényhez ami kérte a kódot rájöttem hogy nem hallgattam meg a szobrot… >< Így nem tudtam hogy mit is volt a rejtvény. Majd eszembe jutott hogy Kodoku végig bent volt, a fiúra pillantottam hátha megmondja a választ, vagy bepötyögi. Ha megtettem kezünkben a kulcs és reméltem hogy most valami könnyebb szobát választunk. Ha nem mozdul senki akkor benyitok a boss-terembe.
- Whe…? Kíváncsi leszek mit alkottok majd itt…. Lehet a végén még új gazdit is kereshetek. - *kuncog* Majd topogva fakát felfelé hullámoztatva követ minket.