Kín a Kincaid

Visszavágó: Kincaid a képesség aktiválása után számolja a bekapott sebzéseket (akár páncélból, akár HP-ból vonódnak le), majd azokat x kör után egy általa kijelölt célpontra irányítva (spec ponttól és dobástól függetlenül) visszaadja. A képesség minden csatában/küldiben/bossharcon egyszer használható (hacsak a mesélő nem ad többszöri használatra engedélyt).

1. szint: Féltem a többiektől. Mindenkitől. Nem mindenki vette be a dumát, hogy a karakter halálával a user is elpusztul. Különösen veszélyessé váltak a pvp harcok, elterjedt a sleep PK fogalma. Úgy éreztem, hogy sokkal jobban kell tartanom saját játékostársaimtól, mint a moboktól.
Ezt a képességet még a béta tesztelés során alkottam meg magamnak. Akkor teljesen más okból. Nagyon hatékony volt ugyanis magasabb szintű mobokkal és kisebb bossokkal szemben is. Módszeres játékos voltam, mindig igyekeztem kihasználni a játék adta lehetőségeket. A butább MI-vel rendelkező elleneket elválasztani társaiktól, és egyesével elkapni őket. Persze ez nem mindig volt megoldás, de a képesség sokat segített abban, hogy sikeresen dolgozhassak. És főleg a kezdetekben rengeteget segített. Csapat hiányában egyszerre kellett több feladatot is ellátnom: tetemesebb mennyiségű sebzést kiosztanom, közben bírni az ütleget, és nem utolsó sorban ha lehet, még valami skillel taktikázgatni is. Ez a képesség mindhármat jelentette számomra. Magas életerőpontjaim miatt nem jelentett gondot, ha lestrapáltak. A képesség aktiválása volt az én varázslatom. A kettő együtt pedig hatalmas mennyiségű sebzések kiosztására tett képessé. Nem egy rázós szituációból is így keveredtem ki élve.
Amúgy sem volt szükségem így csapatra – legalábbis ez a képesség csak megerősített ebben az elhatározásomban. Köszönöm, nélkülük is életképes vagyok. Arról nem is beszélve, hogy a játék hivatalos indulása után már nem volt elég a bossoktól, keményebb ellenfelektől félni, hanem már a többi játékban rekedt is potenciális veszélyforrássá vált. Így nagyon örültem ennek a képességemnek. Bíztam benne, hogy a segítségével képes leszek akár egy másik user ellen is megvédenem magam. Elég gyorsan haladtam a szintlépésekben, így csökkent a veszélye, hogy alulmaradok. Bár ha csapatban támadnak… Ez ellen még ki kellett találnom valamit…

Sorozatvető: Kincaid sebzése duplázódik, és ez a sebzésszám osztódik el célpontokra. Max a spec pontjainak számával egyenlő célpontot lehet így egyszerre támadni. A képesség újratöltődése annyi kör, ahogy célpontot támadott egyszerre, x2, hiszen a sebzés is duplázódott.

10. szint: …És ez a valami igen hamar rám talált. Nagyjából egyszerre a tízedik szintre lépésemmel sikerült összehozni ezt a képességet. A sorozatvetőt. Nagyon szerettem a nevét! Vissza-vágó. Sorozat-vető. Már csak egy át-ütőben gondolkodtam, de a harmadik képességemtől még sok exp választott el, így egyelőre jegeltem a témát. Sok adatforgalom csörgedezik le addig még a SAO szerverein. Nagyon reméltem, hogy ráadásul az én aktív részvételemmel.
A sorozatvető egyszerű volt, de nagyszerű, és pont ebben rejlett a lényege. Tömegoszlatásra első osztályú volt. Rendkívül jól lehetett haladni vele kisebb szintű területeken is. Újra és újra. Ez is egyike volt azoknak a titkoknak, amik segítségével igen hamar igen gyorsan haladtam a szintlépésekkel. A látási és észlelési képességeim már akkor is lehetővé tették, hogy elég gyorsan észleljem a közelben ólálkodó mobokat, így meglepetésszerűen tudtam támadni ellenük. Nem egy ellen, hanem sok ellen egyszerre. Ha tisztában voltam a HP-jukkal, akkor még számolni és taktikázni is tudtam, hogy mekkora sebzésleosztással vagyok a leghatékonyabb. Talán megfelelően bevédtem magam ezzel a két képességgel. Már volt egy nagyobb ellenfelekkel szemben és akkor is tudtam mit csinálni, ha többen jöttek ellenem.
Tudtam, hogy nem fog sokáig ilyen egyszerű maradni a gyakás. Hiszen mindig így szokott lenni. Magasabb szinteken már minden összekuszálódik, egyszerre kell toppon lenni statban, skillekben, felszerelésben és statban. Egy dologban voltam biztos: egyelőre maradok magánzó. A monogámia ezekkel a képességekkel megfelelt, és nekem ez jó is volt így. Pontosabban: jelen pillanatban csapattalanságra voltam beállva. Felszereléshiányom pedig csak segített abban, hogy senki ne is nagyon akarjon a saját csapatának tagjai között tudni. Kinek kellene egy alap szintű játékos? Olyan felszínes tud lenni az ember…!

Csapatjátékos: (passzív képesség) valahányszor valaki gyógyul (akár képesség, akár poti) Kín közelében, ő is annyit gyógyul.

20-as szint: hát, végül a magam módján lettem csapatjátékos. Meséltem már arról, hogy néha kénytelen voltam csatlakozni egy-két group-hoz mondjuk küldetések vagy területek kitisztításának erejéig. Mert ők hamarabb szereztek róla információt, mint én, és már nem tudtam beelőzni őket, hogy önzőzhessek. Vagy kellettek gyalogoknak, hogy legyen aki takarítsa az utat előttem a királyig. És ezt most értsd jól: nem volt célom őket módszeresen halálba taszigálni, és ahol lehet, ott segítettem, persze, de azért nyilván nem állok neki eszeveszetten teperni, ha már egyszer szegény szerencsétlen egy nála kétszer magasabb szintű mobbal akasztotta össze a bajszát, és már közeledik a megváltó csapás.
Éppen ezért merült fel bennem, hogy akkor már húzok egy kis hasznot is belőlük, mert miért ne? Állandóan potizgattak a kis mini potijaikkal, ha esetleg befigyelt a csapatban egy-két healer-szerű képességgel operáló egyén, akkor azok rittig nem engem gyógyítgattak. Hát persze, hiszen nekem mindig volt rakat HP-m hozzájuk képest. Ettől függetlenül – vagy éppen ezért – nem is éreztem magam biztonságban mellettük. Kellett valami saját belső biztonságot adó valami… Egy trükk. Vagy kitalált taktika. Valami ügyes csel! Hát, így született végül ez a skill. Vagy képesség, kinek-hogy tetszik. Egyszerűen jött magától, ahogy a húszas szintet elértem. Persze az igényem megvolt rá, magamnak már számolgattam is, meg minden, de végül szerintem a rendszer hozta létre, nem én. Ettől függetlenül örömmel fogadtam el, és jó hasznát vettem.
Így már nem kerültem annyira a tömeget. Ha láb alatt is voltam, mert mondjuk magasabb szintűekkel hozott össze a sors, nem zavart, mert teljes biztonságban éreztem magam. A kisebb skillekkel rendelkező játékosok mellett sem fogyott túl sok az életerőmből, ami pedig mégis, azt szorgosan pótolgatták mini potijaikkal. Hát, így lettem csapatjátékos. Akár a szó szerinti, akár a skilles értelmét is értjük alatta.