Csatornák

Végre legyőztük a Boss-t. Illetve a boss-okat. Négyen ugyan meghaltak/kiestek, de így is legyőztük őket. Hinari remek tábornok volt, és ennek köszönhetjük sokan az életünket. Viszont most aggódhattam az új egyedi tárgy tulajdonosért. Ha céhtag, akkor biztos, hogy a Tenka tagjai mindenáron meg akarják szerezni majd tőle, bevételi forrásként. Viszont amikor kiléptünk a bossteremből, Szophie finoman karon ragadott. Tudtam, hogy beszélni akar velem a beszólásom miatt, amit persze az a strici nem értékelt, mert igazam volt. Elővett egy teleportkristályt, jelezve, hogy máshol akarja megbeszélni a dolgokat.
- Gyere Villámlás! - A petem nem szívesen nézegette Vezért, de tudja, hogy nem árt az erős szövetség. El is teleportáltunk a Taft városában lévő csatornákhoz. Igaz, biztos nem vagyunk egyedül, de mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy meg tudjuk védeni magunkat. Villámlás mindenesetre őrködni kezdett, hátha egy piros indikátoros mégis lesz olyan vakmerő, hogy nekünk ugorjon, bár lehet, nem igen mennek olyan helyre, ahol nem vannak emberek, ugye?
- Szia, Szophie, régen láttalak. - köszöntem neki. - Gondolom amiatt hoztál ide, amit mondtam Tachi-nak, igaz? - kérdeztem. Ha megválaszolta, ha nem, folytattam:
- Adok egy jó tanácsot, és előre elnézést kérek érte, ha megbántanálak vele: hagyd el, amíg lehet. Nem jelentesz semmit sem neki, csupán te vagy a pótló, ha nincs más lány, akit lefektethetne. Velem is ezt akarta tenni, de szerencsére a jelenlegi kedvesem nem hagyta. Szerintem még Judy-val is ki akart kezdeni, csak ő nem vette be, azért nem SWITCH-elte le. És nem akarom, hogy aztán kidobjon téged, ha már nem kellesz neki. Te jobbat érdemelsz egy olyannál, aki lehet már többször is megcsalt téged.

- Miért... veled mit tett? - kérdezte Szophie. Persze nem tehettem azt, hogy nem válaszolok neki:
- Amit veled az Iszapbirkózáson: Magához édesgetett a szavaival és tetteivel, és fogadni is mernék, hogy már akkor jártatok. De amikor Snowcat, a jelenlegi kedvesem udvarolt nekem, tudod, mit csinált? Ahelyett, hogy harcolt volna értem inkább más lányokhoz ment „vigaszt keresni”. Úgy tudom, volt azon a Vakrandis eseményen is. Ahol egy 12 éves lány is ott volt állítólag! Nem tudom, össze futott-e vele, ha mégis, akkor mit csináltak, de képzelem, hogy hogy reagált rá, pláne, ha csinos is volt az. - feleltem neki fintorral az arcomon. Igazából nem ellene akarom uszítani Szophie-t, csak azt, hogy keressen a lány másik fiút, valaki olyant, aki jobb, mint az, aki csak pótléknak néz olyant, aki nem érdemli meg ezt. Vezér ekkor jött Villámlás boldogításából, amit a griff békésen tűrt, mert rövid volt, aminek nem örülhetett Szophie, mert elzavarta.
- Semmi gond, az én petemmel is szokott lenni probléma. - feleltem neki mosolyogva. Közben a petem az őrködés közben észrevette, hogy Vezért elzavarta a gazdája.
- Na mi az? Nem igénylik a társaságod? - hallottam, ahogy kérdezi tőle. De igazából nem a petekkel törődtem, hanem tovább beszéltem Szophie-val.
- Veled mit tett Tachi, ha szabad tudnom? - most én kérdeztem meg ezt tőle. Mert érdekelne az ő verziója is, hisz fogadnék mernék, hogy Tachi nála is ugyan azt a módszert használta, hogy magáénak tudhassa a lányt. Eddig semmi olyan nem történt eddig szerencsére, így tervezem, hogy visszahívom Villámlást.

- A lehető legcsúnyábban bánt velem. Hazudott, csalt, lopott. Mindig is gyűlöltem, és sosem bíztam benne. Ohh... és elérte, hogy mindemellett szerelmes legyek belé. - kuncogott fel az utolsó mondatán. Majd említette, hogy neki soha nem hazudna.
- Dehogynem. A bosson is azt mondta, hogy csak azért ordítottam rá, mert „nem bírom elviselni, hogy nem az enyém”. Az is csak hazugság volt, ugyanis nem bírja elviselni az igazat, s meg akarja tartani a pótlékját, azaz téged. A szemébe csak egy hülye liba vagy, aki úgy sem venné észre, ha megcsalják egy nap 3-szor is. Figyeld meg, hogy ha megkérdeznéd tőle, azt felelné, hogy csak szét akarlak választani titeket, mert nem az övé vagyok. - tudtam, hogy az a szemét ezt fogja mondani neki.
- De köszönöm, hogy hiszel nekem. - legalább hisz nekem, és nem ugrott nekem egyből, hogy hazudok. Csak az lesz a végső kérdés, hogy a végén kinek fog végképp hinni? Nekem, vagy annak. Hiszen ki tudja, nem-e most is valami cafkával enyeleg, amíg a barátnője itt beszélget velem. Nem értem, Szophie miért nem hagyta ott, s miért nem olyant fiút keresett elsőre, aki nem arra megy ki, hogy a legtöbb lányt lefektesse, míg a barátnője ki tudja, hol van. Remélem Szophie nem fog gyűlölni engemet a végén, csak mert jót akarok vele, s figyelmeztettem a fiújáról. Vezért miért nem vette észre amúgy, hogy Tachi nem olyan hűséges? Hogy legalább éreznie kellett volna elvileg a többi lány szagát rajta vagy valami. Igaz, ő csak program, tán nem is érzi a szagokat.

- De miért mondana ilyet, ha tudja, hogy neked nem kell?
- Mert nekem is hazudott. Csupa szépet mondott nekem, de az első találka után nem láttam a színét, csak mióta boss harcokra já... - hirtelen észrevettem, hogy Szophie sírt, miután megköszönte a nyers fogalmazásomat. Jaj ne, a lelkébe tapostam! Nem akartam én ezt!
- Jaj ne haragudj, nem akartalak megbántani! - mondtam neki kétségbe esve. - Nem akartam durván elmondani neked, csak az a kétszínű annyira felbosszantott... sajnálom. - hatalmas bűntudat támadt bennem, mert én csak segíteni akartam neki azzal, hogy megmondom neki, hogy vigyázzon Tachi-val, erre megsirattam. Villámlás látta ezt, s cselekedett: odament Szophie-hoz, s vigasztalóan megsimogatta a szárnyaival Szophie hátát.
- Nem akart Enhi bántani, csak... - itt rám nézett. Azonnal tudtam, mit akar mondani. Bíztam Szophie-ba, így bólintottam neki, hogy nyugodtan elmondhatja. - Csak a szülei szeretetteljes nevelés, odaadó gondozás helyett addig verték, s kínozták, amíg el nem ájult, vagy súlyosan meg nem sérült, miközben minden ocsmányságot rákiabáltak... - nyeltem egyet, amikor vissza jött bennem az az emlék, amikor kimondtam „anyámnak”, hogy mama. Általában az anyukák olyankor nagyon boldogok, ha a gyerekük kimondja az első szavát, ami általában a mama az. De az enyém erre rám üvöltött, hogy fogjam be a mocskos pofámat, s egy fakanállal izomból szájon vágott. Azonnal kitört 4-5 tejfogam, illetve az arccsontom is eltört. Csoda, hogy életbe maradtam, s hogy nem deformálódott el az arcom. A többit „apámtól” kaptam, méghozzá ostor formájában. Majdnem az irhát is leostorozta rólam, mire abbahagyta. Most, hogy megsirattam Szophie-t, megrémültem attól, hogy örökölhettem valamennyit „szüleim” gonoszságából.

//bocsi az életemről szóló részekért, valahogy ki kellett töltenem a 250 szót X)//

- Nem, nincs semmi baj. - motyogta még szipogva a lány Villámlás előtt. Engem akkor is gyötört a bűntudat, hiszen a lelkébe gázoltam. De miután Villámlás elmondta, mi a helyzet velem, sajnálkozóan átölelt, majd az alábbiakat suttogta:
- Igazán sajnálom. - suttogta nekem. Meglepett ez a reakció, mert még soha senki nem sajnált engemet őszintén Snowcat-en s Villámláson kívül. A régi iskolába, ahová azok küldtek, amikor megtudták, hogy mit csinálnak velem otthon, nem hogy segítettek volna rajtam, hanem ugyanúgy bántak velem. A tanárok is vertek s fenyegettek, hogy ha ki merem nyitni a számat róluk, akkor hagyni fogják, hogy a diákoknak nevezett szörnyek addig verjenek, kínozzanak, amíg meg nem halok. Az igazgató is ellenem volt csak azért, hogy nehogy megtudja bárki is, hogy a diákok közönséges bűnözők itt. De amikor volt a tárgyalás, idegenek is előjöttek, akik látták, hogy az iskolában is hogy bánnak velem, s igenis kiálltak értem. Azt az iskolát azóta bezárták, s a diákok fele intézetbe került, vagy azért, mert már régóta körözték őket valami miatt, vagy mert a szülők (akikről kiderült, hogy kedves, tisztességes polgárok) ezek után látni se akarták azt, aki a gyereküknek hívta magát. A tanárok is az igazgatóval együtt börtönbe kerültek. Bár Japánban kedves emberekkel voltam körülvéve, akik TÉNYLEG embernek tekintettek, de ebben a játékban egyeseknek lehetőség arra a enyéméhez hasonló előélet, hogy a személy elméjét szépen lassan darabokba őröljék. Nos, igen. Sokukban csak ebben a játékban derül ki, milyen valójában.

- Köszönöm... - hebegtem neki szomorúan. - Te vagy a második ember, akinek őszinte a sajnálata az embertársa iránt. - kicsit elpityeregtem magamat ezen, hisz ritka már az őszinteség ebben a világban.