Nagasi Yumiko

Név:Nagasi Yumiko
Kór:14
Neme:Nő
Kaszt:Árnyharcos

Megjelenés:

Haja világos szőke és van benne egy piros masni. Tudni kell,hogy Yumiko imádja a masnikat. Szeme zöld színű. Általában olyan ruhákat hord, szeret ami divatos és egyben könnyű mozogni benne. A nyakában lóg egy nyaklánc aminek a medálja egy kereszt. Bármi történik ö azt soha se veszi le,mert úgy gondolja neki ez szerencsét hoz.

Jellem:

Kedves aranyos lány .Korához képest kicsit fejlettebb test alkatú mint a többiek.
Sokat segít másokon főleg, ha a hozzá tartózóiról van szó,mindig megvédi őket. Nem szeret feltűnést kelteni pedig néha sikerül neki. Viszont ki nem állhatja ha a háta mögött kibeszélik. Meg ha nagyon felidegesítik akkor képes neki menni a másiknak,de ez nagyon ritkán fordul elő. Könnyen feltalálja magát a szorult helyzetekben,és hamar kiismeri az embereket.

Képesség:

Nagyon jó képesség nem igazán jutott eszembe,a legnormálisabbnak ezt gondoltam:Az ellenség mozdulatait előre látja,és így könnyedén le tudja őt győzni.

Történetem:

Jó sorok mellet nőttem fel Tokióban. Mivel,hogy gazdag családban születtem. Apukám mester séf anyukám pedig színésznő . Velem nagyon ritkán foglalkoztak. De amit kértem azt mindig megkaptam. Ez engem cseppet sem boldogított. Átlagos családot szerettem volna akik mindig együtt vannak,akik sokat beszélgetnek, esténként mindig együtt vacsoráznak .De ez a kívánságom soha sem vált valóra. Viszont annyit el tudtam érni hogy egy átlagos iskolába járjak. Ezt csak nagyon sok kérlelés után engedték meg. Mert úgy gondolták,hogy én nem gondolok a jövőmre .Első nap a suliban nem szerettem volna feltűnést kelteni,de sajnos sikerült, minden srác rögtön belém zúgott az összes lány engem bálványozott. De ez hamar kezdett vissza húzódni mivel,hogy én senkivel sem beszélgettem. Mert csak arról akartak beszélgetni,hogy milyen az én életem, meg hogy biztos jó lehet gazdagnak lenni. Ezekre én sosem válaszoltam. Végén ez már annyira elfajult, hogy rám se akartak nézni. Ezért amikor senki nem láttak néha kicsit sírtam,mert csak azért szeretnének közelebb kerülni hozzám mert a családom olyan amilyen. Egyszer aztán a suli háta mögött az osztálytársam Ibuki-chan meglátott hogy sírok. Amit nem vártam volna, hogy rögtön elkezdett vigasztalni. És onnantól kezdve őrök barátnők lettünk. Mindig megértettük egymást,megosztottuk a titkainkat,sőt még meg is védtük egymást. Pár nappal később Ibuki-chan mondott olyan játékokat a neten mint az MMO-k. Első hallásra ez engem hidegen hagyott. De amikor ki próbáltam egyet röktön a megszállottjává váltam. Először csak annyira,hogy amikor Ibuki-chanal beszélgettem mindig ezek voltak a témák. Később már az életemre is kihatott. Állandóan csak ezen járt az eszem. A suliban a jegyeim nem voltak valami fényesek mint korábban.Hamar el kezdtem lealítani magam erről az őrületről. és sikerült is. Hogy elvonjam a figyelmemet az MMO-król el kezdtem karatéra járni. Pár hónap múlva megjelent egy: Sword art online nevű játék. Ibuki-chan erről beszélt folyton. Meg akarta venni,csak sajnos nekik nem volt rá elég pénzük. Annyit mondogatta,hogy én már mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Suli után meg is vettem a játékot és a hozzá tartózó:Nrve Gear nevű játékkonzolt. Haza érve sokáig gondolkoztam fölvegye m-e- ne vegyem. Mert én még ilyennel soha sem játszottam. Mi van,ha vírusos,bár azt nem nagyon hittem mivel igen drága volt. Végül úgy döntöttem,hogy kockáztatok. Így hát fölvettem, és el kezdtem a beállításokat. Kicsit meg akadtam a kasztoknál mivel nem tudtam eldönteni mi legyek Árnyharcos vagy Harcművész. Végül az Árnyharcos mellet döntöttem mert az titokzatosabb és nehezebb kiismerni. Amikor végül elkezdődött a játék azt hittem,hogy ez a valóság mivel minden olyan élethű volt. Kicsit aztán el kezdtem járkálni a városban,és nézelődtem. De amit még álmomba se gondoltam volna. Hogy itt ragadtunk 10.000 játékossal. Amíg el nem érjük a 100. szintet. De ami még rosszba volt. Ez már nem csak egy játék ez élet halára megy. És eldöntöttem hogy én leszek az első aki eléri a 100. szintet és kijut innen.

Név:Nagasi Yumiko
Kór:14
Neme:Nő
Kaszt:Árnyharcos

Megjelenés:

Haja világos szőke és van benne egy piros masni. Tudni kell, hogy Yumiko imádja a masnikat. Szeme zöld színű. Általában olyan ruhákat hord, szeret, ami divatos és egyben könnyű mozogni benne. A nyakában lóg egy nyaklánc, aminek a medálja egy kereszt. Bármi történik, ő azt soha se veszi le, mert úgy gondolja, neki ez szerencsét hoz.

Jellem:

Kedves aranyos lány. Korához képest kicsit fejlettebb testalkatú, mint a többiek.
Sokat segít másokon főleg, ha a hozzá tartózóiról van szó, mindig megvédi őket. Nem szeret feltűnést kelteni pedig néha sikerül neki. Viszont ki nem állhatja, ha a háta mögött kibeszélik. Meg, ha nagyon felidegesítik, akkor képes neki menni a másiknak, de ez nagyon ritkán fordul elő. Könnyen feltalálja magát a szorult helyzetekben, és hamar kiismeri az embereket.

Képesség:

Nagyon jó képesség nem igazán jutott eszembe,a legnormálisabbnak ezt gondoltam:Az ellenség mozdulatait előre látja,és így könnyedén le tudja őt győzni.

Történetem:

Jó sorok mellet nőttem fel Tokióban. Mivel, hogy gazdag családban születtem. Apukám mester séf anyukám pedig színésznő. Velem nagyon ritkán foglalkoztak. De amit kértem azt mindig megkaptam. Ez engem, cseppet sem boldogított. Átlagos családot szerettem volna, akik mindig együtt vannak, akik sokat beszélgetnek, esténként mindig együtt vacsoráznak. De ez a kívánságom soha sem vált valóra. Viszont annyit el tudtam érni, hogy egy átlagos iskolába járjak. Ezt csak nagyon sok kérlelés után engedték meg. Mert úgy gondolták, hogy én nem gondolok a jövőmre. Első nap a suliban nem szerettem volna feltűnést kelteni, de sajnos sikerült, minden srác rögtön belém zúgott az összes lány engem bálványozott. De ez hamar kezdett vissza húzódni mivel, hogy én senkivel sem beszélgettem. Mert csak arról akartak beszélgetni, hogy milyen az én életem, meg hogy biztos jó lehet gazdagnak lenni. Ezekre én sosem válaszoltam. Végén ez már annyira elfajult, hogy rám se akartak nézni. Ezért amikor senki nem látott néha kicsit sírtam, mert csak azért szeretnének közelebb kerülni hozzám, mert a családom olyan amilyen. Egyszer aztán a suli háta mögött az osztálytársam Ibuki-chan meglátott, hogy sírok. Amit nem vártam volna, hogy rögtön elkezdett vigasztalni. És onnantól kezdve őrök barátnők lettünk. Mindig megértettük egymást, megosztottuk a titkainkat, sőt még meg is védtük egymást. Pár nappal később Ibuki-chan mondott olyan játékokat a neten, mint az MMO-k. Első hallásra ez engem hidegen hagyott. De amikor ki próbáltam egyet rögtön a megszállottjává váltam. Először csak annyira, hogy amikor Ibuki-chanal beszélgettem mindig ezek voltak a témák. Később már az életemre is kihatott. Állandóan csak ezen, járt az eszem. A suliban a jegyeim nem voltak valami fényesek, mint korábban. Hamar el kezdtem lealítani magam erről az őrületről. és sikerült is. Hogy elvonjam a figyelmemet az MMO-król el kezdtem karatéra járni. Pár hónap múlva megjelent egy: Sword art online nevű játék. Ibuki-chan erről beszélt folyton. Meg akarta venni, csak sajnos nekik nem volt rá elég pénzük. Annyit mondogatta, hogy én már mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Suli után meg is vettem a játékot és a hozzá tartózó:Nerve Gear nevű játékkonzolt. Haza érve sokáig gondolkoztam fölvegye - ne vegyem. Mert én még ilyennel soha sem játszottam. Mi van,ha vírusos,bár azt nem nagyon hittem mivel igen drága volt. Végül úgy döntöttem, hogy kockáztatok. Így hát fölvettem, és el kezdtem a beállításokat. Kicsit meg akadtam a kasztoknál mivel nem tudtam eldönteni mi legyek Árnyharcos vagy Harcművész. Végül az Árnyharcos mellet döntöttem, mert az titokzatosabb és nehezebb kiismerni. Amikor végül elkezdődött a játék azt hittem, hogy ez a valóság mivel minden olyan élethű volt. Kicsit aztán el kezdtem járkálni a városban, és nézelődtem. De amit még álmomba se gondoltam volna. Hogy itt ragadtunk 10.000 játékossal. Amíg el nem érjük a 100. szintet. De ami még rosszba volt. Ez már nem csak egy játék ez élet halára megy. És eldöntöttem, hogy én leszek az első aki eléri a 100. szintet és kijut innen.



Szerintem így már jobb egy kicsit