[Játékos küldetés] A pénz serlege

Borús minden, borús vagyok én is. Ez lenne a legjobb mondat a mostani helyzetemre. Nagyon rosszul éreztem magamat. Szinte már lapáttal sem lehetett összeszedni a földről, annyira szétfolytam... persze csak képletesen szólva. A minap éppen egyik ismerősömnek próbáltam csinálni valami szívességet, de most is látszik mire vagyok képes. A nagy semmire... Egyszerű feladatom volt, és azt is elszúrtam. Megkért, hogy segítsek neki kitisztítani egy erdőt. Persze nagy szintemnek hála könnyű lett volna, de mégis ki vagyok én, hogy egyszerűen csináljak meg valamit. Olyannyira elszúrtam a dolgokat, hogy 2 ízben is sikeresen csapdába vezettem. Bizonyára meghalt volna már, ha nem lett volna heal képességem, de ez mind a saját hülyeségem miatt volt. Szégyen szemre visszavánszorogtam a Kezdetek Erdejébe, és felmásztam az ágamra, de olyannyira depis voltam, hogy az ág sem bírta sokáig, és inkább ledobott magáról... na jó egy kicsit túloztam... mindössze olyannyira szerencsétlen voltam hogy lefordultam róla. És ekkor jött a váratlan idegen... nagyjából fél 8 körül... A kis mondandóját meghallgatva fel sem tűnt, hogy elment. *katt-katt-katt* Ilyen zajt hallathattak a fejemben lévő fogaskerekek, és hirtelen előbukkant a villanykörte is (valahol a képzeletemben).
- Talán egy jó adag arany kárpótolja a szerencsétlenkedéseimért. - optimistáskodok magamnak.
Tűzrózsa persze nem értett velem egyet, de csöndben maradt. Miután összevakartam magamat, Újult erővel vártam neki az útnak. Maximális sebességgel futottam a cél felé, és elsőként érkeztem meg. Kis híján belefutottam a labirintus egyik falába, de sikerült időben megállnom.
- Hááááát.... remélem jön még valaki, mert az biztos, hogy ide be nem megyek egyedül... ha nem muszáj.. mondom kicsit libabőrösen. - mondom pacimnak.
Láttam már hasonlót egy Harry Potter nevű filmben, és ott nem volt valami nyugis hely a labirintus... azóta kissé tartózkodok a sövénylabirintusoktól, ha sötét, ködös idő van... Így leültem a bejárat elé, és csak vártam.

Ma elmentem egy játékosok által megszervezett színház és hangversenyre. Azt hittem, ez egy olyasmi lesz, ami kikapcsolódást ígért számomra, de ellenkezőleg nem volt valami nagy siker.
A csengő túl soká szólt a Loli Bandában, egyik szomszédom egy idő múlva meg is jegyezte, hogy most már a füle cseng, mire a barátnője túl hangosan nevetett. Rosszallóan néztem rá.
A zenekat katasztrófális volt. Egyik srác a másiktól megkérdezte, hogy mikor fejezik már be a hangolást és kezdenek el játszani. A haverja azt mondta, hogy most hallgatták végig Mozart kürtkoncertóját, s ettől mindenki, aki a közelben ültek, nagyon modortalanul nevetni kezdtek. Mikor a következő fellépő, egy száz kilós csaj színre lépett a tütüjében, és eltáncolta a hattyú halálát, azt hittem, mindenki felrobban mindjárt a nevetéstől. A végén a csaj egyetlen barátnője kezdte a tapsot, de nem túl sokan csatlakoztak hozzá.
Egy másik csoport, ami magyar származású játékosokból állt, elénekelt néhány unalmas népdalt. Az egyikük egész végig a trágár változatokat énekelte (tudom, mert figyeltem az ajkát), aztán keresztbe vetett lábbal leültek, és a tömeg kurjongatott és üvöltött az örömtől, mikor az egyik Platina Varánusz tag, az a kövér srác elkezdett zenélni a hangszerén. A srác nagyképűen hajlongott a taps előtt. Egyedül ő volt az érdekesebb az egész műsorban.
Én viszont nem bírtam tovább végigülni ezt az egészet. Ahogy a szünet bekövetkezett, otthagytam az egészet a francba, és inkább töltöttem az időmet kint a borús nyári időben. Hamarosan esni fog... nem hittem volna, hogy egy ilyen szánalmas program után még ez is el tudja venni a kedvem mindentől. Egyedül csak egy jó meditálás dobná fel a napom, javíthatna a kedélyemen.
Bevált. Majdnem estefelé fejeztem be ezt a lazító, nyugtató tevékenységet, mikor hirtelen felbukkant valami csuklyás idegen. Ismerős volt nekem valahonnan, mintha egy küldetésen találkoztam már volna vele... enyhe de ja vu érzés fogott el.
- Ha sok pénzt szeretnétek, menjetek el a nagy síkságra még ma este 8 óra előtt. De nagyon vigyázzatok magatokra.
Ennyit mondott, aztán minden előjel nélkül eltűnt. Ahogy így belegondoltam, tulajdonképpen tényleg kellene valami kis anyagit összeszednem, hogy vehessek új felszereléseket, meg hát ez is valami küldetés lesz. Még jó, hogy felbukkant ez az alak, mert előtte nem volt semmi küldetés, amire mehettem volna. Napok óta nem volt semmi sem.
Este nyolc órára már ott is voltam. Egy nagy ködös, magas sövényfalú labirintussal néztem farkasszemet, és rögtön a Harry Potter és a Tűz Serlegére gondoltam. A könyvbeli izgalmasabb volt, mert az szörnyekkel volt kitömve, de a filmbeli annál durvább. Én már ennél is durvább helyzeteket is túléltem, úgyhogy ez biztos nem fog elnyomasztani annyira, mint a napközi idő meg az a szánalmas program, amire többet biztos nem fogok elmenni.
Lementem a bejárathoz, és nagy meglepetésemre ott volt az egyik céhtársam, Ayani. Küldetéseken nem igazán, de a bossharcokban, bizonyosabb eseményeken és a céhgyűlésen már összetalálkoztunk.
- Szia! - köszöntem neki. - Látom, téged is felkeresett az a csuklyás jóember. Szerintem olyasmi fog odabent várni minket, mint Harry Pottert?

Elérkezett a reggel, igen ez a harmadik reggelem itt a második szinten, bár megfogadtam, hogy fejlődni fogok, és bátorságot veszek magamon, de valahogy ez a bátorság nem akaródzik előjönni szóval még ezt a várost sem sikerült elhagynom, csak a belvárosban kószáltam és a vagyonomat költöttem, mert megtehetem. Igaz hogy az emberek nem értékelik a könnyen jött vagyont, bár azért még sem volt olyan könnyű megölni annyi embert. De mindent félretéve egész jó kis cuccokat lehet itt találni. Bár az időre nem éppen lehetett azt mondani, hogy jó, de valahogy nem tudta befolyásolni a hangulatom. A tömegben sétáltam mikor egy csuklyás alak ment el mellettem, nem voltam benne teljesen biztos, de valószínűleg hozzám beszélt, hiszen mintha kicsit felém, fordította volna a fejét, ráadásul minden szavát tisztán hallottam. Amint végzett a mondandójával eltűnt mögöttem a tömegben, mire megfordultam már sehol sem volt, minta soha nem is létezett volna. Megbökdöstem a hozzám legközelebb álló ember vállát és megkérdeztem:
- Héj láttad? Te láttad azt a csuklyás férfit?
- Mi? Nem értem miről beszélsz, hagyj lógva Piroska.
A válasza eléggé meglepő volt és azt a Piroskát valahogy nem tudtam elengedni a fülem mellett. Annyira idegesítő volt az a megjegyzés hogy az arcom átvette az indikátorom színét, mint valami kaméleon. Persze annyira el voltam foglalva a gondolattal hogy kinyírom hogy közben ő is eltűnt a tömegben. „Nah szép.. jól állunk… ez a mocskos kis…. Remélem, széttépi egy szörny.” Ahogy elképzeltem, hogy vaddisznók marcangolják valahogy le is nyugodtam. Szép irányba fejlődök… Ilyen képzelgések nyugtatnak le, régen valahogy egyszerűbb volt, egy szép csokor virágra vagy… a szőke hercegre gondolnom. „Jó mindegy is.. mit is mondott az a csávó… Nagy síkság nyolc óra ha jól emlékszem.. talán…remélem.. a pénz mindig jól jön de nyolc óra kicsit késő főleg egy lánynak.. egyedül.. pirosan..” A gondolatmenetem végéhez érve végül folytattam a vásárolgatást. Majd nagyjából öt óra körül lementem az egyes szintre, mert elsőként akartam odaérni, persze akadt egy kis problémám. Ahhoz hogy a Nagy síkságra menjek, el kell hagynom a várost, ami egyrészt pirosként veszélyes másrészt szimplán csak rémisztő, mert nincs kedvem a kint lévő fenevadakkal harcolni és végül bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akinek a pénzre fáj a foga. Végül két óra szenvedés után sikerült rávennem magam, hogy elhagyjam a biztonságot, nyújtó várost. Lassan de biztosan a célterületre érkeztem ahol óriási sövények és néhány előttem érkező játékos várt rám.
- Sziasztok Aiko vagyok, a pénzért jöttem!
Mondtam mosolyogva, majd egy viccel folytattam a hangulat oldás érdekében.
- Elég nagyra nőttek ezek a bokrok nincs valakinél egy sövényvágó?
„Oh ne mi van ha nem tetszett nekik, sőt mi van ha felhívtam magamra a figyelmet, nem akarom!!” Végül zavaromban elfordultam tőlük és csuklyát húztam a fejemre.
- Milyen szép időnk van…
„Aszem megint hülyeséget mondtam ahh kezd az egész ciki lenni”
- De ami ennél most sokkal fontosabb…
Kis szünetet tartva feléjük fordultam.
- Hol van a  csuklyás csávó!?

Aznap hamar ébredtünk, pedig nagyon sötét, borongós nap volt. Nem is tudom miért voltam fent olyan korán. De ha már így alakult úgy döntöttünk Ozival, hogy elugrunk egy nem túl messze lévő kis cukrászdába reggeli gyanánt, aminek talán mondanom sem kell Himeko örült a legjobban.
Hamar megtömtük magunkat a finomságokkal, majd vissza indultunk szerény kis lakhelyünkre. Ám út közben találkoztunk egy rejtélyes fickóval aki valami furcsát mondott nekünk:
- Ha sok pénzt szeretnétek, menjetek el a nagy síkságra még ma este 8 óra előtt. De nagyon vigyázzatok magatokra. - Mondta, majd eltűnt. Nem is figyeltem merre mehetett pedig még sok kérdésem lett volna az irányába.
- Mi lehetett ez az egész? - Kérdeztem Ozitól visszafelé menet. De sajnos egyikünk sem tudta a választ. Viszont a pénz nem jött volna rosszul, így erősen elgondolkoztam , hogy el kellene menni. ~ Sok mindenre el lehetne költeni, lenne mire áldozni, így menni kell.- Döntöttem el magamban.
Ezek után még sokat mászkáltunk a városban fel, s alá Ozival és Himével. Igazán jól szórakoztam, s remélem ők is. Ezek után visszatérve a szállásunkra sokat kértünk az aznapi ebédből, hiszen ha elmegyünk a 8 órai találkára nem ártana jóllakni a harc előtt, valami Himeko számára is eltettünk egy kis eledelt.
Nem kellett annyira messzire mennünk. A nagy síkság viszonylag szerintem közel volt, de azért még bőven időben nekivágtunk az útnak, hogy biztosan odaérjünk. Lassan mendegéltünk, hiszen nem kellett sietni. Ráadásul Himeko is megállt szinte minden fánál szaglászni, mostanság valami új rigojája ez.
Amikor odaértünk furcsa volt, hogy már számtalan ember várt rajtunk kívül. Vagyis nem csak minket hívtak el ma estére. Ez azt jelenti , hogy szétoszlik a díj is amit nyerhetünk? Ez nem tetszett annyira, de hátha könnyebb lesz így csapatban megcsinálni.
- Sziasztok! - Köszöntem be amikor odaértünk. De mivel nem vagyok társasági ember hamar félrevonultam , s előkaptam az ebédemet, valamit Himekojét is. Hamar jött utánam Ozirisz is, s letelepedett vacsorázni. Igazán finom volt, de valamit csak ez után vettem észre.
Kimagaslott a földből, egy furcsa labyrintus, melyet sötét köd borított, így nehezen volt csak látható. Nagyon érdekesnek tűnt, s szívem szerint máris berohanok. De veszélyes lehet, így hagyom , hogy majd a többiek tegyék meg az első lépést, bár ez azt jelentheti, hogy ők találják meg hamarabb. Talán nekem kellene elsőként mennem?

Utánam befutott Ren is, de nem törődtem a perverz megjegyzésével a melleimről, hanem az utána jövő kislányra figyeltem fel, aki elkezdett mindenféle ostobaságot összehordani, közben húzogatta magára a csuklyáját, és kezdte magát elég cikis helyzetben érezni. Megvető pillantással jeleztem neki, hogy valóban elég cikis helyzetbe került, de legalább senkit se érdekelt őszintén szólva. Mindenki más is a jutalomért jött, ahogy még az a párocska is, akik együtt érkeztek ide.
- Amint látod, mind azért jöttünk. - feleltem kedvesebb megnyilvánulással a párocska egyikének, aki arról érdeklődött, hogy a küldetés miatt jöttünk-e ide.
Lassan talán mindenki itt van, akit szólított ide a küldetés, egy partiba olvasztva minket. Egy tábla, amit eddig még senki se vett észre, most feltűnt nekünk. Kicsit közelebb mentem, hogy elolvassam rajta az alábbi feliratot:

"Aki bátor, és nem fél semmitől, csak az merészkedjen be.
Aki gyáva és félős, még most fusson el.
A döntés a kezetekben van. Egyedül, párban, vagy csapatban vágtok bele az útba. Hogy eldöntsétek csak pár percetek van. Utána induljatok, de vigyázzatok! Itt nem csak a fegyvereitekre kell támaszkodnotok majd. Ott benn megváltozik minden és mindenki!"

Most már tényleg úgy érzem magam, mint Harry Potterben, csak SAO esetében ki tudja, miféle ráadások jöhetnek még. Egyedül biztos nem tudnám végigvinni, ha valóban igaz, amit a tábla mond, a logika szerint jobb, ha valakivel együtt megyek végig rajta. Végignéztem az eddig jelenlévő társaságon. Köpenyes kislánnyal nem hiszem, hogy mennék, mert vele kapcsolatban gyanakodtam. Valami nem stimmelt vele. Rennel se megyek, mert nem túl bizalomkeltő egy perverz alak társaságában sétálgatni kettesben, akármennyire aranyosak a petjei. A párocskával nem érdemes, szerintem azok kettesben akarnak maradni, és a lányt látva nem hiszem, hogy ő örülne is nekem. Így maradt...
- Ayani, mi ketten tartsunk össze, mint a céhtársak, persze, ha akarod. - javasoltam neki.

/Ayanival együtt indulnék el, ha ő is úgy akarja. Ha nem akkor egyedül kell mennem. /

//Egyedül megyek//

Eddig választ nem kaptam a kérdésemre, talán jobb is hogy nem figyeltek rám, de a szúró tekintetet viszont érzem magamon, egész vicces dolog hogy a valóságban tömeggyilkosok és terroristák mellett sétálsz el úgy az utcán, hogy lehet hogy előző nap ő volt a tv-ben mint körözött személy, miközben te épp a konyhádban főzőcskéztél. De ez itt most nem számít lehetsz piros indikátoros ártatlanul is ha úgy adódik, de egyetlen dolgot mond el rólad az indikátorod : öltél, persze én nem vagyok ártatlan tehát még meg is értem a szúrós tekinteteket, végül is valahogy ki kell húznom azt az időszakot amíg ez piros. Hallgattam, hogy mit beszélgetnek, majd a táblára nézve kicsit megrettentem. „Nem akarok egyedül menni, mégis mit kéne tennem?” A srác nem szimpatikus, bár látszott hogy ő sem szimpatizál velem, de végül, ha azt nézzük egy fiút, se tudnék szimpatikusnak mondani… Ott van még a szerelmes pár… hát őőő… rosszul vagyok az enyelgésüktől. Így maradt két lány, legalábbis egyelőre. El is indultam feléjük majd rákérdeztem.
- I-izé… bocsi a zavarásért, az lenne a kérdésem, hogy nem tarthatnék-e veletek? Mert… A táblán lévő felirat alapján, jobb ha minél többen együtt megyünk.
Nagyon mást nem tudtam kitalálni, azt mégsem mondhatom neki, hogy félek… Az milyen lenne már… egy piros retteg bemenni egy labirintusba, ehh hihetetlen vagyok, igazán össze szedhetném végre magam, bár a halálfélelem kicsit túl erős bennem, és ezzel sajnálatos módon nem tudok mit kezdeni. Nem értem hogy lehetnek olyan, emberek, akiknek nem az életük a legfontosabb dolog, nem érdekel, ha más meghal, csak én éljem túl.

/Ha engedik, akkor a lányokkal megyek, már ha ők együtt mennek, de persze elég nekem az egyikük :)ha nem akkor itt hagyom a küldetést /

Miközben petemmel várok, több ember is feltűnik a színen. Elsőre egy ismerős lány jelenik meg.
- Szia Judy. – mosolygok rá – Hát igen, történnek véletlenek. Szépen néznénk ki Voldemort ellen nem igaz?
A következő érkezővel viszont nem szimpatizáltam annyira, sőt ha tehettem messziről elkerültem. A perverz idomársrác Ren is csatlakozott a kis csoporthoz. Legszívesebben mondtam volna egy Pá-t és leléptem volna, de hogy nézne már az ki. Ráadásul nem nagyon hagynám itt Judyt egyedül ezzel a sráccal. Későbbiekben több számomra ismeretlen személy is megjelent. Ahogy így összegyűltünk feltűnt egy dolog, amelyet eddig nem vettem észre. Hát az ember ugye nem figyelhet mindenre. A frissen felfedezett tábla szövege után elhúztam a számat. A tábla szövege egyáltalán nem rémített meg, csak azon gondolkoztam vajon mi fog ránk bent várni. Igazság szerint, ha valami veszélyes, akkor sem kell parázni. A drága jó Hazateleportáló Kristály mindig is nálunk van. Judy kérdésén nem nagyon kellett gondolkoznom.
- Persze Judy. Mutassuk meg milyen erősek is a Vocie tagjai, ha együtt dolgoznak. – mondom nevetve.
Ekkor jött hozzánk a vörös indikátoros lány. Kérdésére, csak így feleltem.
- Őőőőő… Hát…. Na… Én híve vagyok a kisebb csapatnak, hisz egy 2 tagú csapat gyorsabban halad egy 3 tagúnál…. de… Judy? – hárítom a választ társnőmre.
Tudom gonosz dolog volt ez, de én nem tudtam mit mondjak. Szívesen engedtem volna, hogy velünk tartson, de hát mégiscsak vörös. Bár én nem nagyon szoktam tartani a vörösöktől egy ilyen kietlen helyen mégiscsak fő az óvatosság. Szóval amint Judy döntött már indulhatunk is akár 2-en, akár 3-an.

Immáron jóllakottan figyeltem fel a labirintusra, amit Ai már előbb kiszúrt mint én. De ha vele vagyok, akkor valahogy másra nem igazán fordítok jelentős figyelmet. Aztán odasétáltunk a bejárathoz, ahol a többiek már egy táblát olvastak. A szövegén elgondolkoztam. Csak a bátrak lépjenek be, és a gyáva nyulak pedig még elfuthatnak... Sok minden vagyok, de a gyáva nincs köztük. Ahogy a párom sem gyáva. Nem szokásunk megfutamodni. És ahogy elnéztem Hane-t őt nagyon érdekelte a labirintus, még ha veszélyes, akkor is. Az igazat megvallva az én kíváncsiságomat is felkeltette, a küldetés, főleg, hogy elég sok jutalmat ígértek, és kihívást is jelent. Lehet, hogy veszélyes, de számomra a párom biztonsága lesz az elsődleges, nem hagyom, hogy bármi baja essen. Ezért együtt fogunk nekivágni a kalandnak, és ha kell megvédeni bármi áron.
A tábla szövege szerint nem csak a harcra kell számítanunk. Minden bizonnyal valami találós kérdés, vagy logikai feladvány is lesz, esetleg egy csapdához kötve, vagy valami hasonló. A fejtörőket bírtam korábban is, amikor Kyuubi kérdezgetett egy korábbi küldetésben. Ami viszont kicsit nyugtalanít: Miért kínálja fel a szöveg a "most még elfuthatsz" dolgot? Nem hinném, hogy csak elrettentés... A küldetésszövegek minden sora lényeges infót ad, ergo nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Tehát, ha bemegyünk, valószínűleg vagy eltévedünk, vagy valami módon lezárul mögöttünk a bejárat. De, a kristályaink megvannak, azzal könnyűszerrel ki tudunk teleportálni, ha nagy a baj.
Kedvesemmel együtt álltunk a bejáratnál, és mint mindenki, vártuk mi is az indulást. A csapat legelején nem szívesen lépnénk be, hátha csapda fogad minket, amibe nem szeretnénk belesétálni, de a legvégére sem szívesen maradnánk, mert akkor a kincsnek csak a helyét találjuk meg legfeljebb...

//párommal, Ai Hane-el és persze a griffjével, Himekoval együtt mennék//

A köpenyes kislány, akinek már az elején nem tetszett nekem a személyisége, a megjelenése és az indikátora, odajött hozzánk, és kérdezte, hogy jöhet-e velünk. Hát nem hiszem, hogy neki bármi esélye van a társulásra, és ezt ki is akartam felé fejezni, azonban Ayani már megelőzött, és közölte vele, hogy két tagú csapat jobb, mint az annál több, de azért minden rajtam múlott, hogy jöhet-e, vagy sem. Én azonban egyértelműbb és szigorúbb voltam Ayaninál. Nem köntörfalazok sose, amikor arról van szó, hanem nyíltan, egyenesen megmondom őszintén a helyzetet, a véleményemet és a döntésemet. Ami a szívemen, az a számon.
Magyarul megmondtam a vörös indikátoros kölyöknek:
- Bocsi, egyedül leszel kénytelen menni. Tudod, a mi csapatunk céhes, ismerős párosokból áll. Te meg idegen vagy, és nem vagy a céhünk tagja. Másfelől meg vannak jó vörös indikátorosok is, de nem hiszem, hogy megbízhatnánk benned. Szóval vigyázz azért magadra, kislány.
Meg mondjuk Mirika se örülne neki, ha orrba-szájba összedolgozunk vörös indikátorosokkal, akikről sose tudni, mi jár a fejükben, csak ezt akkor közöltem pluszba Ayanival, miután otthagytuk magára a kölyköt, és mentünk az labirintus első folyosóján, ahol egyelőre a teljes csapat ment. Aztán megálltunk egy kétágú elágazásnál. Balra minden normálisabbnak tűnt egyelőre, de jobbra ködösebb volt. Valahogy abban az útvonalban nem bíztam, ámbár lehet, hogy nem is olyan vészes. A baloldali út veszélyesebb lehet akár, de azért mégis arra nézegettem folyamatosan.
- Szerintem mi ketten menjünk balra. - mondtam Ayaninak.
Nagyon remélem, nem fog minket követni az kislány. Ha mégis, akkor a tempót gyorsabbra kell majd vennünk, hogy mihamarabb lerázzuk magunkról. Nem nagyon örülök a társaságnak, Rennek főleg nem, mert ő csak a vonalaimat bámulássza. Ayani az egyetlen ismerősöm a társaságban, akivel szívesebben együtt nyerném meg a jutalmat.

A kérést Judyra terelve, átgondolva lehet nem volt helyes, mert gyorsan lepattintotta szegény lányt. Bár érve, amit azután árult el, miután kissé eltávolodtunk jogos volt, azért megjegyzek neki egy dolgot.
- Bár igazad van, viszont nem biztos, hogy ilyen durván kellett volna visszautasítani. Lehet, hogy nem véletlenül vörös, és akkor simán hátba támad téged, ha nem figyelsz, és könnyen meghalhatsz, ha felidegesítesz egy vöröst. Különben is… ahogy a mondás tartja: Tartsad közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb… ~ Bár Kazumát inkább Aincradon kívül látnám szívesen, nem magam mellett… - mondom magamban az utolsó mondatot.
Kis idő után, bár a csapat együtt maradt, de elindultunk. Nem szívesen akartam a többiek közé benyomorogni, főleg Ren miatt, így Judy mellett sétáltam. Az első elágazásnál társnőmnek volt is javaslata. Elgondolkoztam. Lehet, hogy valójában tényleg csak elijesztésnek szánták, hisz a könyvet sem a borítója alapján kell megítélni, hanem a tartalmából… bár aki nem tud olvasni, az viszonylag nehezebben fogja elolvasni a könyvet, ha nem hangos könyv… Na, mindegy a lényeg az, hogy szerintem is balra kéne menni nem pedig jobbra. Válaszképpen bólintok Judynak, majd elindulok. Tűzrózsa mellettem kocogott és halvány fényt bocsátott ki lángjainak köszönhetően, így nem volt sötét annyira a köd, mint amilyen Tűzrózsa nélkül lenne… hú és ha még aktiválnám a képességét… bár akkor nagy valószínűséggel a nyakunkba „robbanna” az egész labirintus, és itt sülnénk meg a saját páncélzatunkban, míg szét nem pixeleződünk… szörnyű vég, és azt hiszem, nem akarom kipróbálni, hogy vajon elég-e a növény. Judyra pillantok, majd hátam mögé. Kíváncsi vagyok ki fog a mi példánkkal erre fordulni.