Roku & Momo

Úgy döntött, hogy nem adja fel. Folytatja nővére keresését, hiszen hitében, hogy még életben van, megrendíthetetlen. A gond csak az, hogy tényleg fogalma sincsen, hogyan is kezdje. Hiszen a Kezdetek Városa hatalmas, s még ő maga sem tudta ily rövid idő alatt minden egyes zegét-zugát bejárni.
Átgondolta a dolgot, s az elkeseredettség pedig képes volt arra, hogy a létező legmegalázóbb módot használja fel a siker érdekében. Tehát a mai nap kisétál az utcákra, és teljesen random, totálisan véletlenszerűen választott embereket fog megkérdezni róla, hogy látták-e esetleg nővérét.
Nem tetszik neki a terv. Még most sem, hogy felszerelkezése után már kisétált a Főtérre, hogy belekezdjen a kutatásba. Ácsorog egy helyben, szemeivel a tömeget pásztázva, karjait pedig feszülten keresztbe fonja. Bozontos szemöldöke alól úgy pásztázza a tömeget, mintha bármelyik járókelő bármikor valamilyen legyőzhetetlen mobbá változhatna. Igen, igen, talán itt az ideje kiszemelnie az első embert, akitől kérdez.
Hatalmasat nyel a gondolatra, egyszerűen nem megy neki az, hogy efféle beszélgetéseket kezdeményezze. A városban a való életben is kifejezetten utálta a hajléktalanokat, a szimplán csak pénzt kuncsorgókat, a hittérítőket, meg a jótékonykodókat. A szórólaposokról nem is beszélve. Az aztán tényleg az egésznek a legalja. Csak erőszakosan rabolják az ember idejét.Ő pedig nagyon nem akar ilyenné válni.
Kiszemel végre magának valakit. Kihúzza magát, s megtesz néhány bátortalan lépést felé. Azonban agya mintha egyszerre küldené a "menj oda" és a "hagyd a francba" parancsokat, így mire odaér hozzá, hirtelen irányt vált, hiszen valahogyan az utóbbi bizonyul erősebbnek. Teste véletlenül koccan is a jéggólemes lányéval kis híján letarolva és letankolva őt, ahogyan nekimegy. Még mindig nem tud dönteni, mi legyen.
- Bocs. - igen, az utcai kéregetők többsége általában így szokta kezdeni a beszédét. Kezdetnek talán nem rossz. Már csak a szemkontaktust kéne vele felvenni, és egyszerűen feltenni egy nagyon könnyű kérdést.
Úgy dönt végül, hogy nem teszi meg. Hadd higgyje az illető, hogy a fellökésért kért bocsánatot. Indul is tovább, saját tétovaságán fészpalmolva. Ha Sora ezt látná, biztosan megrökönyödne rajta. Nem lesz ez így jó. Újra kell próbálnia.
Megfordul, és visszalép a lányhoz. Petje látszólag kíváncsian fordul felé, fejét oldalra billentve, ettől azonban ő még feszélyezettebbé válik. Hogyan is kéne megkérdeznie? Mivel is fogjon bele problémájába? Sose ment neki az ilyesmi. Utálja, ha nem bír valamit önerőből megoldani. Ácsorog hosszasan a lány előtt állát vakarva, s látszólag mogorván pislogva rá.

A bocsánatkérés megvolt. Évek óta nem kért bocsánatot semmiért. Természetesen most sem azért mondta ki a szót, mert annyira durva dolognak tartaná önmagától, hogy lényegébe véve letankolta a lányt, hanem mert nemes egyszerűséggel - igaz, semmi nemes nincs benne, már ha nemesi szándékát nővére megtalálása iránt nem számítjuk annak - meg akarta szólítani, egy egyszerű kérdés erejéig.
Még ő válig megilletődötté, mikor az idomár lányka bocsánatot kér tőle, s emellé mindenfélét össze-vissza hadovál. Talán legjobb lett volna tőle nem egy ilyen Miss Cukormázat megkérdezni, akkor talán jutna is valamerre. Nem egészen biztos benne, hogy ez a lányka képes lesz neki rendesen válaszolni, vagy segíteni. Vagy csak fél tőle, hogy információ híján is túl sokat fog beszélni.
Részletkérdés. Ami történt, megtörtént. Köszörüli meg torkát, egyenes háttal ácsorog a lány előtt, súlypontját pedig váltogatja, hol lábujjaihoz, hol pedig sarkára irányítva azt. Jó-jó, megvolt a kommunikáció első fázis, vagy valami ilyesmi. Hogyan is kéne kezdeni? Bocsi, a nővéremet keresem, körülbelül ekkora magas és barna haja van? Nem, ezzel nem menne semmire. Rá kell döbbennie, nem tud olyan külső leírást adni Soráról, hogy biztosan mindenki ráismerjen.
Ahogyan morfondírozik, a pet gyanúsan őt nézegeti. Fejét kíváncsian oldalra fordítja, majd végül valami hideget permetezik a fiúra. Nem tudni, a döbbenettől vagy a haragtól ácsorog ezután olyan mereven Rokurou, tekintetét egyenesen, hosszú másodpercekig a petre szegezve. Talán egy kicsit mindkettő. Legalábbis, arcizmainak időnkénti barátságtalan megrezzenéséből valamiért ezt szűrheti le az ember. Még akkor is, ha talán az egész egyáltalán nincs így. Vagy mégis?
- Megtámadott a peted. - jelenti ki tényszerűen. A környéken sétálgató játékos tömeg is megtorpan a látványra. Valamiért mintha azt feltételeznék a barátságtalan arcú srácról, hogy ezért első dolga lesz péppé verni a lányt. Vagy éppen nem feltételezik, csupán reménykednek benne... Szabályosan kört alkotnak körülöttük. Roku azonban nem mozdul, csupán a jégtakaró borításában ácsorog, várván a választ közlésére. Ő csupán a tényeket közölte ugyanis.