Ayato Hironori

Név: Ayato Hironori
Nem: Férfi
Kaszt: Állatidomár
Kor: 18

Kinézet: Átlagos testalkatú bár alacsony körülbelül 164 cm. Sötétzöld állig érő haja van és sárga szemei. Öltözködésére a sötét színek jellemzők de azon belül is leginkább a kék.

Jellem: Isten komplexus. Talán az első két szó, ami az embernek eszébe juthat róla. Minden mozdulatával saját felsőbbrendűségét sugározza a környezete felé. Többnyire nem tartja sokra az embereket. Jellemzően még csak a szemükbe sem néz, miközben beszél hozzájuk, már ha egyáltalán válaszra méltatja őket. Viszont ha valakit egyenrangúként fogad el az (kisebb csoda) egy hűséges barátot találhat a személyében. Szorult belé jó adag segítőkészség is hisz ki nem szeret egy jó isten képében tetszelegni? Kötelességének érzi, hogy a halandók oldalán küzdjön és segítse őket a kijutásban. Időnként, pedig egészen emberi érzéseket is képes produkálni.

Képességek:
Hypnosis: A képesség más játékosok irányítására használható, akik így szinte bármit megtesznek, amit Hironori parancsol nekik. Viszont hátrányai is vannak a képességnek. Míg fenntartja a képességet addig Hironorinak erősen, kell koncentrálnia, ezért eközben nem tud támadni és a védekezése is gyengül. (az ellenfél, támadásnál +1-et hozzáadhat a dobott számhoz) Amikor aktiválja a képességét a szeme vörös színűvé, változik és egy másik játékos szemébe nézve, parancsolhat neki. Természetesen nem mondhatja hogy „öld meg magad” vagy xy játékost de, azt mondhatja, hogy „sebezd meg magad” vagy xy játékost, aminek hatására a következő körben saját magát sebzi meg az ellenfél vagy xy-t. A játékos, akin használja végig tudatában van a saját cselekedeteinek, viszont képtelen nem engedelmeskedni. Egy játékoson egy játék alatt csak egyszer használható. A képesség háromféleképpen szakadhat meg.
1. A másik játékos végrehajtotta a rábízott feladatot.
2. Hironori megszakítja.
3. Megzavarják Hironorit a képesség fenntartása közben. (pl.: megsebzik, fellökik)

Előtörténet:
18 évvel ezelőtt születtem Tokióban. Apám katona anyám, pedig fodrász volt. Egy ideig jó életünk volt de aztán, mint az lenni szokott jöttek a gondok. Először csak kisebb veszekedésekkel kezdődött aztán egyre rosszabb lett. El is váltak mikor 7 éves voltam. Ezek után kettejük között ingáztam miközben egymást túllicitálva, próbálták elérni, hogy őket szeressem jobban. Na igen… el voltam kényeztetve. Aztán ennek is vége lett. Apám megbetegedett és nem sokkal a 9. születésnapom előtt meghalt. Anyám részben magát hibáztatta miatta, de azért nem kellett félteni. Összeszedte magát és keményen dolgozott mellette, pedig még arra is volt ereje, hogy engem ”rugdosson” a tanulás miatt. Bár nem éltünk olyan jól, mint korábban azért talpra álltunk. Az osztályban hamarosan a legjobbak közé kerültem. Ahogy nőttem lassan rájöttem, hogy mennyit is érek. Sokkal jobb voltam a legtöbb társamnál, és ahogy kezdtek rájönni, úgy távolodtak tőlem, de nem érdekelt. Tudtam, hogy én sokkal több vagyok náluk. Bármit elérhettem, amit csak akartam. Még a kevés pénzünk sem állíthatott meg abban, hogy szerezzek magamnak egy NerveGeart. Egy istennek semmi sem lehetetlen. Hogy miért akartam én pont egy NerveGeart? Mert épp olyan kedvem volt. Nincs különösebb oka. Egyszerűen csak érdekelt. Otthon pedig rögtön el is indítottam.
Ezek után következhetett a karakterem elkészítése. A saját nevemet adtam meg és a saját arcomat használtam a játékon belül. Fölösleges másnak mutatnom magam, mint aki vagyok. Kasztokkal voltam csak gondban. Egyik sem igazán tetszett. Valahogy egyik fegyver sem volt nekem való. Pattogjak össze vissza egy karddal? Álljak egy helyben egy pajzzsal miközben folyton ütnek? Egyik sem méltó hozzám. Végül aztán az idomárt választottam. Nem mintha különösebben érdekelnének az állatok de, legalább elvégzi, a munkát én meg élvezhetem az előnyöket. Kaptam is egy tojást. Szürke alapon egy zöld tekergőző csík ölelte körbe az aljától a tetejéig. Kíváncsi leszek mi lesz belőle. Remélem nem valami kis pihe-puha szőrzsák, mert akkor ledobom az Aincradi Tajgetoszról és bevállalom a kardot. Azért remélem ücsörögnöm nem kell rajta, hogy kikeljen, mert arra aztán várhat. Egy kicsit szórakoztam, mire elraktam az inventorymba (egy istennek nem kell használati utasítás) aztán néztem, hogy mim van még. Amikor rájöttem, hogy hogyan kell megnézni a képességeimet rögtön elkerekedett a szemem. Na ez már valami. Ez már egy istennek való képesség. Talán mégse csak egy délutánt fogok itt elpazarolni. Természetesen első dolgom volt gyakorlatban is kipróbálni, hogy mit tudok. Először egy lányt szemeltem ki magamnak. Meghívattam magam egy sütire. Mikor végeztem, rájöttem, hogy ennél sokkal többre is használhatom. Otthagytam a dühös lányt. Aki nem vette megtiszteltetésnek, hogy velem együtt sütizhetett. Szegény bolond. Most azonban valami mást akartam kipróbálni. Hamar leráztam és kerestem egy áldozatot. Rávettem egyszerűen képesség nélkül hogy kövessen. Elvittem egészen a pálya széléig és csak ott használtam rajta a hatalmamat. Boldogan ugrott le a pálya széléről. Vicces volt nézni, ahogy zuhan lefelé. Még az indikátorom színe sem változott meg. Bizonyára öngyilkosságnak vette a játék. Nem hittem volna, hogy így megtetszik majd ez a játék. Majd megkeresem miután feléledt. Kíváncsi leszek az arcára, mikor újra meglát. Már el is indultam visszafelé mikor furcsa fényesség vett körül. A következő pillanatban, pedig a főtéren találtam magam egy csomó játékossal együtt.
Az admin megjelent előttünk és minél tovább beszélt annál nehezebben értettem. Vagyis hogy egész pontos legyek értettem, hiszen nem tudna olyasmit mondani, amit nem értek de furcsa volt a helyzet. Értetlenül néztem a tükröt aztán körülöttem sorra, kezdtek átváltozni az emberek. Nem rázott meg nagyon. A bejelentése hogy a 100. szintig itt leszek is túlélhető. Viszont a halál már cseppet sem tetszett. Főleg hogy talán miattam meghalt az a fiú. Furcsa érzések kavarogtak bennem. Nem istenhez illő gondolatok jártak a fejemben.
Hónapokkal később a főtéren találtam magam. Mint kiderült a rendszer sztázisba helyezett és csak most engedett újra játékba. Emlékeztem rá, hogy mit tettem és nem voltam büszke magamra. Ezentúl igazi istenként kell viselkednem. Mert én nem hibázhatok. Kayaba pedig majd megfizeti a bűnei árát.