Urbus

by **Kayaba Akihiko** Szer. Aug. 22 2012, 15:30

A szint központi városaként üzemelő Urbus az elf kristálygyártás központja. A koboldok által épített infrastruktúra szolgál a műhelyek alapjaként, ahol zsákszámra állítják elő a minőségi kristályokat, olyanokat is, amelyekkel az egyszerű kalandor még sose találkozhatott. A település meglepően békés, a kobold környezetszennyezésnek már nyoma sincs. A városban és a város környékén jelentős növénytermelés zajlik, ezeket nagyrészt a kristályok gyártására használják fel. Az elf uralom egyetlen jele a városfalakon tartózkodó nagyszámú hegyes fülű őrség.

Urbus a játékosok számára tiltott terület, az erre tévedő játékosokat elf katonák támadják meg.

by **RenAi** Szer. Nov. 28 2012, 00:09

Abus város, jelent meg az üdvözlő felirat amint beléptem. Kezdek rájönni hogy is működik ez a térkép rendszer. Jegyeztem meg magamnak némi büszkeséggel. Szétnézve a város egész szép ugyanakkor kissé kihalt hatást keltett, alig voltak itt playerek, a város főtér szerűsége meg volt "tömve" npc-s standokkal,de sok közülük nem bolt volt hanem valami más funkciót képviseltek. Megnéztem párat de sok értelmét nem vettem a dolognak, persze lehet csak nekem fogalmaztak homályosan, alias nem értettem amit ki akartak fejezni. Nem kellet bele sok máris megleltem a fogadót, de előtte már csak hogy tudjam mi merre van körülnéztem a környéken. Már este fele járt, ezért "kigyúltak" a város fényei, a park néhány padján playerek ültek, beszélgettek, volt aki a sikátor mellett állt magányosan és akadt aki njk-kat faggatott hasonlóképp mint én pár perce. Mivel már későre járt ezért igyekeztem felkeresni a ismét a fogadót, amit hamarosan meg is leltem. Gyorsan be is nyitottam, elkerekedett a szemem, ugyanis a kinti kihaltság mellett ez majdhogynem zsúfolásig tele volt. Átvágtam magam a tömegen hogy eljussak a fogadósig, amikor a tömegben az njk előtt egy ismerős alakot pillantok meg. Legalábbis hátulról úgy néz ki mint... majd közelebb furakodok. Itt már biztos voltam benne hogy Őt látom.
- Ritaa! Kiáltom, kezem lóbálva a magasban hogy kitűnjek a tömegből. Majd újra próbálkozom, miközben furakodok előre.
- Ritaaa! Kiálltok megint, nem tudom miért már szinte ott vagyok mellette, de így legalább biztosra vehettem hogy észre vesz, többek közt... ugyanis páran szintén rám néztek, sőt akadt aki rám is szólt hogy ne ordibáljak. Kicsit elvörösödtem majd most már normális hangerővel szóltam a lányhoz:
- Szia, rég láttalak! Mi van veled és Tsubakival? Kicsit elvesztetek. Mondtam kuncogva. A fogadóban zsivaj volt de azért remélem hallotta minden szavam. Miután válaszolt, mindketten rendeltünk magunknak, majd kerestünk egy nem túl zsúfolt asztalt majd leültünk és nekiláttunk többek közt az evésnek is. Kérdés áradatokkal halmoztam el rég nem látott barátnőmet, majd feltűnik egy furcsaság amit eddig nem vettem észre.
- Az ítélet ökle... olvasom a lány feje felett ugyanakkor neve alatti kis szöveget. Majd nézek rá kérdőn.
- Csatlakoztál egy céhhez? Kérdem mosolyogva, miközben egy finomságot nyújtok át neki ugyanis az Ő tányérján nem láttam belőle.
- Kóstold meg. Nagyon finom kis édesség. Mondom miközben a a sajátomba nagyot harapok. Majd teli szájjal kérdezem.
- Ész milyean..asz ö széh? Kérdem legalábbis próbálom, láttam a Ritán az értetlenséget, majd nyeltem egy nagyot és feltettem újra a kérdést.
- És milyen az a céh? Miután válaszolt folytattam.
- Sokan vagytok benne? Jófejek a tagok? Mi alapján működik egy céh? Milyen a vezér? Kérdeztem szinte egyhuzamban. Majd el elmélkedek hogy mégis hogy tudnék elképzelni egy céh vezért... először is: giga magas, majd legyen jó súlyban, legyen legalább tíz szint pluszos. Jelent meg előttem egy batár nagy barbár szerű player, aminek láttára nem tudtam eldönteni hogy sírjak-e vagy nevessek. Miután szintén választ kaptam a kérdéseimre, még mindig akadt pár...
- Whaaa... Tényleg és hogy lehet csatlakozni? Első gondolatom az volt hogy mi van ha meg kell küzdeni a céh vezérrel hogy elbírálja elég erős vagyok-e. Itt valószínű lesápadhattam, ugyanis szemem előtt egy majdnem kétszer nagyobb, testes férfit láttam akinek mély hangjától felborsózik az ember háta.
- Ugye nem kell megküzdeni a céh vezérrel? Kérdeztem nagy szemekkel és szinte elhaló hangon, még mindig sápadtan. Majd miután mindent elmagyarázott nekem megkértem hogy juttasson be ha megoldható.

by **Taidana** Csüt. Dec. 27 2012, 19:42

//Anatnak//

Próbáltam nem idegesnek mutatni magam. A fejem zsibongott és dugig volt tervekkel, ötletekkel. Mondhatnám, hogy majd’ kirobbantam kreativitással, de igazából az általam látott jövőképek közül túl sok futott zsákutcába. Ahol a száz aranyam nem jutott vissza hozzám, sőt nemhogy buktam bármilyen pozitívumot, de még azzal is vigyáznom kellett onnantól kezdve, hogy kit engedhetek a hátam mögé. Vagy magam mellé. Vagy egyáltalán a közelembe!
Kirázott a hideg a gondolattól. Szőrös mancsot éreztem a vállamon. Susaya nyúlt le a fejem tetejéről, hogy kicsit megnyugtasson. Hálásan tettem kezemet a kezére. Megint létrának használt, és lemászott rólam.
Arbus főterénél álltunk. Nem volt itt annyi ember, mint amennyit a Kezdetek Városában megszoktam, de azért sokan voltak már errefelé is. Örültem, hogy mindenki szépen lassan halad a skillesedés rögös útján.
Francokat!
Egyáltalán nem érdekelt, ki-hogyan halad! Igazából legszívesebben már régen túl akartam lenni ezen az egész beszélgetésen. Éééés ennyi! Nem voltak hosszútávú terveim. Mármint úgy értem: a beszélgetés utánra. Úgy értem: olyan terveim, mint az alvás, vagy egy kiadós zabálás, vagy hogy levezetésképpen újragyakom az első szint valamelyik területét, vagy ilyesmi. Egyszerűen nem volt agykapacitásom már ilyen luxusélményekkel foglalkozni. Jelen pillanatban úgy éreztem magam, mintha egy halálos párbajra készülnék. Pedig egyáltalán nem terveztem ilyesmit. Reméltem, hogy hamarosan nemhogy rosszabb helyzetben leszek, hanem mérföldekkel jobban. Ha rajtam fog múlni, akkor ez így is lesz.
Nem tudtam megállni, hogy ne csekkolgassam folyton a közelgő arcokat. Fogalmam sem volt, hogy itt összeérnek-e a szálak, vagy végül szétesik majd minden. Igazából úgy voltam vele, hogy ez már nem is egészen rajtam múlik. A kocka el van vetve. Aztán meglátjuk, hogy a sors mit hoz.

by **Anatole Saito** Csüt. Dec. 27 2012, 20:36

//Sarunak//

Egyedül érkeztem Arbusba. Nem azért mert olyan tökös legény vagyok, hogy egyedül merek találkozni egy kölyökkel meg a majmával, hanem mert így volt megbeszélve. Mármint nem az idomár fiúval, hanem a céhtársammal. Be kellett biztosítanom magamat, ha balul sülne el a tárgyalásom Saruval, így arra kértem csapattársam, hogy 20 perc múlva kövessen engem a teleportkapun és ha még ott leszünk a főtéren, akkor csatlakozzon be a beszélgetésbe, minta csak véletlenül talált volna ránk. Ha viszont minden rendben fog zajlani, akkor meginvitálom Taidanát egy vendéglőbe, hogy négyszemközt beszélhessünk. Ez esetben nem lesz szükség segítségre.
Százszor végiggondoltam már a múltkori találkozónkat, de még mindig nem jöttem rá pontosan, hogy mégis mit akar tőlem a srác. Most százegyedjére is végiggondolom, hogy mégis milyen irányba szeretné terelni az üzleti megbeszélésünket. Mert nyilván üzletről van szó, különben nem hagyott volna nálam 100 aranyat. Vajon előlegnek szánta? Esetleg meg akar vesztegetni? Vagy társulni akar valamilyen üzletágban? Nem igazán értettem miként léphetne kompromisszumos megállapodásra egy növénygyűjtő kristályíró és egy érclátó kovács. Lehet csupán felszerelést akar kovácsoltatni magának? De akkor miért kell ekkora feneket keríteni neki, hogy egészen a második szintig ráncigál?
Kivételesen nem viselem teljes harci díszemet. El akarok vegyülni a tömegben, nem kitűnni abból. Csak a macskás nyakláncom fityeg a nyakamban, meg az alap ruházatom. A vértem, a sisakom, a köpenyem és a fegyverem az inventorymban pihen. A főtéren várakozok a megbeszélt idő előtt negyed órával. Nem akartam késni. Hamarabb akartam mindenképpen érkezni. Úgy döntöttem, hogy félreteszem a kimért formámat, és barátságos leszek a fiúval. A majmát kedvelem, de Saruval érzek magunk közt némi feszültséget. Igaz, van egy lezáratlan párbajunk, nem is csoda, hogy ha neheztel rám. Azt hiszem ennek az ügynek a végére is illene pontot tenni. De nem füllik a fogam ahhoz, hogy ismét kiálljak Susaya ellen, még akkor sem, ha a pet csupán egy program... lélekkel.
Kisvártatva megpillantom a fiút. Kedvesen mosolygok rá, és üdvözlésképpen kezet nyújtok felé. Megfordul a fejemben, hogy Susayát is megsimogatom, de nem akarom megkockáztatni, hogy megharapjon.
- Üdv fiatalúr! Hogy vagytok ma? Már vártalak benneteket!

by **Taidana** Pént. Dec. 28 2012, 00:20

//Anat//

Az én tervem volt az, hogy sokkal korábban már a helyszínen leszek, így ha nem is megrettentem, de azért meglepve konstatáltam, amikor Anatole rám köszönt. Jócskán a megbeszélt időpont előtt jártunk. Ez problémát jelentett. Én nem így terveztem. Nem így voltak megbeszélve a további checkpointok.
Susaya jól bemutatta, hogy mi is játszódott le valójában bennem. Egy ideig kettőnk között állt. Tekintete hol egyikünkre, hol másikunkra szegeződött. Ahogy eddig észrevettem, mióta belefogtam az üzletelésekbe, főleg megfigyelőként és nem alakítóként vett részt bennük. Ez szembement az eddigi viselkedésével, hiszen igazi engedetlen aranymajom módjára úgy rángatott, ahogy nem szégyellte. Ezúttal viszont először lassan, majd egyre gyorsabban oldalazott felém, majd a lábamba kapaszkodott, és onnan a hátamra csimpaszkodott, a vállamon, nyakamat átkarolva és tartva meg önmagát. Szeme kilátszott. Mármint az állandóan szemére csúszott fejkendő. Én pedig kezet nyújtottam a páncélkovácsnak. Mosoly szaladt szét az arcomon.
– Rég találkoztunk. Örülök, hogy eljöttél – kezdtem bele. Egy padhoz invitáltam. – Ne álldogáljunk itt, ha le lehet ülni, nemigaz? – mondtam. Nem mintha én magára a padra telepedtem volna le, ha fiú hallgat is rám. A támlára ültem, lábtartóm volt maga a pad ülő része.
Nem igazán akaróztam én nyitni a társalgást. Megint a térdemre támaszkodtam, kezemet dörzsöltem, mintha fáznék. Izgultam, ez az igazság, de úgy éreztem, hogy ezúttal ennyit megengedhetek magamnak: nem az érzést, hanem hogy ezt ki is mutassam.
A tömeget vizslattam körülöttünk. A sok JK-t, akik itt, a főtéren gyűltek össze. Harcolnak, potikat vásárolnak, céhekbe tömörülnek, baráti kapcsolatok alakítanak ki és szakítanak meg. Próbálnak élni, vagy inkább túlélni ebben a világban. Már amennyire ezt világnak lehetne nevezni. Vagy az itteni létet életnek.
Fogalmam sem volt, hogyan fogjak bele, azt sem tudtam, hogy én akarok-e egyáltalán belefogni. Mély levegőt vettem, mintha beszélni akarnék, és a fiúra néztem, de aztán nem mondtam semmit, csak kifújtam. Elmosolyodtam…
… majd újra a tömeget kezdtem el csekkolni.

by **Anatole Saito** Pént. Dec. 28 2012, 01:20

//Sarunak//

Hála az égnek jól számoltam, és ő is előbb érkezett. Így még bőven van időm vele kedélyesen társalogni, és nem tűnhet úgy, hogy siettetem, meg hogy gyorsan a lényegre akarok térni. Rég találkoztunk, mi? Basszus, két napja csak O.o Áh, nem szólok be, ma kedves Anat vagyok. Egy padhoz invitál, aminek a támláján helyezkedik el, vállán a petjével. Én csak egyetértően bólintok, majd követem. Örülök, hogy nem kell magyarázkodnom azért, hogy miért nem akarok még beülni valahova. Ami azt illeti, ügyes, összeszokott kis páros lett ez a fiú a majmócájával a párbajunk óta eltelt idő alatt, ez szemmel látható. Úgy tűnik sikerült megzaboláznia az öntörvényű petjét és igazi társakká váltak. Én magam a srác mellé ülök, mert egyelőre tartani szeretném vele a szemkontaktust. Gondterheltnek tűnik, vagy csak túl mesterkélt, művi ez a sok idétlenkedés? Bökd már ki, bökd már ki! Két napja azon vacillálok, hogy mit akarhat, most meg meg se szólal, csak sóhajtozik itt nekem, meg vigyorog. Kénytelen vagyok akkor én elkezdeni a témázást, majdcsak kiugrasztjuk azt a bizonyos nyulat a bokorból.
- Ne vedd tolakodásnak a kérdésem, de jól érzem, hogy elvarratlan szálak foszladoznak köztünk a lezáratlan párbajunk miatt? Szeretnéd egyszer, s mindenkorra lezárni egy visszavágóval, vagy ezen már csak én rágódok, ti pedig már rég el is felejtettétek? - megyek át kissé kínlódó mosolyba. Ez a kérdés már nagyon kikívánkozott belőlem, így kénytelen voltam hangot adni neki. Lehet nem a legjobb kezdés, de úgy éreztem, már szétfeszít.
Nem akarok udvariatlan lenni, így ezután egy múltkori félbemaradt beszélgetést folytatásába kezdek.
- Kérted, hogy jelezzek neked, ha van valami jóféle felszerelés a boltunkban. A minap szereztem be friss alapanyagokat és van eladó bronz vértem, ha érdekel. Plusz 9 védelmet ad, ami valljuk be, nem csekély. Nem akartam róla üzenetet küldeni, gondoltam személyesen majd úgyis megbeszéljük.
Kivárom a válaszát, még nem térek rá a 100 arany sorsára. Hátha felhozza magától, hogy legyen az a zacskó pénz a vért ára. Már ha persze akarja egyáltalán a vértemet. Hozzá hasonlóan én is elkezdem az embereket nézegetni, nehogy úgy tűnjön, hogy rá akarom tukmálni az árumat. Csak akkor veszem fel vele a szemkontaktust, ha ő igényli azt.

by **Taidana** Pént. Dec. 28 2012, 01:47

A célom az időhúzás… is. Ilyen könnyen, pár szóval csupán, nem vagyok leírható. Engem egyébként se próbáljon senki leírni. Sehogyan sem.
Szemöldököm a magasba szökik, ahogy Anat a lényegre tér, és felhozza a küzdőteres cuccost. Szerinte ez a lényeges, és én nem is akarom palástolni a meglepettségemet. Nem mintha a pókerarc, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja, bevált dolog lenne, sajnos a mimika egy olyan dolog, ami egyelőre a „még nem megzabolázottak” listáján tartok számon.
– Miért, te milyen elvarratlan szálakat érzékelsz az Erőben, Mester? – kérdezem. Nyilván van annyi beépített arcfelismerése és magához való esze, hogy a meglepődöttségemet észrevette. Talán már ő is tudja, hogy nem ez, amit ő felvetett, lehetett az ok, amiért összehoztam vele a találkát. Más kérdés, hogy egyelőre ez a téma is megfelelt a terveimnek.
– Szép meccs volt, gyönyörű bemelegítés ehhez a világhoz. Hogy ha addig lehetetlennek is gondoltam, most már tudom, hogy néha még egy bunyó is hozhat jó ismertségeket – kacsintottam rá. GAY! – villant fel ettől a fejemben egy tábla, de már mindegy volt, nem tudtam meg nem történtté tenni az előbbit. Zavartan szegeztem a tekintetem megint a tömegre.
– Rá kellett jönnöm, hogy néha egy bunyóban jobban kiderülhet, hogy ki kicsoda is… Aranyos macska! – Egyáltalán nem volt nyilvánvaló témaváltás, gratulálok, Taidana. Gondolatban meglapogattam a saját vállamat, miközben némi ironikus felhang vegyült saját „dicséretemhez”.
Természetesen a nyakláncra gondoltam. – Ezúttal a kitűző viszont hiányzik, vagy megint csak én nem találom? – Tekintetem a ruháján időzött. Nem volt kiöltözve.
Direkt ejtettem a vérttel kapcsolatos felajánlását. Egyelőre hagyni akartam azt a vonalat. Valószínűleg percek múlva úgyis szükség lesz rá. Érdekelt, hogy mikor fogja felhozni megint. Úgy tűnt, hogy izgatja a pénz a fantáziáját, nem tud vele mit kezdeni. Ez nekem csak jó volt.

by **Anatole Saito** Pént. Dec. 28 2012, 02:36

Úgy tűnik sikerült meglepetést okoznom neki a bemelegítő kérdésemmel. Nem igazán hoz izgalomba ez a tény, mert egy sokkal kellemetlenebb érzés mételyezi az elmém. Ugyanis gyűlölöm, ha nem az én kezemben van az irányítás. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az érzéssel, ami már szinte elkezdte szorongatni a torkomat is. Veszek egy mély levegőt, és próbálom elkerülni, hogy sóhajtásba fulladjon. Nem akartam, hogy a szaggatott monológja után észrevehesse a fiú, hogy zavar a szócséplése és hogy megőrjít a gondolat: nem az én kezemben van a gyeplő. Tudatlanul is, de megtalálta ez suhanc tizenéves kölyök a legnagyobb gyenge pontomat, ami nem más, mint a kíváncsiság. Percekig csak némán a járókelőket figyelem, most szándékosan kerülöm a szemkontaktust. Nem tűnök zavartnak vagy zaklatottnak, egyszerűen csak összpontosítok és próbálom összerakni a fejemben cikázó gondolatokat.
Nyilvánvalóan ignorálta a vérttel kapcsolatos felajánlásomat. Úgy döntök, nem erőltetem a témát és nem is hozom fel előtte többször, hacsak ő nem tereli rá a szót. Egyébként is csak egy mézesmázos gesztus volt részemről az ajánlat, mivel idefele úton jutott eszembe, hogy nem is üzentem neki a friss áruról. Van más potenciális vevő jelöltem, nem akarom mindenáron neki eladni. Vagy átlátott ezen a kis füllentésen, vagy kivételesen jól hozza a pókerarcot és terel a nyakláncomra. A bóknak szánt valamit egy biccentéssel megköszönöm, de a rámkacsintás után mellőzök minden egyéb szófecsérlést erre. Nem akarok divatról diskurálni, hacsak nem felel meg a taktikámnak. Tehát ő is nyilvánvalóan taktikázik. Vagy csak túlbecsülöm ezt a fiút és egész egyszerűen csak olyan idétlen, hogy nem tudja összeszedni a gondolatait, hogy mégis miről akart velem tárgyalni. Nem, ettől elszántabb volt, mikor azt a zacskó pénzt nálam hagyta. Ráeszmélek, hogy feltűnően régóta nem szólaltam meg és az időmet is be kell osztanom. De miért érzem azt, hogy húzni akarja ezt a drága időt?
- Örülök neki, ha valóban így látod! - reagálok utólag a párbajjal kapcsolatos okfejtésére - Én is úgy éreztem, hogy méltó ellenfelei voltunk egymásnak. Azóta rengeteget erősödtünk és szívesen kipróbálnám újra magamat ellenetek, viszont megfogadtam, hogy soha többé nem állok ki idomár ellen... - itt egy kis hatásszünetet tartok, majd felveszem vele a szemkontaktust - Ami azt illeti, attól tartottam, hogy valamilyen rejtett feszültség alakult ki köztünk a párbaj miatt. De mintha lenne egy olyan mondás, hogy viharban köttetnek a legjobb barátságok. Ha mégsincs ilyen mondás, akkor én most megalkottam, és értsd jól! - Na itt már elvigyorodok, nem tudom a végtelenségig palástolni életvidám, örökmozgó személyiségem.
- Jó észrevétel, ezúttal hiányzik rólam minden evilági külcsín, mert anélkül akartam veled találkozni, hogy a céhemet bevonnám. Csak négyszemközt, na jó, legyen hatszemközt - engedek meg magamnak egy újabb mosolyt, amit ezúttal Susayának intézek felfedezve azt, hogy most kivételesen nem takarja el a szemeit a fejpántja.
Válaszolva a kérdéseire ezúttal addig csendben maradok, amíg nem hajlandó végre rátérni a tárgyra. Még van legalább negyed órám, és bizony képes vagyok kukán itt ülni ennyi ideig, amíg nem hajlandó valamirevaló beszélgetésbe belekezdeni, rátérve idejövetelünk okára. A pénze ott pihen az inventorymban, de tuti nem fogom neki visszaadni csak úgy. Már ha visszaadom...

by **Taidana** Pént. Dec. 28 2012, 13:24

- Igen, mi is sokat fejlődtünk – forgattam a szememet. – Most már például simán lenyomnánk téged! – mosolyodtam el az emléktől. Eszembe jutott az a bizonyos harc, és annak a bizonyos vége. – Nem volt túlságosan… hősies. Ahogy az egyik új ismerősöm mondaná. – Bárgyú képpel néztem magam elé. Bele akartam kezdeni, csak nem igazán tudtam, hogyan. A kezdő löketet viszont még így is megkaptam, méghozzá pont a fiútól.
– Nézd, a száz arany nem azért ment, hogy vértekkel gyere nekem. Nagyon rendes vagy, de már a boltban is elmondtam, hogy Susaya miatt amúgy is sokat kell az életemre pakolnom. Nincs szükségem vértekre. – Talán kicsit vehemensebben fogalmaztam, mint akartam, de úgy döntöttem, hogy ez a hangulatváltozás csak az én malmomra hajtja a vizet. Lepődjön csak meg, esetleg még zavarodjon is össze.
– Ha már itt tartunk, akkor meg elmondom, hogy hozzánk meg új cuccok érkeztek. Van ritka kristályreceptem is, a régiek közül is van, amit újra tudok írni… Nem mintha erről akartam volna veled beszélni.
Susaya lecsusszant a hátamról. A padban kapaszkodott meg, onnan meg fellendült a támlára. Hihetetlen, milyen energikusan mozgott. Jó volt egyszerűen csak nézni is! Anatole felé tartott, szemét, mint mindig, most is a fejpánt takarta, tekintete mint mindig, most is rejtély volt, hiszen nem látszott.
A fiú velem ellentétes oldalán helyezkedett el. Nem csinált semmit, nem hízelgett, csak leült. Nem is Anat felé fordult, hanem rám nézett, de így pont közrefogtuk a kovácsot.
– Anat. Szükségem van a száz aranyamra – mondtam, és ezzel párhuzamosan a kezem kinyújtottam. – Visszaadod? – néztem rá kérdőn.

by **Anatole Saito** Pént. Dec. 28 2012, 16:28

- Ó persze, Susayát jobban félted mint magad. És ha jól sejtem, a peted nem kapja meg azt a páncélértéket, amit te. Felejts el, bocsánatot kérek, hogy raboltam vele az idődet - kezdek el fecsegni, de nyilvánvaló, hogy ez felesleges szócséplés és udvariaskodás a vértes téma lezárására. Nem akartam magamra haragítani a srácot, látom már így is felcukkolta magát, pedig nem én akartam mindenáron húzni az időt. Még kb. 10 percem maradt társam érkezéséig.
- Köszönöm a tippet, lehet benézek majd hozzád - intem le ezt a témát is, mert úgy veszem észre kezd végre megnyílni. Vajon meddig kell még körbeudvarolnom?
- No és esetleg olyan kristályod van, mai igazmondásra sarkallja az embereket? - utalni próbáltam ezzel arra is, hogy térjen végre a lényegre, ugyanakkor tényleg jól jönne egy ilyen kristály. Talán pont ez a mondat kellett ahhoz, hogy végre rátérjen konkrétan a száz arany sorsára. Közben Susaya letelepedik pontosan közénk, mintha bírája, vagy kíváncsi szemlélője akarna lenni a párbeszédnek. Nem zavartatom magam a közelségében, hisz kedvelem ezt a kis jószágot. Azt hiszem jobban, mint a gazdáját. Ami tök gáz, hiszen egy programot tartok rokonszenvesnek.
- Anat. Szükségem van a száz aranyamra. Visszaadod? - s már nyújtja is felém a kezét. Ezzel az egyetlen mozdulattal felborította az eddigi egész koncepcióját. A kimért, rafinált üzletember álcája egy szempillantás alatt összeomlott előttem. Ismét szeretné biztonságban tudni a pénzét, saját magánál. Azt hiszem csak azért hagyta nálam a pénzt, hogy idecsalhasson vele. Na de mégis miért vállalt ekkora kockázatot?
- Ezer örömmel visszaadom neked fiatalúr! - és már nyúlok is a belső zsebembe, de nem húzom még ki a kezemet - Csupán egyetlen feltételem van! Áruld el kérlek... őszintén... hogy miért akartál velem itt találkozni? - a több tucat bennem bujkáló kérdést most ildomosnak tartottam elfojtani magamban. Egyszerre csak egyet. És ahogy ismerem, úgyis kerülgeti még egy kicsit a forró kását. Nem fog nyíltan válaszolni...

by **Taidana** Pént. Dec. 28 2012, 18:23

– Visszaadod… – Fogalmam sincs, hogy miért csúszott ki ez így a számon. A hangsúlyában több volt a kérdés, mint a csípős él, pedig mind a kettőből jócskán kijutott benne. – Csalódtam benned, Anat. – Felálltam a padról. Egy lépéssel a pad túlsó oldalánál voltam. A kezemet nyújtottam Susayának, hogy fel tudjon rám kapaszkodni, de ő nem mozdult. Kíváncsian lesett fel rám. Rámarkoltam a háttámlára, így az arcom közelebb került Anathoz. Nem volt komfortos, hogy beléptem az intim szférájába, de próbáltam nem figyelembe venni ezt az apróságot.
– Tudod, tesó, nagy erők játszanak itt. Nálunk nagyobbak már. Téged elkapott a hullám, királyság, tök OK, helyes! Benne vagy a sodrásában – Hát hogyne lehetne érezni a keserű felhangot abból, ahogy beszélek. A másik kezemmel, amivel nem a padba kapaszkodtam, elfehéredő újakkal, a levegőben csapkodtam, mintha emelném a licitet.
– Viszont nem mindenki tud ilyen szépen, tisztán érvényesülni. Engem tudod mi fogott meg benned? A Nagy Kovácsban? Ó, ne hidd, hogy nem tudtam, mit is csinálsz abban a céhboltban. A jelvényedben. A Voice ölében! Tényleg híresek vagytok! Te csak csatlakoztál hozzájuk. Miért, ember, miért? – Dühös voltam, nagyon dühös! Kiadtam magam neki! Elérte, hogy itt dühöngök, hogy elmondok mindent, ami kicsi szívemet nyomja. Ott tombolt a fejemben az indulat, ahogy güriztem a Second Life-al, ahogy másokat próbáltam megerősíteni, jártasságokhoz juttatni, abban a reményben, hogy idővel visszakapok tőlük valamit, hogy miként rohant le minket az a másik céh, és Susaya élete alig múlott néhány suhintáson még.
– Idomár vagyok, Anat. Még saját magammal is csapatban kell játszanom, és én úgy küzdök, hogy a fegyverem harcol helyettem is. Nekem más adottságaimat kell érvényesítenem, hogy előbbre jussak. És nem vagyok ezzel egyedül… – felnéztem. Utoljára. Hátha itt lesz. Hátha betoppan. Hátha nem tolta el ez a fiú még ezt is a korai érkezésével…

by **Anatole Saito** Pént. Dec. 28 2012, 20:31

Akaratlanul is összerezzenek, amikor a fiú szinte rámparancsol, hogy adjam vissza a pénzét. Úgy érzem magam, mint a Mary Poppinsban a gonosz bankárok, akik nem adták vissza a kisfiúnak a két pennyjét. Szörnyű érzés fogott el, nem akartam én lenni a negatív szereplő ebben a történetben. Mégis üres marokkal húztam ki a kezemet a zsebemből, de úgy tűnik neki meg sem fordul a fejében, hogy nem vagyok annyira balga, hogy ne az inventorymba tároljak olyan sok pénzt. És már duruzsol is a fülembe, teljesen belemászva az intim szférámban. Már a petje is mintha zavartan pillantana rá, pedig az az átkozott fejpánt most is eltakarja a szemeit. Csendben végighallgattam a srác teljes kirohanását, és valószínűleg azzal is tovább cukkolhattam, hogy végig tök csöndben nézegettem a járókelőket. Nem reagáltam egyhamar, koncentráltam. Számoltam visszafelé az időt. Na meg összpontosítottam, hogy arcomról egyetlen érzelmet se lehessen leolvasni. Koncentrálnom kellett bizony, mert ha kinyitottam volna a számat, akkor nem álltam volna jót magamért. Ám nem szabadott megengednem magamnak azt a könnyelmű hibát, amit a fiú is vétett. De most már legalább kezdtem tisztán látni. Kezdtem érteni, hogy miért neheztel rám. Semmi köze a párbajunkhoz, ez annál sokkal összetettebb. Veszek egy mély levegőt, majd szembe fordulok vele, megadva neki azt a tiszteletet, hogy hátat fordítok a járókelőknek.
- Nem fejtetted ki, hogy mi fogott meg bennem... - éreztem, hogy ez a kezdés túl rohadék, szóval lágyabb éllel próbáltam folytatni, a lehető legnagyobb nyugodtságot erőltetve magamra - Más adottságokat? Mégis mire célozgatsz? - innentől viszont már elcsendesedek és én is kibontakozom előtte - Sajnálom, hogy ilyen negatív érzéseket keltettem benned. Őszintén mondom. Jól sejtem, hogy úgy érzed, nem érdemeltem ki a mostani pozíciómat? Hogy nem dolgoztam meg érte eléggé? Igazad lehet. Sőt, igazad van. Nagyon is jól látod, gratulálok, csak azért nem tapsollak meg most, mert bunkóság lenne. Magam is elégedetlen vagyok a jelenlegi pozíciómmal, és pont azért, amit te az imént elmondtál. Nem érzem a magaménak a dolgokat, úgy érzem, minden az ölembe hullott. Eddig kényelmesen ellavíroztam, és nyilván önös érdekek vezéreltek ahhoz is, hogy nyápic kezdőként csatlakoztam az akkori legerősebb céhhez. Sajnálod talán ezt tőlem? Esetleg szívesen lennél a helyemben? Te miért nem jelentkeztél még egyetlen céhbe sem? Egyedül a peteddel, szemben az egész világgal? Nőj fel és lépj túl a dackorszakodon fiú! - Mielőtt azonban fojtathattam volna, finom női kezek takarták el a szemeimet...

by **Viola** Pént. Dec. 28 2012, 20:32

[Anat és Saru]

- 20 perc, igaz..? - hangosan gondolkodom, miközben a menüm óráját vizslatom. Durván négy perc van hátra, míg meglepem Anatot és a srácot, akivel éppen tárgyal. Remélem sikerül megfűznie a csávót, jól járnánk. Legalábbis mi.
Egy bárban ülök, egyedül. Anat úgy hagyta meg, hogy a közelben legyek, de nem mondta, hogy mivel üssem el az időt, mielőtt csatlakozzam hozzájuk, így magamtól úgy döntöttem: iszogatok. Na jó, nem alkoholos piát, hanem menteset. Limonádét, kólát meg ilyeneket. Csak az a baj túl sokat, mert ideges is vagyok. Nem tudom, hogy Saru Taidana belemegy-e a játékunkba.
Megint ránézek az órára. Két perc van hátra. Felkelek a háromlábú székről, s egy marék aprót lecsapok a pultra, amit a zsebemből vettem elő az imént. Néhány érme messzire gurul, de a NJK pultos máris elkezdi összekapkodni őket. Pontosan tudtam, hogy mennyit költhetek, így nem kellett számolgatnom, még azt is tudtam, hogy nagyon kevéssel több van, de azt otthagyom borravalónak. Ha a valóságban lennénk már biztos csilingelne a hólyagom, de hál' istennek itt Aincradban nem kell foglalkoznom ilyenekkel...
- Huh... - mondom idegesen, de határozottan elindulok a főtér felé. Elmegyek egy ház mellett, s a sarok után már egyből a főtér vetül a szemem elé, s egyből észre veszem őt... Anatot, háttal ül nekem egy padon, de már simán megismerném ezer közül is. A ruhája, a haja, de egyszerűen az, ahogy ül, tuti ő az. És ott van mellette a srác., támaszkodik a padon Úgy kell tennem, mintha csak erre lófrálnék, s észrevenném őket. Nem is terveltem ki, hogy ezt majd hogyan kivitelezem, így aztán rögtönöznöm kell...
Elindulok, de először nem is az ő irányukba, s fejemmel jobbra-balra nézelődöm, majd tekintetemet Anatra vetem, s akkor meg is torpanok kicsit, hogy színleljem a meglepettséget. Elindulok feléjük, majd ha Saru rám néz, akkor az ujjamat a szám elé teszem, hogy jelezzem: Maradjon csöndben, hogy meglephessem a srácot. Ezután kezeimmel mindkét oldalról megkerülöm a férfi fejét, s kacsóimat finoman a szemei elé rakom.
- Na ki vagyok..? - teszem fel a kérdést játékosan, majd miután Anat eltalálja, közelebb lépek a két fiúhoz, legalábbis úgy, hogy Anatole oldalán legyek, de mégis ne bújkáljak Saru Taidana szemei elől: ha szemügyre akar venni, hát tessék.
- Sziasztok fiúk. - köszönök, majd mosolyogva a társamra tekintek és folytatom:
- Bocsi, hogy megzavarlak titeket, erre jártam és megláttam, hogy itt vagy... Remélem nem baj... - mondom, közben pedig próbálok kis grimaszt is hozzáspékelni. Reménykedem benne, hogy az állatidomár nem lát át a színészkedésemen.

by **Taidana** Pént. Dec. 28 2012, 21:17

//Anat + Vio//

Felnevetek és ellököm magam a padtól. Nem azért szegezem arcomat az égnek, hogy mást ne kelljen látnom, hanem mert annyi minden tombol bennem, hogy legszívesebben az ég felé törnék, hogy ne határoljon semmi, elém ne tudjon állni, meg se állíthassanak… Azonban ehhez eszeveszettül kevés vagyok. Még ebben a játékban is köt a gravitáció. Földhözragadt vagyok, az az igazság.
– Nem, Anat, egyáltalán nem arról beszélek, hogy irigyelnélek téged. Ez hülyeség. Baromság! – magyarázok heves gesztikulálásokkal. Eszembe se jutott ilyesmi. Az is dühített, hogy mennyire nem ért engem. – Azt mondom, hogy nem csak ezek az utak járhatóak! Hogy most, főleg most mindenki úgy érvényesül, ahogy csak tu…
Nem sokkal, mielőtt Anat szemét a lány eltakarhatta volna, én csak akkor vettem észre a közeledését. Zavartan pillantok fel rá, rosszallásom jeleként a szemöldököm ráncolom, hogy egy JK mégis milyen alapon jön ide pont ilyenkor, amikor szerintem nyilvánvaló, hogy éppen egy elég személyes és indulatos párbeszéd zajlik itt.
Alig egyetlen pillanatra hittem csak azt, hogy olyan személy érkezik, akinek én is örülnék. Annál kellemetlenebb élmény volt realizálni, hogy szó sincs ilyesmiről. Nem ismertem a lányt. Még távolról sem.
– Anat. – Amolyan rákérdezés volt ez. Hogy tegyen valamit. Hiszen zavar ez a lány! Küldje el! Nem jártunk még a végére az ügyünknek. – Beszéljük meg később? – kérdezem megenyhült hangon. Próbálok normálisabb hangot magamra erőltetni. Hiszen mégsem akarom leírni magam másokkal szemben.

by **Anatole Saito** Pént. Dec. 28 2012, 21:47

//Saru & Vio//

Az első pillanatban picit összerezzenek. Ez amolyan ösztönös reakció. Na meg szokás mondani, hogy csak azt lehet megijeszteni, akinek nem tiszta a lelkiismerete. És nekem most valóban nem volt tiszta. Túl sok szálon futtatom a dolgokat, és még ezt sem látom elég tisztán. Ha nem járok sikerrel, valószínűleg nagyot fogok bukni. Egy emberben bízhatok csak igazán, és abban reménykedem, hogy pont ő takarta el a szememet. Ahogy meghallom a hangját, egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy megnyugodjak.
- Ó, szervusz! - vágok meglepett arcot, aztán rámosolygok, de zavartság is bujkál abban a mosolyban, mert most már igazán ideges lettem. Fogalmam sem volt, hogy reagál majd Saru a lány jelenlétére, de ahogy elnézem, nem túl pozitívan. Nem baj, még a helyes mederbe sodorhatom az eseményeket, hiszen felkészültem. Számítottam arra, hogy nem fogja az idomár tárt karokkal fogadni a lányt. Azt viszont nem vettem számba, hogy 21 perc elteltével a fiú ilyen felpaprikázott állapotban lesz. Vádlón tekint rám, én pedig menteni igyekszem a helyzetet.
- Kérlek maradj, téged is érint a beszélgetésünk! - kínálom közben hellyel társamat, bármennyire is ellenére lehet most ez a fiúnak - És téged... titeket is kérnélek, hogy maradjatok. Ő itt Violeta, a társam, a legfőbb bizalmasom. Nincsenek titkaim előtte, és a további sikeres beszélgetés érdekében arra kérnélek Saru, hogy előtte is beszélj nyíltan. Megvan az oka, hogy miért hívtam ide - rápillantok a lányra, jelezve ezzel azt, hogy nem kell játszani tovább a véletlenül idetaláltam szerepet - és ezt el is fogom neked is magyarázni. Mindenekelőtt arra kérnélek fiatalúr, őszinte barátsággal, hogy ne szakítsd félbe a gondolatmeneted. Szeretnék végre tisztán látni, szeretném végre megérteni, hogy mi zajlik le benned, amihez szükséged lenne rám is - majd biztosítva a fiút arról, hogy tényleg őszinte nyíltsággal fordulok felé, azon nyomban előhívom a száz aranyát, amit átnyújtok neki.

by **Viola** Pént. Dec. 28 2012, 22:26

[Anat és Saru]

Az idomár srác egyetlen szavával lelomboz, habár számítottam arra, hogy ha belerondítok a társalgásukba, akkor lehet hidegvérrel fog kiutasítani a körükből, de ehelyett egy talán még egy durvább formában kaptam meg a negatív fogadtatást. A srác Anaton keresztül akart "elkergetni" engem, látszik rajta. De nem véletlenül vagyok itt, nem fogok elfutni csak azért, mert csúnyán néz rám a csávó. Anat végül kiment, mert közli vele, hogy a társa vagyok. Ki tudja, talán ez megnyugtatja...
Minden esetre én fogom magam, s leteszem a fenekemet Anat mellé a padra és az egyik lábamat keresztbe dobom a másikon, majd hátradőlök. Ez a póz így viszont elég nyers, Anatot sem akarom fogdosni, így aztán a karjaimat is összefonom magam előtt.
Anat rögtön meg is kéri Sarut, hogy ott folytassa a mondandóját, ahol abbahagyta. Ránézek a majmára. Engem les, neki is furcsa az ábrázata. Hajjajj, hova kerültem, mi lesz még itt? Újra a férfira szegezem a tekintetemet, s úgy érzem, hogy mondanom kellene valamit, elvégre biztos nagyon ideges lehet most, hogy én is beléptem a képbe, akármilyen előzetes megbeszélés nélkül.
- Sajnálom, hogy megzavartalak titeket, kérlek folytasd... - biztatom a srácot úgy, ahogy tőlem most a legjobban telik. Remélem Anat minél gyorsabban a tárgyra tér, mert kezd frusztrálni, hogy csak a idejöttem hozzájuk leülni, míg a ő komoly dolgokról diskurálnak. Mi a francot csináljak, amíg ők lelkiznek..? Játsszak a majommal? Gahh, az nagyon cinkes lenne. Hozhattam volna magazint magammal... Idegességemben megcserélem a lábaimat, most a jobb van felül, a bal lent. Még jó, hogy itt Aincradban nem lehet izzadni, különben már úsznánk...

by **Taidana** Pént. Dec. 28 2012, 22:49

Az arcomon azt hiszem, hogy az összes alapérzelem végiglavírozott, amit csak számon tartanak a nagyokosok, miközben lassan csak leesett nekem is, hogy a csaj nem valami félismerős, aki deus ex machina módon pottyant most ide közénk, és túlságosan szőke ahhoz, hogy felfogja, hogy éppen baromira zavar, hanem határozottan betervezett kisiistenség, akinek kisistenségéből fakadóan megvan a jogköre magasról tenni a társalgásunk mennyiségi kritériumait illető szabályokra, átlépni őket, majd maga után szépen visszatenni a kiskaput. Szóval Anat készült. Bakker!
Adtam néhány másodpercet magamnak, hogy tekintetem hol egyikükre, hol a másikra vándoroljon, a fogaskerekek kattoghassanak a fejemben, és feldolgozzák a nem várt fordulatot: ez egy minimum három fős beszélgetés lesz most. OK. Rendben. Semmi gond, Taidana, lépj túl a problémán.
Egészen másként tekintettem már a lányra.
– Csak arra gondoltam… – kezdtem újra a mondandóm. Nem akartam kizárni a lányt az eddig elhangzottakból, de nem voltam hajlandó ismételgetni magam a kedvéért. Majd Anat beavatja, ha akarja. – Ez itt Aincrad, ahonnan nem engednek ki minket. Mindenki próbál túlélni, de mindenki más módon. Van, aki barátokat szerez, van, aki más barátaival dolgozik össze, egyesek magányos farkas üzemmódban nyomatják, de értitek, mindenki másként próbál túlélni. Mindenki úgy, ahogy csak tud. Ahogy a saját képességei lehetővé teszik. És most nem a jártasságokról vagy a statokról beszélek, mert arra itt mindenkinek költenie kell. Tudtok követni? – Hagyok pillanatnyi gondolkodási időt, hol egyikükre, hol a másikra pillantva, majd hacsak nem kötnek bele, felbátorodva folytatom. – Nem tollas a hátam, hogy Angyal legyek. És nem akarok kisujj lenni egy Ökölben sem. – Humoros célzattal fabrikált összecsengéseim papírra vetve pihentek az invertorymban. Nagyon készültem erre a találkozóra. Nagyon. Tényleg.
– És felvettem a kapcsolatot másokkal is már, akik nem a fényben járnak, de attól még nem gonoszak… Annyira. – Éreztem, hogy talán nem ez a legjobb megközelítés, de nem akartam átadni sem a szót, mert úgy éreztem, hogy addig kell ütnöm a vasat, amíg forró, és most talán éppen elkezdett már melegedni.
– Anat, véresen elkeserít, ha ezt a pénzt most idenyomod a kezembe. Így viselkedik egy igazi üzletember? Egy vérbeli kereskedő? Így? – néztem tanácstalanul a nekem szánt pénzre. Akár nyújtotta, akár a trade ablak ugrott fel, nem nyúltam érte, nem kattintottam az elfogadásra. :/

by **Anatole Saito** Pént. Dec. 28 2012, 23:25

Gondolatban óriásit sóhajtok. Úgy tűnik a fiú megtalálta az elcsatangolt józanságát és próbálja ő is felvenni újra a fonalat. Értette az utalást, tud olvasni a sorok között, így nincs szükség arra, hogy ezután eljátszuk a "Vio hót véletlenül talált rám" című storyt. Csendben végighallgatom az idomár fiút, közben úgy fordulok, hogy mind a hármójukat jól lássam. Egy fél percre elidőzök tekintetemmel Susayán, hogy egyetért-e gazdájával. Aztán társamra pillantok, bár nyilvánvaló, hogy nem kell jeleznem neki, hogy maradjon csendben. Ügyes lány ő, szabályozza ő magát. Ismét visszafordulok és Saru arcát fürkészem, miközben próbálom összerakni a kirakós darabjait.
- Igen, értjük, fojtasd kérlek - próbálom nem sürgetni a srácot, de már tűkön ülök, aztán eszembe jut, hogy szegény Vio nem biztos, hogy mindent ért. De mindennek eljön a maga ideje, és most nem akartam, hogy megint abbamaradjon az információhullám. Tetszett az angyalos és az ököllel kapcsolatos okfejtése, jól összerakott mondat, magam sem tudtam volna ennél frappánsabbat kitalálni. Hirtelen megvilágosodok, és azon nyomban Viora pillantok. Bólintok egyet neki, remélem vagyunk már annyira egymásra hangolódva, hogy ennyiből is megértse: Saru pontosan ugyan abban gondolkozik, ami miatt mi is fel akartuk venni vele a kapcsolatot. Annyira megörülök, hogy a gonosz szó és az azzal kapcsolatos fél mondat teljesen elszáll a fülem mellett. Visszafordulok a fiúhoz, intézek felé egy sejtelmes mosolyt, majd visszahúzva ölembe helyezem a pénzes erszénykét.
- Látod, milyen jó, hogy még időben megérkezett Violeta? Álmomban sem gondoltam arra, hogy te is ugyanazért hívsz ide engem, ami miatt mi is meg akartunk keresni téged. Két legyet ütünk egy csapásra. Akkor ha jól sejtem, ez a száz arany részesedés kíván lenni egy újonnan alapítandó céhben? Hölgyem, megtenné, hogy akkor megőrzi nekünk ezt az összeget, legalább a beszélgetésünk végéig? - nyújtom át ekkor az erszényt Vionak. Ezzel azt is kívánom jelezni a lánynak, hogy mennyire megbízom benne.

by **Viola** Szomb. Dec. 29 2012, 00:27

[Anat és Saru]

Úgy tűnik az idomár megnyugodott, mert ajkai közül áradni kezdtek a szavak, melyeket immáron már nekem is címzett. Ebben biztos vagyok, mert mondandója alatt többször rám is pillantott. Érdekes figura, alig értem néhány szavát. Nagyon emelkedett gondolkodása lehet, vagy csak a szóhasználata túl finom, de alig értem, hogy egyes mondatokkal mit akar mondani. Mikor jártasságokról meg statokról tartott kiselőadást, hát azt hittem leszédülök a padról. Hiába, nem bírtam megfejteni, hogy mit akart. Spanyol agytekervényeim nem az ilyen szövegelésre lettek összerakva, a mindenségit! Anat lopva rám sandít, hogy megértettem-e mit mond a férfi, mire én visszakacsintok. Persze ez hazugság, de ő ezt nem fogja megtudni...
Na jó, mikor az angyalos meg öklös dologra gondolt, azt még értettem is valamennyire, mert tuti a két top céhről beszélt, de ennél jobban nem bírtam a szavak mögé menni.
Aztán meg fényről meg sötétségről beszél. Hát komolyan, ez a srác költő, vagy mifene? Ha az, akkor hiányzik a fejéről az a gyík meleg francia sapka, vagy legalább a majomnak kellene ilyen kiegészítő. Csoda, hogy még az nem kezdett el makogni valami okosat. Tényleg, tud vajon beszélni...?
Saru nem fogadja el a pénzt, amit a társam átnyújtana neki, de akkor leesik neki valami, amit csak akkor fogok fel, amikor megmagyarázza a dolgot úgy, mintha magának tenné.
Most már mindent értek. Nagyszerű fejlemények, hogy az állatidomár is ezért kereste meg Anatot, amiért mi akartuk vele felvenni a kapcsolatot.
- Áhh, igen, rendben! - mondom, mikor Anat átnyújtja nekem a száz aranyat, a "jövőnket".
- Nyugodtak lehettek, nálam biztonságban van. - teszem még hozzá, majd Sarura nézek, s ha elkapom a pillantását akkor rákacsintok. Hátha ennyivel is szimpatikusabb leszek. Már nagyon izgulok, hogy mi lesz a folytatás... Talán vehetek magamnak egy új ruhát ebből a pénzből..? Áhh, de jó is lenne! Szorosan magamhoz ölelem. Szinte látom a csillogást a zacskón keresztül.

by **Taidana** Szomb. Dec. 29 2012, 00:52

Anat + Vio

Nagy fordulat következik kicsi szónoklatom után. OK, a váltás nem ennyire erős, de azért bevesz egy olyan száznyolcvan fokos fordulatot, amit az én gyomrom viszont nem. Vesz be. A beszédem szuper effektív volt mindkettőjükre nézve. Az állam nem szakad le, de azért kicsit lazulnak a tartóizmok: hogy mégis mi a fene történt itt?
Susaya helyezkedik Anat mellett, kicsit tanácstalan tekintetem rá szegezem. Fészkelődése ellenére rám figyel. Megdermed. Én meg csak őt figyelem. Mondanám, hogy szavak nélküli kommunikáció zajlik most közöttünk, de inkább csak arról van szó, hogy most igazán szükségünk lehet egymásra. Nekem rá, hogy talpalatnyi zöldet találjak, ahol megpihenhet zakatoló agyam, és neki is, hogy idomárja épkézláb JK maradjon, tudja, hogy mihez kell igazodni.
Miután pár pillanatnyi szótlan és nem létező diskurzusunkban kidumáltam magam, a párocska felé fordulok.
– Na állj! Örülök, hogy ekkora a lávcsi, de egyrészt meglep, hogy mennyire vevők vagytok rám, másrészt, hogy… mi a koncepció? Emberek! Én itt tépem a számat, de ti nem mondotok egy szót sem! – Megint elszaladt velem a ló, de ez zavarja a halált egy ilyen szituációban. Még a végén ezek öngyilkos céhet akarnak itt nekem alapítani, és az én nevemmel a szájukon vonulnak a halálba! Akarja a franc, hogy engem átkozzon majd kismillió hozzátartozó közvetve a userek haláláért.
– És állj, állj! Addig ne merészeljétek eltenni a pénzem, amíg én rá nem bólintok! – kapok a zsém után, de ez csak vacak berögzült valós életbeli szokás, hiszen pl egy trade ablakot nem tudok elkapni. Kicsit úgy érzem: elúszott velem a hajó, és én most úszhatok utána.

by **Anatole Saito** Szomb. Dec. 29 2012, 01:17

- Nos, akkor Saru Taidana, volnál kedves kifejteni, minden kertelés és mellébeszélés, na meg tématerelés és betanult rébuszokban beszélés nélkül, hogy mi a ménkűért rángattál ide és ami még ennél is fontosabb, mi a fenéért sóztál rám 100 aranyat, ha 5 percen belül még azt sem tudod eldönteni, hogy vissza akarod-e kapni vagy sem? Azt hiszem ez túl sok kérdés volt egyszerre, de tagolom, ha szeretnéd.
Affene, kikeltem magamból. Veszek egy mély levegőt és most igenis kifújom, mert különben felrobbannék. Eddig őriztem a nyugalmamat, most már eldurrant az agyam. Szégyelltem magam, hogy Violetának így kellett látnia, de jobb, ha ő is megismeri ezt az oldalamat, mielőtt közös világmegváltó tervekbe fognánk. Próbálok erőt venni magamon és már sokkal nyugodtabb hangnemben válaszolni a fiú kérdésére.
- Az a tervem, hogy önálló céhet alapítsak. Ehhez pedig szövetségesekre van szükségem. A mellettem helyet foglaló hölgy a legfőbb szövetségesem majdhogynem a játék kezdete óta. Szeretném ha velem tartana, de erről majd mindjárt kifejti ő is a véleményét. Másokat nem akarok elcsalni a Voiceból, mert tisztelem és kedvelem őket annyira, hogy ne szúrjam őket hátba. Lényeg a lényeg, Saru Taidana... TE és peted, minden képzettségeddel, elszántságoddal és rafinériáddal. Te vagy az, akire szükségem van a másik oldalamon. Visszautasíthatod az ajánlatomat, de úgy érzem, számodra is szövetségesekre van szükség ebben a kegyetlen világban, mert egyedül egy egész világgal szemben, nem lehet túlélni. Hacsak nem akarsz a Kezdetek városában a babérjaidon ülni, amíg a frontharcosok meg nem tisztítják a századik szintet is. De nem hiszem, hogy ez állna a határidőnaplódban, annál te céltudatosabb vagy, fiatalúr.

by **Viola** Szomb. Dec. 29 2012, 01:55

[Anat és Saru]

Meglepődöm, mikor az idomár a pénze után kap, de gyorsan észreveszi magát. Nem tudom mi üthetett belé, az előbb ő utasította vissza a pénzt, hát mi olyan veszélyes lenne abban, hogy Anat átnyújtotta nekem megőrzésre..? Vagy gondolat olvasó és látta, hogy ruhát akarok venni..? :S Ejnye, máskor jobban kell figyelnem arra, hogy min jár az eszem, úgy tűnik már a gondolataim sincsenek biztonságban...
Előtte azonban még értetlenkedik egy sort azon, hogy miért csak bólogatunk a szavaira, meg egyet értünk vele. Hát olyan nehéz felfogni, hogy mi is ezért vagyunk itt, vagy ő ezt nem veszi észre..?
- Igen, vevők vagyunk rád, de ez fordítva is igaz... Elvégre te voltál az első, aki megkereste Anatot... Fölöslegesen miért tépjük a szánkat? - mondom nyugodt hangnemmel, majd megfordítom a lábaimat. A bal már kezdett zsibbadni.
Anat ekkor felcsattan, s egy nagy monológot zúdít rá Sarura. Óhh, nagyon megnyerőre sikeredett a pár mondat, amit a társam ekkor az idomárhoz fűzött. Igen, igaza is van, látszik a majmoson, hogy még a saját terveivel sincs tisztában és hozzánk jött megerősítésért. Vagy én látom rosszul..?
Most nagyon fel lettem spanolva, s őt Anat még engem is megemlít, mint legfőbb "csatlóst". Hát igen, azt hiszem már felnőtt erre a szintre a kapcsolatunk. Anatole most viszont sokkal inkább céltudatos lett, olyan beszéd hagyja el száját, ami még engem is lenyűgöz, pedig én már napi szinten vele töltöm az időmet. Kicsit féltékeny is vagyok Sarura, amiért ennyi idő után is csak ő bírja a felszínre hozni a társam ezen oldalát. Vajon én is képes leszek erre valaha..? A céltudatos, igazán férfias Anatot megidézni..? A remény örök...
A fejem még most is sokat zakatol a korábbi kijelentésén... Koncepció? Koncepció, mi? Azért vagy itt mert még semmi ilyened nincs és tőlünk vársz? Vagy csak hallani akarnád a mi változatunkat..?
- Koncepciót szeretnél...? Hát itt van: Összeszedjük az összes spéci játékost, akikben van elég élni akarás, meg aktívság, hogy együtt megerősödjünk és vetélytársai legyünk a Voicenak meg az Ökölnek... De biztos vagyok benne, hogy nekem is van terved, mert tuti nem ma kezdted el a szervezkedést...

by **Taidana** Szomb. Dec. 29 2012, 02:15

Anat + Vio

– Pff… – Ez az első, és a lehető legőszintébb reakcióm is arra, amit a csaj mondd. Ezúttal eszembe se jut megbánni ezt utólag. Túl sokszor „adtam ki magam” nekik. Meg ez már nem a megjátszásról a forró kása kerülgetéséről, meg ilyesmikről szól, hanem az életünkről, minimum mindhármunkéról, de jobb esetben hamarosan egész Aincradéról: a jövőbeni céhünkről.
– Ennyi? Komolyan ennyi? – Nézek rájuk. Őszintén többet vártam. – Ez a nagy koncepció, hogy majd nagy céh lesztek? – vigyorgok. Néha már úgy érzem magam, mintha vigyorgás közben is képes lennék elvigyorodni, annyit használom arcizmaimat, hogy azok lassan szélső értéket fognak felvenni, mint holmi szuperponálódó görbe egy matekórán, de ettől függetlenül nem bírok megálljt parancsolni magamnak. Ezúttal a mosoly nem kihívó, bár tény, hogy van benne egy kevéske omg.
– Adjatok helyet… – takarítok a padon a lábak és kezek tengerében, hogy közéjük férjek. Susayát a nyakamba rakom, mert nekem úgy esik jól, ő meg ha akar, majd elmenekül. Látszólag azonban nem akar. Ha helyet kapok, nem a támlára, hanem tényleg az ülő részre telepszem le, hogy a földet hesszelhessem, és ne változtasson azon, amit mondani akarok, holmi szemkontaktus, vagy elcsípett grimasz.
– Adtam magamnak egy napot az után, hogy veled beszéltem, Anat. Rákészültem kicsit a dologra. És másnap elcsíptem egy piros indikátoros játékost. Négyes szintű vagyok, és a Kezdetek Városában vadásztam, hogy ne fussak bele igazán problémás egyénekbe. Az az igazság, hogy velük is fel akartam venni a kapcsolatot. Új írásokat akartam magamnak. Viszont nem tudok állandóan céhek között futkosni, így felkértem mást, hogy segítsen nekem. Én fizetek, ő dolgozik. – Újabb hatásszünet, ezúttal azért is, hogy kicsit én is összeszedjem a gondolataimat.
– Koncepció. Ez a varázsszó, srácok! Nem kell se karót nyelnünk, se nyuszikat simogatnunk. Igazán még küzdenünk sem. Anat, kovács vagy, a legjobbak közül, ha jól hallom. Társuljunk! Boltoljunk, ne harcoljunk! Indikátor így, indikátor úgy, kit érdekel? Mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Olyan sok szín van a fekete és a fehér között! Szürkének is legalább ötven árnyalata! Bakker! Használjuk ki. Töltsük ki a réseket… Értesz már? – Magamban nagyon jól ellelkesedtem, de még mindig nem mertem felnézni rájuk. Végül… lassan. Nagyon lassan emeltem fel a tekintetem. Először a csajra.
– A srácokat úgy értettem, hogy… Szóval ugye nincs harag?

by **Anatole Saito** Szomb. Dec. 29 2012, 05:00

Örültem neki, hogy Vio van annyira rafkós csaj, hogy nem adta ki a terveink javát, csupán megkapargatta a felszínt. Viszont Saru lesajnáló vigyora után kicsit meglepődök, hogy befészkeli magát közénk. Mit kicsit... nagyon! Persze szorítok neki helyet anélkül, hogy Vionak egyáltalán meg kelljen mozdulnia, de az eddigi parázs szóváltások után érdekes fordulat, hogy most hirtelenjében ilyen bensőséges lett a hangulat. Úgy tűnik ennyit ér, ha az ember nem kertel, hanem kicsit kiadja az indulatait? Ráadásul mintha Vion is azt látnám, hogy imponál neki az erélyes viselkedésem. Mi a szösz... Azonban ismét nem várt fordulatot vesz a beszélgetésünk, amikor a piros indikátoros játékosokra kerül a szó.
- Fiatalúr, most aztán komolyan csalódtam benned! Jól értem, hogy hajlandó vagy gyilkosokkal is üzletelni? - szemeim teljesen elkerekednek, nem néztem volna ki ebből a nyápicnak tűnő fiúból, hogy ilyesmik egyáltalán eszébe jutnak. Sosem tetszett igazán a kölyök bárdolatlan stílusa és a megjátszós, negédes viselkedése, de sose gondoltam, hogy az alvilágig süllyed. Én sem vagyok egy szent, sőt, elismerem, hogy egy számító alak vagyok én is, na de a piros indikátorosokat nem venné be a gyomrom. Aztán jön az újabb löket!
- Nem áll szándékodban harcolni? - Pár hónapja még nekem sem állt szándékomban, örültem, hogy lyuk van a fenekemen és mégsem kell WC-re járnom, nem hogy frontharcosként gondolkozzak, de most már bizony ez is az életem részévé vált. - Engem igenis érdekelnek azok a fránya indikátorok, ami azt illeti, és én szívesen vezetem harcba a csapatomat is, akár az elsők között lecsapva a mobokra. Talán úgy gondolod, hogy öngyilkosság ez a részemről, de megsúgom, a legjobb alapanyagokat mindig ilyen módon szereztem. Szerinted mégis mitől fejlődök ilyen sebességgel? Ellébecolhatsz a Kezdetek városában, de nekem egy tökös Taidanára van szükségem, nem egy megalkuvóra. Sajnálom, de a céhemben pedig nem tűrök piros indikátorost!
Ekkor felállok. Nem hisztérikusan, nem dobálom a kezeimet az ég felé, nincs semmilyen teátrális mozdulatsor, egyszerűen csak csalódott vagyok és jobbnak érzem, ha itt vetek véget a beszélgetésnek. Aztamindenit, már tényleg kezdek úgy beszélni, mint egy céhvezér. Remélem kívülről nézve nem volt azért annyira nyomi ez a beszéd. Viora pillantok megerősítést várva. Na meg hagyom, hogy ő is kifejtse a véleményét. Egyik kezemet felé tartom, hogy felsegítsem, másikkal a még kezében lévő pénzes szütyőért nyúlok. A csilingelő érmék, amelyek most olyan jól jönnének a távlati terveimben, roppant mód kísértésbe ejtenek, de elhessegettem a kisördögöt. Tudom, hogy az érdek azt diktálja, hogy továbbra is győzködjem a fiút, de nem akartam minden áron magamhoz édesgetni. Főleg mert úgy tűnik, teljesen másként látjuk ezt a világot. Nem tartottam magam egy hős lovagnak, csupán szabtam magamnak bizonyos korlátokat, amelyeket nem lépek át. Hagyok a fiúnak is 1-2 percet, hogy összeszedje gondolatait és reagáljon, de végül búcsúzkodóra fogom. Értelmetlennek találtam a további társalgást, hiszen amiért jöttem, azt már megtudtam.
- Sajnálom, hogy így alakult, de ha úgy érzed, bármikor szívesen látlak egy beszélgetésre. Küldj egy üzenetet, ha vissza akarsz térni erre a témára és változik az álláspontod. Egy kiskapu nyitva áll előtted. De én képtelen vagyok változtatni az elképzeléseimen. Remélem ezt megérted, és továbbra is fennmarad a kölcsönös elővásárlási jog.
A pénzt mindenesetre leteszem a padra, egyenesen Susaya elé, majd ezúttal nem vacillálok, gondolkodás nélkül, ösztönösen cselekedve a majom felé nyúlok, reménykedve abban, hogy megsimogathatom. Bánatos az arcom, s most nem is akarom ezt titkolni senki előtt sem. Szomorúan pillantok le az állatra, gazdájára nem is nézek fel többször.

by **Viola** Szomb. Dec. 29 2012, 12:53

[Anat és Saru]

A homlokom önkéntelenül is összeráncolódik, mikor az idomár "lepüffög". Nem erre a válaszra vártam, de idegesít, hogy ennyivel letudta a terveinknek azt a kis csonkját, amit felhoztam. Ez csak a jéghegy csúcsa és mégis sok minden benne van, de ebből is látszik, hogy ő nem ezen a vonalon akar elindulni. Folytatja a szövegelést és a koncepciónkat alapjaiban kezdi el kritizálni. Azt hittem rövidesen felrobbanok és hozzávágom, hogy akkor ki vele, kíváncsiak vagyunk az ő véleményére is, de erre nem került sor, mert meglepődöm, mikor leül hozzánk a padra és teljesen más hangvételben gyújt rá a szavakra.
Számomra az derül ki, hogy piros indikátoros, veszélyes játékosokkal kezdett el üzletelni, ami nekem nagyon nem tetszik. Találkoztam már olyan játékosokkal, akik azt a bizonyos jelzést hordozzák és csak rossz véleménnyel szolgálhatok. Nem véletlenül azok, amik...
De amit ez után mond, még nagyobb felháborodást keltenek bennem, mint a srácos dolog, amit egy halvány mosollyal honorálok. Boltolni akar... Hát megőrülök... Boltolni igen jópofa dolog, de hogy mellette a harcot is le akarja tenni, az nevetséges gondolat. Nem azzal jutunk előrébb, hogy ruhákat adunk veszünk, hanem ha bosst ölünk, meg rengeteg mobot. Talán elfogult vagyok, de Aincradban vagyunk, nem a valóságban, itt erős harcosokra van szükségünk, nem pedig ügyes árusokra. Meghalunk, ha nem vagyunk erősek és hiába van pénzünk a voltból, ha nem bírjuk kivásárolni magunkat. Ha ilyen céhet akar ez a srác, akkor én teljesen ellehetetlenülnék, mert nem értek se a kristályokhoz, se páncélokhoz, egy szóval semmihez. De nem szólalok meg, mert tudom, hogy Anat egyedül is képes lesz elrendezni a tagot, plusz képes arra, hogy az én érdekeimet is képviselje. Igazából nagyon örülök, hogy nem szájbarágós a pasas, érti a mozdulataimat és lassan úgy érzem ő is belelát a fejembe...
Anat ragadja magához a szót, s egyből leoltja Sarut, amiért piros játékosokkal foglalkozik, sőt keményen megmondja a srácnak, hogy a tervei nem passzolnak a mieinkhez. Ez is igaz, lehet, hogy mindannyian céhet akarunk, de nem ugyan arról beszélünk, így erről fölösleges is kertelni a továbbiakban. Miután Anat felkel a padról, én is követem a példáját, s felemelem a latin hátsóm.
- Igazán sajnálom... - Én csak annyit teszek hozzá a kettejük társalgásához, de szerintem ennyi is elég, hogy kifejezzem a véleményem. Anat úgyis megfogalmazott mindent helyettem, de mint mondottam vala, ez nem is probléma, addig sem kell koptatnom a számat.
Ha Anat engedi, belekarolok, s ha a srácok befejezték a megbeszélést, akkor Anat oldalán távozom, de azért még egy derékból visszafordulós "Viszlát!"-os köszönés kombót még lenyomok.

by Ajánlott tartalom

Urbus

Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus

Re: Urbus