[Nova G3] Meredith White vs Anatole Saito

Legalább a Voice-os fiút le tudtam verni, ez halovány elégtétel ezen az elbaltázott versenyen. A tabella szerint Esu is megverte, így ő a továbbjutó. Azzal a képességgel nem is csodálom, különleges, mint minden egyes Artes tag. Büszkeség tölt el, hogy ilyen rendkívüli csapattagjaim vannak, kiválóan teljesítenek, csak azt sajnálom, hogy itt a lányokkal kerültem össze, a Stellában pedig Rennel. Nem jó ez így, az Artes tagoknak a döntőben kellene összemérniük az erejüket és tudásukat. Ráadásul az utóbbi napokban, mióta Vio nélkül maradtam, eléggé befordultam, gyakorlatilag elzárkóztam a Limenben és nem kommunikáltam velük. Egy jobban mardos a bűntudat, amiért elhanyagoltam a társaimat, most pedig álarc mögé bújva parádézok ellenük.
Kilépek a küzdőtérre, s feszengek, mert tartok attól, hogy Meredith lesz az egyetlen, aki felismer. Nagyon jó szeme van a kisasszonynak, s ha még meg is szólalok, akkor tényleg elárulom magam. Szóval hangtalanul, mint eddig, megállok vele szemben, majd tiszteletem jeléül enyhén meghajlok, azonban ahogy újra felpillantok, ő már rohamoz is. Elmosolyodom, mert tetszik az az elszántság, ami a szeméből tükröződik. Megint az alacsony gyorsaságpontom áldozata vagyok, kár próbálkoznom megszökni előle, különben sem akarok hosszú küzdelmet. Szeretném, ha nyerne, hogy ne keserű szájízzel hagyja el az arénát, de tudom, hogy ha látványosan hagynám nyerni, azzal nem lenne elégedett. De annyira nem is kell hagynom magam, mert két fürge vágása már be is talál. Ügyes. Válaszcsapásra emelem a fegyverem, de igyekszem csak finomabb ütést bevinni.

Hát asszem túlfinomkodtam. Mondjuk ezzel a böhöm nagy fegyverrel eltalálni egy pöttöm, fürge lánykát kihívás, de máskor nem szokott gondot jelenteni a pallos forgatása. Eddig legalábbis egyik torna összecsapáson nem jelentett, de lehet Meredith ellen a tudatalattim is dolgozik. Aztán úgy tűnik mégis megzavarhattam, mert a következő két támadásával már nem tud olyan könnyedén betalálni, valamit próbál figurázni a kardjával a mellkasom irányába, te túlkombinálja.
- Te is - szökken ki a válasz mégis belőlem, miközben mosoly varázsolódik ismét az arcomra. Nem gőgös, epés vigyor, egyszerűen örömömet lelem a társaságában, még ha egymás ellen is kell harcolnunk, ő pedig dulifuli hangulatban van. Újból meglendítem a fegyverem, de még mindig törekszem arra, hogy ne egy falra felkenős vágást vigyek be.

No, azért a férfibecsület, meg a céhvezéri post megkívánja, hogy legalább egyszer eltaláljam, úgyhogy most nem bénáztam el a vágást. Az én kis egyszerű leánykám viszont úgy felszívja magát, hogy gyakorlatilag rámordít. Megszeppenve pislogok, amíg ő nem rest támadni, s egy újabb vágás visz be. Úgy tűnik viszont, hogy nincs már ereje tovább támadni, lenullázta a kitartás pontjait. Amíg pihen, addig azonban nem vagyok hajlandó orvul megtámadni őt. Továbbra is magam előtt tartom védekezőleg a fegyverem, hogy ha majd újra összeszedi magát és elkezd rohamozni, akkor tudjam védeni a testem, de nem áll szándékomban támadni. Farkasszemet nézek vele.

Az, hogy legyávázott mondhatni várható volt, úgyhogy nem igazán üt szíven. Ennek ellenére megrohamozom, mert támadt egy ötletem. Pallosom magam előtt tartom azt a szándékot láttatva, hogy feldühödtem és most lecsapom, mint az ébresztőórát, de mikor elé érek, akkor szorosan mellkasomhoz húzom a fegyvert és ellépek mellette a háta mögé próbálok kerülni, hogy a fülébe súghassak. - Zárjuk rövidre, egyszerű lány. Támadj! - majd ha utánam fordul, akkor összecsattannak pengéink, s az ügyességünk dönti el, hogy ki tud betalálni a másiknak.

- Psszt, csak te tudhatod. Bízok benned, őrizd meg a titkom! - Válaszolok neki halkan, miközben összecsapunk, de a sok szövegelésnek meg lett a kára, ugyanis mozgékonyságát kihasználva rövidebb pengéjével újabb két vörös pixelnyomot hagy rajtam. Kezdem úgy érezni magam, mint valami konyhakész husi, amit beirdalnak, mielőtt a tűzre dobnak sülni. Azért kicsit nem ártana megemberelnem magam, szóval újból támadok, használva Meredith csatakiáltását, ami az imént annyira meglepett. - Váááá - ugrok neki újból, de a kiáltás vége átmegy kuncogásba. Örülök, hogy jól fogadta az iménti manőverem, s úgy érzem, félre tudom tenni mogorva hangulatomat, legalább is ennek a küzdelemnek a végéig biztos.

Próbálom visszafogni a kuncogásom, amikor a kezéből kirepülő kard után igyekszik ujjai közé csippentett szoknyájával. Azonban nem tetszik, hogy a közönség kineveti, ezért szúrós tekintetemet emelem a nézőkre, miközben feléjük suhintok egyet a hentessel. - Csend legyen, had koncentráljon! - majd visszafordulok Meredith felé, mielőtt még váratlanul bepancsolhatna egyet. Ez a kis közjáték viszont jól jött, mert a sok rohangálástól teljesen kitikkadtam. Szusszannom kell még egy kicsit, de a lovagina támadása máris érkezik, én pedig nem győzök védekezni. Hol a gyorstalpalóm?