Juu vs Allen

Ahogy az ebédlőbe érek, a reggeli már az asztalon vár engemet. Hoppá… el is felejtettem egy kis előzményt felvázolni. Ez a kis történek akkor játszódik, mikor kiválasztom az új kasztomat, vagyis onnan folytatódik tovább. Nos, akkor térjünk vissza a történethez. Az ebédlőben vagyok és állnék is neki a reggelimnek, mikor hirtelen Sara jelenik meg mellettem, és kíváncsi pillanatokat vet az új fegyveremre. Majd néhány perc néma csönd után megszólal, vagyis inkább egy kérdést tesz fel nekem.
- Ezt honnan szerezted? –kérdezi miközben a fejét kicsit megdönti oldalra, s közben sandán hunyorít rám.
- Nos… tudod… az úgy történt… -kezdek gondolkozni, hogy mit is mondjak neki, de inkább úgy döntök, hogy nem kertelek tovább. – Hogy kasztot váltottam. –jelentem ki határozottan és beveszek még egy falatot a reggeli lakomám részéből.
- Értem, vagyis te most egy… harcművész vagy? –kezdi lassan kérdezni.
- Yup. –válaszolok így, mert még mindig tele van a szám.
Ezt követően ismét csend honol a étkező részben. De hamar felcsendül az épület, mert a fogadó megnyitja kapuit és rengeteg vendég özönlik be. Ez egy kicsit furcsa, mert ebben a korai órákban eléggé pangás szokott itt lenni, inkább úgy a déli órákban özönlenek sokan. A kíváncsiság ismét felülkerekedik rajtam, ezért úgy döntök, hogy megkérdezem Franz-ot, hogy mi is folyik itt. De mikor felém fordul, látszik rajta, hogy nagyon aggódik valami miatt, amit meg is kérdezek.
- Allen, nagy bajban vagyok. Most tartanánk egy divatbemutatót, de az egyik fellépőnk hirtelen visszamondta. –sopánkodik.
- Miért miféle bemutató lenne? –teszem fel kérdésemet.
- Egy olyan jellegű, ahol a játékos egy új ruha kollekciót mutatna be, és egyúttal a fegyvere is fel lenne díszítve.
- És milyen kasztú volt az illető?
- Harcművész és egy kaszája volt…
Nem is kell több Sara-nak, hogy közbeavatkozzon. Egyből közölte vele, hogy most váltottam kasztot és pont arra, amire most a legnagyobb szükség lenne, még a fegyver is megegyezik. Talán Fortuna ennyire kedvel engem, mert a következő pillanatban azon kapom magam, hogy egy női ruhában parádézok, és még a kaszám is fel van csicsázva, olyannyira, hogy ha az ember ránézne, akkor előbb mondja egy nyalókának, mint fegyvernek. De a tényen nem változtat, mégpedig, hogy mindenképp részt kell vegyek a show-ban, mert már olyannyira vérre megy, persze csak képletesen, az egész, hogy már meglettem fenyegetve, hogy ha nem veszek ebben részt akkor ki leszek rakva a fogadóból. Valahol ezt nem tartom fairnek, de hát ez van… Legalább látok ismerős arcokat a fellépők között, például Sarat, és már kezdem sejteni, hogy miért akarta, hogy én is részt vegyek ezen, mert az ő ruhája talán még az enyémnél is gázabb. Ha valaki megkérdezné, hogy hogyan nézek ki, akkor elmondom, csinos kis, rózsaszín masnik díszelegnek a szoknyámon, igen szoknya, mert aki nem jelent meg az egy lány volt… s még a fegyveremen is azok vannak. És ha nem lenne elég, valami olcsó furcsa színű ékkövekkel is ki van rakva. Na, de a műsor kezdődik így kénytelen vagyok színpadra állni. A hatalmas tömeg üdvrivalgással fogadták a versenyzőket, bár mikor én léptem színpadra, mintha egy hullaházban lennék olyan csend lett. De legalább hamar végeztem így megkönnyebbülten ülök le a színfalak mögött. Itt még nincs pihi, mert azt kell, hogy halljam, hogy egy szerencsés nyertes kihívhatja az egyik felvonulót. Kidugom a fejemet és látom, hogy a nyertes nem más, mint egy nő, tökéletes testalkattal, rózsaszín hajjal és valami tetoválással az arcán.

// Juu, ha nem ismernél magadra, akkor elmondom... te nyertél //

És igen… hát nem rám esett a választás? Nos, nincs mit tenni ellene, és még az is tetszik, amit a lány mond nekem, visszaszerezni az önbecsülést… bár azt nem tudom, hogy azt még vissza tudom e hozni, de hát… próba cseresznye, akarom mondani szerencse. Úgy látszik, már gondolataim sincsenek a helyén. Franz odalép hozzánk, akire egyből egy megvető pillantást vetek, amit szerintem meg is érdemel, mert egy ilyen idióta helyzetbe ráncigált bele. Közben ismételten gratulál a győztesnek és int nekünk, hogy kövessük őt. Gondolom, a harctérre akar minket vezetni, ahol meg tudunk küzdeni egymással. Amíg odafele megyünk, még egyszer szemügyre veszem ellenfelemet. Mint amit eddig is láttam, nagyon csinos, de ezen kívül nem sok mindent tudok megállapítani róla, például, hogy milyen erős, vagy hányas szintű. Nem sokára meg is érkezünk a küzdőtérre, ami egy tornateremhez hasonlít, inkább pontosítok ez egy dojo. Igen harcunk egy dojo-ban fog zajlani, de a fekete leves még csak most jön, mivel ekkor tudom, meg, hogy a rózsaszín ruhámban kell, megküzdjek ellenfelemmel. Bosszantó, de mint utóbb kiderül ezek valójában harci öltözetek. Nos, ha harci, ha nem, akkor sem tetszik… Na, de elég a szócséplésből, mert ellenfelem, már küldi is a felkérést, amit elfogadok.
Mivel kaszám egész eddig nálam volt, így nem kell előhívnom, de akárhogy szeretnék megszabadulni a kiegészítőitől, nem tudok, mert csak akkor lehetséges ez, ha vége a küzdelemnek.
- Akkor csapjunk a lovak közé. –mondom elmosolyodva.
Kicsit elkezdem forgatni, hogy egyáltalán milyen érzés is egy ilyen eszközt a kezemben tartani. Kicsit furcsának érzem, de ahogy telnek, a pillanatok egyre jobban érzem, hogy hozzászokok, szóval a harcra is készen állok. Talán a harcstílusom meg fog változni, de arról nem mondok le, hogy hagyjam az ellenfelemet támadni, egyszóval a kezdeményezést átnyújtom neki, és én próbálom kielemezni a mozdulatait.

A visszaszámláló lejár, a lány támad. Mikor odaér hozzám, vízszintesen kezdi suhintani a kardját, majd átlós irányba kezdi el felém irányítani azt, de hárítani tudom azt, egy egyszerű mozdulattal, ami abból áll, hogy kaszám pengéjével hárítom a kardját. Nem érzek a támadásában nagy erőt, és még lassúnak is találom, de a csapás arra jó volt, hogy azokat a csicsás kiegészítőket leszedje a fegyveremről, ami visszakapja rendes mivoltát. De akkor is arra kell, hogy következtessek, hogy alacsonyabb szinten van, mint én, bár azt is megkockáztatnám, hogy legalább kétszer akkora a szintem mint az övé. Bár ez nem akadályoz meg abban, hogy kihozzam ebből a küzdelemből a maximumot, pontosabban ebből, lányból… bár ha jobban megnézem az ellenfelemet, inkább nőnek nézem. Első ránézésre idősebb nálam, így inkább nő, mint lány, de ha nem ezen akarok gondolkozni, akkor mondhatom, hogy az ellenkező nem egyik tagja… de ez olyan… furcsa szóval, maradok a nőnél. Vagy akár a nevét is használhatnám, mert a felkérés elfogadásakor azt is megtudtam, Kyrena Juureni. Ebből még a származását is meg tudom állapítani, biztosra vehetem, hogy nem európai, a vonásaiból is arra kell, hogy következtessek, hogy ázsiai, és ha szimatom nem csal, akkor japán lehet. Na, de elég a hovatartozási találgatásból, ideje visszatérni a küzdelemhez. Mivel nem szeretném, hogy hamar véget érjen a küzdelem, inkább hátrálok és kisilabizálom, hogy mire is képes. Persze azt sem felejtem el, hogy csak a minap változott meg a kasztom, így ezt a harcot arra szeretném kihasználni, hogy minél jobban megismerjem. Mikor ismét távolabb kerültem tőle, megszólítom;
- Szerintem többre is képes vagy, gyere, mutasd meg, hogy mit is tudsz. –mondom neki egy széles vigyorral az arcomon.

Ellenfelem nem támad egyből, inkább úgy dönt, hogy egy kicsit átszabja a ruháját, ami láthatóan nem tetszik Franz-nak, mivel ezeket a ruhákat nem más, mint a felesége készítette, bár hamar lehiggad, és hirtelen gondolkodóba esik. Közben ellenfelem felajánlja, hogy nekem is segít átszabni az öltözetemet, de inkább nem kérek belőle, majd megoldom saját magamnak ezt. Juurei egy alapállást vesz fel. Akkor most ideje kipróbálni, hogy milyen is támadni ezzel a kaszával. Megragadom a bal kezemben, és indulásom előtt még megforgatom egyszer, végül magam mellett tartva megindulok feléje. Úgy másfél méterrel előtte lendítem fegyveremet, de nem sebzés céljából, hanem csak, hogy kizökkentsem egyensúlyából. Majd eltávolodok tőle, majd odamegyek Fraz-hoz.
- Szerintem jobb lenne ezeket a ruhákat kevésbé mozgás gátlóvá tenni, nem gondolod? –teszem fel a kérdést neki.
- Mondasz valamit, erre én is gondoltam. Ez a harc eléggé jó ötlet volt, hogy élesben is kipróbáljuk őket, és ez által korrigálni tudjunk majd rajtuk. Ha lehetséges, akkor még egy kicsit tudnád húzni a küzdelmet? Minden lehetőséget ki szeretnék vizsgálni. –mondja, majd ismét eltöpreng.
- Rendben, meg teszek mindent. –mondom, majd azzal visszamegyek ellenfelemhez.
Persze, ha eddig nem támadott volna meg, de ha mégis akkor megpróbálom hárítani a csapását, majd ismételten a harcra koncentrálni. Vajon még mit kéne tennem ebben a ruhában, kezdek el én is gondolkozni, közben ellenfelemet nézem. Ekkor eszembe jut. Az akrobatika jártasságomat… hogy azt mennyire tudom kihasználni ebben a cuccban. De ha jobban belegondolok a normális mozgás is eléggé, hogy is mondjam… nehézkes, így inkább úgy döntök, hogy követem ellenfelem példáját és kicsit átszabom én is harci göncömet. Majd ismét a harcra készen állok.

Akkor folytassuk is a küzdelmet, és remélhetőleg kellőképpen széttépkedtem a ruhámat, így már biztosabban kell, hogy közlekedjek benne. Ellenfelem már meg is indítja felém a következő támadást. Vélhetően ebbe, minden „sebességét” beleadja, hogy meg tudjon közelíteni, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem fog neki összejönni. Mikor a közelembe ér, megtorpan és egy oldalirányú vágással csapna le rám. Ezt látva lábaimba összpontosítom az erőmet és rugaszkodnék el, hogy egy stílusos szaltóval a feje fölött elkerüljem a támadást. A feltételes mód azért van, mert csak tervezni tudom, mert a ruhám meggátol ennek a kivitelezésében. Így a csapás betalál és szép kis életpont vesztés veszi kezdetét. Meglehet, hogy alacsonyabb szintű, mint én, de sebezni azt tud. Na, de itt még nincs vége, mert ahogy a néző térre fordítom tekintetemet, látom, hogy Franz majd meg szakad a röhögéstől.
- Mi olyan vicces? –teszem fel neki a kérdést mérgesen, s egyik szemöldökömet felhúzva.
- Semmi…. – mondja, majd még jobban elkezd nevetni. – Csak tiszta röhejes vagy ebben a szerelésben. –folytatja, már a hasát fogva, szinte már a földön térdelve.
- Oh, hogy az a… - bosszankodok, majd egy ötlettől vezérelve, leszedem magamról a ruha felső részét. – Akkor folytassuk, van még némi elintézni valóm ezek után. –mondom először az ellenfelem fele fordulva, majd Franz-ra nézek, és ördögien elmosolyodok. Persze ez idő alatt nem feledkeztem meg ellenfelemről sem, hogy ha támadott volna ez idő alatt, amíg Franz-zal beszéltem, megpróbáltam volna hárítani azt.
A mozgásom sokkal szabadabb, most, hogy megszabadultam attól a gátló ruházattól. Akkor, ahogy terveztem az elején. Megindulok ellenfelem fele, majd mikor a közelébe érek, egy nagyot dobbantok és átugrok a feje felett, majd a kaszám nyelét megragadva, a nyakához emelem a pengét.
- Franz, így fogsz te is járni, ha most azonnal nem fejezed be a nevetést. –mondom neki teljesen komoly tekintettel. Nem tudom, hogy a lánynak milyen a tekintete, mivel háttal vagyok neki, vagyis ő nekem. Végül leengedem a kaszámat, egyetlen sebzést sem ejtve rajta. – Bocs, ha rád ijesztettem, de talán ez egy kicsit lehűti őt. Akkor gyere. –mondom neki, és felkészülök a támadására.