[Küldetés] Egy hegedűművész sóhaja

Úgy tűnik Kotának nem igazán koppant, hogy mi bajom van, és van olyan szemtelen, hogy még magához is húzzon az ebadta és ölelgessen >.> Eh, majd alaposan móresre tanítom, ha kettesben maradunk. Idióta, folyton felhúz Na mindegy, most talált magának valami elfoglaltságot, és akkor már kíváncsi voltam, mit akar ettől a pityergő kislánytól. Lehet egy szívtelen bunkó vagyok, de nem igazán hatott meg a története az elveszett bátyusról, a dolgok fennállása szerint még él és virul, szóval én nem látom semmi okát a sírás-rívásnak. Itt vagyunk, így első ránézésre jó páran, és szépen visszacibáljuk azt a Leonardot abból az erődből. Kota, Rin és jómagam erősek vagyunk, Ayani kiváló support... ez a jéghapsi meg mit tudom én, de nem is érdekelt. Legalábbis összesen ennyien maradtunk, miután Kota megint előrukkolt a rendőrbácsi szereppel és nekiállt tömeget oszlatni. Relatíve bölcs megoldás volt, legalább kapunk levegőt. Érdekes, hogy amikor arról volt szó, hogy egy kisebb tömeg bámult engem Mizukival együtt egy pindurkát meztelen állapotban, akkor jóval nagyobb elánnal dolgozott az ügyön, de hát pasiból van és még a tetejébe baromira féltékeny is. Ezt rühellem benne, amúgy tök szimpi srác és elég jól elvagyunk, szeretek vele lenni :3
Előlépdeltem a pad mögül, és rám korántsem jellemző módon szótlanul megálltam mellkasom előtt összefont karokkal. Tulajdonképpen mindenki megkérdezett mindent, ami így hirtelen nekem is eszembe jutott volna, szóval nem nagyon maradt más, mint az, hogy felkerekedjünk erre a kalandra és eljátsszuk a megmentő szerepét. Kota szokás szerint körülöttem legyeskedett, csak akkor nem csinálja, amikor épp kéne neki Kicsit úgy éreztem most magam, mintha csak a levegőben lógnék, de hát üsse kavics :3
- Ja igen, én Mirika vagyok ^^ - kaptam észbe, hogy van itt két alak, akinek talán fogalma sincs, ki vagyok. Küldtem egy mosolyt mind a kislány, mind a kékszemű irányába, aztán most elégedjenek meg ennyivel. Azt hiszem, látszott rajtam az unalom által előtűnő kedvetlenségem ._.

Szép neve volt a kislánynak, de azért kíváncsi lettem volna, mit szól hozzá, ha eleget teszünk a buzdításának és tényleg bárminek hívjuk. Például Varangyos Békának. Vagy Radiátornak. Esetleg Eszmeraldának. Jó, gonosz gondolat volt, de eh, ez van mikor megesz az unalom. A sok hálálkodás sem segített, jól nevelt volt meg minden, de azért nem kell túlzásba vinni az udvariaskodást, engem már picit idegesített, hogy lépten-nyomon ugyanazokat a szavakat hallottam a szájából. Halvány lila gőzöm se volt, mit keres itt egy ilyen fiatal kislány, azt hiszem lesz pár keresetlen szavam a bátyjához, amiért belerángatta ebbe a játékba a húgát, merthogy gondolom magától meg se fordulna a fejében, hogy MMO-zzon.
- Nah, egyikünk sem annyival idősebb nálad, hogy nénizz meg bácsizz minket, Lili-chan. Bár a srácokat végül is lehet, elég ijesztőek vagytok :3 - fordultam a két fiú felé, miután kedvesen megfeddtem a lányt. Kirázott a hideg a nénizéstől, nem vagyok vén, ráncos nyanya, hogy egy Mizuki-korú kiscsaj itt nénizzen engem. Rápillantottam Ayanira és bólintottam egyet, gesztusommal megerősítve, hogy ráhagyom Lilit. Tartottam tőle, hogy hátráltatna minket, elvégre a csapat csak annyira erős, amennyire a leggyengébb láncszeme is az, és hát nem tűnt egy vérprofi, tapasztalt harcosnak... ahogy Ayani sem, de neki ott volt a harci lova legalább.
- Csiga? - horkantam fel és kis híján elröhögtem magam, majd Kotára néztem, aki egymaga lezúzta a szint csigabiga főnökét mielőtt bárki más megmozdulhatott volna.
- Hát akkor ez nem lesz egy nehéz menet :3 Két napig eltarthat, mire valaki kipucol egy könnyebb kazamatát, de hat napig semmiképpen. Gondolom csapdába esett egy biztonságos szobában és a miniboss megakadályozza, hogy kitörjön vagy kitörjenek, ha még vannak társai - mondta, próbálva némileg feldobni magamat is azzal, hogy nekiálltam elemezni. Csakhogy csiga... ha a szintboss olyan gyenge volt, hogy le lehetett szólózni, akkor egy hozzá kapcsolódó minibossnak nem kéne gondot okoznia még akkor sem, ha az a csapat csupa 2. szintesből áll. Eh, ettől függetlenül van egy olyan érzésem, hogy nem ez fogja feldobni a napomat.
Mindenesetre elindultunk, én meg kivételesen Rin mellé soroltam be séta közben, ignorálva Kotát, ha már ő is egyedül nyomatta ma... vagyis szerette volna, csak ugye a véletlen találkozások
- Megszoktad már, hogy kicsit... izé... hegyesebbek a füleid az átlagnál? :3 - böktem oldalba az ujjammal párszor, érdeklődve a hogyléte felől, meg arra is apellálva, hogy csikis. Ez már nem az első közös küldetésünk, ráadásul én ott voltam, amikor az az incidens lezajlott vele meg Tsubaki-channal, és még nagyjából emlékszem, mennyire pánikban volt akkor. Persze azóta történt egy s más, de azért kíváncsi voltam, hogy viseli. Még ha pár dolog nem is változott vele kapcsolatban :3
Mikor odaértünk a kőfalhoz, érdeklődve néztem körül, hátha valaki bejelenti, hogy van Súlyemelése és szépen elgörgeti a bejáratot eltorlaszoló sziklát, ámde erre nem volt végül szükség. Legalábbis kiderült, hogy valami gagyi feladványt kéne megoldanunk, amire Ayani pillanatok alatt kínált is egy megoldást, aminek elég sok értelme volt így első hallásra. Részemről ment a bólintás, miközben a Zhel nevű fickó mellé álltam és keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt.
- Hallod, nem lennék a lányod helyében, majd ha egyszer lesz... Úgy nézel ki, mint aki citromba harapott, közben meg látszik, hogy törődsz, akivel kell. Összezavarnál simán, tuti megríkatnál pár tucatszor Aztán meg nem értenéd, miért idegenkedek tőled, mikor te mindent megteszel azért, hogy jól érezzem magam, ez a félreértés megmérgezné a kapcsolatunkat, ellentétet szülne te és az anyám között, ami váláshoz vezetne. Picit feloldódhatnál, rossz nézni téged :3 - jutottam el a lényegig a sok marhaság után, amit összehordtam. Nem vagyok teljesen ép észnél asszem, igazán jól jönne, ha valami feldobna és nem a hülyeségeken járatnám az agyam. Ayani meg közben rosszul lett, eddig is sápadt volt, de én meg nem tudom érteni, hogy lehet félni egy ekkora "tömegtől." Hányan vagyunk rajta kívül? Öten? Komolyan mondom, egy családi ebéden több ember jön össze. Furcsa csaj volt, kár hogy nem tudtam róla túl sokat. Legalábbis még.

Szemtelen disznó, még képes ezek után és visszagonoszkodik, ráadásul össztűz alá vettük szegény Rin-chant, aki valószínűleg fel sem fog semmit abból, hogy kettőnk civakodó háborújának az eszköze lett Szemem szikrákat szórt, ahogy rápillantottam a fiúra egy másodpercre, aztán viszont visszafordultam az elf hercegnő felé.
- Hááát, hogy őszinte legyek, elég feltűnő látvány vagy. Különösen úgy, hogy mindenki ugyanúgy néz ki, mint valójában, neked meg hegyes füleid vannak :3 De ne izgasd magad emiatt, így vagy igazán különleges! - válaszoltam biztatóan, és gyorsan át is öleltem a lány derekát és magamhoz húzva megszorongattam kedvesen. Tök rossz lehet ennyire eltérni, és ő nem szenved olyan feltűnési viszketegségben mint azok, akik mondjuk színesre festik a hajukat meg stuff. Viszont legalább valamennyire feldobott, hogy vele beszélgethettem, az örökös vidámsága ragad, mint a légypapír :3 Nagyon boldog voltam amiatt, hogy megismertem.
A kazamata bejárata előtt aztán megkíséreltem picit oldani a morcos srácot, így is épp elég volt, hogy a szokásosnál harapósabb hangulatban vagyok, nem kellett még egy savanyú képű alak is a csapatba. Hirtelen azonban valaki átölelt hátulról. Meglepett és megijesztett kicsit, szóval meg is rezzentem, amikor pedig Kota nekiállt a fülembe sugdolózni, tágra nyílt a szemem és elvörösödtem, annyira sikerült zavarba hoznia.
- K-Kota, hol jár az eszed, he?! >///> - háborodtam fel, és már tapostam is volna meg a lábát, de ő mintha csak számított volna rá, elengedett és odébb táncolt, miközben kuncogott Fúúú Hogy is juthat eszébe olyan, hogy én... nem, soha, kizárt dolog, hogy nekem valaha lesz gyerekem és pláne nem ezzel a sültbolonddal fogom összeszűrni a levet Tiszta megváltás volt, hogy közben kinyílt a kapu és elterelhettem a figyelmemet, de így is halvány pírral az arcomon tettem meg az első néhány tíz métert.
- Fúj, ez undorító :/ - kommentáltam a látványt, ami elénk tárult ezekkel a nyálkás csigákkal. Ilyet még a pókos kazamatában sem éreztem, de most mintha felfordult volna a gyomrom ettől a sok csigától, ráadásul támadtak is volna, bár még akkor is szétestek, ha csak rájuk tapostam, magyarul semmi értelme nem volt ide "agresszív" mobokat tenni, csak dísznek voltak. Mikor meghallottuk a hegedűszót, láttam Lilin, hogy mennyire szeretne menni, szóval kicsit gyorsabb haladásra ösztökéltem Kotát ott elöl, és a kapu végül ki is nyittatott.
- Bakker, ez... de jó, hogy nem kell a közelébe mennem :/ - jegyeztem meg, látva a minibossot, aki még sokkal randább volt, mint a szintboss csiga, a Pókkirálynő pedig a nyomába sem ért. Azért... hogy lehet egy csiga visszataszítóbb, mint egy pók? Heh, képtelen voltam elvonatkoztatni attól, hogy ez csak egy mob, tisztára kirázott a hideg. Volt azonban más is, valami sokkal érdekesebb a terepen.
- Látom én is - erősítettem meg Kotát a vörös indikátorról, már csak azt lett volna jó tudni, hogy játékos vagy mob? A hegedűszó eléggé zavart a koncentrálásában, ciki, de nagyon tetszett, amit a srác játszott az emelvényen, kedvem támadt táncikálni. Aztán ahogy Kota konkrétan táncra is perdült és szólt, hogy heló... Pedig már majdnem rászóltam, hogy mi a frászt csinál!
- Előbb a kicsiket szedjétek le, a csiga nem tűnik agresszívnek! Én felmegyek a srácért! - döntöttem, ellenkezve rögtön Kota szavaival is. Ha nem vagyok tévedésben, ennek a kis incidensnek az emeleti látványhoz van köze, akkor pedig előbb ezzel kéne foglalkozni, nem a minibossal. Bár a póknál szívtunk a zavaró körülmények kiiktatása után, de ha nem tudunk támadni, akkor meg kell lépni a rizikót. Így hát a lépcsőn strázsáló kicsiket álltam neki lerugdosni meg letaposni onnan, és közben lestem, hogy hátha meglátom, mi is van ott fent.